A lenti fotó alapján legalábbis nagyon úgy tűnik, hogy most már tényleg, bár a tipográfia egy picit gyanús. Kirakhattak volna egy logót legalább. Meglátjuk.

Itt találtuk.

eszpee cikke a Kispadon, 2010. február 7. vasárnap

Az időközben lánccá terebélyesedő vállalkozásról már több ízben tudósítottunk. Először az azonnali elragadtatás mobil hangján a Kertész utcából, majd ehhez képest meglehetős rezignáltsággal az Alkotmány utcából. Most az Október 6. utcai egységet ajánlom röviden a figyelmetekbe, mégpedig ismét pozitív minőségben.

A két előbb említett étteremmel szemben itt húst tartalmazó ételeket is kapni, illetve több más olyan tételt is találtam a menüben, amit máshol nem. Jelenlegi kedvenceim a kiadós főtelek, amelyben a feltét (pl. a Jeruzsálem mix névre hallgató, májat, húst és hagymát tartalmazó kombináció) mellett laffakenyér, rizs és saláta is szerepel, mindez 1500 forintért. A betérőket mentateával várják, van finom limonádé meg csapolt sör is, az ételhez érdemes külön csípős fűszert kérni, finom az is.

Értékelés (0-7): 6. Elsősorban tettetés nélküli, emberes adagokra áhítozó ebédhez ajánlom, de ahhoz bátran.

Hummus bar
1051 Budapest Október 6. u. 19.
Tel: 354-01-08
H-P: 11:30-22:00
SZ-V: 12:00-22:00

ervin cikke a Kispadon, 2009. december 22. kedd

Ez a kérdés régóta foglalkoztat: mit keres egy magas kávékultúrájú, ráadásul a saját letűnt birodalmi felsőbbrendűségére máig kétségbeesetten büszke városban egy amerikai kávéscég?

Nem állítom, hogy megoldottam a rejtélyt, de egy ötletem már van: a Starbucksban normálisan lehet bankkártyával fizetni. Hangozzék ez bármennyire triviálisan, Ausztriában még ma is nagy szám. Bécs számos más helyével ellentétben itt nem néznek a földönkívülieket megillető tekintettel a VISA kártyára, nem rázzák a fejüket, hogy a Mastercard az nem Maestro, hanem mosolyogva átveszik a plasztikot, és intézik a fizetést. Ha mást nem is, legalább ezt a XXI. (vagy inkább XX.) századi magatartásformát el lehetne lesni a gazdasági imperialistáktól.

Amúgy a karácsonyi szemeskávéjuk nagyon finom, aki arra jár, és szereti az otthon őrölt/főzött kávét, annak szívesen ajánlom, hozzon egyet magának. Nekem már nem kell, köszi.

ervin cikke a Kispadon, 2009. december 20. vasárnap

Gyerekkoromban sokkal izgalmasabb dolog volt a szomszédos országokban vásárolni, mint manapság. Csupa idegen és ismeretlen áru állt a határon túli boltok polcain; az ABC-ben az ember a tejen és a kenyéren kívűl másról nem is nagyon tudta eldönteni, hogy micsoda. (Hazafelé még az is fokozta az izgalmakat, hogy vajon észreveszi-e a vámos a zsiguli hátsó ülése alatt rejtőző három pár gyerekcipőt?) Mára vége a sokszínűségnek: az Európai Uniónak és a globalizációnak köszönhetően ma akár egész Európát keresztülutazhatjuk, ha az út végén betérünk egy sarki ABC-be, ugyanazt a tejet, pelenkát, szappant és csokoládét találjuk, mint ahonnan elindultunk. Elhiszem, hogy a multinacionális cégek által gyártott és Európa-szerte terített termékek olcsóbbak és jobb minőségűek, mint amit a béketábor a legnagyobb jóakarattal elő tudott állítani, én mégis némi nosztalgiával emlékszem vissza a globalizáció kora előtt uralkodó sokszínűségre.

Akad azért még egy szomszédos ország, ahol a városok határában nincsenek ipartelep méretű hipermarketek, a tejet helyi tehenek adják, a sarki pék meg olyan sós perecet süt, hogy hazafelé fel szoktuk vásárolni az egész készletet: háború tépázta déli szomszédunkról, Szerbiáról van szó. Ne értsetek félre, nem azt akarom mondani, hogy Szerbiában minden szép és jó, csak azt, hogy ők még nem érkeztek el a gazdasági fejlődésnek abba a stádiumába, mikor már semmit sem gyártanak helyben, mert mindent olcsóbb Kínából behozni. Vannak termékeik, amelyek jó minőségűek és egyediek. Mint például a szabadkai joghurt (amit a Vajdaságban h nélkül, jogurtnak ejtenek), és amiből minden magyarországi ismerősöm fel szokott tankolni, mielőtt hazaindul. Ahogy Vranacból is, mert ilyen olcsón ennyire iható vörösbort Magyarországon nem kapni. (A bor egyébként nem szerb, hanem montenegrói, de a lényegen ez nem változtat.)

De nem csak az enni- és innivalók között lehet egyedi és meglepően jó minőségű termékeket találni. Hihetetlenül hangzik, de Szerbia a gyerekruhagyártásban nagyhatalom. Vagy láttam egyszer egy műanyag építőkocka-készletet, amely a Legó által üresen hagyott piaci résbe nyomult be, olyan méretű kockákkal, amelyeket egy olyan gyerek is össze tud rakni, akinek a Duplo kockákhoz még nem elég ügyes a keze.

Előfordul, hogy egyik-másik hazai gyártmány külsőre feltűnően hasonlít valamelyik világcég termékére, de ezeket mégiscsak helyben, rendszerint kézi munkával állítják elő, a belföldi piac igényeinek kielégítésére. Figyeljétek meg, nem kell hozzá tíz év, és Szerbia belép az Európai Unióba. Ehhez Karadzsics után nyilván be kell majd cashelni Radko Mladicsot is, de ennyit simán megér az ügy.

Sőt, ha minden jól megy, húsz év múlva az eurót is bevezetik majd. Nálunk abban az évben még mindig a forint lesz a hivatalos fizetőeszköz, és a kormány nagyszabású ünnepségsorozat keretében ünnepli meg a jubileumi, századik megszorító csomagot. Az eseményen, amelyet a parlament dísztermében tartanak, tombola is lesz majd, a fődíj nyertese lehet egy hónapra Magyarország miniszterelnöke.

stsmork cikke a Kispadon, 2009. október 28. szerda

A társaságban többen is ajánlották a helyet, egyik nap leteszteltem magamnak. Nem feszítem sokáig: nem nagyon jött be.

Először is, nem tartom jó ötletnek, amikor egy egység kávéháznak hívja magát, még akkor is, ha beülve semmiféle kávéház-hangulata nem támad az embernek. A Fotel ilyen. Amúgy viszont barátságos, egyszerű kis hely. Viszont az árszint, a kaja és a külcsín általuk előadott hármasából bármelyik kettőt választom ki, a harmadik nem stimmel.

Lehet ilyen külsővel ilyen ételeket adni, de ahhoz drága a hely. Lehet ennyiért adni ilyen ételeket, de akkor jobban illene kinéznie. Végezetül pedig lehet ilyen helyen ennyiért adni az ételeket, de akkor nem elég egyszerűen jónak lenni (mert egyébként a kóstolás alapján korrekt a konyha), hanem valami überkunszttal kéne megindokolni az esztétikum és az árszínvonal látszólagos ellentétét.

Persze lehet, hogy egyszerűen csak kihasználják a jó elhelyezkedés lehetőségeit, sőt az is lehet, hogy a kisebbségben vagyok a véleményemmel. Mindenesetre a dolgok jelenlegi állása szerint nem leszek ismétlődő vendég.

Értékelés (0-7): 3.

Fotel Kávéház
1062 Budapest, Andrássy út 2.
Tel./fax: 06-1/354-1016

ervin cikke a Kispadon, 2009. szeptember 22. kedd

mobiltelefonról

Valójában choucroute garni, de mindenki csak sukrutnak hívja. Elzásziul, ahonnan ered, sürkrüt, a legfontosabb alapanyag neve németül nem véletlenül hasonlít: sauerkraut - magyarul savanyú káposzta. Az elzászi verzióhoz képest itt Champagneban, ahol a hétvégét töltjük, bor helyett pezsgőben és zsírban főzik a káposztát, majd adják hozzá a többi kelléket: borsot, borókát, babért, krumplit, virsliket, kolbászokat, szalonnát, sonkát, és a disznó egyéb zsírosabb részeit. Az eredmény egy kicsit savanykás, kiadós finom téli kaja. A kedvenc ételemnek azért nem nevezném, de párhavonta nagyon megkívánom, szóval a lehető legjobbkor járunk itt, egy falusi choucroute fesztiválon.

eszpee cikke a Kispadon, 2009. szeptember 20. vasárnap

mobiltelefonról

Egy félreeső farmon botlottunk bele, az almaföld ott kezdődik a ház mögött, az üvegen kívül minden itt készült. 21 éve. A kóstoló után muszáj volt venni belőle.

eszpee cikke a Kispadon, 2009. szeptember 2. szerda

mobiltelefonról

Ez bizony nekem az első rendes pulled ale Nagy-Britannián kívül. Az első pár nap alapján - kis túlzással - Bretagne teljesen olyan, mint a nagy testvére, csak franciául (és bretonul) beszélnek.

eszpee cikke a Kispadon, 2009. augusztus 26. szerda

A világ értelmesebb helyein a borfesztiválok és hasonlók úgy zajlanak, hogy minél több látogatót igyekeznek becsábítani jelképes áron vagy ingyen, hiszen mind a szervezők, mind a termelők tudják, hogy ez végeredményben reklámesemény, amelynek nem az a feladata, hogy önmagában termeljen hasznot (na jó, legfeljebb a kiállításszervezőnek), hanem a megfogott leendő vásárlók útján áttételesen.

A magyar modell ezzel szemben az, hogy jó drága belépőkkel meg esetleg külön pohárdíjjal már a belépés pillanatában megvágják a látogatót, aki ekkor még egy kortyot sem kapott inni; azt majd odabenn külön kifizeti a termelőknek, akiket a standdíjakon felül még a kuponokon keresztül is megsápol a szervező cég.

A Várban, az Oroszlános udvarban vasárnapig zajló rendezvényen például 3500 forintba kerül pusztán az ivás lehetőségének megteremtése. Én szégyentelenül soknak tartom ezt, ezért ajánlani sem merem. Viszont aki valamilyen okból kifolyólag mégis arra vetődik, és bemegy, az mindenképpen keresse meg vendégmunkásainkat, a mádi Bodnár Szilvit és Lacit, akik továbbra is óriási lelkesedéssel és díjak formájában is egyre elismertebben borászkodnak, és szokás szerint van egy-két egészen különleges nedű a tarsolyukban, amiken nemcsak a laikusok fognak meglepődni, hanem jó eséllyel azok is, akik a néhány ottani nagy név termékeit ismerve azt gondolják, hogy alaposan ismerik a tokaji világot.

A Bodnár pincészet standja a belső udvarban van, a bal oldalon. Az aktuális varázsigék: "Vágy" és "Shine". Mondjátok be, esetleg hivatkozzatok a Kispadra, és élvezzétek az életet! Tokaji bort rajtunk kívül senki más nem tud a világon.

Utóirat: Hogy az alkohol és a szép számban kiállított kocsik révén a vezetés hogyan kapcsolódik egymáshoz egy rendezvényen belül, az rejtély számomra (drink and drive?), mindenesetre a fesztivál nevében a Hungaroring is megtalálható, ami azt sugallja, hogy a szervezők talán a versenyre érkező turistákat szeretnék megcsapolni.

ervin cikke a Kispadon, 2009. július 24. péntek

Hát erre a helyre véletlenül keveredtem be, miután a kinézett egység aznap zárva volt. Nem bántam meg. Semmi tettetés, leírva érdekesen hangzó húsételeket ajánlanak (legalábbis nekem azokon akadt meg a szemem), majd adott esetben ki is hozzák őket. Korrekt üzletvitel. Barátságos személyzet, laza vendégsereg.

Az egységben található JBL hangfalak sajnos szintén remekül teljesítenek, ami azért nem szerez felhőtlen boldogságot, mert ottlétem alatt végig vendéglátóipari élőzene szól belőlük. Ugyanakkor, ha már kénytelen vagyok végighallgatni, akkor el kell ismernem, hogy a zenész-iparos felkészülten látja el feladatát: itt nincs félreütés, rosszul egyszerűsített harmónia, amit annyi helyen hallani. Amikor fizetek, akkor épp az ilyenkor elmaradhatatlan Afrika kerül sorra, és annak az összes hangszerszólóját is hangjegyre pontosan felidézi a szakember.

Értékelés (0-7): 4. Ha már odakeveredtem, nem bántam meg. De a zene miatt nem biztos, hogy visszamennék.

Öcsi és Fuszek vendéglő
Gyula, Kossuth utca 8.
Tel: 06-66-468-495
H-P: 07-24
Sz-V: 10-24

ervin cikke a Kispadon, 2009. július 21. kedd

A címben valójában tanyacsárdákat kellett volna írnom, többes számban, mert rögtön kettő is van belőle: Kecskemétről nézve Lajosmizse előtt az egyik, ez a "régi", utána pedig a másik, az új. Én az utóbbit próbáltam ki.

A weben előzetesen olvasott legendárium magasra tette a mércét, és ez nem biztos, hogy jót tett a helynek, már ami a valóságos tapasztalataimat illeti. A csárda hatalmas komplexum, lovas turistaközpont inkább, mint étterem, ottjártamkor éppen gyereknapot, lovasparádét és álnépzenét-turistabusznak programot bonyolítottak egyszerre, szerencsére mindegyiket más épületben/helyszínen. Ennek ellenére gördülékenyen zajlott minden, nem vártam sokat a kiszolgálásra, a személyzet kedvessége és barátságos udvariassága hibátlannak bizonyult.

A csárda szinte egész nyáron programozik ételfronton is: én is beleválasztottam az aktuális ajánlatba, kérésemre azonnal felezték a kétszemélyes tálat. Minden rendben volt, a leves ehetően meleg, nem túl forró, a kóla (vezettem) pont eléggé hideg, a hús jól megsütve, a süti langyos, a kávé finom. Szóval gond egy szál se. De eufória úgyszintén. Minden becsületesen meg volt csinálva, de semmitől se ájultam el, nem volt semmi, ami igazán eredeti vagy magával ragadó lett volna, sőt ennek még az esélye sem merült fel egy pillanatra sem.

A képek minőségének nem tett jót, hogy sötét volt odabenn.

Értékelés (0-7): 5. Aki betér, nem fog csalódni, ugyanakkor az előzetesen róluk olvasott himnuszokat nem tudom alátámasztani.

Tanyacsárda
Lajosmizse előtt és után, az 5-ös úttól nem messze
A honlapjukon minden adat megtalálható, informatív, elismerés érte!

ervin cikke a Kispadon, 2009. július 14. kedd

Bár hallottunk jókat a komolyabb főztjükről is, azt magunknak nem állt módunkban tesztelni, ezért "csak" az érdekességről szólunk. Az Abony Kecskemét felőli végén, a főút mellett található egységbe térve brutális péksüteményekkel szembesül a látogató. Az alábbi képen egy becsomagolt töpörtyűs és egy csülkös (! - eszpee, itt vagy?) pogácsa látható, majd alul a miheztartás végett utóbbit félig megevett állapotban is megnézhetitek. A csülök mellett finom volt a tészta és a tormás szósz is, ami a husit körülöleli. A méret pedig szemmel láthatóan botrányos eufemizmussá teszi a pogácsa szót.

Értékelés (0-7): 6. Hacsak nem siet valaki, szerintem érdemes letérni érte a 4-es útról, be az abonyi belsőre.

ervin cikke a Kispadon, 2009. július 11. szombat

Legelső cikkében még egyedül és ses néven említette ervin, hogy alkalomadtán leírja ezt a főzőklub dolgot, ha talál végre egy jobb nevet neki ehelyett a valóban kicsit gimis szakkör hangzású helyett. Nos, bő hat év alatt nem sikerült, úgyhogy ez most már marad főzőklub, vagy cooking club a magyarul nem beszélőknek.

Az egész mindössze annyi, hogy egy rakás ember főz külön-külön valamit, amit aztán együtt elfogyasztanak. Amellett, hogy enni mindenki szeret, ez ráadásul még elég jó közösségi esemény is tud lenni, úgyhogy pár jótanácsot adnánk a szervezésre vállalkozóknak. (Ervin utólag, dőlt betűkkel ír bele.)

• Minél többen vagytok, minél szerteágazóbb társaságból, annál jobb. Érdemes legalább 8-10 emberrel kezdeni, az ideális, ha egy nagy asztalt körbe tudtok ülni - az "aki ahova tud, leül, kezében a tányérral" jellegű dolgok nem annyira jók, inkább kérjetek kölcsön pár széket a szomszédtól. (Nálam 8-10 ember körül van az ideális létszám. 12 környékén már kezdem elveszíteni a fonalat, le sem tudok ültetni ennyi embert, ráadásul házigazdaként, ha törődni akarok a vendégekkel, akkor az folyamatos meló, mert mindig mindekinek kell valami. Ha nagy társaságra vágytok, akkor szervezzétek önellátónak a cuccot, Illetve ne akarjatok házigazdáskodni, még akkor se, ha ti vagytok azok, hanem csak élvezzétek a programot, mint a többiek, aztán majd lesz valahogy.)
• Érdemes valamennyire összehangolni az ételeket, hogy ne három levessel és öt desszerttel vágjunk neki a fogyasztásnak. Ha sikerült egy-egy külföldit is levadászni, értelemszerűen velük hazait célszerű főzetni. (Így van, és ez többfordulós telefonos egyeztetést jelent, amit ki lehet hagyni, de nem érdemes. Ja, és az italokat is érdemes egyeztetni, hogy ne mindenki rozét hozzon, mert "arra úgyse gondol más". A házigazda pedig számítson rá, hogy neki előre be kell szerezni egy kör mindent, ami már a legelején hűtve várja a vendégeket.)
• Az bizonyult a legjobb gyakorlatnak, ha a házigazda készült egy nagy adag rizzsel, így az ételek többségéhez köretet már nem kellett hozni. A helyben főzés ritkán kivitelezhető, érdemes olyan ételeket választani, amiket a helyszínen már csak melegíteni kell, így is némi koordinációt igényel, hogy minden egyszerre legyen fogyasztható hőmérsékletű.
• Ha valaki ragaszkodik hozzá, hogy márpedig ő nem tud főzni, de mégis szeretnétek meghívni, érdemes nem erőltetni az összekínlódott csirkemellcsíkokat, bízzátok inkább az illetőre a desszertet, egy jó cukrászdát vagy fagyizót csak ismer. (Aztán van olyan is, hogy a magyar vendég megretten attól, hogy csupa külföldi főz majd mindenféle egzotikus dolgokat, és olyat ő nem tud, tehát ciki van. Pedig semmi gond: tessék bátran magyart főzni, mert minél több a külföldi, annál nagyobb sikere szokott lenni az echte magyar ételeknek. Nálunk például volt már óriási sikere krumplis tésztának is.)
• Gyakori kérdés szokott lenni, hogy ki mennyit főzzön. A logika azt diktálná, hogy ha mindenki mindent megkóstol, akkor fejenként elég, ha egy adagot készítenek, de ezt felejtsük el, senki nem áll le főzőcskézni egy-két adagért. Hozzanak nyugodtan 3-4 főre, akkor jut mindenkinek rendesen, a maradékot meg fel lehet majd pakolni. (Mondjuk eddig ahány főzőklubot csináltam, az utána következő szűk hétben nem volt gond ételre.)
• 10 ember fölött már tényleg senki nem fog megharagudni, ha műanyag a tányér, a pohár, és eldobható papír az asztalterítő is. (Késsel nem érdemes spórolni.) Még így is valószínűleg hegyekben fog állni a mosatlan a sok edény és evőeszköz miatt. (A lányok között mindig akad, aki hősiesen felajánlja, hogy bevállalja a menet közbeni kisebb (vagy nagyobb) mosogatási meneteket (ha nincsen mosogatógép). Kínos, nem kínos, a felajánlást el kell fogadni, mert az egész buli működése összehasonlíthatatlanul simább lesz tőle.)
• A kezdési időpontot 1 körülre érdemes belőni, azzal, hogy akinek melegítésnél jelentősebb konyhahasználatra van szüksége, az jöjjön korábban. Így jó esetben késésekkel, kavarásokkal, ismerkedéssel együtt 3 körül már farkaséhesen el tudtok kezdeni enni, és aki akar, estére még csinálhat más programot magának. (Így van, de ennek ellenére az így időzített főzőklubok jó része is hajnalban ér véget, mondjuk egy kiadós kártyázás és addigra már többszöri étkezés után.)
• Étkezés közben az ízlelőbimbók védelmében ajánlatos a gyengébb, finomabb ízektől a brutális csípős felé haladni, fordítva nem sokat fogtok érzékelni a puhább darabokból.
• A reggelit saját érdeketekben felejtsétek el, vacsoráig viszont ha kibírja a társaság, el szoktak fogyni a szimpatikus maradékok is csendben.

Én egy csomó nagyon érdekes ételt és embert ismertem meg főzőklubokon, érdemes belevágni. Jó étvágyat, jó szórakozást!

eszpee cikke a Kispadon, 2009. július 7. kedd

Persze Michelin, egy fokra az elérhető maximumtól. Svédországban stázsol (kb.: tanulási lehetőségért cserébe) egy magyar srác, és blogolja is az élményeit. Amik vannak bőven, átjön a sorokon rendesen a rácsodálkozás, ettől elég izgalmas is, ami eddig készült. Nagyon remélem, hogy bírja majd végig energiával a tudósítást is.
(Köszi, Bede!)

eszpee cikke a Kispadon, 2009. július 6. hétfő

Chili & Vanilia hívta fel a figyelmemet a Simple to Spectacular című könyvre, ahonnan ez a recept is ered. A könyv szerzői különféle alapreceptekre adnak négy-öt variációt, az egyszerűbbtől a bonyolultabb felé haladva. A most következő recept a sautéed chicken chunks legbonyolultabb változatának általam némileg visszaegyszerűsített verziója.

Kell hozzá:

- 300g csirkemellfilé
- 2 tk őrölt római kömény
- 2 tk frissen őrölt kardamon
- só, bors (ízlés szerint)
- 1 db csicseriborsó-konzerv
- 0,5 kg cukkini
- 2 db paradicsom
- 1 db zöldségleveskocka, fél liter forró vízben feloldva
- kuszkusz

Fontos, hogy a kardamont frissen őröljük, mert úgy sokkal markánsabb az íze. Ez némi pepecselést igényel; szét kell feszegetni a magházakat, kikaparni a kis fekete magokat és egy dörzsmozsárban megőrölni őket, de megéri a vesződséget.

Ha ezzel megvagyunk, akkor mossuk meg a csirkemellet, vágjuk kockára, öntsünk rá egy evőkanál olajat, és keverjük össze a fűszerekkel. Ha van időnk rá, hagyhatjuk állni egy-két órát (a könyv szerint legalább 15 percet), hogy a hús minél jobban átvegye a fűszerek ízét.

Bontsuk ki a csicseriborsó-konzervet, öntsük ki a tartalmát egy tésztaszűrőbe, mossuk le hideg víz alatt, és tegyük félre. A cukkinit mossuk meg és vagdossuk fel fél centi vastag szeletekre. Mossuk meg a paradicsomot is, és vágjuk fel apró kockákra. (A paradicsomot egyébként teljesen ki is hagyhatjuk, az étel ízén gyakorlatilag nem változtat, inkább csak optikai tuning szerepe van.)

Mielőtt a húst elkezdenénk főzni, készítsük el a kuszkuszt. Ehhez előbb ell kell zarándokolnunk a Ferenc körútra, a Corvin mozi mellé, hogy az arab élelmiszerboltban kuszkuszfűszert vásároljunk. (Elképzelhető, hogy van máshol is, csak nekem nem sikerült még rábukkanni.) Ebből egy teáskanállal kell majd a vízbe tenni, amiben a kuszkuszt főzzük.

A témában folytatott több éves kitartó kísérletezéseim eredményeként arra jutottam, hogy a kuszkusz elkészítésének legtutibb módja, ha elolvassuk a használati utasítást a doboz oldalán, és pontosan azt csináljuk, ami oda le van írva. Minden más módszer, amit eddig kipróbáltam, rosszabb eredményt hoz, általában nagy gombócokká állnak össze a kuszkuszszemcsék. Ha megvagyunk a kuszkusszal, tegyük félre és fogjunk hozzá a hússütéshez.

Egy jó nagy (ha lehet, öntöttvas) serpenyőben forrósítsunk fel két evőkanál olajat. Dobjuk bele a húst, és egy fakanállal kezdjük el kevergetni, hogy le ne ragadjon az edény aljára. Két-három percig folytassuk ezt a műveletet, amíg a hús el nem kezd barnulni. Most zúdítsuk rá a cukkinit, öntsünk rá kb. egy decit a zöldséglevesből, takarjuk le az edényt, és vegyük le kicsire a gázt. Időnként megkeverve, fedő alatt pároljuk tovább az egészet, amíg a cukkini meg nem puhul. Ha szükséges, öntsünk még hozzá a zöldséglevesből.

Mikor a cukkini megpuhult (úgy 5-15 perc kell neki, attól függően, hogy mennyire zsenge, illetve hogy milyen vékony szeletekre vágtuk), öntsük rá a csicseriborsót és a paradicsomot, keverjük meg, és pároljuk tovább még néhány percig, aztán tálalhatunk.

Az egész főzés nem tart tovább har...negy...na jó, negyvenöt percnél. Az alapanyagok könnyen beszerezhetők (ugyan csicseriborsóért meg kuszkuszért lehet, hogy fel kell keresnünk valamelyik fűszerest), a maradék eláll a hűtőben és másnap felmelegíthető, úgyhogy igazán praktikus recept hétközbeni estékre.

stsmork cikke a Kispadon, 2009. június 26. péntek