Hozzászólások | Szólj hozzá! | Rovatok és keresés
eszpee cikke a Blog rovatból, 2006. június 25. vasárnap, 11:24 | 67 hozzászólás
A 90/10-es szabály alapján a munka nagy részén túl vagyunk (a 90%-ban látogatott oldalak a teljes idő 10%-ában elkészültek, a maradék 10%... hát az is jön majd.), ideje hát egy kis áttekintésnek, hogyan is került a sesblog kispadra. Három részt tervezek, ebből az elsőt olvashatjátok most.
Bár valószínűleg a felszínen nem látszódott, több gondunk is volt a rendszerrel:
Így hát 2005 egy koranyári délelőttjén ervinnel kiültünk az évad első frozen mocchájával a Jáva teraszára, és egy brutális többórás brainstorming-session után megszületett a név: Kispad. Rövid, könnyen megjegyezhető, és tetszett a falusi, kiülnek a nénik beszélgetni-asszociáció is. Voltak még más toplistás jelöltek is - remélem ervinnek megvan még valahol az a cetli, ahova gyűjtöttük a tippeket, én akkor még rendszertelenül éltem - de mivel szerencsére elérhető volt, maradtunk ennél.
ervin: Biztos megvan valahol az a cetli, de én meg csak elvileg vagyok szervezett: minden megvan valahol, de nem tudom, hogy hol. Ugyanakkor nem is baj, hogy a dobogós és a futottak-még neveket nem ismeri meg az utókor: az az érzésem, hogy sok kellemetlenségtől kíméljük meg magunkat. Meg különben is: jól választottunk!
A kéthetes domain-várólista után tehát 2005. július hetedikén bejegyzésre került a kispad.hu - de ha valaki akkor azt mondja, hogy egy év, mire elindulunk, minden szoftveres tapasztalatom ellenére kiröhögöm.
Folytatás: 2. rész: egy év meló
(#)
, 2006. június 25. vasárnap, 11:57Elképzelhető, hogy utólag pedig a megvalósítás ideje hagy némi kívánnivalót maga után.(ki röhög kin?) :) De nekem tetszik ez a megújulás. Megtudhatjuk majd a későbbi cikkekből a "késés" okát?
, 2006. június 25. vasárnap, 12:04 (#)
A késés oka banális: mindig volt fontosabb dolgunk. :)
De a következő rész nagyjából arról az egy évről fog szólni.
, 2006. június 25. vasárnap, 12:30 (#)
Nagyon szépek lettetek. Respect.
(#)
, 2006. június 25. vasárnap, 12:41Nekem nagyon tetszik ez az új blog. A következő rész mikor jön?
, 2006. június 25. vasárnap, 12:44 (#)
Köszönjük, igyekszem, szerintem a jövő héten nagyjából.
(#)
, 2006. június 25. vasárnap, 14:29Ezt az egy évet én is megmosolyogtam volna ott helyben, de ha nem top prioritású a project akkor érthető :)
(#)
, 2006. június 25. vasárnap, 15:32Oké már várom.
(#)
, 2006. június 25. vasárnap, 17:38Jó név ez a Kispad, de az 1. indokot leszámítva még nem látom, mennyire volt érdemes új nevet választani. Persze ti biztos tudjátok, meg majd kiderül, milyen tartalmi változások jönnek.
Viszont a sesblog cikkeit biztosan nem akarjátok kukázni, szóval akkor azt a technológiai váltást is meg kéne oldani előbb-utóbb, akkor meg végképp elfogynak az érvek. Design váltás korábban is volt, azt sem követte névváltás.
Miután a sesblog név befutott brand lett, sztm egyre kevesebb jelentősége van, hogy miből áll össze a név és hogy az ezt meghatározó okok fennállnak-e még. Szokták mondani, hogy a Microsoft is elég sok mindennel foglalkozik ma már ahhoz képest, ami korábban a cégnév választását meghatározta, mégsem váltanak egy befutott brandről.
, 2006. június 25. vasárnap, 20:06 (#)
boca, ezzel a 'leszámítva az érveiteket, nem látom az értelmét' érvvel nehéz bármit is kezdeni. :) ugyanakkor tény, hogy nem végeztünk előzetes megtérülési számításokat. talán ebben a műfajban néha a gut-feelingre is lehet támaszkodni.
, 2006. június 25. vasárnap, 20:16 (#)
Boca, ezt őszintén nem értem:
"Viszont a sesblog cikkeit biztosan nem akarjátok kukázni, szóval akkor azt a technológiai váltást is meg kéne oldani előbb-utóbb"
(#)
, 2006. június 25. vasárnap, 21:16Eszpee, bocs, nem volt időm elmélyedni a site-ban, mielőtt a véleményemet leírtam az új brandről. Azóta láttam, h megtörtént a technológiai váltás, viszont érdemi válasz még nem jött arra, h minek. De azt el kell ismernem, Ervin gut-feelingje abszolút érdeminek tekinthető.
(#)
, 2006. június 26. hétfő, 01:06a layout vagy hogyhivjak azthogy miholvan van az oldalon, az tokjo, teljesen intuitiv a felulet. viszont a dizajn az nagyon nem jon be :/ az elozo jobb volt (szinek formak tipok stb.) deazer fellelegeztem nagyot hogy nem szuntetek meg, eleg durva lett volna...
(#)
, 2006. június 26. hétfő, 07:47Tudtam, hogy baj lesz, ha valahol előkerül Johannes neve, mint a Sesblog végnapjaiban...
Akkor a Sesblogra hivatkozo linkeknek vegleg annyi? :(
(#)
, 2006. június 26. hétfő, 07:52PS (bugreport): Az olajkályha a Sesblogon maradt... (játékmetrós cikk). (Maradhatott volna a régi cikkazonosító, de gondolom nem árt, ha máshol is dolgoznak -- pl. én a hivatkozásokban, meg az összes blogban, ahol eddig hivatkoztak a Sesblogra, nagy ám a radír! --, túl egyszerű csak a domain-t cserélni, az még ment volna automatikusan...)
, 2006. június 26. hétfő, 08:33 (#)
Ali, pár nap, és minden régi link menni fog, legalábbis ez a szándékunk.
, 2006. június 26. hétfő, 08:41 (#)
... (eszpeehez kapcsolódva) addig pedig esetleg még azt is feltételezheted, ha kedved tartja, hogy a magunk korlátai között azért átgondoltuk a dolgot, és ennek megfelelően igyekszünk okosan végrehajtani az átmenetet, amelynek nem célja valamennyi régi cikk és link elvesztése.
(#)
, 2006. június 26. hétfő, 09:31Sirs,
magamból kiindulva feltételeztem, hogy valahol mindig marad egy lék, amit nem vennék észre, ha nem szólnának. Gondoltam, a nagy átállásban kimaradt ez a szempont. Mondjuk tény, hogy szebben is fogalmazhattam volna, elnézést, de az átállás kvízként való tálalása kissé leverte nálam a biztosítékokat -- nem tudtam humorosan felfogni, innen az összes tüském. Meg hát nem bosszankodnék, ha ez valami értektelen tucatsite lenne. Nagyon nem az. Sesblog (öhm... Leninváros, Tiszaújváros... szóval Kispad) csak egy van.
(#)
, 2006. június 26. hétfő, 10:17vki megmagyarayna, h amikor a sesblogon csak annyi volt kiirva, h "hova tunt a sesblog", v ilyes, akkor miert volt alatta az, h hintek szama: 3? mik voltak a hintek?
, 2006. június 26. hétfő, 10:18 (#)
meg wice, én leszek az a valaki, csak türelem.
(#)
, 2006. június 26. hétfő, 13:54Számomra az a lényeg (mármint, hogy ez a feature[!] megmaradt a szeszblogból [hehe, ez a hétvégi melegben ugrott be]), hogy ha - horribile dictu - elunom a szövegeket, lehet random képeket nézegetni a laptetőn; kb. egy éve keresek már egy bizonyos képet, de az a fránya random sose hozza elő (pedig erotikus, mármint a kép [a random nem gerjed eszerint, vagy aszexuális {de lehet hogy csak én perverzkedem itt? }]) - hát így múlik el a pillanat, megragadatlanul.
, 2006. június 26. hétfő, 14:17 (#)
yaanno, a köldökösre izgulsz? vagy a fogatlan burmai néni az erotikus? tudod, ez egy equal opportunity blog... :)
(#)
, 2006. június 26. hétfő, 14:46A köldökösre ;) csak hát nem akartam előhozakodni vele, me' ahogy nézegettem a fotóblogokat (ha jól látom, a fenti képek egy jó része onnan van [jól látom? :)]), sok-sok személyes jellegű kép van ottan, és a privacy, hát, az komoly dolog ...
A köldök önmagában is eroto-misztikus (vagy: ero-tomisztikus [5 út kedvesünkhöz stb.]), de most hogy említetted a fogatlan burmai nénit ... ;)
, 2006. június 26. hétfő, 15:21 (#)
yaanno, úgy sejtem, hogy a köldökös a mostani szériában nincs fent, ezért a random generátor is hiába ácsingózik rá. ;)
(#)
, 2006. június 26. hétfő, 15:31a dezajn egy konzervativ parthonlapra emlekeztet, de eljen a megujulas ,) s.k.
(#)
, 2006. június 26. hétfő, 15:42Tényleg, nekem már úgyse ront az imázsomon, ha azt mondom, a régi jobb vót... azaz részben egyetértek a 25-ös hozzászólással. A régi letisztult, szerényen háttérbe húzódó és nem tolakodó. Megszoktam, megszerettem. Ettől a mostani design-től meg az a baljós érzésem lesz, hogy "mi jöhet még?...", ami Stsmörk nevénél olvasható fenyegető egysorossal együtt csaknem olyan nyomasztó, mint a 282-es euró (azaz később még lehet, hogy visszasírjuk :) :( ).
(#)
, 2006. június 26. hétfő, 16:06ali, a regi mindig jobb. de majd 4 ev mulva ez lesz a regi, ami jobb lesz (meg akkor is, ha egy konzervativ parthonlapra emlekeztet, ami viszontmeg igyis szebb, mint mondjuk a reblog dezajnja). ;) s.k.
(#)
, 2006. június 26. hétfő, 18:00off:
404re futottam, ami nem baj, de tettem ezt ie6x alatt.
A trigger legyen mondjuk ez:
http://kispad.hu/torokgeek/200508/a-35-millimeter.html
és (observed:) nálam az egész bal sáv (menübox, cikkajánló szóval a logó alattiak) a jobb oldalra csúsztak.
Ez most bájdizájn vagy bug és/vagy ie css rendering hóbort?
(#)
, 2006. június 26. hétfő, 18:04alkalmi fanyalg:
ja és nekem is a régi tetszett jobban, ez a sápatag-bordó valahogy tényleg olyan konzervatív, kicsit poros, a kereksarkú iniciálék legalább is elgondolkodtatók, a serif betűtípusokat meg utálom a képernyőn, de ez szubjektív meg nüansz meg éspofon. :)
(#)
, 2006. június 26. hétfő, 18:34Csúnyább a sárgás-vörös színvilágba bekönyöklő kék "szerkesztő" dobozka... meg akkor a háttérnek is pasztelebbnek kellene lennie és nem fehérnek... De két profi fotós is van a szerkesztők között, ne én akarjam tudni, milyennek kell lennie a színvilágnak...
(#)
, 2006. június 26. hétfő, 18:40A nagy betűméret a címsorokban, a szürke szín használata, ezek viszont a webkettő ismertetőjegyei :)
(#)
, 2006. június 26. hétfő, 18:42Meg persze a kerekített négyzetek is (bátortalanul).
Ahogy azt már leírták korábban okos emberek:
http://mittermayr.wordpress.com/2006/02/03/20-culture/
(#)
, 2006. június 26. hétfő, 18:49De a kék "szerkesztő" label tényleg rikít, sőt ráklikkelést provokálóan gombnak néz ki :)
Elegánsabb lenne talán a szerkesztő nicknevét és/vagy hozzászólásának számát másképp színezni...
Profi fotósoknak is lehet rossz webdesign-napja :)
Nagyot csalódnék sesékben, ha az ilyen észrevételeken besértődnének.
(Bólogassatok, hogy ádehogy meg perszepersze.)
, 2006. június 26. hétfő, 18:56 (#)
Dehogy sértődünk, egyszerűen nincs igazatok. :)
, 2006. június 26. hétfő, 23:16 (#)
Katmandu, a Kispad-olvasó szíve joga, hogy tetsszen vagy ne tetsszen neki a design, a tartalom, a bármi. Nekünk pedig meg kell tanulni tanulni a kritikák egy részéből és elolvasás után túltenni magunkat a másik részén. Nem mindig egyszerű ez, mert az emberben néha felhorgad az "én küzdöttem vele egy évet, erre ez itt két perc alatt beleokoskodik, pedig az ő weboldala milyen!" érzés - bizonyára te is túlestél ezen és tudod, miről beszélek, ha csináltál valamit a közösségnek (is). Ráadásul könnyen előfordulhat, hogy a kétperces okoskodónak van igaza, ami totális igazságtalanság, de hát az élet ilyen.
Szóval nehéz a sorsunk; de tűrünk, küzdünk, mint disznó a jégen és tartjuk magunkat az alapelvünkhöz, hogy amíg nekünk tetszik, csináljuk. :)
, 2006. június 26. hétfő, 23:21 (#)
Fontos érv volt az arculatváltás mellett, hogy szerettük volna a webszájtot és a rádióműsort szorosabban összekapcsolni, ezt pedig névváltoztatás nélkül nehezen lehetett volna megoldani.
Az új ruha eleinte mindig egy kicsit szokatlannak tűnik, én annak idején a fekete hátterű sesblog 1.0 dizájnt sírtam vissza. A színösszeállításon és a betűméreten lehet vitatkozni (ezen a téren nekem is vannak kifogásaim, de a jól bevált kétharmados szabály segítségével leszavaztak a szerkesztőtársaim), de ha egy kicsit körbekattintgattok, akkor látni fogjátok, hogy a mostani formátum sokkal átgondoltabb és több információt ad, mint a régi. Nekem két dolog tetszik: az egyik a "mások írják" feedek a jobb oldalon, amelyek attól függően változnak, hogy épp melyik rovatban vagytok (a bilagitban csak kajás cikkek jönnek, stb.), a másik a "cikkajánló", amivel ki tudjuk emelni a fontosabb cikkeinket. Régi problémánk, hogy az archívumot nem olvassa senki, pedig ott sok jó cikket lehet találni, remélhetőleg a cikkajánló idővel egyfajta "best of" listaként fog működni, amiről válogathat az, aki olvasnialót keres magának.
Ali, az olajkályhádat legkésőbb a fűtési szezon elejére áthozzuk a sesblogról! :-)
, 2006. június 26. hétfő, 23:28 (#)
Jaj, ne már, Ali kedvenc kályhája az első pillanattól itt van a Kispadon. Aki csak annyit megtesz, nem többet, hogy bekattogja a - réginél sokkal jobban elhelyezett :) - keresődobozba, hogy metró, majd nyom egy entert, az utána nem beszél butaságokat. És ha minden igaz, azóta már a régi linkekről is elérhető az itteni változat.
Csak, hogy ne alaptalan feltételezésekre pazaroljuk az időnket. :)
, 2006. június 26. hétfő, 23:30 (#)
ervin, a második részben nem megy az olajkályhás link - tudunk róla, majd fog menni.
http://kispad.hu/blog/200506/mese-a-jatekmetrorol-2-resz.html
, 2006. június 26. hétfő, 23:32 (#)
eszpee, nyugodtan vágd a szemembe, itt mindenki előtt, hogy a belga söröző után ne álljak neki kommentezni, mert úgy járok. nyugodtan! nem sértődök meg!
, 2006. június 26. hétfő, 23:33 (#)
ok, legközelebb szókimondóbb leszek. :)
, 2006. június 26. hétfő, 23:35 (#)
Ervin, a metrós cikk tényleg megvan (már a cikkajánlóba is beraktam), de az olajkályhás kép mégsem jelenik meg, mert nem embedded, hanem popup image-ként raktam be. Ezek nem élték túl a konverziót, ugyanis saját külön html oldaluk van, amely független a cikktől. A hibát természetesen kijavítjuk, de momentán nem tudok rá automatikus módszert, amely mindegyik popup image-t kijavítana.
, 2006. június 26. hétfő, 23:36 (#)
stsmork te meg álmosan ne kommentezz - vagy másik ablakban olvasd vissza előbb, hogy mi változott az oldalon, amíg írtál. :)
(#)
, 2006. június 27. kedd, 01:08a régi régi sesblog nem is fekete volt, hanem nagyon sötét szürke... az a narancssárga sesblog felirat! az l betű kiváltképp emlékezetes...
ennyit a nosztalgiáról!
a mások írjákban fedeztem fel a chili és vaníliát, amit nagyon huu meg haaa, szóval az tényleg nagy ötlet, ami még tetszik a hozzá- (régebben nem be-?) szólások felváltott színezése, de a címkép nem lett kisebb??
, 2006. június 27. kedd, 07:15 (#)
eszpee: igazad van, a 38., 39. és 40. hozzászólást akkor nyomtátok be, miközben én buzgón pötyögtem a sajátomat.
Anibell: nekem is tetszett a narancssárga felirat, de azt nyilván te is látod, hogy ez a szín ma már vállalhatatlan. Nemrégiben a Magyar Narancs és a Critical Mass is megvált tőle, mi ezen a téren is beelőztünk mindenkit ;-)
, 2006. június 27. kedd, 10:00 (#)
Anibell (43), annál praktikusabbak voltunk - nem álltunk neki átméretezni többszáz képet. :)
, 2006. június 27. kedd, 10:23 (#)
katmandu (28), köszi az alertet! a hiba elég könnyen reprodukálható :) - első ránézésre az IE css-értelmezési hülyesége, de ez sajnos nem mentség, úgyhogy megyek, reszelek rajta.
(#)
, 2006. június 27. kedd, 10:25#35/ervin:
Abszolút megértem az álláspontodat, nem is azért mondtam, meg valsz ez a dezájn sincs betonba öntve, mindenki beleszól, ti majd kicsit tweakelitek, meg amúgy sem vizuális élménytúrázni járunk ide. Hog on ice, mlol.
Más:
a #28-ban leírt bugra valami?
Nem mertem beszórni az üzenőfüzetbe...
(#)
, 2006. június 27. kedd, 10:27upsz :) késedelem pályaközi átvitel miatt :)
Sorry, ervin, későn frissítettem.
, 2006. június 27. kedd, 10:30 (#)
semmi gond, amúgy meg az ilyeneket nyugodtan szórd be a füzetbe, azért (is) van. még egyszer köszi!
(#)
, 2006. június 27. kedd, 17:46akkor talán azért tűnnek kisebbnek, mert nincs a címkép körül tér, bevannak szorítva két kispad közé
(#)
, 2006. június 28. szerda, 12:00Úgy látszik, a törpe kisebbséget képviselem, de szerintem totál elhibázott lépés volt. Nagyban hasonlít nekem az Eskimo márkanév lecserélése Algidára. Egy jól bejáratott, ismert, és - szerintem legalábbis - jól eltalált, frappáns nevet cseréltek le egy rosszul hangzó, magyartalan, tök ismeretlen névre (OK, hogy a név nem magyar, eképp nem is várható el tőle, hogy magyaros legyen, illetve, biztos ezeregy oka volt a váltásnak, mintahogy nálatok is, de engem, a júzert ez nem érdekli - kövezzetek meg érte :)))
Én amúgy is szinte csak a kvízek miatt jártam a sesblogra, ezután is így lesz, de, gondoltam, az őszinte véleményre kíváncsiak vagytok.
UI: (Nekem a kispadról kizárólag a foci jutott az eszembe, amíg nem olvastam itt, följebb, a falusi nénik ülőalkalmatosságát, eszembe se jutott. A focinál meg eléggé negatív fogalom - legalábbis számomra a kispad. Tán ezért sem tetszett.
Így-úgy, sok sikert a jövőben is.
, 2006. június 28. szerda, 12:11 (#)
Halidad (51), igen, kíváncsiak vagyunk rá és köszönjük a véleményt.
A sesblog > Kispad csere kapcsán a "magyartalan névre váltás" nekem talányos párhuzamnak tűnik, de mindegy, hiszen akár indoklás nélkül is tetszhet vagy nem tetszhet valami.
A jelek szerint viszont továbbra is járni fogsz ide, akkor mégsem buktunk akkorát :)
(#)
, 2006. június 28. szerda, 12:17ervin, a magyartalan rész az Eskimo > Algida cserére vonatkozott :)
, 2006. június 28. szerda, 12:31 (#)
Anibell, tisztelettel felkérlek a Halidadnál olvasható 'nagyban hasonlít' kifejezés és szövegkörnyezete ismételt értelmezésére. a 'párhuzam' szavam arra vonatkozott. :)
(#)
, 2006. június 28. szerda, 12:55eszpee, szívátültetést csak és kizárólag élő betegeken szoktak elvégezni :) Bár annyiban jó a hasonlat, hogy a transzplant során van ott egy harmadik (mechanikus) szív is - akkor a kispad.hu most hol tart? (jó jó megvárom a 2-ik részt)
(#)
, 2006. június 28. szerda, 13:30A "Kispad" név mögött (amibe rossz napokon a kispályát is belehallom) úgy sejtem, az egyik szerkesztő régebbi lelátós hasonlata is rejtőzik, de aztán, hogy utánaástam egy napokban tíz éves cikkének, rájöttem, azt valahol máshol említette, itt gépházról beszél:
(#)
, 2006. június 28. szerda, 14:14ses, a magyartalanságot valóban nem vethetem a szemetekre, ez igaz :)
A kvízeket ezután is nézni fogom, bár az eddigi grafikonoknál esélytelen voltam - előbb-utóbb csak beraktok egy nekem valót :)
(#)
, 2006. június 28. szerda, 14:16Ja, és abszolút mezőfüggő lehetek, mert zavar, hogy a piros kockáknak nem a közepén van a betű :)))
És ezzel igyekszem itt és ezennel véget vetni a negativitásnak :)
(Azt azért meg lehet tudni,hogy mik lettek volna az egyéb névötletek?)
, 2006. június 28. szerda, 14:25 (#)
Halidad, az elvetett ötleteinkről nem nyilatkozunk :) a szokatlan elemek terem pedig remélhetőleg az idő lesz majd segítségedre.
(#)
, 2006. június 28. szerda, 14:35"a szokatlan elemek terem(*) pedig remélhetőleg az idő lesz majd segítségedre"
Eddig ez a legjobb eufemizmus arra az általam olvasottak közül, hogy "nem változtatunk rajta, mert nincs időnk/energiánk/kedvünk hozzá, meg különben sem kötelező, ha nem tetszik". :)
* terem=terén?
, 2006. június 28. szerda, 14:51 (#)
terén, persze, a terem a mobil szövegfelismerés ajándéka :) a kommented másik részét illetően feltehetően magadból indultál ki, én látok pozitívabb megközelítési lehetőséget.
(#)
, 2006. június 28. szerda, 15:04Természetesen a magam észjárásából indultam ki. Mérnökként a worst case az, amire számítanom kell. :) Ugye nem okoz gondot neked egy etalonpesszimista, pláne nem sértődést?
, 2006. június 28. szerda, 15:35 (#)
Egyiket sem.
(#)
, 2006. június 28. szerda, 21:47Off: az Eskimo csak nálunk volt Eskimo, német nyelvterületen például Langnese néven futott, máshol megint máson (ugyanazzal a dizájnnal és tipográfiával), és az Algida asszem mindenütt egységesen Algida lett, de lehet hogy tévedek.
mégoffabb:
Algida nekem sem annyira tecc, a kiejtése sem mindig egyértelmű, és "beosztott fiatal kecske" asszociációt is kelthet. Jajdemelegvan.
, 2006. június 28. szerda, 22:40 (#)
katmandu, amennyire a hírekből követhető volt, pont ez a nemzetközi egységesítés volt a váltás célja. úgyhogy a mi eszkimónk egy nemzetközi költségelemző xl-táblának esett áldozatul :)
(#)
, 2006. július 8. szombat, 09:39Nekem a megtalálás utáni első napokban mindig Kiskapu ugrott be Kispad helyett, nekem az valahogy jobban hangzott (és ugye tényleg csak kerülőutakon lehetett eljutni hozzátok).
Mikor jön a következő cikk? Vagy már kinn van, csak átsiklttam felette?
, 2006. július 8. szombat, 09:52 (#)
otto, eszpee már szorgosan dolgozik rajta. :)
» Filmek
» Könyvek
» Éttermek - térképpel!
» Receptek
» Mobil videók
A Kispad-feednek most
olvasója van. Szeretnél közéjük tartozni? Ezen az oldalon mindent elmagyarázunk.
Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork