Alibi vs McCafé

Ervin cikke a Bilagit rovatból, 2006. február 28. kedd, 19:54 | 2 hozzászólás

Micsoda barbárság összehasonlítani a kávéházverseny rokonszenves győztesét a konzumer-imperializmus fellegvárával? Meg egyébként is: eleve lefutott a meccs.

Tényleg. Csak nem úgy.

Az Alibit névről már ismertem egy ideje, de mivel az Egyetem tér kiesik a közlekedési útvonalamból, csak ennek a bizonyos, mértékadónak némi megelőlegezett jóindulattal nevezhető versenynek a megnyerésével hívta fel magára a figyelmemet annyira, hogy el is menjek kipróbálni.

A helyszín korrekt, a tér eldugott sarkában kis helyiség, az egyetem közelsége pedig, gondolom, garantálja a látogatottságot. Odabent folytatódik a műfajhelyes megközelítés, az asztalok, a pincér udvariassága, minden stimmel.

De aztán eljön a pillanat, hogy az ember leül, és kikéri a kávét. Én "foltos kávét", azaz macchiatót rendeltem; többnyire ez a teszt alanya, hiszen az espresso mellett a habot is ki lehet próbálni, továbbá a kiszerelésből megítélhető a kreativitás vagy annak hiánya is.

Jelentem, a kávé egyszerűen nem volt finom. Nem vagyok akkora profi, hogy szakavatott kifejezésekbe öntsem, mi volt a baj vele: egyszerűen nem ízlett, első kortyra a sima vendéglátóipari egységek futottak-még próbálkozásait juttatta eszembe. Továbbá a macchiatóra jellemző, apró tejhab-foltocska helyett egy másfél ujjnyi védőréteget húztak fel a kávé tetejére. Ezzel több baj is van. Nemcsak az ínycsiklandó barna széleket nem tudják reprodukálni, hanem egyúttal arra kényszerítik a látogatót, hogy vakon emelje szájához a púpozott csészét, és kezdje el dönteni, hogy aztán egy előre meg nem jósolható pillanatban a habfüggöny alól a szájába zúduljon a forró matéria.

Ez így gyenge. Ezért, amíg nem hallok elegendő számú, ellenkező előjelű tapasztalatról, addig ezt a helyet kihúztam a listámról, amely bevallottan szubjektív: emlékezzünk csak arra, hogy az általam többször dicsért Factory sem tetszik mindenkinek.

Most pedig arról, hogy hogyan kerültem a McCaféba. A párom belsőépítészeti megfontolásokból hívott be a Blahánál lévő egységbe, amely tényleg más, mint az általánosan megszokott. Ha már ott voltunk, kipróbáltuk a kávét is, mert más McCafékban már sikerült egészen korrekt cappuccinókra szert tennünk.

A kedves kiszolgáló hölgy először mindkettőnket megpróbált rábeszélni a kávéra, de mivel csak én látszottam kötélnek állni, végül Kingát meghívta egy csészére ingyen. Egy ilyen helyen ez feltehetően előírt policy, nem pedig önfejű improvizáció, de attól még imponált nekünk. Ezután kaptam egy rafináltan megszerkesztett törzskártyát, amely a szokásosnál ügyesebben motivál az egyre gyakoribb visszatérésre, végül pedig egy bónuszcetlit, amellyel legközelebb ingyen megkávéztathatok valakit. Nyomul a marketing; de ebben az esetben ügyesen.

A hölgy ezen felül még megkérdezte, hogy mit rajzoljon nekünk a kávék habjára, majd két olyan példányt rittyentett elénk, hogy csak na. És ami a lényeg: finom volt a dolog, sokkal jobb, mint az Alibiben - bármekkora blaszfémia is ilyet leírni. Én nagyon sajnálom, tényleg, mert életem és vérem a kis kávézóké, de ez az igazság. Akkor és ott a McCafé súlyosan meggyőzőbb volt.

Köszönöm, hogy elmondhattam a dolgot: most pedig vége a kávészünetnek, gyerünk vissza a frontra a globális konzumerizmus ellen!

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Hozzászólások

Eddigi hozzászólások (2)