2009. június 1. hétfő
Az elmúlt héten Londonban és Barcelonában is koncerteken jártam, az ott elhangzott számokról csináltam egy-egy blipet. Akik nem követnek blip.fm-en, azoknak összeszedtem, miket hallottam, talán lesz pár nektek is érdekes felfedezés köztük. Tanulság, hogy a világ legjobb fesztiválja továbbra is a Primavera, bár annyi változás történt 2007 óta, hogy a bejutás ezúttal teljesen gond nélkül, pillanatok alatt megvolt; az éjszakai fesztiválbusz már tízpercenként járt, a metró meg szombaton egész éjszaka, így a hazamenéssel se volt gond; az italokat viszont idén spéci jegyekre adták, nem voltak játékpénzek, hanem már a váltásra szolgáló automaták előtt el kellett döntened, mit fogsz inni és mennyit. Ezen a téren sikerült egy idegesítő rendszeren tovább rontani, gratulálunk. Na de jöjjön, mi volt - illetve mit láttunk, mert a hajnali 3-4 körüli kezdéshez sok koncertnél már sajnos túl öregek voltunk.
» eszpee, 12:52 | Művház rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (0)
2009. június 2. kedd
- Uram, tudja, mi történik, amikor elhagyjuk Budapest környékét, és túljutunk Pusztaszabolcson, Székesfehérváron, Rábafüzesen vagy Nagykátán? Egy más világ kezdődik. Az emberek nyugodtak, nem kapkodnak, nem durvák, nem szemetelnek. Még a vasúti dolgozókat is tisztelik: tudják, hogy nem a kalauz az oka a késésnek. Mintha nem is ugyanabban az országban lennénk. Elképesztő, hogy Budapest rossz hatása hogy rávetül az egész környékére is. Egy kivétel van ez alól: az esztergomi vonal. Na, arrafelé rendes emberek laknak, előre készítik a kiszámolt aprót. Hogy miért? Mert bennük még él a sváb kultúra. Meg is tudom mondani a vonaton, hogy ki az, aki csak nemrég költözött ki, és ki az, aki generációk óta azon a környéken él. (részlet egy vasúti szolgáltatásfelügyelő vallomásából, 2009. június 2.)
» ervin, 19:03 | Blog rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (24)
2009. június 3. szerda
No nem a böngészőpiaci részesedésről beszélek, annál azért realistábban szemlélem a világot. Viszont kijött az Opera 10 béta, méghozzá pont abban a pillanatban, amikor a mostanában alapként használt Chrome alapvető hiányosságai - mondjuk hol a túróban van még mindig a magyar helyesírás-ellenőrzés vagy egy komolyan vehető reklámblokkoló - már éppen eléggé idegesítenek.
Nosza, a béta fel a gépre, egyből a belépőteszttel kezdek, ami rendkívül triviális ugyan, de az általam látott valamennyi korábbi Opera-verzió elbukta: a Gmailben a Reply gomb lenyomásakor a megfelelő helyre teszi-e a kurzort. És igen (utóbb kiderül, hogy már a 9.valamelyik verziónál megoldották a problémát, csak az nekem már későn volt). Izgtottan tesztelem a többi problémás helyemet is, és a 10 béta mindenhol hasít, ahogy kell. Ráadásul gyors, mint a villám, van benne néhány jópofa új funkció, úgy tűnik, hogy a shortcutokat is kompatibilissé tették a többi böngészővel. És azért ez mégiscsak egy konkrét, összerakott böngésző, ellentétben a Google biztató kísérletével.
Eredmény: a Chrome egyelőre pihenőre vonul, az Opera ismét pályára lép, a többet tudó de lassabb Firefox pedig marad a scriptes és bővítményeket igénylő oldalakra (főleg a flickr). Gratula a vikingeknek, nem tudom, miből finanszírozzák ezt az egészet, és hogyan bírják, de a jelek szerint egyelőre nem adják fel.
» ervin, 21:58 | Torokgeek rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (14)
2009. június 4. csütörtök
"Föl, föl, te éhes proletár" - bátorították találóan saját magukat a Magyar Szocialista Párt kongresszusának reménykedő küldöttei, beleértve a szöveggel kicsit birkózó válság-miniszterelnökjelöltet is. Velük ellentétben én viszont nemcsak reménykedem, hanem pontosan tudom, hogy a modern baloldal pozitív hatása az utca szintjén is lemérhető.
Vegyünk egy konkrét példát, a belvárosi Ó utca és Jókai utca sarkát. Itt nemcsak felépült az MSZP impozáns, vadonatúj székház-erődítménye (méghogy válságban az építőipar?), hanem a néhány évvel ezelőtti állapothoz viszonyítva, amikor ugyanezen a helyen még a szakszervezetek bázisa állott, hozzávetőlegesen 2700%-kal nőtt a környéken parkoló Audik száma is.
Két tanulsággal is szolgálhatok: van még perspektíva ebben az országban, illetve nem is olyan nehéz demagóg cikket írni.
» ervin, 07:14 | Blog rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (11)
2009. június 5. péntek
Ma volt az oviban a DIFER-felmérés szülői fogadóórája. Mondjuk azt sem értem, hogy miért kell szegény gyereket folyton komplexül felmérni; egyszer még megérjük, hogy az óvoda is ISO 9001-es minősítés kap és a gyerekek csak úgy mehetnek majd ki pisilni, ha előtte írásos kérelmet nyújtanak be az óvó néninek, hat pédányban. Mindegy, megnyugtattak, hogy nincs semmi komoly baj a gyerekkel, szépen fejlődik, a teszt során még azt is tudta, hogy 499 után 500 következik. Azt ugyan nem, hogy mi a különbség a számos és a számtalan között, de azt amúgy se szokták tudni.
» stsmork, 08:53 | Blog rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (32)
2009. június 6. szombat
Rögtön az elején egy spoiler: a talányos cím a film utolsó pillanatára utal, amikor a több mint két órányi Transformers v0.8 béta után az ember végre felállhat a székből, és a kijárat felé veheti az irányt.
» ervin, 22:21 | Művház rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (21)
2009. június 8. hétfő
Alapvető különbség van aközött, ha deriválni, vagy szépen futni akarunk megtanulni. A deriválásnál elég, ha elmagyarázzák nekünk a szabályokat, s attól kezdve csak ránézünk egy függvényre, elővesszük a megfelelő szabályt, s máris megy minden, mint a karikacsapás. A futással teljesen más a helyzet. Hiába magyarázzák el, hogy a súlypontunk alatt fogjunk talajt, a hátsó combizom használatával rántsuk fel a lábunkat a talajról, ellépéskor meg ne rugaszkodjunk el a földtől, s hiába igyekszünk minden erőnkkel az összes szabályt betartani, rá fogunk jönni, hogy képtelenek vagyunk a lábainkat így mozgatni. Ez rendkívül frusztráló élmény.
» stsmork, 08:57 | Torokgeek rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (22)
2009. június 11. csütörtök
Afrika legexcentrikusabb uralkodója hivatalos látogatásra érkezett Olaszországba. Háremestül, mellére tűzött fényképestül és beduin sátrastul. Utóbbit egy római parkban állították fel, szigorú biztonsági intézkedések közepette, merthogy nem csak Kadhafinak van elszámolni valója Olaszországgal, de néhány olasznak is lenne egy-két keresetlen szava az őrnagy úrhoz. Mindez a have a bone to pick with someone idiómával van a fentebb belinkelt cikkben kifejezve:
Security for his visit was tight. But that is partly because, while Gaddafi may have bones to pick with Italy, some Italians have bones to pick with him.
Kadhafiról el akartam még mesélni azt a sztorit, amikor egy BBC-interjú közben többször is jóízűen belefingott a mikrofonba, de szerencsére még idejében észrevettem, hogy ezt már megírtam egyszer, így most megmenekültem attól a szégyentől, hogy kétszer elmeséljem ugyanazt a történetet.
» stsmork, 15:50 | TWIO rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (4)
2009. június 13. szombat
mobiltelefonról
Legalábbis pár napig nem nagyon leszünk gépközelben, viselkedjetek rendesen!
» eszpee, 15:10 | Hátizsák rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (2)
2009. június 15. hétfő
mobiltelefonról
A Col du Galibierről... ide még nem biciklivel jöttünk föl...
» eszpee, 15:50 | Hátizsák rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (10)
2009. június 16. kedd
Egy ötven évvel ezelőtt eltemetett időkapszulából egy akkori általános iskolás kislány által írt számsor kerül elő, amelyről kiderül, hogy előre pontosan meghatározza az azóta világszerte történt katasztrófák paramétereit.
Jó kis felütés; azonban már az első pillanatban érzi az ember, hogy értelmes megoldás nem sülhet ki belőle. Pláne Nicholas Cage főszereplésével nem, aki jó ideje nem hajlandó békésen megöregedni, a sminkért és parókáért cserébe viszont rendszerint megelégszik azzal, hogy B kategóriájú filmekben csillogtassa tehetségét.
» ervin, 00:04 | Művház rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (13)
mobiltelefonról
Valószínűleg én rekordot döntöttem lassúságban és megállások számában is, de a lényeg az 1160 méter szint. Megérte.
» eszpee, 15:20 | Hátizsák rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (8)
2009. június 17. szerda
A londoni buszokon olvasható mostanság a következő figyelmeztetés:
Graffiti or etch anything on a bus or tram and you will be caught on CCTV. Just like the 500 suspects arrested in the last year.
» stsmork, 08:43 | TWIO rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (12)
2009. június 18. csütörtök
Jason Statham az utolsó milliméternyi zsírréteget is leégette magáról, szálkásabb, mint a székem lába, miután Denver évek óta kapar rajta, ezenkívül a szíve és a kiejtése is a helyén van - nézzünk tehát vele készült akciófilmeket.
Illetve ne nézzünk, ha a film címe Crank 2 (vagyis Crank: High voltage, de ez mindegy). Gyalázatos fércmunkáról van szó ugyanis, amelyet a Kispadon szédelgően feldicsért első rész után iszonyatos csalódásként éltem meg. Elfogadom, vannak az életben még ennél is fájóbb történések, de ez tényleg tragikus: ütős helyett harsány, lendületes helyett zavaros, rosszcsont helyett vulgáris. Aki Statham vagy Amy Smart miatt megnézi, megértem, de a többi részt nyugodtan tekerje át.
Értékelés (0-7): 2.
Van viszont a Transporter franchise újabb rókabőre, immáron a harmadik, szintén Stathammel. Luc Besson minden bizonnyal megszívlelte a második részről írt, ledorongoló kritikánkat, mert ezúttal teljesen korrekt B-kategóriás filmmel állt elő. A Prison Break T-Bagje szokás szerint zseniális gonosz, az ukrán lány szeplői mindannyian mosolyognak. Elgondolkodtatni nem fog az alkotás, de egy belassult estén pukival*/kólával bátran megtámadható.
Értékelés (0-7): 5.
(Képek: imdb)
* A puki szó másik, itt alkalmazott jelentését illetően lásd a 6. hozzászólást.
» ervin, 17:08 | Művház rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (8)
2009. június 20. szombat
A római tavaszünnepet idén huszadszor rendezték meg az Aquincumi Múzeum területén. A weben közzétett előzetes program szerint gladiátorjátékok, gladiátoriskola, római esküvő, hadibemutató és még rengeteg más izgalmas program várja a látogatókat. Nosza, ezen felbátorodva Aquincum meglátogatására szántuk a vasárnap délelőttünket.
» stsmork, 15:50 | Művház rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (6)
2009. június 21. vasárnap
Az elmúlt napokban egy filmkritika kapcsán meglepő gasztronómiatörténeti hiányosságra derült fény a Kispad olvasóinál, sőt - és ez az igazán meglepő - még a témában amúgy meglehetős jártasságukról ismert szerkesztőtársaimnál is. Mint az alábbiakból kiderül, eszpee még csak-csak hivatkozhat zsenge korára, ám stsmork kollégám should have known better.
A fotót Benny "GroundZer0" Lava vendégmunkásunknak köszönhetjük, aki egy pillanat alatt előásta és lefényképezte a 70-es évek elejének valamelyik Népsport-évkönyvében található reklámot. Azért ez a fajta memória eléggé ijesztő - főleg, hogy a kiadvány megjelenésének esztendejében vendégmunkásunk még beszélni se nagyon tudott, nemhogy olvasni.
De mindegy, íme a bizonyíték:
» ervin, 14:01 | Bilagit rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (22)
mobiltelefonról
Remélem otthon is jól telik!
» eszpee, 20:10 | Művház rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (3)
2009. június 22. hétfő
Nyilván nem új a dolog, sőt, meg én is találkoztam már különböző formáival ezerszer, de ez arányait tekintve mégis mellbevágott egy kicsit. Mindössze egy Outlook-ban olvasott levélből másoltam ki azt a két szót, hogy "Republica Dominicana", és illesztettem be egy adminisztrációs rendszer FCKeditoros szerkesztőjébe. Tudom, van Wordből illesztés, meg tisztázás, meg minden, de ezekkel együtt is megdöbbentő volt, amikor a két darab szóból a forráskód nézetben a következőket láttam megjelenni.
» eszpee, 14:29 | Torokgeek rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (34)
2009. június 23. kedd
Hátha valamelyikőtöknek épp ilyesmire támad kedve, és arrafelé jár, de még nem ismeri a helyet. A Nyugatitól egy hosszú lépésre, a Katona József és a Visegrádi sarkán, fák árnyékában és apró műtavacska körül elterülő miniparkot nyaranta a Borbély utcai kávézó kerthelyiségeként üzemelteti, amit én kifejezetten jó ötletnek tartok. Aprócska hely, de pont jó alternatíva, ha valaki nem látszani, hanem csak egy sör mellett beszélgetni akar. Valami alapsört csapolnak, de palackos van többféle is, közvetlen, jófej kiszolgálással együtt. Este tízkor zárnak.
Értékelés (0-7): 6. Arra, mire nekünk kell, remekül bevált.
» ervin, 07:52 | Bilagit rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (9)
2009. június 26. péntek
Chili & Vanilia hívta fel a figyelmemet a Simple to Spectacular című könyvre, ahonnan ez a recept is ered. A könyv szerzői különféle alapreceptekre adnak négy-öt variációt, az egyszerűbbtől a bonyolultabb felé haladva. A most következő recept a sautéed chicken chunks legbonyolultabb változatának általam némileg visszaegyszerűsített verziója.
» stsmork, 18:59 | Bilagit rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (0)
2009. június 28. vasárnap
Februárban hallottam először erről az útról Bede Marcitól, de akkor még nem nagyon érdekeltek ezek a dolgok. Azóta viszont, hogy saját erőből minden centimétert kerékpáron megtéve feljutottam az Alpe D'Huezre, fejembe szállt az a kevés dicsőség is, és már a következő utamat tervezgettem a Climbbybike-on. Nos, egy biztos, nem a Scanuppia lesz az. Bár mindössze hét és fél kilométer hosszú, ezalatt összeszed 1317 méter szintet, ezzel kivívva az Európa legnehezebb hegye címet.
» eszpee, 14:27 | Hátizsák rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (13)
2009. június 30. kedd
Budapest legnívósabb közparkja annyira titkos, hogy még rendes nevet se adtak neki, a beavatottak is csak öböl XI kódnéven emlegetik. Busz, villamos, vonat vagy metró nem jár ide, autóval is csak a helyismerettel rendelkezők találják meg, akiket nem tántorít el az útjelző táblák hiánya.
» stsmork, 10:00 | Művház rovat | Ajánld valakinek | Szólj hozzá (22)
» Filmek
» Könyvek
» Éttermek - térképpel!
» Receptek
» Mobil videók
A Kispad-feednek most
olvasója van. Szeretnél közéjük tartozni? Ezen az oldalon mindent elmagyarázunk.
Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork