Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53959 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Európa expressz

Ervin cikke a Blog rovatból, 2004. február 20. péntek, 13:58 | 19 hozzászólás

Mire jó egy kis vonatozás Budapest és Prága között? Ki- és visszaküldött tudósítóként megmondom a frankót.

A közelmúltban bizonyos üzleti ügyek, valamint a célállomásra tekintettel bizonyos folyó ügyek is, másodmagammal Prágába szólítottak. Az odajutáshoz a vasúti személyszállítás lehetőségeit vettük igénybe. Tettük mindezt kényelmi és biztonsági okokból, mert ki akar a havas télen Északnak autózni és utána holtfáradtan tárgyalóasztalhoz ülni; anyagi megfontolásból is, mert két emberre a vonat jóval olcsóbb, mint a bérelt autó; ezen felül pedig nosztalgiából kifolyólag, hiszen kollégámmal együtt még elevenen élt bennünk a béketáborban tett vasúti utazások ódon hangulata.

Jelentem, az a világ elmúlt. Ma nem egész hét óra alatt városközponttól városközpontig jut az ember, a szocialista határátkelések egykori, megismételhetetlen izgalmát mostanra az amerikai hátizsákos turisták értetlensége váltotta fel, akik fel nem foghatják, miért kell minden állomáson útlevelet ellenőrizni. Az idők gyökeres megváltozását rögvest az út elején megtapasztalhattuk, némi halk zörej formájában.

A magyar határőr belépés előtt kopogott a fülke ajtaján.

Döbbenetünkben akkorát nyeltünk, hogy az elénk járuló, nyalka tiszthelyettes joggal gondolhatta: az extasy-tablettákat rejtő zacskókat próbáljuk eltüntetni a váratlan ellenőrzés elől. Ám ő egy pillanatra sem veszítette el higgadt, úriemberes stílusát, és rövid ügyintézés után, mindkettőnket lenyűgözve búcsúzott.

Fokozatosan jöttünk rá, hogy a határvédelmi szervek bemutatkozásában a csatlakozó országok egymás közötti versenyének eddig ismeretlen dimenziója bontakozik ki. A magyar versenyző udvarias kopogását például a két nap során egyetlen másik csapat sem tudta megismételni. A szlovákok a hagyományos módszer szerint jöttek és feltépték a ajtót. Igaz, beszéltek magyarul - és a régi időkkel ellentétben ezt már nem tagadták le. Ugyanakkor az értékelés során fontos pontokat kellett levonnunk azért, mert súlyos és később igaztalannak bizonyuló vádakkal illeték a cseh hóhelyzetet.

A magyar-szlovák páros mérkőzést kisvártatva követte a szlovák-cseh találkozó. Tudni kell, hogy minden ilyen határátkelés legalább négyfordulós az utas számára, hiszen az útlevél-ellenőrzés elkülönül a vámvizsgálattól. A szlovák csapat, vélhetően már a vereség tudatában, egy barátságtalan lépéssel búcsúzott. Levetették velem a bőröndömet a polcról, és ellenőrizték, hogy a kétnapos tartózkodásra csakugyan hoztam tiszta alsóneműt.

A cseh válogatott fiatal, láthatóan ambíciózus együttest küldött pályára. Az ajtót ugyan ők is kopogás nélkül nyitották ránk, de legalább mosolyogtak a művelet közben. Dicséretet érdemelt a vám- és útlevélvizsgálat just-in-time típusú menedzselése: a vámos pont addigra ért oda, amikor a határőr végzett a pecsételéssel, így egyetlen ajtófeltépésből megúsztuk a két vizitet. További figyelemreméltó akciójuk volt, és egy pillanatra meg is zavarta a zsürit, hogy az ellenőrzés végeztével egy német-cseh-magyar nyelvű szórólapot ejtettek az ülésre, amely a Budapest- Berlin útvonalon közlekedő vonatunk állomásait mutatta be. Miért csak most? - kérdeztük magunkban, és a magyar egység néhány pontját csendben átvezettük a csehekhez.

Prágába érvén zsebünkbe süllyesztettük pontozófüzetünket, és a továbbiakban az üzleti- és magánjellegű folyó ügyek intézése kötötte le a figyelmünket. A városközpont patinás vendéglőjében a falra festett régi magyar címer alatt üldögélve először is egy knédlipárnákkal megtámogatott fél kacsát juttattam a szervezetembe, majd a kedvenc cseh söröm, és főleg annak 230 forintos éttermi korsóára láttán diszkrét zokogásban törtem ki. Az étkezést levezető óvárosi séta még több, hasonlóan megható pillanattal szolgált. A gyönyörű de zsúfolt Prága most csak gyönyörű volt, megfagyni se kellett, mint februárban gyakorta, és főleg ez utóbbi körülmény ösztökélt bennünket a malátagyártás eredményességének még szigorúbb felülvizsgálatára.

Másnap következett a látogatás üzleti aspektusa, amelynek taglalása meghaladja e cikk kereteit. Említést érdemel viszont a szálloda reggeli büféjének szerves részét képező lábvíz, amelyet almajuice néven mértek. A csehek iránti pozitív elkötelezettségem nem engedi, hogy szándékos bűncselekményre gyanakodjak: sokkal inkább valami véletlen, habár súlyos mulasztásról lehetett szó, talán az előző éjszakai kötelező gépszerviz során maradt az egységben a tisztító folyadék.

Akárhogy is, az anyag nem bizonyult mérgezőnek, így egészségben és sikerrel átvitorláztunk a tárgyaláson, és dél felé már ismét a vasútálomásra tartottunk, a furcsán tömegmentes metrón. A bevagonírozás előtt péksüteményekre költöttük utolsó fémpénzeinket. Udvariasság ide vagy oda, a magyar sütőipari tömegkultúra megalázó fölényét kellett elkönyvelnünk. A prágai mákos, túrós, diós és mégvalamilyen töltött áru egyaránt rossz állagú és íztelen tésztából készült, jelzésértékű töltelékkel. Az igazsághoz tartozik, hogy a szénsavmentes ásványvíz terén viszont nem fedeztünk fel egetverő különbségeket.

Amikor a vonat pontosan megérkezett és elhelyezkedtünk a fülkénkben, készenlétbe helyeztük pontozókészleteinket és megfontolt tempójú utazásba kezdtünk. Prága felé végig, visszafelé pedig Szlovákiától csak mi ketten tartózkodtunk a kupéban, a kényelemre tehát nem lehetett panaszunk. A határátlépésig hátralévő időszak izgatott nyugtalansággal telt. Azután végre megérkezett a cseh előőrs, és az előző napinál jóval kevésbé összefogott, enervált teljesítményt mutatott be. Elcsüggedtünk. Szlovák oldalon ezzel szemben gördülékenyebb volt a mutatvány, de közel sem elég a második hely elhódításához. Unalmunkban felidéztük a sportág halhatatlan legendáit, az egykori keletnémet határőröket, akik annak idején a korahajnali órán szájkosaras német juhászkutyával, üvöltözve rontottak a fülkébe, a szemünkbe világítottak halogénlámpával, ami akkor csak nekik volt, óriási fogtükrökkel benéztek az ülések alá és a felsőágyasok háta mögé, sőt egy ízben még létrát is hoztak magukkal és szabályosan lebontották a vonatfolyosó álmennyezetét, a leküzdhetetlen utazásvágytól hajtott, útlevéllel viszont akkoriban ritkán rendelkező honfitársaik után kutatva.

Kontemplatív szendergésünkből a második szlovák csapat ajtófeltépése riasztott fel. Zavart pislogás után azonban kiderült, hogy az elkövető a sárkányfűárus-kinézetű magyar büfés volt, aki apró zsúrkocsiját tolva 504 forintos kávéval botránkoztatta az erre fogékony közönséget. Ilyen közvetlen előzmények után hétköznapinak tűnt a viszafogottan teljesítő szlovák gárda, amely a dobogó harmadik fokán fejezte be a versengést.

A verseny fináléjában honférfiak büszkéségével a szívünkben vártuk az újabb udvarias magyar kopogást. Újra itthon, Európában! Nos, a kopogás ezúttal elmaradt: viszont frissen vasalt határőr-egyenruhában, féltenyérnyi karika-fülbevalókkal Eva Mendes lépett a fülkébe, és hamiskás, elképesztően csábos mosollyal kérte az útleveleinket. Utólag visszagondolva vicces jelenetnek tűnik, ahogy tátott szájjal bámulok, közben a kezem gépies mozdulatokkal nyúlkál az ingzsebembe a táskámban pihenő útlevelemért. Miss Mendes jött, látott és győzött, a kopogás nyilvánvalóan a hatás fokozása érdekében maradt el; a határőrizeti szervek parfümillatú távozása után kollégámmal még hosszú másodpercekig faarccal bámultunk egymásra, kifejezéstelen tekintetünk mit sem árult el méltán irigyelt IQ-értékeinkből.

A Nyugatiban a vonatról leszálló férfiutasok lopva tekintgettek maguk mögé, a tüneményt azonban nem láttuk viszont. A taxishiénák rutinszerű elhajtása közben észrevétlenül visszazökkentünk a normális kerékvágásba, majd elvegyültünk az esti forgatagban.

Magyarország együttese fölényesen nyerte a hármas tornát.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (19)

1

dmiki, 2004. február 20. péntek, 14:14 (#)

:-)

"magyar sütőipari tömegkultúra megalázó fölénye" - ezt francia vendégem, Anouk is kiemelte néhány hetes budapesti tartózkodás után.

"frissen vasalt határőr-egyenruhában, féltenyérnyi karika-fülbevalókkal ses" ??? foto?

2

ses, 2004. február 20. péntek, 15:20 (#)

túl azon, hogy teljesen lebénított a látvány, mióta lehet szerinted határátkelőhelyen fényképezni? :)

3

Boca, 2004. február 20. péntek, 16:07 (#)

Meg csipobol Casioval se? :)
Na jo, a kepek alapjan megertem benultsagodat, "sokkolo" lehetett.

4

ses, 2004. február 20. péntek, 16:23 (#)

Casio jelenleg Szingapúrban nyaral; utódja, Nikon ott figyelt a kistáskában, sajnos kihasználatlanul.

5

eszpee, 2004. február 23. hétfő, 10:29 (#)

" "magyar sütőipari tömegkultúra megalázó fölénye" - ezt francia vendégem, Anouk is kiemelte néhány hetes budapesti tartózkodás után"

hát, francia kedvesem egyéves ittartózkodása után is úgy gondolja, hogy a belisztezett péklapátot se cipelhetnék a magyar sütőiparosok franciaországban, és pár ottani teszttúrám alapján fájdalom, de igazat kell adjak neki, sehol nem vagyunk - bár vigasztalhat, hogy a csehek még seholabb sincsenek.

6

Ali, 2004. február 23. hétfő, 21:26 (#)

Es akkor jovok en es megmondom... :) Szoval Grenoble kornyeken tenyleg alomjo konnyu tesztaju peksutemenyek teremnek a peklapaton, am eme edeni erzest az elso pizza jovatehetetlenul osszezuzta. Feher kenyeret nalunk sutnek a legjobbat, ezugyben mas versenyzonek az indulasra sem erdemes gondolni. Jopar mas, a nyolcvanas evekben feltunt termek is tartja magat. ("Miert allnak sorba ennyien?" "Krupmliskenyerert!") A finnekhez eleve ugy menjen ki az ember, hogy ki a rozskenyeret, fekete kenyeret meg nem eszi, ehenhal. Viszont azon az etrenden elve a merleg idorol idore egyre jobb hirekkel orvendeztet meg. :) A nemetek cukraszugyekben nagyon ott vannak, de kenyeret naluk sem elvezetbol eszik az ember.

Hataratlepes ugyben Hidasnemetinel is hangsulyos a kulonbseg, am a pecset mar nem sok magyar utlevelet lat az elkovetkezendokben. Marcius elsejetol szemelyigazolvannyal is atlephetunk. A hosszas ketoldalu targyalasok eredmenyet bearnyekolja a teny, hogy majus elsejetol ez amugy is igy lenne, automatikusan.

