A kétharmados szabály
stsmork cikke a Blog rovatból, 2006. március 25. szombat, 22:52 | 11 hozzászólás
Létezik egy klasszikus pszichológiai kísérlet, amely abból áll, hogy egymást nem ismerő önkéntesekből találomra nyolcfős csapatokat alakítanak, aztán kapnak alkatrészeire szedve egy hajómodellt meg egy tervrajzot, hogy rakják össze valahogy. A kihívás az, hogy a modellt kegyetlenül nehéz összeszerelni, és csak úgy lehet valamire jutni vele, ha az egész csapat együttműködik.
A kísérletet a világ számos országában elvégezték, és az jött ki, hogy az amerikai csapatok magasan levernek mindenkit. Utána jönnek a németek, a japánok, aztán szünet, a nyugat-európai országok, és a sor végén a kelet-európaiak. (Magyarországon ezideig nem végeztek ilyen vizsgálatot, de nekem a vadászösztön azt súgja, hogy mi még a mostani utolsó helyezettet is képesek lennénk mélyen alulmúlni.)
Vizsgálni kezdték, hogy a sikeres csapatok mitől sikeresek. Hamar kiderült, hogy csak azoknak sikerült összerakniuk a modellt, akik választottak maguk közül egy vezetőt. A feladat nem igényel kivételes szellemi teljesítményt, de elég bonyolult ahhoz, hogy ne lehessen úgy megoldani, hogy valaki ne irányítaná a többiek munkáját. Ez eddig elég logikusan hangzik; de miért van az, hogy a sikeres csapatok között is nagy az eltérés abban, hogy mennyi idő alatt végeznek? Megvizsgálták hát, hogy a különböző országok lakói hogyan választanak vezetőt maguk közt. A japánoknál automatikusan a rangidős lett a vezető. A németeknél az, akinek a legmagasabb iskolai végzettsége volt. Az amerikaikanál pedig...nos, az amerikaiaknál semmiféle szabályszerűséget nem találtak a vezetőválasztásban; azt viszont megfigyelték, hogy ők jutnak el leghamarabb a döntésig, és utána ők azok, akik következetesen és engedelmesen be is tartják az általuk választott vezető utasításait.
Ez az a pont, ahol mi szégyenletesen elbuknánk: a magyar szabadságszerető nép, nem tűri a megkötöttségeket. Kitolat az egyirányú utcából, rágyújt a dohányozni tilos tábla alatt, metrón jegy nélkül utazik, és természetesen neki áll feljebb, ha esetleg emlékeztetik rá, hogy mit szabad és mit nem. Nem csak a döntéshozatal nem megy nekünk, hanem a megállapodások betartása sem.
Na de fel a fejjel, mert van remény! A sesblog szerkesztősége fáradtságos munkával kidolgozott és tesztelt egy olyan döntési mechanizmust, amely üzembiztosan használható a vitás kérdések megnyugtató rendezésre. Nem kenyerünk a számmisztika, bár a módszer szinte mágikus jelentőséget tulajdonít a hármas számnak. Kiindulási feltétel, hogy a szerkesztőség három emberből álljon. Lehetőleg három olyan emberből, akiknek minél különbözőbb az érdeklődési körük, ugyanakkor legyen bennük néhány közös pont. (Ilyen nálunk az angol nyelv és a főzés.) Fontos továbbá, hogy megértsék, elfogadják és be is tartsák a saját maguk alkotta játékszabályokat.
Minden döntést szavazással hozunk meg, és a szerkesztőség létszámából következik, hogy sohasem jutunk holtpontra. Sőt, ha hármunk közül valaki nincs jelen, a másik kettő nélküle is tud dönteni (feltéve, hogy egymás között meg tudnak egyezni). Az eddigi teljesítményünk nagyon impresszív: minden döntésünk vagy egyhangú, vagy kétharmados többséggel születik. Ezt csinálja utánunk a magyar parlament!
Megosztások Facebookon
Hozzászólások
Eddigi hozzászólások (11)
, 2006. március 26. vasárnap, 00:04 (#)
Tavaly egy hasonló kísérlet szenvedő alanya voltam: a multi, ahol dolgozom, egy frissen alakult munkacsoportot hasonló feladatokkal próbálta "csoportépíteni". Itt egy hidat kellett papírból, hurkapálcikából meg zsinórból építeni, és emiatt nagyon igazolva látom a cikkben írtakat.
Először is a vezetők választása nem volt kérdés, ugyanis a tényleges csoport- és osztályvezetők dirigálásával zajott az esemény, de:
- a társaság fele nem tekintette magára nézve kötelező érvényűnek azt, amit a (ténylegesen is) főnöke utasításba adott,
- a társaság harmada kreatívabbnak érezte magát a többieknél, így az előzetesen elfogadott terv és kivitelezési utasítás ellenében saját ötlete alapján egyéni cizellálásba kezdett.
A híd végül időre elkészült, és teljesítete az alapkritériumokat, de a tervvel köszönőviszonyban sem volt.
, 2006. március 26. vasárnap, 00:32 (#)
Én nem úgy mondanám, hogy a magyar szabadságszerető nép, a sunyi, önfejű és bunkó sokkal jobban passzol.
, 2006. március 26. vasárnap, 00:43 (#)
Hogy hívják ezt a kisérletet? Kerestem rá a wikipedian, googleben, de sajna nem jutottam előbbre...
, 2006. március 26. vasárnap, 03:15 (#)
Adi (2), ez talan tulzas, viszont a kenyszeres fikazas szinten sok magyar tipikus jellemvonasa.
, 2006. március 26. vasárnap, 10:36 (#)
Ses, ne aggódj, nem vagyok kényszeres fikázó. :) Amit írtam, az inkább a tapasztalataimból fakad, annak ellenére, hogy szerencsére kevés ilyen rossz van. De ezzel nem a honfitársaimat akarom dícsérni, inkább a munkám olyan, hogy elég sok mindent egyedül kell megcsináljak.
Az sajnos tény és való, hogy a magyarok együttműködési és kommunikációs készsége közelít a zérushoz, amikor meg ezen javítani próbálnak egyes munkahelyeken, akkor az ilyesmit még ki is röhögik és nem veszik komolyan. Persze itt normális "csapatépítő" tréningekre gondolok (de nem szeretem ezt a szót sem, már nagyon lejáratott), nem mindenféle kóklerek, vagy szcientológusok által szervezett agymosásra.
Az egész egyébként szerintem oda vezethető vissza, hogy az adott társadalmon belül az emberek egymás iránti bizalma mennyire magas. Ha nincs bizalmi tőke, akkor önszerveződés sincs, vagy csak igen nehezen, esetleg fölülről, hatalmi szóval kezdeményezve (az meg már nem önszerveződés valójában). De Fukuyama ezt már leírta egyszer. :)
, 2006. március 26. vasárnap, 13:52 (#)
A teamen belüli kommunikációt az u.n. "főnöknek" kell megteremtenie - többek közt ez is a "manager" feladata. (és nem azzal hogy mindenkit elküld mindenféle idióta tréningekre.)
Sajnos a vállalati kultúrának ebben a részében erősen le vagyunk maradva.
, 2006. március 26. vasárnap, 19:03 (#)
Van az a 3x+3y játék, szintén csapatépítéskor szokták bevetni. Az alapvetően a bizalomról szól. A tréner elmondása szerint hasonló szignifikáns különbségek vannak a népek közt abban, hogyan és miként ismerik fel a mindenki számára előnyös statégiát és jutnak win-win helyzetbe.
, 2006. március 26. vasárnap, 19:04 (#)
Akkor kezdem azzal, amit a cikk is igazol, de én a bajor főnökömtől hallottam: "a munkátokkal semmi baj, sokat és jó minőségben dolgoztok, de szervezni végképp nem tudtok, még azt is elrontjátok, amit más megold nektek". Ugyanő mondta, hogy két magyarnál többet egy csoportba nem mer beosztani, mert akkor már nem munkára megy az energia java része.
Aztán ott a példabeszéd, hogy
egy japán egyedül semmire se képes,
két japán már remekül elkertészkedik,
három japán már mindent megold,
ám
egy magyar bármit megold,
két magyar még elkertészkedik,
három már semmire se képes, csak veszekedni. :)
Ami meg a történelmi hátteret illeti: a törökök bevonulásától az oroszok kivonulásáig úgy nagyjából fél évezreden át a megszállók kicselezésében csiszolódott az itteni kultúra -- és előtte sem éppen az összefogás bajnokai voltunk.
Murphy azt mondja, "könnyű a lovat elvezetni a folyóhoz, de ha arra is ráveszed, hogy háton ússzék, akkor valamit tényleg elértél". :) Valószínűleg reménytelen bármilyen módszerrel rövid távon az összefogási képesség látványos javítása, erőltetni meg egy ennyire kifinomultan, gerincvelőből ellenálló népességgel szemben értelmetlen. De ha a Sesblogon már háromig lehetett emelni az együttműködők számát (és mindig van egy vendég is), akkor vannak még új utak: :)
A lényeg:
* ne dumáljunk arról, hogy ebben az országban mindenki lusta és utál dolgozni, mert ez nem igaz,
* ne várjuk el, hogy vezetőink eddigi teljesítménye alapján bárki is örömmel alávetné magát más irányításának,
* ilyen bérezés mellett örüljön minden manager, hogy egy reggel nem arra megy be, hogy még az épület is le van lopva az alapjairól.
Ha még gondolkodnék, eszembe juthatna pár dolog, de súlyosan fáradt és tompa vagyok...
, 2006. március 27. hétfő, 13:12 (#)
Ugyanakkor szerintem érdemes arról is megemlékezni, hogy pont ez a mentalitás az, ami bizonyos esetekben jól jön: a kreativitás, az önálló gondolatok jelentősége, a járt útról lemerészkedés nélkül bizonyára nem lenne ennyi magyar származású Nobel-díjas.
, 2006. március 27. hétfő, 16:40 (#)
Mármint a járt útról való lekergetés és kirekesztés, az erődített elefántcsonttornyok gőgje miatt inkább külföldön való próbálkozás az, ami nem csak Nobel díjakban mutatkozik meg...
, 2006. március 27. hétfő, 20:57 (#)
"viszont a kenyszeres fikazas szinten sok magyar tipikus jellemvonasa."
lufszt. a kenyszeres megmondas a tipikus ;)
"bizonyára nem lenne ennyi magyar származású Nobel-díjas."
mennyi az annyi? es mennyivel masabb az arany mas nemzettol? s.k.
Menü
-
Listák
» Filmek
» Könyvek
» Éttermek - térképpel!
» Receptek
» Mobil videók -
Feedek
A Kispad-feednek most
olvasója van. Szeretnél közéjük tartozni? Ezen az oldalon mindent elmagyarázunk.
Impresszum
Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork