Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53959 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


A kettősállampolgárságról másként I.

Pocakos cikke a Blog rovatból, 2005. július 25. hétfő, 21:17 | 5 hozzászólás

első rész

Egy-egy ország lakosságához képest elenyésző a kettősállampolgárok száma. A legtöbben vegyes házasság révén jutnak ehhez a kiváltsághoz. Igen, kiváltság, amiben átlagember, átlag(állam)polgár nem részesülhet. Hiszen Földünk lakói általában annak az országnak (állam)polgárai, ahová születtek. Annak a társadalomnak, közösségnek tagjai, ahol (nemzetiségre, származásra, vallásra stb. tekintet nélkül!) élnek, és amely az állam határain túl is védi érdekeiket.

Vannak, akik éppen e gondoskodás miatt (büszkeségből, hazaszeretetből) nem is élnek azzal a ritka lehetőséggel, hogy bizonyos idejű folyamatos külföldi tartózkodás elteltével állandó lakhelyük (állam)polgárai legyenek. Ahhoz, hogy az emberben kialakuljon ez a klasszikus szemlélet, érzés, ragaszkodás a szülőföld iránt, az államnak is bizonyítania kell gondoskodását polgárai felé. Az állami gondoskodás egyik jelképe az USA, mely eltűnt katonáit felkutatja, az elesetteket, pedig a világ bármely pontjáról hazaszállítja, hogy amerikai földben nyugodjanak. (A budapesti Amerikai Katonai Temetőben is csak jelképes sírok vannak.). A másik, Németország, mely kiáll állampolgárai mellett, még ha azok bűnözök, háborús bűnösök (is), hogy hazai bíróság előtt feleljenek tetteikért.

Az effajta "gondoskodás" idegen a hazai közvéleménytől, közszemlélettől, közgondolkodástól, mivel a múlt század magyar kormányaira és rendszereire ez nem volt jellemző. A magyar külügy még napjainkban is elsősorban reprezentál és államközi, diplomáciai feladatot lát el, nem pedig a bajbajutott állampolgárok megsegítését tarja elsődleges feladatának. Nincs kiépített segítőhálózat, rutinszerű ügyintézés, mint például a budapesti német nagykövetségen, ahol (előre elkészített nyomtatványokkal) külön osztály foglalkozik a német állampolgárokat ért sérelmekkel (autólopás, zsebtolvajlás, rablás stb.). Az angolszász országok (USA, Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália stb.) tolmácsot és ügyvédet is biztosítanak bajbajutott állampolgáraik rendelkezésére. Ha nincs képviselet, bizalommal fordulhatnak valamelyik angolszász ország követségéhez. Listát vezetnek, (és tájékoztatják állampolgáraikat), hogy mely (külföldi) vendéglőt ajánlatos elkerülni. Az izraelieknek, pedig azt ajánlják, hogy külföldön lehetőleg ne beszéljenek héberül. A külföldre látogató "nyugatiak" biztosak lehetnek, hogy hazájuk, országuk, államuk mindent elkövet védelmük, mielőbbi hazatérésük érdekében (függetlenül, hogy van utazási biztosítása vagy sem!).

Ezt a biztonságérzetet és öntudatot nem érzem, nem látom a külföldön tartózkodó magyaroknál. Hacsak nem hivatalos, állami kiküldetésen van valaki. A hazai média is elsősorban a külföldre szökött bűnözök kereséséről, és elfogásáról számol be, nem pedig a külföldön bajbakerültek, lefogottak, fogvatartottak körülményeiről, kiadatásáról, mielőbbi hazajuttatásáról. "Ha rosszat tett, hát bűnhődjék!" - elv érvényesül, a legtöbb országra jellemző "akkor is a mi kölykünk" elvvel szemben.

Igaz, az utóbbi időben egyes utazási irodák tönkremenetele kapcsán volt néhány látványos "mentési akció", de az átlagpolgár (egyéni) átlagbajairól (pl. halálos kimenetelű gázolás vagy a személyi okmányok, pénz elvesztése és ujrabeszerzése) nem igazán számol be a hazai média. Így aztán a segítő, polgárairól gondoskodó állam képe nem él a magyarokban. Nem igazán érzik, nem igazán tudatosodott az emberekben az az állam, ill. államkép, amihez való tartozást egyénre lebontva az állampolgárság testesít meg.

Hogy mennyire nem tudatosítják az állampolgárság jelentőségét, arra jellemző az útlevélben (csak magyarul) olvasható utasítás, emlékeztető
(Tudnivalók):

"Az útlevél hatósági igazolvány, amely a magyar állam tulajdona.” Valószínűleg ezt tartják a legfontosabbnak, - hiszen ez az első mondat. A harmadik mondat figyelmeztet, hogy "A külföldön tartózkodó magyar állampolgár jogainak és érdekeinek védelmét a Magyar Köztáraság külképviseleti szervei látják el,....." - majd jönnek a jó tanácsok: meg kell őrizni, elvesztését, bevonását be kell jelenteni, és tiszteletbe kell tartani a fogadó állam jogszabályait.

Ezzel szemben ezt olvashatjuk például az ausztrál útlevél első oldalán:

"Az Ausztrál Államszövetség főkormányzója, Őfelsége II. Erzsébet királynő ausztráliai képviselője, felkéri mindazokat, akikre ez tartozik, hogy az útlevél tulajdonosát akadálytalanul, szabadon engedjék át (tovább), és adjanak meg neki minden segítséget és védelmet, amire szüksége lehet.". Az útlevél utolsó két lapján (alul), pedig kétnyelven (angolul és franciául) olvasható: "Aki ezt az útlevelet megtalálta köteles leadni a legközelebbi rendőrségen, illetve az ausztrál követségen vagy konzulátuson. Az útlevél az ausztrál kormány (állam) tulajdona." Ezen a két oldalon (ugyancsak két nyelven "kipontozva") be lehet írni a tulajdonos otthoni címét, a legközelebbi hozzátartozó értesítési címét, valamint a tulajdonos hosszabb külföldi tartózkodási címét.

Az állam ilyen jellegű figyelmességét, gondoskodását a magyar (állam)polgár nem érzi. Ezért azt sem érzi (nem büszke rá), hogy mily jó magyarnak, magyar állampolgárnak lenni - különösen külföldön. Belföldön, pedig az állampolgár, mint fogalom, elsősorban a médiában jelenik meg, ott olvasható és hallható, de nem mint a büszkeség, a méltóság jelképe, hanem mint a követelés, a panaszkodás nyomatéka.

-
folyt. a második részhez

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (5)

1

ses, 2005. július 25. hétfő, 22:23 (#)

Pocakos, ez az útlevélszöveg szemléleletes példa.

Ugyanakkor ebből az írásból is azt érzem, amit a többi java részéből: hogy alapvetően negatív, vagy talán inkább csalódott véleményed van a "magyarokról", illetve a "magyar államról". Ez persze szíved joga, és amennyiben védhető érveket teszel az érzés mögé, és úgy gondolom, hogy ezen igyekszel becsülettel, akkor még vitában is megállja a helyét.

Mindazonáltal az ilyen negatív minősítések során elég sokat általánosítasz ahhoz, hogy megkérdezzem: vajon akad-e olyan dolog, amiben őszinte dicséretünket tudnád zengeni? Ha igen, és van kedved, akkor tedd meg még valamikor az m.v státuszod alatt - miért ne legyen majd egy olyan cikk is.

2

Gr0, 2005. július 26. kedd, 01:27 (#)

(Pocakos, hint : Túró Rudi!!! :)))

Gr0

3

Gr0, 2005. július 26. kedd, 01:31 (#)

No, de hogy, szokásomtól merőben eltérően, érdemben is hozzászóljak: én itt alapvetően jogosnak vélem a cikket. Magam ugyan eddig összesen kétszer hagytam el az országot és gondom egyszer sem akadt kint, tehát személyes tapasztalaról, hál istennek, nem beszélhetünk, mások tapasztalatával és emlékeivel viszont rendelkezem. És nekem is többször volt olyan érzésem az elmondottak után, hogy mintha kicsit jobban is vigyázhaztna ez az ország arra, akire kell.
Mondom, nem saját tapasztalatból beszélek, ellenberger itt többen is vannak, akik igencsak világjártnak mondhatják magukat, úgyhogy abszolút meggyőzhető vagyok a másik oldalról.

ses, neked, pölö volt valamilyen tapasztalatod anno a nagy utazásod alkalmával?

Gr0

4

Zs., 2005. július 26. kedd, 09:44 (#)

Szerintem semmi különös. Nap mint nap tapasztalhatja minden magyar állampolgár, hogy ő itt nem más, csak alattvaló, beosztott, eltartója a seregnyi élősködőnek, akik az uralkodást és hatalomgyakorlást közszolgálatnak csúfolják. Nem kell ennek érzékeléséhez még csak egy újságot se kinyitni, elég egy szimpla ügyintézés. Csoda, hogy ezt a szemléletet az Állam (Bácsi) igyekszik külhonban is ébren tartani?

Mellesleg az az idézett szöveg valószínűleg még az Átkosban került az útlevelekbe és az érdekelt ügyintézők egyszerűen korábbi rutinjaikat gyakorolták tovább, amikor így hagyták.

Csoda, hogy egyszerű adóalanynak (csupa kisbetűvel) nem marad más, mint a Túró Rudi?... :-/

5

Ali, 2005. július 26. kedd, 10:36 (#)

Igen, az alattvaló a jó szó, azok vagyunk, nem állampolgárok. Vagy inkább azok, mint II.Erzsébet királynő alattvalói, akik meg inkább polgárok.

Szemlélet, nos, pár napja kaptam egy tértivevénnyel biztosított postai küldeményt hivatalos helyről (a M.kir.Posta állapota, meg a MÁV-é, az is megér még néhány misét, meg egy-egy utolsó kenetet). Megszólítás, mint olyan, sehol, ellenben vonalkód volt a levél fejlécén, meg koronás címer, ahogy kell. Határozatot kaptam egy olyan ügyről, aminek folyamatban létéről valahogy "elfelejtettek" értesíteni (fogalmam sem volt, hogy vizsgálódnak velem kapcsolatban), öt évvel ezelőttről datálódik maga az "ügy" és közölték benne, hogy az eljárás során részemről törvénysértést megállapítani nem tudtak, ez ellen 30 napon belül több ezer forint illeték befizetése mellett fellebbezhetek.

Épp csak az nem volt odaírva, hogy "dögölj meg te szemét, hogy nem tudtunk rajtakapni semmin, de majd legközelebb!"... Én tényleg lúzer módon kerülöm az ügyeskedés minden formáját, ki se tanultam ezt a mesterséget, ehhez ugyanis jó helyre kell szerintem születni és sok-sok kapcsolatnak lenni.

A magyar állam és állampolgárainak viszonyára a végletes bizalmatlanság tűnik jellemzőnek, mindkét irányban, ez egyátalán nem változott a rendszerváltás óta (miként az államigazgatás gépezete is csak újrafestést kapott, nem lényegi generálozást). Két országban éltem eddig vendégmunkásként, egyikben sem volt módom találkozni a magyar állam hivatalos képviselőivel, viszont a fogadóállam részéről mindig korrekt elbánásban részesültem -- tudom, szerencsés vagyok.


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork