A lengyel Trianon
Pocakos cikke a Blog rovatból, 2005. július 21. csütörtök, 14:11 | 13 hozzászólás
Nem láttam még Nagy-Lengyelország pólóban sétáló lengyelt az utcán, vagy Nagy-Lengyelország matricás autót. Az ukrán forradalom idején írt tudósítások, elemzések sem igazán tértek ki arra, hogy vajon miért bábáskodtak a lengyel és litván államférfiak a narancs-forradalomnál? Miért drukkoltak annyira „Nyugat-Ukrajná”-nak? - és akár a szétszakadást is kockáztatták Juscsenkó győzelme érdekében.
A közel 150 évig (1772-1918) német(porosz)-orosz-osztrák(-magyar) birodalmak között felosztott Lengyelország csak az első világháborút követően, 1918-ban nyerte vissza államiságát és függetlenségét. Mintegy húsz évvel később (1939) ismét eltűnt Európa térképéről, és területét a két diktatúra (náci és szovjet) osztotta fel egymás között. A Moltov-Ribbentrop paktum titkos záradékának megfelelően a Szovjetunió 1939. szeptember 17.-én hátbatámadta Lengyelországot, és a szovjet propaganda szerint "preventív" háborúba kezdett, vagyis a "náci hadigépezet megfékezése céljából „felszabadította” Nyugat-Belorussziát és Nyugat-Ukrajnát", azaz megszállta Lengyelország keleti felét. Ezek a területek azóta is Belorussziához és Ukrajnához tartoznak. A második világháborút követően, Lengyelország - területei elvesztéséért "cserében" - megkapta a Vörös Hadsereg által (1945) megszállt egykori német területeket (Kelet- és Nyugat-Poroszország, Pommeránia, Szilézia). Az elmenekült, elűzött, kitelepített németek házait, lakásait a Szovjetunióhoz csatolt Kelet-Lengyelországból kitelepített lengyelek kapták meg. Az ENSZ megalakulásakor (1945) a Szovjetunió három tagállamával (Oroszországi Föderáció, Ukrajna és Belorusszia) képviseltette magát a Világszervezetben.
Ezzel Moszkva - a jaltai és potsdam-i megegyezések mellett – ily módon is biztosította az 1939-ben elfoglalt lengyel területek törvényes és végleges bekebelezését. A potsdam-i tárgyaláson (1945. augusztus 02.) azonban még nem dőlt el a Vörös Hadsereg által megszállt (keleti) német területek sorsa. Potsdamban csak kijelölték az Odera-Neisse folyót, mint Lengyelország és Németország lehetséges és javasolt új államhatárát. Az NDK megalakulás után, 1950-ben, kötötték meg a lengyel-német(NDK) békeszerződést, mely megerősítette az 1945-ben kijelölt határokat. A két Németország egyesülése után, 1990-ben, az NSZK elismerte az 1945-ös szovjet megszállás óta fennállt kelet-német (NDK) államhatárt, és ezzel Lengyelország nyugati határát.
Hozzászólások
Eddigi hozzászólások (13)
, 2005. július 21. csütörtök, 15:08 (#)
Akkor legalább annyit máris értünk, hogy a sziléziai lengyelek miért nem hajtanak arra a pólóra ;)
, 2005. július 21. csütörtök, 17:11 (#)
Mienk lehetne Graz és Bécs... :D
Egyébiránt a finnekben él hasonló gyógyítatlan sebként Karélia sorsa, a mai napig botlom bele olyan anyagokba, ahol a terület "visszacsatolása Európához" a cél. Ezen okból lehet, hogy amikor a kórházban szóba került a dolog, a finn betegtársak meglepően tájékozottak voltak a mi területi veszteségeinkről is. Úgyhogy nagyon gyorsan haver lettem, együtt szidtuk Molotovot és Ribbentropot. :) A finnek kórházban, jelentem alásan, nem zárkózottak. :) Csak túl sokat nézik a jégkorongmeccseket az éjszaka közepén is.
, 2005. július 21. csütörtök, 19:30 (#)
Ha Lengyelországban létezne is irredenta mozgalom, akkor az valószínűleg nem a Nagy-Lengyelország nevet, illetve emblematikus elnevezést venné fel.
A magyarázat egyszerű... Lengyelország egyik legnagyobb vajdaságát (közigazgatási egységét) épp így hívják. Lengyelül Wielkopolska, ami magyarul annyit tesz, hogy Nagy-Lengyelország. (Székhelye: Poznań)
, 2005. július 22. péntek, 09:28 (#)
Rögtön gondoltam, hogy Attila valamivel többet tud, mint az „átlag” magyar. ;-) Szellemes megjegyzése valóban ül. Csak akkor mit szóljanak a krakkóiak, hiszen azt a vajdaságot, meg „Kis-Lengyelországnak” (Województwo małopolskie) hívják? ;-)
, 2005. július 22. péntek, 12:07 (#)
A krakkóiak valószínűleg a "merjünk kicsik lenni" elvet vallják. ;-)
, 2005. július 24. vasárnap, 00:53 (#)
Asszem azért, mert pólón vagy matricán nem látjuk, még ugyanúgy fáj nekik, mint nekünk Trianon. Talán a lengyel mentalitás nem olyan világfájdalmas, mint a magyar.
Vagy talán egyszerűen arról van szó, hogy tudomásul veszik és feldolgozzák magukban, hogy a történelem így elbánt velük (nagyapáikkal), és nem a múltat siratva keresik ebben minden baj okát, hanem bizakodva tekintenek a jövőbe.
Talán erről a nagy magyar össznépi világfájdalmas-kesergős-múltbarévedős életérzésről is lehetne egyszer-soxor írni....
, 2005. július 24. vasárnap, 09:12 (#)
Szerintem a lengyelek másképp állnak hozzá az elcsatolt területek kérdéséhez. Magyarország igaz, hogy elnyomás alatt volt, de a XVII. század óta 1918-ig egyetlen egy birodalom felügyelete alatt állt. A lengyeleknek eleven emlék az ország széttagoltsága: 1918-ig három ország (Habsburg Birodalom, Poroszország, Oroszország) osztozott Lengyelország területén.
Viszont a lengyeleknek az egész II. Világháború fájdalmas emlék. Számukra 1939-el a nemzetté válás folyamata szakadt meg. Alig 20 éves államukat a németek és a szovjet-oroszok bekebelezték - friss sebeket szakítottak fel ezzel. Ami a megszállás után történt arról pedig jobb nem is beszélni...
A lengyel tévéadókon még ma is a legtöbb film és dokumentumfilm a II. Világháborút idézi fel. (Ez korábban is így volt. A szoci időkben is sok háborús filmet csináltak, gondoljunk csak a nálunk is népszerű "Négy páncélos és a kutya" című sorozatra.)
Persze a kérdés vizsgálatához az is hozzátartozik, hogy mi, magyarok miért élünk még ma is Trianon-komplexusban. De az már egy másik és nagyon hosszú történet...
, 2005. július 24. vasárnap, 10:12 (#)
Való igaz, hogy az a 150 év (1772-1918) nagyon rányomta bélyegét a lengyel lélekre. Mindhárom országrész másként fejlődött. A legelmaradottabb az orosz rész volt (nem csak gazdaságilag), a porosz-német részen a kapitalizmus „összehozta” az embereket. Az ipari fejlődés és együttélés legszebb példájának Lódz-t szokták felhozni, ahol németek, lengyelek és zsidók közösen hoztak létre egy „idillikus aranykort”. A legszabadabb a Monarchiához tartozó Galicia volt. Ma is megvan egy bizonyos ellentét e három területről származók között, nem csak nyelvileg, de gondolkodásmódban is. Sokan „visszasírják”, de NEM követelik(!) az elszakított területeket. Az erőszakos „lakosságcsere” is hozzájárul(t) a területi kötödések tompításához. Hasonlóan a németekhez, inkább valamiféle „nosztalgia” él az emberekben, mintsem a nagyszámú „elszakított testvér”. „A nagyapám onnan származik, ott volt földje, háza” (vagy földünk, házunk – vérmérséklettől függően) – nem pedig, hogy „ősi föld, most is lengyelek/németek/magyarok stb. lakják - ide vele!”.
, 2005. július 24. vasárnap, 12:22 (#)
Pocakos, a visszakövetelők itthon is egy elég apró kisebbséget alkotnak, ezt szögezzük el, mert a kommented legalábbis félreérthető.
, 2005. július 24. vasárnap, 12:25 (#)
Elszögeztük. :) Karéliát pedig vissza, az mindig is finn föld volt! :)
, 2005. július 24. vasárnap, 13:14 (#)
A következő cikk címe: "Finn Trianon". :-)
, 2005. július 24. vasárnap, 21:43 (#)
Bár jobban utángondolva nemcsak a finnek, magyarok, lengyelek történetében lehet találni "elvarratlan szálakat". Talán kijelenthetjük, hogy minden nemzet esetében történtek már traumatikus terület-elcsatolások...
, 2005. július 24. vasárnap, 23:10 (#)
Hehe, attila gondolatára mejdnem beírtam, higy azért Vatikán esetében nem hiszem, aztán rájöttem, hogy arányait tekintve tán messze ők vesztették a legtöbb területet Európában...
Gr0
Menü
-
Listák
» Filmek
» Könyvek
» Éttermek - térképpel!
» Receptek
» Mobil videók -
Feedek
A Kispad-feednek most
olvasója van. Szeretnél közéjük tartozni? Ezen az oldalon mindent elmagyarázunk.
Impresszum
Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2008 ervin, eszpee, stsmork