7

stsmork, 2004. május 9. vasárnap, 22:51 (#)

A múlt héten (de már május elseje után) megismételetem ses kísérletét. Az utazás eseménytelenül telt el, a határőrök épphogycsak futólag belepislantottak az útlevelembe. Igaz, visszaúton a magyar határőr kioktatásban részesített; útlevelem feltűnően hullámos lapjait látva, megkérdezte: - "Ezzel meg mi történt, elázott?" - "Igen" - "Vigyázzon jobban az útlevelére, mert a végén még nem engedik be magát Európába!" - És hogy némi nyomatékot is adjon a figyelmeztetésnek, egy jó csettenőset be is pecsételt nekem.

A velem szemben ülő hölgy útlevelébe viszont csak úgy futólag kukkantott bele és már adta is vissza. Pedig magyar útlevél volt az is, mint az enyém, de nem kék, hanem zöld színű. Vajon nekem is zöld festékbe kellett volna ejtenem a sajátomat?

8

Trooper, 2004. július 6. kedd, 20:06 (#)

Él még a fórum?
Ha igen nekem lene egy pár hozzáfűzni valóm....

9

eszpee, 2004. július 6. kedd, 21:08 (#)

él, fűzz.

10

Trooper, 2004. július 7. szerda, 13:58 (#)

Először is örülök annak, hogy legyőztük a szlovákokat...
Mivel van egy kis közöm Eva Mendeshez, illetve a vonatokon szolgáló határőrökhöz, ezért elsődlegesen annyit mondanék: KÖSZÖNJÜK!
Sajnos nevemet és beosztásomat nem fedhetem fel (mert arra engedélyt kellene kérnem), azonban jó érzésekkel tölt el, hogy vannak még, akik (meg)becsülik munkánkat. A kisasszonynak pedig átadom csodálatotokat, hisz mostanság bátorítani kell...
Ha van kérdésetek, tudok mesélni a Budapest-Stúrovo közti életről,
üdv:
Trooper

11

ses, 2004. július 7. szerda, 14:36 (#)

Trooper, köszönjük a bejelentkezést. Ha nem szabad, akkor ne fedd fel a nevedet és beosztásodat. Nem muszáj. Viszont a másik, sokkal fontosabb kérdésben ne titkolózz: mi közöd Eva Mendeshez? Akinek egyébként ezúton csókolja kezét a sesblog, és ha netán megtudjuk a nevét, akkor nem kell többé lekicsinylő módon egy latin modellhez hasonlítgatnunk. Fel a fejjel!

Te meg mesélj, minden érdekes érdekel bennünket. Az egész Sturovo Fan Club olvassa a lapot.

12

Trooper, 2004. július 7. szerda, 16:39 (#)

Szóval Eva Mendes 2003. őszén érkezett a kirendeltségünkre, azóta útlevélkezelő. Előtte a Ferihegyi reptéren dolgozott. Még hajadon, de komolyodnak körülötte a dolgok... (nevet, telefonszámot nem adhatok :))))
De még mindig járja a Budapest-Stúrovo menetvonalat, sőt 2004. szeptember 1-től Budapest-Hegyeshalom között is megtalálható lesz majd.
Amúgy munkánkról (ami nem mellékesen megérdemelne egy kis reklámot :)):
Azon felül, hogy modellnek titulált hölgyeket felöltöztetve járjuk a nevezett vasútvonalakat, ellenőrizzük, és büszkén mondhatom, megtísztítottuk a nemzetközi vonatokat az illegális migránsoktól. (Nem egyszer nekünk is barbár módjára le kell kapnunk pár embert a vonatok padlásteréből....) És próbáljuk biztonságosabbá tenni Budapest valamennyi pályaudvarát...
Röviden ennyi.

13

ses, 2004. július 7. szerda, 18:00 (#)

Trooper, nyugi: a szerkesztőség és az egykori írás utazóinak 100%-a elkötelezett ember, így a telefonszám gondolata fel sem merült :). Viszont ha a kisasszony úgy gondolja, szívesen beteszünk egy linket a cikkbe őhozzá, ha van hová. Én már annak is örülök, hogy ugratóim számára is kiderült: nem csak kitaláltam a történetet!

Ha hosszabb történetek vannak, azokat is szívesen látjuk.

14

eszpee, 2004. július 7. szerda, 18:05 (#)

Fotót!!! :)

15

Battletank, 2004. július 9. péntek, 23:46 (#)

VISSZA EURÓPÁBA!


Mély tiszteletem!

Szeretném pár szóban kifejteni a témával kapcsolatos véleményemet.

A magyar médiában (annak minden formájában) sajnálatos módon szinte csak és kizárólag negatív vélemények látnak napvilágot a Határőrséggel, illetve magukkal a határőrökkel kapcsolatban. Annak vizsgálata, hogy ez vajon véletlen-e vagy valamilyen érdek fűződik ahhoz, hogy ez így működjön, nem az én feladatom. Mindössze annyit tehetek, hogy figyelek, nyitott szemmel és füllel járok-kelek és az így szerzett információkból leszűröm a magam kis véleményét. Nos - mint azt a bevezetőben már említettem - a véleményem az, hogy a Határőrség (és általában a fegyveres rendvédelmi szervek) megítélése hazánkban egyértelműen kedvezőtlen. Mély meggyőződésem, hogy ennek okai csak részben vezethetők vissza személyes tapasztalatokra, az állampolgárok által átélt rossz élményekre, sokkal inkább keresendők a magyar erkölcsi, morális, kulturális közállapotban, az embereknek a hatósági munkához való hozzáállásában, valamint a folyamatosan csökkenő szellemi nívóban.

Fáj ilyesmit még leírni is, de azt kell mondjam, a magyar átlagember műveltsége nem áll olyan szinten, hogy képes volna befogadni, megérteni és elfogadni a társadalmi együttélés legalapvetőbb szabályait, amiből egyenesen következik a hatóságokkal való állandó konfrontáció.

Közhely, de igaz: tízmillió ügyvéd országa vagyunk. Itt mindenki ismeri a jogait, de kötelességekről és kötelezettségekről senki sem hallott. Ha odalép valakihez a rendőr vagy a határőr, mindenki pontosan tudja, hogy milyen szabályok kötik a törvényszolgák kezét, milyen szűk keretek közé van szorítva, hogy mit tehetnek és mit nem. Ehhez az egyenlőtlen felálláshoz remekül asszisztálnak az érdek- és jogvédelem nagyszerű és modern vívmányai: a különböző jogorvoslati telefonszámok (határőrségi zöldszám), az egyenruhán kötelezően viselendő névkitűző, a jelvényszám, valamint az úgynevezett "utaspanasz" intézménye, amely úgy funkcionál, hogy a sérelmezett intézkedést követően az "áldozat" bepanaszolja a vele szemben eljáró határőrt/rendőrt, aminek azután hosszas kivizsgálás és legtöbbször meghurcolás lesz az eredménye.

Hosszasan boncolgathatnánk a "jogállam vagy rendőrállam" kérdéskörét anélkül, hogy a válasz meglelésének akár csak leghalványabb esélyét remélhetnénk. Ehelyett inkább engedtessék meg nekem egy kijelentés, amelyről viszont nem vagyok hajlandó vitázni. A jogkövető polgárnak nincs félnivalója a jogalkalmazótól. Világosabban fogalmazva, akinek nincs vaj a füle mögött, az tiszta lelkiismerettel veti alá magát a hatóság ténykedésének. Egy jól működő demokráciában az emberek bíznak a rendvédelmi szervekben, együttműködnek azokkal, segítik munkájukat, és alkalmasint tűrik a munkájuk végzésével együtt járó kisebb-nagyobb kellemetlenségeket. Hol vagyunk mi ettől? Fényévekre...

Nyilvánvaló, hogy nem arról szól a dolog, hogy minden sarkon megállítsák és igazoltassák a járókelőket, és aki mindehhez nem vág kellően jó képet, azt bilincsbe verve vigyék el a helyszínről, de a másik út (amelyen sajnos járunk) szintén nem a megfelelő irány felé vezet.

Idegen hatalmak térképszobáiban lekicsinyített országunkban szinte hihetetlen méreteket öltött a bűnözés. Rablóbandák járják az utcákat, külföldi maffiák vetik meg a lábukat városainkban, politikusnak álcázott gonosztevők szívják a kisemberek vérét, és közben elképesztő ütemben nő a gazdagság - és a szegénység. (Jelzem, harmincmilliós Mercedes kevés mecseki szénbányász többszintes villájának fűthető garázsában parkol, tehát alaposan el lehet baltázva valami!)

Csak egyféleképpen vethetünk gátat ennek a folyamatnak, teljes összefogással. Ha segítjük azok munkáját, akik éjjel-nappal értünk kockáztatják az életüket megalázó éhbérért, ha segítjük őket azzal, hogy hagyjuk őket dolgozni, ha elismerjük és megbecsüljük őket, ha visszaemeljük nemes és magasztos hivatásukat az egykoron megjárt magasságokba, akkor reménykedhetünk abban, hogy közelebb kerülünk ahhoz a célhoz, ahová hosszú évek óta vágyunk: vissza Európába!

Ennek a folyamatnak egy kedvező jeleként értékeltem az Európa Expressz című cikket, amely azt példázza, hogy néhány elismerő szó milyen jóleső falat a köszönetre éhező szájaknak.

Kollégáim nevében is szeretném kifejezni abbéli örömömet, hogy munkánkkal elismerést és megelégedést sikerült kiérdemelnünk. Bízom benne, hogy ez a továbbiakban is így lesz. Hozzászólásomat azzal a szófordulattal zárom, amellyel egy hivatásos az őt ért elismerést, jutalmat, kitüntetést, köszönetet fogadja: Hazámat szolgálom!

16

eszpee, 2004. július 10. szombat, 13:14 (#)

Kedves Battletank, köszönjük a kimerítő véleményt, én mindössze ahhoz az egy gondolatodhoz fűznék hozzá, amelyikkel nem vagy hajlandó vitázni ;)

"akinek nincs vaj a füle mögött, az tiszta lelkiismerettel veti alá magát a hatóság ténykedésének."

Nos, ha nincs is vaj a fülem mögött, de momentán a nyugatinál az ott sétáló rendőröknek pofára gyanús vagyok, és a déli csúcsforgalomban alsógatyára vetkőztetnek, akkor ugyan a lelkiismeretem tiszta marad, de engedtessék meg nekem, hogy csöppet fel legyek háborodva.

17

ses, 2004. július 10. szombat, 14:57 (#)

Battletank, üdv a blogon! Hozzászólásod a nevedhez méltó, elsöprő lendületű.

Két gondolat.

1. A "folyamatosan csökkenő szellemi nívót" és a "magyar átlagember szintjét" kritizáló kitételedet, felteszem, a teljes társadalomra értetted. Beleértve az egyenruhásokat is? Nem viccből kérdezem.

2. "Ha segítjük azok munkáját, akik éjjel-nappal értünk kockáztatják az életüket megalázó éhbérért, ha segítjük őket azzal, hogy hagyjuk őket dolgozni, ha elismerjük és megbecsüljük őket". Elég pozitív tapasztalatom van a karhatalommal kapcsolatban ahhoz, hogy ne lehessen általánosan negatív ítételem róluk/rólatok. Nincs is. Az idézett himnuszod azonban meglehetősen egyoldalú. Az én konkrét élethelyzetem pl. úgy fest, hogy rendőrrel 10 esetből 8-szor kétféle tipikus eset egyikében találkozom. Az egyik a bokor mögé bújt villantóautó. Ekkor hagyom ugyan őt dolgozni, de bevallom, nem becsülöm a munkáját, ahogy a bozótban sunyítva értem kockáztatja az életét. A másik a mindennapi közlekedésben, az úton, amikor a rendőrautó szirána nélkül is a legnagyobb nyugalommal sért szabályt: tilosban parkol, gyorshajt, záróvonalon fordul, bárhol megáll stb. Neki szabad.Persze, nem minden közlekedő rendőrautó teszi ezt, de sok igen, és nyilván azok tűnnek fel. Őket sem tudom, hogyan segíthetném munkájukban.

Remélem, neked is egyértelmű, hogy nem a lelkesedésed jogosságát akarom kétségbe vonni, mindössze figyelmedbe ajánlani azt a lehetőséget, hogy a valóság elemeivel árnyald az álláspontodat.

És minderről még vitázni is hajlandó vagyok.

18

Battletank, 2004. július 10. szombat, 23:31 (#)

Üdvözletem!

1. Ha a Nyugati pályaudvar melletti sztriptízes sztori megtörtént eseményen alapul, az bizony elgondolkodtató. Normál esetben egy sima utcai igazoltatás nem végződik gatyára vetkőztetéssel, egy ruházat- és csomagátvizsgáláshoz ugyanis kicsivel több kell annál, mintsem, hogy nem tetszik az arcunk a szerv embereinek.
Ha csak szándékosan sarkítva fogalmaztál, akkor értem a felvetést, ebben az esetben saját magamtól idézve válaszolok rá: "Nyilvánvaló, hogy nem arról szól a dolog, hogy minden sarkon megállítsák és igazoltassák a járókelőket, és aki mindehhez nem vág kellően jó képet, azt bilincsbe verve vigyék el a helyszínről..."

2. A szellemi, morális, intellektuális, kulturális színvonal mélyrepülése természetesen az egyenruhásokat is érinti, hisz ők is ebből a válságtársadalomból kerülnek ki. Képzésük során - elvileg - sor kerül ilyen-olyan hiányosságaik pótlására, más kérdés, hogy ez az oktatás milyen színvonalú.

3. A sebességmérést szerintem a magyar rendőrség teljesen téves felfogás szerint alkalmazza. Más - még talán nálunk is fejlettebb - országokban a rendőrautó nyíltan az út szélén parkol, mert célja az adott (veszélyes) útszakaszon a sebesség csökkentése, esetenként a gyorshajtók szankcionálása. Nálunk teljesen más a helyzet, a közlekedés rendészet valamilyen szinten egy profitorientált üzletággá vált, ahol fő cél az eredményesség, a statisztika gyártása. Ennek tényleg semmi köze a bűnüldözéshez, ebből következik, hogy ez a fajta tevékenység kis eséllyel pályázik az autóstársadalom részéről megnyilvánuló elismerésért.

A szabályokat, törvényeket megsértő rendőrt a társadalom (nagyon helyesen) elítéli, a törvények pedig könyörtelen szigorral csapnak le rá. A hivatásosok bűneikért a katonai ügyészség előtt felelnek, ahol a büntetési tételeket finoman szólva sem szűk marokkal mérik. Ennek ellenére elég gyakran látni szabálytalankodó rendőrautót, és a híradásokban is gyakoriak a törvény őreinek felelősségre vonásáról szóló jelentések.

Az okok szerteágazóak. Szinte félek attól, hogy milyen visszhangja lesz annak, amit most leírok, de ettől függetlenül tényként fogadom el, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai alulfizetettek, nincsenek megbecsülve, hatalmas súllyal nehezednek rájuk a különféle elvárások, nehéz körülmények között dolgoznak, technikai felszereltségük nem megfelelő, és még sorolhatnám. Emellett munkájuk során olyan emberekkel érintkeznek, akik szintén a fenti problémákkal küzdenek. Nem csoda, ha ezek a tényezők - párosulva a kis pénz = kis foci mentalitással, az egyenruha megvéd felfogással és az "én vagyok maga a törvény" téveszmével - odáig vezetnek, hogy a törvény szolgái esetenként megbotlanak, vétenek a különféle szabályzók ellen. A hiányos képzés, a társadalmi problémák, amelyek nem kímélik az egyenruhásokat sem, csak rontanak a helyzeten.

Szó sincs arról, hogy ezek a nehezítő körülmények igazolnák tetteiket és felmentést adnának nekik. Ezek csupán részei egy képletnek, amelynek eredményét már ismerjük, de valamennyi elemét nem biztos. Addig, amíg komolyan (tudományos módszerekkel) el nem kezdik vizsgálni a szabálytalanságok, törvénysértések valódi okait, lényeges változás nem várható ez ügyben.

Nem a szabálytalanul közlekedő, bozótosban bujkáló rendőrautóban ülőket, és nem az ok nélkül vetkőztető rendőrjárőröket kell segítenünk munkájukban, hanem azokat, akik mindezen, európai országhoz méltatlan viszonyok között is vállalják, hogy akár életük árán is megvédik a rendet.

19

ses, 2004. július 11. vasárnap, 11:37 (#)

Battletank, megegyeztünk.


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork