A szoftverkarbantartó magányossága

stsmork cikke a Blog rovatból, 2003. november 18. kedd, 09:44 | 2 hozzászólás

Óvodás koromban az volt az álmom, hogy ha felnövök, régész leszek. Vonzott a dolog romantikája: rég eltűnt civilizációk nyomait kutatni egyfajta tudományos Sherlock Holmesként; kilőtt puskagolyókból, nyílhegyekből és törött cserepekből következtetni elmúlt idők mindennapjaira. Egyúttal egy kis színt is szerettem volna csempészni a leendő gyerekorvosok és mozdonyvezetők világába. (Sikertelenül. „Mi leszel? Részeg????” – kérdezett vissza egy óvodai társam, jövőbeni foglalkozásomat firtató kérdésére adott válaszom hallatán.)

Később aztán ebből is kinőttem, mint a Tisza cipőből, és geodéta se lettem, mint ahogyan azt a Winettou című regény elolvasása után egy ideig terveztem, sőt, mostanában a diplomámnak is kevés hasznát látom; megvalósulni látszik viszont óvodás kori álmom, igaz csak átvitt értelemben. Idegen programozók tíz évvel ezelőtt írt kódjában bogarászni éppen olyan érzés, mint egy avar kori temető sírjaiban a csontok között kotorászni.

Az utolsó ember, aki bármit is tudott erről a kódról, évekkel ezelőtt elment a cégtől, én pedig itt állok, magányosan, mint hosszútávfutó a táv felénél, mégis annyit tudok ezekről az elődökről, mint a régészek az avarokról. A számítógépes program olyan, mint a kézírás: készítője akaratlanul is rajta hagyja személyes jegyeit. Kezük nyomát böngészve megelevenednek a kávén és cigarettán élő, dúlt hajú igazi programozók („adatstruktúra csak egy van, a tömb!”), szűkszavú profik („a kommentek lassítják a programot!”), a perfekcionisták, akik nem átallnak módosítási kérelmet indítani, hogy egy zárójel elé betehessenek egy hiányzó szóközt, és tört angolságú balfékek, akiket a kilencvenes évek nagy szakemberhiánya idején vettek fel a céghez. Néha még azt is megmondom, hogy melyik szakkönyv hatása alatt állt a szerző, illetve hogy melyik a kedvenc programnyelve. („Az igazi programozó nem Pascalban dolgozik!”)

Tudom, hogy ez nagyon perverzül hangzik, de rossz kódot izgalmasabb olvasni, mint a jól megírtat. Nagyobb szellemi kihívás kitalálni, hogy miért hívnak „resent_files”-nak egy változót, amikor fájlok küldéséről (send) pláne újraküldéséről szó sincs, mint egy gondosan megírt kódot megérteni.

A „resent” problémán egyébként hetekig gondolkoztam, végül az vezetett nyomra, hogy megnéztem a programozó nevét. Kínai volt, ebből sejteni lehetett, hogy itt alternatív helyesírásról van szó, és egy kommentből aztán korrekt módon ki is derült, hogy az újraküldött fájl igazából „recent file”. Hamarabb is rájöhettem volna, csak az zavart meg, hogy ez a név is hülye: a változót, feladatát figyelembe véve, igazából last_file-nak kellene hívni.

Béna kódot sokkal egyszerűbb írni, mint jót, ez már a dolog természetéből adódik. Jól csinálni valamit általában csak egyféleképp lehet, a rossz megoldásra viszont számtalan lehetőség kínálkozik. Sőt, a legtöbb embernek genetikailag kódolt tehetsége van karbantarthatatlan programok írására. Azon kevesek számára pedig, akikben e tehetség nincs meg, segítséget nyújt a how to write unmaintainable code weboldal, ahol praktikus tanácsokkal ellátva, pontokba szedve találjuk a rossz programok írásának mesterfogásait.

De ez már tényleg csak erős idegzetűek számára ajánlott.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Hozzászólások

Eddigi hozzászólások (2)