Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53842 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Costa Coffee

ervin cikke a Bilagit rovatból, 2009. január 30. péntek, 06:04 | 135 hozzászólás

20090130_costa-01.jpg

A kis híján 40 éves londoni kávézólánc megérkezett Budapestre. Annak rendje és módja szerint meg is látogattuk őket, hogy eldöntsük, hogyan sikerült a honosítás.

A kezdetekről talán udvariasabb lenne nem beszélni, a Costa ugyanis igencsak béna rajtot vett Magyarországon. Az óesztendő vége felé öles hirdetések jelentek meg a pesti hirdetőoszlopokon és újságárusoknál, amelyek mindenféle magyarázat és további információ - website, telefon - nélkül hirdetni kezdték a márkanevet. Ismertségét tekintve a Costa azért mégsem Starbucks, úgyhogy nem valószínű, hogy egy ilyen teaser láttán a magyarok milliói jöttek volna izgalomba. Ezt a kiváló kezdést ambíciózus PR-hadjárat követte, amelynek keretében, feltehetően megfelelő pénzek ellenében, PR-cikk gyanúját keltő írások lepték el a magyar sajtót. Ebben a cég nagyratörő terveiről olvashattunk, a refrén pedig mindenütt az volt, hogy még az év végéig megnyitnak egy üzletet az Oktogon közelében.

Nos, aki jár arrafelé, az tudja, hogy a Nyugati-Oktogon vonalon valóban egymást érik a kávézók, a verseny szerencsére egyre erősebb. Már szinte mindenki jelen van - kivéve a Costa Coffee láncot, akik a nagy beharangozás után nem nyitottak ki semmit, és a környéken sincsenek azóta sem. Sőt, ebben a pillanatban még a cég nemzetközi honlapja sem tud biztató információval szolgálni a magyarországi helyzetről:

20090130_costa-02.jpg

Ilyen előzmények után meglepetéssel láttam a napokban, hogy az Astoriánál (Rákóczi u. 6.) viszont elindultak - bár ennél az üzletnél az Oktogon közelsége viszonylag kevéssé érhető tetten. Mivel azonban londoni útjaimról kellemes emlékeket őrzök róluk, tegnap beugrottunk kipróbálni őket.

A nyitás időszakára jellemző lelkesedés szinte tapintható. A személyzet már az ajtóban mosollyal fogad, mindenki lelkes és szolgálatkész, a munkatársak általános elszántsága miatt még azt se tudom zokon venni, hogy a kártyás fizetés kis híján megoldhatatlan feladat elé állítja őket. A kávékat az igen mutatós, jó fogású papírpohárba kérjük - a jó fogás persze adott esetben nem kárpótolna a gyenge kávéért.

Na nézzük. Hm. Rendben van.

A szokásos tesztet végzem el: café mochát és espresso macchiatót kérek, persze nem egyszerre. Mindkettő korrekt, a mocha angolszászos ízű, a macchiato bármelyik kedvelt pesti helyemen elmenne. A cikk hosszas felvezetése után következzék a rövid konklúzió: a Costa megugrotta a kötelező kört. A Gloria Jean's mellett ez a másik nemzetközi lánc, amelyet jelen pillanatban szívesen ajánlok a figyelmetekbe. A Gloria mochája talán egy picit finomabb, viszont jóval drágább; más kérdés, hogy a két lánc még nem települt közvetlenül egymás mellé, így nincs is valós döntési helyzet.

Értékelés (0-7): 5. Ígéretes kezdés.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (135)

1

702, 2009. január 30. péntek, 07:20 (#)

Kérdezném, hogy az árakról mit kell tudnom, mielőtt hónap végén odamegyek? :)

2

Author Profile Page NagyGa1, 2009. január 30. péntek, 09:25 (#)

És már megint csak mobillal fotóztatok...

Mellesleg az Astoria szerintem teljesen az Oktogon mellett van, a különbség 0.001% alatt marad. :)

3

Author Profile Page ervin, 2009. január 30. péntek, 11:01 (#)

702, a legnagyobb méretű kávék 5-700 Ft körül kóstálnak.

4

pblue, 2009. január 30. péntek, 11:52 (#)

igazan megtelepedhetne mar egy olyan kavezolanc budapesten ami a gloria jeansbol csak rossz emleket csinal. de persze csak az indulat szol belolem, mert az, hogy minden budapesti egysegukben debil kiszolgaloszemelyzet dolgozik, nem a gloria jeans hibaja, hanem valszeg csak egy kulturalis dolog. de nekem meg nemvolt olyan elmenyem (pedig otthoni latogatasaim soran rendszeresen, legutobb naponta jartam a nyugati uzemegysegbe), hogy ne egy tizeneves fullbetepett buta picsa szolgalt volna ki, akibol a minimalis kedvesseg es udvariassag is hianyzott, viszont cserebe a pofamba bamulva kvaterkazott uvoltozve a kollegaival majd probalt meg aljofejeskedve jopofizni velem is, talan mert probalta azert a maga suta egyugyu modjan implementalni a "fiatalos kiszolgalas" company policyt. ha ehhez meg hozzatesszuk a minosithetetlenul szar szendvicseket, es az ocska szottyadt turotortakat, es mindezt a londoni starbucksok arainak ketszereseert, akkor nem marad mas mint hogy napalm.

drukkolok a costanak, de a siker nem csak a neven mulik. persze lehethogy csak engem zavar ez, es ha otthon el az ember, akkor ehhez van hozzaszokva, es nem is var tobbet. nekem azert alap, hogy egy kavezo kiszolgaloja alazattal viseltessen irantam mint ugyfel irant. ugy hangzik ez, mintha otromba nagy pokhendi fasz lennek, de bazmeg erre szoktatott ra az elmult masfel ev, barmennyire is hihetetlennek tunik ez.

5

peet, 2009. január 30. péntek, 12:06 (#)

wifihelyzet?

6

Author Profile Page ervin, 2009. január 30. péntek, 13:33 (#)

peet, passz.

7

Női Hiszti, 2009. január 30. péntek, 15:35 (#)

Sziasztok,

Wifi is van.

Nekem a hatalmas pohárnak beöltözött emberek tetszettek, kaptam kupont, úgy tudtam meg.

Visszatérő leszek.

Nyílik még valahol?

8

karma, 2009. január 30. péntek, 16:23 (#)

@pblue
Sokat járok a Gloriába a Hősök terénél, soha nem tapasztaltam hasonlót. Csak hát azért elég húzós :(

9

gargoyle, 2009. január 30. péntek, 18:29 (#)

azert a kezdetek meg nagyon erzodnek rajtuk, a pult mogotti 4 ember az ido 80%aban egymast akadalyozza, 20%ban kiszolgal, 1.5 meteres uton 3-4 ember kezen megy at a csesze mire a kavegeptol eljut a talcara, a kartyas fizetes pedig nalam is 3szori kiserletet igenyelt. kellene valami logisztikai szakember, vagy egy rutinos kavehazi kozepvezeto szvsz (:

maga a kave jo volt (:

10

Gluid, 2009. január 30. péntek, 19:29 (#)

A hősök terei Gloriaban 600 volt a legkisebb capuccino és csak papirpohar volt. Szerintem ez már a pofátlanság határát súrolja, hogy még egy csészére sem futja ennyi pénzből ha az ember beülni akar és nem rohan.

11

Gluid, 2009. január 30. péntek, 19:31 (#)

Ja azt elfelejtettem mondani, hogy a Nádor utca elején a József Attilától egy sarokra is lesz/van Costa. Legutóbb 3 hete jártam arra akkor még az volt kiírva h hamarosan nyit, pedig már teljesen késznek tűnt a hely bútorzatilag legalábbis.

12

Sorsha, 2009. január 30. péntek, 22:45 (#)

Mérleg utca Nádor utca sarkon van már kinn régóta, hogy itt hamarosan Budapest első Costa Coffe-ja nyílik (legalábbis még kedden ez volt a helyzet). De ezexerint nem ők lettek az elsők

13

Klötzl Ferenc, 2009. január 30. péntek, 22:49 (#)

Nem nagyon értem ezt a hype-ot a nagy láncok körül. Jó-jó, hogy itt vannak, de azért az általuk kínált árak hazai viszonyok között brutálisak. Olyannyira, hogy egyszer látatlanban (nem is ismertem a GJ-t) bementem a Mammut üzletbe, és lehidalta a számla láttán. Szerintem ennyit egy kávé nem ér meg... És igen, a papírpohár durván felháborító. Szerintem mi nem az a kulturális közeg vagyunk.

Ha már a Mammut, akkor ajánlom a 3.em-i átjáróban lévő kávézót, szerintem fantasztikus a kávé, rendes a személyzet, és nem horror az ár.

14

Author Profile Page ervin, 2009. január 31. szombat, 00:21 (#)

Gluid és Klötzl Ferenc, a papírpoharat lehet szidni, esztétikai alapon még meg is értem, bár én szeretem - viszont Gluid nemsietős-beülős érve (10) nem áll meg, mert a (lefedett) papírpohár *sokkal* tovább melegen tartja az italt, mint bármilyen csésze.

Az árakat illetően: korrekt pörkölésű és megfelelően friss kávéból főzött, jó eszpresszót Budapesten nem nagyon lehet kapni kb. 250, de inkább 300 forint alatt. (Aki tud ilyet, lszi kommentezze be!) Ha azt vesszük, hogy például a Costa nagyméretű italaiban dupla adag eszpresszó van, azon felül meg még tej/tejhab/tejszínhab/csoki és mindenféle effektek, akkor a 600-700 forintos ár nem tűnik ördögtől valónak. Ettől függetlenül elfogadom, ha valaki azt mondja, ennyit nem ér meg neki "egy kávé".

15

702, 2009. január 31. szombat, 07:12 (#)

@ervin: köszi az ár-infót!
Off: Most épp sírok - http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=258412

16

Author Profile Page ervin, 2009. január 31. szombat, 10:52 (#)

702, szerintem a sírás indokolatlan: járj felváltva a Costába és a Gloriába, ebben az esetben az átlagos minőség és az ár is nagyjából megfelel majd annak, mintha a Starbucks bejött volna, és oda járnál.

17

Gluid, 2009. január 31. szombat, 15:50 (#)

@ervin 14

Igen csak a Gloriaban 515Ft egy espresso, papirpohárban!!!

http://www.gloriajeans.hu/magyar/menu/

Máshol 250ért csészében, kis keksszel kis pohár Vízzel és még felszolgálás is van!

a papírpohár meg imho 3 szempontból szörnyű:

1. Értelmetlen környezetszennyezés merő lustaságból és költségcsökkentésből.
2. Nem lehet belőle rendesen inni(lehet ez csak személyes probléma) és bármit mondasz íze van a pohárnak.
3. Ennyi pénzért egy ilyen szolgáltatást kínálni igénytelen. Nem véletlen, hogy Angliában (onnan van tapasztalatom) a 4 nagy lánc közül senki nem csinálja. A környzetvédők élve megnyúzták volna őket. CSR=0.

És mellesleg Gloriáéknál még a kávé sem fair trade.

18

tallian.miklos, 2009. január 31. szombat, 15:52 (#)

A Starbucks kapcsán inkább a szimbolikus jelentősége miatt vagyok szomorú én is. Nem azért, mert nem lehet jobb éspervagy olcsóbb kávét kapni másutt. Hanem mert kicsit olyan "rajta vagyunk a világtérképen" jelentése van annak, hogy itt is van Starbucks. Másrészt meg azt jelzi, hogy van megfelelő színvonalú és nagyságú vevőkör.

Klötzl Ferenc, szerintem mindenki olyan pohárból issza a kávét, amilyenből jól esik, és ha valamit, akkor a magyar kávékultúrát igazán nem érdemes félteni a csúnya multiktól, magyar kávékultúra ugyanis gyakorlatilag nincs. Néhány kivételes hely van, plusz az ilyen Starbucks-klónok.

Egy átlagos étteremben vagy vendéglátóhelyen egyszerűen rémület, amit felszolgálnak, vendégségben pedig barátságosan vissza szoktam utasítani a kávét, mert általában elég rossz. Általában keletnémet importból származó román cikóriából van, amit albán alumíniumlábasban főznek.

Szóval ezen nyugodtan lehetne változtatni. Erre meg jó, ha van Starbucks.

(A Coffee heaven viszont tényleg borzalmas.)

19

tallian.miklos, 2009. január 31. szombat, 16:02 (#)

@Gluid, én kifejezetten örülök, ha a kávé nem fair trade, tekintve, hogy only fair trade is free trade. De ez mellékszál. Továbbá az is, hogy a CSR alapvetően mindenkinek árt, a vállalatnak is, meg annak is, akinek segíteni akar - nem jótékony, hanem jól működő vállalatokra van szükség. De erről tovább nem fogok beszélni, mert nem politizálok más kommentboxában. Legfeljebb élve nyúzom a környezetvédőket. :)

Úgy általában. Csodálkozom sokadszorra, hogy az ún. magyar fogyasztóközönség, akinek a szó szerinti értelemben vett szart le lehet tolni a torkán vendéglátás címén, ki van akadva, hogy egy olyan helyen, ahova ő ugye eleve be nem megy, "igénytelen" papírpoharak vannak. Ez már nem először jön elő.

A Gloriában meg ráadásul nem költségcsökkentés vagy igénytelenség a műanyag cucc, ezt nyilván be lehet látni, körülbelül ugyanannyi volna felfogadni egy mosogatóembert, mint amennyibe az eldobhatós cuccok kerülnek. Dizájn, üzletpolitika, marketing, akármi. Más hangulat, mint egy jól felforrósított vastag espresso-csésze.

Különösen vicces pont a Gloriát leigénytelenezni egyébként, mikor legalább két kategóriával van a berendezés és a környezet a hasonló helyek szintje felett, nagyon-nagyon kiemelten jó helyen vannak a helyeik (nyári délután a Hősök terét bámulni a kertből, vagy lenézni a Széna térre a Mammut ablakából, na az milyen), stb.

(Disclaimer: nekem egyébként kicsit hosszú az Espresso, amit a Gloria ad, de most már csak 490-ért.)

20

Author Profile Page ervin, 2009. január 31. szombat, 16:06 (#)

Gluid (17), ha tényleg jó ott a kávé, akkor igazán megmondhatnád, hol van ez a Máshol kávézó. Már csak azért is, hogy ne tűnjön üres általánosságnak az a mondatod.

A "Három érv a papírpohár ellen" című kiáltványod meglehetősen szubjektívra sikeredett, amivel nincs semmi baj, csak emiatt nem érdemes vitatkozni vele.

Mindent egybevéve viszont úgy tűnik, hogy neked valóban nem érdemes a Gloriába járni. Ha a Máshol mellett egyéb kávézók is szóba jöhetnek nálad, akkor javaslom a Coffee Catet az Ó utcában, vagy Carlót az Olasz Intézetnél.

21

pblue, 2009. január 31. szombat, 16:13 (#)

(a fair trade logo az tokeletesen analog a 'hulye aki elolvassa' falfirkaval. de tallian miklos mar pontosan megfogalmazta.)

22

kfgyk, 2009. február 1. vasárnap, 21:15 (#)

a fair trade, a fair trade logo, vagy a fair trade logos kave a rossz? nem ertem.

23

kovács j, 2009. február 2. hétfő, 14:31 (#)

nagyon csalodtam mert az áraihoz képest a minöség pocsék!sokat kell még fejlödni!sajnálom a kidobott pénzemet_!

24

brownie, 2009. február 2. hétfő, 18:19 (#)

Kedves kovács j!

Kissé túlzásnak érzem a szavait, főleg, hogy göröngyös volt az út a Costa számára Magyarországon...
Milyen italt fogyasztott, ami "pocsékra" sikerült?
A costások véleményem szerint szívüket is beleadják az elkészített italokba, saját szememmel láttam a szakértelmet, és az ízzel sem volt gond...Ha voltak is problémák, azt a múlt szerdai nyitás közelségének tudom be.
Én biztosan visszajáró leszek, és Önnek is javaslom, hogy nézzen be újra néhány hét elteltével!:)

25

peet, 2009. február 2. hétfő, 18:19 (#)

sziasztok, én ma voltam a costába és nagyon tetszett,kedves volt a személyzet és a kávé is ízlet:)

26

brownie, 2009. február 2. hétfő, 18:21 (#)

peet!
Örülök, hogy hasonló véleményen vagyunk:)

27

Author Profile Page ervin, 2009. február 3. kedd, 00:18 (#)

brownie,

"göröngyös volt az út a Costa számára Magyarországon"

ezek szerint belső ember vagy, hogy ilyesmiket tudsz? mondanál erről többet is?

(azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez az állításod kovács j elleni érvként elég gyenge, mert egy kávézóba betérve ő nyilván csak jó kávét szeretne a pénzéért, és eközben a legkevésbé sem érdekli őt az, hogy a cég útja hol és mennyire volt göröngyös. és ebben teljesen igaza van. mondom ezt úgy, hogy a minősítését illetően egyébként nem értek vele egyet.)

28

brownie, 2009. február 3. kedd, 09:32 (#)

Ervin
Nem vagyok belsős, csak figyelemmel kísértem a Costa sorsát szeptembertől, elég nehezen ment a nyitás, de végeredményben sztem jól sikerült, finom a kávé, kedves a személyzet; nem akarom senkire ráerőltetni a véleményem, én másképp láttam, mikor ott voltam, ennyi...

29

Gluid, 2009. február 3. kedd, 11:51 (#)

Ervin (20)
Ez a konkrétan eset a Kino mozi kávézójában volt 1-2 hete. Jó nem volt különlegesen kiemelkedő a teljesítmény, de megadták a módját.
Én inkább a Coffee Cat (voltam és nagyon jó) kaliberű helyeket támogatom vagy a néhány Szemiramis-t vagy amilyen a Goethe Institut kávézója volt, sajnos mióta költözött (pedig nem most volt) még nem jutottam el oda. Kiesik. És csodálkozom, hogy senki szerint nem felesleges a kidobott papírpohár. Én sem vagyok hardcore környezetvédő pedig. Ti a bort is papir/műanyagpohárból szeretitek? Na mindegy.

A fair trade meg télleg vmennyire kamu elismerem, de ha 1Ft-tal többet kapnak a farmerek csak hogy ne röhögjék ki őket már megérte.


tallian.miklos (19)

Én a Gloriat pontosan azért igényteleneztem le, mert jó minőségű kávét árulnak szép környezetben exkluzív helyeken és mégis papírpohár. Szerintem ez így együtt hülyén mutat. A minőséget és a berendezést sosem kritizáltam.

Ezzel befejeztem.

30

kfgyk, 2009. február 3. kedd, 16:11 (#)

tovabbra is varom a fair trade -del kapcsolatos - egyre szaporodo - feluletesnek tuno allitasok (19,21,29) alatamasztasat... jomagam tobb onkentesukkel/munkatarsukkal talalkoztam utazas kozben es nehany ezzel foglalkozo cegnek is utannaneztem anno (foleg UK). nem tunt kamunak, sot.

31

tallian.miklos, 2009. február 3. kedd, 20:06 (#)

Kfgyk, "De erről tovább nem fogok beszélni, mert nem politizálok más kommentboxában." - én ehhez tartom is magam, tényleg.

Gluid: "Szerintem ez így együtt hülyén mutat." - értem. Szerintem meg nem. :)

32

702, 2009. február 4. szerda, 06:48 (#)

Akkor itt álljunk meg egy pillanatra papírpoharastól! Nem tudom, mennyire tűnt fel (illetve nem tűnt fel), de a porceláncsésze+sütike+víz kombó és a papírpoharas kávé egész egyszerűen nem ugyanarra való - éppen ezért nem értem a papírpoharas ellenszenv lényegét.

Míg az előbbit akkor fogyasztod, ha van 15-30 perced üldögélni egy kávézóban, addig az utóbbit akkor, ha épp roncsolsz melóba, ide-oda és el kívánod vinni a kávédat.
Kíváncsi lennék, ki tud jobb alternatívát mondani az elvihető kávé tárolására, mert IMHO a decis "restis" műanyagpoharak sokkal károsabbak, bárhogyan is nézem.

Ezzel együtt megemlíteném, hogy a papírpohár is "import-találmány", amely olyan ország(ok)ból jött, ahol a szelektív hulladékgyűjtés nem ennyire ismeretlen fogalom. Arról pedig nem nagyon tehetnek a papírpoharas láncok, hogy a magyar ember még a szelektív szigeteken sem képes oda dobni a cuccot, ahová kell. De ha simán utcai kukába dobod, akkor is el fog bomlani.

Az egyetlen érv, amit elfogadhatónak tartok az az, hogy valakinek nem "ízlik" a papírpohár...

33

Author Profile Page eszpee, 2009. február 4. szerda, 09:39 (#)

702, ráadásul ha 15-30 percet ülsz egy fedetlen csésze kávé fölött, akkor simán lehet, hogy az alját már hidegen iszod meg, míg papírpohárban ez nehezebben fordul elő.

34

702, 2009. február 4. szerda, 10:46 (#)

@eszpee: igen. Köszönöm.

35

robinho, 2009. február 4. szerda, 15:39 (#)

Az a nagy baj, hogy ezeket a multikat ilyen nagy számban beengedik. Egy magyar tulajdonú kávézó is tud olyanokat készíteni, mint ezek. Ami viszont, még ennél is nagyobb baj, hogy (amint azt a hozzászólásokból is észrevettem) a hazai közönség imádja őket, még akkor is ha időnként dupla árat fizet. bejön a multi, és kiviszi a hasznát a magyar ksiválakozó (kávéházasok) meg tönkremennek. Csak eggy terméket mondjatok amit egy honi kávézó nem tud produkálni!

36

Author Profile Page ervin, 2009. február 4. szerda, 19:01 (#)

robinho, akkor lszi mondd meg, hogy melyik magyar tulajdonú nem-multi kávézó produkál olyan legnagyobb adag café mochát elvitelre olyan klafa hőtartó pohárban, mint jelenleg a gloria vagy a costa.

nemcsak tesztellek a kérdéssel, hanem tényleg szeretném tudni.

köszi!

37

tallian.miklos, 2009. február 4. szerda, 20:11 (#)

Robinho, a kávé eleve egy import dolog, nem az ősmagyarok hozták a nyereg alatt puhítva. Gondolj bele, milyen szar lett volna már a lónak, ha kávé van a nyereg alatt. Na ugye. Az espressot meg kifejezetten nem Magyarországon találták fel, hanem Olaszországban, igaz, egy Magyarországról elvándorolt katonatiszt sokat hozzátett.

Semmi olyasmi nincsen, ami miatt általános szabály volna, hogy ezt a prémium kategóriát a hazai kávékészítők jobban el tudnák látni.

38

tallian.miklos, 2009. február 4. szerda, 20:13 (#)

És nem, nem fejtem ki, hogy milyen kávét lehet kapni egy random hazai kávézóban. Nem, nem adnak "tökéletes espressot" sem a Gloriaban, sem máshol. Még olyan jót sem adnak, mint Carlo - de majdnem. Az átlagos hazai kávéfőzés ehhez képest nincs sehol. Silány alapanyagból, képzetlen alkalmazottak készítik odafigyelés nélkül.

Pont azért üdvös a nemzetközi mérce megjelenése, mert jó esetben felhúzza a hazai átlagszínvonalat.

39

KV, 2009. február 5. csütörtök, 09:29 (#)

Hi!

Én egyszerüen láttam és éreztem a costa coffee-t. Bementem, köszöntek, mosoj, süti (guszta), fizetem, számla, kv-gép + Barista, megkaptam hmmm...
Leültem és mustra, és a következő gondolatok: végre nem egy szöke vendégláttos cica szolgált ki 12cm-es műkörmökel, végre megkérdezte valaki hogy elviszem vagy itt fogyasztom nem csak úgy hozzámvágnak egy papir poharat mert az úgy jó és kész. Végre volt az espresson crém, végre jó cappuccinot itam ami nem a Magyar vendéglátosok keze alatt kiadot száraz orási buburékokal és fahájal össze vissza szort rohatd forró valami 420-ft ért hamem más...
Nekem ez böven elég hogy meggyözön aban hogy más, hogy figyelnek rám, az italomra és arra amiről ennek szolni kell a pénzemért.
Összeségében én egy elégedet vásárló vagyok akit tegnap szolgáltak ki és ennek én örülök :)

40

Pimkey, 2009. február 6. péntek, 10:23 (#)

Sziasztok!

Elolvasva a hozzászólásokat pár apróságot szeretnék a Costa "útjához" fűzni. Milelőtt bárki megkérdezné, nem vagyok belsős ember, de az egyik barátom az egyik Costa üzletben fog hamarosan tevékenykedni és a következőket tőle tudom:
1. Képzettség: többszörös magyar barista bajnok, közel 2 hónapos, napi 8 órai munkával tanítja ki a kávézók alkalmazottait. Elmondása alapján napi több 10 l tej, és havi nem kevés zsák eredeti és drága kávéörlemény landol a mosogatóban, míg minden elkészített kávé tökéletes nem lesz. Csak akkor kerülhet valaki kiszolgáló személyzetként a kávézóba, ha ugyanabból a kévéfajtából egyszerre legalább 5-öt folyamatosan, megadott időre ugyanolyan kinézetűre és ízre tud elkészíteni. Ezért a rohangálás, egymást kerülgetés a kávézóban, mert szigorú lépései vannak a kávék elkészítésének, és minden felhasznált alapanyagnak pontosan meghatározott arányban kell a csészébe kerüljön. Ezért egy óriási tévedés a szakképzetlenség. Ez sajnos a legtöbb nívós kávézóra igaz, hogy kis gyakorlattal felvesznek pultosokat. A nívós kávézók, mint a Costa vagy a Gloria baristákat alkalmaznak. Ők ugyanolyan tanfolyamot kell elvégezzenek, mint a mixerek.

2. Drága, nem drága? -Alapanyaok ára: nem pusztán egy kávéfajta adja meg önmagában az ízharmóniát. Itt különleges kávéörleményekből készülnek a kávék, amik többfajta kávé összetételét képezik. Ez minden kávézónál egyedi és "titkos" recept, külföldön kerülnek összeállításra, vilűghírű szakemberek receptjei alapján, minden láncnak egyedi összetételben. És ez a siker titka, hogy eltalálják-e a fogyasztó számára legkedveltebb összetételt vagy sem. A minőséget pedig meg kell fizetni. Ezért én szívesebben keresem fel a külföldi láncokat, mert a hazai kávézóknál sajnos semn a személyzet képzettsége sem a kávék minősége nem áll ezen a szinten. Sokszor úgy érzem, mintha a közértben a polcról levett kávét szolgálnák fel sok helyen- és lehet így is van.

Én is kipróbáltam a Costát a hétvégén a párommal: tényleg kedvesek az alkalmazottak,az öltözékük is minőségi, a bútorzat is nagyon tetszett. Ami manapság kevés helyen tapasztalható a papírpoharas kávézókban, "körülugráltak" és mielőtt távoztunk, megkérdezték, hogy ízlett-e a kávé és lenne-e észrevételem. És ez jólesett. A pohárnak öltözött emberkék pedig meg is mosolyogtattak, ahogy kerülgették az embreket:)

Számomra a hangulatosság is nagyon fontos és én a csészésre szavazok, ha papírpoharast iszok, az ált. azért van, mert épp a Mekiben ebédeltem:)

41

Author Profile Page ervin, 2009. február 6. péntek, 10:43 (#)

Pimkey,

Először is köszi az információkat. Jó hallani, ha komolyan veszik a dolgukat. Néhány dologban azonban vitatkoznék veled:

1. "...Ezért a rohangálás, egymást kerülgetés a kávézóban, mert szigorú lépései vannak a kávék elkészítésének". Dehogyis. Az egymás kerülgetése az összeszokottság hiánya miatt van. Egy ilyen profi láncnál nyilván úgy van megtervezve a pult, hogy ne kelljen egymáson átrohangálni a kávé készítése közben, ez munkaszervezési minimum, ha belegondolsz. Az ellenkezője amatőrségre vallana. Én elhiszem, hogy a costás kollégákat kiképezték, de ettől most még sokszor zavarják egymást a kis helyen, ez jól látható. Ezzel amúgy nincs semmi baj, minden kezdet nehéz, nyilván majd belejönnek, és akkor nemcsak a kávé lesz finom, hanem a munkamenet is zökkenőmentes. Szóval em akkora dolog ez, ahogy mondtam, a lelkesedés fontosabb, és az megvan, ezt is jól látni.

2. A kávé minőségéről pedig: szerintem tévedsz abban, hogy a magyar kávézók nem tudják hozni a szintet. Csak, ha nem akarják. A Costa meg a többi nagy ugyanis külföldről hozatja be a saját pörkölésű kávéját. Persze ellátják mindenféle védelemmel a csomagokat, de akkor is a világ másik feléről hajózzák be ide, ami időbe telik. Ezzel szemben egy magyar kávézó megveheti az itthon pörkölt kávék legjobbját akár minden nap, ha akarja, és az van olyan minőségű, mint a Costáé, ráadásul definíció szerint sokkal frissebb. Egyébként ezt nemcsak elméletben mondom, hanem direkt megvettem és itthon kipróbáltam a Costa szemes kávéját: teljesen jó, de ha eléd teszem egy kis pohárban a szemeket, és mellé egy másikban a friss hazai pörkölésű kávét, akkor egyértelmű a különbség az utóbbi javára.

42

Costaboy28, 2009. február 8. vasárnap, 23:38 (#)

Sziasztok! Tök, jó hogy már otthon is megmutatja magát a Costa! Én belsős vagyok.... Hajrá fiatalok! :)

43

babszem6:1, 2009. február 10. kedd, 09:34 (#)

Ervin!

A pörköléssel kapcsolatban annyit tennék hozzá, hogy a legtöbb kávékeverék a pörkölés után bizonyos idő elteltével válik teljessé (néhány nap, vagy 1 hét is lehet), tehát a "friss pörkölés" nem mindig szükséges, sőt, idő kell, hogy kialakuljanak azok a jellegzetes aromák...Nekem ezt így tanították a barista tanfolyamon...:)

44

Author Profile Page ervin, 2009. február 10. kedd, 11:14 (#)

babszem, én nem végeztem ilyen tanfolyamot, tehát tudáselőnyben vagy velem szemben. :)

bevallom, hogy erről először az jutott eszembe, hogy én is ezt tanítanám a baristáimnak, ha messziről küldeném a kávét, mert akkor ez pont egybeesne az érdekeimmel - de hajlandó vagyok belátni, hogy ez a következtetés minden bizonnyal csak a szarkazmusom eredménye. ráadásul te nem is mondtad, hogy a costánál vagy más multinál tanultál volna, úgyhogy lehet, hogy eleve mellélövök.

szóval inkább maradjunk annyiban, hogy köszönöm szépen az információt, nekem új volt, erről nem tudtam, máshol még nem olvastam ilyen állítást. Ha esetleg többet mondanál arról, hogy a pörkölés után levegőnek vagy védőgáznak kitett kávé mitől lesz egyre jobb egy ideig, és pontosan meddig tart ez a javulás, és utána miért lesz egyre rosszabb, azt megköszönném, szívesen megérteném a folyamatot.

45

babszem6:1, 2009. február 10. kedd, 20:52 (#)

Kedves Ervin!
Bár ezt a hasonlatot nem tanították, de a fentiek alapján én a következőképpen gondolom: a jó kávé olyan, mint a mézeskalács- rögtön sütés után ez a süti sem az igazi, néhány napot várni kell, míg kialakul a kellő puhasága; tehát a kávénak is idő kell, mert rögtön pörkölés után lehet, hogy egy rakoncátlan, vad ízzel találkozol, ha a frissen pörkölt babszemekből készítesz italt, viszont ha kicsit szellőzteted, illetve változatod a páratartalmat, hőmérsékletet stb. a tárolás folyamán, akkor egy sokkal ízesebb, kifinomultabb italt fogyaszthatsz el pár nap elteltével...
Minden kávéfajtánál más és más ez az idő, amíg a legjobb formáját tudod kihozni belőle- ezt a folyamatot igazán a versenyekre készülő baristák érzik át, hiszen ők saját blenddel készülnek a megmérettetésekre, és maguk állítják össze a kiváló italhoz felhasználandó keveréket.

46

Author Profile Page ervin, 2009. február 10. kedd, 23:02 (#)

babszem, még egyszer köszi a segítséget.

47

babszem6:1, 2009. február 11. szerda, 08:56 (#)

Igazán nincs mit, szívesen válaszolok a szakmámba vágó kérdésekre, ha tudok:)

48

peet, 2009. február 11. szerda, 10:43 (#)

szia Babszem!

Mivel azt mondtad belsős vagy,lenne hozzád egy kérdésem.Mi történt a Costában a dolgozókkal? Eddig rengetegen voltak(túl sokan) egy műszakban, valamelyik nap voltam bent és meglepően azt láttam 2 bariszta dolgozott. Pedig rengeteg vendég volt.Nem is értem,hogy bírja ezt a forgalmat 2 ember.

49

peet, 2009. február 11. szerda, 10:45 (#)

bocsi nem babszemtől,hanem Costaboy28-tól kérdezném az előzőt:)

50

Author Profile Page ervin, 2009. február 11. szerda, 12:28 (#)

peet, mondd, hogy te nem a Peet's Coffeetól vagy :)

51

kfgyk, 2009. február 11. szerda, 13:27 (#)

Costaboy28, babszem6:1 - tudjatok -e esetleg, hogy valoban csak a tudatos vasarlok becsabitasara teszik ki a fair trade logot? vagy netan a logolobby nyomasara?

52

babszem6:1, 2009. február 11. szerda, 20:55 (#)

Kedves kfgyk!
Úgy tudom, hogy a Costa valóban fair trade kávét használ, sőt alapítványt is létrehozott a hátrányos helyzetű gyermekek, családok részére; valamint az esőerdők kiirtása ellen is nagy szerepet vállal szintén egy közhasznú szervezet keretein belül- támogatja azokat, akik a természetet megkímélve, azzal összhangban nevelgetik a kávécserjéiket:)
Én ezekről a Costa- programokról hallottam, remélem, valóban tiszta célokat szolgálnak...

53

Costaboy28, 2009. február 11. szerda, 20:55 (#)

Sziasztok!
Elnézést, hogy későn válaszolok! Én nem Mo.-on vagyok belsős, hanem a cégnél. Én Írországba dolgozom Dublinba,Dun Laoghaire-be. Peet, az a helyzet, hogy nálunk is levették a létszámot, mondjuk nálunk 10.30-ra, ami otthon már 11.30- 4ember van bent. Ez az egésznapi létszám is. De a világválság hatása hat ki mindenre! Sőt levették hétfőtől a nyitvatartási időnket is! Mi együtt vagyunk egy HUGES könyves bolttal, és ők kezdeményezték a csökkentést, nekünk nem volt más mint elfogadni. A Fair trade kávé nálunk nincs is reklámozva, de kapható, meg az megy az afrikai gyerekek javára, aki azt a kávét vásárolja segíti őket! Nem lehetett kapni otthon a Fair trade kávét? Nem hisszem, hogy lobbyznának vele, nálunk azért vásárolják, hogy adakozzanak.

Minden jót!

54

kfgyk, 2009. február 12. csütörtök, 17:26 (#)

Costaboy28 es babszem6:1, koszonom, megnyugtattatok.

55

koffein, 2009. február 13. péntek, 15:53 (#)

Hello!

Én ugy tudom hogy tényleg amit csinálnak és rendesen működik a fairtrade elv illetve a rainforest program is. Nekem lenne mégy véleményem annyi hogy én is kostoltam a Costa Coffee kávéját, és nagyon ízlett. Aki szereti az olasz pörkölést anak bátran ajánlom mert rendben van a kávé. Illetve ezuton szeretnék egy oriási puszit küldeni a barista kolleginának mert kedves volt velem és a pressom is rendben volt!
Pussszi!

56

sz, 2009. február 16. hétfő, 12:26 (#)

Milyen sütemények, édességek kaphatóak a Costában?

57

Costaboy28, 2009. február 16. hétfő, 15:18 (#)

Hi sz!

Blueberry muffin, Lemon&orange muffin, Cherry&Almond muffin, Triple chocolate muffin, Raspberry & Almond bake, tiffin, Linzer bisc., Caramel shortbread, Choco cake, lemon cake, carrot cake... meg vannak a péksütemények, butter croissant, almond croissant, choco twist, pain raison! Gondolom, azokat árulják otthon is mint itt kint!?

Jó étvégyat! :)

58

Author Profile Page ervin, 2009. február 16. hétfő, 15:38 (#)

ezek közül én csokitortát, muffint meg répatortát kóstoltam az asztaltársaságaim jóvoltából, és azok ízlettek.

59

sz, 2009. február 17. kedd, 10:46 (#)

Costaboy, köszi!
Sajnos van példa arra, hogy itthon szűkebb kínálattal dolgoznak a nagy láncok. Az áfonyás muffint muszáj lesz mielőbb megkóstolnom :)

60

Borzacska, 2009. február 17. kedd, 13:55 (#)

Kedves sz és Costaboy28!
Igen, a Bp-i Costában is ugyanazok a sütik vannak mint külföldön, kivéve a Linzer bisc.-et és a lemon cake-et, de van helyette narancsos-csokis muffin és szedres-almás süti meg persze csokis brownie. :) Fincsik!

61

babszem6:1, 2009. február 17. kedd, 18:37 (#)

Kedves Mindenki!:)
A muffinok közül az áfonyás a kedvencem, a többi süti szerintem (szedres almás, karamellás, brownie)kicsit tömény, elég édesek...A mandulás croissant tölteléke is fincsi, majdnem olyan, mint a marcipán:)
A répatorta szerintem túl fűszeres, nagyon kiérződik a szegfűszeg.
A szendvicseket is érdemes megkóstolni, nekem a csirkés arrabiata és a mozzarellás-bazsaklikomos-paradicsomos ízlett eddig:)

62

Costaboy28, 2009. február 17. kedd, 21:10 (#)

Hi Guys!

Jah van még a Blackberry & Apple crumble. Nálunk már kivonták a forgalomból a Narancsos-csokis muffint! Helyette a cherry & almond muffin van. Nekem túl tömény mindegyik! Meg már fullon vagyok! :) De egypróbát megérnek! Szendvicsek milyenek vannak otthon? Ha vki le tudná írni azt megköszönném!

Előre is köszi! :)

63

james01, 2009. február 17. kedd, 21:31 (#)

Sziasztok!
Tegnap voltam az Astorián. A kasszánál nagy volt a sor, a kiszolgálás finoman szólva is döcögött. Amit én kértem, arról közben kiderült hogy "elfogyott" (tiramisu latte), kértem helyette mást. A kért muffin pedig akkor jutott eszembe, mikor kifelé menet kiléptem az ajtón, hogy nem kaptam meg. Várakozás közben még észrevettem, hogy valakinek küzdenek a kártyájával. Szal elég nagy volt a káosz.
A forgalom alapján úgy sejtem, nem lesz gond, ha teleszórják hasonló üzletekkel a várost.
Ja, és szomorúan láttam, hogy coca-cola termékeket árulnak. (bár Londonban pont Costá-ban nem voltam sosem, ezért nem tudom ott mi van)

64

Author Profile Page eszpee, 2009. február 17. kedd, 21:45 (#)

kicsit félek a választól, de nem bírom ki: mi a baj a coca-cola termékekkel?

65

methan, 2009. február 17. kedd, 22:33 (#)

costaboy, tegnap voltunk, amire emlékszem a szendvicsek közül: sztenderd mozarella-paradicsom-bazsalikom, háromsajtos-sonkás, csirkefalatos, brie-ruccola-paradicsomchutney; ez utóbbit ettük, elég átlagosan jellegtelen ízvilág.

james01, elborzasztóan amatőr a kiszolgálás, szervezetlenek, lassúak, bénák; a répatortát képtelen volt a hölgy tányérra kanalazni, végül súlyos tízmásodpercek után leesett a krémpompom a tetejéről, úgyhogy diszkréten a sütemény mellé helyezte a tányérra és átnyújtotta.

kicsit csalódott vagyok, bár valszeg semmi sem hiányzik ebből az astoriás egységből ( a normális személyzeten kívül), csak épp london körüle.

66

james01, 2009. február 18. szerda, 01:06 (#)

eszpee - az a baj velük, hogy MINDENHOL ezeket kell innunk, ha tetszik, ha nem. Bár nem jártam mindenhol a világon, mégis feltételezem, hogy nincs még egy ilyen ország, ahová így beették magukat.
methan - szó szerint. Csak én ezt nem akartam így leírni, mert olvastam egy másik blogot, ahol volt aki szerint ezt nem lehetne megengedni, olyan amatőr a kiszolgálás, de annyira lehurrogták, gondoltam én nem akarom hogy letámadjanak.
Hja, London, az hiányzik. :-)

67

babszem6:1, 2009. február 18. szerda, 19:39 (#)

Az a gond, hogy kevés a személyzet, ahogy én láttam, mivel ha kígyózik a sor, akkor is ketten vannak a pultban, egy pedig rohangál a hinterland és a vendégtér között...:(Az sem jó ha túl sokan vannak, de ami most megy,- gondolom költségminimalizálás céljából- az szerintem kicsit túlzás...Ha nem görcsölnének a kiszolgálás gyorsaságán, normálisabb lenne a minősége is, szerintem...

68

Costaboy28, 2009. február 18. szerda, 21:26 (#)

Sziasztok!
Akkor a szendvicsek hasonlóak! Köszönöm Methan! :) Reagálva arra blogra, én is olvastam, de nemTOM ki volt az! Itt Írországban biztos nem dolgozik, itt magyarként én vagyok abba a munkakörbe! Biztos Angliába valahol van az a vki! Nem tudom mit mondjak, van igazsága is meg nem is. De csak csendes szurkolóként mondom! "Egyebet nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki!" :D (Szalacsy) Az viszont, hogy nem kaptad meg az viszont gáz! James01: Itt kint is Coca-Cola termékek vannak, az ásványvizet máshonnan kapjuk meg a Smoothis-okat is. De a Fanta, Sprite, Coca-Cola, Light, Zero ezek itt is megvannak. Ha Írországaba, Dublinba és kijön a Dun Laohaire-be, szivesen készítek neki egy jó kávét, csak bökdössön meg, hogy ne felejtsem el! :) További kellemes időtöltést az otthoni Costa-ba. Azért én kívánom a javulást otthonra a COSTA-BA. Vki megtudja még azt mondani, hogy naponta kb. hány ember fordul meg ott? Előre is köszönöm a statisztikai adatokat! :)

69

peet, 2009. február 19. csütörtök, 08:26 (#)

hello!
james01, nekem annyira hihetetlen amit írtál
ha te kifizetsz egy muffint( ami nem olcsó,mint tudjuk) és nem kapod meg nem szólsz? az ajtóba jut az eszedbe,hogy nem kaptad meg????furcsa:)én többször voltam már a costába és nem volt még ilyen, ha le is maradna véletlenül valami biztos szólnék. babszemnek igaza van abban ,hogy kevesen vannak. én is azt láttam 2 ember szaldgál ide-oda. és ez nem a személyzet amatőrsége miatt van, hanem a létszámhiány miatt.

70

james01, 2009. február 19. csütörtök, 12:57 (#)

peet - nem akarom részletesen leírni azt a szerencsétlenkedést, ami ott folyt (lenne még mit mesélni), teljesen lefoglalt, amit velem, meg másokkal műveltek. Közben eltelt legalább 5 perc, mire nagy nehezen megkaptam a kávémat, és gyorsan menekülőre fogtam. A muffinom pedig még a tálalópultban volt, mint kiderült, ki sem vette senki.
Egyébként félre ne értsetek, nem háborodtam fel ezen, meg a béna kiszolgáláson sem. Remélem változnak, és örülök hogy egyáltalán itt vannak. Csak remélem lesz még hozzám sokkal közelebb is üzletük..
Ja, a pultban akkor 4 ember is volt, hát azt a fejetlenséget...
Különben voltam tegnap is délután, nyugi volt, alig volt bent valaki, és nem volt gond a kiszolgálással. A kv pedig perfekt volt. (muffint nem kértem :-)

71

Smokeeveryday, 2009. február 25. szerda, 19:17 (#)

Az itthon kavezok szinvonalat szerintem a Costa csak noveli. Par napja voltam a Centralban es a Gerbeaud kavehazban es olyan szar kavet kaptam es olyan penzt kertek el erte , h azt hittem a cseszet is hozza adjak:) ezek nem szaroznak holmi papir poharral wazzeg akkor dobbentem ra,h ez nem elviteles amikor a pincer megallitott az ajtonal, namindegy. Kis kavezokkal az a baj,h nem tudjak hozni azt a minoseget amit kellne. Hiaba iszol lavazzat vagy segafredot altalaban mindenhol mas fajta daralon mas beallitassal keszitik el, mas gepen ezert nem hozzak ugyan azt a minoseget.Sok helyen meg a kave adaggal is jatszanak. Nem tudom ti mit vartok el egy kavezotol en tegnap 6 percet vartam a Costaban(ketten voltak elottem) es sokkal gyorsabb volt mintha kihoztak volna az asztalhoz (altalaban csak a pincerre varok ennyit es remenykedek,h erkezesi sorrendben veszik fel a rendeleset nem pedig mellobseg/inponalasi sorrendben). Szerintem meg 10 perc sem lett volna sok. Megfigyeltem ,h miutan kesz volt a tej csak utanna keszitik el a kave adagot.Ennek mi az oka Costaboy28?
Ha valaki gyors kiszolgalast akar az menjen a mekibe es igyon egy por kavet.Megnyomjak a gombot es kesz.Szerintem nagyon jo a kave a brownie is klasszikus a kiszolgalas baratsagos nekem ennyi eleg.Szerintem a rutinnal a gyorsasag is jonni fog. UFF en szoltam.

72

babszem6:1, 2009. február 26. csütörtök, 15:14 (#)

Smokeeveryday!
Azért készül később a kávé, mert 15 másodperc az "élettartama" egy espressonak a Costa-nál (utána már nem adható ki),és ezidő alatt nem valószínű, hogy elkészülne a gőzölt/habosított tej; tehát a minőség megőrzése érdekében más a metódus, mint a többi helyen.:)

73

András, 2009. február 28. szombat, 17:11 (#)

[primitív, törölve - elnézést james01-től, hogy eggyel lejjebb most már lyukra kell visszahivatkoznia.]

74

james01, 2009. március 1. vasárnap, 00:34 (#)

Kedves András, csak nyugodtan. Látom nem jött át neked hogy én nem dühöngtem. Volt 1 kevésbé kellemes élményem amit részleteztem, és azóta jónéhány, ahol nem volt semmi problémám.
(Ez ugyan már nem ide tartozik, de a kedvedért elmondom -mivel kicsit eltévedtél-, több évet dolgoztam pultosként, valamint résztulajdonos is voltam egy sörözőben évekkel ezelőtt.)

75

Costaboy28, 2009. március 2. hétfő, 00:24 (#)

Sziasztok!
babszem6:1, de elkészül, csak a megfelelő időben kell indítania kávéfőzést! Abban tökéletesen igazad van, hogy 15mp-ig tarthatod meg lefőzött kávét, el lehet készíteni! Ha ügyes vagy akkor a kávé pont addigra fog lefőni mire a tej a latte-nak, vagy a cappuchinónak eléri a 140F° vagy a Hot choccolate a Moccanak vagy a mocca flake-nek a 150F°. Majd alakul az, bedobták szerencsétleneket a mélyvízbe szerintem. Sok sikert az otthoni COSTA-ba!

76

Costaboy28, 2009. március 2. hétfő, 00:29 (#)

Jah még vmi! A mostani szabály szerint a kávé nem lehet hamarabb kész mint a tej vagy a Hot choccolate akár gőzölve, akár habosítva!

77

latte_pehely, 2009. március 19. csütörtök, 18:48 (#)

Hello!
Még nem volt szerencsém megkóstolni a Costa kávéját Budapesten, de Londonban igen, ahol nagyon elégedett voltam vele. Igen, ezek a "kávézómárkák" mint a Starbucks, Costa, GJ emelik egy város presztizsét, világvárossá emelik. DE Teljesen igaza van annak, aki szerint ezek a multik a végét jelenthetik néhány magyar kávézónak. És most nem a patriotista vásárló beszél belölem, hanem egy ember, akinek fontos a (budapesti) városi kultúra. Budapest mindig is híres volt kávéházairól, jó lenne, ha ez maradna. Persze, a kommunizmus alatt a kávéházak a "leigázott" polgárok utolsó bástyái voltak, de az utóbbi években újra feléledt a "kávézóba járás" szokása, aminek kifejezetten örülök. Budapesten nagyon sok a híres kávéház, de egyre inkább "múzeumokká" válnak a nagy nevek: Gerbeaud, Müvész, satöbbi. Persze nem kérdés: A costa, stb. egy teljesen más életmódot képviselö társadalomnak a kávézói. De mégis, jó lenne, ha tíz év múlva is betérhetnék egy Müvészbe, ahol magyar hangot is hallok majd.
Üdv

78

Author Profile Page ervin, 2009. március 19. csütörtök, 19:19 (#)

latte_pehely,

Ez a "Budapest mindig is híres volt kávéházairól" szerintem inkább csak kívánatos illúzió. Ha volt is olyan korszak, amikor voltak jó kávéházak, sokkal több olyan volt, amikor nem.

Aztán meg: jártál mostanában ezekben a nagy nevekben? Láttad, mi folyik ott kávéházasdi címén? Szomorú.

Félre ne érts, én is szeretném, ha neked lenne igazad, és virágzana ez a dolog itthon, úgyhogy abban nem vitatkozunk. De én úgy látom, hogy egy-két tökös apró piaci szereplőt leszámítva még mindig nincs méltányolható magyar kávézó, úgyhogy - sajnálatos, de így van - a Costa-félék abszolút színvonal-emelkedést hoznak Budapestre.

79

latte_pehely, 2009. március 19. csütörtök, 20:31 (#)

Ervin

Igen, belátom, van igazság abban, amit írtál: sajnos Budapest nem volt mindig a kávéházak fellegvára, de volt egy (szép) idöszak, amikor nagyon virágzott ez a kultúra. Igen, elég szomorú, mik épültek a régi nagy nevek romjaira, lásd Centrál, például. Mondjuk a Müvész (szerintem) rendben van.

Igen, az is igaz, hogy a Costa-félék a magyar kávézókat is arra ösztönzik majd, hogy fejlesszenek, szépítsenek, stb., de a "Costák" szerintem teljesen más csoportot, réteget szólítanak meg, mint a tradicionális vagy a "tipikus törzshelyes" kávézók (amik sajnos kihalóban vannak/kihaltak). Egyszerüen egy másik életérzést képviselnek.

Ettól függetlenül azért remélem, nem fognak eltünni azok a kávézók, ahol lehet még presszókávét (és nem espresso-t, bár nem mintha bármi bajom lenne ezzel a kifejezéssel, imádom Olaszországot és a kávéikat, de miért kell a magyar neveket (ha vannak) kicserélni az olaszokra?) rendelni, napilapot olvasni (nem tudom, a costában lehet-e, a londoniban mindenesetre nem), stb. Van azért Budapesten is jó pár kéváház, ahova mindig szívesen betérek, de ez nem egy reklámoldal, szóval nem írok neveket.

Üdv

80

Costaboy28, 2009. április 23. csütörtök, 23:44 (#)

Sziasztok!

Mostanában nagy csend uralkodik itt! Nem tán bezárt a COSTA Mo.-on?

81

Borzacska, 2009. április 25. szombat, 08:39 (#)

Nem zárt be, ez egész biztos. :) Sőt, a hírek szerint májusban úgy üzletet is nyitnak valahol az Andrássy úton.

82

scenic77, 2009. április 26. vasárnap, 21:12 (#)

pontosan az Andrássy út 2 alatt

83

james01, 2009. április 29. szerda, 21:42 (#)

Én voltam mostanában is néhányszor, de sajnos épp mindig kevés volt bent a vendég. :-(

84

Costaboy28, 2009. május 1. péntek, 22:46 (#)

Annak örülök, hogy nem zárt be! Annak meg mégjobban, hogy nyílik egy másik is. Azt nem tudjátok, hogy mikorra tervezik a nyitást?

85

Borzacska, 2009. május 14. csütörtök, 14:16 (#)

Megnyílt az Andrássy-n az új Costa, sajnos bemenni nem volt időm, de nem fogom kihagyni :)

86

peet, 2009. július 11. szombat, 14:45 (#)

Úgy hallottam októberben nyílik a nyugatiban az új legnagyobb costa.Mit tudtok róla?Eiffel téri városi közpark és irodaházában lesz azt írják a neten.

87

scamp, 2009. augusztus 9. vasárnap, 22:46 (#)

Sziasztok! Most olvasgattam még csak a kommenteket. Elég érdekesek kávé téren. Én Angliában élek és 1 éve dolgozom a Costában. Nem szeretem. Nem a kávéját, de mondjuk azt sem iszom (mert nem bírja a szívem), hanem magával a "gyorséttermi" jellegével van bajom. És ennél szerintem pont hogy csak a Starbucks a rosszabb. Amíg otthon gyönyörű kávézóban üldögélsz, iszogatsz, beszélgetsz, újságot olvasol, addig itt meg kell kérdezned, mint egy kínai étteremben, hogy "itt eszi,elviszi?". Szerintem ezek a kávézók mind olyanok, mint a McDonald's. Semmi kultúrája nincs.

Van olyan vevő, aki szerint én csinálom a legjobb kávét, holott még egyet sem kóstoltam, és van, aki szerint a legrosszabbat. (na ebben lehet valami:)). Pedig ugyanúgy csinálom őket, hisz Costa standard kell hogy legyen.

Én csak koffeinmentes lattét iszom már egy ideje,szója tejjel és mézeskalács (gingerbread) sziruppal. A legjobb. Próbáljátok ki. Persze lehet rendes kávéval is, de a felforrósított szója tej hihetetlen krémes. Gondolom ilyen tejet az otthoni Costának is kell használnia.

Nem tudok különbséget tenni kávé és kávé között, viszont a helyeket megválogatom. Ha nem a Costában dolgoznék, soha nem mentem volna be, de a Starbucks-ban is 3 éve ittam 1 forrócsokit. Engem a hely minősége, hangulata, kultúrája jobban megfog, érdekel, mint a kávéja.

Novemberben megyek haza 1 hétre, majd akkor letesztelem az otthoni Costát.

88

scamp, 2009. augusztus 9. vasárnap, 22:52 (#)

Costaboy28

Hogy én hogy utálom amúgy követni a standard-eket. Én úgy csinálom a kávét, ahogy jön. Ha a tej van kész előbb, akkor az, ha a kávé, akkor még jobb. Nálunk napi szintem olyan sorok állnak, hogy inkább a gyorsaságra hajtok, nem a minőségre :).

89

Author Profile Page eszpee, 2009. augusztus 10. hétfő, 10:10 (#)

scamp, szerintem a saját érdekedben keress más munkát...

90

scamp, 2009. augusztus 10. hétfő, 22:40 (#)

eszpee..ezt most miért mondod? :)

91

Author Profile Page eszpee, 2009. augusztus 11. kedd, 08:54 (#)

Hát mert láthatólag nem neked való a hely...

92

scamp, 2009. augusztus 11. kedd, 22:35 (#)

Hm, ezt nem mondanám. Én dolgozom ott a legkeményebben, a többiek angolok :). És a munka az munka.
Inkább azt mondhatnád, hogy konzervatív vagyok és nem szeretem a modern, gyors kiszolgálós, éttermes dolgokat. Jobban preferálok egy 80as évekbeli magyar kávézót.
De asszem ezzel egyedül vagyok, ahogy látom.

93

Author Profile Page eszpee, 2009. augusztus 11. kedd, 23:36 (#)

Arra gondoltam, hogy láthatóan nem érzed ott jól magad, plusz rosszul is végzed a munkád, lehet, hogy máshol boldogabb lennél. De persze te dolgod. :)

94

scamp, 2009. augusztus 12. szerda, 20:58 (#)

Dehogy végzem rosszul a munkám!!!!!!!!! Na ezt az egyet kikérem magamnak. Ez elég könnyelmű kijelentés volt, azt remélem érzed. Az, hogy nem csinálom a kávét mindig úgy, ahogy elő van írva (és ezzel sztem nem vagyok egyedül, ha nagy a hajtás), az nem azt jelenti, hogy rosszul végzem a munkám.

Még nem dolgoztál vagy éltél Boscombe-ban. Ahol a drogosok, alkoholisták, lecsúszott emberek laknak.

Arra próbáltam utalni, hogy nem hinném, hogy Magyarország attól lesz jobb, hogy van Costája és kihalnak a régi magyar kávézók. A végén még mi is tele leszünk take away boltokkal, meg sok szar nyugati kajával.

Boldog vagyok, hogy van munkám! :D Pedig jól beszélem a nyelvet és diplomám is van, még sem sikerült jobbat találnom. Majd ha már lesz elég angliai munkatapasztalatom, akkor lépek elő. Már így is assistant manager vagyok.

95

Benny Lava, 2009. augusztus 13. csütörtök, 09:39 (#)

scamp,

"Az, hogy nem csinálom a kávét mindig úgy, ahogy elő van írva (és ezzel sztem nem vagyok egyedül, ha nagy a hajtás), az nem azt jelenti, hogy rosszul végzem a munkám."

De, ez azt jelenti.

96

Benny Lava, 2009. augusztus 13. csütörtök, 09:43 (#)

Kiegészítés.

A fenti kommenttel nem fikázni, vagy sérteni akartam, valóban ez a véleményem, el is mondom miért: ha tőled azt véárja el a munkaadó, hogy úgy csináld a kávét, ahogy az elő van írva, de te nem úgy csinálod, akkor, bizony, rosszul végzed a munkád. Az más kérdés, hogy ettől függetlneül a végerdmény lehet jobb minőségű, mint az "elvárt" munkával készülő.

bio

97

sc, 2009. augusztus 14. péntek, 12:14 (#)

scamp, Costaboy! milyen kint dolgozni? könnyű bejutni? milyen a fizetés? Én itthoni costás vagyok, de nagyon vágyok ki angliába...

98

Costaboy28, 2009. augusztus 18. kedd, 00:43 (#)

Sziasztok!

Nem tudom otthon hogy van, de nálunk a gyorsaság és a minőség nagyon fontos. Nem egyszer adódik olyan helyzet, hogy a területi manager ott áll és check-kol Téged. Nekem a rekordom 3 perc 5 vendég. Láttam egy rejtett kamerás felvételt amit a COSTA vezetősége csinált Angliában, siralmas volt. Szóval, sor ide, sor oda ha szar kávét adsz ki egyszer el fog fogyni a sor és nem lesz kinek adni a kávét! :) Nálunk kevesebb reklamáció volt ha a vendég 15mp várt mint, ha szar kávét kapott. Én nem angliába vagyok, hanem Írországba. Most nagyon nehéz kint minden. Recesszió 1000-rel!

Kitartás....

99

niki, 2009. augusztus 26. szerda, 07:52 (#)

Hello kinti costások:)

Nekem olyan kérdésem lenne,hogy lehet külföldi costába kijutni? Mi kell ahhoz ,hogy valaki bejusson? Előtte ilyen helyen kell dolgozni? Előnyt jelent ,ha előtte akár 1-2 évig dolgoztam hasonló kávézóban? Másik,hogy megéri kimenni? mert engem érdekelne ez az egész, de Magyarországon nagyon keveset fizetnek. Lehet nálatok a részmunkaidős többet keres:) Mennyire kell jól beszélni angolul? gondolom minden nemzetiség megtalálható a costában:) drága kint az albérlet, az "élet"? minden info érdekel :) előre is köszi a válaszokat.
Niki

100

scamp, 2009. augusztus 28. péntek, 12:40 (#)

Benny Lava,

Dolgoztál te már egy olyan kávézóban, ami napi 1300 font bevételt csinál és összesen 4en dolgoznak egy nap, de ebből is csak 3an maradnak 3 után??? Majd akkor véleményezd szerintem, hogy mennyire csinálom rosszul a munkám, ha majd neked is be lesznek dagadva az ujjaid a sok kávé csinálástól.
Persze hogy fontos a minőség, de pl egy cappuchino-t úgy kell megcsinálni, hogy először felhabosítod a tejet,majd lecsurgatod a kávét. Na most én a kettőt vagy egyszerre csinálom vagy néha a kávét előbb. Vagy mondjuk vmikor nem sikerül habot hagynom a latte-n. Ha ezektől lesz szar a kávé, akkor tényleg szarul végzem a munkám, bár én ezt kétlem. Persze, ha costa check van, akkor erre jobban odafigyelek.
Az nem létezik, hogy nálunk egyszer is elfogyna a sor!

sc,Niki: szerintem Costaboy-nak igaza van. Egyáltalán nem egyszerű ma sehol sem munkát találni. Így a Costánál sem. Kihalási alapon megy :). Ha vki megunja vagy jobbat talál, akkor van csak üresedés. Legalábbis nálunk. Nekem szerencsém van, mert full time-os vagyok. De a többsége csak part time-os.
Otthonról ilyen melót intézni semmiképp nem lehet és jó, ha van kávézós tapasztalat. Angol tudás is kell hozzá, mert sokat kell csevegni a vevőkkel és meg kell érteni a különböző akcentust.
Én átlagban 750-800 fontot keresek havonta , de heti fizetés van. És ez éppenhogy elég. Mi albérletben lakunk a párommal, ő többet keres vmennyivel. Szinte minden pénzünk elmegy az albira, kajára, számlákra stb. Olyan 200 fontot tudunk havonta félre rakni. Az is igaz, hogy még csak 1 éve élünk együtt és ez idő alatt elvesztettük az előző lakásunk depositját plusz az előző munkahelyemről az utsó hónapom nem fizették ki. Ez itt mindig benne van, hogy átvernek sajna.
Sztem nem éri meg most kijönni, ugyanaz van, mint otthon és minden 6szor drágább.
Nekem a vőlegényem angol, szal nincs más választásom, itt kell élnem.

101

scamp, 2009. augusztus 28. péntek, 21:54 (#)

sc,

Engem az érdekelne milyen az otthoni Costa? Ugyanúgy van Costa check? nem bírom elképzelni...

102

sc, 2009. október 18. vasárnap, 00:02 (#)

Persze, itthon is van Costa check. Van, hogy a trainerünk jön, van hogy a "fő"főnökünk, mivel franchise rendszerben vagyunk ugye. Olyan is szokott lenni, hogy Angliából jönnek valami főmuftik.. Mondjuk az csak 1-2 havonta van. De nálunk sosem szokott gond lenni, a kezdeti ügyetlenségeknek régen vége. Persze még mindig van olyan, aki nem készíti el tökéletesen a kávékat, sajnos nem tudunk vele mit kezdeni. De mindenben 99-100%-osak szoktunk lenni szerencsére. :)
Amúgy nálunk szerintem elég jó csapat van, jó emberek, kellemes hangulat. Rengeteg a törzsvendégünk. Csak ugye a magyar embernek még mindig kicsit drágák vagyunk, hiába alacsonyabbak az árak. De azért sokasodnak az emberek. :)

103

scamp, 2009. október 27. kedd, 21:57 (#)

Nálunk hihetetlen hajtás van, viszont a csapatunk szar. A managerünk nem elég szigorú (aki magyar) és a 3. check-et buktuk el most. Nekem nem volt amúgy trainingem és ez a baj. Nem tudom 100%-osan csinálni az italokat, vagy legalábbis nem mindig. Pl a skinny cappuchinom (skimmed milk, nemtom mi ez magyarul) nagyon nem szép.
Most már csak 16 nap és otthon vagyunk, úgyhogy tutira benézek a Costába. Lehet használni a kedvezményes kártyám otthon is?:)
Meg kíváncsi vagyok milyen lesz otthon a Karácsonyi menü.

Nem sokára találkozunk!

104

Costaboy28, 2009. november 27. péntek, 15:47 (#)

Sziasztok!
Scamp! Te melyik Costa-ba vagy? Anglia vagy Írország? Mondjuk Írországba biztos nem lehetsz mert itt sehol nincs magyar manager sajnos! Meg a 10% kedvezmény kártyáról kérdezel, akkor kizárásos alapon Te Angliába vagy! Azt nemTOM, hogy otthon elfogadják e, de már nálunk sem fogadják el! Tudomásom szerint ez a rendszer csak Angliába műkszik! Még soha nem voltam a Pesti Costákba, de kíváncsi lennék rá, ott miként valósítják meg a dolgokat, és milyen minőségben! A Crème Brûlée latte az nem egy főnyeremény! Legalábbis nekem nem!

Relax and enjoy your Christmas at Costa.

Dun Laoghaire, Co.Dublin

105

eivissa, 2009. december 2. szerda, 00:52 (#)

sziasztok!
tudja valaki mikor nyílik a nyugatinál az új costa?
egyáltalán mit tudunk erről (ti: a nyitás körülményeiről)? mármint azon kívül amit el lehet róla olvasni a sajtóban.
thx előre is.

106

scamp, 2010. január 1. péntek, 22:28 (#)

Costaboy28: én igen, Angliában élek, dolgozom. Azon belül is Bournemouth-ban. Itt 2 Costának is magyar manager-e van, csak a tulaj nem ugyanaz.

Fú, itt halál volt a decemberi hónap. Alig vártam, hogy vége legyen a Karácsonynak. Viszont olyan gyors vagyok a kávégépen, mint a villám. Kérhetnek akármilyen kacifántos italt.

Én szeretem a Créme Brülée lattét, de csak soya tejjel. Soya tej a legjobb habosítva! :)

Egy magyar srác lett a 2009-es barista competition győztese, grat neki!!

107

Costaboy28, 2010. január 2. szombat, 23:24 (#)

scamp: Az egy olasz srác volt, nem magyar, láttam a videót róla. A területi manager hozta el. Mármint arról beszélünk amit Pesten rendeztek meg. Ki mondta azt, hogy az magyar? Nekem legalább is azt mondták, hogy olasz. Meg ez a srác volt mikor a Görögországi utat lehetett nyerni, azt is ő nyerte meg. Nálunk is nagyon kemény volt a Karácsony! Azért ne mászd meg a kávégépet! :)

BOLDOG ÚJÉVET MINDENKINEK!

108

costa_bp, 2010. január 10. vasárnap, 23:14 (#)

Sziasztok!

A Costa Barista of the Year 2009 világbajnokságot tényleg egy magyar srác nyerte. Kint dolgozik Angliában és Kamondi Gábornak hívják.
Az olasz srác, Elia Burbello, Írországban dolgozik és ő az európai fordulót nyerte meg, ezáltal ő képviselte Európát a VB-én, ahol a 3. helyezést érte el.
Furcsa, hogy ezt nem tudtátok, pedig Costában dolgoztok. Én személy szerint nagyon büszke vagyok a nyertesünkre! :)))
Mindenkinek a legjobbakat!

109

Eve, 2010. január 26. kedd, 15:56 (#)

Sziasztok!

Szerintem Magyarországon egy jó kis magyar ( de tényleg képzett és jó hozzáállású eladókkal, a két kávézótípust ötvöző) helyre volna szükség.
A kiszolgálás sehol nem tetszett elvétve a californiában.coffeeshop comp.ban fél óra 45 percet vártunk mire feljött valaki megkérdezni, hogy kérünk e egyáltalán valamit.vagy ránk rontanak egyből amikor a kabát még rajtunk van, hogy mit rendelünk.
A papírpohár meg tényleg borzasztó akkor, ha beülsz és nem elviszed az italt.
a kávéhevön meg halott utánzat, pofátlan árakkal.
aki meg megveszi annyiért, az megérdemli.

110

matek, 2010. január 29. péntek, 21:14 (#)

Sziasztok,

Sc, te melyik costaban vagy? andrassy, allee vagy astoria?

Scamp, itt nincsen 10%os törzsvasarlói kartya, viszont nemtudom, hogy a sütemenyek, corissant-ok mindegyike ugyanolyan e mint nalatok. A repatortat pl itthon keszitik.

A mostani, tavaszi design nalatok is az elcseszett lila?:)
Costaboy?

Igen, sokszor keves a 3-4 ember, viszont ha pultban 3nal többen vagyunk azmar gaz. Ertem ez alatt a szilevsztert es az unnepeket. Tele voltunk, rengeteg külföldi volt januar elsejen is es karacsonykor 25, 26an is.
Es akar mekkora hajtas volt, akarhogy is 3-4 embert osztottak be(mert azt hitte a vezetoseg, hogy nem lesz nagy forgalom), akarhogyis csak 2orankent tudtam inni egy pohar vizet(aztis legugolva a pult alatt vagy a mosiban), baromira jolesett, mikor jöttek pl dél-amerikábol fiatalok és az at bulizott szilveszter ejszaka utan örültek, hogy nyitva vagyunk, és jolesett hogy rammosolyogtak, beszelgettunk par szot miközben habositottam....stb. Azert az ember kedve is sokat tud dobni a kave minösegen. Minden más kavezo zarva volt. Hatarozottan jo lepes volt ez a Costatol, azt leszamitva, hogy mi(szemelyzet) kicsit usztunk.

Amugy szerintem 3 ember az idealis meg a lobbis. bőven jó. az esti takaritasnal lehetnenk többen:)

Térjetek be valamikor, van már frissen facsart narancslé és mini pannini is;)

111

Costaboy28, 2010. február 11. csütörtök, 10:30 (#)

Sziasztok!

matek: Igen, az az elcseszett lila. :) Nem tudom, hogy ha nálatok elég a 3 ember akkor ott nincs forgalom. Mikor a kígyózik a sor és nincs elég tányér, kanál mert nincs aki berakja a gépbe. Teljesen más a forgalom összetétele itt kint mint otthon. Van kollegám Londonból is, és ugyan ezt mondja, hogy iszonyat hajtás van busy napokon, és több ember kellene. Egyszer látogass meg egy vasárnap, mikor ülőhelyet nem találsz, áll hegyekbe a mosatlan az asztalokon, meg egy kígyózó sort látsz magad előtt. Majd utána mondd, hogy elég a 3 ember. :)

Szép napot mindenkinek!

Dun Laoghaire, Co. Dublin

112

scamp, 2010. február 18. csütörtök, 23:33 (#)

costa_bp, csak Costaboy nevében beszélj, én tudtam :P.

matek: Ez sztem mindenhol így van :). Én vagy napi 9 órát melózok, vagy nyitok és akkor, 7,5et. De van, hogy ki sem tudom venni a szünetem és megállás nélkül robotolok. Ilyenek pl a vasárnapok, mert én vagyok a rangidős és én csinálom végig az egész vasárnapot. többiek 17-19 évesek és csak part time-osok. Nálunk pl azért vagyunk kevesen és dolgozzuk ki a belünket, mert a tulaj nem akar adózni utánunk, nem vesz fel több embert. Plusz van az itteni Costánál olyan, hogy a napi bevétel, plusz kiadás(ebben benne van a személyzet fizuja is, aznap hány ember dolgozott a shiften), szal ennek 25% alatt kell lennie. De Costaboy gondolom ezt jobban el tudja magyarázni. És ha ez a fölé megy, a manager nem kap bónuszt. Magyarul mi gürizünk és a manager meg kaszál.

Nálunk nincs narancslé, sem mini pannini és a tavaszi design-t sem láttam még :D. Viszont azzal a nyamvadt flat white-tal szenvedek. Egyszerűen nem tudom a virágot rávarázsolni, mindig valami canabis levél fornája lesz :). És febr végére mindenkinek tudnia kell.

Costaboy, matek nem mondta konkrétan, hogy elég, hanem hogy ideális. Nálunk most 3an vagyunk, de nem egésznap. 7-10ig egyedül vagyok, ha nyitok, 10re jön a következő ember és 12re a 3. Aki nyitott, az 14.30kor végez, és közben a másik 2 kiveszi a fél órás szünetét. Tulajdonképpen 2en visszük az egésznapot. Ráadásul ezeknek a hülye angol gyerekeknek 2 havonta van 1 hét szünetük a suliban és most ez a hét az. Kivagyok, de péntek, szombaton mindig szabadnapos vagyok. jeje :D.

Márciusban benézek valamelyik Costába. Melyikbe menjek? :D

Jóccak gyerekek

113

costa_bp, 2010. február 21. vasárnap, 00:37 (#)

Scamp! Én is akarok flat white-ot!!!!! A costa honlapján láttam és ott az áll, hogy január 28.-tól minden boltban kapható. Hát nem. Nálunk se híre, se hamva. A kiöntési technikán pedig szerintem ne görcsölj. Idővel ez is úgy fog rögzülni, mint a costa standard capuccino. Nézd, Te/Ti legalább már ezt is csinálhatjátok és ezáltal máris többet tudsz :)
Nézz be mind3ba :), már csak azért is, mert mindegyik más. Az Asztórián van az első, az Andrássy-Bajcsi sarkon a 2. és az Alle bevásárlóközpontban a 3.(nyitási sorrendben). Addigra lehet, hogy megnyit a 4. üzletünk is a nyugatinál, álítólag a világ legnagyobb costája, képzeld. Ugye nem vagy beépített ember? :)))) Beállítasz egy váratlan "meglepetés" costa check-el...
Szerettel várunk minden kint dolgozót, de eddig soha senki sem jelezte, hogy ő is costában dolgozik, pedig vagytok jópáran odakint.

114

james01, 2010. február 23. kedd, 17:50 (#)

Csak egy észrevétel, kíváncsi lennék kint mi van: megkérdezték a rendelésemnél hogy kérek-e mézet, aztán néztem a számlát, hogy miért lett több. Így jöttem rá, hogy a mézért 80 Ft-ot felszámolnak. Hát kérem ez nagyon ciki. Én még soha semmilyen vendéglátóhelyen nem találkoztam ilyennel.

115

méz, 2010. február 24. szerda, 23:46 (#)

James01! Van ilyen. Én mondok neked cikibbet. Westendben valahol első emelet középtájt, nem emlékszem a hely nevére, nem is szeretnék. Presszó kávét kértem, kihozták kis tejszínnel. Nem szoktam tejszínnel fogyasztani, de mivel szarrá volt hűlve a kávém(!), gondoltam "ihatóbbá" teszem annak felhasználásával. Számla: 350Ft-espresso, 30Ft-kávétejszín. Én itt nem a 30 Ft-on akadtam ki...

116

sz, 2010. március 11. csütörtök, 07:32 (#)

Tudja valaki, hogy a Nyugatinál megnyílt-e már a Costa és ha nem, akkor mikorra várható?

117

Author Profile Page ervin, 2010. március 11. csütörtök, 08:21 (#)

sz, állítólag már csak a működési engedélyre várnak, úgyhogy nehéz időpontot mondani. tegnap épp valami belső eligazításnak tűnő esemény zajlott ott, amikor mellette mentem el.

118

sz, 2010. március 11. csütörtök, 08:33 (#)

Köszi!
Próbáltam híreket találni erről, de már év végén is a hiányzó engedélyről írtak, ezek szerint borzasztó lassan megy a papírmunka...

119

Borzacska, 2010. március 13. szombat, 12:53 (#)

Úgy tudom, pár héten belül sikerül megnyitni...

120

costa_bp, 2010. április 2. péntek, 22:26 (#)

És... megnyílt! Március 31.-én reggel! :)

121

Spinakker, 2010. május 6. csütörtök, 17:49 (#)

égy kávézólánctól milyen kávét vártok, fogd és vidd és ahogy az egyik elôttem "szóló" írta itt nem 20-25 másodperc alatt jön le egy kávé ahogy kell hanem átfolyik és kész, ezért isznak duplát, hogy egy kis ereje legyen.
Nekem szerencsém van a munkahelyem mellett van a Csészényi én minden nap itt iszom meg az adagomat. Bennük még nem csalódtam.

122

james01, 2010. június 11. péntek, 10:16 (#)

A jelek szerint az Astorián levő Costa bezárt.. kíváncsi lennék mi az oka.

123

Author Profile Page ervin, 2010. június 11. péntek, 16:13 (#)

james01, hoppá. én meg a bajcsyn levőről hallok olyan híreket, hogy ugyanerre készültek, mert nem tudják kitermelni a bérleti díjat, de aztán néhány magasabb fizetésű ember kitételével csökkentették a költségeket. de ez csak pletyka. az astoriás hír viszont váratlanul ért.

magyar costások, most szóljatok hozzá. :)

124

costa_bp, 2010. június 14. hétfő, 01:40 (#)

Spinakker! Sületlenségeket beszélsz, anélkül, hogy értenél hozzá. Maradjunk ennyiben!

Az Astorián lévő üzlet bezárása mögött nincs semmi rejtélyes történet. Egyszerűen nem volt forgalma.

125

sz, 2010. június 16. szerda, 15:25 (#)

Veszélyes az Astorián üzletet nyitni, talán csak a McDonald's és a Burger King tud nyereséget termelni... Sorra zárnak be a boltok a Rákóczi úton, pusztul le az egész, kiábrándító arrafelé sétálni :(

126

érdeklődő vendég, 2010. június 19. szombat, 18:37 (#)

Costa_bp-hez lenne egy kérdésem

Az astoriás személyzetből keresek valakit, tudnál ebben segíteni?

127

costa_bp, 2010. július 12. hétfő, 18:57 (#)

Érdeklődő vendég! Igen, valószínű tudok. Habár az astoriás személyzet nagy részét megtalálod valamelyik costában. Vagy ha bemész bármelyik üzletünkbe és személyesen érdeklődsz, akkor úgy is tudunk segíteni.

128

Voltaire, 2010. augusztus 27. péntek, 12:15 (#)

Hi!Én kezdő Costas voltam a legelejétől,de kreált indokkal kirúgtak,majd feljelentéssel fenyegetőztem,akkor kaptam 160 ezer ft jutalmat,és a megnyert Frescató verseny utáni jutalmat.Az Astorian kezdtem,azóta bezárt.....Húúúúú,de sajnálom.

129

Hapci, 2010. augusztus 30. hétfő, 20:45 (#)

Mi vezet valakit arra, hogy egy ilyen Costa vagy Starbucks típusú helyen kávézzon?

130

Author Profile Page ervin, 2010. augusztus 31. kedd, 23:35 (#)

Hapci, engem például a kávé.

131

Hapci, 2010. szeptember 2. csütörtök, 15:15 (#)

Ervin: gondoltam. :)
Viszont tonnaszám vannak egyedi helyek, ahol van jó kávé. Hogy mennyire jó, azt nyilván jobban látják a kávéfanok, mint én, de szerény egyéb irányú tapasztalataim alapján elmondható, nem láttam még semmit (a gasztronómia területén meg főképp nem), amiben pont a láncok-frencsájzok-nagyüzemek lennének a legjobbak.

132

Author Profile Page ervin, 2010. szeptember 4. szombat, 20:58 (#)

Hapci, ez tiszta sor, akkor teljesen érthető, hogy te miért nem jársz ilyenekbe.

133

Ola, 2010. november 5. péntek, 23:27 (#)

A Nyugatinál levő Costában voltam ma este. Amikor megérkeztünk, a fönti dohányzó részen levő szabad asztalok mindegyikénél ott voltak az előző vendégek koszos csészéi és otthagyott maradékai. Lementünk rendelni és szóltunk a pultban levő fiatalembernek, hogy legyen kedves elvinni az üres csészéket, mert szeretnénk leülni valamelyik asztalhoz. Ő erre azt mondta, hogy nem ér rá... Az árakhoz mérten a kiszolgálás és a hely tisztasága siralmas. A WC-ben természetesen nem volt papír sem. Miután a pultos fiúnak sikerült sokadik próbálkozásra elkészítenie a rendelésünket (az elsőt kiöntötte, a másodikat pedig egy ott internetező haverjának vitte gyorsan fel) és a pénztáros lánnyal 5 perces magyarázást követően sikerült megismertetni a kivonás bonyolult matematikai műveletét,
az italainkat sajnos még ezek után sem sikerült nyugodtan meginnunk a betévedt totál belőtt srácnak köszönhetően, aki mindenkitől cigit kéregetett, illetve a maradékokat öntögette össze (mivel azokat még 2 óra elteltével sem sikerült a személyzetnek eltakarítania). Utána ott üldögélt és mindenkinek beszólogatott, stb. A pultos fiú amikor végre feljött elvinni a koszos csészéket és összeszedni a szemetet rezignáltan nézte végig amit a drogos srác művelt. Szóval ide sem jövünk többet vissza.
u.i. A mezei magyar 400 Ft/ fél literes ásványvíz nyilván nem Fairtrade ... :)

134

costa chica, 2010. november 11. csütörtök, 17:58 (#)

Spinakker!

A beírásodat olvasva,nem bírtam ki,hogy ne szóljak hozzá.Ha valamit nem tudsz,nem ismersz,arról ne írj véleményt,ugyanis az állításod teljesen valótlan!A Costában pontosan 20mp-ig tart az extraktálás (a többi helyről én sem tudok adatokat).A legszigorúbb standardak szerint készül a kávé,rengeteg gyakorlás után lesz olyan minőségű,ami megfelel az elvárásoknak,persze,aki élvezi annak ez nem nagy teher és elmondanám,ilyen emberből igen sok dolgozik itt.Az megint más kérdés,hogy kinek milyen erősségű espresso jön be,de ez nem a kávézó "hibája" hanem ízlés kérdése...

135

Ana9, 2011. március 15. kedd, 12:31 (#)

Sziazstok!

A budapesti Magyar Üzletemberképző Szakközépiskola idegenforgalmi szakmenedzser szakán fogok idén végezni, éppen nagy szakdolgozat-írás közepette vagyok! A témám: A Costa Cofee komplett elemzése. :D

Készítettem egy kérdőívet, amiből statisztikát szeretnék majd készíteni, és a szakdolgozatomban kielemezni.

És akkor most jön, amiért megkerestelek Benneteket. :P Ha nem lenne nagy fáradság, kitöltenétek nekem ezt a fent említett kérdőívet?

Aki tudna nekem segíteni, az itt teheti meg:

http://www.kwiksurveys.com/online-survey.php?surveyID=IOEDJO_749a4302

Nagyon köszi előre is:

Mariann


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork