Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53843 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


A kínai sárkány

stsmork cikke a Bilagit rovatból, 2003. október 7. kedd, 17:02 | 7 hozzászólás

A következő történet ősrégi, mégis szükségét érzem, hogy megosszam veletek a sesblog kulináris rovatának virtuális hasábjain, ugyanis olyan referenciapont ez, mint az abszolút nulla fok a fizikában, vagy a tenger szintje, ahonnan a hegyek magasságát mérjük.

Történetünk a kilencvenes évek elején játszódik, Észak-Magyarország kies ipari városában, amely egyúttal szülővárosomként is funkcionál, és ahol a történet idején a szocializmus már, a kapitalizmus még nem találja a góllövő cipőjét. A Szovjet-Magyar barátság terét már hivatalosan is Szentháromság térnek hívják, de a kínai piacok még csak a szárnyaikat bontogatják. A változások jele az is, hogy az időközben International Trade Centerré avanzsált egykori párt székházban megnyílik a város első igazi kínai étterme. (Az igazin van a hangsúly. Volt már egy kínai étterem korábban is, de ott a szakács úgy gondolkozott, hogy ha kellő mennyiségű „Maggi speciális kínai fűszerkeverék”-et szór rá, bármiből kínai specialitás lesz.)

Itt azonban tényleg kínaiak a szakácsok, sőt az ételek is – nem is tudjuk eldönteni, hogy melyik mi lehet, amikor négyfős különítményünk egzotikus mintavételezés céljából villámlátogatást tesz a helyszínen. Segítségül hívjuk hát a pincért. És itt kiderül, hogy legyenek bár a szakácsok kínaiak, a kiszolgálás mégis ízig-vérig magyar.

– Legyen szíves!

(A pincér, aki eddig a pultot támasztotta a terem túlsó végében, sértődött pofával hozzánk slattyog.)

– Parancsoljanak!
– Szeretnénk feltenni néhány kérdést az étlappal kapcsolatban.
– Nyugodtan, de én se ismerem, nemrég kerültem ide.
– Mindegy, azért megpróbáljuk. Ez a „kesúdiós csirke csilipaprikával” például hogy néz ki?
– Hát, én azt meg nem enném!
– Akkor tudna ajánlani valamit? Ön például mit szeret?
– A drágábbakat! Én úgy a drágábbak közül szoktam választani.

Némi tanácskozásra vonulunk vissza, végül kiválasztunk valamit, azon az alapon, hogy úgysem tudjuk mit eszünk. Négyen négy különfélét rendelünk, tovább nehezítve a pincér dolgát.

– Akkor kérnénk szépen egy szecsuáni ananászos….

(A pincér közbevág):

– A számot! Ne a nevét, a számot tessék mondani!
– Jó, akkor egy tizenhatos, egy nyolcas, egy kilences és egy tizenegyes.

Nem kevésbé felkészült az ételt felszolgáló pincér sem. (Aki a rendelést felvette, nem mer többet az asztalunkhoz jönni.) Tanácstalan képpel közelít, két kezében egy-egy teli tányérral. Megáll az asztalunknál és vár.

– Ez melyik két étel a négy közül?
– Hááát….izé….

Végül mi mentjük meg a helyzetet, egyikünk felfedezi, hogy a jobb kezében lévő tányéron ananász darabkák vannak, az lesz tehát a szecsuá… akarom mondani tizenhatos.

Evés után utolsót döfünk az agonizáló pincéri karba:

– Kérnénk szépen egy ÁFÁ-s számlát!

Válaszul az összes pincér eltűnik, és elő sem kerül jó negyedórán keresztül. Ekkor hoznak egy darab kézzel írott számlát, amin egy „fogyasztás” nevű tétel szerepel, meg a végösszeg. Nem tudom már, hogy mennyi volt, se arra, hogy hagytunk-e borravalót, de arra tisztán emlékszem, hogy ahogy kifelé mentünk, a rendelést felvevő pincér utánunk szólt:

– Remélem ízlett a vacsora!

És ha hangján lehetett érezni, hogy félúton leesik neki, hogy épp az ő szájából ez talán kicsit erős. Nem fordultam vissza, de azt hiszem, hogy mélyen elpirult.

Azóta sem jártam olyan helyen, ahol ilyen minősíthetetlen lett volna a kiszolgálás. A legendás Wittman fiúk kínjukban minimum harakirit követtek volna el a helyszínen. Én viszont feljegyeztem a történetet, és azóta ha udvariatlan pincérrel találkozom, eszembe jut Miskolc első (azóta rég csődbe ment) kínai étterme, és elnézően elmosolyodom.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (7)

1

dmiki, 2003. október 7. kedd, 23:31 (#)

Kedvencem továbbra is a Kisrabló, ahol még a kilencvenes évek elején "kecskéket nem szolgálunk ki" felkiáltás volt az osztályrésze a vegetariánus konyha felől érdeklődőnek.

2

zsoltl, 2003. október 8. szerda, 08:16 (#)

Sajnos eléggé alaposak az emlékeim a fent említett történettel kapcsolatban, mivel én is tagja voltam az ominózus négy tagú különítménynek. Azóta is eszembe jut akárhányszor kínai (vagy hasonló) étterembe vet a sorsom. Szeretném megjegyezni, hogy szeretem az ilyen típusú kajákat. A slusszpoén talán az lehetne, hogy egy másik kínai étterem is csődbe ment Miskolcon. Ott is valami hasonló volt a színvona! Lehet, hogy Miskolc és a kínai konyhaművészet valami rejtélyes okból nem fér össze egymással ?

3

Ali, 2003. október 9. csütörtök, 13:32 (#)

Zsolti, Miskolcon a torokoknek se nagyon megy, pedig ok aztan szinte mindenhol megelnek a konyhajukkal. Es pont ugyanazert: ha bemesz egy (most meg letezo) miskolci etkezdebe, rogton duplan szamit, mert eloszor es utoljara jarsz ott. Mire esetleg meggondolnad magad (ropke nehany ev), mar biztosan tonkremegy.

A miskolciak morozus emberek, ugy latszik. Mint en. :)

4

zsoltl, 2003. október 14. kedd, 12:19 (#)

Ali ! Van miskolvon török étkezde ? Hol lehet megtalálni ?

5

ses, 2003. október 14. kedd, 12:28 (#)

zsoltl, először talán azt tisztázzuk, hol van miskolv? :)

6

Ági, 2005. június 14. kedd, 09:55 (#)

Én egy kínai szakácsot keresek!
Kazincbarcikán!Írjatok már vissza erre a címre(agi-ka88@freemail.hu), aki tud ajánlani egy kínai szakácsot, egy kínai kajáldába Kazincbarcikán!Kösssz!

7

gajnut fatime, 2007. november 15. csütörtök, 20:21 (#)

Miért nincs kép az oldalon?


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork