Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53876 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Egérutakon

stsmork cikke a Blog rovatból, 2005. november 15. kedd, 23:35 | 3 hozzászólás

VelenceÚgy mondják, a kísérleti egerek egyszer megunták, hogy az emberek által szerkesztett labirintusokban kell fel-alá szaladgálniuk, és elhatározták, hogy bosszút állnak rajtunk. Megépítették nekünk Velencét.

A város zegzugos sikátorait járva nehéz is elkerülni a gondolatot, hogy ezt valakik nem szándékosan ilyenre csinálták. Két napig jártam a várost, és bár a végén már rengeteg helyet felismertem – a kórházat, amelynek torzított perspektívájú domborművek díszítik a homlokzatát, nyolcas szám misztikája szerint épült templomot, a hajóácsok műhelyét, a teret, ahol a könyveket kakáló ember szobra áll – de azt most se tudom, hogy ezek egymáshoz képest hogyan helyezkednek el, illetve hogyan lehet eljutni egyik ismert helyről a másikra. Az utcák a megtévesztésig hasonlítanak egymásra, megbízható térkép nélkül itt csak az igazodik el, aki lencsét szór maga után.

Egyetlen egy helyet láttam eddig, ami talán még ennél is kuszább: Fez belvárosát, Marokkóban. Velencében legalább egyenesek az utcák, még akkor is, ha nem vezetnek sehová, Fezben viszont girbe-gurbák, és minden arabul van kiírva. Persze ott nincsenek hidak és csatornák.

A tekervényes utcahálózatban még a helybeliek sem ismerik ki teljesen magukat. Második nap a vendéglátónk (ex-munkatársam az egyik korábbi munkahelyemről) kalauzolt minket, és egyszer még vele is előfordult, hogy kissé meglepve azt mondta: bár tudom, hogy hol vagyunk, fogalmam sincs, hogy kerültünk ide. Pedigs ő Velence óvárosában született és a felmenői is ott éltek, több generáción át.

Akadnak, akik inkább izgalmasnak, mintsem ijesztőnek találják a velencei várostervezők által felállított tájékozódási kihívást; nekik minden évben egyszer tájfutó versenyt rendeznek a belváros utcáin. Első alkalommal jártam Velencében (korábban még térképen se láttam), és két nap városnézés után én is rajthoz álltam. Arra számítottam, hogy a város egész nap tele lesz majd tanácstalanul fel-alá rohangáló futókkal, akik egymástól igyekeznek megtudni, hogy hol vannak, de nem így történt. A térkép jól olvasható, utcanevek persze nincsenek rajta, de korrekt módon jelölve van a legutolsó kis híd és sikátor is, ennek alapján pedig magabiztosan lehet navigálni, feltéve hogy az ember mindig pontosan tudja, hogy hol jár és egyszer sem veszíti el a fonalat. Be vannak jelölve a köztereken álló ciszternák is (ráadásul más színnel), ezért ha az ember futás közben beér egy kis térre – ezekből rengeteg van – elég csak egy gyors pillantást vetni rá és rögtön látja, hogy jó helyen jár-e. (Nincs két olyan tér, ahol ugyanolyan alakzatban állnának a kútkarimák.)

A vizet nem számítva a járókelők jelentik a legnagyobb akadályt. Hiába rendezik a versenyt november közepén, a főbb közlekedési utak ilyenkor is tele vannak turistákkal, akik igencsak kapkodják a fejüket, amikor két centire tőlük elvágtat valaki. Nekem szerencsém volt, mert a mezőny elején indultam, csak párszor kellett gyaloglásra váltanom, de a későn indulók már teljesen beragadtak a forgalomba. Próbáltam a mellékutcákon keresztül egérutat nyerni, de nem nagyon lehetett, mert a csatornákon csak a hidaknál lehet átkelni, és ha a hídhoz csak egy út vezet, akkor nem mehetek másfelé. Úszni és csónakázni szigorúan tilos – ezt külön kikötötték a versenyszabályzatban.

Mindezen nehézségek ellenére sikerült eltévedés és nagyobb hiba nélkül célba érnem, bőven naplemente előtt. A kísérletet vezető egerek elégedettek lehetnek velem.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (3)

1

Alfi, 2005. november 16. szerda, 12:42 (#)

stsmork,
és hányadik lettél?:-)))

2

nyelv-ész, 2005. november 16. szerda, 21:05 (#)

Az ilyen tévelygések elkerülése végett rendszeresítettem Pda+Gps kézikszülékeimet, így azóta csak oda tlálok el, ami azon rajta van...

3

Alfi, 2005. november 17. csütörtök, 08:56 (#)

stsmork,
némi kivonat egy jó könyvből
http://www.fil.hu/uniworld/egyetem/restricted/intfil/hall_ch_1.htm
érdemes elolvasni :-)))


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork