Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53885 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Vissza

Ervin cikke a Blog rovatból, 2004. január 19. hétfő, 21:52 | 1 hozzászólás

Csend van. Mindenhol félelmetesen nagy csend van. Legalábbis nekem úgy tűnik. A többi, már-már szokásosnak mondható utazás-utáni-szindróma között ez az egyetlen, amellyel korábban nem találkoztam. Úgy látszik, Indonézia is hozzátett valami jellegzeteset az egyre gazdagodó, egyre ízletesebb koktélhoz, ami a folyamatosan bennem kavargó Ázsia-érzést adja.

Tegnap reggel érkeztem vissza, de már mennék megint. Vissza.

A jetlag nyugat felé utazva eleve kisebb, mint kelet felé (vajon miért? nem tudok rájönni); a 7 óra időeltéréshez pedig már túl rutinos vagyok, a repülőgépen való megfelelő alvásmenedzsmenttel és az utána előadott erőltetett ébrenléttel, továbbá öreguras-biztonsági stratégia alkalmazása esetén egy szem Melatonin segtségével ennyi még tünetmentesen megugorható.

Visszaszokni nehezebb. Az ottani mozdulatok mindig belém ülnek és szeretnének tovább maradni. Hazaérve ösztönösen rúgnám le mezítlábamról a papucsot. Csak a hideg vizet nyitom meg a tus alatt. Itthoni mértékkel mérve túl szélesen mosolygok a szembejövő, ismeretlen járókelőkre. A pórusaim kitágultak, így még jobban fázom. Hetekig vigyázni fogok, hogy csak jobb kézzel adjam-vegyem a pénzt a boltban. A gyógyulás azért persze biztos, bár lassú és önfájdalmas.

Annyi mindent, vagy inkább annyi mindenkit szeretek itthon, de minden utam végén úgy érzem, hogy egyre nehezebb visszajönni. Az elmúlt hetekben egyfolytában simogatott a meleg napsugár vagy a langyos eső, és folyamatosan mosolygó arcok vettek körül. Rengeteg fiatal és még több gyerek, meg szálfaegyenes tartással járó öregek. Meg kosz is, persze. És a zaj: ebben Indonézia párját ritkítja. A motorok száma még a két évvel ezelőtt regisztrált állapothoz képest is nagyot nőtt, és jóval nagyobb hangzavart okoznak, mint az autók. Nem volt kellemes, de valahogy mégis hozzászokhattam, mert amikor tegnap hazaértem, megdöbbentett a némaság. Mintha mindenki elutazott volna a házunkban, a közelben lévő, nagy lakótelep pedig rejtélyes módon elnéptelenedett.

Ahogy időm engedi, nekiállok a képeknek, válogatok, szerkesztek, aztán feltöltöm a fotoblogot. A helyben készült jegyzeteimből összeállítom az útibeszámolót, és e hasábokon kíméletlenül rátok is fogom erőltetni. Ez mind része a rehabilitációs terápiának. Tudom, hogy már nagyon várjátok, egy kicsit még tartsatok ki. Olvassátok addig Tiglist, aki újra elkezdett írni, most, hogy megint hagyom.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (1)

1

csibu, 2004. január 21. szerda, 16:42 (#)

udv itthon
mikor fozunk? isteni kinai kajakat tanultam:)


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork