Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53955 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Horváth Gyula: "Egy hölggyel nem szeretnék vitába szállni"

eszpee cikke a Ajanlott rovatból, 2007. november 22. csütörtök, 17:24 | 17 hozzászólás

Horváth GyulaBemutatjuk Horváth Gyulát, a Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési és városképvédelmi bizottságának 54 éves szocialista alelnökét. Mint ismeretes, az ő indítványa volt, hogy jövőre inkább nulla darab futóverseny legyen a városban, mert sok a galiba velük, nem lehet rendesen közlekedni. Javaslatában a pártjaik közt fennálló ellentétüket szépen félretéve partner volt a fideszes Ughy Attila elnök is, így nem volt gond az indítvány elfogadásával sem. Amiért csak most beszélünk erről itt a Kispadon, az leginkább Gyulánk lelkivilága, amit talán szépen megvilágít a vele készített FigyelőNetes interjú. Csak (még) egy idézetet hoznék át, hogy lássátok, mennyire nem a futóversenyekről szól ez:

Riporter: - Ezek szerint a Bécs-Budapest Szupermaraton 2008-ban nem ér el Budapestig?
Horváth Gyula: - Nem tudom, én kilenc futóversenyről szavaztam. Lehet, hogy ez is közte volt. (Közte - A szerk.)

Fotó: Horváth Gyula oldala az mszp.hu-n

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (17)

1

Author Profile Page ervin, 2007. november 22. csütörtök, 17:32 (#)

A politikus úr címben idézett mondata szvsz ostobaság. Ha az ő ebben az ügyben bemutatott ténykedését a Nyugati pályaudvaron most zajló sínfelszedés mellé helyezem, akkor azt gondolom, hogy jó eséllyel aktív budapesti ellenzékiként fogom befejezni ezt a ciklust.

2

Boca, 2007. november 22. csütörtök, 17:49 (#)

Egy csepeli kohóból menekült politikus barommal nem szeretnék vitába szállni.

3

Dr. Minorka, 2007. november 22. csütörtök, 17:58 (#)

Nem tudok mást mondani, mint b+ az Ixvc%!/+ ezekben ennyi van. Úúúúútálják a feministákat, biciklistákat, civileket, környezetvédőket. Miközben a saját fejükre (és a miénkre) dől a tető, ilyen embertelenül ostoba hülyeségekre van idejük, "eszük". A tehetetlenség, tehetségtelenség, alpári senkiháziság...

4

Dr. Minorka, 2007. november 22. csütörtök, 19:25 (#)

Case in point: Helyezzük vissza jogaiba az atomenergiát!
http://mszp.hu/index.php?gcPage=public/hirek/mutatHir&fcHirTipus=h&fnId=112618&fnHid=112618

5

nyelv-ész, 2007. november 22. csütörtök, 20:09 (#)

Ez az okostojás miért nem inkább a tömegközlekedés fejlesztése mellett kardoskodik? Akkor jóval kevesebb autót tartanának fel a futóversenyek.

Egyébként nem hétvégenként rendezik a futóversenyeket? Az ilyen faszparasztok akkor úgyis a plázákban csellengenek a családjukkal, mit zavarja őket?

6

karaj, 2007. november 22. csütörtök, 20:18 (#)

Eddig azt hittem, hogy a rossz forgalomszervezés, az elterelő utak hiánya, a rossz közlekedési morál, a gyakori útlezásások és az utak rossz állapota okozza a dugókat, de most már teljesen világos és egyértelmű, hogy a futók voltak! Nagyon helyes, hogy valaki végre bátran felemelte a szavát! Köztünk szólva nekem a biciklisek is gyanúsak, remélem a képviselő úr velük sem fog kesztyűs kézzel bánni, és végre rend lesz az utakon, és Budapest lehet az autós paradicsom!

7

nyelv-ész, 2007. november 22. csütörtök, 20:26 (#)

karaj, ebből láthatod, milyen naiv voltál. Ha indulsz a választásokon, a jelmondatod legyen: még több autót az utakra!

8

Penálen, 2007. november 22. csütörtök, 21:36 (#)

Az itt már sokat fikázott főpolgármester megvétózta a dolgot.

9

gargoyle, 2007. november 22. csütörtök, 21:48 (#)

neha neha felebred benne is a racionalis elme amikor fel orat tavol van a ceges touaregtol :D

dr. Minorka: mondanam hogy de hat alapvetoen igaza van de felek nagyon offtopic es terjedelmes vita lenne. a fo problema hogy minden bolcsesznek/politikusnak velemenye van az atomenergiarol de nagyon, amikor a hasadoanyagrol azt hiszi hogy az ontottvas is az mer mar latta torni. abszolut nem kizarolagos, de hasznos, racionalis, tisztazott kockazatu es elerheto megoldas sok massal ellentetben.

10

gargoyle, 2007. november 22. csütörtök, 21:53 (#)

ja, a cimben szereplo urrol azert nem irok, mert meg nem tudtam megfelelo szelid, polgari amde megis megfelelo kifejezest talalni ra. talan a foldbuta tirpak a legkozelebbi ami meg billentyuzetkepes :o

11

madbal, 2007. november 22. csütörtök, 21:54 (#)

Ervin, tekintve, hogy a fővárosi ellenzék közt is aktív támogatókra lelt Gyula úr, az 'ellenzéki' megjelölésedet ugye jól érzem, hogy nem politikai értelemben kell venni? Gyula úr szellemiségét tükröző kijelentései közt annyi a diksnerribe ojtott, szarrálignifikálódott posványkonzum-szocializmus, hogy alakját lobogójára tűzhetné bármely párt: ilyen középvezető fószerek miatt ragad a szekér a kátyúban.

Olvasztár.

12

Dr. Minorka, 2007. november 22. csütörtök, 22:35 (#)

re: gargolye
Szerintem pl. a biológusok nem bölcsészek, és sokan akik nem bölcsészek erős szavakkal illetnék amit írtál: "tisztazott kockazatu". De nem is emiatt írtam. A kor-szerű megoldás úgy kezdődik, hogy energiatakarékos felhasználás (ezt a lehető legtágabban értve, az életmód, stb. átalakítását) - különösen Magyarországon, ahol a fajlagosan sokkal több energiát használunk fel-, aztán úgy folytatódik, hogy a lehető legkevésbé környezetszennyező előállítás. Ebben adott esetben lehet szerepe, ha nincs más kigázolás, az atomenergiának - mondom én, tehát pl. támogatnám, jobb megoldás hiányában Paks működésének meghoszabítását, de nagyon elleneznék egy újabb atomerőművet. De akinek ma az jut eszébe, hogy a megoldás az atomenergia, egyáltalán az erőműépítés, az out of touch vagyon a realitással a.) reálfolyamatokat tekintve, b.) a politikát tekintve (mit kell, illetve mit illik mondani). Ebben a tekintetben tökéletesen társa Horváth Gyulának.

13

Author Profile Page ervin, 2007. november 22. csütörtök, 23:05 (#)

nyelv-ész (5), pallérozottabban légy szíves.

14

pblue, 2007. november 23. péntek, 00:18 (#)

legyszi ezentul minden kommentezo irja odahogy fiu vagy lany mert kisholgyekkel nem szeretnek vitaba szallni

15

Penálen, 2007. november 23. péntek, 10:44 (#)

Fiú. :)

16

gargoyle, 2007. november 23. péntek, 14:13 (#)

ha lanyt irok kuldtok nekem feltoltokartyat?

dr. Minorka: kinos veled vitaznom foleg ha nem szanok ra eleg energiat :D nagyabol egyetertunk, en elegge feluletesen a "minden atom rossz" ideologiarol probaltam velemenyt alkotni. mondjuk elhetek en barmennyire energiatakarekosan ha a panellakasban nem hogy nem lehetseges takarekoskodni, de meg csak az sem derul ki a tavfutesszamlabol hogy mi, miert es mennyibe is kerul pontosan (es komoly arccal allitjak az illetekesek hogy ezt sajnos lehetetlen kiszamolni. de tenyleg. becsszo)

17

sdd, 2007. november 23. péntek, 14:14 (#)

már 15. a gugliban ez a cikk az "úriember" nevére keresve :)


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork