Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53848 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Coffee heaven

ervin cikke a Bilagit rovatból, 2007. december 27. csütörtök, 22:54 | 66 hozzászólás

Ha valaki arcpirítóan sok pénzért szeretne arcpirítóan gyenge kávét inni, akkor mostantól van egy új ajánlatom a számára:

Coffee heaven

Az Aréna nevű, új budapesti plázában található Coffee heaven első - távoli - pillantásra egészen korrekt kis franchisenak tűnik. Közelebb érve már érdekes dolgokra lesz figyelmes a látogató, a kávé próbája - vagyis az ivás - után pedig már nem maradnak kételyek benne.

Mivel a kínálat és a csomagolás angolszász vonalat sejtet, ezért az ilyen helyeknél alkalmazott kötelező körömmel nyitok: café mochát kérek. A személyzet erős számszerű túlerőben van a mindössze általam képviselt vendégsereggel szemben, de ezt ekkor még a szerencsétlen időpontnak tudom be: a máskor nyilván csapatokban özönlő közönség most épp otthon nyögi még a bejgli utóhatásait.

Az előtérben berendezett, pöpec kis területen foglalok helyet. Elsőként a drágának tűnő nyomtatott anyagok keltik föl a figyelmemet. Feltehetően az utolsó marketingfillért is a nyomdára költötték, így fordulhatott elő, hogy normális szövegíróra és nyelvi lektorra már nem futotta se angolul, se magyarul. Első blikkre a következő gyöngyszemeket vettem észre (később aztán továbbiakat is, de addigra már nem volt kedvem fényképezni):

Coffee heaven

Coffee heaven

Hát ez a vonal bukta, vonom le a tanulságot; de végső soron nem helyesírási vetélkedőre jöttem, hanem kávét tesztelni. Belekortyolok a mochába.

Az első pillanatban még bizonytalanságban vagyok, hogy vajon hol ittam én pont ilyen kávét. Aztán néhány másodpercen belül beugrik: Batthyány téri aluljáró a nyolcvanas évek elején, amikor gimnazistaként átmenetileg jó ötletnek tartottuk, hogy összeöntsük az automatákból kinyert kávét és forró csokit. Na, az eredmény pont ilyen volt. Nem is: az ez volt, egy az egyben.

A kis mocha ára 720 forint, ami a Gloria Jeans szintjére pozicionálja az egységet, persze csak az árat tekintve. Rezignáltan nyugtázom, hogy ezúttal nem sikerült csiszolatlan gyémántra bukkannom.

Értékelés (0-7): 2, ami úgy jött össze, hogy a minimális 1 pont mellé még egyet adtam, jutalmazandó a rettenthetetlen bátorságot, hogy ezért a minőségért ilyen néven ennyi pénzt el mernek kérni.

Update (2009.01.27.): ellenőrző látogatás a lánc Ferenciek terén található egységében. Tapasztalatok: a magyar feliratok éktelen helyesírási hibáit javították; a fogalmazás ugyan továbbra is meglehetősen bugyuta ("... átjárja a melegség és energia kényeztető kettőse"), de ez sajnos sokszor előfordul a magyarított franchise-ok esetén. Ettem egy igen finom süteményt is. A hely maga kellemes, jól el lehet üldögélni, ízlésesen van berendezve. Ami pedig a lényeget illeti: a kávé - nos, az én ízlésemnek az továbbra is gyenge, a mocha leginkább kakaókára emlékeztetett. Kávé ügyben tehát továbbra se tudom ajánlani a céget, viszont a Ferenciek terén várni, találkozni teljesen korrekt opció.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (66)

1

Nz, 2007. december 27. csütörtök, 23:14 (#)

Én már csak a Starbucks-ot várom, onnantól kezdve ejtve az összes klón. Szevasz California, szevasz Gloria, szevasz mindenki.

2

geri, 2007. december 27. csütörtök, 23:19 (#)

Árulja már el nekem valaki, mi abban a jó, hogy papírpohárból itatnak ilyen löttyöket az emberrel... Starbucks, wtf...

A hamisítatlan, alátéttel, kiskanállal felszolgált olasz espresso-k és a langymeleg, recsegős tonett-utánzatban ülve elkortyolgatott bécsi melange-ok megrögzött hívét hallották. ;D

3

whining, 2007. december 27. csütörtök, 23:26 (#)

Nincs mindenkinek elég ideje/ereje/kedve/sznobsága arra, hogy beüljön egy kávézóba. Személyszerint jobban szeretem papírpohárból. :)

4

Author Profile Page ervin, 2007. december 27. csütörtök, 23:30 (#)

geri,

ha a leülős európai kávékultúrából kiindulva próbálod megérteni a papírpoharat, akkor ne csodálkozz, ha nem megy. :)

az angolszász modellre jellemző, jóval nagyobb adagoknál már sokkal inkább van értelme. egyrészt tovább tart meginni őket, és a fedővel rendelkező papír/műanyag poharak sokkal hatékonyabban szigetelnek és tartják melegen az italt, mint a bögrék és csészék. ha pedig mégsem sikerül meginni az egészet, akkor egyszerűen magaddal viheted a maradékot - egy bécsi kávézóban ugyanezért joggal hívnak rendőrt, hiszen lopod a drága eszcájgot.

Nz,

A Californiát én meg sem említeném a mezőnyben, ugyanakkor szerintem a Gloria kávéja minőségben simán egy szinten van a Starbuckséval. (Persze, ettől te még válogathatsz brand-alapon.) Az árakat meg majd meglátjuk, ha mindkettő itt lesz nálunk.

5

négerbirka, 2007. december 28. péntek, 00:23 (#)

geri, te meg melyik évszázadban élsz?

a kávé az 2007-ben nem "espresso" meg "mélange", hanem 3 deci meleg tejjel meg ilyen ízesített sziruppal felöntött, ún "latte" (ez nem egy olasz szó, ami tejet jelent, hanem egy amerikai szó, ami kávét jelent - kezdd el gyakorolni!).

az ún. kávékultúra csúcsa pedig az, amikor mindennek a tetejére még rajzolnak is: http://en.wikipedia.org/wiki/Latte_art

:DD

6

nyelv-ész, 2007. december 28. péntek, 06:46 (#)

Így jár az, aki plázákban tekereg, ahelyett, hogy az otthoni kotyogóssal főzne magának rendes kávét...

7

Author Profile Page lipilee, 2007. december 28. péntek, 09:22 (#)

huh, tegnap a Woody Allen koncert előtt majdnem bementünk az Arénába kávézni - ezek szerint jól tettük, hogy a Bázis melletti krimóban kötöttünk ki. nem egy Gloria Jeans, viszont olcsó és jófej a pincér.
én azt a feelinget várom, amit legutóbb Prágában dolgozva kaptam: reggel munkába indulás előtt egy angolszász papírfedős kávé, amit a metrón az irodáig el lehetett szürcsölni, meg egy péksüti - itthon több szempontból is bukó lenne ez, kezdve a retek metróval...

8

geri, 2007. december 28. péntek, 10:24 (#)

ervin, négerbirka: Oké, mielőtt még nagyon letolnátdok, hogy maradi vagyok, leszögezem, a reggeli sietésben 3-in-1 nescafét szoktam intravénásan szúrni, rövidet, sűrűt, kíméletlenül, és ha még ennek ellenére is nagyon szarul vagyok, a tízórai mellé leküldök egy Red Bullt. ;D

Ezek után már jogos elvárás, hogy délután egy csésze habos capuccino mellett békésen merenghessek a semmibe a kávézó üvegablakán át, kiskanalat táncoltatva az ujjaim között...

Nekem amúgy a papírpohár a legnagyobb mínusz. Utálom az "ízét", és normálisan kortyolgatnom még sohasem sikerült belőle, maximum torkon önteni magam valami tűzforró, ízetlen, tejjel felütött löttyel. :D

(Tavaly nyáron viszont elkurvultam, kétszer is visszamentem a Starbucksba az Oxford streeten valami jeges-csokis-fagyis izéért, ami még akciósan is került vagy 5 fontba, de lehet, hogy rosszul emlékszem. Fincsi volt, kávéként viszont nem tudtam értékelni.)

9

Author Profile Page ervin, 2007. december 28. péntek, 11:44 (#)

geri, szó nincsen letolásról, én mindkét világot szeretem, csak arra próbáltam rámutatni, hogy az egyik előnyeit nem érdemes számonkérni a másikon, mert nem ugyanarról szólnak.

10

gargoyle, 2007. december 28. péntek, 11:51 (#)

es ha valaki mindegyik stilust kedveli a maga helyen es idejen az mehet a belgak koze? :o

11

Dr. Minorka, 2007. december 28. péntek, 13:29 (#)

"coffeeheaven is redefining the Central European speciality coffee/sandwich bar market with a level of quality in product and service comparable to similar concepts anywhere in the world."
http://www.coffeeheaven.eu/marketNew.html
Azért ez a "mester bariska" nehezen unterelhető...:)
(Megyek ledöntök egy duplát a presszóban)

12

geri, 2007. december 28. péntek, 15:52 (#)

ervin: értem én, sőt, eleve provokációnak szántam :) ízlésről vitatkozni egyébként is hülyeség

(most azon gondolkodom, miről is szólt a post, el kell olvasnom mégegyszer :D)

13

geri, 2007. december 28. péntek, 15:55 (#)

De hogy értéket is adjak hozzá: két ugyanolyan branddel dolgozó kávézó van az Infoparkban, az egyik harmatgyenge főzetet ad, a másik tök jót. Az egyik régi, a másik új. Hogy bonyolultabb legyen, még az alkalmazottakat is a régi helyről hozták át.

Elképzelhető, hogy a kávégép pár év alatt elkopik? Esetleg nem tisztítják rendesen? Egyelőre nem tudom másnak betudni a különbséget. Mondom, ugyanaz a cég, ugyanaz a kávémárka, elvileg még a masina is ugyanolyan.

Valaki valamit nagyon rosszul csinál. :)

14

szilvus, 2007. december 28. péntek, 16:37 (#)

Nz, #1, en ugy tudom Europaban nem lesz Starbucks. Par eve asszem vizsgalgattak a business case-t, de azt mondtak a vegen, h az a baj az europaiakkal h tulontul szeretik az egyedi kis kavezokat az utcasarkokon =))

Tegnap kiprobaltuk a Coffeshop Company-t (Kalvin ter) es nekem teljesen Starbucks volt. Pl. ott is van chai latte, ami most odakint hude meno. Mondjuk pumpkin latte nem volt, de azert mindent ne akarjunk =D

Svedeknek hasonlo kategoriaban jo sztem az Espresso House, de a szinten az eszaki vonalon eros Roberts Coffee gyengebb sztem. (Ha vki Stockholm/Kistaban jar, akkor a Galleriaban a libanoni helyen nemcsak a kaja, de a latte macchiato is finom... es pont melegen tartja a kezemet amig 10 perc alatt odaerek a munkahelyemre.)

15

szilvus, 2007. december 28. péntek, 16:41 (#)

hmm, oks, hulyeseget irtam, van europaban starbucks =)

16

Author Profile Page eszpee, 2007. december 28. péntek, 16:44 (#)

szilvus, európában nagyon sok helyen van starbucks. az általad leírt sztorit én úgy hallottam, hogy a régiót extrapolálták bécs alapján, és végül az ott tapasztalt kudarc miatt nem jöttek be - anno, mert ugye azóta bécsben is ott vannak.

17

Nz, 2007. december 28. péntek, 17:21 (#)

Bécsben is ott vannak...kilenc helyen. Reményeim szerint idén tavasszal már Pesten is.

18

Author Profile Page NagyGa1, 2007. december 29. szombat, 08:33 (#)

Nem tudom miért a Starbucks az etalon, kb mintha a Macet várnánk, mint a messiást.

Ha már franchise kávélánc, akkor nekem inkább Pacific Coffee, de az tuti nem lesz pesten egy darabig. :)

Van viszont más.

19

Dr. Minorka, 2007. december 29. szombat, 09:25 (#)

Bécstől keletre a Mekdönci a messiás...

20

Author Profile Page ervin, 2007. december 29. szombat, 09:35 (#)

Jó, hogy mondod, mifelénk mostanában szerelik át a kávémasináikat, és az új egészen jó eredményt produkál.

21

bátor tintanyúl, 2007. december 29. szombat, 17:45 (#)

Csatlakozom NagyGa1 morcijához, nem kell még egy mekinívójú ámerikai szarság! NB: sokat járok Italyba, kávét ott kell inni, gyakorlatilag bármelyik strada melletti kútnál, .80-1.30 eu közt, és, bár magas a vérnyomásom, soha nem hagyom ki, reggel egy brioche-sal (ami meleg croissant), nyamiii...
Ez az igazi, a kedvenc a cafe espresso és a macchiato (szó szerint piszkos, mármint tejjel bepiszkolt), ami szűk egy korty ízbomba, igazi élvezet!

22

Author Profile Page ervin, 2007. december 29. szombat, 21:22 (#)

hát ha te sokat jársz Italyba, bátor tintanyúl, akkor nehéz is lenne veled vitatkozni ebben a kérdésben.

23

bátor tintanyúl, 2007. december 29. szombat, 22:51 (#)

Ja és persze az alap, hogy min. fehér és barnacukor és édesítőszer van kirakva mindenhol, valamint külön tejeskancsócskák, és nem műanyag- vagy 'hab'pohárbúl szürcsölünk, hanem kistányér alátéttel, hosszúnyelű fémkanállal ellátott vastag, jófogású porceláncsészéből...
Vessetek a mókusok elé, de nekem ez is fontos...

24

Me, 2008. január 19. szombat, 13:48 (#)

Én ittam a coffeeheavenben kávét és nagyon finom volt.
Ha pedig valakinek nem ez a stílus jön be nem kell azonnal lefikázni,ha nem tettszik nem kell bemenni.
És ha Erwin barátunk nem szereti a Mochát akkor miért azt itta? A caramel machiato vagy a kahlua karamocha is jó választás.

25

Author Profile Page ervin, 2008. január 20. vasárnap, 12:35 (#)

Me,

- a 2. mondatodra: egy kritikát olvastál, az sajnos tud ilyen lenni. vigyázz, a kispadon több ilyen is van.

- a 3. mondatodra: ha több cikket is olvastál volna itt a kávéról, akkor lehet, hogy tudnád, mit gondolok a mocháról (imádom - ha jó), és neadjisten még a nevemet is le tudnád írni (ami még csak nem is álnév, ellentétben a tiéddel). azt már csak következtetem a fentiekből, hogy a "barátunk" megjelölés valószínűleg retorikai próbálkozás a részedről, és valójában nem vagyunk azok.

azzal viszont, hogy neked ízlik az ottani kávé, semmi bajom. és jó, hogy leírtad ide.

26

ME, 2008. január 20. vasárnap, 19:29 (#)

A kritikával nincs semmi baj,csak a stílusoddal. Miért ilyen stílusban írsz valamiről amit nem is ismersz,egy ital után. A nevekkel kapcsolatban pedig... legalább helyesen írd le azt amíről írni akarsz. Így írják:coffeeheaven
egybe és kisbetüvel.
Az enyém pedig nem állnév hanem a monogrammom

27

Penálen, 2008. január 20. vasárnap, 21:51 (#)

Azta, három egymás utáni hozzászólásban ennyi hejjjjesírási hibát (13 első, hevenyészett számolásra) sztem még nem produkált a sesblog/kispad :D

ME, azután, hogy a megszólított nevét képtelen voltál helyesen leírni, azt kifogásolni, hogy ő is hibázott... Hmmm... Érdekes :) Arról nem is beszélve, hogy azt írod: "ha nem tettszik nem kell bemenni." Akkor neked nem jutott eszedbe, hogy magadra is alkalmazhatnád ezt a remek taktikát? Ha nem "tettszik", amit itt írnak, akkor nem kell ide bejönni.

Te javasoltad, biztos jó taktika.

28

Penálen, 2008. január 20. vasárnap, 21:52 (#)

Ja, és még valami - ezek szerint maga a cég sem tudja helyesen leírni a saját nevét, már, ha a képen látható papírpoháron lévő próbálkozásukat nézem. Nekik is szóltál?

29

Penálen, 2008. január 20. vasárnap, 21:59 (#)

ervin,
a stílusod meg valóban kritikán aluli, légy szíves tanulj ME-től.

30

ME, 2008. január 20. vasárnap, 23:52 (#)

nem hiszem hogy igazad lenne Penálen.
Ha mindenki egy véleményen lenne akkor minek kell a topik?
hogy egymást igazolják az emberek?
a poháron pedig egy logo van,mi azzal a bajod?

31

Author Profile Page NagyGa1, 2008. január 21. hétfő, 02:13 (#)

ME:

LoL, nem vagy te sci, azok szoktak ilyen béna megkerülős csellel próbálkozni. :)

32

Penálen, 2008. január 21. hétfő, 10:49 (#)

ME,
könnyen lehet, hogy nincs igazam, volt már ilyen jópárszor az életben. (Igaz, olyan is akadt, hogy igazam volt.)

Ami a topik értelmét boncolgató mondatodat illeti, nem igazán értem, hogy mire írtad. De amúgy tökéletesen egyetértek vele.

Ami meg a logot illeti: azon jól láthatóan KÜLÖN írják a "coffe heaven" nevet. Te egybe írtad. Mivel biztosra veszem, hogy te tudod jól, ezek szerint ők maguk is rosszul írják. Ez a bajom vele. Amúgy szép logo.

33

ME, 2008. január 21. hétfő, 18:15 (#)

csak a logon van külön,egyébként mindenhol egybe írják.
www.coffeeheaven.com vagy pl

34

Penálen, 2008. január 21. hétfő, 20:58 (#)

Értem. Ma is okosabb lettem valamivel.

Amúgy a logon miért van külön?

(Azért sztem nem kicsit durva, hogy a coffeeheaven.hu alatt is az angol nyelvű oldal jön be. Ez azért árulkodó lehet a service policyt illetően.)

Ja, és sztem írhatsz nyugodtan a port.hu-nak is, ők is úgy írták, ahogy ervin.

35

ME, 2008. január 22. kedd, 09:37 (#)

Azért van minden angolul mert még teljesen új cég Magyarországon,és minden promociós anyagot külföldön csinálnak,még weblap sincs. Ez remélhetőleg változni fog a közeljövőben,ha a többi bolt is megnyílik.

36

Author Profile Page ervin, 2008. január 22. kedd, 12:21 (#)

ME, a belső információid alapján ugye jól gondolom, hogy náluk dolgozol? Csak a miheztartás végett.

37

Penálen, 2008. január 22. kedd, 15:20 (#)

Már bocsi, ME, de VAN "magyar" honlap, amit szartak időben megcsinálni - ez pedig szimplán igénytelenség (vagy hívjuk mohóságnak: kaszálni minél előbb (és eképp tljesen jogosan nyitottak pont az Arénában, amely félkészen nyílt meg, hogy a Nagy Karácsonyi Kaszálást ki ne hagyják a boltok). Ha már annyira pofátlan egy cég, hogy basznak magyar honlapot csinálni, bár már van itt egységük legalább írják ki, hogy "hamarosan nyílik a honlap", vagy vmi ilyesmit. Ez sztem azért beszél a cég hozzáállásáról.

Amúgy ervinhez hasonlóan nekem is kezd gyanússá válni a jól informáltságod. Kezd a dolognak Gloria Jane-feelingje lenni - igaz, ott a lelkes brandvédő legalább kezdésként elismerte, hogy érintett.

(A biztonság kedvéért: a vélemnényedet továbbra is tisztában tartom és személyedben sem támadtalak. A kritikáim a cég felé irányultak.)

38

ME, 2008. január 23. szerda, 22:51 (#)

Én Lengyelországban találkoztam a coffeeheavennel,nem is tudtam hogy van magyar honlapjuk.Ott nagyon szeretik(lehet hogy azért mert Lengyel cég?)

39

ME, 2008. január 23. szerda, 22:58 (#)

igazából most sem tudom,mert én nem találtam magyar honlapot

40

Penálen, 2008. január 24. csütörtök, 00:05 (#)

http://www.coffeeheaven.hu

41

anna, 2008. február 29. péntek, 04:28 (#)


"csak a logon van külön,egyébként mindenhol egybe írják. www.coffeeheaven.com vagy pl" hát ezen a váratlan fordulaton teljesen kifeküdtem :DDD

Egyébként ahol mi most épp vagyunk New Orleans-ban made in amcsi felségvizeken, (ha esetleg valaki erre vetődne szóljon, még ha Italy-ba is szokik járni), ugyan van több Starbucks is meg Subway, de távolról sem annyira közkedveltek mint a helyi növesztések, pl. a Rue de La Course. Ez utóbbiban van erős bika presszó (az évi 3 db rendelés kedvéért?), és töménytelen coffee latte is, bögrében vagy borzasztó hőszigetelős pohárban, aminek a környezeti hatásaitól már a gondolatra is megfájdul a fejem (valahogy mint Julának).
Az érdekes az, hogy mindkét Rue de La Course abszolút könyvtár jellegű, kiválóan lehet ingyen wifizni, olvasgatni, kávézni, szendvicset enni, 90%-ban tanulnak könyvvel, laptoppal az emberek, szóval olyan kávé-könyvtár, sok kis barna apró asztallal, ami Budapesten is jól jönne sokaknak. Sajnos a sütikben szinte mindenhol gyengék: a muffinon és a lapos korong cookie-kon kívül nincs semmi igazi süti.
Ja, de egy jó pontot kap a Starbucks: attacs megkedveltette velem a ginger latte változatát - ez viszont inkább folyékony süti, mint kávé.

42

Penálen, 2008. február 29. péntek, 12:27 (#)

Tleg, hová tűnt ME barátunk? Olyan jól elbeszélgettünk itt...

43

ME, 2008. május 10. szombat, 17:44 (#)

Itt vagyok!!!

44

Penálen, 2008. május 10. szombat, 18:04 (#)

Remek!

Akkor lehetm, hogy te tudod, miért nem sikerült még mindig, hónapok alatt sem lefordítaniuk a "magyar" honlapot ( http://www.coffeeheaven.hu )? Még mindig minden angolul van.

45

kotyomfitty, 2008. augusztus 16. szombat, 20:53 (#)

hejhó!
arról hallott már valaki, úgy értem, pesten az elérhető, hogy helyben fogyasztásra csészében, kiskanállal, finom habbal, kakaóporral adják a kávét, viszont ha coffe to go-t kérsz, akkor papírpohár fedővel?
mert ezt a helyet én is kipróbáltam, és csak papírpoharuk volt, ahogy láttam, vagyis nincs választás. ezt meg annyira nem szeretem:(

ha lenne ilyen lehetőség, mindkét "csapat" értené, hogy a másik miért szeret helybenülni vagy elrohanni a kávéjával.

egyébként azt én sem értem, hogy a starbucks miért olyan jó. szerintem nincs különlegesen jó íze, talán csak marketing kérdés az egész... az eddig legfinomabb kávét az insomnia nevű hasonló jellegű helyen ittam... hjaj, az de fini volt!...
az dobja rám az első kávéscsészét, aki még nem gondolkodott el ezen:)

46

Author Profile Page ervin, 2008. augusztus 16. szombat, 22:20 (#)

kotyomfitty, persze, a legtöbb jó kis kávézóban elérhető az, amit keresel.

47

Brokefeller, 2008. augusztus 23. szombat, 15:36 (#)

Bár gondolom a szerzőkön kívül már a halál se olvassa, de azért mégis leírom. A jelenlegi munkahelyem közelsége okán május óta járogatok a Ferenciek terén levő üzemegységükbe, és határozottan kedvelem. Jobbnak tartom, mint a California Coffee Company bármelyik pesti boltját. Nem tudom, hogy csak azért, mert másik hely, vagy az eltelt idővel jobbak lettek, de messze jobb a minőség, mint az eredeti postban leírt. De elfogadom, hogy akkor és ott gyenge volt.

Ja, és a Ferencieken az angol feliratok is rendben vannak ;)

48

Benny Lava, 2008. augusztus 23. szombat, 15:48 (#)

Akkor jó :)

49

Author Profile Page eszpee, 2008. augusztus 23. szombat, 16:23 (#)

A California Coffee Company-nál nem nehéz bárminek jobbnak lenni.

50

npbaba, 2008. szeptember 14. vasárnap, 20:43 (#)

akárki akármit, én szeretem a Californiát. már csak a feelingje miatt is, eléggé törzshely. az tény, hogy a coffee heaven nem egy nagy szám, nekem max a pultos srác tetszett meg az egészből:)
és tényleg elég drága, bár a CCC után nem nagy meglepetés.
egyetértek, Starbucksot ide! csak éppen, ha már itt tartunk, jó lenne egy dohányzórészt is kialakítani...ne most mentsük meg a világot.

51

Benny Lava, 2008. szeptember 14. vasárnap, 22:23 (#)

Totál kívülállóként és laikusként jól látom, hogy amely országban van Starbucks, ott utálják, ahol meg még nincs, ott meg kurvára szeretnének?

52

Juerg..., 2008. szeptember 18. csütörtök, 13:48 (#)

én most voltam először (Ferenciek terén) és utálom a kávét! :D De egy kávézóban legyen kávé-mentes kávé és forró csoki is. & van! Így helyes. :) ezért is szeretem a kávézókat.

Egyszer kipróbálni szerintem érdemes annak aki még nem járt ott, nem sajnálja rá a pénzt és kíváncsi lett a cikket + hozzászólásokat olvasván. :P

53

Benny Lava, 2008. szeptember 18. csütörtök, 16:43 (#)

"kávé-mentes kávé"

Néha nem lehet nem úgy érezni, hogy a világ nagyon rossz irányba megy... :)

54

gargoyle, 2008. szeptember 26. péntek, 12:11 (#)

gondoltam nekrozok egyet es megdicserem a ferenciek teren levo uzemegyseget a mondott lancbol, de gyak egy az egyben azt irtam volna amit Brokefeller a #47ben, ugyhogy kifogytam a mondanivalobol hamar (: kivancsi lennek egy revisited kritikara, azota fejlodtek-e szerintetek es ha igen, miben vagy netan tenyleg en vagyok igenytelen hogy nincs bajom a hellyel es normalis a kave, ha nem is carlo

55

rigodon001, 2009. január 18. vasárnap, 20:56 (#)

Szerintem ti jó dolgotokban nem tudjátok,hogy mibe kössetek bele!
Ha a zaccot akartok inni menjetek az 'Éva presszóba'.Ha pancsot,menjetek valamelyik egyetem kantinjába!Nekik az a best!
Ha meg beszélgetni akartok és közben elszürcsölni egy finom(igaz nem túl olcsó)FINOM kávét,nyugodt körülmények között,akkor irány az ilyen kávézó!
Ha meg 1ik sem jó akkor kapjátok-jad elő a megszokott kotyogóst,és kussoljál!

56

Author Profile Page ervin, 2009. január 18. vasárnap, 21:46 (#)

rigodon001, ezt jól megmondtad.

57

NagyGa1, 2009. január 19. hétfő, 01:44 (#)

Tényleg, jut eszembe, Ervin, tervezed folytatni a kávéfőzős cikksorozatot?

58

Author Profile Page ervin, 2009. január 19. hétfő, 07:25 (#)

Hát persze.

59

NagyGa1, 2009. január 20. kedd, 04:26 (#)

Még reinkarnációnk előtt vagy utána?

60

Author Profile Page ervin, 2009. január 20. kedd, 07:37 (#)

az apróbb részleteket illetően még nem vagyok biztos.

61

Author Profile Page ervin, 2009. január 27. kedd, 18:01 (#)

Újra látogatást tettem az egyik Coffee Heavenben, frissítés a cikk végén.

62

Briggy, 2009. április 7. kedd, 16:17 (#)

A Cofee heaven szerintem egy színvonalas hely,igaz mint minden vendéglátós egység hagy némi kívánnivalót maga után.Lehet a poharak nem a legújabb design szerint vannak megtervezve,de minden kényelmi szempontot figyelembe véve teljesíti a vendégek igényeit.A vendégek kényelmét a berendezés is próbálja kellemesebbé tenni,a fotelek és az internet korlátlan elérhetősége.Lehet jobban kellene javítani az elosztásán és az asztalok méretén,de ez nem feltétlenül a hanyagság,hanem az időrovására lehet írni.De aki kételkedne a felsoroltakban az látogasson el az egyik üzletbe és egy kis idő el töltésével láthatja,mennyien betérnek oda.Nem feltétlenül kell első látásra ítélni.

63

Author Profile Page eszpee, 2009. április 8. szerda, 10:16 (#)

Briggy, szépen fog ez a PR-asszisztens-intern gyakorlat menni, csak kevesebb copypaste, több kreativitás! Hajrá!

64

Dina, 2009. november 1. vasárnap, 17:16 (#)

Hjahh, én jelentkeztem PR-marketingesnek hozzájuk és kivágtak, pedig valszeg a céljaikra én lettem volna a legjobb választás szakmailag.
Ezután a cikk után már nem fáj annyira a döntésük XD

65

Dominik, 2010. április 29. csütörtök, 23:55 (#)

A coffee heaven szerintem formabontó, egyedi, új ízt alkotott, ezért is van pofájuk ennyi pénzt elkérni érte. Szerintem kurvajó kávét csinálnak [a primitív rész törölve - a szerk.]

66

Lili, 2011. június 23. csütörtök, 10:44 (#)

Hali!

Ami érdekes, hogy még mindig kidobja a kereső az első 10 találat között ezt a cikket. :) Pedig milyen régi már...
Mindenkivel egyetértek, aki kifogásolta a weboldal hiányát. Ez a lenézés jele sztem, még most, cca 3 és fél év múltán is.
Sokakkal nem értettem viszont egyet. :) A kávé finom, az eladók kedvesek, attól füg, melyikbe megyünk. Pont a Ferencieken csak rosszat tapasztaltam eddig, viszont az Astoria...! Sokkal jobb! :)
A cikkíróval egyetértek a csokis kávé minőségében, ha Starbucksról beszélünk, a coffee heavenben nem ittam.
Az _egyéni_ kéréseket pedig messze jobban teljesítik, mint a Starbucksban, ami tele van akciókkal. Ott mintha csak bugyuta eladók lennének... Pedig én is magyarul beszélek. :)
(mivel lehet, hogy már nem fogja ezt olvasni senki, nem ragozom tovább) :D


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork