Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53889 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Puzzle 3

Mikolaj cikke a Blog rovatból, 2006. január 9. hétfő, 14:30 | 47 hozzászólás

Az AKG egy nagyszerű gimnázium, ha lenne gyerekem, biztos, hogy oda járatnám. Ezt persze sokáig pont ellenkezőleg gondoltam, főleg abban a négy évben, amit gimnazistaként eltöltöttem benne, meg utána egy jó darabig. Emlékszem egy ihletett pillanatra, amikor a felismerés revelatív erejű volt. Én három éve végeztem akkor, és épp egy margitszigeti goa partin tágítottam a tudatom, amikor hajnalban odajött a barátnőm az akágés érettségi bankettjéről, és mutatta, hogy mit kaptak búcsúajándékként. Egy jó pár kilós, átlátszó műanyagba csomagolt tégla volt apróra zúzott és összesajtolt ezresekből meg ötezresekből, és hozzá az üzenet: „ez az iskola megpróbált mindent megadni, ami tőle tellett, egyetlen feladatotok maradt az életben, hogy ezt összerakjátok”. Annyi minden volt ebbe a gesztusba sűrítve, hogy hirtelen, mint valami kirakós, összeállt, hogy mekkora hülye voltam, és ez egy remek iskola, és mindig is az volt. Persze ezen a szép képen azért van egy-két folt – egy ilyenről fogok írni -, de ezt a mi puzzleünk számlájára írom.

Volt az akg épületében egy alagsori női vécé, az egyetlen, aminek nem volt ablaka és zárható volt belülről kulccsal. Ide vettük be magunkat páran barátok, és időnk egy jelentős része telt ebben a szűk helyiségben. Leginkább cigizni jártunk ide, de előfordult, hogy éppen tripeztünk vagy szexeltünk, hajat vágtunk vagy filmet hívtunk elő. Amikor negyedikben, a négy év alatt egyetlen egyszer, az iskola igazgatója tudtunkra akarta hozni, hogy mi vagyunk ennek az iskolának a legalja, reménytelen emberek vagyunk, akiknek arra sincs esélye, hogy leérettségizzenek, akkor is itt kerestetett minket először, nem pedig a teremben, ahol óránk volt, illetve lett volna.

Egy délután két barátommal dohányoztam épp az alagsori vécében - az egyik túlmozgásos, a másik fekalofil volt. A túlmozgásos rájött, hogy mivel a két fülke (a helyiség négy részre volt osztva: egymás mellett sorban egy csak elfüggönyözött zuhanyzó és két zárható vécéfülke, illetve ezek mellett vagy mentén egy keskenyebb folyosó egy kis paddal) felül nyitott, azaz az ajtók és az elválasztó falak nem érnek a plafonig, ezért azok tetejére fel lehet mászni. A fekalofil pedig arra jött rá, hogy ha oda fel lehet mászni, akkor onnan le is lehet szarni. Kamaszkorban az elméletből viszonylag kevés lépésben lesz gyakorlat (a baszást leszámítva azt hiszem). Vicces jelenet volt, ahogy a túlmozgásossal ültünk a padon, velünk szemben, jó egy méterrel felettünk a fekalofil röhögcsélve lóbálta a lábait, majd eleresztett egy rövid pisit a főfogás előtt, amivel majdnem el is talált minket. Aztán placcs, leszart a fülke közepére (persze nem a kagylóba, hanem a földre). A túlmozgásos bemászott a fülkébe, belülről elreteszelte, kimászott, és mentünk dolgunkra.

Pár nap múlva, immár többen, visszatértünk a tett helyére. A fülke még mindig be volt reteszelve, és meglepő módon nem túl erősen, de azért határozottan érezhető volt, hogy az a kula még mindig ott van. Bemásztunk, kireteszeltük az ajtót és kinyitottuk (a fekalofil büszkén kihúzta magát, hogy ezt ő csinálta). A látvány hatására az ebédlőből azonnal tányért (mélyet) és villát hoztunk, majd a villával akkurátusan átpakoltuk a szart a tányérba. Fogtuk a szemetest, fejjel lefelé beraktuk a zuhanyzófülkébe, a tetejére raktuk a tányér szart, egyikünk bele is pisált a tányérba (úgy rémlik, azt mondta, hogy köretnek), beleállítottuk a villát a kakába, elhúztuk a zuhanyzófüggönyt, arra égettünk cigivel egy kis lyukat, és fölé írtuk tollal, hogy MEGLEPETÉS. Majd pár cigi után távoztunk.

Az AKG egy szellemében rendkívül liberális, szabad, és személyiségközpontú oktatási intézmény volt (bár szerintem alapvetően most is az lehet, még ha sokat is változott az utóbbi tíz év alatt). Gyakorlatilag lehetetlen volt diákcsínyeket elkövetni, mert a diákoknak a legtöbb tanárral valódi személyes viszonya alakult ki, illetve a - kamaszkorban ráadásul minősített módon feleslegesnek tűnő – formaságokra, mint visszafogott öltözködés és frizura, ellenőrző és napló stb., szóval az ilyesmire nem sokat adott. Az iskola szlogenje az volt, hogy az ebihal (a diák) nem az életre készül, hanem él. Bárgyú gondolatnak tűnik, de a gyakorlatba ültetve egy boldogabb kamaszkor és egy kiegyensúlyozottabb és nyitottabb személyiség kulcsává válik. Így az akgban igyekeztek minél tágabb és differenciáltabb spektrumon lehetőségeket biztosítani, hogy lehetőleg tényleg mindenki, még a szélsőségek is megtalálják a helyüket. Látszólag velünk, a szűkebb baráti társaságunkkal, viszont nem nagyon tudott mit kezdeni ez az intézmény, pedig valójában mi is megtaláltuk a magunk helyét (és itt most nem az alagsori női vécére gondolok elsősorban). Mindemiatt lepett meg a történet ezen pontján beállt fordulat.

Én másnapra el is felejtettem az egészet, és szerintem a többiek is, annyi minden hülyeséget csináltunk nap mint nap. Még akkor sem ugrott be, amikor a második óra után hirtelen szünetet rendeltek el, és rendkívüli tanácskozásra összeült a tantestület. Ilyen addig és azután egyetlen egyszer sem fordult elő az akgban, amíg oda jártam, így valami igazán súlyos dolgot sejtettünk a háttérben. Sokat nem kellett várni a megoldásra, mert a tantestületi ülés után évfolyamgyűléseket hívtak össze. A fekalofil barátom eléggé megijedt, főleg, hogy egy évvel fiatalabb volt, így egyedül kellett megszeppenve végigülnie a saját évfolyamgyűlését. Én eleinte kevésbé aggódtam, mert bármennyire is utolsó suttyó dolog odaszarni egy tányérba, de ez ettől még egy szimpla suttyó tányérbaszarás marad, ami nem mutat túl önmagán, így nem tudtam elképzelni, hogy ez ennyire képes traumatizálni egy egész iskolát tantestületestül.

A fene se gondolta volna, hogy előző nap pedagógus nap volt, és ennyire magukra veszik. Élénken él bennem a kép, ahogy az évfolyamvezetőnk, aki népszerű tanár volt amúgy, mert bár felvett egy elég visszataszító serif stílust (persze sokaknak ez a „karakán de jófej”, kicsit Orbán Viktorra hajazó személyiség önmagában szimpatikus), ezt nagyon ügyesen keverte egy valóban őszinte fiatalos „tegezzetek nyugodtan” attitűddel, szóval ez az ember szinte magából kivetkőzve veri az asztalt az évfolyam előtt, kb. mint Hitler Nürembergben. „Ha megtudjuk ki volt, KI FOG JUK RÚG NI! NINCS KE GYE LEM!” Visszatérő motívumok voltak még, hogy ez a tányér szar egy üzenet, a „beleszartak az iskolánkba”, az „ez szándékosan jól időzített ajándék pedagógus napra”, és számtalan hasonló, bár felmerült még az is, hogy talán egy dadaista alkotással állunk (állnak) szemben. Nem is annyira az képesztett el, hogy a rövid tantestületi ülés alatt milyen széles repertoárját sikerült előállítani a tányér szar mögött meghúzódni vélt gondolatoknak és motivációknak, hanem az a vak düh és indulat, ahogy ezeket tálalták nekünk. Természetesen a megfelelő emocionális alapozás után a diákok felszólalásai sem különböztek sokban, talán csak hangvételükben voltak higgadtabbak. Én mondjuk nem voltam szívbajos (akkoriban még), és egy rövid akadékoskodás erejéig fel is szólaltam, kvázi a „tányérbaszarók” védelmében, mindenféle elvekre hivatkozva, és erre a mozzanatra mind a mai napig rendkívül büszke vagyok, mert kevés pofátlanabb dolgot tudok elképzelni.

Igazán akkor estem kétségbe, amikor a földszinti faliújságon egy kisebb megyényi méretű transzparenssel találkoztam, amit a frissen érkezett nulladik évfolyam dobott össze hirtelenjében, és amin tiltakoztak az eset miatt, illetve kifejezték, hogy ők nem szeretnének olyan iskolába járni, ahol egyesek beleszarnak a tányérba, sőt a plakát alján támogató aláírásokat gyűjtöttek. Egyszerre tűnt bájosnak, bárgyúnak, és apokaliptikusnak. Ez a tiltakozó plakát legközelebb akkor ugrott be, amikor kilenc évvel később, 2004 januárjában a Tilos Rádiónak otthont adó Kultiplexben álltam a bejáratnál, és döbbenten figyeltem ahogy kint, Lovas István gyújtóhangú beszéde után, egy nyugdíjas néni transz- vagy sokkos állapotban felmászik a Kultit védő fémkordonra, eszét vesztetten rázza azt, és üti egy fakereszttel.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (47)

1

haujobb, 2006. január 9. hétfő, 14:44 (#)

Ha az ember ezt vegigolvassa, akkor kiderul, melyik sulirol is van szo voltakepp?

2

r.a, 2006. január 9. hétfő, 15:16 (#)

AKG = Alternatív Közgazdasági Gimnázium, vö. http://www.akg.hu/

3

stsmork, 2006. január 9. hétfő, 16:27 (#)

Tyűha, mikolaj, neked nehéz gyerekkorod volt :-)

4

Sebaj Tobiás, 2006. január 9. hétfő, 19:05 (#)

Eredeti. Tetszik.
Még.

5

Q, 2006. január 9. hétfő, 19:29 (#)

NAbazz,

szóval ti voltatok azok...!!!!

6

Ali, 2006. január 9. hétfő, 19:33 (#)

Az eddigi három darabból nekem már összejött egy darabka kép. Csak legalább eredeti lenne...

7

methan, 2006. január 9. hétfő, 20:10 (#)

soha nem derült ki?

8

evet, 2006. január 9. hétfő, 20:23 (#)

Bennem a "dadaista alkotás" és a "beleszartak az iskolába" kifejezések maradtak meg a rendkívüli gyűlésről. Mikolaj, köszi, h felidézted! Rég röhögtem ilyen jót.

9

Zuzu, 2006. január 9. hétfő, 20:50 (#)

Ali, szerinted is "fake"?

10

Ali, 2006. január 9. hétfő, 21:00 (#)

Érdektelen, megtörtént-e, a sztori nagyon nem új, bár eltérések a különböző változatok közt vannak és szabad variációkat alkotnak egymással. Ha van lerágott csont, hát a gimnáziumi történetek azok. :) Nem is merem tippelni, mi lesz a következő klisé... izé, puzzle... :)

11

Treff07, 2006. január 9. hétfő, 23:00 (#)

Azért lehetett gondolni, hogy ti voltatok...
Mi kint fociztunk mit sem sejtve a miklós téren mikor jött értünk az igazgató bácsi, hogy azonnal menjünk az iskolagyűlésre.
Azért az is durva, hogy valakik számára ez hihetetlen, szóval szép munka!:) ...szegénykék, mikből maradhattak ki.

12

ses, 2006. január 9. hétfő, 23:46 (#)

Ali, valszeg eléggé eladtad magad a hitetlenséggel, de végül is nem gond, a kispolgár-vonalat is be kell népesíteni valakiknek - pláne, ha esetleg kisül, hogy mégis igazad van, és én égek a hiszékenységemmel! :)

13

tekatana, 2006. január 10. kedd, 01:04 (#)

aham, elképzelem, ahogy mikolaj hosszasan töri a fejét, hogy megfeleléskényszerből kitaláljon egy ilyen sztorit. ugyanmár, jóreggelt!

és hajrá mik! :)

14

Ali, 2006. január 10. kedd, 07:52 (#)

Ses,
bár csak már ott tartanék, hogy unalmas kispolgár lehessek! Tőlem az ilyen polgárpukkasztó dolgok végtelenül idegenek, még ha Karinthy írta is őket. Igaz, én egy rendszerrel ezelőtt jártam középiskolába, még csak nem is gimnáziumba. Engem még fenyegetett meg az igazgatóhelyettes azzal, hogy a rokonaimnak baja eshet, csak mert "nyugati propagandaanyagot" (értsd Bravo-t, németet) találtak nálam. Semmi mást nem szeretnék, csak végre nyugalmas, biztonságos, hosszú távú tervek beteljesítését lehetővé tevő életet, olyan szerény "kispolgáriasat", amit Európa szerencsésebbik felén tapasztalhattam meg az elmúlt tíz évben.

Ha megvetsz érte, hát megvetsz. Júliusban még nem volt gondod a mentalitásommal.

15

szo, 2006. január 10. kedd, 08:18 (#)

szép kis vallomás, ahogy ígérted! Én elképedtem egy kicsit.
Emlékszem akkor leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy a takarítónénit sajnáljam. Emlékeztek, az a vékony, hosszú barna hajú, rezignált 30-as 40-es néni egyszer "üzent" is a diákoknak, hogy ő is ember, szeretné a munkáját tisztességesen végezni, és szörnyű a rosszindulat amivel számtalanszor megnehezítik és mennyire nem tisztelik? Arra már nem emlékszem, hogy a faliújságra írt, vagy a rádióban beszélt, talán az utóbbi...

Azért jól esett olvasni. Fogalmam sem volt, hogy ilyen kemények voltatok.
szo

16

Pepito, 2006. január 10. kedd, 08:49 (#)

No és most, így felnőtt fejjel, hogyan értekeled a dolgot?

17

methan, 2006. január 10. kedd, 08:50 (#)

ali, én csak azt nem értem, hogy igényed a kispolgári létre (ami teljesen érthető és megérthető) miért az ebbe az ideálba beilleszthetetlen jelenségek bagatellizálásában torkollik tettekbe.

18

ses, 2006. január 10. kedd, 08:52 (#)

Ali (14), a mentalitásoddal most sincs semmi gondom, mindössze jeleztem, hogy mikolaj nem-ismeretében a hamisítvány-gyanúddal messzire kihajoltál az ablakon.

Ennél fogva a második bekezdésben bemutatott sértődéskezdeménynek nincs értelme. De persze azzal sincs gondom.

19

mikolaj, 2006. január 10. kedd, 09:36 (#)

Szeretnék egy rövid magyarázatot még idebiggyeszteni: mivel "hivatalosan" soha nem derült ki, hogy mi voltunk azok, ezért tegnap elküldtem ennek a postnak a linkjét a volt gimnáziumi évfolyamom levlistájára. Ez magyarázza némely komment bennfenteskedő jellegét. Attól, akit esetleg ez utóbbi kicsit is zavar, elnézést kérek, de elég nagy balhé volt ebből akkor, és sokan tényleg csak most tudták meg a fenti írásból.

Ali aggályait megértem, és azt is értem, hogy nem elsősorban a sztori valódiságával vagy nem valódiságával van problémája. Bizonyos értelemben, osztozom ezekben, úgyhogy ma mégse katonaságos sztorit írok. (Vicc volt, soha nem voltam katona.)

20

Ali, 2006. január 10. kedd, 09:41 (#)

Ses, Mikolaj értette. Ez pedig jó.

21

Zuzu, 2006. január 10. kedd, 09:44 (#)

Nekem Mikolaj személye tünt kitalációnak :)

22

ses, 2006. január 10. kedd, 11:09 (#)

Sok van, mi csodálatos!

23

Zuzu, 2006. január 10. kedd, 11:12 (#)

Igen, az is van, meg nyomorúság.

24

Adi, 2006. január 10. kedd, 14:06 (#)

Ez a történet - hasonlóképp, mint a főszereplő benne - egy nagy szar.

25

bede, 2006. január 10. kedd, 21:13 (#)

Hat egy poroszosabb szellemu iskolaban nem csak dns-vizsgalattal bizonyitottak volna egy pillanat alatt, hogy ki volt a tettes, hanem azt is beledvertek volna edes fiam, hogy magyarul a Nüremberg az Nürnberg.

26

haujobb, 2006. január 10. kedd, 21:37 (#)

A legszebb az egeszben, hogy erre meg ezek szerint buszke is vagy. Irigyellek.

A Sesblognak pedig gratulalok a feismeresert, hogy egy bizonyos szinten aluli emberek is jarhatnak esetleg ide - nyilvan az o kiszolgalasukra erkezett a bedolgozo kartars.

27

bede, 2006. január 10. kedd, 22:25 (#)

En is pont ezt mondom. Bojkottalom is ezt az oldalt, amig nem sikerul visszatornazniuk magukat EGY BIZONYOS SZINT fole.

28

BaBe, 2006. január 10. kedd, 23:21 (#)

(az a bizonyos szint nyilván a derékövvel van egymagasságban, ezek szerint a cicis történetek mehetnek :)
Mik, nem csalódom benned, így tovább! :)))

29

Ali, 2006. január 11. szerda, 07:39 (#)

"Könnyű egy lovat elvezetni a folyóhoz, de ha arra is ráveszed, hogy háton ússzék, akkor valamit tényleg elértél." (Murphy)

Nem látok kihívást abban, hogy megosszunk egy bármilyen kicsiny közösséget.

30

hip, 2006. január 11. szerda, 08:48 (#)

Spanyolországban mostanában izzik a levegő. A katalán kormány megszövegezett egy új tartományi alkotmányt, amibe bele merészelte írni azt, hogy a katalánok mégpedig egy "nemzetet" alkotnak. Nomármost, a spanyol jobboldal reakciója (a gyűlölködésen, uszításon, mocskolódáson túl) az a javaslat, hogy a spanyolok innentől kezdve bojkottáljanak minden katalán terméket. Egész csinos kis listák terjednek a világhálón azokról a termékekről, amiket Katalóniában gyártanak, és amelyek megvásárlását minden jóérzésű spanyol hazafinak kerülnie kell, ha nem akar a katalánokkal együtt kirekesztődni. A helyzet tehát a következő: több milliónyi spanyol bojkottálja a katalán termékeket, a katalánokét, akiknek az adójából építik Andalúziában az utakat, tartják fent Murciában a kórházakat, fizetik Extremadurában a munkanélküli segélyt.

Miért érzek erős analógiát a spanyol aktuálpolitika, és a sesblogos "szinteskedő" beszólások között?

31

sdd-, 2006. január 11. szerda, 09:48 (#)

nahh, megjott a fabry so sesblogra ;P

32

crk, 2006. január 11. szerda, 13:42 (#)

jezusom, szerintem ezt a blogot nem lenne szabad olyanoknak olvasni, akik meg nem ertek "egy bizonyos szint fole" es nem tanultak meg a szar mogott meglatni az apokalipszist ;)

33

Zuzu, 2006. január 11. szerda, 15:22 (#)

A szar mögött csak büdös kaki-pisi csíny van. Ennyire egyszerű. Minek misztifikáljátok már ezt a "fantasztikusan eredeti" kiállást? Pierre-komplexus.

34

Zuzu, 2006. január 11. szerda, 16:00 (#)

:-D

35

tiv, 2006. január 11. szerda, 22:27 (#)

33, abszolút így van. visszagondolva gimnazista éveimre, ahol ugyan nem volt alagsori vécé, viszont volt földszinti tornazuhanyzó, mi is ugyanezt csináltuk: és semmi filozófia nem volt benne. mérhetetlen nagy önáltatás lenne vmi mélységet és értelmet keresni benne. találni meg butaság. megtehettük, ezért megtettük: nem volt jobb dolgunk. a tanárok reakciója pedig nagyon logikus.

az persze tény, hogy régen kommenteltek ennyien egy posztot. kaki téma?

36

ses, 2006. január 11. szerda, 22:34 (#)

tiv (36),

azt mondod: "az persze tény, hogy régen kommenteltek ennyien egy posztot."

nos, mindössze kettő nappal korábbi a legközelebbi cikk, amelyet többen kommenteztek.

persze sok ilyen kommenttel még van esély.

37

Ali, 2006. január 12. csütörtök, 07:53 (#)

Visszagondolva középiskolás éveimre, hmmm... Szerencsére már vagy tíz éve megírtam, nem merül feledésbe. Egy más idő, egy más galaxis...

http://ali.grafoman.hu/story/agy/csillag.html

38

tiv, 2006. január 12. csütörtök, 09:54 (#)

36, szánom, bánom, igen.

39

crk, 2006. január 12. csütörtök, 10:26 (#)

nem akartam ilyen konkretan fogalmazni, mert azt gondoltam, egy bizonyos szint folott igy is ertitek, de szerintem teljesen evidens, hogy nem a kaki-sztori tulmisztifikalasarol van szo, hanem arrol, hogy a fekalia fogalma milyen melyen gyokerezo fobiakat es indulatokat valt ki nemelyekbol.

40

crk, 2006. január 12. csütörtök, 10:28 (#)

lehet, mikolaj, hogy ezentul minden cikk fole egy mottot, vagy a vegere egy egy mondatban osszefoglalt tanulsagot kene tuznod ;)

41

mikolaj, 2006. január 12. csütörtök, 14:48 (#)

crk, szerintem elég világosan leírtam az első részben, hogy miről akarnak szólni ezek a postok. más kérdés, hogy sikerül-e, de még ha nem is, az nyilvánvaló kéne, hogy legyen, hogy nem azért lett ideírva a történet, hogy kidomborítsam az anekdota jellegét vagy, hogy mennyire vicces/fasza/gusztustalan gyerekek voltunk. tetszik az első szarkasztikus megjegyzésed (meg a feneked is, de ezt úgyis tudod), mert valóban szellemes, de igazából az apokalipszis nem a szar mögött van elrejtve. úgy látszik viszont, hogy mindenkinek csak a szar szúrt szemet.

;*

42

Ali, 2006. január 13. péntek, 07:50 (#)

"...döbbenten figyeltem ahogy kint, Lovas István gyújtóhangú beszéde után, egy nyugdíjas néni transz- vagy sokkos állapotban felmászik a Kultit védő fémkordonra, eszét vesztetten rázza azt, és üti egy fakereszttel."

Erre egyébként nekem van egy "szerintem értem" véleményem, de csak érdeklődés esetén vezetem elő a cellából beszélőre. :)

43

haujobb, 2006. január 13. péntek, 10:53 (#)

"úgy látszik viszont, hogy mindenkinek csak a szar szúrt szemet."

Ha nem ertenek egy irast az altalaban nem az olvaso sara...

44

crk, 2006. január 13. péntek, 11:23 (#)

haujobb (43)
Ajanlom figyelmedbe a Harry Potter sorozatot, amely nem csak kituno olvasmany, de szamtalan tanulsaggal szolgal kicsiknek es nagyoknak egyarant.

45

samli, 2006. január 19. csütörtök, 17:46 (#)

mindenkinek megvannak a maga furcsasagai es sztorijai, csak nem mindenki meri leirni, es azok kozul akik le merik irni, eleg keves tudja ugy, hogy az masok szamara vicces es/vagy erdekes legyen.
nekem tetszik es tokmindegy hogy igaz vagy csak reszben vagy semennyire.
:) meg sok ijet, hajra.

46

iFrozen, 2006. február 2. csütörtök, 13:23 (#)

ehhh....
... mítosz a tányér szarról és a gimnáziumi évekröl...

:) LOL

47

yossarian, 2009. március 19. csütörtök, 17:11 (#)

Nem fake. Amúgy a tanárok közül egy pár (a legnormálisabbak) tudták kb. 1-2 héttel az eset után hogy ki volt az "elkövető". :)

Én meg azt gondoltam hogy az üzenet annyit jelent hogy szar a kaja - mármint a menzán. Időnként tényleg az volt. A régi szép idők :)


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork