Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53894 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Fogas kérdés - 1. rész

Ervin cikke a Blog rovatból, 2003. október 29. szerda, 17:36 | 10 hozzászólás

(Idézet az ünnepélyes felolvasáson elhangzott beszédből: A szerző legújabb, mintegy fél éves késéssel a polcokra kerülő művében remek társadalomkritikai érzékkel és biztos ecsetkezeléssel festi elénk egy átlagember meghurcolását, és ezen keresztül a modern ember életét meghatározó alapkérdéseket. - Fafőy Lajos kritikus)

Azóta, hogy zsenge gyermekkoromban a szüleim egyszer átverős csellel rántották ki az utolsó szálon kapaszkodó, általam a végsőkig védelmezett tejfogamat, a dentális témakör mentális probléma számomra. Azok a megveszekedett olvasóim, akik a két évvel ezelőtti, korcsolyázós karácsonyi írásomat tüzetesen áttanulmányozták, abban is felfedezhették ezirányú pszichés terheltségemet.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a famíliám azon feléhez tartozom, amelynek nem jók a fogai. Komoly méltánytalanságként élem meg, hogy a családi legendárium tele van olyan ükapákkal és dédnagynénikkel, akik 93 éves korukban még negyven foggal nyitották a sörösüveget és szájjal morzsolták a kukoricát. Ezzel szemben én, fogmosás ide, cukornemevés oda, régóta rendszeres látogatója vagyok a különféle fogászati szakintézményeknek.

Pontosabban lennék, ha nem rettegnék tőlük annyira.

Azt nem tudnám megmondani, mi ültette belém a fogorvosoktól való babonás félelmet. Soha nem kezeltek félre, nem húzták ki tévedésből egy másik fogamat, nem találkoztam igazi szadistával. Illetve igen, de ezt később tárgyaljuk. A lényeg az, hogy minden egyes alkalommal, amikor végre rászántam magam, hogy beüljek a kínzószékbe, azzal az érzéssel távoztam, hogy na tessék, nem kell ettől félni. Ám sosem sikerült elraktároznom magamban a megkönnyebbülés eme diadalmas momentumát a következő alkalomra.

Jó fél éve már, hogy a fenti hátterem miatt megjósolható hangulatban készülődtem az esedékessé váló újabb ütközetre. A kihívás ez alkalommal túlnőtt a hagyományos fogászat szúrok-fúrok-tömítek keretein. Egy szerencsés véletlen folytán a párom jóvoltából megismertem a fogbeültetés hazai apostolát. A beültetéses technika létezése nem volt új hír számomra. Már régebben olvastam róla, sőt ezzel magyaráztam, az indokok szintjén legalábbis, a meglévő foghíjaim pótlásának elodázását. Nem fogok én egészséges fogakat lecsiszoltatni egy híd kedvéért! Az implantáció viszont túl drágának és mellesleg fizikailag elérhetetlennek tűnt. Most kiderült, hogy ebből csak a túl drága igaz.

Aztán egyszer csak rám mosolygott a szerencse, már amennyire ezt esetemben annak lehet nevezni. Elő tudtam teremteni a megkívánt anyagi fedezetet. Kiszámoltam, hogy emiatt a kosztpénzem annyira megcsappan majd, hogy a következő huzamosabb időszakban csak a konstans tejbegríz-diétát teszi lehetővé; ám a beavatkozás várható következményeinek fényében ez vállalható kompromisszumnak tűnt.

Férfiasan remegő kézzel barátnőmbe kapaszkodtam hát, és legott ellátogattam a belvárosi bérházi lakásnak álcázott kínzókamrába. Az előszobából csendes váróhelyiség nyílott, benne adekvát módon vendégek üldögéltek, szemükben a rémület különböző jegesedési fokainak jeleivel. Odabentről a rendelőkből nem hallatszott ki a szokásos könyörgő siránkozás vagy szilaj ordítás, sem az orvosok sátáni kacaja; a fúrók diszkréten idegtépő sivítása viszont igen, amit így együtt jó jelnek véltem.

A váró falán életnagyságú és még nagyobb bemutató ábrák taglalták érzékletesen az implantáció mibenlétét. A rajzok, amelyek ismertetésére rögvest sort kerítek, sokat elárultak készítőjük lelkületéről is. Első benyomás alapján kedélyes szadistának képzeltem el a grafikust: olyannak, aki Natural Born Killers videót vesz karácsonyi ajándékul, Vágtázó Halottkémekre udvarol, és Nine Inch Nails-zel a fülén alszik el esténként. Erről csak annyit, hogy - bár nem fogom itt kiszerkeszteni a világ előtt - nekem történetesen van egy ilyen haverom.

A tájékoztató fotómontázsok többsége láncfűrésszel kettémetszett emberi fejeket ábrázolt, amelyekben még ott figyelt egy szem, egy fül, egy fél haj és két fél ajak. A fogak helyére irdatlan százas szögeket vertek otromba barbárok: a magyarázat szerint ezek voltak az implantok. Ha az ember komolyan vette az ábrákat, márpedig én véresen komolyan vettem, akkor azt kellett feltételeznie, hogy az alsó implantátumok vége nyugalmi helyzetben a páciens gégéjét karcolgatja, a felsőké pedig a belső fülben vagy a halántéklebenyben végződik. A többes beültetéseket tovább szilárdították: a rajz szerint úgy, hogy az ínycsontba vésett lövészárkokba lyukacsos dexion salgó elemeket kalapáltak. A félbevágott fejű modellek, kivétel nélkül szép, fiatal nők, sanyarú helyzetüket meghazudtoló lelkesedéssel mosolyogtak a képeken, egy-egy szerszámosládával az arcukban.

Az első vizsgálatot meglepően könnyen átvészeltem. Mindössze egy állapotfelmérő panorámaröntgen készült rólam, majd az eredményen látható, hiányos cápafogsorszerű alakzatba a doktor hevenyészetten behuzigálta a leendő ültetvények helyét. Ezt követően egy türelmesen kigörgetett pénztárszalag mellett végigsétálva, mosolyogva a papírra írt egy igen-igen hosszú számot, amelyet árajánlat helyett inkább a pí jó közelítésének gondoltam volna, ha lett volna benne tizedesvessző. Aztán mehettem isten hírével.

A rendelőből kilépve szembesültem a ténnyel, hogy a pesztrám kevésbé volt szerencsés. Ha már ott volt, ismeretségi alapon gyorsan őt is bevizsgálták, és most egy foggal szegényebben, átmenetileg körtefejjel üldögélt bánatosan az egyik fotelben. Minthogy nekem aznap már nem volt mitől tartanom, megnyerő lazasággal vigasztalni kezdtem őt, és a nap további részében a szokásosnál is udvariasabban viselkedtem.

Egy hét múlva azonban elérkezett az igazság pillanata. Zúgó fejjel ébredtem, az éjszakai álmok még elevenen éltek rémült emlékezetemben. Testépítő külsejű nehézipari szakmunkásokat láttam magam előtt, akik brutális Népszava-kalapácsokkal kovácsolták a nekem szánt, vörösen izzó ültetvényeket. A háttérben szikrát hányt a kokillákból kifolyó acél, az öntőformák mellett pedig fogorvosom állt, és élvezettel irányította az olvasztárokat. Utólag persze én is könnyen nevetek az álom teljes szakszerűtlenségén, de mentségemre szóljon, hogy mindez még azelőtt történt, hogy a kezembe került volna Dr. Nagy Géza letehetetlen alapműve a Kokilla- és öntecsfelületek termokémiai védelméről, amelyet a Lenin Kohászati Művek számára készített még igen fiatalon, 1976-ban.

Aznapra voltam kiírva műtétre.

(Folytatás: 2. rész)

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (10)

1

eszpee, 2003. október 29. szerda, 23:48 (#)

Nem akarom lelőni a poénodat, de azt úgyse fogod tudni űberelni, amikor a kedves fogorvos néni 1 órás ráncigálás után behívja a kétméteres segédjét, aki később szinte a mellkasomra térdelve kalapálja a másik kezében tartott vésőt, mindez vagy fél órán át, "tartson ki" bíztatások mellett. (de lehet, hogy azt mondta, hogy "tartson rá", mert a fejem eléggé felvette a kalapácsütéseket, gondolom a hatékonyság rovására)

Azért ne add fel, kiváncsian várom a történet folytatását, és majd sajnállak én is jól a végén. De szörnyülködni ezek után nem hiszem, hogy fogok már bármin is, ami egy fogorvosi székben történhet. ;)

2

Timberhohvandi, 2003. október 30. csütörtök, 00:36 (#)

Tizenévesként, majdnem pont ugyanez a sztori, mint eszpee-é. A 6-os fogaim három gyökérrel kapaszkodnak az ínybe, és a kapaszkodást szó szerint kell érteni: össze-vissza görbülnek. X+1. Lidocain után a lelkes doktornő ("Még mindig fáj? Hát, most már jobb lenne túllenni rajta") nekiállt kihúzni az egyiket. Majd 5-10 perc múlva szólt a szomszéd szobában levő kollégának, hogy ugyan nem jönne-e át, és így ketten (egyik fogott, a másik húzott) kibányászták.

Amúgy, ses, minden tiszteletem a tiéd. Fogilag sajnos én is a genetikai selejt kategóriába tartozom, jobbára berottyantok a fogorvos hallatán, és addig halasztom, amíg aztán már q-ra fáj. De nincs az az isten, hogy a beültetést bevállaljam, bár két éve már felmerült a szüksége. Kizárt. Brrrrrrrrrrrrrrr.

3

ses, 2003. október 30. csütörtök, 09:24 (#)

Áhá, szóval mindenki jobban szenvedett, mint én??!! Tudjátok, ki ír nektek ezek után bármit... Csak azért is happy end lesz a vége!

4

Timberhohvandi, 2003. október 30. csütörtök, 09:38 (#)

Fogsz te még írni gyönyörű szépeket, amikor a szájzár miatt nem tudsz majd másképp kommunikálni... ;)

5

eszpee, 2003. október 30. csütörtök, 09:54 (#)

Persze, én se félek, tud még olyat írni ses, hogy nekünk is leessen az állunk ;)

6

stsmork, 2003. október 30. csütörtök, 10:01 (#)

Nem akarom szaporítani a rémtörténetek sorozatát (pedig az én fogaimban is szaporodik az idegen anyag, a költő szavaival élve), csak arra az egy érdekességre akarom felhívni a figyelmet, hogy ha elmentek a londoni Science Museumba, és végignézitek az orvostudomány történetéről szóló kiállítást, ott megszólalásig ugyanolyan fogorvosi székek, fogók, szurka-piszkák, stb. vannak üveg alatt kiállítva, mint amilyennekel ma is dolgoznak. Megállt volna a technikai fejlődés ezen a téren? Vagy már száz évvel ezelőtt elérte a tökélyt?

7

Timberhohvandi, 2003. október 30. csütörtök, 10:22 (#)

Igen, igen, amikor érzem már, hogy baj lesz, de még a majré/fájás > 1, én is mindig azon töprengek, hogy csak feltaláltak az elmúlt évben már valamit, amitől kéjhömpöly lesz az egész. De nem. A másik hasonlóan értelmes gondolatomban görcsösen próbálok emlékezni egy újságcikkre, ami arról szólt, hogy a világon valahol valakinek kihulltak a fogai és isteni csodával kinőtt neki egy harmadik fogkészlet, és én nagyon szeretném, ha én is... De nem. :Đ

8

TéGé, 2003. október 30. csütörtök, 12:21 (#)

Na igen, azért van némi fejlődés. Az én fogaimat a legutóbbi két alkalommal már fúró nélkül tömték be. Egy olyan anyagot használt a doki, ami feloldotta a szuvas részt, és csak ki kellett piszkálni... Határozottan jobb, mint a fúrós módszer. Sajnos nálam is "érik" a bölcsességfogak eltávolítása... Na attól, én is be vagyok ...

9

Ali, 2003. november 2. vasárnap, 20:44 (#)

Engem meg kiskamasz fejjel rebootolni kellett a fogorvosi szekben, ami miatt aznap delutan mar nem volt rendeles, orvosbacsi kiborult. A kartonomra rakerult nagy piros betukkel, hogy "Lidokain-erzekeny". Husz evre ra derult ki, hogy nem is... Orvos-kriminologus legyen a talpan, aki akar csak megsejti, mi tortenhetett. Azert kinos, mert nekem is volt harom karommal eleteert kapaszkodo fogam, aminek megtomesevel, majd keresztbetorese miatt utobb eltavolitasaval tobb, mint egy oran at kinlodott a sok evvel kesobbi magan-orvosno, es a light-csillapito nem volt eleg ahhoz, hogy a nyari melegben csatakosra izzadt fiatalasszonyra tudjak koncentralni, pedig megtettem minden tolem telhetot...

Ses, a szamla azert olyan nagy, hogy mindezen remtortenetek kiszoruljanak a tudatodbol, atengedven a helyet a "mibol fogom en ezt letudni?" kerdesnek. :P

10

steve, 2003. november 18. kedd, 01:20 (#)

Nagyon gonosz vagyok ha az mellett hogy teljes részvétemről biztosítalak, sírtam a röhögéstől az élménybeszámolón?


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork