Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53902 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Dancing about architecture

Bede cikke a Blog rovatból, 2004. november 12. péntek, 18:37 | 14 hozzászólás

A kilencvenes évekre még angol nyelvű könnyűzenei lap sem maradt olyan, amiben teljes mértékben meg lehetett bízni. Talán a Wire, de az túl kis területet fed le a popkultúrából. Az utolsó mohikán a brit NME volt, ám ők sajnos úgy döntöttek, hogy újságírás helyett inkább hetente más zenekart fognak hype-olni, majd két héttel később a mélybe taszítani. Ekkor maradt az Internet, mint egyetlen lehetséges tájékozódási pont a magukra valamit is adó zenebuziknak.

Gondolom mindenki más utat jár be, hogy megszerezze a napi betevő popkulturális információit, mindenesetre nekem általában az első megálló a Pitchfork Media. A Pitchfork a Google és a pornó mellett az Internet kevés sikertörténete közé tartozik. 1996-ban indította el Ryan Schreiber chicagói egyetemista Beck Odelay című lemezének kritikájával. Azóta a Pitchfork a legnagyobb és legmértékadóbb könnyűzenével foglalkozó médiummá nőtte ki magát, vannak bevételeik, van saját irodájuk. Naponta öt lemez kritikáját közlik, plusz blog-szerűen írnak egyes számokról is, hosszabb-rövidebb terjedelemben beszámolnak a pop világának érdekesebb történéseiről, és néha jelentetnek meg olvashatatlanul hosszú interjúkat és elemzéseket is.

A Pitchfork hatása óriási, egy-egy kritikájukkal karriereket indítanak be és törnek ketté, és ezért nekik is jó sok kritikát kell elszenvedniük. Általában azt vetik a szemükre, hogy túlságosan komolyan veszik magukat, némely szerzőjük bicskanyitogatóan fellengzős stílusban ír, valamint túlságosan szeretik a Radioheadet. Ez mind igaz, ettől azonban még ők maradnak a megkerülhetetlen világítótorony.

Ami Amerikában a Pitchfork, az a briteknek a Playlouder. Kevésbé széleslátókörű, erősen London-centrikus, viszont a könnyedebb stílusából kifolyólag sokkal szerethetőbb is. Ide ír például az a Steven Wells, aki az NME utolsó „nagy” korszakának meghatározó egyénisége volt, és akinél vitriolosabb tollú, ugyanakkor egyben élesebb látású popzenei újságírót még nem hordott hátán a föld. A Playloudert én elsősorban a brit-ügyekben megfellebezhetetlen hozzáértésükért, a jellegzetesen gúnyos humorukért és a rajtuk keresztül megnézhető videóklipekért látogatom. Ja, és szerintem az övék az Internet egyik legjobban megdizájnolt weboldala.

Aki egy kicsit is ad magára, annak kötelező naponta felkeresni az I Love Music fórumot. Aki él és mozog a popzenei újságírásban, az itt vitat meg egymással minden hülyeséget. A topikok rendszerint fantasztikus címeken futnak, mint például „Great 'singles' between 6 and 7 minutes long”, „Taking Sides: Kenny Rogers vs. Michael Bolton” vagy „Songs to listen to while running REALLY FAST”. Az ILM fórum látogatása már csak azért is ajánlott, mert aki eddig azt képzelte magáról, hogy sokat tud a zenéről, itt viszonylag gyorsan rá fog jönni, hogy végtelenül sokan vannak, akik végtelenül többet.

Ezen a három kötelező szájton kívül nyilván mindenkinek megvannak a maga kedvencei. Én általában naponta egyszer ránézek a Stylus Magazine-ra, ami tulajdonképpen a Pitchfork kicsit kevésbé színvonalas öcsikéje, szintén naponta sok lemezkritikával és egyéb finomsággal. A Stylus többek közt arról híres, hogy az egyetlen fontosabb popkulturális médium, amely az utóbbi öt évben magyar előadó lemezével foglalkozott.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a Brainwashed Brain webszájtot naponta keresem fel, de egyrészt ritkábban frissítik, másrészt meg az ott tárgyalt zenék jó része egyáltalán nem érdekel. A The Eye nevű mellékletük viszont kiváló, olyan előadók koncertjeit, interjúit láthattam itt, akikre egyébként esélyem sem lenne.

Feltétel nélkül rajongok viszont az I Hate Music blogért. A koncepció szerint a szerző a világ valamennyi zenéjét egyformán gyűlöli, és ennek hihetetlen szakértelmemmel hangot is tud adni. Az archívumban mindenki elolvashatja, ahogy kedvenc együttesét a porba alázzák, szinte mindig okkal.

Ha pedig már a blogoknál tartunk. Szinte minden könnyűzenei újságírónak van blogja. Simon Reynolds, Michelangelo Matos vagy Sasha Frere-Jones egyaránt meglehetősen elismert írók, a Village Voicetól a Seattle Akármiig. Ilyenekből van még száz. Egymást általában belinkelik, szóval akármelyiket kezdi el az ember olvasni, ha minden hivatkozást végigkattint, húsz-huszonnégy órán át simán elolvasgathatja a popzene állását. Ráadásul az itt megjelenő írások a gonosz szerkesztők vagdosása nélkül, teljes terjedelmükben pompáznak.

Az Internet magyar részének nem sok jutott. Az Index fórumai közül van néhány, ahova igazi szakemberek írnak, elsősorban a Mi most a kedvenc zeneszámod?. Elektronikus tánczene-téren rendben van a Drumandbass.hu fóruma, az innét kijjebb lévő műfajok ügyében meg az Ultrahang. A maga hihetetlen lelkes amatőrizmusával az én szívemhez különösen közel áll a Punkportál, és most hadd ne soroljam fel az összes többi szubkulturális kis marhaságot, azok úgyis rosszabbak, mint az itt kiemeltek.

Ja, meg a Matulára is néha tök jókat írunk.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (14)

1

eszpee, 2004. november 12. péntek, 19:04 (#)

Az I Hate Music a különböző korszakaimban kiemelkedően meghatározó féltucat zenekar közül egyedül a Jamesről írt egy kétsoros szar szóviccet, így határozottan szórakoztató a site. :)

2

r.a, 2004. november 13. szombat, 00:48 (#)

Nekem _egyetlen_ kedvenc zenekart sem sikerült találnom :) (nagy jóindulattal Merzbow, arról kifejezetten szellemtelen; meg Led Zep, de az oly régen volt, hogy nem számít.)
Megemlíteném, a Vital Weekly http://www.staalplaat.com/vital/ még egy nagyon fontos médium, ami a lehető legkevésbé popkulturális, de azért tanulságos legalább egyszer megnézni (több magyar előadó lemezével foglalkozott, innét bőven kijjebb lévőkkel).

3

wice, 2004. november 15. hétfő, 12:54 (#)

az en kedvenc popkritikai oldalam:

http://markprindle.com/

4

bede, 2004. november 15. hétfő, 13:02 (#)

wice,

Prindle tényleg nagyon jó, egyszer régen majdnem az egészet végigolvastam.

5

eszpee, 2004. november 15. hétfő, 13:05 (#)

Kösz wice, ezt kerestem rögtön, ahogy megláttam bede postját, de nem ugrott be a neve.

6

wice, 2004. november 15. hétfő, 13:09 (#)

es bazmegbazmeg, beleneztem a playlouderbe, elso oldalrol egybol megtudtam, h megjelent az uj blood brothers lemez! bearanyoztatok a napomat!

http://www.amazon.com/exec/obidos/tg/detail/-/B0003035B8/qid=1100520503/sr=1-2/ref=sr_1_2/102-5571455-5149768?v=glance&s=music

7

wice, 2004. november 15. hétfő, 13:11 (#)

elnezest a bazi hosszu linkert, elragadott a lelkesedes.

8

dmiki, 2004. november 15. hétfő, 22:18 (#)

thx!

9

Deansdale, 2004. november 16. kedd, 09:52 (#)

Kissé offtopic, de nekem a cikkben a "megkerülhetetlen világítótorony" kifejezés tetszett a legjobban, tekintve, hogy egy világítótornyot nem lehet nem megkerülni :)
(Illetve neki is lehet menni, de ez hajóval kissé nehézkes és nem is túl szerencsés megoldás.)

10

ydsíg, 2004. november 19. péntek, 14:30 (#)

az I hate musicon nincs szó Dimmu Borgirról.

11

wice jr, 2004. november 19. péntek, 14:33 (#)

julian cope oldalán vannak a legjobb kritikák, de komolyan,
a kedvencem: in-a-gadda-da-vida played at 45 rpm
azt gondolná az ember, hogy szar meg nem vicces, pedig nagyon is kurva jó, olvassátok csak el

http://www.headheritage.co.uk/unsung/review/436

12

Dan, 2004. november 19. péntek, 15:07 (#)

Kosz a dicsero szavakat! :)

13

zeuszka, 2004. november 23. kedd, 13:14 (#)

annyit a brit nyomtatott popsajtó védelmében, hogy a havonta megjelenő Mojo szerintem teljesen rendben van.
amúgy a cikk is.

14

zeuszka, 2004. november 23. kedd, 13:15 (#)

annyit a brit nyomtatott popsajtó védelmében, hogy a havonta megjelenő Mojo szerintem teljesen rendben van.
amúgy a cikk is.


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork