Lencsefőzi

stsmork cikke a Bilagit rovatból, 2004. július 31. szombat, 11:00 | 1 hozzászólás

Kifőzdébe az ember általában ebédelni jár, a Fehérvári úti piac felső szintjén található kajálda azonban sokkal komplexebb élményt ad ennél: a kulináris élvezeteket itt nyelvi ínyencségek egészítik ki. Mindezt alkalmanként négy-ötszáz forintért, szóval nem a feltörekvő újgazdagok találkahelye ez itt.

A menü a hagyományos-magyaros vonal mentén épül fel, amitől úgy érzem magam, mintha megint a középiskolai menzán állnék sorba (igaz, itt nem kell órákat várnom): resztelt máj főttkrumplival, tejfölös csirkepörkölt galuskával, sárgaborsófőzelék fasírttal, marhapörkölt tarhonyával. Kiegészítve mindez a szalontüdő - zsemlegombóc és pacalpörkölt - galuska kombinációkkal, amelyeket eddig még nem mertem megkóstolni, pedig amúgy a fél piac ezt eszi. Hiányzik viszont a szocialista üzemi étkeztetés klasszikusa, a paradicsomos betűleves.

A kifőzde dolgozói a magyar nyelv különös nyelvjárását beszélik. A következő szabályszerűségeket sikerült eddig felfednem. A szavak utolsó néhány szótagját levágják, és "i"-re cserélik: "sertéspöri, marhapöri, lencsefőzi, zöldbabfőzi, koviubi" - így sorakoznak az ételek nevei a kiszolgáló pult peremére kitűzött kartonokon. A szabály összetett szavak első tagjára is alkamazható, a következő módon:

– Józsi, hozz lécci egy husilevest!

Az ételek nevei rövidülnek, az árak viszont hosszabbodnak, egy rejtélyes célú "-as/es/ös" toldalékkal. A fizetendő végösszeget így közlik a vevővel: "hatszázharmincas", "ötszáztizes", "háromszáznegyvenötös".

A nyelvjárás a vevőkkel való kommunikációra egyedül a tegezést ismeri, amit én személy szerint hízelgőnek tartok, ettől mindjárt fiatalabbnak érzem magam egy kicsit, más boltokban többnyire magázni szoktak már ebben a korban. Felbukkan itt is a kicsinyítő képző: a fizetést lezáró "köszike" erejéig.

Ritkán ugyan, de magázást is hallani, a nyilvánvalóan nyugdíjas korú vevőkkel szemben. Nem nagyon áll rá a szájuk, lehet érezni rajtuk, hogy nem tudják eldönteni, magázó formában hogyan kell udvariasnak lenni. Egyszer az egyik kifőzdei kislány a következő megjegyés kíséretében nyújtott át egy tál levest a mögöttem álló, hajlott hátú nénikének:

– Fogja!

Mindezt nem durva vagy sértő hangsúllyal, hanem úgy, mintha azt mondta volna: "tessék parancsolni!"

Legjobb, ha az ebédet és a vele járó kultúrsokkot a szomszédos "Borsodi Rendelő"-ben orvosoljuk; ez az italmérés a Bőcsi Sörgyár termékeinek (orvosilag nem igazolt) kedvező élettani hatására építette arculatát. Nagy zöld kereszt díszíti a cégérüket, plafonig fehér csempe borítja a helyiség belső falait, amelyeken valaki humorosnak szánt feliratokat helyezett el: "a kartonozó technikai okokból zárva tart", illetve "a rendelő dolgozóinak védőital fogyasztása javasolt", és hasonlók. (Egyébként tényleg vigyáznak az egészségünkre, gyanúsan híg a csapolt sörük, biztosan nem szeretnék, hogy megártson az a sok alkohol. )

Százhúsz forintba bír kerülni három deci borsodi villámgyors, és szorgalmasan gyógyítom is magam, persze nem a kedvező árfekvés miatt, nem, sokkal jobb kifogást találtam. Lokálpatriotizmusból iszom borsodi sört, hogy szűkebb hazám gazdasági fejlődését elősegítsem.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz