Bitekből font mókuskerék
stsmork cikke a Blog rovatból, 2006. január 7. szombat, 22:30 | 26 hozzászólás
Néha elgondolkozom azon, mi lenne, ha egy láthatatlan kéz varázsütésre eltüntetné a világról az összes számítógépet. Nem csak hogy dolgozni nem tudnék, de a feladat sem létezne, amit most a munkám során ellátok. Ez így önmagában már épp elég virtuálisan hangzik, gondban is szoktam lenni, mikor megkérdezik, hogy mivel foglalkozom. De igazán nagy szemeket akkor meregetnek, amikor magyarázni kezdem, hogy helyileg ugyan otthonról dolgozom, de a munkaadóm és a munkatársaim egy irodaházban, tőlem több ezer kilométerre ülnek.
A távmunka a szélessávú internet-hozzáférés elterjedésével vált lehetővé, korábban legfeljebb regényírók, festők vagy remeték választhatták a munkavégzés ezen módját. Vizsgáljuk most meg a rendszer előnyeit és hátrányait! Látni fogjuk, hogy ezek valójában ugyanazok, minden attól függ, hogy milyen szemszögből nézzük őket:
Előnyök
1.) Nem kell utazással tölteni az időt! Előző munkahelyemre másfél órát utaztam egy irányba, így igazán tudom értékelni, hogy most három másodperc alatt beérek az irodámba, és ehhez még cipőt sem kell húznom. Ugyanakkor az idő is csak olyan, mint a pénz: sose tudom, hogy hová tűnik el. Elvileg most minden nap kétszer másfél óra szabadidőmnek kellene lenni, de sehol se találom, pedig már mindenhol kerestem.
2.) Az időeltolódás a hatékonyság kulcsa. A munkatársaim nagy része hat-hét időzónával mögöttem jár, így amikor reggel felkelek, náluk még javában éjszaka van. Az én időm szerint délután kettőkör kezdenek csak éledezni, három óra előtt pedig soha nincs érdemi mozgás. Ez alkalmat ad rá, hogy a délelőtt folyamán szép komótosan átolvassam az előző napról felgyűlt leveleket, megcsináljam az égetően sürgős dolgokat, azaz nyugodtan tudjak dolgozni.
3.) Nem ólálkodik senki a hátam mögött. Nem jönnek be hozzám a munkatársaim, hogy segítsek nekik CD-t égetni, vagy hogy megkérdezzék, honnan lehet telepíteni az MS Office kétezer-valamennyit. Ha tényleg akarnak valami fontosat kérdezni, akkor telefonálnak vagy e-mailt írnak, viszont az ilyen apróságokért a legtöbben nem vesződnek az e-mailezéssel, ha nem vagyok kéznél, keresnek inkább más áldozatot maguknak.
4.) Nincsenek unalmas míítingek! Alapszabály, hogy minél nagyobb egy vállalat, alkalmazottai annál több időt töltenek el felesleges és értelmetlen értekezleteken unatkozva. A távmunkás hatásosan csökkentheti ezek számát, egyrészt a kutya se veszi észre, ha nincs jelen egy olyan telekonferencián, ahol amúgy sincs szükség rá, másrészt telefonálás közben nyugodtan lehet ebédelni, e-mailt olvasni, az internetet böngészni, jegyezeteket összegezni – a míítingen személyesen jelen lévő kollégáink ezalatt párhuzamos lyukat bámulnak a levegőbe, esetleg virágokat rajzolnak a jegyzetfüzetük szélére. (Nem akarom azt sugallni, hogy minden értekezlet időpocsékolás, de a tapasztalatom az, hogy a legtöbb megbeszélésen két-három ember végez érdemi munkát, a többiek csak azért ülnek ott, mert hátha kérdezni akarnak valamit, esetleg azért, mert a megbeszélés későbbi szakaszában lesz majd szükség rájuk.)
Hátrányok
1.) Egész nap ki se mozdulok otthonról. Nem tudok munka előtt, vagy onnan hazafelé jövet beugrani a boltba, elmenni moziba, elintézni ezt-azt. Bármire is van szükségem, ahhoz ki kell mozdulnom a házból, és többnyire nyakamba venni a várost. A napi kétszer másfél órás utazásnak volt egy másik előnye is: egész úton olvasgathattam a Pocket PC-mre letöltött könyveket. Soha annyi regényt nem olvastam még, mint akkoriban; módszeresen kimazsoláztam a Magyar Elektronikus Könyvtárat és a Digitális Irodalmi Akadémiát. Aztán lassan elfogytak az érdekes könyvek, megbugázták a Pocket PC-met, és a munkahelyemről is eljöttem.
2.) Az időeltolódás délelőtt nekem kedvez, de este visszafelé működik: vannak, akik szeretnek délután négyre míítinget szervezni, ez nálam épp este tíz óra. Ilyenkor igyekszem nem ráérni, de ha valami váratlan helyzet adódik, akkor este tíz után is kénytelen vagyok a gép előtt ülni.
3.) Nincsenek körülöttem a munkatársaim. Ugyan nem zavarnak a munkában, de beszélgetni sincs kivel. Hiába lógnak bent a messengeren, az mégsem olyan, mint amikor megkérdezek valamit a mellettem ülőtől. Ebédelni is egyedül járok, egész nap nem is látok senkit, ami időnként azért kicsit unalmas. A másik nehézség, ami ebből származik, hogy nincs olyan fórum, ahol kötetlenül meg lehetne beszélni a munkával kapcsolatos dolgokat, pedig az új ötletek mindig az ilyen helyeken szoktak születni. Senkinek sem mesélem el ebéd közben a problémámat, amivel már hetek óta szívok és senki nem mondja rá, hogy ő tud erre kézenfekvő megoldást. Ha valakivel e-mailben vagy telefonon kommunikálok, azt mindig nagyon célzottan teszem, spontán „brainstorming” találkozók nincsenek. (Igazából nem is tudom, hogy lehetne-e ilyesmit az interneten keresztül is hatékonyan művelni, anélkül persze, hogy az embernek vízhólyagok nőnének az ujjain a gépeléstől.)
4.) Nem kell unalmas értekezletekre járnom. Akárhonnan is nézem, ez nem hátrány.
Talán meglepő, de lógni távmunkával se lehet jobban vagy kevésbé, mint egy hagyományos munkahelyen. Egyrészt úgyis az számít, hogy az ember végezze el a munkáját – az olyan helyről, ahol stopperrel mérik, hogy mennyi időt töltesz bent, mielőbb el kell menekülni – másrészt aki volt sorállományú katona, az bárhol és bármikor tud lógni, ráadásul úgy, hogy közben teljesen úgy látszik, mintha lázasan dolgozna.
De miért is hoztam egyáltalán szóba a lógást? Kiütött belőlem a magyar mentalitás, mindenhol kiskapukat és kibúvókat kereső dörzsölt alattvaló énem. Amikor először jártam Amerikában, megfigyeltem, hogy a kis forgalmú útkereszteződéseknél mind a négy iránynak van STOP táblája, nincs jobbkéz szabály, mindenkinek meg kell állni. Megkérdeztem egy kint élő barátomat, hogy nem szoktak-e a terepjárós sofőrök (épp tegnap láttam egy díszpéldányt Budapesten, a piros lámpánál egyszer csak megunta a várakozást és áthajtott a kereszteződésen, ijedten félreugráló gyalogosok közepette) szóval hogy nem szoktak-e egyesek teljes gázzal átrombolni a kereszteződésen, arra alapozva, hogy a többiek úgyis meg fognak állni? Azt a választ kaptam, hogy „igen, a magyarok mindig ezt szokták kérdezni.”
A legnagyobb kihívás egyébként sem a lógás, hanem a munka és a magánélet szétválasztása. Nagyon könnyen összekeveredik a kettő, és az rendszerint az utóbbi rovására megy. Hiába van külön szobában a számítógép, hiába kelek korán és figyelem nap közben az órát árgus szemekkel, mégis előfordul, hogy vacsora után még leülök „egy kicsit” e-mailt olvasni, aztán szépen ott ragadok. És akkor arról az esetről még nem is beszéltem, amikor egyszerre kell dolgoznom és kivennem részem a házimunkából is:
Máskor meg ellazsálom az egész napot és este úgy érzem, hogy reggeltől estig melóztam. Sose tudom, hogy mikor van „munkaidő” és mikor „pihenés” – mintha egész nap ugyanabban a mókuskerében tekernék.
Megosztások Facebookon
Hozzászólások
Eddigi hozzászólások (26)
, 2006. január 7. szombat, 22:40 (#)
Érdekes, amikor a HÉV-en zötyögök, meg állok kint az esőben tömegközlekedési járművekre várva, arra szoktam gondolni, hogy milyen jó neked ;-).
, 2006. január 7. szombat, 22:44 (#)
Ezt a cikket azért írtam, hogy kellőképpen sajnálj :-)
, 2006. január 8. vasárnap, 00:34 (#)
Brainstorming -> konferenciahivas (pl. skype)
, 2006. január 8. vasárnap, 00:37 (#)
Ja, es a gyereket ne szoktasd a gep le. Nem lesz neki jo... Nezz csak magadra ;-)
, 2006. január 8. vasárnap, 00:57 (#)
mondjuk a munkahely=otthon reszben benne van, de nem emlitetted, hogy nem tudod otthonhagyni az otthoni bajokat illetve a munkahelyen az ottaniakat.
mindenkepp szembesulnod kell 0-24 mind a kettovel, nem tudsz menekulni vagy kiszelloztetni a fejed.
, 2006. január 8. vasárnap, 09:07 (#)
stsmork, szívemből szóltál! :)
Talán a hátrányok kiküszöbölésére lehetne egy "távmunkás irodát" kialakítani, ahova nagyjából hasonló munkákon dolgozó távmunkások járhatnának be, így megoldódna a közös kajálás, hazafele közértezés, brainstorming, bármi.
Más kérdés, hogy egy hónap után senki nem járna be. :)
, 2006. január 8. vasárnap, 10:21 (#)
Nagyon így van, főleg a 4. hátrány vége. Magam is félig távdolgozok és a teljesen távdolgozástól ez a probléma tántorít el. Elborzaszt a gondolat, hogy az ágyamtól mindössze 11 lépésnyire van a munkahelyem és akármerre megyek a lakásban, esetleg kiszaladok a kert végébe, akkor sem tudok 20 méternél távolabb kerülni tőle. Ááááááá! Így aztán hetetnte egyszer-kétszer csak bemegyek a valódi munkahelyemre (szerencsére nem kell ezért a tengerentúlra utaznom, elég a II. kerületig) és igenis elmegyek a kollégákkal kajálni, dumálunk, vaskos és ízléstelen poénokat eregetünk mások kárára, fikázzuk a kátyút, az üzemanyagárakat, az internetszolgáltatónkat... És ez jó. Nagyban megkönnyíti a fejemben a dolgok szétválasztását. Nem is tudom, hogy mi lenne, ha nem mehetnék "be" időnként.
, 2006. január 8. vasárnap, 11:22 (#)
Valamennyi távmunkás tapasztalatom nekem is van, amennyiben el van eresztve eléggé az ember, alakítson ki a régi békebeli időkhöz hasonlóan dolgozószobát, azt pedig tisztelje, így bizonyos pszichológiai előnyök jelentkeznek, a "munka mode on" könnyebben meglesz. A másik, hogy nekem a heti míítingek személyes találkozók formájában voltak meg, ez mondjuk párszáz kilométerig tud működni. A cikkben említett módon nem. A "kihez forduljak" szintén óriási probléma (a cikkíró most heves pislog a telefonjára és bólogat, meg gondol rólam cifrákat), de ez akkor is megvan, ha céghez jársz be minden nap, csak épp speciális munkakörben dolgozol, olyasmit csinálsz, amihez más nem is tud hozzászagolni... Utóbbira lenne jó pl. az IRC, ha tudnék olyan szobát, ahol elég rend van ahhoz, hogy értelmes választ remélhessek egy-egy kérdésre... (Nemrég ssh-t cseréltem egy ősrégi Linux-os gépen, amiből a végén újrahúzás lett, mint egy vacak Windowsnál, nekem meg majdnem gyomorfekély, ahogy egyre rosszabb lett a rendszer állapota, ahelyett, hogy egyre jobb lett volna... )
A távmunka elég nagy téma ahhoz, hogy még jópár cikket megérjen...
, 2006. január 8. vasárnap, 12:33 (#)
Az IBM, hogy spóroljon, "kitette" a dolgozóinak egy részét. Továbbra is az ő dolgozói, de otthonról dolgoznak. Az alakult ki, hogy a "kitaszítottak" hetente egyszer összejönnek egy kocsmában, stb., mert a dolog csak így működik.
, 2006. január 8. vasárnap, 12:43 (#)
Távmunkásnak születni kell.
Ha engem kérdeztek és miért ne, azt mondanám, hogy minden porcikám az ellen van, hogy egyszer valaha ilyen helyzetbe kerüljek.
Először is rengeteg energiát elpocsékolnék arra, hogy fegyelmezzem magam, kifolyna kezem közül az idő, mint per pillanat.. ugyanis épp egy jövőbeni disztribútorunkat kéne arról meggyőzni, hogy miért lenne érdemes belevágni a termékünk terjesztésébe, valamint meggyőzően megfogalmazni egy kínos átütemezést, és nézzétek itt ülök a sesblog és ezer más oldal elött, még szerencse, hogy a különböző beszélgetős fórumokon épp nincs senki, kint pedig süt a nap, bár annyira nem vagyok oda a napért, de most sokáig nélkülöztük, és inkább lenne kedvem sétálni valahol, vagy felhívni valakit valamire, aztán mintha mozi lenne ma este, tehát késöbb már biztos nem fogok semmit sem csinálni...
Aztán nézzünk a jövőbe, ahogy magamat ismerem, egy-két hónap múlva már fel sem öltöznék, az ágyból ugranék ki a gépemhez, a hajam egy szénakazal, elpakolnám a szobabiciklit a gardróbba, többet bagóznék, aztán jönnének a söröcskék, hogy tudjak aludni. A neten nem lévő barátaim elmaradoznak, aztán ők is, lemondom a rajzszakkört, közértbe csak a szemben lévő kispiszkosba, a kifizetéseket interneten, a közüzemi óraállásokat szintén... a macskám sem bírná már ezt a nagy lazaságot...
Van akinek bejön, nekem nem igazán, hajlamos vagyok a begubózásra, kell, hogy kettéválasszam a munkát és a magánéletet, és ezt nálam fizikailag is szükséges megtenni. Persze könnyen beszélek, mert a munkahelyemen a magam ura vagyok, egy kisebb közösségben dolgozom, de ők egy másik cég munkatársai, szervezetileg semmi közünk egymáshoz, senki sem méri stopperrel a munkaidőt, nincsenek mííítingek, csak kettesben - hármasban történő megbeszélések. Ezen felül pedig közös ebédek, bulizások, és ami még jön anélkül, hogy napközben az idegeimre mennének a zavarásukkal.
Na, jelen helyzetemben én szeretek bejárni...
, 2006. január 8. vasárnap, 12:44 (#)
Nem hittem, hogy valóban "működik" az IBM berkeiben ez a homeworking. Nekem már az is gázos volt, amikor kitalálták a shared desk intézményét. Mint a madár az óceán felett, akinek nem jut hely az úszó fatörzsön, köröz, amíg bírja... Azt hiszem, hogy ez az otthondolgozás addig jó, amig magányos (ha létezik még ez egyáltalán) alkotásról van szó. Csapatjátékot nem lehet otthonról intézni. Márpedig ritka a költészetre vagy drámaírásra szakosodott multi.
, 2006. január 8. vasárnap, 12:47 (#)
sbzx, a sesblog szerintem minden szempontból csapatjáték, és mindennyian otthonról intézzük. :)
egyébként Zuzu jól írja a távmunka első stációit, én is ezeken estem át, viszont ha sikerül rendesen megszervezned a nehezítő körülmények ellenére is az életed, akkor sokkal de sokkal jobb szerintem, mint a napi 8 órás bejárós. De isten ments, hogy bárkit is erre buzdítsak, simán lehet, hogy másnak meg más jön be.
, 2006. január 8. vasárnap, 13:16 (#)
Bejárós vagyok, de szívesen megspórolnám a havi 50-es benzinköltséget, tehát érthető módon kipróbélnám a távmunkát. Mivel azonban a szocializáció veszélybe kerülne, az lenne jó, ha heti 1 napot mégiscsak bejárnék. Az valószínű, h szervezés kell, h az ember ne szálljon el, de kellő tudatossággal megoldanám.
, 2006. január 8. vasárnap, 13:28 (#)
A mi cégünknél is van egy csomó távmunkás, de a költségek nemhogy csökkentek, hanem növekedtek. Laptopot meg internetelérést kellett venni mindegyiknek, az irodaházat meg nem lehetett bezárni, hiszen a többszáz nem távmunkásnak továbbra is szüksége van rá.
, 2006. január 8. vasárnap, 13:43 (#)
Nyelv-ész,
eszerint nálatok úgy vezették be, hogy nem igazán értették a lényegét, csak látták, hogy ez a trendi. Hát igen, érteni is kell hozzá, anélkül csak a veszteség biztos...
, 2006. január 8. vasárnap, 14:25 (#)
eszpee, persze igazad van. Nyilván nem gondolom, hogy minden esetben lehetetlen volna az ilyet otthonról megoldani. De Te is csúsztatsz, hiszen egy háromfős webalakulatot könnyebb összefogni on-line, mint egy multi esetleg több tucat emberbő álló egységét. Egy multi bürokráciaigénye amúgy is nagyságrendekkel nagyobb, mint a sesblogé, hatékonysága ezzel fordított arányban a béka segge alatt van. Az általa okozott élvezetről (az ott dolgozóknak és a vevőkek) nem is beszélve.
Ezért olvassuk a sesblogot és nem az IBM honlapját! ;)
, 2006. január 8. vasárnap, 17:28 (#)
Távmunkás - pontosaban túlnyomó részben az - vagyok én is, immáron több, mint másfél éve. Nekem még nem sikerült elérnem azt a letisztult állapotot, amiről eszpee ír, ezért sokszor rosszabbul jövök ki az időmmel, mintha irodában dolgoznék - holott a cél éppen az volt, hogy időt takarítsak meg és rugalmasságot nyerjek. Másfelől igaz az is, hogy a nagyobb szabadságfok már az eddigiekben is hatalmas élmény, jelenleg nem szívesen mennék vissza a régi rendszerembe.
Optimistán tekintek a jövőbe, változatlanul azt gondolom, hogy előbb-utóbb az időhatékonyság is menni fog. :)
, 2006. január 8. vasárnap, 18:02 (#)
Az IBM rengeteg pénzt spórolt meg - rövid távon. Sok-sok ezer négyzetmétert. A veszteségek meg hosszabb idő után lesznek csak nyilvánvalóak...
, 2006. január 8. vasárnap, 19:17 (#)
Én is próbáltam a távmunkát és csak egyet tudok érteni a pro-k elismerése mellett a sok sok kontra "káros" hatásaival.
Ugyanúgy, a reggel 10-11-es kelés után a reggeli müzli és croissant elfogyasztása közben, pizsamában állnék neki a mailek olvasásának, ha a barátnőm nem főzne akkor csak a netpincéres pizzafutárért mennék ki a házból meg max a postát behozni...
Ha még ehhez hozzávesszük a munka és a privát lét szétválaszthatatéansgágát is akkor láthatjuk hogy válik a távmunka félmunkává egy idő után.
, 2006. január 8. vasárnap, 19:19 (#)
darthwalk: akaraterő és szervezés kérdése.
, 2006. január 8. vasárnap, 19:48 (#)
Engem az érdekelne, hogy a párkapcsolatban, családban élők hogy látják a távmunka hatékonyságát abban az esetben amikor az asszony és a férj is otthon dolgozik (mert szintén távmunkás vagy épp gyereket nevel vagy csak szponzorálják). Mert ugye tudjuk, hogy ha egy házaspár éjjel-nappal, munkában és pihenésben is együtt az sokszor komoly összezördüléseket okoz lsd. egyik sesblog cikk a kávéházas sztoriról, de mesélhetnék saját rock-kocsmás élményeket is erről.
, 2006. január 8. vasárnap, 19:54 (#)
Zuzu, nálunk párkapcsolat és együttes otthonmunka van, gyerek nincs. Ebből a felállásból mondom: nem mindig egyszerű. :)
Ahogy eszpee is mondta: tényleg elsősorban akaraterő kérdése a dolog; és meglepődik az ember, hogy abból milyen kevés van néha, amikor a külső körülmények nincsenek ott, hogy segítőleg kényszerítsenek.
, 2006. január 8. vasárnap, 23:26 (#)
Zuzu: Nálunk van gyerek is, és néha 1-1 napot tudok otthonról dolgozni. Érdekes módon a gyerek elfogadja, hogy az apja otthon dolgozik, de ha én leülök otthon a gép elé, akkor azonnal jön hozzám, hogy nézzünk fényképeket. Természetesen csakis az ő képeit, lehetőleg azokat, amelyeken az én magas sarkú cipőimben flangál :-).
, 2006. január 9. hétfő, 08:47 (#)
Egész eddigi életművem elfér egy CD-n.
Na jó, lehet, hogy forráskóddal együtt egy DVD-is kell.
Remélem életem végén felmegy ez a szám 3-ra.
Azt hiszem hasznos dolgot csinálok. :)
, 2006. január 9. hétfő, 09:04 (#)
Libatop,
Shakespeare valami 25 mega formázott szöveggel, mégis közismert. :)
, 2006. január 11. szerda, 23:26 (#)
#24:
Amíg 486 DX2-n dolgoztam, és 40 MB (nem GB!) winyó volt a gépemben, nekem is elfért egyheti munkám egy floppy-n.
Mert akoriban muszáj volt elférnie.
A mai háttértár-dőzsölős időkben egy nap alatt akár 10-20 MB-ot is gyártok, főleg ha agyament prezentációkat kell heggeszteni, darabonként 40 ábrával - merthogy a managerek vizuálisak, szeretnek sok színes képet nézegetni munkaidőben, nehogy elunják magukat a hosszú értekezleteken...
Menü
-
Listák
» Filmek
» Könyvek
» Éttermek - térképpel!
» Receptek
» Mobil videók -
Feedek
A Kispad-feednek most
olvasója van. Szeretnél közéjük tartozni? Ezen az oldalon mindent elmagyarázunk.
Impresszum
Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork