Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53959 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Ami kimaradt

Mikolaj cikke a Blog rovatból, 2006. január 31. kedd, 00:25 | 33 hozzászólás

Hirtelen január vége lett, ezzel együtt oda a tizenötperc hírnév is. Ahogy az elején, úgy a végén is szeretném megköszönni a lehetőséget a Sesblog szerkesztőinek, és a kitüntető figyelmet az olvasóknak. Időnként tényleg egészen megható volt a bíztatás intenzitása, és megérintett a (néha kemény) kritika is. A másik oldalról is meggyőződhettem afelől, hogy a Sesblog egy nagyszerű közeg médiuma, terméke, és valami olyasféle közösségi megnyilvánulás a blogszcénában, mint amilyen talán a Tilos Rádió (volt?) a rádiózás világában. A magam részéről három dolgot ígértem az elején: gyomorforgató feltárulkozást, dagályos és tudálékos eszmefuttatásokat, és a törekvést, hogy felelősen élek a kínált lehetőséggel. Gondolom mindenkinek szemet szúrt, hogy e harmadik ígéretemet nem tudtam maradéktalanul teljesíteni: az egy hónapból gyakorlatilag két hetet csináltam – ezért elnézést kérek! Nézzük, hogy mi mindenről írtam volna még ide, ha felnőttebb módon szervezem az életem!

Social engineering. Ha tapasztalataink és tudásunk túlnyomó része szociális jellegű, interakciókra vonatkozik, ha valóságunk konszenzuális valóság, ha a személyiség, az egyén különböző rendszerek metszete, egy több síkon zajló koevolúció eredménye, sokféle replikátor kölcsönhatásaiból és szimbiózisából fakadó működés mindenkori eredője, egy médium pusztán, akkor mit mondhatunk az individuumról abban az esetben, ha a virtuálisként aposztrofált tér ugyanúgy természetes közegévé válik, mint az ún. valós interakciókból szövődő komplex „nem virtuális valóság”? Vajon a levelezési listák, fórumok, csetszobák, blogok szociális terének lakói más minőséget képviselnek, mint a hagyományos interakciók résztvevői, vagy ez a közeg csak kidomborítja az egyén mint olyan bizonyos, amúgy is meglévő, bár nem túl feltünő, de fundamentális jellegzetességeit? Az én válaszom – mint sejthetitek – az utóbbi lett volna, de indokolni már nem fogom. Eljátszottam volna még a gondolattal, hogy mennyivel kevesbé integráns és valóságos személyiség egy kamu WiW-es regisztráció, mint egy hús-vér ember, és vajon egyre valóságosabbá válik-e attól, hogy teszemazt egyre több kapcsolatot épít ki a WiW hálózatában. Illetve ennek kapcsán terveztem egy rövid kitérőt abba az irányba, hogy ez a fajta új közeg hogyan világít rá végletekig letisztult módon a személyiség integritásának gyenge pontjaira, és milyen stratégiák közül válogathatunk az adaptáció során mégis.

Lépték és interferencia. Biztos mindenki találkozott már azzal a problémával, hogy ha rajzolunk egy képet, amin fekete és fehér függőleges vonalak váltogatják egymást egyenletesen sűrűn, majd ezt a képet a felére kicsinyítjük, akkor ha a kicsinyítés algoritmusa az, hogy eltávolítunk minden második pixelt, akkor kaphatunk egy teljesen fehér vagy egy teljesen fekete képet is. A sűrűn csíkozott képünk végső soron aszerint változik, hogy milyen felbontásban jelenítjük meg. Vagy gondoljunk az autópályán mellettünk haladó kocsi kerekére, amely látszólag visszafelé forog. Vagy képzeljük el, hogy 24 óránként, mindig pontban éjfélkor készítünk egy képet magunkról, majd ezeket a képeket egymás után rakjuk, íly módon arra a megállapításra juthatunk, hogy az életünk nem áll másból csak alvásból. Ha 25 óránként készítünk egy képet, akkor viszont arra jutunk, hogy egy 24 napos ciklus szerint élünk. Az előzőek azt hivatottak példázni, amikor a megfigyelés léptéke interferál magával a jelenséggel. Avagy általánosabban: a megfigyelés eredménye mindig a jelenség és a megfigyelés interferenciája. Tulajdonképpen a jelenségek maguk, amikkel mi megfigyelők kapcsolatba kerülünk, mind ezek az interferenciák. Bizonyos értelemben minden jelenség legalább felerészben saját visszatükröződése. Persze nem egy nagy gondolat, inkább csak egy adalék lett volna a valóság mibenlétét firtató gondolatokhoz.

Corporate Social Responsibility. Az utóbbi időben sokszor botlottam ebbe, egyrészt a számtalan fórumon kitárgyalt Corporation című film kapcsán, amit jó érzékkel elkerültem eddig, másrészt és főleg mert egy nagyon kedves barátom diplomamunkájának témája. Ezt a diplomamunkát szántam volna vitaindítónak, így innen letölthetővé tettem (a szerző engedélyével) – mindenkit bíztatnék, hogy olvassa el, mert magyar nyelven egyelőre csak nyomokban foglalkoznak a témával behatóbban, itt viszont egy üdítő kivétellel van dolgunk. Jómagam szinte semelyik ponton sem értek egyet a dolgozat következtetéseivel és alapvetéseivel. Sajnálatosnak tartom, hogy az 53 oldal egyikén sem szerepel a magántulajdon szó. Az írásban is idézett Milton Friedmanre tudok csak utalni, aki a vállalatok etikai felelőssége kapcsán a legitimáció és a kompetencia fontosságát hangsúlyozza. Véleményem szerint a vállalatok, illetve a gazdaság mint társadalmi alrendszer legitimációját firtatni, egyfajta új társadalmi szerződést emlegetni olyan, mintha az egyén legitimációját vetnénk fel kérdésként. Az egyén felelőssége és legitimációja természet adta, de ha nagyon kukacoskodunk, akkor talán az egyéni szabadságtól elválaszthatatlan magántulajdon fogalmában vagy eszményében megtalálhatjuk a vállalatok legitimitását. Friedman felveti, hogy legitimek és kompetensek-e a vállalatok társadalmi kérdésekben. A vállalatokat és vezetőiket nem választják, hanem önszerveződő folyamatok eredményei, illetve a vállalatvezetők kiválasztásánál véletlenül sem szempont a társadalmi kérdésekkel kapcsolatos kompetencia, így merész lenne bármiféle ilyen jellegű felelősséget rájuk hárítani. Társadalmi szerződésről itt pedig végképp nem beszélhetünk, kizárólag piacról. Végül érdemes még megvizsgálni a CSR koncepciót a már emlegetett koevolúciós nézőpontból is: vajon a CSR món vagy mém? Ha món, mennyire sikeres món?

Másfél. Múlt hét pénteken az A38 állóhajón volt a Másfél zenekar 500. vagy 600. koncertje (ezzel kapcsolatban ott is, meg a híradásokban is ellentmondó adatok hangzottak el). Én 1996 óta ismerem a Másfél zenéjét, és bár azóta is szeretem, a magyar könnyűzene messze kiemelkedő produkciójának tartom, igazi rajongójuk rövid ideig voltam csak. A mostani előtt utoljára jó pár éve jutottam el koncertjükre, így ez most újra revelatív élményt nyújtott atekintetben, hogy a Másfél (még az elég gyenge új lemez ellenére is) mit sem vesztett cunami szerű sodró lendületéből. Külön köszönet ezért Tekatanának, aki megelőlegezte a belépőt így hónap végén! Szerettem volna hosszabban elmesélni például, hogy miért a Másfél az egyetlen zenekar a világon, amelyiknek mindig megveszem a lemezeit boltban pénzért, és mindezt ezzel a közel két órás, tizenhat számból álló, szigorúan szubjektív szempontok szerint összeállított, bár a kronológiához ragaszkodó, saját bestof válogatással illusztrálni.

Mandelevo. A projekt ha döcögösen is, de halad. A Java illetve a J2EE platform mellett tettem le a voksom, tehát az alkalmazás szerveroldali része JSP-k és Servletek formájában realizálódik, amik Tomcat szerveren futnak majd, az adatbázis kapcsolat pedig ennek megfelelően a JDBC apival valósul meg, méghozzá egy PostgreSQL szerverhez. A kliensoldal természetesen XHTML, CSS és Javascript (AJAX, csak hogy trendi is legyek, meg végre kipróbáljam magam ezen a téren). A matematikai formulákat reprezentáló xml sémáját ha hevenyészetten is, de kidolgoztam, és ezt egy XSD formájában hamarosan közzé is teszem azoknak, akiket esetleg még érdekel az egész. Ők amúgy remélhetőleg figyelemmel kísérhetik majd az egész fejlesztést itt: http://evolution.labs.hu

Apokalipszis puzzle. Ez egy kimeríthetetlen téma, vég nélkül sorjázhatnának itt a postok únásig. Én viszont most egy nagyon gagyi képpel próbálnám inkább szájbarágni ezt a talán már eredetileg sem túl frappáns, de hozzám valamiért mégis közel álló hasonlatot. A fekalofil barátom, miután elolvasta a postot, amelynek ő is főszereplője volt, megkérdezte, hogy mi is akar lenni ez az apokalipszis puzzle pontosan. Hogy olyasmi-e, mint a kép, amit az egyik U2 koncerten, a színpadi show részét képező vetítésen látott: emberfigurák, amik fogaskerekekként funkcionálnak, és a sok fogaskerék mind egymáshoz kapcsolódik egy összefüggő rendszert alkotva, ami meg egy nagy szívet formáz. Igen, ilyesmi, csak az én lelki szemeim előtt inkább mondjuk egy nagy, félig kész horogkeresztet vagy valami hasonlót formáz. Már sokszor nagyon közel jártunk hozzá, de egyszer majd tényleg összeáll az egész puzzle, és akkor kurva szar lesz.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (33)

1

tekatana, 2006. január 31. kedd, 02:52 (#)

nademikolaj, ez nem fair, hogy így az elköszönő posztba lazán beszórsz egy lexikonra való témát :)
mindenesetre a mandelevo projektről még jól jönne ápdéjt később...

2

eszpee, 2006. január 31. kedd, 08:05 (#)

Szép volt Mikolaj, köszönjük! Azon nem gondolkoztál még, hogy blogot indítasz? ;)

3

Ali, 2006. január 31. kedd, 10:25 (#)

Másfél rulz, az egyetlen csapat, akinek a CD-jéért még utazásra is hajlandó voltam. A Villamos c. lemez, természetesen. :)

A többire majd akkor reagálok, ha végig bírtam olvasni...

4

akakij, 2006. január 31. kedd, 13:43 (#)

Lehetne, hogy mikolajt idonkent (rendszeresen) visszahivjatok irni?

5

eszpee, 2006. január 31. kedd, 15:13 (#)

akakij, ha lesz olyan téma, amiben tud jót írni, akkor igen, már volt is egy, amiről beszéltem vele, soon. :)

6

nyelv-ész, 2006. január 31. kedd, 20:11 (#)

De ugye az nem a "Social engineering" lesz?

Mer' az alábbi barokk körmondat valszeg többszörösen kimeríti a szellemi tettlegesség fogalmát:

"Ha tapasztalataink és tudásunk túlnyomó része szociális jellegű, interakciókra vonatkozik, ha valóságunk konszenzuális valóság, ha a személyiség, az egyén különböző rendszerek metszete, egy több síkon zajló koevolúció eredménye, sokféle replikátor kölcsönhatásaiból és szimbiózisából fakadó működés mindenkori eredője, egy médium pusztán, akkor mit mondhatunk az individuumról abban az esetben, ha a virtuálisként aposztrofált tér ugyanúgy természetes közegévé válik, mint az ún. valós interakciókból szövődő komplex „nem virtuális valóság”?"

7

eszpee, 2006. január 31. kedd, 20:12 (#)

Nem, bár most meginogtam. ;)

8

Zuzu, 2006. január 31. kedd, 21:32 (#)

Tipikus köpöm a rizsát és közben jó nagyokat röhögök szindróma :)

9

ses, 2006. január 31. kedd, 22:40 (#)

mikolaj, kösz mindent!

10

nzanga mobutu junior, 2006. január 31. kedd, 23:00 (#)

mikolaj, a corporate responsibilityhez laza eleloves a google chinese actionje. ha ez mond vmit s.k.

ps: eszpee, ha a jot iras alatt a totaweesitett cirkalmassagot etjuk, akkor mikolaj barmilyen temaban kepes jot irni. ;)

11

mikolaj, 2006. január 31. kedd, 23:54 (#)

köszi srácok!

nzanga, eheh igen! a nagyszerű google amelyik szembemegy az usa fasiszta kormányának privacyt lábbaltipró törekvéseivel! méghogy a csr nemcsak egy pr es marketing stratégia! amúgy pont láttam a cnn-en egy interjút valamelyik google fejessel. pókerarccal, szemrebbenés nélkül lökte a kamerába a laza yes-t, amikor a riportercsaj sorolta, hogy milyen keresőszavakat fog blokkolni a kínai google, és épp a tienanmen térre kérdezett rá. mi is a szlogenjük? "be good" vagy valami ilyesmi?

12

eszpee, 2006. február 1. szerda, 08:09 (#)

"do no evil" a marketingszlogenjük. :)

google kérdésben calacanissal és ezáltal sztahanovval értek egyet, de mentségemre szolgáljon, hogy nem sokat tudok, és az alapján nem hiszek a CR-ben.

http://sztahanov.blog.hu/2006/01/30/menjen_e_a_google_kinaba_vagy_ne_menjen

13

ses, 2006. február 1. szerda, 08:39 (#)

majdnem: "don't be evil". (ezek szerint a do evil mehet... :))

14

ses, 2006. február 1. szerda, 08:44 (#)

eszpee (12), ez tök logikus meg racionális, persze, csak akkor ne tessék ilyen szlogeneket kitalálni mottónak, mert a google esetében az bizony szintén nem éppen corporate jellegű.

ha viszont nem valami dollárjelet tűztek a zászlóra a fiúk, hanem önként erkölcsi mércét állítottak saját maguknak, akkor véleményem szerint teljesen jogos számon kérni tőlük annak teljesítését. erről az aspektusról calacanis nem nagyon szól, pedig számomra ettől kínos a dolog: nem valami elvont elv ellen vétenek, mert olyan szerintem sem kérhető számon, hanem saját magukat köpik arcon.

15

eszpee, 2006. február 1. szerda, 08:53 (#)

ses, egész pontosan: "You can make money without doing evil.", a híres "tízparancsolatból", hehe.

http://www.google.com/intl/en/corporate/tenthings.html

Ennek persze azóta sok részét el lehet felejteni, hogy csak egyet említsek:

"Google has also proven that advertising can be effective without being flashy. Google does not accept pop-up advertising, which interferes with your ability to see the content you've requested."

Ehhez képest pont most kezdett el az eufemisztikusan "Rich Media Advertising"-nek keresztelt szarokkal kisérletezni a Google, hát ja, ott van a pénz, meg Kínában.

De igazából én úgy gondolom, hogy elég komoly naívság volt első pillanatban is elhinni ezeket a magasztos dolgokat, egy cég működési feltétele az, hogy pénzt, sőt, több pénzt termeljen, és ehhez előbb utóbb muszáj levenni a báránybőrt. Ezt lehet kritizálni, persze, de akkor is ez van.

16

Boca, 2006. február 1. szerda, 09:34 (#)

Eszpee, sztm a google már termelt magának annyi lét, h épp a maga tízparancsolatának könnyen meg tudjon felelni. Semmi nem kényszerítette őket a kínai piacra, csak a még több pénz. Ez mindenképp elfordulás a korábbi elvektől. Annak feszegetése sztm értelmetlen, h ebben hinni naivitás vagy sem. Amikor bemész egy boltba naivan, h kiszolgálnak rendesen és nem vágnak át és mégis átvágnak, akkor számon kéred rajtuk, ennyi. Nem az a lényeg, h naiv voltál-e, ez magánügy, inkább az, h megfelelt-e egyfajta kollektív elvárásnak. A bolt esetében ezek papírra vetett elvárások, a google esetében ezen kívül iratlan, bizalmi dolgok voltak.

17

eszpee, 2006. február 1. szerda, 11:44 (#)

Hát lehet, hogy egyedül vagyok vele, de szerintem ez akkor is naivitás, hogy egy tőzsdei cégtől azt várjuk el, hogy ne a tulajdonosok érdekei szerint cselekedjen, hanem mindenféle "iratlan, bizalmi dolgok" alapján.

Kína esetében meg tényleg két választás volt, kimaradni, vagy elfogadni a játékszabályokat. Lehet, hogy itt meg én vagyok naív, de szerintem ezzel jobban jártak "a kínaiak" is.

18

Boca, 2006. február 1. szerda, 13:27 (#)

A google nemcsak egy tőzsdei cég, hanem aki vállalta azt is, h korrekt marad. Nemcsak íratlanul, egyébként. Így elvártam volna tőle, másoktól nem.

Az jó, ha a kínaiak jobban jártak, mert akkor ezek szerint mindenki jobban járt, csak megint annak az okoskodó szabadságharcos rétegnek nincs jobb dolga. ;)

19

mikolaj, 2006. február 1. szerda, 13:34 (#)

ne feledjük hogy ez a vita a CSR-től indult. valóban naivitás elvárni egy tőzsdei cégtől bármi ilyesmit. naivitás a CSRben való hit maga is. nekem eza történet ezt illusztrálja. de kíváncsi lennék, hogy nzanga, lelkes CSR hívőnek miről szól a dolog. (előre sejtem, hogy arrólhogy a google csak bohóckodik, bezzeg mondjuk a starbucks, aki fair áron veszi a kávét a kolumbiai ültetvényekről - kislol)

20

eszpee, 2006. február 1. szerda, 14:00 (#)

A Starbucks azért is vicces, mert lassan hat éve ott vannak Kínában. :)

21

ses, 2006. február 1. szerda, 14:48 (#)

Önmagában Kínában lenni miért lenne érdekes? Az még nem jelent semmit. A Starbucks valószínűleg nem néz szembe Google-féle etikai problémákkal.

Úgy tűnik, bocával vagyok egy véleményen.

22

eszpee, 2006. február 1. szerda, 14:59 (#)

ses, abszolut nem része a starbucks az érvrendszeremnek, egyszerűen csak adalék, kisszínes.

Persze ettől még lehetsz Bocával egy véleményen, csak ez ne a Starbucksból következzen, mert azt tényleg nem érvnek szántam.

23

nyelv-ész, 2006. február 1. szerda, 19:42 (#)

Boca, én nem vagyok közgazdász, de annyi nekem is lejött az utóbbi évek során, hogy egy cég számára a kínai piacon jelen lenni nem egyszerűen a "még több pénz", hanem a "túlélem-e a következő 10 évet?" kérdésre adott válasz.

24

Boca, 2006. február 1. szerda, 20:55 (#)

Nyelvész, sztm inkább azt a hitet jelenti, h túl fogom-e élni. Számomra még nem derült ki, h a kínai csoda létezik, vagy csak egy lufi. Igaz, én sem vagyok közgazdász. De nem akarom így elcsapni az érvedet, az kétségtelen, h jelenleg a cégek a kínai lehetőségeket nagyra értékelik, így nem csoda, h van az a pénz, amiért behódolnak.

25

kulcsi, 2006. február 1. szerda, 22:39 (#)

Mikolaj, tömören:
1. Te vettél rá arra, hogy napi rendszerességgel olvassam a sesblogot.
2. Eközben rájöttem, hogy ez egy jó hely.
3. A Te esetedben a kevesebb sokkal több volna. Túl sokmindenről írsz és olykor túlságosan absztrakt módon.
4. Imádtam a személyes élményt a puzzle 1-ben. Nem érdekel, hogy Rólad szólt, vagy sem. Jó volt.
5. Írjál blogot. Lesz olvasód.

26

mikolaj, 2006. február 2. csütörtök, 01:47 (#)

kulcsi nagyon köszönöm! a kevesebb több dologgal kapcsolatban valszeg igazad van. a puzzle 1 nem rólam szólt, hanem tényleg a csajom egy barátjáról - ha rólam szólt volna, akkor odaírom, nemvagyok szégyenlős eheh. sajnos blogot azért nemírok, amiért ide sem írtam majd' két hétig: egyszerűen képtelen vagyok az ilyen rendszerességre, és az olvasok idővel elpártolnak a hálátlan bloggerektől, jogosan (tudommer próbáltam).

27

Tőzsde tanácsadás, 2006. augusztus 28. hétfő, 16:32 (#)

Sziasztok!

A neten találtam erre az oldalra. Végül a Google hozott ide. Tőzsde blog-okat kerestem. De nem igazán
releváns a hely a tőzsdével :( Vagy tévedek? Merre
lehet tőzsdés írásokaz olvasni?

28

katmandu, 2006. augusztus 28. hétfő, 16:38 (#)

Tőzsde tanácsadás:
Mi lenne, ha bekukkantanál pl. ide:
http://tozsde.lap.hu/

29

Author Profile Page ervin, 2006. augusztus 28. hétfő, 16:54 (#)

Tőzsde tanácsadás, a spamed egészen ügyes, hiszen még a nagy katmandu, a balinéz levelezőprogram-tisztítók szövetségének tiszteletbeli elnöke is simán megette. Ám ettől még spam marad, úgyhogy a linkeket töröltem belőle. Minden jót, de a továbbiakban ne itt próbálkozz.

30

katmandu, 2006. augusztus 28. hétfő, 20:09 (#)

Nahiszen :) Ervin, bevallom, tényleg eszembe se jutott, hogy valaki így próbálkozzon, pont itt... Nice try...

Mentségemre:
sose szoktam rákattintani júzerlinkekre körültekintés nélkül, így szerencsésen a klikthru részét nem "ettem meg" :) A nevet furának találtam, de iwiw-en is vannak bizarr nevek, hozzászokik az ember :)

31

Befektetés, Pénz, 2007. március 1. csütörtök, 11:58 (#)

Hmmm köszi, elég régóta voltam itt :) Tőzsde lapot megnéztem, many thx jó tartalom. Beraktás a Befektetés, pénz oldalt.

Amúgy Google -ről:
Tényleg egy báránybőrbe bújtatott farkas. Olyan mint a többi cég, nem jótét lélek, hanem PÉNZ kell neki. Mellesleg, világ uralmi törekvései is vannak. Az egész Földnek a Net elérést Ő akarja biztosítani. Ja az Adsense meg egy nagy sux, nem igazán fizeti ki a webmestereket. "Too many invaild clicks" -el törli a webmesterek regisztrációját. Olyan poénos dumákat tud leadni hogy az csak na :) Fordítok egyet, angolról magyarra: "Nagyon érvénytelen klikkelésed van. Lehet nem Te klikkelrét a saját reklámjaidra, de mivel túl sok a klikked, biztos Te kértél meg másokat, hogy klikkeljenek rá." LoL

32

Tőzsde, 2007. április 13. péntek, 09:44 (#)

[ kitartó spammer, komment törölve, IP kitiltva. emailcímét azért közreadjuk, hadd barátkozzon kollégáival: tozsdesed@gmail.com - eszpee ]

33

gargoyle, 2007. április 13. péntek, 10:12 (#)

regi szep idok, amikor erre a celra volt az embernek 45 animalporno levlistafeliratkozasi cime, hadd muvelodjon a kedves spammer (: ez a csunya webkozpontusag elveszi a lehetosegeket a valasztol. bar a fenti is elegans :D


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork