Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53955 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


A borotválkozás jóbarát

Orosz Péter cikke a Blog rovatból, 2006. július 20. csütörtök, 14:04 | 2199 hozzászólás

Orosz Péter fél feje borotvahabbal az arcán

Függetlenségének kétszázharmincadik évfordulóját azzal ünnepelte az Amerikai Egyesült Államok, hogy kilőtt az űrbe egy már tervezése pillanatában elavult űrhajót. Bizarr gondolat, hogy itt a technológiai fejlődés fortyogó peremén egyes iparágak a sötét középkorban hervadnak, múltjukban római vízöblítéses vécékkel. Fél évszázada kezdtek el dolgozni a világ leggyorsabb kémrepülőgépén, negyven éve terveztek utoljára sugárhajtású utasszállító repülőgépet, az űrprogram pedig 30 éve a saját körkörös logikájába távozott. Ezenkívül évtizedek óta szeméttel borotváljuk le a szőrt a testünkről.

A borotválkozásipar az FMCG Detroitja. Felnőtt egy generáció, aki eldobható vackokkal borotválkozik, fémdobozból ken silány habot az arcára, és alkoholos pacsulival húzza össze a pórusait. Pedig a tökéletes borotválkozókellékek évtizedek óta léteznek! Csak szubkultúrába vonultak. De ahogy Paul Allen és Burt Rutan aprópénzből életre csókolta az űrkutatást, ahogy harminc év kómája után végre megdőlt a repülési sebességrekord, úgy a borotválkozás reneszánsza is elérkezett. Aki akarja, annak vége a pocsék patronborotvák, álmacsó habok és maró aftershavek siralomvölgyében való bolyongásnak.

Orosz Péter szörfös szakállal

A tökéletes borotva (a borotvakés) régi találmány. De borotvakést használni olyan, mint Dodge Vipert vezetni. El lehet oda jutni, de nem lehet ott kezdeni, mert az csak halált és pusztulást hoz. Jó minőségű, de könnyen kezelhető eszközökra van szükség, Suzukiból nem lehet rögtön 500 lóerős muscle carba ülni. Amire szükség lesz, az a borotválkozási rendszerek Mazda Miatája. Egyszerű, tökéletes eszközökre.

Először is felejtsünk el mindent, amit a borotválkozásról tudunk, reklámokból, innen-onnan. Felejtsük el a patronborotvákat (Gillette Mach3, Wilkinson Protector és társai), felejtsük el a fémdobozos borotvahabot és zselét, felejtsük el az aftershave-et. Dobjuk is ezeket ki, többé szükségünk nem lesz rájuk.

Első felvonás: az eszközök

A borotva

Orosz Péter körszakállal

Egy hagyományos biztonsági borotvára lesz szükségünk. Safety razor, double edge razor vagy DE razor néven lehet beszerezni. A legjobbakat ezekből a negyvenes-ötvenes években gyártották. Szerencsére a német acélipar sose hal meg, az ötvenes évek amerikai Gillette-jei után az újkori borotvák közül a legjobbak a német Merkur termékei.

Én egy nagyjából ötven éves állítható Gillette-et használok, annak idején milliókat gyártottak belőlük. Egy dollárba került, de ennek ellenére megmunkált, minőségi tárgy. Régi Gilletteket az eBayen lehet kapni, aki újat akar, az vegyen Merkurt. A Merkur Hefty Classic például 30 dollár és remekül használható, egyszerű darab.

A penge

Orosz Péter kecskeszakállal

A borotva zsilettpengével működik. A penge a rendszer egyetlen eldobható eleme, ennek ellenére nagyon fontos: a penge élében találkozik minden. Ha a penge tompa, ha a penge rossz minőségű, minden hiába. Ne sajnáljuk a pénzt jó pengére, nem kerül sokba.

Magyarországon Wilkinson és orosz variáns Gillette pengéket lehet kapni offline üzletekben. A Wilkinson jó, az orosz Gillette (kék csomagban árulják) borzasztó. Kerüljük. Online persze kinyílik a világ, jók a német Merkur és a Svédországban gyártott Gillette pengék. A legjobb állítólag a japán Feather, mániákusan éles, nekem van egy csomaggal de még nem mertem kipróbálni. Egy csomag penge pár száz forint, illetve néhány dollár.

A pamacs

A pamaccsal oszlatjuk el a borotvakrémet a bőrön. Dobozos, kézzel felvitt borotvahabok után értelmetlennek tűnik, de nem az. De még mennyire hogy nem az! A pamacs borzszőr sörtéi exfoliálják a bőrt, elemelik a szőrszálakat a bőrfelületről, és annyira egyenletesen oszlatják el a borotvakrémet, hogy kézzel esélyünk sincs megközelíteni.

Orosz Péter idétlen arcszőrzettel

A jó pamacs borzszőrből készül és többféle minőségben kapható. Van Pure Badger, Super Badger, Best Badger, és a pamacsok Szent Grálja, a Silvertip Badger. Méretekben is széles a skála: kompakt utazópamacsoktól normál, mindennapi pamacsokon át bálnányi luxuspamacsokig terjed a kínálat.

Felesleges túlzásokba esni. A hatalmas pamacs, bár kétségkívül nagyszerű fallikus szimbólum, pazarolja a borotvakrémet és az arcunk helyett a fülünkre keni azt.

Ötven dollárért tökéletes pamacsot vásárolhatunk, a legjobb ár/érték arányt az angol Vulfix cég termékei képviselik, Super Badger minőségben. Én egy Vulfix #2234-et használok és tökéletesen meg vagyok vele elégedve.

A borotvakrém

Orosz Péter motoros bajusszal

A borotvakrém feladata a síkosítás. A pamaccsal visszük fel a bőrre. Ha jól csináltuk, a penge elsiklik a borotvakrém által képzett filmen és nem akad a bőrbe. A jó borotvakrém glicerin alapú, növényi olajokat és illatanyagokat tartalmaz. A borotvakrémeknek két irányzata létezik, a hagyományos angol és a modern angol-amerikai krémek. A hagyományos iskolát a Trumper, a Taylor és a Truefitt képviselik, míg az új generációs krémek legjobbja a San Francisco-i Nancy Boy.

Én Trumpert és Nancy Boyt használok, Trumpert lehet venni online itt, Nancy Boyt pedig itt, bár ez utóbbinál annyira érthetetlenül drága a szállítás, hogy egyszerűbb egy Amerikából hazautazó baráttól kérni egy tégellyel. Mind a kettő csodálatos termék, állítólag a Taylor krémek is nagyon jók (különösen az avokádós).

A borotválkozás utáni balzsam

Végezzük bár jó eszközökkel, a borotválkozás igénybe veszi a bőrt. A balzsam feladata a pórusok összehúzása, a bőr hidratálása és táplálása. A jó balzsamok nem olcsók, de ápolják és felfrissítik a bőrt, nem úgy mint az alkoholos aftershave-ek, amik pusztítják és szárítják.

Nagyon jó a bármelyik Clinique üzletben kapható Post-Shave Healer, ebből 4000 forint körül van egy üveg, ami úgy fél évig elég. Talán még ennél is jobb a Trumper Skin Food, ami Coral és Limes verziókban kapható.

Második felvonás: a borotválkozás

Orosz Péter borotvakrémmel az arcán

A rendesen kivitelezett borotválkozás körülbelül 15 percet vesz igénybe, ami soknak tűnik, de megéri. Zuhanyzás után jó csinálni, ha erre nincs mód, akkor alapos arctisztítás után tekerjünk a borotválandó bőrfelületre forró vizes törölközőt és várjunk pár percet.

Dobjuk a pamacsot forró vízzel megtöltött mosdókagylóba egy-két percre. Ezalatt egyenletesen megszívja magát vízzel. Csöpögtessük le, majd forgassuk meg néhányszor a borotvakrém tégelyében (tubusos borotvakrémnél segít a bal kéz!). A pamacs által felszedett borotvakrém kevésnek fog tűnni, de semmi gond. Körkörös mozdulatokkal terítsük szét a krémet a bőrön. Ne siessünk: egy-másfél perc rendesen eloszlatni a krémet. A végeredmény egy vékony, de a kritikus felületet teljesen beborító réteg. Elkezdhetünk borotválkozni.

A legnagyobb különbség a patronos borotvákkal szemben az, hogy a hagyományos borotvát nem kell a bőrhöz nyomni. Ha rányomjuk, és erőt fejtünk ki, elvágjuk magunkat. Ha hagyjuk, hogy a borotva súlya terelje a pengét, akkor nem. Mindig a szőrszálak növekedésének irányával megegyezően húzzuk a borotvát, ez minden embernél más: érdemes egyszer néhány napos borostán tanulmányozni és megjegyezni, mert a borotvakrém alatt nem fogjuk látni. Ha elkészültünk, lehet menni még egy kört, de vigyünk fel előtte egy újabb réteg krémet, síkosítatlan bőrt soha ne borotváljunk. A pamacson bőven van elég akár négy-öt körre is.

Tökéletesen sima csak akkor lesz a bőr, ha a szőrszálak növekedésével ellenkező irányban borotváljuk. Ezt ne csináljuk első körben: fájdalomhoz és szőrtüszőgyulladáshoz vezet. Van, akinek a bőre a legjobb előkészítés és a leggondosabb ápolás ellenére sem viseli el az ellenirányú borotválást. Például az enyém. Túl lehet élni.

Borotválkozás után öblítsük le többször a bőrt hideg vízzel, majd tiszta törölközővel vagy papírtörlővel szárítsuk meg. Ne dörzsöljük! Itassuk fel a vizet.

A megszárított bőrfelületen terítsünk el egy réteg balzsamot és masszírozzuk be. Készen vagyunk.

Harmadik felvonás: karbantartás

Orosz Péter borotválkozás után

Minden borotválkozás után alaposan öblítsük le a borotvát és tároljuk száraz helyen. Langyos vízben mossuk ki a maradék krémet a pamacsból, rázzuk ki belőle a vizet, és hagyjuk megszáradni levegőn.

Napi használat mellett körülbelül hetente kell a borotvában pengét cserélni. Tompa pengével borotválkozni szörnyű, ezt semmiképp ne mulasszuk el.

A pengecsere nagyszerű alkalom a borotva megtisztítására. A habreziduum és a vízkő óhatatlanul réteget képez rajta, egy erre a célra rendszeresített kis kefével tisztítsuk meg folyó víz alatt.

Ha ezekre odafigyelünk, a borotva és a pamacs egész életünket végigkísérik. Egyedül borotvakrémet és pengét kell időnként venni.

Negyedik felvonás: a végtelenbe, de ne tovább

Megfelelő eszközökkel végezve a borotválkozás úgy vonzza magához a nördizmust, mint baracklekvár a darazsakat. Ne hagyjuk! Nem kell végigpróbálni minden létező terméket. Egy darab borotvára és egy darab pamacsra van szükség, ha találtunk olyat ami jó, akkor probléma megoldva.

Amit érdemes olvasni időnként, az Corey Greenberg Shaveblogja. Corey a Today tévéműsor technológiai szerkesztője és ő robbantotta ki a borotválkozási reneszánszt ezzel a cikkel, illetve a Todayben egy borotválkozási bemutatóval.

A szép arcbőr a legjobb dolog a szeletelt kenyér óta. Próbálják ki. Aztán tanítsák meg fiaiknak is.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (2199)

1

maerlyn, 2006. július 20. csütörtök, 14:44 (#)

Tetszik a cikk, szépen elrakom magamnak.
Borotválkozni nem szeretek, ezért elég hetente 1-2x csinálom csak, minél kevésbé erősödjön. Még párszor ezt átolvasom, és lehet meggondolom magam.

2

sic, 2006. július 20. csütörtök, 14:49 (#)

Es ez a tipusu borotvàlkozàs mennyi ideig tart reggel? Noi szembonbol elég szexis a rituàlé, de hosszasan minden reggel idegtépové is vàlhat.

3

sic, 2006. július 20. csütörtök, 14:51 (#)

Grrr, edit; "szempontbol"

4

maerlyn, 2006. július 20. csütörtök, 14:58 (#)

[quote]A rendesen kivitelezett borotválkozás körülbelül 15 percet vesz igénybe, ami soknak tűnik, de megéri.[/quote]

5

sic, 2006. július 20. csütörtök, 15:27 (#)

#4 Thx, ez kimaradt.

6

katzjam, 2006. július 20. csütörtök, 15:47 (#)

Én egy ilyen Rotbarttal tolom http://href.hu/x/1kbx . Egyszer már sikerült eltörnöm, de csodával határos módon találtam hozzá fejet. Borotvakrémek a bolti forgalomban is kaphatóak, én a Niveával elégedett vagyok, a Figaro már necces...

Reggel nem szivesen próbálkozom, mivel jobban kell figyelni, mint a patronborotvánál, félálomban valahogy nem megy... Ezért felszerelésnek nálam fontos tartozéka a timsó, főleg a kora hajnali borotválkozások után nagy segítség.

7

Author Profile Page eszpee, 2006. július 20. csütörtök, 16:16 (#)

Hűha.

Én körülbelül háromhetente letolom a szakállam hajvágóval, hogy borostás maradjon, és a nagyjából kéthavonta a hajam is, hasonlóképpen.

Most megyek, keresek egy barlangot magamnak.

8

Author Profile Page Karaj, 2006. július 20. csütörtök, 16:38 (#)

1: maerlyn, ha napjában hatszor borotválkozol, akkor sem fog erősödni a szakállad. Ez egy eléggé elterjedt tévhit, de sajna semmi köze a szakáll / szőr / haj sűrűségének és erősségének a nyirbálás gyakoriságához.

9

Ali, 2006. július 20. csütörtök, 16:45 (#)

Nekem egy szovjet film matróza jut eszembe, aki a villanyborotva és a vekker nászából született eszközzel szabadult meg a borostától: felhúzta a szerkezetet, ahogy a vekkert szokás, a rugók meg hajtották a gépet, amíg kellett és le nem "csörgött". Volt a dologban valami brutális egyszerűség, mint a kerékpárban. :)

10

Zsolt, 2006. július 20. csütörtök, 16:54 (#)

#9 Ilyet 1x használtam azonkívül, hogy alig vágott húzta is a szőrt.

11

Csordás Attila, 2006. július 20. csütörtök, 16:56 (#)

Gratulálok az épülő pici, magyarka boingboingocskához, még sok meghökkentő mesét és csodálatos dolgot kérek. :)

12

Adi, 2006. július 20. csütörtök, 17:09 (#)

Kimaradt egy fontos dolog a cikkből: ez a fajta borotválkozás sokkal olcsóbb és környezetbarátabb, mintha az eldobható borotvákat/pengéket, illetve a hajtógázos borotvahabokat vásárolgatná az ember. Sokkal szórakoztatóbb a reggeli borotválkozás, ha közben azon mosolyogsz, hogy keresztülhúztad a gátlástalan, profitéhes multicégek számításait! :))

13

Orosz Péter, 2006. július 20. csütörtök, 17:22 (#)

>ez a fajta borotválkozás sokkal olcsóbb és környezetbarátabb

Bizony. A borotva, a pamacs és a krém+balzsam starter kit megvásárlása után gyakorlatilag nincs fenntartási költsége és nem termel szemetet. Ráadásul ezeket a holmikat jellemzően kicsi, barátságos cégek árulják, akiknek pénzt adni jó érzés.

Bónusz link: a pamacson álló habot melegen tartó kerámiaedény.
Riport itt: http://www.shaveblog.com/?p=187
Megvásárolható itt: http://www.sarabonnymanpottery.com/contemp.htm

14

kx, 2006. július 20. csütörtök, 18:14 (#)

katzjam, hol veszed a borotvakrémet? Én rengeteg helyen kerestem bp-n, de mindeddig nem találtam sehol :(

15

Boca, 2006. július 20. csütörtök, 18:29 (#)

Élvezettel olvastam a cikket és bele tudtam élni magam a ceremónia örömeibe, mindazonáltal maradok a heti rendszerességű, elektromos alapú fazonigazításnál, ami szintén kielégítő mértékben környezetbarát.

16

dzsingisz, 2006. július 20. csütörtök, 19:32 (#)

én is hazai üzletekről szeretnék hallani, tudom, hogy 2006-ot írunk, és lehet rendelni a netről, mindenesetre várom a hazai üzletekkel kapcsolatos tapasztalatokat. például, hol is vegyek ilyen borotvát?

17

Orosz Péter, 2006. július 20. csütörtök, 20:08 (#)

>például, hol is vegyek ilyen borotvát?

A Mammut új szárnyának első emeletén (a fejjel lefelé lógó hungarocellmammut alatt elhaladó mozgólépcsőtől jobbra) van egy késstand ahol láttam már Merkur Vision borotvát (ez egy 120 dolláros, túlméretezett szörnyeteg)--lehet hogy árulnak Hefty Classicet is.

18

katzjam, 2006. július 20. csütörtök, 21:08 (#)

#14 DM, Rossman, a borotválkozó cuccok alatt a legalsó sorban szokott lenni

19

sic, 2006. július 20. csütörtök, 23:31 (#)

#8 Ilyet csak férfi mondhat és elméletben. Erre az osszes no làbszàra ellenpélda, nem tévedésbol jàrunk specialistàkhoz.

20

c300ers, 2006. július 21. péntek, 02:04 (#)

nemvagyok grínpiszes, csak úgy kiváncsiságból, a borz-ször pamacsok mennyire kártékonyak a borz populációkra? szóval csak megnyirják őket, majd x idő mulva újra kinő a szőrük vagy hogy megy ez?

21

Author Profile Page CsasZ, 2006. július 21. péntek, 09:06 (#)

A szertartás leírásának egyik remek forrása az Amerikai Psycho című mű. Kiegészítő olvasmánynak ajánlható. Érzékenyebb lelkületűek kb. álljanak is meg az olvasással, amikor ehhez a részhez értek :))

22

mirwen, 2006. július 21. péntek, 13:27 (#)

#19 miért is lenne a női lábszár ellenpélda? ha igaz lenne az alapfeltevés ahogy te állítod, akkor a 16évesen megkezdett lábszárborotválás után 50 évesen hogy kéne kinézni? mint egy gyapjas mammut lábának? ugyanugyan

23

veszig, 2006. július 21. péntek, 20:42 (#)

Regen nagybatyamnal lattam pamacsot es kisfiuken nagyon megtetszett, de edesapam szakallas, ezert mikor elkezdtem borotvalkozni, az is csoda, hogy egyaltalan sikerult komolyabb serulesek nelkul beletanulnom. :)

Pár hete talaltam meg a fentebb emlitett shaveblogot es ennek hatasara impulzusvasarlokent rogton vettem DM-ben valami noname pamacsot es nivea borotvakremet -- a mach3 es az aftershave egyelore maradt, mert elso probalkozasra tulzasnak tunt volna neten rendelgetni.

Gondolom ez olyan, mintha swiftbol astraba ultem volna at, de mar ezt is nagyon elvezem. Jobb erzes es alaposabb is... mindenkinek ajanlom a pamacsot!

24

sic, 2006. július 21. péntek, 22:17 (#)

Igen, pont errol van szo, nem borotvàlunk csak végszukség esetén, amugy gyantàt ilyesmiket, esetleg lézert lehet hasznàlni.
Azt alàirom hogy a borotvàlàs nem terem szortuszot, de megerositi azt a keveset ami màr létezik. Es a piha elkezd szor lenni, na inkàbb tévén keresek horrort, erre tul rossz gondolni is.
Azért jo ellenpélda mert meginterjuvolhatsz minden nonemut e témàban, pont ezt fogja mondani. (Ok, a szabad burjànzàs hiveit meg néhàny mammutan szulettet leszàmitva.)

25

sic, 2006. július 21. péntek, 22:22 (#)

Oups, nem iratam be, a fentiek a #22 - mirwen-re vàlasz.
Mirwen? Kelta végzodésu név...

26

JEH, 2006. július 22. szombat, 10:24 (#)

Krúdy olvasás közben szoktam úgy járni, hogy leürítem a hűtőt. Most majdnem elindultam borotválkozni, amikoris eszembe jutott, hogy 25 éve nem teszek ilyesmit(csak ollóval szőrözök).

sic! szembonbol-t javítottad szempontbol-ra. Rosszul tetted. Azt hittem szembonbon-ra gondolsz. Húúú.

27

sic, 2006. július 22. szombat, 13:04 (#)

# Damned! Demasqued.

28

mr. ngr, 2006. július 26. szerda, 13:54 (#)

#24 sic: a szőrszálak vágása mégis milyen kapcsolatban áll a hajgyökerekkel?:) egyszerűen arról van szó, hogy röviden erősebbnek tűnik, mivel a vastag résznél van elnyiszálva.
ajánlott olvasmány a témában: http://www.urbanlegends.hu/2005/04/17/hajas-mesek

29

maerlyn, 2006. július 26. szerda, 17:05 (#)

Starter kitet Mo-n merre kapni? Vagy neten kell rendelni?

30

sic, 2006. július 26. szerda, 20:49 (#)

#28-mr. ngr Hajat nem szoktam borotvàlni, és nem hiszem hogy pihés a fejem. Vàlaszodbol csak egy valami kovetkeztetheto: férfi vagy. Abbol a tipusbol aki idegeskedve vagy elnézo sohajjal bàmulja felesége dràga krémeit, mert persze mind àtverés, hiszen csak hidratàljàk a bor legfelso rétegét.
:) Aminek nincs mértékegysége, az ugye nem létezik.

Apropo, itt tényleg mindenki kodot ir vagy mérnok? :)

31

Orosz Péter, 2006. július 27. csütörtök, 01:10 (#)

>Starter kitet Mo-n merre kapni? Vagy neten kell rendelni?

Nézd meg a Mammuto bevásárlóközpontban (http://kispad.hu/blog/200607/a-borotvalkozas-jobarat.html#c17 ), borotvát fogsz találni, pengét is, talán pamacsot is (a német Dovo és Merkuk borzszőrpamacsok is nagyon jók, nemcsak az angolok), krémet valószínűleg nem kapsz itthon, nézz szét a Gentleman's Shopban (www.gentlemans-shop.com ).

32

katmandu, 2006. július 27. csütörtök, 01:23 (#)

#30/sic:
Pszt. Itt mindenki fodrász és testápoló.

33

sic, 2006. július 27. csütörtök, 02:51 (#)

#32-katmandou

Mi??!!
Manikuros nincs?!

34

aidsrák, 2006. július 27. csütörtök, 18:51 (#)

és a férfi nemi szerv környékének fanszörtelenítését hogy lehet a legtökéletesebben és a legkisebb rizikóval megoldani?

35

Author Profile Page ervin, 2006. július 27. csütörtök, 20:03 (#)

aidsrák, a nickedből kiindulva azt mondanám, why bother - de valami azt súgja, hogy ez nem jó válasz.

36

sic, 2006. július 27. csütörtök, 21:10 (#)

#34-aidsràk
Nem vagyok biztos benne hogy jo helyen kérsz tanàcsot, személyesen fogalmam sincs hogy egy férfi hogy csinàl ilyet. Elmondom amit tudok, hàtha segit.
A fent leirt borotvàlkozàsi modszert inkàbb ne probàld ki, rizikosnak tunik.
Marad a klasszikus borotvàlàs mint egyik opcio.
A gyantàzàs a leghatàsosabb és tovàbb tarto, de màr bikininél is fàjdalmas, ha csak "kornyékérol" van szo, akkor megprobàlhatod, tuléljuk mi is.
A kis szorcibàlo gépeket nem ajànlom, plàne ha vilàgosabb érzékeny borod van, bàr àllitolag a férfiaké vastagabb.
Vannak tovàbbà epilàlo krémek, làbszàrrara hasznàltam egy ideig, mig egy nyugodt nyàri beszélgetés kozben legjobb baràtom elnézegette mit csinàlok és megkérdezte hogy nem zavar e hogy felkenek magamra egy krémet és leesik az osszes szorom. Azota zavar, de ha téged nem, ugy làttam létezik fan szorzetre is egy verzio. Bàr irritàlo lehet, probàld ki egy kissebb borfeluleten ha ezt vàlasztod.
Talàn léteznek férfi szépségszalonok és ott egy szakember leszedi neked, ez az amit a legjobban tudok ajànlani.
Bàrmit csinàlsz, hasznàlj utàna rendszeresen egy hidratàlo krémet.
Remélem tudtam segiteni.

37

Jared, 2006. augusztus 27. vasárnap, 19:33 (#)

Hehe sic. Előre leszögezném, hogy férfi is vagyok, mérnők is /csak hogy ne kelljen gondolkoznod rajta/.
Csak annyit fűznék a csodás elméletedhez, hogy légy szíves ne légy buta és először nézz utána az állításaidnak. Teljesen alaptalanok, ahogy arra már rávilágítottak előttem. Ennek hiányában(utánanézés) sokszor megtörténik hogy valakit h*lye szőke p*csának tartanak/elnézést, de szeretném érzékeltetni a dramaturgiát ;)/.
Mi nem azért mondjuk, hogy butaság mert nem akarunk neked hinni. Azért mondjuk mert valamikor hallottuk mi is ezt, de addig nem fogadtuk el tényként, amíg utána nem néztünk. Az emberek 14-15 éves korukban meg szoktak szerezni egy olyan igen értékes tulajdonságot, amit természetes szkepticizmusnak hívnak. És ez jól van így.
Ha ezek után nem nézel utána a dolognak magad és nem támasztod alá a saját álláspontodat hiteles forrásokkal /ahogy a fent linkelt cikkben megjelölt forrásokkal tettük mi/, teljességgel hiteltelen leszel sok ember szemében. Szerencsére egy nicknév alatt ;)

Ui.: Segíteni szeretnék még mielőtt egy nagyobb "égés" lesz belőle.

38

Author Profile Page stsmork, 2006. augusztus 28. hétfő, 09:13 (#)

[Szolg. közl: Ez itt egy törölt hozzászólás hűlt helye]

Tegnap este futó pillantást vetettem a legfrissebb kommentekre, és láttam, hogy ehhez a cikkhez valaki bekommentezte néhány borotva nevét, áraival együtt. Mivel általában a comment spam szokott így kezdődni, én pedig figyelmetlen voltam és nem olvastam végig a hozzászólást, ösztönösen lendült a kezem, és mire a szerkesztőtársaim észbe kaptak, én már ki is kukáztam a hozzászólást. Tévedés volt, az érintettektől ezúton elnézést kérek.

Az egyik Asterix képregényben van egy jelenet, ahol a fogadós se szó se beszéd kihoz a két főhősnek egy-egy sült vaddisznót, majd Asterixnek odasúgja, hogy "Jöjjenek el hozzám ma este, a címemet az egyik vaddisznóba rejtettem!" Mire Obelix átszól a másik asztaltól, hogy "Ja, szóval az volt az, amit alig bírtam megrágni! Akkor legyen szíves hozza ki a címét egy másik vaddisznóba rejtve!".

Ha a tévedésből törölt hozzászólás elkövetője olvassa ezt a közleményt, akkor kérem, hogy küldje be az árakat még egyszer (sült vaddisznóval vagy anélkül :-). THX

39

yaanno, 2006. augusztus 28. hétfő, 09:33 (#)

#37 Jared - [kvót]szeretném érzékeltetni a dramaturgiát[/kvót]

Sikerült. Bár természetes (?) szkepticizmusod megakadályozott abban, hogy a racionalitás hangján (hahaha, tobzódjunk a képzavarokban, ha már) szólalj meg.

40

Jared, 2006. augusztus 28. hétfő, 12:22 (#)

@ yaanno:
Nem feltétlenül mindent a "természetes" szkepticizmus hajt. Itt inkább az volt a célom, hogy sic-nek eljusson az érzés amivel már mind találkoztunk egyszer-egyszer, hogy váltig hiszünk valamiben, mások ki/lenéznek minket érte és később kiderül, hogy tényleg butasághoz ragaszkodtunk oly nagyon. Engem egy ilyen sztori vitt rá erre a szkepticizmusra 15 évesen. Ennyi. Mondom: nem akarok senkit sem sértegetni, az sosem vezetett jóra, de ha mégis így lenne, fogadja mindenki elnézéskérésemet. ;)

41

Author Profile Page eszpee, 2006. augusztus 28. hétfő, 12:29 (#)

Jared, kiderült anno, hogy mégsincs Mikulás? :)

42

sic, 2006. augusztus 28. hétfő, 14:24 (#)

#37-Jared
Figyelemremélto hogy tizenévesen kialakitottàl egy stilust, nekem is ekkor tàjt tunt fel hogy hulyének nézni màsokat igen konnyu csak okosabb nem lesz tole senki.
Ha a 34 es vàlaszom zaklatott fel, mindossze elmondtam diohéjban egy eltévedt kérdésre a lehetséges vàlaszokat, a kérdezo alapveto emberi respektàlàsba beletartozik. (Ezt a fogalamat is fiatalon lehet elsajàtitani.)
Amennyiben a 30-as szàmu iràsra reagàltàl; arra céloztam hogy a borotvàlkozàs, gyantàzàs ugyanabba a feleslegesen vitàzhato és alig vitatott domainbe tartozik mint a boràpolo krémek hatàsa vagy hatàstalansàga. Tokmindegy,kicsit hiszunk benne kicsit nem, a legtobb no ebbe a jàtékba simàn belemegy, a vitatott hatàsért vagy mert napi tiz percet magàval foglalkozik. Ugyanez bizonyos férfiak szempontjàbol teljesen irracionàlis, megmosolyogtato, és ezt is elfogadom. (Azt kevésbé hogy ettol szoke p**a volnék.) Ez volt mondanivalom, most a szàjbaràgos vàltozatot olvastad.
Egy àllàspontrol beszéltem, egy percig sem àllt szàndékomban vitàt nyitni és kozmetikai vagy egyéb laboratoriumok valos vagy csalo eredményeibe belemàszni, nem a szakterultetem, és nem is érdekel.

Az olvasni tudàs is egy érdekes vàltozata a gondolkodàsnak, ezek szerint ezt az én esetemben mellozod. A szkepticizmusnak pedig létezik olyan vàltozata amikor ràjossz hogy egy rakàs irracionàlis, unalmas vagy céltalan dologban, jàtékban, bàrmiben benne vagy te is ugyanugy mint màs, teljes autarciàban remeteként mégsem lehet végezni, tehàt az ember elnézoen bànik a mindennapi kis irracionalitàsokkal, sajàtjàval és màsokéval.

Nincs szàndékomban nicket vàltani mert szerinted leégtem és szoke p**a vagyok, bizonyosan konstruktivak a motivàcioid midon a szkepticizmus "érzését" szeretnéd mindenàron oktatni, àm ehhez elobb talàlj magadnak valami alapot. Intellektuàlisat vagy emberit.

43

gargoyle, 2006. augusztus 28. hétfő, 15:00 (#)

a vitabol levalasztva es elkulonitve az erzelmi szalakat amit egy rossz kifejezes/vicc okozott meg mindig nem latom megindokolva a borotvalkozas es a szorosodes kozti osszefuggest, pedig amugy erdekes tema (avagy nyirja-e az ember a pihet a fulen .)

az hogy a nok(vagy ferfiak) kicsit vagy nagyon hisznek bizonyos jatekokban (hidratalokremtol az AXEon at a poritott orrszarvuszarvig) teljesen mas kerdes, mivel elvileg az adott allitas szinte egzakt mod vizsgalhato egy nem tul bonyolult kiserlettel ha nem tevedek

44

Author Profile Page eszpee, 2006. augusztus 28. hétfő, 15:08 (#)

gargoyle, és mások: http://www.snopes.com/oldwives/hairgrow.asp

45

rhapsodhy, 2006. szeptember 1. péntek, 13:58 (#)

stsmork: én voltam, de nem az árak voltak a lényeg, hanem a végösszeg. Eza sztarter kit(borotva, krém, after shave, pamacs, és pengék) átszámítva 28 ezer forintot tesz ki. Ezt azért nem nevezném kifelyezetten olcsónak.
Bár, az is igaz, hogy nem írtad, hogy a krém mennyi ideig elég kb.

Egyébként mi a különbség a krém és a szappan között? Miben jobb egyik/másik?

46

Orosz Péter, 2006. szeptember 2. szombat, 21:07 (#)

> Ezt azért nem nevezném kifelyezetten olcsónak.

Tényleg nem olcsó elindulni, de onnantól gyakorlatilag nincsenek költségek. A borotva és a pamacs évtizedekig jó. A fogyóeszközök közül egy penge (amivel körülbelül egy hétig lehet borotválkozni) 50 forint, egy tégely jó borotvakrém pedig 15 dollár (3000 forint) és egy évig elég. Ez ötezer forintos évi fenntartási költség. A másik oldalon ott vannak a 3-4-szer használható, darabonként 500 vagy még több forintba kerülő Mach3 és hasonló borotvák pengéi. Plusz a borotvahab. A borotválkozás utáni izét most nem számoltam bele, mert az eszköztől függetlenül kell.

> Egyébként mi a különbség a krém és a szappan között?

Én sose használtam szappant, de Corey Greenberg szerint a fő különbség az, hogy szappan használata esetén egy bőrfelületen kizárólag egyszer lehet végigmenni újraszappanozás nélkül, a krém viszont bőven lubrikál annyira, hogy a furcsa alakú felületeken 2-3x is végig lehessen menni újrakrémezés nélkül (és tényleg):

http://www.shaveblog.com/2005/06/you-know-what-im-not-lee-marvin.html

47

Orosz Péter, 2006. szeptember 7. csütörtök, 16:33 (#)

Itt egy kiválóan összerakott indulócsomag Corey Greenberg oldalán:

http://www.shaveblog.com/?p=240

A Merkur HD borotván kívül (ami gyakorlatilag annak a régi Gillette-nek a mai verziója, amit én használok) mindegyiket próbáltam és mindegyik nagyon jó

48

BaBe, 2006. szeptember 7. csütörtök, 22:43 (#)

Hű, de jó, hogy Péter reagált, el is felejtettem, hogy létezik ez a cikk. Egy személyes, illetve inkább családi dilemmában kérném a segítségeteket: ki mikor kezdett el borotválkozni? Életkor, szőrmennyiség, egyéb paraméterek... segítsetek!

49

Author Profile Page ervin, 2006. szeptember 8. péntek, 10:34 (#)

BaBe,

a fiúk többsége nem szükségből, hanem wannabe-megfontolásokból "kezd el" büszkén borotválkozni, értelemszerűen az apjától lopott cuccokkal, mihelyt meglátja magán az első, nagy jóindulattal arcszőrzetnek tekinthető pihéket, valamikor általánosban.

azt nem tudom, hogy a nőknél hogy megy ez. :P

50

gargoyle, 2006. szeptember 8. péntek, 10:51 (#)

szerintem is nehez altalanositani, meg szorzetfuggobb mint a noknel. van ismerosom aki maig 2-3 hetente borotvalkozik nagy sohajok kozepette, mig en ha reggel nem pengevel borotvalkozom csak elektromossal akkor este mehet a masodik turnus ha menni akarnek valahova es az esedekes hely nem korzikai rablobar. amikor a gyermek elkezd borostasodni ideje gondozni.

51

BaBe, 2006. szeptember 8. péntek, 13:35 (#)

#49: hát hogy a nőknél hogy megy ez, azt én sem tudom... :) Azt tudom, hogy az érintettnek már nyolcadikban árnyékos volt az orra alatt, de ez kevés ahhoz, hogy borotvával essen neki, hajlandósága sem volt. Most így a tizedik elején már valami szőrzet is nő az álla alatt, ami szerintem vicces, az apja szerint viszont egy egészen más testtájékon lévő szőrzetre hasonlít - és így már az öccse is viccesnek találta...:) Úgyhogy lehet, hogy a testvéri cukkolást kerülendő fog borotvát ragadni, de a fene sem tudja, hogy hogyan is jó ezt elkezdeni. Egyébként, ha nem cukkolják, lehet, hogy hagyja, ahogy van - ha a fején lévő bozontból indulok ki, akkor simán. :)

#50: korzikai rablóbár, ez jó :) no jó-jó, értem én ezt a borostás dolgot, csak tudod, a borosta úgy képződik, hogy először megborotválkoznak... :) tehát borostánk, az még nincs.

52

rhapsodhy, 2006. szeptember 11. hétfő, 18:48 (#)

én akkor kezdtem el, amikor elkezdett noni a bizonyos arnyek az orrom alatt, mivel szerintem undorito az ilyen csemegebajusz(meg altalaban a bajusz). Hetente egyszer, harompenges eldobhatoval, ilyen komoly cuccot egyelore meg nem erdemes vennem. A szormennyiseg: feltuno csemegebajusz kb. 2 het utan, meg pajesznal is novoget a dolog, allamon egy-ket szorszal. Nem biztos, hogy kellene, de a wannabe erzes bennem van:D

15 eves vagyok, tavaly borotvalkoztam eloszor "komolyan".

53

Tapír, 2006. október 16. hétfő, 23:12 (#)

Nem annyira olcsó, de mindenképp megérdemel egy kattintást:

http://www.muehle-pinsel.de/index_en.html

A kiszolgálás és a termékek is elsőosztályúak.

54

ant, 2006. október 19. csütörtök, 15:51 (#)

A cikk hatasara en is beszereztem a kellekeket:
- Merkur alap borotva (Extrametal, pl. Mammut2): 5900 HUF
- 10 db Merkur penge (ugyanott): 1200 HUF
- 5db Wilkinson penge (Rossman): 500 HUF
- alap Wilkinson borotvaszappan (Rossman): 500 HUF
- bovli pamacs (Tesco): 500 HUF
- Wilkinson pure badger pamacs (kulfold): 12 EUR (~3000 HUF)
- Nivea after shave balzsam, jobb hijan (otthonrol)

Az eddigi tapasztalatom minimalis (2 alkalom), de nem tunik neheznek a mutatvany. A finomabb reszek (szaj kornyeke) borotvalasa viszont egy kicsit maceras, mivel a borotva feje lenyegesen nagyobb es ugye nem "hajlekony". Bar gondolom nemi gyakorlattal mar jobban fog menni...

55

Gabó, 2007. január 8. hétfő, 20:47 (#)

Nem tudom, hogy hogyan, de idekeveredtem, és elolvastam a cikket. Osztom a leírtakat. Sokáig szenvedtem attól, hogy állandóan kipirosodott a nyakam, apró kis hólyagokkal társítva. Kb. fél éve - ismerősöm ajánlására - vettem egy pamacsot ("nevesincs") és akkor még nem ismerve a lehetőségeket Barbon borotva krémet. Egy kicsit javított a helyzeten, de mégsem volt az én világom. Sem minőség, sem illat.
Majd a Douglass-ban járva ajánlotta az eladó a Proraso készítményeket. Egyből legalább 90%-os javulás. Ajánlom - remélem nem minősül reklámnak - mindenkinek, és még angol nyelvtudás sem szükséges hozzá. A borotva krém tubusos 1.990,- Ft. Nagyon jó mentolos, kellemesen hűsít, gazdag habot képez. A napokban vettem még egy Pre Shaving cream-t is, ez 2.890,- volt. Ez használható borotválkozás előtt és után is. Én után használom. Ez teljesen bevált, igaz nekem van egy kis gyógyszerre emlékeztető illata, de nagyon kellemesen hűsít, és fő, hogy segít. Az indulás előtt fújt parfüm illata pedig úgy is elveszi.
Most a blogot olvasva következő lépés egy klassz pamacs beszerzése, még nem tudom, hogy hogy fog menni angol tudás nélkül, de majd megpróbáljuk. A Quatro4 borotva egyelőre marad..., félek attól hogy húskombinátba megyek át,és darabolok. És ha már penge lesz, akkor inkább a kést választanám, az szerintem férfiasabb...

56

szőrős, 2007. március 11. vasárnap, 19:42 (#)

#49:
Nem tudom a többséggel mi a helyzet, de nálam egy jó haver szólt eccer: Te figyu, kezdesz szőrősödni, nem akarsz megborotválkozni, mert elég furán festesz?
Belenéztem a tükörbe, és valami rém nézett vissza. Pár nap, hét leforgás alatt úgy kiserkentek a kis pihék, hogy én is csak néztem. A pihe-puha bajuszkámat akkor már vágtam, mert idegesített, de amikor a többit is levágtam, nem volt megállás. Egyre csak erősödött, és a heti egyszeri borotválkozást lassan felváltotta a kétnaponta.
Annyira nem szeretem, mert számomra tortúra, így ha tehetem, nem vágom, de nekem nem áll túl jól a szőr. Se a hosszú, se a rövid. Így muszáj.

Sokszor álmodozom róla, hogy egy lakatlan szigeten élem le az életem, ahol ezt se jelent majd gondot. :P

57

Adam, 2007. március 19. hétfő, 17:24 (#)

Én ez http://www.guidetohairremoval.com/shaving-trimming/ alapján kezdtem a témába pár hónapja.

A már említett Moss Scuttle tényleg nagyon jó, feldobja a borotválkozást rendesen: http://www.sarabonnymanpottery.com/moss_scuttle.htm

58

Lili, 2007. március 21. szerda, 22:26 (#)

# 56:"Most a blogot olvasva következő lépés egy klassz pamacs beszerzése, még nem tudom, hogy hogy fog menni angol tudás nélkül, de majd megpróbáljuk"

L'Occitane van Budapesten, nekik van pamacs (klassz)... persze borotválkozó szappan is.

59

Pink Panther, 2007. március 22. csütörtök, 17:12 (#)

ejha... jó a cikk, csak a téma egy kicsit furcsa...

60

Peet, 2007. március 27. kedd, 16:10 (#)

egyenes borotvakés az igazi!!!

61

Charles, 2007. április 6. péntek, 00:03 (#)

Apám ilyen borotvát használt szinte egész életében, még megvan szerintem. Igaz, az alja réz-színű aluminium, és talán a teteje is. Talán magyar vagy kelet-német (orosz?). Közé mindig Wilkinsont vettünk, néha zsilett-et. Jó volt pl. borítéknyításra vagy egyéb finom papírvágásra is (a használt persze. :) )

Én magam viszont - ahogy ő is később - villanyborotvát használok. 16 éves korom óta, eddig 3 db volt. Egyik sem ment tönkre, de egyre jobbat vettem / kaptam. Nem akarok reklámozni, nem írok márkát. Ennek az ára is kijön egy kezdő készletből, sőt vannak kb. féláron már olyanok, melyek igen jó minőségűek. Ami ehhez jön költség, az az after-shave, melyből csak egyféle márkát használok sok-sok éve, amely fehér és no alkohol. :) A másik változó költség, hogy kb. 3 évente érdemes a pengét és az alkatrészt (nem írom mi az :) ) kicserélni, ami 5-10e Ft max, együtt olcsóbb.

Ezek mellett minden tiszteletem a pamacsos és zsilett-pengés borotválkozásé. Én magam is csináltam párszor még anno.

Persze tartalékban van itthon egy G Mak3 törbó is. (nem írtam márkát? :)

62

Nyisz, 2007. június 19. kedd, 23:45 (#)

Proraso nekem is bejött.

63

Moti, 2007. július 13. péntek, 18:25 (#)

Most jutottam hozzá egy borotvakéshez,kíváncsi vagyok milyen lesz használni. :)

64

Moti, 2007. július 16. hétfő, 00:19 (#)

Meg is van.DOVO Solingen.Vettem Denim borotvakrémet hozzá...érdekes így borotválkozni. :)

65

creativehun, 2007. július 26. csütörtök, 16:07 (#)

Üdvözletem mindenkinek.teljesen véletlenül keveredtem erre az oldalra még szerencse,hogy idekeveredtem :)) érdeklődnék,hogy van-e valakinek arról infója ,hogy M o.-on megvásárolhatók-e a Geo F Trumper termékei és a Dovo Solingen borotvakései.Minden segítséget előre is köszönök.Üdvözlettel.Creativehun

66

creativehun, 2007. augusztus 19. vasárnap, 20:12 (#)

Szerencsésen sikerült találnom pár összetevőt. :)) pamacsok:http://www.ecsetbolt.hu/termek.php?mi=41&meddig=20&gy1=25
DOVO Solingen borotvakések és Merkur Solingen borotvák:http://www.extrametal.hu/index.php?level=3&catid=25&catnev=Testkozmetikai%20term%E9kek
Geo F Trumper,Proraso és egyéb arcápolási termékek leggközelebbi beszerzési helye:http://www.muehle-pinsel.de/

67

c300er, 2007. szeptember 5. szerda, 01:31 (#)

heló újra :)
http://www.muehle-pinsel.de/ -ről rendelek holnap pár cuccot borotválkozáshoz, esetleg ha valamelyikötöknek kell valami, akkor betársulhatna, hogy osztozzunk a shipping fee-n :)
11 usd :)

68

creativehun, 2007. szeptember 5. szerda, 16:46 (#)

Én pár hete rendeltem tőlük ...agusztus 06.-án utaltam a pénzt és 24.-én jött meg a cucc.A postaköltség 8 euro de 100 eurós megrendelés felett ingyenes a csomagküldés.

69

Nyisz, 2007. szeptember 7. péntek, 21:13 (#)

Hogyan kell rendelni innen? http://www.muehle-pinsel.de/

70

sic, 2007. szeptember 7. péntek, 23:13 (#)

#69 Nyisz, gondoom a "to the check out" kifejezés zavart meg, csinàlj ugy ahogy szoktad, és ezt a gombot tekintsd az "add to (shopping) cart" vagy "buy"-nek.

71

creativehun, 2007. szeptember 8. szombat, 17:22 (#)

Én pl. így rendeltem: az oldalon összeszedtem a vásárolni kívánt termékeket/az adott termékeknél az order gombra kattintva :)/ majd a vásárlás végeztével katt a jobb alsó sarokban olvasható "To the checkout" szövegre. Itt megadtam a címemet és minden egyéb szükséges adatomat...majd pár percen belül megjött a vásárlást visszaigazoló mail a címemre, benne egy referencia számmal,ezzel a maillel/kinyomtatott fomában :)/ elbattyogtam a bankomba és forintban kifizettem a vételárat, amit a bank automatikusan transzferált euróra...aztán kb. 2-3 hét mulva jött a csomag :))))). A borotvakrémszappan /Geo F Trumper: Rose egyszerüen isteni...a Coral skin food nemkevésbé csak ajánlani tudom. Jó vásárlást kívánok mindenkinek!Üdv:Creativehun

72

Nyisz, 2007. szeptember 12. szerda, 22:08 (#)

Hát, nem ment a rendelés. :( Kiválasztás meg ilyesmi az oké csak a három fajta bankkártyából ami jó neki egy sincs. Nekem egy negyedik fajta van. :(

73

creativehun, 2007. szeptember 13. csütörtök, 16:56 (#)

Hát vedd meg készpénzért...hol itt a probléma? Simán elutalod a számládról a vételárat.Olvasd el figyelmesen amit a hsz-ed felett írtam. Nem kell,hogy legyen kártyád!!!!! Üdv :Creativehun

74

kopasz, 2007. október 2. kedd, 17:48 (#)

Elolvastam a cikket, és megtetszett ez a safety razor téma. A cikkben is ajánlott fix fejű borotván kívül vannak még állíthatóak is. Ezek jóval drágábbak, de konkrétan mi állítható rajtuk és ez mennyire fontos?

75

creativehun, 2007. október 2. kedd, 18:56 (#)

A penge dőlésszöge állítható.A téma indító Orosz Péterhez hasonlóan én is egy régi Gilette borotvát használok ami ilyen elven működik. A fej alatt egy forgatható gyűrű segítségével lényegében meghajlítjuk a pengét ezáltal megváltoztatjuk annak dőlésszögét az arcbőrhöz képest.Mindenki döntse el ez mennyire lényeges ...a magánvéleményem az,hogy ez egy jó dolog.Üdv:Creativehun

76

kopasz, 2007. október 2. kedd, 19:11 (#)

Magyarul nem fárasztod feleslegesen a csuklódat, hogy pár fokkal ideálisabb szögben legyen a penge?

77

creativehun, 2007. október 3. szerda, 15:38 (#)

Hmmm a dolog azért nem ennyire egyszerü. Nekem pl. ha állítok a dőlésszögön az istennek sem sikerül normálisan megborotválkoznom utána...akárhogy is tekerem ki a csuklómat.Persze az is lehet,hogy ez csak pszichés és bemagyarázom magamnak :))

78

kopasz, 2007. október 5. péntek, 19:55 (#)

És tudja valaki, hol lehet kapni Budapesten ilyen Merkur Hefty Classic borotvát? Az Extrémmetálban próbálkoztam, de ott csak ilyen open comb verzió kapható.

79

fecogee, 2007. október 7. vasárnap, 18:43 (#)

engem is érdekelne, hol lehet beszerezni.
a 900 Ft-os wilkinson műanyag-borítású nem az igazi, bár használható :)

80

creativehun, 2007. október 7. vasárnap, 19:25 (#)

Szerintem ez állítható:http://www.extrametal.hu/index.php?level=4&catid=8&catnev=Borotvak%E9sz%FCl%E9kek&do=termek&termekid=305
De ne kövezzetek meg ha mégsem ...sajnos nem lehet nagyítani a képet és így nem merek rá mnegesküdni.Fel kell őket hívni telefonon vagy megérdeklődni mailben.Üdv:Creativehun

81

kopasz, 2007. október 7. vasárnap, 21:11 (#)

Igen, kapható ez az állítható 16 000-ért meg egy három részből álló egyszerűbb verzió is 7000-ért, ami nagyon hasonlít az ebben a cikkben, és az összes angol nyelvű fórumon is ajánlott Hefty Classic-re, de ez egy open comb változat.

82

Nyisz, 2007. október 8. hétfő, 13:39 (#)

Nekem ez az Extrametálos open comb van. Tökéletesen használható.
Ott vettem Merkur pengét is, kiválló.

83

Ingyom, 2007. október 10. szerda, 14:04 (#)

Merkur Hefty Classic borotvát a budaörsi Auchan-ban a késes fazonnál vettem. Marha jó, csak gagyi pengét használtam hozzá sajnos. :) Ilyen kis csóró wilkinson pengét, de láttam ott komolyabb pengéket is. 2000 forint volt egy Merkur csomag, az biztos megérte volna a "befektetést" :)

84

fecogee, 2007. október 17. szerda, 23:16 (#)

Én is vettem egy Merkurt a Mammutban 6900-ért, nagyon jó kis darab. Az állítható dőlésszöges 17 ezer volt azt hiszem.

85

insider, 2007. október 21. vasárnap, 22:17 (#)

Én is vettem egy ilyen borotvát a Mammutban, de képtelen vagyok vérfürdő mentesen használni...
Azóta a pamacs maradt, viszont a borotvám a régi mach akárhányas.

86

Gabor, 2007. október 27. szombat, 22:56 (#)

mindig is elégedett voltam a mach3-al de lássuk be, hosszú távon ez egy drága megoldás! a cikk hatására beszereztem az eszközöket: vulfix pamacsot, proraso szappant és egy dovo solingen borotvakést élezővel... és ezekért nem kevés pénzt fizettem!

hosszú távon ez biztos olcsóbb lesz csak egy bajom van! eddig kétszer borotválkoztam ezzel a borotvakéssel és több helyen rendesen megvágtam magam! pedig nem nyomtam rá túlságosan! szerintetek mit rontok el?

87

creativehun, 2007. október 28. vasárnap, 21:02 (#)

Azt hiszem semmit nem rontassz el..csupán ez is egy tanulási folyamat aminek Te most az elején vagy...ezt is ugyanúgy meg kell tanulni mint bármi mást a világon, én egyenlőre ezért is nem mertem venni borotvakést...ahhoz elég szép ára van,hogy csak álljon a fürdőszobaszekrényben viszont ugy sem szeretnék kinézni mint egy elsősegély reklám :)) Sajnos azóta mióta a borotvakések és egyébb ...úri holnik divatja leáldozott több olyan generáció is felnőtt velem együtt akinek egy fenést egy késsel törénő borotválkozást vagy épp egy hab felverését is meg kell tanulnia mivel ezek kihaltak ennek az országnak a kultúrköréből.

88

juhu, 2007. október 31. szerda, 21:22 (#)

17 éves vok
nemtom nekem mindig irritálja a bőömet és pattanások keletkeznek
az arcomon.na most azok mire elmúlnak kb 1 másfél hét .mert nem akarok belevágni viszont ameddig nem borotválkozok nő 1 kis arcszőrzet .ti mit tennétek?
vagy csak nekem van ilyen problémám?

89

qnadam, 2007. október 31. szerda, 22:25 (#)

ha olyan stílusban borotválkozol, mint ahogy írsz, akkor ne csodálkozz ;]

90

Gabor, 2007. november 1. csütörtök, 10:34 (#)

egy kis update:
az előző kommentem óta 3x használtam a borotvakést! a technikám lényegesen javul és ma pl egy helyen sem vágtam el magam ugyh megéri optimistának lenni :-)ha vkit komolyabban érdekel a youtube-on vannak videók ahol megmutatják h kell használni... persze ettől a legelején ugyanugy elvágod magad :-)

creativehun:
igazad van, drága a kés, tényleg... de ha abba belegondolsz h az eldobható mach3 hosszú távon mibe kerül akkor máris nem olyan drága, csak ott ugye egy alkalommal kell SOK pénzt kiadni! meg kéne hagyni a szakállat és az ugy költséghatékony lenne :-)

91

creativehun, 2007. november 1. csütörtök, 13:34 (#)

Szevasztok! Ahogy mondani szokták az ember nem másnak borotválkozik..hanem magának :)).Gabor azokat a yutub-os videókat szívesen megnézném, ha nem gond megoszthatnád velünk a linkeket.Juhu...nagyon alaposan áztasd be meleg vízzel az arcbőrödet és ugy borotválkozz,ha ez sem segít próbálj meg óvatosan pengés borotvát használni..lehet,hogy ezekre az eldobható műanyag kacatokra érzékeny az arcbőröd.

92

Gabor, 2007. november 2. péntek, 11:54 (#)

sziasztok!

pörög a téma :-)

nézzétek meg pl ezt: http://www.youtube.com/watch?v=78QqnrJtvg4

de ha a youtube-on a keresőbe beirjátok h straight razor shave akkor ezen kívül rengeteget kiad még! sztem érdemes ezeket megnézni a technika miatt de mondom ezzel együtt ugyanugy meg fogjátok vágni magatokat először csak ugye az nem mindegy h mennyire! hajrá!

többiek! ...akik kipróbálták, írjatok, mit tapasztaltok :-)

93

Zozz, 2007. november 3. szombat, 21:33 (#)

Sziasztok!

Honnan lehet beszerezni Magyarországon minőségi Safety razor-t vagy Double Edge Razor és hozzá panacsot, tálat és borotválkozás utáni krémet?
Akár mail-be is válaszolhattok!

Köszönöm előre is!

Üdv, Zozz.

94

creativehun, 2007. november 8. csütörtök, 20:13 (#)

Szevasztok! Kíváncsiságból beszereztem egy borotvakést az Extrametáltól...egy un. Solingen extrasol quality tip. borotvakést.Bár ne tettem volna :( Szerintem ...sok köze nincs a solingeni minőséghez az már bizonyos.Igaz,hogy bagatell áron adják....de aki ezzel képes megborotválkozni az szerintem zseni.Megfelelő élet még nyomokban sem bírtam rajta felfedezni...hiába na na..igaz a mondás olcsó húsnak híg a leve...csak legalább ne reklámoznák solingeniként.

95

Gabor, 2007. november 11. vasárnap, 13:37 (#)

creativehun:
nekem is solingen van, azt nem tudom melyik tipus pontosan! az első próbálkozás után ki akartam dobni, egyszerüen nem vágott! aztán rájöttem kicsit jobban és "szakszerübben" meg kellett volna élezni, itt van h hogyan: http://www.youtube.com/watch?v=liKYctpdjC4

amit viszont észrevettem... mintha közelebb vágná mint a mach 3, kevesebbszer kell borotválkoznom egy héten!

többiek?

96

atommanó, 2007. november 17. szombat, 19:27 (#)

Én egy ilyet vettem teljesen szuper igazez nem 3000 Ft volt.
http://shop.schieche.de/images/S_25_112580-Kopie.jpg

97

Piszkos Fred, 2007. november 19. hétfő, 21:41 (#)

Üdvözletem!

Nagyon megtetszet ez a borotválkozósdi dolog, szeretnék megtanúlni borotvakéssel. És ugye ezek nem igazán olcsó dolgok. Láttam ezt az extrametálos olcsó cuccost, kíváncsi lennék, használható-e ilyen célra..borotválkozásra. Ha belegondolok, ennyi pénzért lehetne jó minőségű, nem egy bonyolúlt dolog. Van valakinek tapasztalata vele, a fent hozzászóló úron kívűl?

98

creativehun, 2007. november 20. kedd, 15:57 (#)

Hali Piszkos Fred! Ha érdekel a bolti ár feléért átpasszolom neked...de előre megmondom nagy csalódás lessz.Üdv:Creativehun

99

Bluemonday, 2007. november 20. kedd, 22:44 (#)

Sziasztok!
Mióta borotválkozom (majd' 15 éve),gyűlöltem az egész procedúrát.Eme blog hatására váltottam biztonsági borotvára,kb. 3 hónapja.A lényeg,hogy szó szerint szerelmese lettem a biztonsági borotvának,szinte várom az újabb alkalmakat...
A tapasztalatom viszont sokakkal (szinte mindenkivel) szemben az,hogy a hazai 2 drogéria hálózatban kapható Wilkinson bizt. borotva,és pengéje egyáltalán nem rossz.Azt azért elismerem,hogy nem erős a szőrzetem.De spec. kifejezetten azért kezdtem ezen az olcsó változaton,hogy belekóstolhassak ebbe a világba.Nem bántam meg,így jöhet a következő lépés.Azoknak,akik hozzám hasonlóan (kezdetben) tartottak a drága modellektől bátran ajánlom.

100

Piszkos Fred, 2007. november 21. szerda, 22:49 (#)

Ma nézegettem pont drogériákat, asszem én is kipróbálom a Wilkinson biztonságit, mert árban nem vészes éppen, ki lehet próbálni , h fekszik-e a dolog, vagy nem. Egyébként biztos nem véletlen gyártják ennyi idő után is, valószínűleg megvannak a kedvelői mindenhol.
A borotvakés.. az már kicsit komolyabb beruházás sajnos, de egyszer majd mindenképpen.
Ez a cikk pedig rém jó.

101

Piszkos Fred, 2007. november 23. péntek, 15:14 (#)

Kééész! Megvettem az egész játékkészletet, pengés wilkinsont, borotvapamacs és krémet. És már játszottam is vele:) Szerencsére nem nagy intéztem el magam, bár bajuszomnál kicsit sebes lett, de ott máskor is problémás. Egész jó móka:) Sose borotválkoztam még meg ennyiszer egy héten.. Boltban ugyan kicsit fúrcsán néztek, mért akar egy 18 éves ember magának biztonsági borotvát, és egyébb olyan kellékeket, amiket már jó ideje csak az idősödő emberek használnak főleg, akik itt ragadtak a múltból. De csak ajánlani tudom bárkinek. Azonkívűl rém elegáns.

102

Zozz, 2007. november 28. szerda, 15:24 (#)

Milyen az a biztonsági borotva? Google-el nem sok infót találtam róla..

103

Penálen, 2007. november 28. szerda, 16:55 (#)

Amennyiben komolyan kérdezted :)

A biztonsági borotva az a tök hagyományos, cserélhető pengés borotva, amit a 20. század nagyobb részében használtak - amibe a borotvapenge kell :) Azért biztonsági, mert az eredeti, bicskaként nyíló, horrorfilmekben nyakmetszére használatos borotvához képest biztonságos, nem lehet vele óvatlanságból nagy, mély sebet ejteni, fület/orrot levágni, nyakat elmetszeni, mert a pengeház nem engedi a pengét még direkt kísérlet esetén sem mélyen a bőrbe vágni.

Ezt váltotta az eldobható borotva, ami ugyanaz az elv, majd a villanyborotvák.

104

Zozz, 2007. november 28. szerda, 17:24 (#)

Köszi, csak nem sűrűn hallottam ezt a pontos megnevezését a borotvának ;)

105

Penálen, 2007. november 28. szerda, 19:59 (#)

Így szokott ez lenni: biztonsági borotvának leginkább addig hívták, amíg az is közhasználatban volt, amihez képest biztonsági volt. Miutá
n már nem nagyon volt "nem bizonsági", nem volt értelme többé megkülönböztetni.

Így volt ez a gyufa esetében: eredetileg biztonsági gyú(jtó)fácska volt a neve, lett biztonsági gyufa, később becenévvé rövidülve gyufa. Ha valamiért leszoknánk a varrótű használatáról, lehet, hogy pár 10 év múlva a biztonsági, avagy biztostű is csak tű lenne :)

106

bluemonday, 2007. november 30. péntek, 11:44 (#)

Tisztában vagyok vele,hogy a borotválkozás nem egy "időmérő futam",de mégis érdekelne,hogy kinek mi a a tapasztalata.Ugyanis az történt,hogy bizt. borotvával sikerült (kb. 10. alkalomtól kezdve) gyorsabban megborotválkoznom,mint a Gillette Machxxxx
"készülékkel" (-> ami azóta már kidobva :o)))

107

vki, 2007. november 30. péntek, 20:30 (#)

mit csinálják van 1 pár pttanások és már kéne borotválkozni?
mert nem akarok belevágni a pattanásokba

108

atommanó, 2007. december 4. kedd, 23:15 (#)

Nos késes borotvával nyomulni hihetetlen jó :)
Pár hete használom és egyre jobban tetszik. Valóban meg kell tanulni használni de kis odafigyeléssel hamar bele lehet jönni. Creative milyen borotvakést árulsz?
A típust leírnád?

üdv: atommanó

109

creativehun, 2007. december 5. szerda, 18:11 (#)

Hali atommanó:A 94-es hsz-nél leírt kést...de egyébként itt a tipusa:Solingen extrasol quality tip...Üdv:Creativehun

110

atommanó, 2007. december 7. péntek, 14:10 (#)

Jahm az a 3000 Ft körüli?

111

creativehun, 2007. december 7. péntek, 19:38 (#)

Igen

112

Zozo, 2007. december 9. vasárnap, 18:41 (#)


Tetszett a cikk. Én Mach3 turbot és Fusiont használok felváltva. Mivel nem erős a szörzetem 1 patron kb. 1 hónapig elég. De azért sutyiba kipróbáltam apu biztonsági eszközét. Nem volt rossz, de azért nrm váltanék még ingyen sem, haladok a korral. Bár elismerem, hogy erősen lehúzás a mai modern cuccok.

113

emberke, 2007. december 11. kedd, 14:53 (#)

Sziasztok!

Péter cikkének hála, én is ihletet kaptam az "áttérésre".
A kérdésem a következő: milyen kezdő borotvát érdemes venni? Nézegettem már ugyanis Merkurokat, és ezek több szempontból is tetszenek: német, minőségi acél teméknek tűnnek, és közel is készülnek - nem úgy mint pl. az a vacak Wilkinson, amit nagyobb boltokban kapni lehet, vagy a Weishik, amik minőségiek ugyan, de Hong Kongon készülnek. Továbbá, nem tudom, hogy melyik lenne a jobb kezdésnek, a nyitott fésűs vagy a zárt? Van-e ennek különösebb jelentősége?
Ezen kívül, milyen pengével érdemes próbálkozni. Azt írtátok, hogy Gillettel nem igazán érdemes próbálkozni, mert azt ma már Oroszországban gyártják. Láttam még Astrat a boltokban, de kiderült, hogy valszeg azokat is az oroszoknál készítik - amióta bekebelezte ezt az eredetileg cseh céget a Gillette. Nos, mi a véleményetek?

Ja, és találtam egy érdekes ajánlatot:
http://www.razorandbrush.com/Sampler.html
Hátha érdekel valakit...

További jó "szőrözést"!

114

Bluemonday, 2007. december 13. csütörtök, 20:49 (#)

A német minőséghez azért tegyünk annyit hozzá,hogy a mostani "licence Wilkinson" is a német ipar terméke.
Nemrég találtam rá egy hazai aukciós portálon 1 doboznyi (25 x 5db penge) eredeti,70-es évekből származó Wilkinson pengére.Eredeti angol gyártmányú pengék,csodálatos,bontatlan állapotban érkezett hozzám a dobozka.
Összehasonlításképp vettem pár doboz eltérő márkájú pengét.Egyszóval "felejtős" az itthoni kínálat.Élezés tekintetében siralmasnak is mondhatnám.
Ha majd elfogy ez a 125 db penge, akkor természetesen kipróbálom a Merkur cuccait. :o)

115

emberke, 2007. december 14. péntek, 13:13 (#)

Amikor "vacak Wilkinson"-ról beszéltem, akkor erre a "díszpéldányra" gondoltam:
http://www.blademail.co.uk/acatalog/classicrazor.gif

Ismeri, vagy próbálta már valaki a cseh Leon pengéket?
http://www.czechblades.cz

Wilkinson pengékről kinek mi a véleménye (black label, white label)?
És a Derby-ről?

116

Bluemonday, 2007. december 14. péntek, 23:48 (#)

Bocs,én csak a 2 hazai drogéria láncban kapható Wilkinsonra gondoltam (ki is próbáltam),amikor "Made In Germany"-ről beszéltem-írtam.De,ha esetleg ismersz itthon más országból származó Wilkinsont,akkor írd meg lécci hol kaphatóak!Annyira egyébként nem vagyok oda értük,nem kívántam "vérre menő" vitát kiváltani :o)))

117

emberke, 2007. december 15. szombat, 13:44 (#)

Kedves Bluemonday!
Bocsásd meg a modoromat! Én sem akartam "vérre menő" vitát. Sőt, elnézésedet kérem, mert csak nemrég néztem meg közelebbről az itthon kapható Wilkinsont, és tényleg Németországban gyártják. Ettől függetlenül, nekem kicsit esetlennek és túl könnyűnek tűnik. Az sem tetszik, hogy többrétegű, és szintetikus anyagot is tartalmaz.
Nem tudom, Neked mi a tapasztalatod a használatával kapcsolatban? Esetleg megoszthatnád velünk.

118

emberke, 2007. december 15. szombat, 13:51 (#)

Bocs!
Közben megtaláltam a beszámolódat (#99)...
Mellesleg, pontosan hol akadtál jó minőségű pengékre?

119

Zozz, 2008. január 1. kedd, 14:52 (#)

Srácok!
Van egy Gilette Fusion Power rezgős borotvám, igaz a rezgős részét nemigazán használom, de akármilyen óvatos vagyok amikor ellentétesen borotválkozom a szőrnövéssel mindig szanaszéjjelkaszabolom magam, már nagyon unom :( Nivea borotvahabot használok még hozzá..

Szóval szeretném a tapasztalatotok kérni ebben, hogy most váltsak erről a borotváról (ha igen, mire) vagy hülyén borotválkozok vagy nem tudom..

Jó pár hozzászólással fentebb találtam ezt a linket: http://www.extrametal.hu/index.php?level=4&catid=8&catnev=Borotvak%E9sz%FCl%E9kek&do=termek&termekid=305

Ezzel könnyebb borotválkozni? Milyen pengét érdemes venni hozzá vagy egyáltalán megéri ilyen 5pengés cucc helyett ilyen drágaságba belefognom?

120

Nyisz, 2008. január 2. szerda, 21:45 (#)

Zozz!
Szerintem nem a borotváddal van a baj. Nem lehet, hogy ugy borotválod visszafelé, hogy már nincs hab a képeden? Mert olyankor szokta csinálni ezt az efektust. Sikositatlan bört nem szabad borotválni mert csúnya vége szokott lenni.

121

Zozz, 2008. január 2. szerda, 23:33 (#)

Hát bőven szoktam rá rakni habot meg nem is nyomom rá a borotvát szóval nem tudom hogy lehetek ennyire béna vagy nem tudom mi van :(

122

emberke, 2008. január 6. vasárnap, 21:31 (#)

BÚÉK Mindenkinek!

Kedves Zozz! A következő lépéseket javasolnám Neked:
0. meleg, nedves törülköző az arcra (2 x kb. 1 perc, a szőrök felpuhítására)
1. borotválás a szőröd növekedésével megegyező irányba,
2. borotva elfordítása 90 fokkal, a szőrök borotválása "oldalról",
3. újabb forgatás, de most 180 fokkal - aminek következtében az előző iránnyal ellentétesen fogsz borotválni, ugyancsak "oldalról";
*4. és ha még így sem elég sima a képed, akkor, de csak is akkor próbálkoznék a szőrrel ellentétes iránnyal - de ezt nem mindenki bírja. Ja, és minden lépés között tessék alaposan habozni!
Nekem az a tapasztalatom, hogy az első három lépés is igen hatásos - anno egy sima Gillette Excel borotvával végeztem el a fenti műveleteket, sikerrel.
Ha esetleg mégsem hozná ez meg a kívánt eredményt, akkor első lépésben a borotvahabot cserélném le borotvakrémre (Mann, Veleda, stb.), meg egy olcsó pamacsra; és csak végső esetben folyamodnék borotvacseréhez.

Ajánlom Neked és a Többieknek is a youtube egy igen hasznos felhasználójának oktató filmjeit: http://www.youtube.com/user/mantic59
Én sokat tanultam tőle, és azóta boldog használója vagyok egy Gillette Super Speed / Rocketnek :-)

123

Zozz, 2008. január 6. vasárnap, 21:38 (#)

Köszi a választ, legközelebb így oldom meg a borotválkozást aztán meglátjuk milyen lesz :)

Borotva krémet és egy jófajta pamacsot itthonról netről honnan lehetne rendelni? tudsz ebben segíteni esetleg?

124

Zozz, 2008. január 6. vasárnap, 21:39 (#)

Gillette Super Speed/Rocket -et honnan vásároltad? Milyen tapasztalataid vannak vele?:)

125

emberke, 2008. január 7. hétfő, 15:48 (#)

Hali, Zozz!

Borotvakrémet nem érdemes rendelni, találni jobb áruházakban, illatszerekben. Én a Weleda termékét használom (kb. 1100.- HUF / 75 ml), és nagyon meg vagyok vele elégedve - ráadásul nálam szempont volt, hogy lehetőleg bio legyen. De a Mann is elég jó márka, és itthon is kapható.
"Jófajat" pamacsom Nekem nincs, csak egy szintetikus, kezdő pamacs. Egyelőre megteszi, de azért ebből is kapni jobbakat itthon is. A Douglasnél láttam a múltkor borz pamacsokat, de azok 10k körül kezdődnek.
Borotvát újonnan kapsz az Extrametalnál, a Mammutban, de nem kell mindjárt a legdrágábbra hajazni - van 6.900.- HUF-ért is Merkur borotvájuk. Az enyém bolhapiacról van, és nem tudom, mennyibe került, mert meglepi ajándék volt Karácsonyra. De javaslom, hogy nézz körül a helyi bolhapiacon vagy egy "ócskásnál", mert lehet malacod.
A Super Speed egyébiránt kiiirály - és ezt túlzás nélkül mondhatom. Nagyon kis finom műszer, pillangó zárral, acél testtel. Tökéletesen kézre áll, és nagyon gyöngéd a bőrhöz - egész meghajlítja a pengét, így az egész finom szögben áll az archoz. Gyors és kíméletlen - már mint ami a szőrszálakat illeti.
Pengében én is csak a Merkurt ajánlhatom kezdésnek - a Mammutban kaptam 1490.- HUF-ért 10 pengét (ami kb. 70-80 alkalomra elegendő).
"Old School" borotvákat egyébként lehet rendelni netről is - keress csak rá a "double edge razor" kifejezésre, és a preferált márkára. Dögivel vannak eladó szépségek. Én azonban azt javasolnám, hogy előbb nézz körül a családi örökségek között (pl. nagyapa cuccai), majd a környéken, és csak utána rendelj a világ másik végéről.

126

Zozz, 2008. január 7. hétfő, 16:32 (#)

Köszi!

Ezért is érdekelne hogy hol lehet Magyarországon rendelni borotvát és hozzá pár kelléket mert külföldről drágább, bár itthon se érdekel ha a futárnak 1-2 ezrest kell adnom. Várpalotán lakom és hát Pestre vagy távolabb elmenni csak ezért vásárolni nekem egyáltalán nem olcsóbb mulatság. Sajna itt a környéken egyenlőre nem igazán találtam olyan üzletet ahol be lehetne szerezni egy ilyen borotvát, krémet, pamacsot..

Amúgy nem a pénzről van szó, mert a minőségi cuccokért nem sajnálom a pénzt főleg ha tényleg jók mások véleménye szerint is.

Erről amúgy mi a véleményed? http://www.extrametal.hu/index.php?level=4&catid=8&catnev=Borotvak%E9sz%FCl%E9kek&do=termek&termekid=305

Pár hozzászólással fentebb láttam ezt a linket és megtetszett nagyon, csak nem tudom a pontos nevét meg megnéznék azért több képet is róla meg leírást mert elég szegényes így :(

127

emberke, 2008. január 7. hétfő, 19:19 (#)


Nos, a linken található Merkurt én ugyan nem próbáltam, de erről is értekezik a youtube guru, mégpedig itt: http://www.youtube.com/watch?v=0VClPqPMro4
Remélem, nem okoz gondot az angol nyelv, ha mégis, úgy szívesen összefoglalom Neked, ha kéred.

Borotvakrémet több helyről is rendelhetsz, pl.:
http://www.enatur.hu/
http://shop.unas.hu/shop_art.php?shop_id=3487&cat=489519
http://www.zoldello.hu/
stb. Megjegyzem, egyikben sincs üzleti érdekeltségem.
Ha szánsz rá egy kis időt, és rákeresel, biztosan találsz a számodra megfelelőt - mind árban, mind minőségben. Pamacsban sajna nem tudok segíteni, de biztosan találsz azt is - elég sokrétű ma már a net.

128

Zozz, 2008. január 7. hétfő, 19:50 (#)

Köszi ismét a választ!

Viszont ha nem nagy teher neked, akkor tudnál egy kis összefoglalót írni nekem erről a youtube-os videóról? Sajnos nem pont az erősségem az angol :/

És köszönöm a linkeket is, körülnézek rajtuk :)

129

emberke, 2008. január 8. kedd, 22:33 (#)

Nincs mit! :-)

Igyekszem minél hamarabb megírni az összefoglalót, de mostanság kicsit el vagyok havazva. Felteszem, amint tudom.

Jó kísérletezgetést!

u.i.: És ne felejtsd el megírni, hogy hogy sikerült!

130

emberke, 2008. január 9. szerda, 17:45 (#)

Nos, ígéretemhez híven (#127), íme a klipp összefoglalása magyarul:

Ebben a klippben az állítható biztonsági borotvákról beszél. A bemutatásra kerülő öt modellből a bal kettő régi, hagyományos típusok, a jobb három mind új gyártmány (Merkur – Solingen, Németország - http://www.dovo.de/e/index.html ). Ezek a borotvák kicsit olyanok, mint a "transzformerek", vagyis alkalmazkodni képesek különböző helyzetekhez. Állítani lehet rajtuk a penge és a biztonsági perem közötti távolságot, mely lehetővé teszi az igen gyengéd és aggresszív fokozatok közti beállításokat. Nagyban különböznek azonban egymástól mind mechanikailag, mind a teljesítmény tekintetében.

A modellek sorban:

1. Gillette Fat Boy
– gyengéd, és a fokozatok is csak kis skálán állíthatók
- amire ügyelni kell: lazítani a záron mielőtt fokozatot állítunk

2. Shick injector
– ezeket ma már nem igazán gyártják (távol-keletiek)

3. Merkur Progress
– ez a legolcsóbb, és mechanikailag legegyszerűbb az állítható Merkur borotvák közül
- ez egy kétrészes darab – ennél is ügyelni kell egy-két dologra
- habár igen szűk a skálája, igen durván változtatható a borotva teljesítménye – ez annak is köszönhető, hogy nagyon meghajlítja a pengét, ami így jobban az archoz simul
- személyes kedvence a fickónak (mindennapos borotvája)

4. Merkur Futur
– középkategóriás
- nagyobb és nehezebb mint az előző
- a fokozatok közvetlenül a fej alatt állíthatók
- lepattintós a teteje (a pengecseréhez)

5. Merkur Vision
– ez a legdrágább, mechanikailag legösszetettebb darab
- két helyen is állítható: az alsó nyitja-csukja a fej részt, a felsőn állítható a fokozat
- de nagyon nagy és a fokozatok is inkább agresszívvé teszik
- tapasztaltabb használóknak ajánlja

Hogyan ajánlatos használni ezeket a szerkezeteket?
- beállítok egy fokozatot, és úgy hagyom - előnye, hogy az ember maga állíthatja be azt a fokozatot, ami neki a legmegfelelőbb (nem kell másik borotvát venni
- több fokozat használata: első körben ajánlatos gyengéd fokozaton borotválkozni, és a következő körben „felkapcsolni” (különösen erős borostánál); valamint, fel lehet kapcsolni a végső simításoknál, amikor haladó technikákat alkalmaz az ember (külön klippben szól ezekről is!)

Előnyük, hogy kompenzálni képesek a hírhedten éles pengéket is (pl.: a japán Feather).Az első pár hétben azonban ne akarjon az ember fia túl menni a skála felén, mert óhatatlanul irritációhoz vagy vágáshoz vezet.

Összefoglalva: új dimenziókat nyithat meg a borotválkozó előtt.

131

Zozz, 2008. január 9. szerda, 19:41 (#)

Köszönöm a leírást és a fáradozásod! :)

Egyébként nagyon bal**sz lehetek, ahogy leírtad úgy is sikerült megvágnom magam a bajuszomnál nem is egy helyen.. nem tudom talán rosszul fogom a borotvát vagy nem értem mitől. Nem is nyomom rá az arcomra a borotvát csak finoman próbálkozom..

Szerinted? :(

132

emberke, 2008. január 9. szerda, 21:08 (#)

Hali!

Igazán nincs mit! Volt ma egy kis fölös időm :-)

A borotvát, amit említettél, nem ismerem, de volna egy-két ötletem:
1. Fontos, hogy a felület viszonylag lapos, de legalábbis egyenletes legyen. Ezért érdemes egy kicsit nyújtani vagy húzni az adott, egyenetlen felületet - "lapítani". Azonban, nem szabad nagyon kifeszíteni, "túlhúzni", mert szőrbenövést okozhat.
2. Nem szabad egyszerre túl nagyot húzni a borotvával. Haladj kis, egymást enyhén átfedő húzásokkal - ne úgy mint a reklámokban: huss, huss, és kész.
3. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az elsődleges cél a szőrzet fokozatos csökkentése, ezért kell több menetben végigmenni az arcon.
4. Néhány helyen furcsán nőhetnek a szőrök (pl. forgó), ezért fontos az előzetes megfigyelés. Kis ráhagyás után alaposan megfigyelhető, hogy merre is nőnek ténylegesen a szőrök.
5. Alapvető baj lehet a borotváddal, hogy nincs igazá súlya, így nem feltétlen érvényes rá az az alapelv, hogy nem szabad lenyomni - a hagyományos borotváknál elég az önsúly, és a gyöngéd húzás a kívánt eredményhez. Az mindenesetre áll, hogy csak gyengéden szabad nyomást gyakorolni a borotvára.
6. Lehet, hogy nem megfelelő a habod. Megfelelően síkos réteg hiányában ugyanis megakadhat, "megtorpanhat" a borotva, és óhatatlanul húz, szabdal.
7. Hogy a fogásod jó-e, azt látatlanban sajna nem tudhatom. De van itt egy újabb klipp, ami segíthet: http://www.youtube.com/watch?v=wPLfCyGMm9o

133

emberke, 2008. január 10. csütörtök, 20:23 (#)

Ezt most találtam:
http://www.ecsetbolt.hu/termek.php?mi=41&meddig=20&gy1=25
Vicces, nem is gondoltam volna, hogy "ecsetnek" is lehet hívni! :-D

134

Zozz, 2008. január 10. csütörtök, 21:12 (#)

Köszönöm a választ! ... Ma este megborotválkoztam. Nagyon odafigyeltem most vagy 5x elolvastam amit írtál utólag :)

Azt kell mondjam hogy megvolt a hiba.. illetve pontosan nem tudom hogy micsoda de most nem vágtam meg magam és tök élveztem a borotválkozást :)

Amit írtál hogy kis léptekben csináljam a borotválkozást az bejött, meg a többi is szóval ezer hálám érte. Még egy-két finomítás rajta és tökéletesen fogok borotválkozni :)

De sztem veszek majd egy pengés borotvát (amit az ősök is használtak anno ;) ) csak először nem a 16ezrest szeretném megrendelni hanem valami olcsóbbat nézek neten bár nem tudom érdemes-e olcsóbbakkal foglalkozni.

135

emberke, 2008. január 11. péntek, 20:12 (#)

Igazán nincs mit!
Örülök, hogy hozzásegíthettelek ehhez a kellemes élményhez!
A köszönet egyébként nem engem illet első sorban, hanem "mestereimet", Orosz Pétert és "mantic59"-et, akiktől tudásom javát szereztem.
Az én részem csupán a gyakorlás, és a tanult technikák tökélyre fejlesztése - amin szűntelen dolgozom.

136

emberke, 2008. január 12. szombat, 13:45 (#)

Ajánlom figyelmedbe a következő oldalakat, ha régi "DE" borotvákat keresel:
http://www.shavemyface.com/ebay.derazors.php
http://www.shavemyface.com/ebay.cat.safetyrazors.php
Arra azonban érdemes odafigyelni, hogy vállalnak-e nemzetközi szállítást, póstázást!
Hogy érdemes-e olcsóbbakkal foglalkizni? Persze! Hiszen nem az ár határozza meg elsősorban egy borotva minsőégét, teljesítményét, hanem az a gondos tervezés, kivitelezés, amivel ezek a régi darabok készültek.

137

isti79, 2008. január 12. szombat, 15:01 (#)

emberke
Én vidéken lakom és szeretnék egy merkur borotvát venni csak h ezért nem lenne érdemes felmenni Bp.-re probáltam az extrametálnál érdekődni de még a mail-re sem válaszoltak. Itt belföldön hol lehetne rendelni online, a külföld is elég rizkósnak tűnik.

138

emberke, 2008. január 12. szombat, 18:22 (#)

Kedves isti79!
Sajnos nem tudok olyan magyar oldalról, ahonnan online lehetne Merkur borotvát rendelni. Az egyetlen forgalmazó, akiről tudok, az általad már említett Extrametál. Mielőtt azonban rendelnél, érdemes körbekérdezni a családot, barátokat, illetve szétnézni a helyi bolhapiacon - vagy az "ócskásnál".
Amit még ajánlani tudok - Merkur helyett -, hogy nézz körül a vatera oldalán ( www.vatera.hu ), mert láttam ott néhány szép darabot. Például van fent egy Gillette Super Speed - habár Nekem nem ilyen van, hanem pillangó záras -, és még egy jó állapotban lévő Rotbartot is találtam. Sztem megérik az árukat, és még póstázni is hajlandók.
Van még fent számtalan borotvakés is, ha valakit érdekel. Igen eltérőek, mind a minőség, mind az ár tekintetében.
Jó szemezgetést!

139

isti79, 2008. január 12. szombat, 18:28 (#)

kösz h válaszoltál!
Van egy régi Gillette made in England csak nyitott fésüs szerintem és életveszélyes vele borotválkozni. Te tudod mi a különbség nyitott ill. zárt fésűs között?

140

isti79, 2008. január 12. szombat, 19:22 (#)

Valaki rendelt már-e az extrametáltol borotvát és ha igen akkor hogy mert még a mail-re sem válaszoltak.

141

Zozz, 2008. január 12. szombat, 19:28 (#)

Én még nem, de onnan szeretnék én is rendelni..

142

emberke, 2008. január 12. szombat, 22:27 (#)

Nos, egy korábbi bejegyzésemben (#113) én is feltettem ezt a kérdést.
Azóta kicsit utánaolvastam a dolgonak, és a következőket szűrtem le a különféle beszámolókból:
- vannak akik az égig magasztalják, és vannak akik nem szeretik a nyitott fésűs borotvákat
- abban a többség egyetért, hogy a nyitott fésűs agresszívabb mint a zárt, biztosnági peremmel ellátott modell
- ennek fő oka, hogy a penge rásimul a fésűre, és nem marad rés, mint a biztonsági peremmel ellátott borotváknál
- ennek köszönhetően a penge közelebb kerül az archoz, és így közelebb is borotvál
- ennek előnye, hogy nagyobb hatásfokkal képes dolgozni, és így kevesebb menettel is tökéletes eredmény érhető el - csökkentve a bőr irritációt is
- egyesek váltig állítják, hogy a nyitott fésűst azoknak találták ki, akiknek erőteljesebb a szőrzetük; vagy lusták, és ezért hosszabb borostával kell megküzdenie a szerkezetnek
- az bitzos, hogy nagyobb odafigyelést, gyengédebb nyomást, tapasztaltabb technikát, és kevésbé éles pengéket kíván
- összefoglalva: nem mondanék le róla, de az biztos, hogy senki sem ajánlja kezdőknek
Én még az első biztonásgi borotvámnál tartok, ami zárt fésűs. Így nem tudok Neked saját tapasztolatokkal szolgálni; de azt hiszem, eljön még annak az ideje, hogy kipróbálok egy nyitott fésűst is. ;-)

143

creativehun, 2008. január 13. vasárnap, 10:34 (#)

Szevasztok! Az Extrametaltól én rendeltem borotvát...igaz egy ideig nem jött válasz a megrendelő mailemre...de mint később kiderült a levelező serverük hajlamos a rendetlenkedésre.Egyébként Ők a Merkur hivatalos M.o-i partnerei.A Merkur németországi oldalán fent is van a kontaktjuk. A megrendelés után kb. 2 héttel hívtak fel sűrű bocsánatkérések közepette és rá pár napra jött is a csomag rendben. Üdv:Creativehun

144

emberke, 2008. január 13. vasárnap, 11:31 (#)

Ezek szerint érdemes az e-mailes rendelést telefonon előre "megerősíteni"... :-)

145

isti79, 2008. január 13. vasárnap, 14:55 (#)

creativehun
Milyen borotvát rendeltél, mert én egy "hefty classic" zárt fésüs borotvát szeretnék csak a honlapon nincs csak vision v. futur nevű szörnyeteg 16 rugóért, ja és a kapcsolat menüben nem lehet velük kontaktolni mert mindig azt írja ki , h nen töltöttem ki az összes mezőt. A direkt emilről meg nem is beszélve!

emberke
köszi a szakszerű infot én kiprobátam, meg is vágtam magam, igazad van tényleg agresszivebb!

146

creativehun, 2008. január 13. vasárnap, 16:45 (#)

Isti79. Borotvakést rendeltem .Az az igazság kiváncsiságból ki szerettem volna próbálni a késes borotválkozást ..azonban ugy gondoltam elsőre kissé huzós lenni 30-60 ezerért solingeni kést venni ezért az extrametál által extrasol qualitynek elnevezett 3 ezer forint körüli áru kést rendeltem meg...gondolván ha ezzel oké a dolog akkor jöhet egy drágább darab is.Sajnos annak ellenére,hogy állítólag ez is solingeni alapanyag "csak" magyarországon történik a végső ellenőrzése és finomítása ...ahogy már jópár kommentel előrébb is írtam nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

147

emberke, 2008. január 13. vasárnap, 17:46 (#)

isti79
Nincs mit. Sajnálom, hogy nem vált be - persze gyakorlat is kell hozzá, meg a pengéket is érdemes variálni.
Én láttam az extrametálosoknál Hefty Classic borotvát - még a karácsonyi időszakban, a Mammutban -, és ha jól emlékszem 7k körül vesztegetik (de lehet, hogy az nyitott fésűs volt).

creativehun
Azt ajánlom nézz szét a vaterán, mert van fenn néhány csinos darab. Esetleg megpróbálhatnád ott elpasszolni a solingenidet is.

148

Zozz, 2008. január 14. hétfő, 00:07 (#)

Találtam egy ilyen borotvát 6000Ft-ért a képen látható tartozákokkal:

http://img.vatera.hu/photos/6d/f2/5f2_3_300.jpg

¤ egypengés ¤ stabil - bélelt fém dobozban ¤ orig. fenőszíjjal ¤


Érdemes ezt megvenni szerintetek? Próbának megfelelne? Ha igen milyen pengét vegyek még hozzá?

149

emberke, 2008. január 14. hétfő, 09:39 (#)

Zozz!
Ezt a monstrumot meg hol találtad?!
Nagyon nem ajánlom, hogy egy ilyen "hibriddel" próbálkozzál elsőre - ez valahol félúton megragadt a borotvakés és a biztonsági borotva között.
Akkor inkább vedd meg ezt a szépséget:
http://www.vatera.hu/rotbart_borotva_penge_top_49616277.html
vagy ezt:
http://www.vatera.hu/antik_gillette_super_speed_borotva_1940_es_evek_50150197.html
Szerintem megérik az árukat - esetleg egy kicsit át kell suvickolni őket.
Ami a pengét illeti, na az sem egy könnyű eset. Én Merkurt használok, és teljesen meg vagyok vele elégedve. Mások is ezt ajánlják kezdésnek. Tegnap próbáltam ki az itthon is kapható Wilkinson pengét. Siralmas! A Merkurom 7 alaklom után is élesebb mint a Wilkinson elsőre. Vagy négyszer kellett végigmennem a nyakamon, és még így sem lett tökéletes - az irritációról nem is beszélve...
Az Extrametálosoktól Merkur pengéket is lehet rendelni (1490.- HUF / 10 db). Persze jobban megéri akkor már külföldről rendelni egy "sample pack"-et / minta csomagot. Többféle penge is van benne, és így olcsóbb mint egyenként beszerezni; valamint szállítási költséget is csak egyszer fizetsz.

creativehun
Neked meg ezt ajánlanám figyelmedbe:
http://www.vatera.hu/solingen_prima_gyongyhaznyelu_borotva_49772582.html

150

Zozz, 2008. január 14. hétfő, 12:02 (#)

köszi!

Úgy döntöttem hogy ezt kipróbálom, egészen jó állapotban is van: http://www.vatera.hu/rotbart_borotva_penge_top_49616277.html

Pengét meg Merkur-t nézek sztem és kipróbálom.

151

Nyisz, 2008. január 14. hétfő, 17:40 (#)

Én az Extrametálos Open Comb-ot használtam eddig. Nem volt igazán bajom vele, de eléggé agressziv valóban. Ugy döntöttem tovább lépek, nagy levegö és megvettem a Futur állithatósat. Ez tényleg egy más élmény, sokkal kellemesebb. Még nem sikerült megvágnom vele magamat, bár már gyakorlottnak számítok a biztonsági borotvák terén. Egy biztos, sokkal gyengédebb az ember böréhez. Én két menetben használom. Egyes fokozaton szépen fentröl lefelé, aztán kettesre állitom és lentröl felfelé. Igy tökéletes eredményt kapok. Majd még játszok az állitgatással, de nekem ez eddig bejött.

152

emberke, 2008. január 14. hétfő, 19:59 (#)

Zozz
Sztem jó döntés volt! Remélem, beváltja a hozzá fűzött reményeket, és kezes kis első borotva lesz belőle!

Nyisz
És nem szokott gondot okozni a kialakítása - pl. olyan problémás helyeken mint az orr alatti rész? Vagy nem szokott zavarni, hogy "pattintós", és nem csavaros a penge zár?
Egyébként, ha már egyszer megtaláltad a számodra ideális beállítást, akkor nem nagyon érdemes tovább kísérletezgetni - nehogy aztán túl agresszívvé váljon a kicsike, és esetleg beléd marjon -; kivéve, ha új pengét tesztelsz. Persze az is igaz, hogy egyszer mindent ki kell próbálni... :-)

153

Nyisz, 2008. január 14. hétfő, 21:34 (#)

emberke
Semmi gond a pattintós zárral, eléggé stabilnak tünik és megbízhatónak.
Az orr alatti résszel sincs probléma vele, bár annak is megvan a technikája.;)

154

isti79, 2008. január 15. kedd, 18:11 (#)

Nyisz
Ez az ami honlapon is fenn van 16 ropiért? Te online rendelted?

155

Nyisz, 2008. január 15. kedd, 20:13 (#)

isti79

Igen az szerintem. Én nem rendeltem, hanem simán megvettem náluk.

156

isti79, 2008. január 15. kedd, 20:24 (#)

Nyisz
Tetszik nagyon, csak engem is a lepatinthatós teteje agaszt egy kicsit, fémből van?

157

isti79, 2008. január 15. kedd, 20:26 (#)

Van választékuk Merkurokból?

158

Nyisz, 2008. január 16. szerda, 15:52 (#)

isti79

Fémböl van az egész borotva! Nekem is gyanus volt, de megtapogattam megnézegettem alaposan vásárlás elött. Nem volt olyan érzésem, hogy ne lenne stabil vagy ilyesmi. Én nem bántam meg a vásárlást, de nem akarok senkit rábeszélni a dologra.
Sajnos választék az nincs. :( Összesen 3 fajta Merkúr borotvájuk volt. A nyitottfésüs egyszerü, a Futur és egy Vision nevü szintén állithatós borotva. Ez utóbbi már kifejezetten böszme, szerintem már túl nagy.

159

Zozz, 2008. január 16. szerda, 17:13 (#)

http://n2.vatera.hu/photos/59/51/5f2_1_big.jpg

Szerintetek vegyek új pengét hozzá vagy ezt a 30-40-es évekből való eredeti, bontatlan pengét próbáljam ki? :)

160

isti79, 2008. január 16. szerda, 19:41 (#)

Nyisz
Köszi szépen az infot, jővő hónapban lehet h én is bevállalom. Az vision tényleg brutál szinte önvédelmi fegyvernek is használható :) Az árára azért kiváncsi lennék?

Zozz
Szerintem mindenképp vegyél újat, főleg, hogy csak egyet adtak hozzá, de ha rozsdás akkor semmi képen se!

161

emberke, 2008. január 16. szerda, 20:04 (#)

Zozz
Én a helyedben először a Merkur pengével próbálkoznék, mert így lesz viszonyítási alapod - az "öreg rókák" is ezt ajánlják. A Merkur egy éles, közép kategóriás penge. A gyakorláshoz tökéletes, és szép eredményeket lehet vele elérni - igen gyorsan. Úgy egy hónap múlva, amikor már kellő gyakorlatra tettél szert (feltéve, hogy minden nap borotválkozol - szóval úgy kb. 20-30 alkalom után), és már a technikád is finomodott, akkor ki lehetne próbálni ezeket a régi pengéket - da csak kellő fertőtlenítés után (60%-os alkohol; szigorúan kívülről!).

creativehun
Engedj meg néhány észrevételt a #94-es bejegyzéseddel kapcsolatban:
- lehet, hogy a borotvával semmi baj nincs, csupán nem "borotválkozás kész"; ami annyit tesz, hogy egyenest a gyárból jött, és nem fente elő neked egy fenőmester
- a borotvakés nem olyan mint a DE, azt mondják az "öreg rókák", hogy nem lehet vele egy hónap alatt olyan sikereket elérni (hosszabb a tanulási ideje)
- nem tudom, sikerült-e a késen kívül beszerezned a megfelelő fenő eszközöket (minimum fenőszíj; de azért egy-két fenőkő sem árt - no nem akármilyen)
Én most vettem egy régi darabot a vaterán, és az a tervem, hogy nyáron rendbe hozom. Addigra talán sikerül összeszednem elég pénzt az alap felszerelésekre; illetve addig tökéletesítem a technikámat a DE-vel.
Ha borotvakésben gondolkodsz, érdemes felnézni olyan oldalakra mint a www.straightrazorplace.com vagy a www.badgerandblade.com vonatkozó bejegyzései. Nagyon sok info van fenn már eleve, és a srácok is nagyon segítőkészek. Sajna nem tudok Ma. o-on olyan embert, aki profin meg tudná fenni a borotvámat, úgyhogy kénytelen leszek kitanulni... ;-)

162

Zozz, 2008. január 17. csütörtök, 07:36 (#)

Az az idegesítő hogy sehol nem találok nálunk ilyen merkur pengét :(

Rádadásul Online se, pedig még az meg is felelne, mivel vidéki vagyok ha kocsival megyek fel pestre már az is annyi mintha postáznák nekem. :(

online nem tudtok esetleg ahonnan pengéket, pamacsot vagy egyebet lehetne rendelni hazánkban? Mert akkor egybe vásárolnék akár balzsmokkal és a többi borotválkozási kellékkel együtt.

163

emberke, 2008. január 17. csütörtök, 09:03 (#)

Zozz
Ha gondolod, küldök Neked 1 db Merkur pengét ajándékba, hogy legalább el tudj kezdeni gyakorolni. Én az Extrametálnál vettem a pengéket, Pesten, a Mammutban - ahogy azt többen is javasolták. Ha az Extrametál on-line rendelése gördülékenyebben működne, akkor Te is simán rendelhetnél tőlük. De így... nem könnyű!
On-line rendelhető borotvakrémekről, meg aftershave-ekről már korábban küldtem linket és mások is (#127).

164

Zozz, 2008. január 17. csütörtök, 16:46 (#)

Azt nagyon megköszönném! A címemet írjam le ide vagy mailba küldjem el neked?
Egyébként ma délelőtt jött meg a kicsike :) Van súlya, legalábbis egy Gillette Fusion Power-höz képest :D

Egyébként nagyon örülök hogy ez a téma nem 'lapult' le itt az oldalon :)

165

Author Profile Page eszpee, 2008. január 17. csütörtök, 16:51 (#)

Szinte kívülálló vagyok lassan ennél a témánál, de hadd jegyezzem meg így, hogy van végre egy kis apropó: én is nagyon örülök, hogy ennyi idő után is így pörög ez a téma, kész kis közösség alakult ki, büszkék vagyunk rátok, csak így tovább! :)

166

emberke, 2008. január 17. csütörtök, 18:33 (#)

Zozz
Nem hiszem, hogy túl jó lenne, ha nyilvánossá tennéd az e-mailedet. Esetleg a szerkesztők segíthetnének összehozni a címcserét... Légyszííí!

eszpee
Jól esik hallani - és tudni, hogy azért még vigyázó szemeitek néha-néha ide vetitek! :-)
Valóban úgy néz ki, hogy új közösség van születőben... Lehet, hogy lassan szűkös lesz ez a blog?!

167

Author Profile Page eszpee, 2008. január 17. csütörtök, 18:37 (#)

Zozz, emberke, írtam emailt mindkettőtöknek, remélem működő címeket adtatok meg a kommenteknél. :)

168

Zozz, 2008. január 17. csütörtök, 20:07 (#)

Köszi eszpee! :) Megjött a mail.

169

Nyisz, 2008. január 18. péntek, 08:22 (#)

Mondjuk, kitárgyalhatnánk a borotválkozás többi kellékét is nem csak a borotvákat. Pl. pamacsok, borotvaszappanok/krémek, balzsamok stb. Ki mit használ, milyen tapasztalatai vannak vele stb.

Csak érdekesség képpen, az extrametálban kiváló minöségü borotvaszappant is lehet venni. Már akinek ez fontos.

170

Nyisz, 2008. január 18. péntek, 08:36 (#)

További érdekesség a Futur-hoz (vagy bármely állitható borotvához).
Ha már érzem, hogy kopik a penge éle, akkor 1-el nagyobb fokozarta állitva kompenzálható a vágási teljesitmény. Igy nyerek vele még plusz 1-2-3 alkalmat pengerecsere nélkül.

171

emberke, 2008. január 18. péntek, 09:17 (#)

Nyisz
Igen, az állíthatónak ez is nagy előnye. Habár nem kerül olyan sokba egy új penge (kb. 150 HUF a jó minőségű); tény, hogy költséghatékonyabb.
Ami a többi kellék kitárgyalását illeti, én benne vagyok. Amúgyis holnap tervezek borotvaszappant (Kent) venni - ha még kapható az ecsetboltban. :-)

172

emberke, 2008. január 18. péntek, 11:34 (#)

Zozz
Úton a penge! ;-)
Azt mondták, úgy kedd-szerda magasságában kapod meg.
Hogy megy a pucolás?

173

Dani, 2008. január 18. péntek, 14:38 (#)

Már régen megtetszett filmekből a borotvakés, de ezidáig nem tudtam, hogy Magyarországon is lehet ilyesmit venni. Kezdetnek mit ajánlatok: vegyek inkább egy pár ezer forintosat gyakorlónak, vagy megvehetek egy tizen-huszonpár ezer Ft-os komolyabb darabot, ami egész életemben bejárna. Valóban kibír több évtizedet egy ilyen borotvakés? Nem is igazán a használatától tartok(kezdetben biztos megvágom vele magam), sokkal inkább attól, hogy meg tudnám-e szakszerűen élezni. Láttam (youtube), hogy az élezéshez fenőszíj meg fenőkő kell. Nagyon nem örülnék neki, ha megvenném, és szakszerűtlen élezéssel kivenném az élét. Vagy nem olyan nehéz ez az egész?
Ilyesmit sajnos nem tanítottak az iskolában...

174

creativehun, 2008. január 18. péntek, 16:31 (#)

Szevasztok! Itt:http://www.survival.hu/mambo/content/view/117/50/...foglalkoznak az élezések technikájával.A borotva szappanokról és krémekről....személy szerint én két fajtát használok jelenleg....az egyszerübb és olcsóbb Balea men borotvakrém szappant / ez a DM-ben 500 ft/ és borotválkozás után a Nivea for men sensitive balsam-ot ...ez az egyszerübb és olcsóbb variáció... a másik a geo f. Trumper Rose shaving cream krémszappanja és szintén tőlük a a Coral skin food borotválkozás után...ez utóbbi két tétel postával együtt a mühlétől rendelve...kb. 11-12 e. ft. de 1 évig lazán kitart.A Geo F Trumper készítményiről csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni...aki teheti és megengedheti magának feltétlenül próbálja ki...a borotvakrém habzóképessége és sikosítóhatása döbbenetes a coral skin food pedig állagát tekintva szenzáziós...szó szerint 2 csepp elég az arcra.Szerintem a viszonylagos drágasága ellenére nagyon megéri az árát,.

175

Zozz, 2008. január 18. péntek, 17:15 (#)

emberke: szombaton álok neki a tisztításnak, mert egyenlőre nincs időm rá csak hétvégén. A pengét meg előre is köszönöm! :) Az extrém metálnál leadott online rendelésre jött valakinek válasz már?

176

Zozz, 2008. január 18. péntek, 17:16 (#)

bocs, extrametál :)

177

Nyisz, 2008. január 18. péntek, 19:23 (#)

Én Proraso termékeket használok, ebböl szinte az összeset kipróbáltam és nagyon bejöttek. Egy itteni olvtárs irt róla még régebben, és annak hatására döntöttem a kipróbálás mellett. Mindegyik termékük kiválló, és nem utolsó sorban, itthon is beszerezhetö üzletben. Ami a legjobb az a borotválkozás elötti-utáni krémjük. Borotválkozás elött a benedvesitet bört bekenjük vele, frissit és puhitja a szörszálakat, és a bört is a borotválkozáshoz megfelelö állapotba hozza 2 perc alatt. Nem kell forrótörölközözni stb. Azóta amióta használom még nem vágtam meg magam. :) Után is lehet használni, szintén nagyon jó eredménnyel. A balzsamjuk is kiválló, söt még az arcszeszük is, különösen nyáron szeretem használni. Istenien felfrissit. Mintha "felképelnék amugy klasszikusan" az embert. Közepes áron vesztegetik, ami megint csak elöny nekem.

178

emberke, 2008. január 18. péntek, 20:57 (#)

Dani
Bármilyen borotvát is veszel, van néhány szempont, amit érdemes szem előtt tartani:
- ha kezdő vagy, akkor érdemes egy $40 körüli darabot venni - ebayen vannak fent szép kezdő borotvakések. Mivel egy borotva egy élethosszig is kitart - feltéve, hogy vigyázol rá -, megéri az árát. Nem érdemes mindjárt az elején elrontani egy "rossz" (vagy irreálisan drága) borotvával.
- a kezdőknek az 5/8-as vagy 6/8-as borotvákat ajánlják. Ez a penge szélességét jelenti, inchben (1 inch = 2,54 cm).
- egy másik igen fontos dolog, hogy "borotválkozásra kész" (shave ready) legyen a penge. Ez annyit tesz, hogy egy élezőmester (honemeister) előélezi a gyári darabot Neked - igen, ez azt jelenti, hogy a gyárból érkező darab nem feltétlen borotválkozásra kész. Vagyis, Neked már csak a szíjon (mindkét oldalán) kell megfuttatnod úgy 25x a beretvádat, és már használhatod is. Megjegyzem, én nem tudok ilyen élezőmesterről Ma. o.-on. Valaki más esetleg???
- ebből adódóan, szükséged lesz egy minőségi szíjra is. A legtöbben "Tony bá" szíjjaira esküsznek. Egy kezdő szíj úgy $30. Ajánlom ezt az oldalt: http://www.thewellshavedgentleman.com/ (igazi mestere a szakmájának). Ha nem vágsz bele nagyon durván, akkor ez is kitart egy életen át.
- kezdetnek ennyi megteszi. Minden kezdőt óva intenek a "vén rókák", hogy maga kezdje fenni a beretváját. Ők sem egy hét alatt sajátították el e mesterség csínját-bínját. Arról nem is beszélve, hogy egy jobb minőségű vizes kő úgy $90-nál kezdődik; és nem egy finomságú kell belőle - és akkor még a gyémántpasztákat nem is említettem...
- Összefoglalva: ha nagyon akarod, a gatyádat is ráköltheted erre a hobbira - mert mi más lenne ez, ha nem hobbi. De kezdőknek két dolog bőven megteszi:
1. egy hozzáértően előélezett borotva
2. egy jó minőségű szíj
Ja, és persze egy biztos kéz sem árt; ha már egyszer úgy döntöttél, hogy "borotva éles" pengét szegezel a nyakadnak. :-D

Egyébiránt, ajánlom mindenkinek a "The Interactive Guide to Straight Razor Shaving" "kézikönyvet" a www.badgerandblade.com oldalról. Tudásom nagy részét innen merítettem - hát nem is a kisujjamból... ;-)

creativehun
És mi a vélemyényed, tapasztalatod a Balea-ról? Mert azt megértem, hogy el vagy ájulva a Trumpertől, de a másikról nem írtál értékelést.

Nyisz
Hol kaphatóak a Proraso termékek itthon?

Én a Weleda termékcsaládot használom - borotvakrémet és after shave balzsamot. Részben azért döntöttem e mellett, mert ökológiai gazdaságból (értsd bio) származnak a hozzávalók, valamint viszonylag közel, Németországban készülnek. Továbbá, nem akartam a "gagyi" magyar termékekkel elrontani az első élményeket.

Tapsztalatok:
- a borotvakrém könnyen habosodik, és nincs erős aromája. Van egy kellemesen enyhe illata, de elvész a borotválkozás végére. Hátránya, hogy nem túl tömör a habja, és nehéz eltalálni a megfelelő krém-víz arányt. Ennek ellenére, kiválóan síkosít, és könnyeden siklik rajta a penge. Megjegyzem, ha a habbá verés után, hagyjuk kicsit állni a habot (kb. 30 mp) akkor tömörebb lesz a szerkezete. Vagyis: 4 (egy 5-ös skálán)
- az after shave balzsamról én is csak szuperlativuszokban tudok beszélni. Az eddigi lehető legjobb! Kellemesen hűsít, nyugtatja a bőrt (ami nekem kifejezetten érzékeny), és nagyon kellemes citrus aromája van, ami még órákkal később is élvezhető. Összefoglalva: 5

Mára ennyit! Várom a hozzászólásaitokat. ;-)

179

emberke, 2008. január 18. péntek, 21:00 (#)

Ja, igen! Kifelejtettem az értékelésből az árakat.
A borotvakrém kb. 1.100.- HUF / 75 ml, a balzsam pedig kicsivel kevesebb mint 4.000.- HUF / 100 ml. Szóval, szerintem megéri!

180

Nyisz, 2008. január 18. péntek, 22:02 (#)

emberke

Proraso termékeket a Douglas parfümériákban lehet kapni. Olasz gyártmány. www.proraso.com Igazi konzervativ csomagolás.
A borotvakrémjük tubusos (bár van dobozos is) és eucallipust és mentolt is tartalmaz ami nagyon kellemes a börnek. Nem utolsó sorban az eucalliptusnak van természetes fertötlenitö hatása, már borotválás elött lefertötleniti a bört, kemény habja van és gazdag. 1990 Ft.
Az elötte-utána krémjük (ezt nagyon ajánlom) szintén eucalliptust és mentolt tartalmaz, nagyon kellemes. 3800 Ft körül van, de sokáig elég. A balzsamjuk 4300 Ft, igazi kényeztetés én imádom, nagyon jó állaga lesz töle a börnek, nincs illata. És amit szerintem mindenkinek ki kellene próbálni az az arcszesz! 4300 Ft. Semmihez sem fogható élmény, mintha kapna az ember két hatalmas frászt, szintén eucallipt. és mentolos, nagyon kellemes enyhe illata van. Bár arcszesz, de nekem egyátalán nem száritja a börömet, inkább tonizálja. Nagyon szeretem, különösen nyáron. Télen-összel viszont inkább a balzsam vagy az elö-utó krém.

181

Zozz, 2008. január 19. szombat, 08:43 (#)

hmm.. emberke: te hol rendelted vagy vásároltad ezeket a krémeket és balzsamokat? Utánanéznék neten hátha lehet rendelni. Pontosan mi a nevük? Jelenleg NIVEA balzsamot használok borotválkozás után, de mint neked is, érzékeny a bőröm ezért szeretnék minnél több terméket kipróbálni amit ajánlotok hogy megtudjam a bőröm mégis melyiket szereti a legjobban :)

182

Zozz, 2008. január 19. szombat, 08:47 (#)

Ez lenne az a balzsam?

http://www.bioszallito.hu/Weleda-borotvalkozas-utani-balzsam?termek-52331

183

Zozz, 2008. január 19. szombat, 08:50 (#)

A krém pedig ez talán?

http://www.bioszallito.hu/Weleda-borotva-krem?termek-52330

Bocs a sok post-ért, de szerkesztésre nincs módom csak új post-ra és mindig miután elküldöm utána jut eszembe még valami :)

184

emberke, 2008. január 19. szombat, 09:53 (#)

Zozz
Semmi gond! Igen, én ezeket használom.

Nyisz
A Douglasban legutóbb találtam Hans-Baier és Carlyle szappanokat (csak a szappanokra kérdeztem rá). Te találkoztál már velük? Van esetleg valakinek tapasztalata ezekkel a szappanokkal kapcsolatban?

u.i.: Az ecsetbolt ugrott, mivel hétvégén zárva vannak (#171). Van esetleg valakinek ideje hétköznap beugrani körülnézni? ( http://www.ecsetbolt.hu )
A honlap szerint kapható náluk Kent, Plisson és Mühle borotvaszappan is! Nagyon érdekelne, hogy tényleg olyan jó árban vannak-e mint a honlapjukon hírdetik.

185

isti79, 2008. január 19. szombat, 14:47 (#)

A Balea tubusos borotvakrémet én szubjektive nem ajánlom, már az elején marta a bőröm, alig bírtam ki a borotválkozás végére és még másnap estig is alig tudtam hozzáérni! Probáltam még a Derby-t az még türhető "futottak" kategoria, magyar termék de legalább nem dobta le elsőre az arcom.

186

creativehun, 2008. január 19. szombat, 15:00 (#)

Az ecsetboltról jut eszembe..nem tudja valaki lehet tőlük mailben vagy telefonon rendelni..vagy csak személyes vásárlásra van lehetőség???Az az igazság....innen Vas megyéből ha beutaznék közel annyi lenne az út mint a pamacs :( Emberke...a Balea borotvaszappan hááát....első próbálkozásnak megfelelt...nagyon híg hab ...elég gyengécske sikosító hatás...persze...lehet,hogy csak a Trumperrel összehasonlítva ...egyéb összehasonlítási alapom nincs...de ha a Trumper durván 5000 ft...akkor az 500 ft-ot ez is megéri.Pamacsokról írhatna valaki összehasonlítást ..mert azt szeretnék venni...de totál tanácstalan vagyok..jelenleg abból is egy ..Baleás áll rendelkezésre...azon egyszerü oknál fogva,hogy itt a környéken ez volt az egyetlen beszerezhető darab.Hiába na ...Celldömölk nem egy kimondott világváros :))))))))

187

Zozz, 2008. január 19. szombat, 16:28 (#)

Én próbáltam e-mail-en keresztül rendelni az ecsetboltból, de közel 1 hete nem kaptam semmiféle választ úgyanúgy mint az extrametál-tól..

emberke: ezt a borotva krém-et és a habot kipóbálom akkor, köszi :)

Pamacsból szerintetek melyiket érdemes rendelni az ecsetbolt.hu-ról?

Én ezt néztem ki magamnak, de ha tudtok jobban akkor ne kíméljetek :)

http://www.ecsetbolt.hu/termek.php?cikk=view&sr=1174&mi=41&meddig=20&gy1=25&keres=

Amúgy keverőtálkának megfelel bármilyen műanyag kis edény is igaz? Vagy abból is érdemes vásárolni egyet kimondottan borotválkozáshoz? :)

188

Nyisz, 2008. január 19. szombat, 16:31 (#)

emberke

Igen láttam más féle szappanokat is a Douglas-ban, de én célirányosan a Proraso-ra zizzentem rá akkor, és igazából figyelembe sem vettem a többit. Mondjuk én evvel meg is találtam ami nekem megfelelö és nem is kerestem tovább. A Trumper cuccokat azért kipróbálnám. :)Ami még mondjuk bejött nekem, az az extametálban kapható szappan, nagyon jó söt kiválló csak kicsit sokallom az árát, majd 4000 Ft. Egyet azért vettem és le a kalappal elötte.

creativehun
szerintem a Balea pamacs nem rossz, én vettem ugyan egy borzször Mühle pamacsot és azt használom, de nem sok különbséget fedeztem fel köztük. A Balea szappan nekem is marta az arcomat.

189

isti79, 2008. január 19. szombat, 18:05 (#)

Rendelt már-e valaki külföldről? classicshaving,shavemac?

190

isti79, 2008. január 19. szombat, 18:06 (#)

borotvát

191

emberke, 2008. január 20. vasárnap, 09:25 (#)

isti79
Kössz az értékelést! Sok kellemetlenségtől kíméltél meg.
Nekem itthonról, egy bolhapiacról szereztek borotvát.

creativehun
Neked is köszönöm az értékelést!
Az ecsetboltnak én is írtam, de eddig még én sem kaptam választ. Jövő héten rájuk csörgök, hogy mi a helyzet - engem is érdekelne a kipostázás.

Zozz
Szerintem jó választás! Majd írd meg, milyen volt az első élmény!
Én egy nagy, lekerekített aljú, kerámia teásbögrét vettem erre a célra - egy müzlis tál is megteszi. Tökéletesen elférek benn, és szépen fel tudom verni benne a habot - volt vagy 399.- HUF.

Nyisz
Azt a 4.000.- forintot én is sokallom kicsit. Az ecsetbolt árai nagyon vonzók, remélem tartanak még szappanokat!

Tegnap megtörtént a vétel! Egy gyönyörű, antik borotvakés új tulajdonosa lettem. :-D Persze, még ki kell kérnem a "vén rókák" véleményét; és persze van még rajta mit csinálni is.
Külföldről még nem rendeltem, de épp most gondolkodom egy penge "sample pack"-ben. Van valakinek kedve esetleg beszállni? Mert így le tudnánk csökkenteni az egy főre jutó szállítási és kezelési díjat. Én a következő helyről gondoltam rendelni: http://connaughtshaving.com/

További kellemes pihenést mindenkinek!

192

isti79, 2008. január 20. vasárnap, 18:14 (#)

emberke
Ebben a sample packben elég sok gagyi penge van vagy nem?

193

emberke, 2008. január 20. vasárnap, 19:11 (#)

isti79
Én erre gondoltam: http://connaughtshaving.com/popular.html
Ebből ami tutira hasznáható szerintem, az a Merkur, a Feather (habár ez inkább haladóknak való, olyan éles), a "svéd" Gillette és a Derby Extra. De a Dorcot és a Personnat is sokan dícsérik. Kérdés, hogy a Wilkinson angliában készült-e (mert akkor szintén használható).
Egyébként az ürge hajlandó saját összeállításra is árajánlatot adni. Szerintetek mi legyen benne? Vagy tudtok jobb mintát máshol - esetleg jobb áron? Mi a véleményetek?

194

isti79, 2008. január 20. vasárnap, 19:25 (#)

emberke
igazad lehet, ez a pack valahogy elkerülte a figyelmemet, a Wilki szerintem, már a kép alapján ugyanaz amit itthon is kapható.

195

isti79, 2008. január 20. vasárnap, 19:26 (#)

emberke
igazad lehet, ez a pack valahogy elkerülte a figyelmemet, a Wilki szerintem, már a kép alapján ugyanaz amit itthon is kapható.

196

Zozz, 2008. január 21. hétfő, 12:27 (#)

emberke: Nagyon szépen köszönöm a pengét, ma délelőtt megérkezett holnap ki is próbálom :)

197

emberke, 2008. január 21. hétfő, 15:54 (#)

Zozz
Igazán nincs mit!
Sztem még ma este próbáld ki. Hagyj időt a bőrödnek regenerálódni. Nem jó reggel, kapkodva próbálkozni.

Ma sikerült beszélnem az Ecsetbolttal - nem sokkal előtte válaszoltak a levelemre, amiről én akkor még nem tudtam. A jó hír, hogy még mindig tartanak szappanokat és pamacsokat is! A rossz, hogy jelenleg csak Kent szappanuk van raktáron, de még az új árát nem tudják. Mühle úgy egy hónap múlva lesz újra, de abból új fajták is lesznek. A Plissonra azonban márciusig várni kell.
És még egy jó hír, különösen a vidéken élők számára, vállalnak postázást is!

198

creativehun, 2008. január 21. hétfő, 21:46 (#)

Emberke .-..ez a postázásos hír ez nagyon szuper.Köszönet a jó hír hozójának :)))

199

Zozz, 2008. január 21. hétfő, 23:25 (#)

emberke: az info-s címókre írtál levelet aaz ecsetboltnak? Mert én lassan már 2 hete írtam oda, de választ nem kaptam még :( Pedig pamacsot szivesen vásárolnék tőlük meg láttam náluk egy aranyos kis tálat is, igaz az már csak a ráadás lenne :)

200

Zozz, 2008. január 21. hétfő, 23:28 (#)

Mennyi idő kell amúgy a bőrnek hogy regenerálódjon? Mondjuk én naponta borotválkozom, legalább is a bajuszom, mert nem szeretem ha van, de most arra leszek kiváncsi hogy ezzel az új after shave balzsammal ha megérkezik milyen lesz? Mert elég érzékeny a bőröm a bajuszomnál, aztán valahogy ez a nivea nem igazán vált be mert pár óra múlva is még látom hogy a bajuszomnál 'piros' még a bőröm.

201

Zozz, 2008. január 21. hétfő, 23:29 (#)

Amúgy ma délelőtt 10 felé borotválkoztam azért fogok csak holnap reggel kb. 10 felé borotválkozni ismét, de remélem bevállik ez a Merkur penge :)

202

emberke, 2008. január 22. kedd, 08:56 (#)

Zozz
Igen, az infos címükre írtam (info@ecsetbolt.hu), majd tegnap fel is hívtam őket. Írjál nekik még egyszer, hátha most hajlandóak lesznek válaszolni.
Nekem úgy 1, max. 1,5 óra után nyugszik meg a bőröm teljesen. Addigra mindenféle kipirosodás eltűnik; és a bőröd másnapra borotválkozásra kész - igaz, én csak minden másnap borotválkozom.

203

Zozz, 2008. január 22. kedd, 11:00 (#)

Nos... írtam nekik mailt ismét!

emberke: ma 10 felé megborotválkoztam a merkur pengével. Azt kell hogy mondjam ma élveztem a legjobban eddig a borotválkozást. Kicsit még most is ügyetlen voltam mert 1 icipici helyen megvágtam magam, de balzsamozás után egészen kellemesnek érzem a bőrőm, nem úgy mint máskor hogy órákig piros és égető hatású volt. Tehát számít a penge is, hogy melyiket szereti a bőr :)
Eddig úgy néz ki hogy bevált a merkur.

204

Aries, 2008. január 22. kedd, 13:47 (#)

Üdv Mindenkinek !

Nagyon szoper az oldal !

205

Aries, 2008. január 22. kedd, 13:56 (#)

creativehun

Én vásároltam az ecsetboltban egy Mühle ecsetet. Próbálkozz telefonon , szerintem segítenek. Személyesen intéztem a vásárlást
nagyon készségesek, és nagy a választék. Igaz én egyik legdrágább
borotva pamacsot vásároltam. Hasonlitás Balea vs Mühle, Trabant vs Mercedes. Ez persze objektív vélemény.

206

Aries, 2008. január 22. kedd, 14:03 (#)

Zozz

Nem kíméllek, én ezt választottam, és nem bántam meg. Persze az ára !! Na de egy pamacsot nem egy-két évre veszel hanem egy életre.


http://www.ecsetbolt.hu/termek.php?cikk=view&sr=1363&mi=41&meddig=20&gy1=25&keres=

207

Author Profile Page emberke, 2008. január 22. kedd, 14:49 (#)

Aries
Üdv a fedélzeten!
Nem "szubjektív véleményre" gondoltál véletlenül, "objektív" helyett? ;-)
Egyébként lehet, hogy színvak vagyok, mert a kép alatt a következő szöveg olvasható: "Valódi ezüstborz borotvaecset fekete nyéllel"... vicces! Mellesleg, a fordítás (silver tip) is igen érdekesre sikerült - de ez mellékes.

208

isti79, 2008. január 22. kedd, 17:37 (#)

"egy pamacsot nem egy-két évre veszel hanem egy életre"

Nekem egy 31 éve nem használt Mühle pamacsom van, még öregapámé volt, hogy ő mikor vette azt nem tudom, tehát lehet akár 50 éves is. Az állapotárol annyit, hogy nem fogot rajta az idő, olyan mintha új lenne. Az van ráírva h rein dachs vagyis borzszőrből készült, csak azt nem tom megállapítani, h "pure v super ill. best?

209

Aries, 2008. január 22. kedd, 18:20 (#)


emberke

Igazad van szubjektív , de isti79 véleménye alapján szerintem
az objektív is elfogadható most már.
Abban igazad van hogy rosszul
írták a pamacs nyelének a színét, de én ezzel a viágossal vettem. Ha jól tudom a silver tip pedig az ezüstborz szőr megnevezése, mert mindenhol igy találod meg.

A tipped alapján választottam ezt :
http://www.vatera.hu/antik_gillette_super_speed_borotva_1940_es_evek_50150197.html

holnap veszem birtokba , aztán majd polírozom és egyebek !

210

Aries, 2008. január 22. kedd, 18:29 (#)

isti79

Szerintem a korára való tekintettel nyugodtan mondhatod,hogy
" Best ". Kár is ezen filóznod !

211

isti79, 2008. január 22. kedd, 19:39 (#)

Aries

Igazad van!!!

212

Author Profile Page emberke, 2008. január 22. kedd, 20:03 (#)

Aries
Lehet, hogy igazad van, és most már objektíve is kijelenthetjük, hogy egy minőségi pamacs akár egy (vagy több) életen át is kitarthat - némi gondos odafigyeléssel.
A "silver tip" azonban nem a borzra vonatkozik. Nincs ugyanis olyan, hogy ezüst borz, arany borz, bronz borz. :-) Van a borz (meles meles), és annak megfelelően változik a szőr finomsága, minősége, hogy melyik porcikájáról származik a szőr. A "silver tip" azokra a szőrökre vonatkozik, melyeknek a vége (tip) ezüstös színű. Ezek a legfinomabb szőrök, ezekből készülnek a legjobb minőségű pamacsok.
Örülök, hogy sikerült egy minőségi borotvát szerezned, potom áron! :-D Jó pucolgatást!

isti79
A "rein dachs" valószínűleg a "pure badger"-nek felel meg - de ebben nem vagyok teljesen biztos (habár a fordítás alapján ez lenne logikus).

213

creativehun, 2008. január 22. kedd, 22:42 (#)

Szevasztok! Aries beletrafáltál a közepébe mert én is ezt néztem ki :))) és az ezüst borz szőrrel kapcsolatban én is oltári nagy tévedésben voltam mivel én is szentül meg voltam győződve róla,hogy létezik ezüst borz :))) Vettem egy borotvát én is a vaterán...igaz elnéztem mert azt hittem állítható a fej...de...ma megjött délben már használtam is ...és döbbenet ...abszolut szuper volt...bár szerintem a hozzá való Gilette Platinum penge is sokat dobhatott a latba mert eddig csak wilkinsont használtam/mivel azt kaptam/ és annál ez lényegesen jobb. A borotva egyébként pimaszul olcsó volt :)) http://www.vatera.hu/gillette_retro_borotva_49770136.html Üdv:Creativehun

214

Author Profile Page emberke, 2008. január 23. szerda, 08:24 (#)

creativehun
Jó vételt csináltál! Csak a pengék többet érnek, mint amennyit az egész csomagért fizettél! ;-)

215

Zozz, 2008. január 23. szerda, 10:30 (#)

Nah visszaírtak az ecsetboltból, a napokban jön a pamacsom. a weleda krémem és a balzsamom a tegnapi napon már megjött :)

216

Zozz, 2008. január 24. csütörtök, 10:26 (#)

Megnevezés: Glycerin - krémszappan borotválkozáshoz
Származás: Solingen - Németország - DOVO

Ez jó cucc?

Amúgy megjött a 20db merkur pengém az exrametáltól :)

217

Author Profile Page emberke, 2008. január 24. csütörtök, 12:14 (#)

Zozz
Az extrametálosok nem valami informatívak... :-(
Ennyi info alapján nehéz lenne megmondani. Valaki rendelt már tőlük ilyen szappant? Tapasztalatok?

218

Zozz, 2008. január 24. csütörtök, 12:31 (#)

Amúgy borotválkozáshoz krémszappant milyen mennyiségű vízzel kell vegyíteni, hogy jó legyen?

219

Author Profile Page emberke, 2008. január 24. csütörtök, 14:01 (#)

Zozz
Az a krémszappan mennyiségétől is függ. Általános javallat, hogy egy másfél, max. 2 centis csíkot nyomj belőle a bögrédbe / tálkádba, ha tubusos, és egy kéváskanálnyit, ha tégelyes - ez átlag három fordulóra elegendő habot ad. Mártsd a pamacsodat langyos vízbe, majd rázd le kétszer. Kezd el kevergetni, felverni a krémet, és ha túl száraznak tűnik, akkor mártsd a pamacs hegyét (de csak a hegyét) újra a vízbe, majd egy rázás után keverd tovább a krémet. Egy másik módszer, hogy az egyik kezed ujjvégeit mártod a vízbe, és arról csepegtetsz vizet az edénybe. Nem ajánlott egyszerre túl sok víz hozzáadása, mert könnyen túlvizezheted, és akkor szétesik, csöpögőssé válik a habod. Az a jó, ha egy sűrű, tojáshab szerű textúrát kapsz, amin nem látszanak kisebb-nagyobb buborékok (vagyis homogén), és a bőrödre terítve nem esik össze még fél perc után sem.
Érdemes gyakorolni, hiszen nem kell hozzá sok krém, és bármikor újra lehet kezdeni. Néhány alkalom után már tudni fogod, mi a helyes arány! ;-)

220

isti79, 2008. január 24. csütörtök, 19:54 (#)

Az extrametálosokról csak annyit h baromira készségesek az érdeklődö emilre több mint két hét múlva reagáltak! Pedig állítolag "webáruház" online lehet vásárolni....elvileg.

221

Zozz, 2008. január 24. csütörtök, 23:27 (#)

Nekem nem is válaszoltak.. egyszercsak kopogtatott a postás.. mondom kösz! :D

222

Nyisz, 2008. január 25. péntek, 08:00 (#)

emberke

Evvel a tálkás borotvakrém keveréssel egy bajom van. Mégpedig az, hogy igy megfosztjuk magunkat a "pamacsolás" egy nagyon fontos és áldásos hatásától. Ugy ennél a módszernél a tálkában elkeverjük-felverjük a habot, majd felkenjük az arcra és jöhet a penge. Viszont ha a krémet az arcra fisszük fel és ott képzünk belöle habot akkor több dolog is történik. Miközben a pamaccsal körkörösen dolgozunk (2-3 perc) a pamacs a krémmel kitisztitja a pórusokat, feloldja az elhalt hámréteget amit a pengével aztán szépen eltávolítunk az arcunkról a szörrel együtt. Ennek nagyon jó hatása van a börre, a nök külön börradirt használnak erre a célra, nekünk meg megvan ez borotválkozás közben. :) Szóval, én vitatkoznék a tálkás módszer használatával. Bár azt elismerem, hogy nagyon jó filing pepecselni vele, rangot ad a borotválkozásnak.

Nem tudom, hogy ez az extrametálos krémszappan az e amit én vettem náluk. Az enyém tégelyes, borostyánszinü és ámbra illatú. Szerintem nagyon jó, csak drága.

223

Author Profile Page emberke, 2008. január 25. péntek, 09:03 (#)

Nyisz
Teljesen igazad van! Én csupán azért nem az arcomon habosítom a krémet - és ez megmagyarázza azt is, miért nem jutott eszembe -, mert egy noname, vacak kis pamaccsal dolgozom. Arra jó, hogy a bögrémben keverjem fel a habot, meg ecsetelő mozgásokkal - körkörös helyett - szétterítsem a habot az orcámon. Másra sajnos nem. :-( (már spórolok az újra...)

224

Zozz, 2008. január 25. péntek, 11:05 (#)

Nah ma reggelre meghozta a postás az pamacsom is :) Teljes a kellék :) Tök örülök, mostmár scak gyakorolnom kell a borotválkozást vele.
emberke: Te a weleda krémmel borotválkozol? Leírnád hogy kb. milyen módszerrel csinálod? hány percet vársz a krém felkenése után stb. és az érdekelne még, hogy a pamacsot hogyan tisztítod meg, hogyan kell tisztítani borotválkozás után. Vigyázni szeretnék a cuccaimra ezért inkább tapasztaltaktól kérdezek :)

225

creativehun, 2008. január 25. péntek, 11:21 (#)

Szevasztok ..ezt az oldalt nézegettem..elég reálisak az áraik: http://www.leesrazors.com/

226

Author Profile Page emberke, 2008. január 25. péntek, 15:02 (#)

Zozz
Azért még én sem vagyok kimondott veterán, hiszen csak Karácsony óta űzöm ezt a hobbit!
Igen, én a Weleda krémet és after shavet használom.
Egy átlagos borotválkozás nálam a következőképpen néz ki:
1. meleg vizet engedek a bögrémbe, és beleállítom a pamacsot, fejjel lefelé - valszeg. sörte pamacsom van -, ami így megáll a bögrében, és szépen ázik
2. a mosdókagylót is felengedem kellően meleg vízzel, úgy kétharmadig - mivel a csapvíz nem szokott elég meleg lenni (csak vagy 5 liter után), ezért forralóban melegítek vizet, és ehhez engedek hideg vizet, míg a kellő hőfokot el nem érem
3. veszek egy kis, tiszta pamuttörülközőt (kb. 25cmx45cm), és beáztatom. Miután többször kinyomkodtam, és újra vizeztem, félbe hajtom, kinyomom belőle a fölös vizet, és rápakolom az arcomra - nem szabad túlságosan kicsavarni, mert akkor nem marad elég meleg. Addig hagyom rajta, míg már nem érzem a melegét. Ezután újra kezdem, és vagy 4-5x megismétlem - ezzel puhítom a szőrszálakat
4. törülköző kicsavar, félretesz
5. kiveszem a bögréből a pamacsot, majd kiöntöm belőle a vizet
6. nyomok úgy 2cm-nyi krémet a bögrébe, belemártom a pamacsot a vízbe, majd két rázás után keverni kezdem vele a krémet a bögrében
7. körkörös mozdulatokkal kevergetem, verem a krémet kb. 1,5-2 percig
8. ha úgy tűnik, hogy túl száraz, vagy nem habosodik kellőképpen, akkor vagy a pamacs végét mártom a vízbe, vagy az ujjaimról csepegtetek bele egy keveset - egyszerre ne adjunk hozzá túl sok vizet, mert könnyen összeeshet a hab
9. amikor már kellően sűrű és homogén, akkor talpára állítom a pamacsot, és félre teszem a bögrét - ügyeljünk arra, hogy a pamacs kellően fel legyen töltve habbal
10. előveszem a borotvám, a mosdóban kiöblítem, és megszorítom a pengét (mindig lazára engedve teszem el - igazából nem tudom miért)
11. leteszem a borotvát, kézbe veszem a pamacsot, és egyenletes, festő mozdulatokkal (jobb minőségű pamacsoknál körkörös) felviszem az arcomra a habot; majd talpra állítom a pamacsot
12. kézbe a borotva, és mehet az első menet szőrirányba
13. miután végeztem, a bögrében megforgatom a pamacsot (habot veszek fel, ha nem lenne rajta elég), felkenem a következő hab adagot - nem mosok arcot a menetek között, hogy ezzel se csökkentsem a hab síkosító hatását
14. második menet: szintén szőrirányba
15. harmadik réteg hab
16. ha már egy hétig treníroztam a bőröm, akkor jöhet a szőrrel ellentétes irány;
17. ha nem, akkor marad a "kozmetikázás", vagyis az ujjammal végigsimítom, hogy hol kell még egy kicsit dolgozni, és arra a részre kenek egy kis habot, majd jöhet a borotva - a 16-os lépés után szintén ez jön
18. hideg vízzel alaposan leöblítem az arcomat (min. 30 mp)
19. ahol kell, ott timsót vagy egyéb segédeszközt alkalmazok
20. a félretett, nedves törcsivel meglapogatom az arcomat
21. after shavvel bedörzsölöm
22. folyó víz alatt elöblítem a meglazított pengét, majd lerázom, és száradni hagyom - semmi esetre sem törölgetem semmivel, mert azt a penge éle bánná
23. kimosom a bögrét, és szintén folyó víz alatt a pamacsot, majd kirázogatom belőle a vizet (hogy könnyebben, gyorsabban száradjon), és talpára vagy tartóba állítom
24. ha megszáradtak a felszerelések, elpakolom őket - nedvesen soha

Azt hiszem, nem hagytam ki semmit. Ha mégis, vagy kérdés van, írjatok!

227

Aries, 2008. január 25. péntek, 16:16 (#)

Hi emberke !

Ez vagány volt !

Zozz most már ne habozz , borotválkozz !!

228

Aries, 2008. január 25. péntek, 16:21 (#)

gilette borotva ( vaterán szerzett ) tisztítva , polírozva, fertőtlenítve ( 75 % alkohollal ) .Szerintetek megfelelő ?
Hétvégén próba , ha megfelel 2 pengés, 3 pengés borotva = kuka !

229

Aries, 2008. január 25. péntek, 16:28 (#)

Találtam egy egészen jó kis oldalt:

http://www.thegentsshop.com/store/shavecreams.html

230

Author Profile Page emberke, 2008. január 25. péntek, 16:39 (#)

Aries
Kössz! ;-)
Sztem rendben van. Aztán csak óvatosan!

231

Nyisz, 2008. január 25. péntek, 18:43 (#)

Na kérem, Aries által belinkelt oldalon megtaláltam az extrametálban vásárolt borotvaszappant.

COLONEL CONK MUG SHAVE SOAP (Amber)

232

isti79, 2008. január 25. péntek, 19:19 (#)

emberke
Ez igen! Gratula a beszámolóhoz, ennél közérthetőben nem lehetett volna ezt demonstrálni! Még én is értem :)

233

Author Profile Page emberke, 2008. január 25. péntek, 19:37 (#)

isti79
:-D

Nyisz
És valóban 3 darab szappan volt benne?
Az ára még így is húzós... :-(

234

Author Profile Page emberke, 2008. január 25. péntek, 19:41 (#)

Aries
A ciki csak az, hogy kizárólag britt területre szállítanak, vagyis Kanadába, az Egyesült Királyságba, Új-Zélandra és Ausztráliába... meg persze Amerikán belül bárhova. :-(

235

Aries, 2008. január 25. péntek, 19:59 (#)

emberke !

http://www.bathandbodynet.com/mens-shaving.aspx

talán innen !?

236

Zozz, 2008. január 26. szombat, 03:26 (#)

emberke: ez nagyon frankón, kimerítő válasz volt :)

Köszönöm szépen, holnap szerintem nekiállok aztán próbálkozom :)

237

Dani, 2008. január 26. szombat, 08:31 (#)

A pamacsot muszály állványban tartani úgy fejjel lefele? Az nem olyan jó neki, ha talpára állítva tartom, mert úgy nem tud kicsöpögni belőle a víz?
Csak azért, mert akkor állványt is kell vennem hozzá. Az ecsetbolt.hu-n kapható utazós pamacshoz mit szóltok? Jó, vagy inkább egy "normális"-ban gondolkozzak?

238

Author Profile Page emberke, 2008. január 26. szombat, 10:13 (#)

Zozz
Nincs mit! Hajrá! :-)

Dani
Igen, ajánlatos a pamacsot fejjel lefelé tárolni. Nekem még nincs állványom - hiszen még rendes pamacsom sincs -, ezért talpra állítva tárolom; de előtte alaposan kirázom belőle a vizet. Közben az ujjaimmal többször végigsimítok rajta, hogy még az a kevés nedvesség is távozzon a szőrök közül. Megteszem, ami tőlem telik. Ha jó minőségű pamacsot veszel, akkor már érdemes beruházni egy állványra is - lehetőleg olyanra, amin borotvatartó is van. De kezdetben nem létszükséglet.
Az utazó pamacs nem lehet rossz, habár jó lenne tudni a pontos méreteit - a fej magassága, a nyél hossza (összecsavarva és külön), stb -, mert ezek általában kissebbek az átlagnál. Ebből a szempontból, ez az oldal sem valami informatív - ennél azért több info kellene, mert kép alapján nem derül ki, hogy mekkorák is ezek a pamacsok.

239

creativehun, 2008. január 26. szombat, 13:58 (#)

Háát igen sajnos a magyar oldalak többségén elég nehéz a beazonosítás mivel valami miatt nem használnak tipusszámot....Így van ez pl. az Ecsetboltnál de érdekes mődon az Extramatálnál is akik pedig a Merkur és a Dovo hivatalos partnerei.Emiatt aztán az ember csak kép alapján találgathat...ami szintén nem valami könnyű mivel a képek csak tájékoztató jellegüek.

240

creativehun, 2008. január 26. szombat, 14:15 (#)

Remek összefoglaló tesztek találhatók itt: http://www.badgerandblade.com/vb/forumdisplay.php?f=36 Többek közt a Colonel Conk borotvaszappan tesztje is: http://www.badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=24200 csak azt nem értem a náluk 3,5 dollárba kerülő termék ,hogy lett nálunk annyi,amennyi...:(

241

Author Profile Page emberke, 2008. január 26. szombat, 21:18 (#)

Ma reggeli kísérletem inspirálója Nyisz (lsd #222) volt. Kíváncsi voltam ugyanis, hogy mennyiben más közvetlenül az arcomon felhabosítani a borotvakrémet. Következzék hát a beszámolóm:
1. Hozzávalók: noname sörte pamacs (valszeg disznó sörte), Weleda borotvakrém, egy ’40-es évekbeli Gillette Super Speed, benne frissen bontott Merkur Super Platinum pengével.
2. Előkészületek: a szokásos módon (#226), kivéve, hogy ezúttal nem a bögrébe, hanem közvetlen a pamacsra nyomtam a krémet.
3. Metódus: miután kiráztam a pamacsot, rányomtam a szokásos mennyiségű krémet a közepére. Ezután beledörzsöltem egy kicsit a nedves ujjammal, majd megfogtam a pamacsot a szőrök tövénél (ezt is mantic59-től lestem el), és körkörös mozdulatokkal elkezdtem finoman felvinni a krémet az arcomra. Érezve, hogy nincs elég víz a pamacsban, amit a krém fel tudna venni, egyszer-kétszer belemártottam a pamacs hegyét a meleg vízbe, és folytattam a körzést. Lassacskán kezdett felhabosodni a krém – nagy megkönnyebbülésemre. Noha, korántsem lett olyan könnyed és levegős, mintha bögrében kevertem volna ki, azért boldog voltam.
Ezután következett az első menet, szőrirányban. Ami rögtön feltűnt, hogy sokkal könnyedebben siklik a penge az így kapott tömörebb habon, mint egyébként. Miután rendben végeztem az első menettel, újra megragadtam a pamacsot, és ismét körözni kezdtem. Ha jól emlékszem másodszorra már nem kellett mártogatnom az ecsetet a vízbe. Ami viszont feltűnt, hogy kezdett egy picit bizseregni az arcom. Végezvén a pamacsolással, újra szőrirányban menetem végig az arcomon. A harmadik menet előkészítéséhez azonban már egy kis extra krémre is szükség volt – ehhez a módszerhez mintha egy kicsivel több krém kellene, mint rendesen. Ismét habzás, pamacsolás – ekkor már nem nagyon éreztem a bőrömet – és a végső menet, szőrrel szemben.
Végülis, minden rendben ment, és az eredmény is igen jól sikerült. Sőt!
4. Néhány tanulság e metódus kapcsán:
- a krém nem habosodott úgy fel, mint a bögrében, sokkal tömörebb maradt – ez persze lehet az én gyakorlatlanságom miatt is
- a borotva könnyedebben siklott a bőrömön
- az arcomat a harmadik menet végére nem éreztem, de ez inkább a vacak pamacsomnak köszönhető
- ilyen sima még egyszer sem volt a bőröm, és nem tudom mi lehetett igazán ennek az oka. Az, hogy a körkörös mozdulatokkal, közvetlen az arcra felvitt krém valóban a pórusok mélyére hatol, és jobban felpuhítja a szőröket? Vagy az, hogy a tömörebb krémnek köszönhetően a penge egyenletesebben siklott a bőrömön? Netán az, hogy friss pengét használtam? Vagy bármelyik kettő kombinációja, esetleg minden tényező egyidejű megléte?
- meg kell azonban jegyeznem, hogy a bőröm a borotválkozást követően kifejezetten érzékennyé vált. Ezt a vacak sörte pamacsomnak tudom be – így elsőre. Ezért nem ajánlom senkinek, hogy sörte pamaccsal vigye fel közvetlenül az arcára a krémet – különösen, ha érzékeny bőre van, mint nekem. Ugyanakkor, ha valakinek jó minőségű borz pamacsa van, ajánlom kipróbálni!

Mára ennyit! Elvégre holnap is lesz egy nap… 

242

Nyisz, 2008. január 26. szombat, 22:41 (#)

emberke
Az új pengének biztosan volt szerepe az eredményben.
De az is igaz, hogy a bör igy megdolgozva sokkal jobban a borotválkozáshoz megfelelö állapotba kerül, mint ha csak felkened rá a habot, jobban érvényesülnek az összetevöi a börön a krémnek. Mondjuk én használok borotválkozás elötti terméket is, a börnek segitendö. És ami szerintem fontos, hogy igy alaposan kitisztitod a börödet, aminek hidd el pár hét után már szemmel látható a hatása, nem is kicsi.
Szerezz be minél elöbb egy borzször pamacsot, akkor nem lesz gondod.

Visszatérve a Colonel Conk szappanhoz, látom azon a forumon is dicsérik amit belinkeltél. Amit én vettem az kb. 1-1,5 évre elegendö és 1 darabban van, kicsit tényleg húzós az ára, de ha 1 évre elég akkor végülis megérheti. Bár, én is csak kíváncsiságból vettem, nem ezt használom napi szinten.
De ahogy láttam a Proraso termékek is eléggé a toppon voltak a fórumon. :)

243

Nyisz, 2008. január 26. szombat, 22:47 (#)

Elnézést, most látom, hogy creativehun linkelte be a fórumot. Köszönet érte, és bocs a keveredésért!

244

Author Profile Page emberke, 2008. január 27. vasárnap, 10:14 (#)

Kiegészítő megjegyzés: 24 óra elteltével is jobb az eredmény mint máskor!
Tessék kipróbálni! (lsd. #222 + #241)

245

Zozz, 2008. január 27. vasárnap, 13:27 (#)

Én este majd kipróbálom :)

246

Aries, 2008. január 27. vasárnap, 18:21 (#)

emberke !

Első pár alkalommal én is sörte pamacsot használtam. De ugyanazt
tapasztaltam. Az arcomat baromira irritálta. Majd meglátod a
másik pamacs használata után. Ja alkalmazásba vettem a borotvát.
Tapasztalat: Nagyon jó eredmény, bőrpír semmi, megvágás nem történt. Szóval ez a jövő Uraim, bárki bármit is mond !
Én bátran ajánlom az ecsetboltban vásárolható Kent borotva szappant is. Az állaga nagyon jó, az illata kicsit erős azaz
inkább retró, de ezt csak az tudná megerősíteni aki már használta ! Terveimben egy Tabac borotva szappan szerepel. Nagyon sok jót olvastam róla !! Illetve szívesen kipróbálnék egy Amber illatú borotva szappant is !

247

Zozz, 2008. január 27. vasárnap, 20:16 (#)

Aries: Én ezzel pamacsolok mostmár :)

http://www.ecsetbolt.hu/termek.php?cikk=view&sr=1174&mi=41&meddig=20&gy1=25&keres=

248

Zozz, 2008. január 27. vasárnap, 21:17 (#)

Így elsőre marhajónak tűnik ez a weleda termék :) az after shave is tök jól nyugtatja a bőröm és elég kellemes illatú.

249

Author Profile Page emberke, 2008. január 27. vasárnap, 21:30 (#)

Aries
Igen, azt gondolom, hogy egy borz pamacs egészen más, csak vannak dilemmáim. Egyfelől nem hagy nyugodni, hogy egy élet árán jutnék jó minőségű pamacshoz. Másfelől viszont tudom, hogy a szintetikus sem valami környezetkímélő megoldás. Még morfondírozom ezen egy kicsit, mielőtt új pamacsot vennék.

Zozz
Nagyon örülök, hogy beváltak a Weleda termékek! :-)

250

mami, 2008. január 30. szerda, 09:13 (#)

Nagyon off leszek, kicsit vérzik is a szívem, hogy belerondítok ebbe a felettébb hasznos és érdekes társalgásba, de végülis győz bennem a kötekedő.
A cikk első bekezdésében olvasható "negyven éve terveztek utoljára sugárhajtású utasszállító repülőgépet" kitétel szerintem nem állja meg a helyét. Azóta is sok sugárhajtású gép látott napvilágot, amiben a Concord különleges volt, az a szuperszonikus sebesség.
Mindez persze nem csökkenti a cikk érdemeit (pláne, ha nincs is igazam ;)

251

Author Profile Page ervin, 2008. január 30. szerda, 10:36 (#)

mami, a francia és az angol kormányzat 1962-ben rendelte meg a Concorde tervezését.

Igen, elsőre nekem is réginek tűnt az időpont. :)

252

Author Profile Page emberke, 2008. január 30. szerda, 10:48 (#)

Ilyen se volt még! Két napig semmi...

mami
Biztos igazad van... na und?

Zozz, Aries, Nyisz és creativehun!
Hol késnek a beszámolóitok?! :-)

Penge teszt - no. 1.
Úgy gondolom hasznos lenne, ha megírnánk a tapasztalatainkat az egyes, itthon is megtalálható pengékről - hogy az újak tudják, mit vesznek.

Én el is kezdeném, a sokat dicsőített Merkurral.
Tesztelési idő: kb. 1 hónap
Elhasznált pengék száma: 3 db (kb. 1 penge / hét nap)
Tapasztalatok: ez volt az első zsilett életemben, ami az arcomat érintette. Elsőre nagyon izgalmas volt az egész. Új borotva, új penge, új élmény. Az első penge ki is tartott vagy 7 alkalomig, amikor már úgy gondoltam, itt az ideje a cserének. Én csak minden másnap borotválkozom, így az első bírta vagy két hétig! Ez csodának számit azután, ami következett! Volt egy kis intermezzo egy német Wilkinson pengével, de ezt egy alaklom után kidobtam, mert az eredmény rosszabb volt, mint a Merkur 7 alkalom után (lsd. #149)! Ezért visszatértem a "jól bevált" Merkurra, ám micsoda csalódás ért! :-( Két alkalmat bírt ki a penge, a második alkalommal határozottan agresszívvá vált - vágások a nyakon, irritáció. Gondoltam, semmi gond, lehet, hogy csak selejtes volt. Kuka. És jött a harmadik - amit ma dobtam ki. Az első két alkalommal csodás volt, a megszokott "merkur élmény": éles, szelíd, csak úgy siklott az arcomon, és az eredmény is a megszokott volt - tökéletes. Ám ma, a harmadik alaklommal, már határozottan éreztem, hogy mennyivel tompább, durvább munkát végez. Kisebb vágások és irritáció volt a vége. Kuka.
Összefoglalva: a Merkur pengék az első két alkalommal csodálatos élménnyel ajándékoznak meg. Baromi élesek, szépen lehet velük dolgozni. Ám a harmadik alkalomra elszáll az élük.
Ennyi pénzért (149.-/penge) pedig nem éri meg (legalábbis nekem), hogy a jövőben is merkurt használjak. Inkább keresek valami gazdaságosabb megoldást.

Folyt. köv. Az elkövetkezendő két hétben a Lord pengéket fogom tesztelni.

253

isti79, 2008. január 30. szerda, 13:36 (#)

Én Astrát probáltam most ki, ez is 1 max 2 alkalmat bír ki de még ez is jobb, mint Wilkinson! Jobban kíméli az arcom.

254

Aries, 2008. január 30. szerda, 14:37 (#)

Üdv Mindenkinek !

Hát hol is kezdjem ? Úgy látom a retro borotválkozásnak a leggyengébb láncszeme a borotva penge lesz. Nagy tapasztalatom még nincs de leírom ez első benyomásaim. Tesztalany: Merkur.
Első alkalom , egynapos borosta- nagyon éles , jól siklik, háromszori borotválkozás, tükörsima arc, megszabdalás semmi. Második alkalom- tapasztalat ugyanez. Harmadik alkalom- kétnapos borosta, nagyon megpamacsolt arc, penge serceg, szaggat, négyszeri borotválkozás, megvágás még mindig nincs de enyhe hiányosságok azaz maradt némi szőröcske.Akkor most mi van ? Lehet, hogy eladok mindent ! Jó ez csak vicc volt ! Szóval elkeserítettél emberke. Hogy valami jót is írjak: a Vatera jóvoltábol szerzett borotva ( gilette 40-es évek beli ) nagyon pöpec, talán a szára lehetne egy kicsit hosszabb, de majd elválik. A pamacsomról csak annyi : nagyon cool.
Szívesen vennék véleményt vérzés csillapítóról, még ha eddig nem is kellett.

mami- szeretnék egy sugárhajtású borotvát ?!

ui: Irjunk a penge gyártóknak, hogy mi a túrót csinálnak !
Hol az igazi minőség, vagy ez már a MULT. Végén még kénytelenek leszünk Japcsi pengével borotválkozi.

255

Aries, 2008. január 30. szerda, 14:42 (#)

emberke !

Ez nem kekeckedés csak egy kis árnyalás , hogy ugyanis :van a borz (meles meles )

http://mek.niif.hu/03400/03408/html/417.html

256

Aries, 2008. január 30. szerda, 14:49 (#)

emberke

A dilemmáddal kapcsolatban: A borz-ot mindenképp kicsinálják, ha veszel pamacsot , ha nem. De ha veszel te legalább tudod miért veszed ! Ráadásul nem festéket kensz vele, hogy miután beszáradt
kivágd a szemétbe. Hallottam már ilyenről is. Szóval nincs más hátra, előre ! De ha akarod más indokkal is szolgálhatok.

257

Zozz, 2008. január 30. szerda, 15:48 (#)

Igen régen volt már hogy 1 napos 'post' szünet is lett volna itt, de ez is megtörtént.

Nekem még sok tapasztalatom nincs ezen a téren, mert max 1 hete ha használom aktívan a borotvám Merkur pengével, de azt kell mondanom hogy nekem jobban bevált ez a borotválkozási módszer (pamaccsal, zsilett pengével stb..), mint a 4-5 pengés Gilette Fusion-ok vagy ilyesmik.
De kinek a pap kinek a papné.. nincs egyforma bőr, ki kell tapasztalni kinek melyik felel meg a legjobban. :)

Szóval még gyakorlok ezerrel, de nagyon élvezem így már a borotválkozást.

Vérzés csillapítással kapcsolatban nekem is jöhetnek trükkök, igaz ellentétben Aries-el én már párszor sikeresen megvágtam magam de egyre ritkábban mióta ezt a fórumot bogarászom. :)

258

isti79, 2008. január 30. szerda, 17:20 (#)

A legjobb vérzéscsillapító a borotválkozás utáni jéghideg víz legalább fél percig, ha ez sem segit akkor jöhet egy kis timsó de én azt utálom, Proraso-t ajánlom - nagyon király nem csíp és pöpecül elállítja a vérzést!

259

Author Profile Page emberke, 2008. január 30. szerda, 18:17 (#)

Aries
Elkeserítettelek? Mivel?
Én a patikában kapható top-sót használom - ez van timsó helyett.
A linket nem veszem kekeckedésnek, sőt, megköszönöm! Nem is tudtam, hogy létezik ilyen borz is. Mindig tanul az ember... :-)
Lehet, hogy a borzokat mindenképp megölik, de én nem feltétlen vennék ebben rész - akár csak közvetve sem. És nem vagyok arról 100%-ig meggyőződve, hogy ha nem lenne igény a borz pamacsok iránt, akkor is vadásznák őket a szőrükért.

Zozz
Nem arról van szó, hogy nem működne a borotva! Csupán a penge nem megfelelő! A feladat: találni egy jobb minőségű pengét, ami így költséghatékonyabb is. Ezért kezdtem el a kutakodást a boltokban. Ami újdonság, hogy találtam Lord és BIC márkájú pengéket, a már ismerteken (Wilkinson, Gillette, Astra) kívül. Most jöhet a tesztelés hosszadalmas folyamata.

260

isti79, 2008. január 30. szerda, 19:19 (#)

Én ezt ajánlom timsó helyett:
http://www.muehle-shaving.com/shop/skin_care/proraso/1/styphic_gel_10ml/5/21/PBG

261

Nyisz, 2008. január 30. szerda, 22:14 (#)

A pengékkel nem sok gondom van, még a Wilkinson is jól teljesit nálam, igaz nem olyan tartós mint a Merkur, max 3-4 alkalom.

isti79
Na ez szép, én a nagy Proraso fan nem ismerem ezt a terméküket. Ill. rémlik, hogy láttam a boltban de már a fene sem tudja miért nem érdeklödtem iránta.
Na ezt pótolni fogom! :)
Amit továbbra is kipróbálásra ajánlanék az a pre-shave krémjük, tényleg sokkal jobb borotválozni a használatával. (Most eszembe jutott, lehet ezért is teljesitenek nálam jól a kommersz pengék is?)

Érdekesség. Most jött ki a Niveának valami új balzsamja, testvérem vett ilyet kipróbáltam. Nagyon kellemesen csalódtam benne, profi cuccnak tünik, nagyon jó hatása volt és ugyi olcsó is.

262

Aries, 2008. január 30. szerda, 23:26 (#)

emberke

Az elkeserítést a Merkur pengés teszted miatt írtam !

263

creativehun, 2008. január 30. szerda, 23:28 (#)

Szevasztok.A pengékről...nálam a wilkinson erősen a futottak még kategóriába szerepel ...harapdálósnak találtam már az első alkalommal is...a vaterán vásárolt borotvámhoz mellékelt/pontosabb azzal gyárilag egybecsomagolt/ Gilette Platinum pengét...már ma használtam hatodik alkalommal és mit is mondhatnék még ma is tökéletesen vágott semmi agresszivitás...ugyanakkor szőr sem maradt...nagyon nem szeretem ha a nyakamon sörte szerü szőr marad..sajna a szőrzetem iselég erős ezért is vagyok kénytelen minimum két naponta borotválkozni...de ez a penge eddig nagyon bevált...azt hiszem valahonnan rendelnem kellene...egy helyet már kinéztem ahonnan pamacsot is tudnék venni...és 1, készpénzes utalást elfogadnak, 2,postáznak Magyarországra http://shavemac.com/index.php?lang=en&area=men&sel=2&cat=5&product=177&prod_id=3# de sajna itt csak
Merkur pengét tartanak...viszont nem akarok sok helyről vásárolgatni mert akkor a csomagküldés kissé sokba lessz. Vérzés csillapítás: nálam a GFT coral skin food nagyon bevált... az oladlu szerint ..ez a rózsa antiszeptikus és vérzéscsillapító hatásának köszönhető...de én is elsősorban a hideg vizet alkalmazom.Nálam egy borotválokozás...az általában így zajlik...spárban vásárolt../azt hiszem müzlis ...füles bögrébe/ forró víz beleenged...pamacs...beleállít 2-3 percre addig arc megdolgozás alatt forróvizes kendő által..pamacsból víz 2-3 rázássalkirázogat...GFT rose shaving krémbe ...épp csak hogy a hegye beldug...elképesztően jól habosodik...ugyhogy nagyon kevés kell csak belőle...arcon alaposan eldogoz....én mindíg is így csináltam :)) arc felpuhul pár perc után ...borotválkozás ...2.3 lépcsőben lefelé...1-2 lépcsőben felfelé....hideg vizes arc öblítés...arckendő ....paskolgatás..:)) GFT corallal bemasszírozás.-...és elégedett vigyor..:))))) Tudom ajánlani...pedig nem is kapok tőlük jutalékot :))Üdv:Creativehun....ui: ma a mnukahelyen sikeresn megfertőztem 2 kollégát. már erősen érdeklődtek a beszerzési helyekről..:)))

264

isti79, 2008. január 31. csütörtök, 17:33 (#)

Nyisz
Pre-post shave Prorasot én is használom előtte is utána is, kíválónak tartom! De hiába használom ha a penge nem teljesít rendesen. A Wilkinsonnal az a bajom, hogy visszafelé borotválva szenved, tehát ott vérzik el nálam, még az Astra is! Milliószor megyek neki és csak akkor viszi le, csak nem mindegy milyen áron, mert az eredmény jó lesz csak az irrítáció az a nem mindegy!
Szerintem a pengék gyengék és a borotválkozásnak ez az Achilles sarka. A penge a legfontosabb momentum az egészben, ha az szar akkor kinlódás az egész procedura. Nektek mi véleményetek? Visszafelé borotválásnál tapasztaltátok ezt?

265

Nyisz, 2008. január 31. csütörtök, 20:13 (#)

isti79
A beirásod tesztre inspirált!
Mivel ugyis esedékes volt a borotválkozás, gondoltam próbát teszek. A fél arcomat a szokásos módon a Proraso pre-post krémjével kezeltem, (Tehát a benedvesitett bört bekentem egy kevéssel, és vártam 2 percet) a másik oldat nem.
Pamacsolás és a megfelelö eredmény elérése után nekiestem a Merkur Futurral, 1-es fokozaton lefelé. A kezelt részen érezhetöen jobb eredmény. Aztán újrapamacsolás, és most 4-es fokozaton megint lefelé. A kezel és a kezeletlen részen is szinte babapopsi eredmény, de a kezeletlen félen már némi égetö érzés jelentkezett. Aztán gyerünk a 2-essel (ujrapamacsolás után) felfelé. A kezelt részen simán ment, a kezeletlenen viszon éreztem, hogy akad a penge kicsit nyúzott. Mindez egy harmadszor használt Astra pengével, 2 napos borostával, Colonel Conk szappannal. Az eredmény a bör állagát nézve a kezelt oldalon sokkal jobb, a kezeletlenen viszont börpir és égö érzés és egy pici vágás. Egy új pengével lehet ez nem lett volna, de nekem ez magáért beszél.

266

isti79, 2008. január 31. csütörtök, 20:26 (#)

Nyisz
Először is köszi a tesztet! Én is használom a Prorasot, csak azt veszem észtre h visszafelé akadnak nehézségek, v lehet h a borotva a ludas mert még mindig az a gagyi Wilki-t használom? Egyébként én is egy Futur vásárásán morfondirozok, írnál lécci egy pár szót az eddigi tapasztalataidról a kis drágasággal kapcsolatban?

267

Nyisz, 2008. január 31. csütörtök, 22:38 (#)

isti79
Akkor a Futur-ról.
Az átlag borotvánál kicsit nagyobb és vaskosabb, nomeg súlya is van. Ez utóbbi viszont inkább elöny, mivel nem nyomhatjuk rá a hagyományos borotvát a börre, igy meg szerintem pont jó a súlya a tereléshez.
1-6-ig lehet állitani rajta a fokozatokat, és evvel a penge szögét ahogy a börrel érintkezik. Értelemszerüen az 1-es a legkíméletesebb, ilyenkor van a legjobban meghajlitva a penge és szinte egy szintben van a borotva peremével. Új pengéket mindig 1-es fokozaton használom, és ahogy kopik ugy növelem. A visszafelé borotválást általában +1 fokozattal müvelem mint lefelé. De ha az egymás utáni lefelé borotválásoknál növelgetem a fokozatokat, akkor gyakorlatilag nincs is szükség visszafelé borotválni, mert "szinte" ugyan olyan eredményt kapok. Tehát elsö lehúzás mondjuk 1-es, második 2-es, harmadik 4-es. Ha nagyon finnyás vagyok akkor visszafelé is borotválom, de többnyire nem, nekem elég az az eredmény amit ez a módszer ad. Szóval nagyon sokféle kombinációt lehet kitalálni, embere és böre válogatja neki mi a jó. Sajnos nekem elég kényes a böröm, ezért is használok ilyen pre kenceficéket, és nem igazán díjazza a visszafelé borotválást, pláne elökezelés nélkül. Nekem nagyon bevált ez a borotva, pont a sokoldalúsága miatt, de nem biztos, hogy ez mindenkinek kell.

268

Author Profile Page emberke, 2008. január 31. csütörtök, 22:42 (#)

Aries
Elszomorító, de sajnos igaz... Sebaj, van még annyi kipróbálásra váró penge a piacon. ;-)

isti79
Abban teljesen igazad van, hogy a penge kritikus összetevője a borotválkozásnak, és fontos, hogy kellően éles legyen, és maradjon - lehetőleg minél tovább.
Itt azonban megmutatkozik az állítható borotvák előnye, mint Nyisz Futurjáé. Ha ugyanis tompul a penge, állítok rajta egy-két fokozatot, és az agresszívabb beállításon hasonlóan élesen teljesít, mint újkorában, szelídebb fokozaton. Ezért persze még nem költenék kb. 16k pínzt egy Futurra, amikor fele annyiért is lehet kapni kiváló állapotban lévő "antik" darabokat. Sőt, még a Merkur Progress is olcsóbb - kb. 9-10k-tól már kapható.
Én amúgy "antik" párti vagyok, és jobban örülnék egy Gillette Fat Boy-nak, vagy egy Slim-nek, mint egy túldizájnolt, trendi mechamonszternek. Persze, ízlések és pofonok...

269

isti79, 2008. február 1. péntek, 13:46 (#)

emberke
Merkur progress nekem bejön csak ugye azt külföldről lehetne csak
megrendelni ennyiért és ha rászámolom a postak.-et meg a kezelésit az utalásnál akkor hidd el elérem 16k-határt és akkor elgondolkodik az ember melyik éri meg jobban.

270

Author Profile Page emberke, 2008. február 1. péntek, 15:08 (#)

isti79
Értem én az ellenvetést, de nem ez az egyetlen lehetőség!
Én keresnék egy ismerőst, aki készül Németországba, vagy aki sokat jár külföldre, és megkérném, hogy hozzon egyet, ha tud. Vagy, felhívnám az extrametálos arcokat - az e-mailre nem hiszem, hogy 2 héten belül választ kapnék -, és megkérdezném őket, rendelésre mennyiért hoznának be nekem egy Progresst. Elvégre ők a hivatalos képviselet, vagy mi...

271

isti79, 2008. február 1. péntek, 17:32 (#)

emberke
Igazad van, probáltam már de nem reagálnak! Vagy rájuk kéne csörögni...hát nem tudom. Egy kicsit csalódtam bennük, mert elvégre szégyen az amit csinálnak "webáruház" címszó alatt a mai világban nem? Tudod lehet h megtehetik, mert nincs más konkurencia kis hazánkban! Csak nem tudom hosszútávon ez mennyire kifizetendő lesz nekik ez a hozzáállás!

272

Aries, 2008. február 1. péntek, 17:41 (#)

Uraim !

Vatera-n találtam , gondoltam feldobom . Szerintem szépen helyre
lehet pofozni.

http://www.vatera.hu/regi_gillette_utazo_borotva_femdobozzal_free_posta_51259037.html

273

isti79, 2008. február 1. péntek, 18:10 (#)

Aries
Tényleg jó állapotban van de nekem az a bajom vele h nyitott fésűs!

274

Aries, 2008. február 1. péntek, 18:18 (#)

isti79 !

Csak tipp !!

275

Author Profile Page emberke, 2008. február 1. péntek, 18:36 (#)

Aries
Igen, nagyon szép - már én is szemezgettem vele.
Csak az a gond, hogy nem oldja meg isti79 problémáját, aki állítható borotvát szeretne.

Azon morfondíroztam mostanság, hogy lassan érdemes lenne közös rendelést leadnunk. Mindenki megírhatná, hogy mire vágyik, és kikereshetnénk, hogy kinél lehet a legelőnyösebb áron beszerezni. Így a szállítási és kezelési költség is eloszlana közöttünk. Vélemény?

A Lord pengék tesztje folyamatban; de nem szeretnék elkiabálni semmit! ;-)

Apropó, kinek milyen pamacsa van, és mik a tapasztalatai - különösen az Ecsetboltban vásároltakra lennék kíváncsi?

276

isti79, 2008. február 1. péntek, 18:42 (#)

emberke
Jó ötletnek tartom, csak én pl. nem pesten lakom és így egy kissé macerás lehet ha mindenki más-más városban lakik.

277

Zozz, 2008. február 1. péntek, 19:43 (#)

A közös vásárlás jó dolog, csak ne most rögtön vásároljunk mert most úgymond 'le vagyok égve' :)

Nekem van ecsetboltból pamacsom, igaz első pamacsom de meg vagyok vele elégedve.
Ezt vásároltam: http://www.ecsetbolt.hu/termek.php?cikk=view&sr=1174&mi=41&meddig=20&gy1=25&keres=

278

Nyisz, 2008. február 1. péntek, 20:24 (#)

Nekem ilyen van és tökéletesen megvagyok elégedve vele.
Igaz nem az ecsetboltban vettem, hanem egy közeli fodrászkellék boltban, ahol még sok minden nyalánkság van. :)
http://www.ecsetbolt.hu/termek.php?cikk=view&sr=1357&mi=41&meddig=20&gy1=25&keres=

279

Author Profile Page emberke, 2008. február 1. péntek, 20:37 (#)

Zozz
Nem úgy gondoltam, hogy most azonnal! Hiszen én sem állok valami fényesen...
Idővel, amikor a tapasztalatok alapján kiderül, hogy kinek mi hiányzik, összedobjuk a kívánságokat, és akkor valaki megrendeli a többiek nevében.

isti79
Mellesleg én sem járok Pesten sűrűn; de Pestről akár már ki is lehetne postázni egymásnak.

280

Nyisz, 2008. február 1. péntek, 23:20 (#)

emberke
Hol vetted a Lord és BIC pengéket?

281

mami, 2008. február 2. szombat, 08:43 (#)

(ervin no.251: nem a dátumba kötöttem bele, nézd csak meg ;)

Na de hogy ne csak mellébeszéljek: az én pamacsom is az ecsetbolból való (kíváncsi vagyok, értik-e, miért fogy mostanában annyira a pemzli ;) ), de sajna a lapjukon nem találtam. Hétezervalamennyi volt, de rászántam a pénzt, mondván ha nem halok meg hamarabb a terveimnél, sokáig fog szolgálni. A szempontjaim: 1. sörte minősége 2. nyél mérete (kicsit akartam) 3. Nyél anyaga (erősen preferáltan fa).
Emberek, én ilyen üzletekben szeretnék mindig vásárolni, mint ez a kis családi boltocska!

282

Aries, 2008. február 2. szombat, 11:59 (#)

Mindenben meg tudom erősíteni "mami" tapasztalatait az ecsetboltban tapasztaltakkal kapcsolatban. A végsőkig segítőkész emberek, csak az a kár, hogy nem minden kapható náluk ami a borotválkozáshoz kell.

283

Author Profile Page emberke, 2008. február 2. szombat, 12:46 (#)

Nyisz
A BIC (Chrome Platinum) pengéket az InterSparban (149.-/5db!), míg a Lord (Super Stainless) pengéket a 'Minden 100' forintos boltban (129.-/10db!) vettem.
A BIC pengékről azt olvastam, hogy az első 2 alkalommal optimálisan teljesítenek, a 3. végére már kicsit húznak.
A Lorodkat most tesztelem, de ezekről is csupa jót olvastam. Biztosat majd csak a jövő hét vége felé tudok mondani. De valami azt súgja, hogy még akkor is megéri, ha csak 1-2x használod őket! ;-)

284

isti79, 2008. február 2. szombat, 16:18 (#)

#191 -es kommentedben is ajánlotad és én is böngésztem minden felé, de ennél jobbat nem találtam ahonnan lehetne majd rendelni.
Az árak, postaköltség is elfogadható, nem beszélve arról, hogy pöngéből a legnagyobb választék van!
http://connaughtshaving.com/

285

creativehun, 2008. február 2. szombat, 19:08 (#)

Pamacsot és egyebeket újra csak a Mühlétől rendelek azt hiszem...de egy penge csomag engem is érdekelne innen.

286

Author Profile Page emberke, 2008. február 2. szombat, 19:50 (#)

isti79
Igen, én is úgy gondolom, hogy elég nagy a választék, és jó áron is kínálják.
Már csak azt kell eldönteni, hogy melyik csomag legyen. Ha jól tudom egyéni összeállításra is tudnak árajánlatot adni!

creativehun
Ennyire bejött a Mühle? Vagy nem vagy a "próbáljunk ki valami újat" híve?

287

creativehun, 2008. február 2. szombat, 21:14 (#)

Az az igazság,hogy náluk nincs 100 euró felett postaköltség..és a GFT borotvakrémjét valamint a Coral skin foodját...egy pamaccsal együtt ugy gondoltam náluk veszem meg.Az utolsó rendelésem is korrektül megjött...ugyhogy..járt utat járatlanért :))

288

isti79, 2008. február 4. hétfő, 15:58 (#)

emberke creativehun Aries Nyisz Zozz!!!!!!!!!
Már megint az a két napos pangás?
Gyerekek mi van a beszámolókal?

289

creativehun, 2008. február 4. hétfő, 16:33 (#)

Hétvégi szünetet tarottunk és hozzácsaptuk a hétfőt is :))))

290

Author Profile Page emberke, 2008. február 4. hétfő, 19:50 (#)

isti79
Valamikor Nekünk is kell egy kis pihenés, láblógatás! ;-)

A Lord pengék tesztje folyamatban; e hét vége fele írok majd beszámolót.

Körkérdés: ki hogyan avatja be, illetve tartja tisztán a pamacsát?

291

isti79, 2008. február 4. hétfő, 19:58 (#)

Én borotválkozás után melegvízben kiöblitem és jól alaposan kirázom belőle a vízet és fejjel lefelé lógva hagyom, h magátol megszáradjon. Ezek szerint az új pamacsoknak van valami beavatási
procedurája?

292

Nyisz, 2008. február 4. hétfő, 22:46 (#)

Elvileg van! Mégpedig szappanos (értelemszerüen borotvaszappanos v. krémes) vizben kell áztatni 1 napig vagy éjszakáig. Felverünk vele egy kis habot, mintha borotválkoznánk aztán beleállitjuk egy bögre vízbe ugy szappanosan habosan.

293

Zozz, 2008. február 5. kedd, 07:32 (#)

hmm..jó tudni.. utólag is lehet ezt pótolni? :) Nekem kb. 2 hete van meg a pamacsom.

294

Author Profile Page emberke, 2008. február 5. kedd, 09:36 (#)

isti79
Igen, elengedhetetlen egy pamacs karbantartásánál, hogy minden borotválkozás után meleg vízzel alaposan kiöblítsük.

Nyisz
Én hallottam olyan megoldásról is, hogy a borz pamacsokat kutya samponnal alaposan megmossák, hogy elvegyék a kezdetben mutatkozó "szagát".

Zozz
Persze, utólag is lehet pótólni, habár nem feltétlen szükséges, hiszen Te már két hetes intenzív kezelésben részesíted a pamacsod.

Hiába öblítjük azonban ki a pamacsunkat minden alkalom után, nem tudjuk teljesen megszabadítani az enyhe lerakódástól. Éppen ezért, ajánlatos a pamacsokat úgy havonta egy általános "mélytisztításnak" alávetni. Ennek célja, hogy megszabaduljunk a lerakódott szappan, illetve krém feleslegtől.
A legegyszerűbb és legáltalánosabb módszer a következő:
1. a pamacs alapos átöblítése meleg vízzel
2. teszünk egy kis mosógatószert vagy sampont a pamacs közepébe, és elkezdjük felhabosítani a kezünkön
3. jó alaposan átdolgozzuk a pamacsot a szerrel
4. majd alaposan kiöblítjük belőle a szert
5. a következő körben teszünk egy kis hajápoló balzsamot a pamacsra (vagy amit éppen az asszony cuccai között találunk ;-), és beledolgozzuk a szőrökbe, majd egy 5 percre állni hagyjuk
6. újabb alapos öblítés
7. majd jöhet az ecetes fürdő, vagyis a bögrénkbe teszünk úgy egy evőkanál ecetet, majd felengedjük meleg vízzel, de csak annyira, hogy ellepje a pamacs szőreit (állítólag érdemes egy kis glicerint is tenni hozzá, de ez nem feltétlen szükséges)
8. forgatgatjuk, áztatgatjuk benne néhány percig
9. kivesszük, és újra alaposan leöblítjük
10. kirázzuk, és a következő használatig száradni hagyjuk (lehetőleg fejjel lefelé)
És az eredmény? Csillogó-villogó, pihepuha pamacs, ami jobban szuperál mint újkorában!
A "mélytisztítást" érdemes havonta, de legfeljebb kéthavonta elvégezni.

Az audio-vizuális élmények kedvelőinek ajánlom a következő linket:

http://www.shaveinfo.com/videos/brush_cleaning.htm

Szép napot mindenkinek! :-)

295

Zozz, 2008. február 5. kedd, 16:57 (#)

Lehet hogy már láttátok ezt a videót, egy kis history :)

http://www.dailymotion.com/zip2two/video/1030486

296

Author Profile Page emberke, 2008. február 5. kedd, 21:22 (#)

Zozz
Nem, ezt még nem láttam! Kössz a linket! :-)

297

folti, 2008. február 6. szerda, 11:38 (#)

emberke, nyissz
BIC pengeket meg lehet a Kaisersben is venni. Legalabbis a Blahan levoben, ugyanazon az aron.

298

emberke, 2008. február 6. szerda, 14:06 (#)

folti!
Kössz az infót! És azok is Görögországban készülnek?

299

Nyisz, 2008. február 6. szerda, 16:53 (#)

folti
Ugyis arra járok minden nap, na legközelebb benézek.

300

Author Profile Page emberke, 2008. február 7. csütörtök, 10:17 (#)

Uraim, híreim vannak!
Befejeztem az első Lord penge tesztelését. Következzék a beszámoló:
Penge: Lord Super Stainless, kék-zöld csomagolású (10 DB-os)
Borotva: angol gyártmányú Gillette Super Speed (a '40-es évekből)
Továbbá: Weleda botovakrém, sörte pamacs és egy bögre
Metódus: 2x szőrirányban, 1x ellenirányban; végső simítások (ha szükséges)
Időtartam: 4 alkalom (1 hét)
Tapasztalatok: éles, ámde a Merkurnál sokkal gyengédebb penge - nem harap. Az első két alkalommal csodálatosan teljesített, nem volt iritáció, sem apró vágások, csak sima bőr. A harmadik alkalommal már kénytelen voltam egy extra kört tenni a nyakamon, aminek enyhe irritáció és egy-két apró vágás lett a vége. A negyedik alkalommal már érezhetően gyengébb volt a penge, egy teljes extra kört kellett tennem - ami hasonló eredménnyel járt. Tovább nem erőltettem a pengét - azt hiszem elértem a végső teljesítő-képességét (legalábbis az én sztandard borotvámmal).
Összefoglalva: azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy ez egy minőségi penge, piszok olcsó áron. A Merkurhoz képest még akkor is olcsóbb, ha minden egyes alkalommal kicserélném a pengét. Az első két alkalommal profin teljesít, ezzel 6,45 forintra csökkentve az alkalmankénti pengeköltséget. Aki akarja, erőltetheti a harmadik alkalmat is, de nem hiszem, hogy ilyen kedvező ár mellett érdemes.
Arra viszont kíváncsi lennék, hogyan teljesít egy állítható borotvában, mint például a Merkur Futur, Vision vagy a Progress.

301

Author Profile Page emberke, 2008. február 7. csütörtök, 10:20 (#)

Apropó! A következő tesztalany a görög BIC penge lesz. Várható eredménye úgy egy hét múlva.

Észre vettétek, hogy átléptük a 300. kommentet? :-D

302

isti79, 2008. február 7. csütörtök, 13:51 (#)

emberke én most használtam el 2db BIC pengét. Véleményem az h 2 alkalmat simán kibír, és szerintem élesebb, mint a többi penge ebben az árkategoriában! Lord pengét meg megnézem 100Ft-ban. Ja egyébbként most rendeltem meg Futur-t remélem megjön és ha igen akkor azzal is kiprobálom.

303

Nyisz, 2008. február 7. csütörtök, 21:15 (#)

isti79
Nekem a Futur-ban a mezei Willkinson 3 alkalmat is kibir, persze borotva állitgatással, a BIC meg a Willkinél csak jobb lehet. :)

304

creativehun, 2008. február 8. péntek, 19:10 (#)

Szevasztok!Felbuzdulva a teszteken én is beszereztem tezstelési célzattal egy csomag Wilkinson Sword pengét 5 db 147 ft a DM-ben. ..továbbá egy csomag BIC Chrome Platinum pengét 149 ft 5 db/Spar/ és még...egy csomag Super-Man
/made in Korea/ pengét 5 db 60 ft a helyi 100 forintos boltban.Tesztelésük folyamatban.Egyébként a BIC-ről itt http://www.badgerandblade.com/vb/forumdisplay.php?f=50&order=desc&page=2 is jót írnak

305

Nyisz, 2008. február 8. péntek, 23:42 (#)

Reggel én is elzarándokoltam a közeli 100-as boltba, de legnagyobb meglepetésemre csak kék-fehér Astra pengéjük volt, Lord egy szál sem. :(

306

folti, 2008. február 9. szombat, 12:36 (#)

Nyisz:

Sajna proba-cseresznye kerdese, hogy mikor melyik boltban mi van keznel. Megegy forras amirol tudok, az a Kelenfold-varoskozpontban van egy Bella forintos filleres bolt (gyk 100 forintos bolt minusz a logo) ahol mult heten meg volt nekik 10+ dobozzal.
A boltot a CIB bank es a fogadoiroda/lottozo kozott fogod megtalalni, ha a piros 7-rol leszallva elinulsz a Match es a CIB kozti "setaloutcan".

Lord Super Stainless mellett meg piros-kek Astra Keramik -et is tartanak. Egy 5-s csomag 120 forint. Badger&Blade alapjan nem rossz penge csak arra kell vigyazni hogy nem rozsdamentes acel, igy rozsdasodni fog egy ido utan. (B&B review: http://badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=27103 ). Szemelyes tapasztalattal meg nem tudok szolgalni sajna.

307

Sleever, 2008. február 9. szombat, 15:14 (#)

Sziasztok! Olvasgattam a hozzászólásokat - és mivel ti már jártasabbak vagytok az igényes borotválkozás terén - a tanácsotokat szeretném kérni! Én kb. 5-6éve borotválkozom a koromból adódóan és probáltam már mindenféle eldobható, de azért azok közül is a minőségibb borotvákat. Most egy-két éve gilette mach3-at használok. Folyamatosan az a gondom, hogy legalább 3-4napot kell várnom minden borotválkozás között, hogy megnyugodjon a bőröm. Hiába mosom meg alaposan az arcom szappanos melegvízzel, hiába a precízitás, mindig piros pattanásszerú kis begennyesedések jelennek meg a bőrömön, majd hámlani is kezd. Ha nem várok lég időt, akkor meg még jobban ,,szétszabdalódik" és mégtovább tart mire rendbejön. Csak a szőrszálakkal ellentétes borotválás ér valamit, ellenkezőleg szinte semmi nem történik. Ráadásul a tököm tele van a flakonos arcrakenős gélekkel, nem is érzem hogy nagyon védene. Ha már regenerálódott a bőröm, gyakorlatilag kenhetnék rá egy nagy adag szappant is. Jobban járnék, ha rendelnék egy Merkúr borotvát pamaccsal meg krémmel? Lehetséges hogy avval sokkal kíméletesebben és simábban megtudnék borotválkozni - ezáltal az iritációt is csökkentve? Ezektől a kipattogzásoktól, begennyesedésektől már falramászok. Másoknak miért nincs :-( A tanácsaitokat előre is köszönöm!

308

creativehun, 2008. február 9. szombat, 18:06 (#)

Na kipróbáltam a Super Man és a BIC pengéket.A Super Man....egy rémálom.Már a legelső szőr irányban történő lehúzásnál is szabdal..szinte tépkedi a bőrt...azonnal kidobtam :))) jött a BIC na igen...ez már a régi Gilette Platinumhoz hasonlítható érzést nyujtotta.Kicsit ez is agresszívabbnak tűnik a számomra mint a gilette platinum de ettől függetlenül kellemes vele a bortválkozás.Kétszeri le és egyszeri ellentétes irányban történő borotválással tökéletesen sima felületettel ajándékozott meg.Sleever: lehet,hogy érzékeny vagy a műanyagra ezáltal a bőröd irritálódik és ez okozza a fő problémát.Mielőtt beruházol az lenne az igazi ha lehetőséged lenne valahol,valakinél kipróbálni..természetesen saját pengével...a borotválkozás ezen formáját.

309

Nyisz, 2008. február 9. szombat, 20:52 (#)

Sleever
Ugy néz ki a leirásod alapján, hogy hasonlóan kényes börrel lettél megáldva mint én. Szinte ugyan ezek a problémáim voltak.
Ami nekem megoldást hozott, az a minöségi termékek használata, valamint a bör borotválkozás elötti elökezelése.
Proraso pre-post save cream, és borotvakrém meg pamacs. Nekem ezek használata megoldotta a problémáimat. A borotva ebböl a szempontból szerintem mellékes ebben az esetben. Ja, és lehetöleg kerüld a visszafelé borotválást. Legalábbis az elején.

310

Author Profile Page _folti_, 2008. február 9. szombat, 22:59 (#)

Sleever: ahogy a tobbiek is mondtak, nagyon valoszinu, hogy a borod erzekenysege okozza a kiuteseket. Azt, hogy pontosan mire vagy alergias (maga a borotva, a hab/gel, az aftershave vagy ezek barmilyen kombinacioja), igy latatlanban nem lehet megmondani.

Ahogy a Nyisz irta, a megoldast a hasznalt termekek kivaltasa fogja jelenteni. A tanacsai melle a kovetkezoket tudnam javasolni:
- aftershavebol es borotvakrembol/szappanbol az erzekeny borre valokat probald ki eloszor.
- egyszerre maximum egy dolgot csereljel le a keszletedben. Ujabb valtoztatast csak akkor lepj meg, ha megbizonyosodtal rola hogy az ujonnan kiprobalt termek nem okoz mas problemat. (Vagyha meg komolyabb problemat okoz mint az eddig hasznalt ... :/ )
- biztonsagi borotvara valtast elso korben ne probald ki, amig nem vagy benne biztos hogy a borotva az oka az irritacionak.
- szvsz ne a merkur pengevel kezd a biztonsagi borotvakkal valo ismerkedest. Szerintem kicsit harapos termeszetu joszag es eleg kellemetlen borirritaciokat tud okozni ha tulsagosan ranyomod a burre, ahogy azt a mach3 -nal megszoktad.
- biztonsagi borotvaval borotvalkozas kirpobalasahoz es begyakorlasahoz nyugodt lelekkel vegyel egy Wilkinson Classic muanyag borotvat, meg egy ket doboznyi BIC penget(szvsz). Ha mar begyakoroltad a kezeleset, akkor nyugodtan atnyergelhetsz mas komolyabb eszkozokre is. A legtobb nagyobb boltban es drogeriaban olyen 1200 forint korul osztogatjak.


311

Dr. Minorka, 2008. február 10. vasárnap, 00:09 (#)

Kardbűvészeknek esetleg érdekes:
Leisureguy's Guide to Gourmet Shaving: Shaving Made Enjoyable
http://www.lulu.com/content/769757
How To Shave Like Your Grandpa
http://artofmanliness.com/2008/01/04/how-to-shave-like-your-grandpa/
(Lifehacker alapján)

312

Sleever, 2008. február 10. vasárnap, 15:44 (#)

Köszönom a gyors tanácsaitokat!

creativehun
Lehetséges, erre még nem is gondoltam, hogy a műanyagra is allergiás lehet a bőröm. Akkor nem tudom, először kiprobálom a hagyományos borotvakrémet és egy balzsamot, aztán ha nem nagyon változnak a dolgok, csak akkor veszek egy biztonsági borotvát. Kipróbáni sajnos nem tudom, az ismerőseim és a rokonaim mind az eldobható tömegcuccokkal bajlódnak mint én. Az egyik barátom hihetetlen hogy minden előkészület nélkül, kicsit megmossa az arcát, össze-vissza ,,kaszálja" kicsorbult pengékkel és semmi baja nincs... Ja és mind ezek után, többször is volt már, hogy egy jó kis pacsuli parfümmel fujkálta be.

Nyisz
Hol szoktál vásárolni Proraso pre-post save krémet?
A Gentleman's Shop -ot nézegetem mivel az angol és a postaköltségeket csökkenteném, ja és elég sok jó dolog van amik közül nehéz dönteni. Megnéztem és a Proraso eucalpytust és mentolt tartalmaz.
Hasonló összetételű, azt hiszem King of Shavest használtam már. Olyan volt mintha egy fogkrémet kentem volna a bőrömre. Mondjuk az borotvagél volt azt hiszem. Egy Trumper rózsa illatúval, vagy egy illatmentessel például nem járnék jobban? Egyébként nincs pamacsom és balzsamom se. Pont azon goldolkodom, hogy honnan és milyen terméket vásároljak. Gondolok itt márkára is. Nem akarok túlköltekezni, de azért minőségi legyen... és most a borotván kívül szinte minden mást vennék. Mi a különbség a pre-post save krém és az olaj között, csak az állaga? Meg a bootvaszappant se tudom mire jó, avval mosod meg az arcod borotválkozás elött, vagy a krémnek felel meg? Tudom, hogy amatőr kérdések, de nem tudom :-) És bocs ha egy kicsit sok így egyszerre.

_folti_
-Gélből és aftershaveből/balzsamból eddig is az érzékeny bőrüeknek javasoltakat használtam, főleg Gilette és Nivea termékeket, de mérges lettem az eredménytelenségtől és jegelni akarom a használatukat.
A Nivea balzsamnál még az is jobb ha nem kenem be semmivel.
-Úgy is elfogyott most szinte mindenem, ezért gondoltam, hogy akkor a borotván kívül megvennék minden mást.

313

creativehun, 2008. február 10. vasárnap, 16:54 (#)

Sleever: A borotvaszappanok közt léteznek az un. keményszappanok és a lágy un.borotvakrémek.A borotvakrémeken belül kiszereléstől függően vannak a dobozosok és a tubusosok a keményszappanoknál pedig a borotvatégellyel/bowl/árusítottak.A keményszappanokkal a borotválkozás hasonlóképp történik mint a krémekkel,pamaccsal habot keverünk a szappanból és ezt kenjük fel az arcra.Személy szerint én a Trumper temékeit favorizálom de ez is mint sok minden más egyéni izlés kérdése.Nálam a shaving cream/rose/ és a coral skin food termékük nagyon bejött.Normál borotválkozás mellett ezek kb. 1 évig kitartanak a legközelebbi beszerzési helyük https://www.muehle-shaving.com/shop ha innen rendelsz és a rendelés értéke meghaladja a 100 eurót akkor nincs postaköltség.Ezt nem nagy dolog meghaladni ha most akarsz pamacsot és egyebeket beszerezni....én épp most adtam le egy megrendelést ugyhogy ha valamiben tudok szívesen segítek.Üdvözlettel:Creativehun

314

skovalsky, 2008. február 10. vasárnap, 17:26 (#)

Sziasztok, végigolvastam a kommentoszlopot de elég felületesen a sok link láttán kissé össze is zavarodtam. Most akkor honnan érdemes egy ilyen Merkur Hefty Classic-ot rendelni? Péter egy egy amerikai oldalt linkelt de mivel ez német termék jó lenne valahonnan közelebbről.

315
316

ronin, 2008. február 10. vasárnap, 19:18 (#)

Vagy innen? http://connaughtshaving.com/merkur.html

317

Author Profile Page _folti_, 2008. február 10. vasárnap, 19:40 (#)

Sleever:
Ahogy a kulfoldi forumokat olvasgattam, a kulonbozo hatoanyagu termekekre valo erzekenyseg egy elegge egyedi dolog es sajnos elegge proba cseresznye dolog kideriteni. Peldaul shavemyface.com -on olvastam egy tag hozzaszolasat, aki a trumper limes kremere alergias, mig pl a sandalwood vagy rozsa illatu kremre nem. Ahogy tudom, mindegyik ugyanabbol az alapkrembol keszul, csak a hozzaadott illatosito es szinezo anyag mas. De van aki a Proraso kremre allergias, van aki meg a Proraso erzekeny kremekre ...

Proraso termekeket magyarorszagon a Douglas' parfumeriakban talalsz, kiveve a magat a borotvakremet. Azt eddig negy uzletbol csak egyben talaltam(pesten az Arkad uzletkozpontban). Igaz lehet hogy csak nekem nem volt szerencsem a tobbiekkel. Borotvaszappan es borotvahab kiszerelesben szinte mindenhol volt viszont. A borotvalkozo cuccos polc legaljan keresd majd oket ... ;)
A borotvakrem maga tenyleg kicsit fogkremre hasonlit, de felhabositva csak a mentol miatti husito-osszehuzo hatasa marad meg. Ami szamodra fontos lehet:
Pre-Post Shave: http://badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=1387
Aftershave arcszesz: http://badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=1389
Aftershave krem: http://badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=1390

Aftershavek eseten a Gillette es a Nivea akkor elso nekifutasra kiesett. Nekem sajnos nem erzekeny a borom, igy ebben sajna nem tul sokat tudok segiteni. Egyik amit meg kellene probalnod, az a tobbek altal is ajanlott coral skin food, legkozelebb a muehletol lehet szerezni. masik hogy milyen a bortipusod? pl ezen cikk alapjan: http://www.menessentials.com/oxid.php/sid/106977324847af3f4a35e154.27742536/cl/info/tpl/know_your_skin.tpl (bocsi, angol). Masik hogy standard arcszesekre hogyan reagalt a borod eddig, ha probaltad oket?

Minosegibb borotvapamacsokat pesten eddig harom forrasbol lehet szerezni, egyik az Extrametal uzletek( http://extrametal.hu/index.php?level=4&catid=10&catnev=Borotv%E1lkoz%E1si%20pamacsok ), az Ecsetbolt ( http://ecsetbolt.hu/ ) illetve a Haasz fodraszbolt budan ( http://www.haasz.hu/ ). Araik felsorolas szerint csokkennek, a Haasz boltban max borzszor pamacsokat fogsz kapni 4000 forint koruli arert.

A baratod borotvalkozas szempontjabol szerencsesnek mondhatja magat, o joforman barmivel borotalkozhat, akar szo szerint dorzspapirt hasznalva borotvakrem helyett es tarpaulint aftershavekent ... :)

319

Aries, 2008. február 10. vasárnap, 21:38 (#)

Hali mindenkinek !

Tesztelgetek. Jövő héten írok tapasztalataimról !

320

Nyisz, 2008. február 10. vasárnap, 21:48 (#)

Sleever
Ezek a piros pöttyök (különösen a nyaktájékon) azért alakulnak ki mert begyullad a szörtüszö. Vagyis kvázi elfertözödnek öket borotválkozás közben.
Az eucalliptus azért jó, mert ez egy természetes fertötlenitö, tehát ha ilyent tartalmazó borotvakrémet vagy(és) borotválkozás elötti krémet használsz, az már a borotválkozás elött lefertötleniti a börödet, igy elvileg nem tudod már elfertözni a szörtüszöket. Mellesleg meg nagyon kellemesen tud hüsiteni.
Amit én kipróbálnék a helyedben az a Proraso pre-post shave cream.
Borotválkozás elötti és utáni használattal, a többit egyelöre nem változtatnám meg. És ha ez bevállt akkor lépnék tovább, mondjuk egy arcszeszre is (szintén eucalliptuszos).
Még a beirások elején egy olvtársunk irta le a problémáját (55-ös beirás), ami ua. volt mint a tiéd és az enyém is. Ö ebben találta meg a megoldást, és én is ennek a hatására próbáltam meg, ugyanugy bevált és ugyanolyan eredménnyel mint neki.

321

Zokk, 2008. február 11. hétfő, 22:21 (#)

Sziasztok!

Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a kis közösségre itt:) Én a 311.es postban is linkelt artofmanliness.com-on lévő cikk révén találkoztam először a biztonsági borotvás módszerrel, aztán rátok találtam és látom, hogy buzgón megy itt a tapasztalatok megosztása.
Lenne is egyből egy kérdésem: egy hete első nekiindulásomban vettem a DM-ben egy wilkinson borotvát, nivea pamacsot meg egy Barbon krémet(ez utóbbit csak azért, hogy legyen valami amivel nekiállok). Aztán olvastam itt, hogy a Douglasban lehet kapni Prorasa termékeket, bementem hát és vettem egy Hans Beier szappant (2e ft) - mivel Prorasa-ból épp nem volt. És ezzel el is érkeztem a problémámhoz: fogalmam sincs, hogyan kell (jól) használni a szappant:) Akárhogy csinálom, a hab amit felviszek nagyon hamar eltűnik, állandóan újra fel kell vinnem. Tudnátok valami tippet, útmutatást adni? Nektek mennyi ideig marad fenn?

322

Author Profile Page emberke, 2008. február 11. hétfő, 23:57 (#)

Sleever
Üdv a fedélzeten!
Én arra tippelnék, hogy szőrbenövéseid vannak, illetve alakulnak ki a borotválkozástól - mivel szőriránnyal szemben borotválkozol. De ne szaladjunk ennyire előre.
Ahhoz, hogy rájöjj, mi is okozza a bajt, kísérletre lesz szükséged.
Első lépésben nyiss egy új füzetet, és írd fel, hogy mit is használsz jelenleg, illetve eddig mikkel próbálkoztál. Egy borotválkozó-készlet legalább a következőkből áll: borotva, penge, hab/gél és after shave. Aztán lehet még benne pre-shave, szappan és persze pamacs is.
Ha ez megvan, akkor írd fel, hogy hogyan szoktál borotválkozni - milyen irányba hányszor, milyen technikával, stb.
Ha ez megvan, akkor jöhet a kísérlet. Mert valahol, valami nem stimmel, hiba van a rendszerben. És neked ezt a hibát kell kiszűrnöd. Márpedig ezt csak módszeres kísérletezéssel lehet.
Első körben a meglévő összetevőket vegyük szemügyre. Kezdetnek például hajítsd ki a mostani pengédet, és vegyél elő egy teljesen új, steril pengét. Ezt minden borotválkozás után alaposan öblítsd le, és tegyél rá kupakot. Én még azt is megtenném, hogy az első használat előtt alkohollal (min. 60%-os) lefertőtleníteném. Azt is jegyezd fel, hogy a fejen milyen anyagok találhatóak, mert lehet, hogy a már többek említette műanyag allergiád van - de ne hamarkodjuk el a dolgot.
Második lépésben, nem szabad megspórolni az alapos előkészületet. Erről korábban már volt szó (#122, #132, #226).
Esetleg az is okozhatja a benövést, hogy túlfeszül az arcodon a bőr borotválkozás közben (vagy a borotva, vagy akaratlanul te magad feszíted túl), és ezért a tövéhez túl közel nyisszantja el a borotva a szőrödet, majd amikor visszaáll a bőröd eredeti állapotába, alá nő a szőr.
Továbbá, le kellene jegyezned a habod/géled/szappanod, after shaved és egyéb kencéid összetételét, mert az is lehet, hogy valamelyik összetevőre vagy allergiás. Meg kell találnod a közös összetevőket. Lehet, hogy ezek között van a ludas.
A technikád is lényeges, mert akár ez is okozhatja a bajt. A korábbi leírásokban találsz utalást a sokak által javasolt helyes technikára.
Valamint, szereznék valakitől egy másik borotvát, hogy a későbbiekben össze tudjam hasonlítani a mostanival az eredményt - persze ne legyen rajta olyan összetevő mint a mostanin, és legyen hozzá steril penge.
Szóval, egy érdekes kísérletnek nézel elébe. Sok türelemre, és kitartásra lesz szükséged hozzá. Én először a meglévő felszerelésemmel kísérleteznék, csak utána kezdenék új dolgokat venni - akkor is egyszerre legfeljebb egyet -; mert ezzel újabb ismeretlent hozol be a rendszerbe, amiben eddig sem találtad a hibát.

323

Zozz, 2008. február 12. kedd, 11:06 (#)

Nos eljutottam addig a szintig végre a merkur pengékkel, hogy nem vágom meg magam, fogási teknikát stb-t elsajátítottam. Szóval boldog vagyok. A weleda after shave a bőrömre nagyon jó hatással van, mert kb. 1-2 óra múlva a pirosodás teljesen eltűnik a bőrömről.

324

Author Profile Page _folti_, 2008. február 12. kedd, 12:55 (#)

Zokk:
Angolul az alabbi link a 7. fejezete es az onnet nyilo linkeken talalsz segitseget:
http://leisureguy.wordpress.com/2006/07/10/a-guide-to-the-gourmet-shaving-experience/

325

isti79, 2008. február 13. szerda, 18:18 (#)

Zokk
Szerinten túl "vékony" a hab! Ez alatt azt értem, h túl sok vízet adtál hozzá. De semmi baj elsőre ritkán szokott sikerülni, a habnak jó keménynek kell lennie és ehhez el kell találni a helyes víz+szappan v. krém arányt!

326

skovalsky, 2008. február 13. szerda, 22:06 (#)

Kössz szépen a linkeket.

327

Sleever, 2008. február 13. szerda, 22:34 (#)

Annyi mindent írtatok, hogy köszönöm szépen...
Emberke, igen szőrbenövéseim vannak, nagyon rossz mert sok időbe és kellemetlenségekkel jár, gyakran ki is kell piszkálnom a benőtt szőrt csipesszel vagy most újabban egy tűvel, aztán besebesedig és tetőződik az őrület. Szerintem úgy ahogy van nem jó amit csinálok. A következőket fogom tenni: Egyenlőre maradok mach3 borotvánál, veszek egy pre-post shave krémet hogy lefertőtlenítsem a bőröm borotválás elött, lehet hogy beszerzek egy pamacsot meg egy borotvakrémet is (ez jelenleg nem a legfontosabbnak tűnik), aftershave balzsam meg minden képpen kell. Vagy jó a pre post shave krém is balzsamnak? Mert nem úgy tűnt, akkor miért van külön balzsam? Jelenleg egy adidas-t használok, de azon kívül, hogy jó az illata, szárít és az összetevői lehet hogy nem tesznek jót a bőrömnek. Mivel nem javasoltátok, hogy rögtön vegyek egy safety razort, ezért is döntöttem így. Viszont néztem megint csak az online boltokat és most azon gondolkodom, hogy ha egy Proraso pre post shave cream-el kezdeném a kísérletezést, akkor nem ártana azonos márkáju krémet és aftershave-et vásárolnom a hatékonyság miatt, erre Nyisz is utalt. Szerintetek? Találtam egy pár instrukciót is, úgyhogy először szőriránynak megfelelően kezdem majd el a borotválást és csak aztán ellentétesen. Péntekre tervezem a vásárlást, úgyhogy ha addig is tudtok még reagálni arra amit írtam, azt előre is köszönöm.

328

creativehun, 2008. február 14. csütörtök, 09:34 (#)

Szevasztok!Sleever: A pre és after shave balzsmaoknak mások a funkciói így az összetevők is. Maga a szó is pre/elő/ és after /utó/ jelzi a lényeget ...borotválkozás előtti és borotválkozás utáni.Az előtti feladata ..előkészíteni ,felpuhítani a bőrt és a szőrszálakat. Az utáni feladata megnyugtatni adott esetben fertőtleníteni és hidratálni a bőrt.Ahogy többen is írták haladj következetesen és kis lépésekben ne akarj egyszerre mindent megváltoztatni.Mindíg csak egy összetevőt változtass.Itt pedig egy link az esetleges borotválkozási irányokról ..dehát mint annyi más ez is változhat személyenként..ugyhogy fő az önvizsgálat. http://www.gentlemans-shop.com/acatalog/perfect_shave.html

329

Aries, 2008. február 14. csütörtök, 11:58 (#)

Zokk

Egyet értek isti79-el a hab túl vékony. Leírom, hogy én miként
csinálom.
1. Borotva pamacs beáztatás meleg vízben kb. 5 perc
2. Félig kirázod a pamacsból a vizet.
3. Borotva szappant türelmesen pamacsolgatod, közben többször
kevés vizet veszel a pamacsra.
4. Teljesen telíted a pamacsot a szappannal,láthatóan habosodik.
5. Próbáld ki a kezeden a szappan habosságát.

Legyél türelmes, én kb 2- percig habosítok. Természetesen függ
a szappantól is. Ha jól csinálod legalább 3-4 fordulóra elég
szappan kerül a pamacsra.
Az arcodon is türelmesen pamacsolgass, ne csak egy két húzás ide-oda.
Kiváncsian várom tapasztalatod.

Ui_ Én Kent borotva szappannal nyomom.

330

isti79, 2008. február 14. csütörtök, 13:55 (#)

Sleever
creativehun-nak igaza van, de a Proraso pre-post shave előtte és utána is kiválóan müxik! Szerintem ebben Nyisz is meg fog erősíteni.

331

creativehun, 2008. február 14. csütörtök, 15:29 (#)

isti79: Akkor ez az a kivétel ami erősíti a szabályt :))

332

Zokk, 2008. február 14. csütörtök, 15:49 (#)

Sziasztok!

Köszönöm a tanácsokat meg a linket foltitól. Arra a következtetésre jutottam, hogy egyrészt nem pamacsolok elég sokáig, nem jó a vízmennyiségem valamint a pamacsom se megfelelő.
Hmm..ebből a háromból egy is elégnek tűnik a rossz habhoz, szóval nem csoda, hogy eddig nem sikerült..

Ma vagy holnap teszek egy próbát hasznosítva tanácsaitokat:)

333

Author Profile Page emberke, 2008. február 14. csütörtök, 19:58 (#)

Zozz
Örülök, hogy sikerült elsajátítanod a megfelelő technikát, és ezzel beléptél a retro borotvát használó, elégedett férfiak népes táborába! ;-)

Sleever
Ahogy isti79 írta (#330), a Proraso pre & post shaving cream jó előkészítőnek és after shavenek is - inne a neve.
A benőtt szőröket meg ha lehet, ne piszkáld, különösen ne tűvel - pláne ha nem is fertőtlenítesz közben. Mert csak rosszabb lesz, és könnyen elfertőződhetnek.

Zokk
Én még annyit tennék hozzá Aries bejegyzéséhez (#329), hogy érdemes a szappanra is löttyinteni egy kevés meleg vizet, hogy használat előtt felpuhuljon a teteje. A habnak tömörnek, fényesnek és homogénnek kell lennie, kb. olyannak mint a felvert tojásfehérje.

Beszámolóm a BIC penge tesztjéről szombatra várható.

334

Nyisz, 2008. február 14. csütörtök, 20:27 (#)

Sleever
Ha ezt a módszert választod, akkor egyelöre elég lesz a pre-post save cream. Mint isti79 is leirta (és maximálisan osztom a véleményét:) ), ez a krém jó elött és utánhasználatra is, nagyon jól müködik balzsamként. Én pl. öszi-téli idöszakban ezt használom után is. Ha igy bevállik, akkor ha gondolod lépj tovább egy külön balzsamra, borotvakrémre. Ebben is jagyon jó a Proraso, de ha illatosra vágysz akkor a Veleda ami neked kell.
A szesz azért nem jó mert száritja a bört, keményiti. Puha börnél nem tud alánöni, könyebben áttöri.

Teszteltem az orosz gyártású kék-fehér Astra pengét! Nem is olyan rossz, bár a fasorban sincs a Merkurhoz képest, viszonyt harmadannyiba kerül. Elsöre kiválló, másodikra is türhetö és még harmadikra is elmegy, de utána már cserélni kell mert nyúz.

335

Author Profile Page emberke, 2008. február 17. vasárnap, 12:14 (#)

Megkésve bár, de befejeztem a görög gyártmányú BIC penge tesztjét.

Penge: BIC Chrome Platinum (5 DB-os)
Borotva: angol gyártmányú Gillette Super Speed (a '40-es évekből)
Továbbá: Weleda borotvakrém, sörte pamacs, bögre
Metódus: 2x szőrirányban, 1x ellenirányban; végső simítások (ha szükséges)
Időtartam: 4 alkalom (minden másnap)
Tapasztalatok: éles, nagyon éles penge - isti79-nek teljesen igaza van (#302) abban, hogy kategóriájában talán ez a legélesebb. A Merkurhoz hasonlóan éles, de annál gyengédebb - nem harap. Az első két alkalommal remekül teljesített, semmi irritáció, és egy-két apró vágástól eltekintve (amit inkább elővigyázatlanságom okozott), csodásan teljesített. A harmadik alkalommal érezhető némi gyengülés, ám még ekkor sincs szükség extra körre. A negyedik alkalommal a nyaki részen már tennem kellett egy extra kört, és némi irritáció is jelentkezett. Itt hagytam abba, mert nem láttam értelmét tovább erőltetni.
Összefoglalva: ez is egy minőségi penge, akárcsak a Lord. A Lordnál élesebb, ám egyben drágább is (több mint a kétszerese: 149.- / 5 DB), és annál csak egy alkalommal bír többet. Ismét nyitott kérdés, hogy egy állítható borotvában hány alaklom hozható ki belőle - ezt a nemes feladatot rátok bíznám.
A Lorddal együtt ajánlom minden kezdőnek, aki most készül belekóstolni a retro borotválkozás nyújtotta élménybe!

Következő tesztalany: kék-fehér csomagolású Lord Super Stainless.

336

isti79, 2008. február 17. vasárnap, 15:24 (#)

Kék-fehér csomagolású Lord Super Stainless - ról csak annyit h eddig ez a kedvencem megfelelően éles és nagyon gyengéd, nem harap!

337

creativehun, 2008. február 18. hétfő, 10:52 (#)

Szevasztok!Jutányosan sikerült hozzájutnom 2 db Gillette Super Speed safety razorhoz.Amennyiben érdekel valakit vegye fel velem a kapcsolatot.Külön erre az alkalomra kreáltam egy fiókot: safetyrazor@citromail.hu. További szép napot.

338

creativehun, 2008. február 18. hétfő, 17:46 (#)

Köszönöm mindenkinek az érdeklődést. A termékek elkeltek.Helyettük most ebből van 3 db http://countryjoe.bizland.com/store/gillette-slim-twist.html Üdvözlettel:Creativehun

339

Aries, 2008. február 20. szerda, 09:40 (#)

Uraim !

Ajánlom mindenki figyelmébe a DM-ben vásárolható
Adidas Active SKINCARE for Men After Shave soothing cream
terméket. Megfelelő mennyiség, nagyon jó ár, nagyon kellemes
hatás borotválkozás után.Kipróbáltam, nekem nagyon bejött.
Akik az erősebb illatú termékeket részesítik előnyben, nekik
nem ajánlom, mert csak nagyon minimális az illata. Azt gondolom
azoknak, akik nem akarnak elsőre nagyobb összeget költeni erre
a kellékre, mindenképp érdemes kipróbálni.

Szép napot mindenkinek !!

340

creativehun, 2008. február 20. szerda, 13:25 (#)

Egy kis linkgyüjtemény az adott témában : http://www.en.nassrasur.com/links.html

341

Author Profile Page emberke, 2008. február 21. csütörtök, 10:55 (#)

Kizárólag ínyenceknek! ;-)

http://antropos.hu/cikk.php?id=2209
http://www.sweeneytoddmovie.com/

Szebb napokat!

342

creativehun, 2008. február 21. csütörtök, 13:35 (#)

Kapcsolódó téma: http://www.trumpers.com/index.cfm...good luck! Üdv:Creativehun

343

creativehun, 2008. február 21. csütörtök, 13:37 (#)

http://www.trumpers.com/index.cfm sorry.

344

Sleever, 2008. február 21. csütörtök, 20:24 (#)

Szevasztok!

Még a hétvégén beszereztem egy Mühle pure badger (basic) pamacsot és egy Proraso borotvakrémet. Mivel a pre-post shave krémet én sem láttam sehol, vettem egy aftershavet...elnéztem, mert krémet akartam na de mindegy. Egyébként nem sokkal késöbb az utóbbit is egyedül csak az Arena Plaza-ban a Douglasban láttam.
Azóta ki is próbáltam a cuccokat, először is olvasgattam a hozzászólásokat, hogy hogyan használjam őket és csak azután kezdtem el borotválkozni. Egy csészébe kezdem el keverni a habot aztán inkább az arcomon kentem el. Jó sok lett, de bőven elég volt a procedúra végéig. Én annyira nem éreztem hogy kellemesen hűsítene a krém, viszont az aftershavenél meg igen. A pamacs jól összeállt, körkörösen szinte nem is tudtam vele dolgozni, csak ,,festettem". Lehet, hogy ez még mindig nem jó minőség? Vagy 1hétig nem nyúltam az arcomhoz, szóval lehet hogy amúgy is jól sikerült volna, de nagyjából... megvagyok elégedve. Egyébként csak a márka miatt drágábbak a Trumper, vagy mondjuk a Truefitt&Hill termékek, vagy még a Prorasonál is hatékonyabb úgymond felsőkategóriások? Nyisz, ha már úgy is hasonlóan kényes a bőröd, nem tudsz ajánlani egy jó arckrémet? Eddig amiket kentem rá, többségében még tetőzték a gennyesedéseket és órákig csak zsíros volt tőlük az arcom (Johnson&J,Helia kb. ezeket kentem rá eddig)

345

Nyisz, 2008. február 21. csütörtök, 21:40 (#)

Sleever
Ha már megvan a borotvakrém és az aftershave akkor az már jó. Pláne ha elégedett vagy az eredménnyel ahogy irtad.
Nem tudom miért nem ment flottúl a habkeverés, de hát elsö alkalom majd kialakul.
Én ugy szoktam, hogy nem edényben keverem fel a habot, hanem a megnedvesitett arcbörrön szétkenek egy olyan 1,5 centis csikot, aztán a pamaccsal a börön habosítom fel. Körkörös mozdulatokkal, kb. olyan 2 perc. Érdemes erre idöt szánni, mert igy jól megdolgozod és ki is tisztitod a börödet. A sima ecseteléssel ez nem megy. Szóval kb. 2 perc pamacsolás, aztán jöhet a borotva elsöre szigórúan szörnövési iránnyal megegyezöen. Utána megint pamacsolunk, és utána ellenirányba is. Soha ne borotváld a böröd hab nélkül!!!
Arckrémben nem nagyon tudok mit mondani. A pre-post krém nekem elég, de az arcszesz (ill. inkább lotion a Proraso) eléggé hidratál, és nagyon jó állagú lesz a böröm. De ha mindenképpen kell krémezni az arcod, akkor valami zselés állagú hidratálót próbálj meg. Niveának van ilyen ha jól láttam, valami hidrogél. Kék hosszú flakonban. Egyszer használtam ilyet amikor hülyére égett az arcom a napon, kellemes volt.

346

Author Profile Page emberke, 2008. február 22. péntek, 16:06 (#)

Uraim!

Befejeztem a kék-fehér Super Stainless Lord pengék tesztelését. Az eredmény ugyanaz, mint a kék-zöld verziónál - 1 penge optimálisan 3 alkalommal használható egy standard borotvában. Valószínű, hogy ugyanazon pengéről van szó (erre utal a penge felirata is), csak más csomagolásban (a Lord honlapján több különböző csomagolásban láttam a Stainless pengéket). Aki nem olvasta volna előző beszámolómat, annak ajánlom figyelmébe a #300-as bejegyzést.

Apropó! Itt egy remek lehetőség komplett mintacsomagok rendelésére:
http://bbdc.badgerandblade.com/index.php?act=viewCat&catId=10

Soron következő tesztalanyom: Nivea borotvakrém - a Weleda erősen fogyóban...

347

creativehun, 2008. február 22. péntek, 16:33 (#)

Ez egy jó kis nap.Megérkezett a borotvapamacs a Mühlétől http://kepfeltoltes.hu/view/080222/M_hle_93_H_87_Shaving_brush_www.kepfeltoltes.hu_.jpg Még nem is számítottam rá...mert még 2 hete sincs ,hogy elment a megrendelésem.Tesztelése holnaptól várható.További szép napot és kellemes hétvégét mindenkinek:Üdv:Creativehun

348

isti79, 2008. február 23. szombat, 15:44 (#)

Hétfőn csodák csodájára megjött a Merkur Futur borotvám. Nagyon pöpec egy kis szerkezet, eddig nagyon megvagyok vele elégedve.Ajánlom!

creativehun
Gratula a pamacshoz! Dobj egy pontos linket róla, hogy közelebről is meglessem. Én is rendeltem egyszer már Mühle-től online átutalással és rendben megjött a csomag, csak egy problémám volt az pedig a kezelési költség, ami kb.6200Ft-os rendelésnél több mint 4000Ft volt. Én nem tudom, hogy lehet ez vagy mit rontottam el de ez egy kicsit huzós volt! Szerinted? Te hogy csináltad?

349

creativehun, 2008. február 23. szombat, 17:33 (#)

Szevasztok! Isti 79: Köszi,azóta már kipróbáltam tegnap mivelegyszerüen nem bírtam magammal ..éééés hát eszméeltelnül szuper...olyan mintha simogatnák az ember arcát..ugyhogy annak ellenére,hogy szép kis ára van nem bántam meg..remélem husszú időre a pamacs kérdést letudtam...élvezet vele a borotválékozás.Egyébként konkrétan erről van szó: https://www.muehle-shaving.com/shop/shaving_brushes/classic/1/silver_tip_shaving_brush/3/11/93_H_87
A megrendelés menete: nálam összesen 125 eurót tett ki a vásárlás..ugyhogy maga a csomagküldés nem került semmibe.A számlám a Kereskedelmi és Hitelbanknál van..igaz neten is utalhattam volna de külföldre jobb szeretem ha személyesen bemegyek és a fiókban rendezem az utalást.Bementem..a visszaigazoló mail alapján az utalási papírt kitöltöttük és a pénzt elutaltuk...a kezelési költség pontosan 1250 forintottett ki.Ez természetesen lehet,hogy bankonként változik.A megrendeléstől a csomag megérkeztéig 10 nap telt el..ugyhogy ezt én reálisnak tartom.Természetesen ha újra rendelek ismét őket fogom választani..igaz ez nem mostanában lesz mivel van még több mint egy fél doboz Geo F Trumper borotvakrémem és szintén több mint egy fél doboz Coral Skin Food-om + a most megrendelt tele dobozok..egyszóval másfél-két évig ezzel sem lesz gondom:))) Üdv:Creativehun

350

ronin, 2008. február 24. vasárnap, 12:05 (#)

creativehun,
Én is gratulálok az új pamacshoz! Ebben az árkategóriában én mégis inkább ezt a pamacsot választottam volna: http://www.shavemac.com/index.php?lang=en&area=men&sel=2&cat=5&product=177&prod_id=3

isti79,
Ha a Mühle-től rendelek valamilyen kelléket, mindíg PayPal-lal fizetek. Biztonságos, gyors és ingyenes. :-)
Ajánlom mindenkinek! www.paypal.com

Szép vasárnapot mindenkinek!
ronin

351

creativehun, 2008. február 24. vasárnap, 15:43 (#)

Köszönöm a gratulációkat..igaz inkább a készítőket illetné :).Ronin:Teljesen igazad van...én is sokat töprengtem ezen a dolgon mivel először a Shavemac pamacsot akartam rendelni..a Badger & Blade oldalán nagyon jókat írtak róla.http://www.badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=8275 A következő okok miatt gondoltam meg magamat. A postaköltség kb . 3000 forint amit a vásárlási összegtől függetlenül mindenképpen ki kell fizetni a Shavemac-nál a Müehle csomagküldése 100 euró felett ingyenes... a következő ok az,hogy mindenképpen szerettem volna a Geo F Trumper termékeiből is rendelni az viszont a shavemac-nál nincs....és még egy ok..nem bízom meg a bankkártyás és paypal-os utalásban, viszont banki transzferre a shavemac-nál nincs lehetőség...ugyhogy ezen szempontok tükrében a számomra reálisabb lehetőséget választottam...de ha csak a pamacsokat nézzük én is az általad javasoltat vettem volna.Üdv:Creativehun

352

Author Profile Page emberke, 2008. február 25. hétfő, 20:36 (#)

Sleever
Hogy megy mostanság a borotválkozás? Bejöttek az új cuccok?
A pamacsoláshoz csak annyit, hogy idő, míg egy pamacs "betörik". Kezdetben még nagyon összetartóak a szálak, de lassan "kinyílnak" szépen.
A technikádhoz pedig annyit tennék hozzá, hogy érdemes a pamacsot a szálak tövénél megfogni, ha arcon habosítasz. Csak finoman érintsd hozzá a bőrödhöz, és körkörösen terítsd szét a krémet, illetve egyenletes mozdulatokkal habosítsd fel azt. Néha nem árt egy pöttyet belemártani egy kis vízbe a végét, ha túl száraznak tűnne a krém. Én azért kezdetben a bögrés verziót ajánlanám, míg megtanulod a helyes víz-krém arányt.
A pamacsot egyébként próbáld merőlegesen tartani az arcodhoz, így az ki tud "nyílni".

creativehun & isti79
Gratula az új cuccokhoz!

353

isti79, 2008. február 25. hétfő, 20:40 (#)

Köszi szépen emberke!!!

354

Sleever, 2008. február 25. hétfő, 21:38 (#)

Nyisz
Azért teljesen nem vagyok megelégedve. Egy két helyen még mindig kipattogott a bőröm és iritált volt egy kicsit, igaz még nem vettem meg a pre-post shave krémet.

Viszont gondolkodom a borotvavásárláson is. Van egy Extrametál nem messze és láttam a Merkur borotvákat. Elég a sima, vagy sokat számít az állíthatóság(Futur)? Amellett hogy olcsóbb a penge, jobb eredményt is el lehet érni a biztonsági borotvákkal? A Mach3 azért is kezd a bögyömben lenni, mert nem vágja le rendesen a szőrt, lehet hogy nem elég éles...? nem tudom hol a gond. A nyakamon például szinte le sem vágja csak ha sokáig borotválom, de akkor utánna az meg is látszik a bőrömön. Kedzek erre is gyanakodni.

355

data, 2008. február 26. kedd, 10:37 (#)

Sziasztok, lehet, hogy láma kérdés, de nem találtam a fenti majd 400 hozzászólásban választ rá: mi a különbség Gillette-éknél a super speed és a fat boy között? Sajnos nincs lehetőségem rá, hogy összehasonlítsam, viszont be szeretnék szerezni egy hagyományos borotvát az ebay-ről. Jelenleg Wilkinson úrral borotválkozom, de mindig is vágytam egy klasszikusra és megérett rá az idő :-)
Előre is köszönöm a segítséget

356

Author Profile Page emberke, 2008. február 26. kedd, 13:42 (#)

Sleever
NE ADD FEL! Ez a legfontosabb, amit tanácsolhatok. Beletelik egy kis időbe, míg a bőröd regenerálódik, de hidd el, megéri!
Az állíthatóság számít, mert így ezzel a lehető legtöbbet tudod kihozni a pengékből és a borotvából. De elég lenne egy Progress is, ha tartanak, nem kell feltétlen a Futur.
A bizotnsági borotvákkal életed 2. legsimább és legjobb eredményeit lehet elérni. Olyan finomságot, mint "a csecsemő popsija" - avagy BBS. És sokkal olcsóbb, mint az eldobható, cserélőfejes ketyerék. Azért csak a második, mert ennél már csak a borotvakéssel lehet tökéletesebb eredményeket elérni, ráadásul, egy jó kés egy életen át (vagy akár többön is) kitart - ha gondosan bánsz vele.
Elsőre azonban nem feltétlen ajánlanám. A kezdeti költségek ugyanis sokkal nagyobbak, illetve a tanulási folyamat is sokkal hosszabb. De ha egyszer rákattansz az "old school" borotválkozásra, idővel érdemes majd kipróbálni.
A Mach3maddal kapcsolatban csak annyit, hogy cserélj benne fejet mielőtt kísérletezgetnél, mert így fogod csak igazán érezni a különbséget.
A nyakaddal kapcsolatban pedig nem ajánlom, hogy kezdetben három, majd később négy, körnél többet tégy. Azt meg végképp nem, hogy olyan felületet borotválj, amin nincs hab vagy egyéb síkosító. Ez egy régi, rossz berögződés, amiről le kell szokni, mert tuti irritáció és egy-két vágás lesz a vége! Ezért kell fokozatosan csökkenteni a borostát, több körben, újrahabosítással.

data
A Super Speed standard, nem állítható borotva, míg a Fat Boyon 9 fokozat található - ezen állítható a penge dőlésszöge az archoz képest.
Itt látható egy jó összehasonlítás:
http://badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=37927&highlight=fat+boy
Ha megengedheted magadnak, akkor inkább egy Fat Boyt vagy Slimet vegyél. Vagy ha újat szeretnél, akkor a Merkur Progrest tudom ajánlani.

357

data, 2008. február 26. kedd, 15:30 (#)

emberke,
nagyon szépen köszönöm a gyors választ. Pontosítanám a kérdést, mert rosszul tettem fel, és a válaszod a rosszul feltett kérdésemre vonatkozott. Még egyszer bocsi.

Szóval, az ebay-en "1-9 slim adjustable" vagy "1-9 long slim adjustable" illetve "fat boy" közötti különbség lenne a kérdés.
Sajna egymás mellett nem látom őket. Értem a különbséget, csak véleményem nincs róla, ezért kérem a segítséged(etek)et.
Egyébként a fat boy kb 2* drágább a slim vagy long slim verziónál, de mivel örök életü darabok bevállalnám a fat boy-t, ha érdemes.
Így is él a javaslatod, hogy fat boy?
Köszi még egyszer a segítséget!

358

ronin, 2008. február 26. kedd, 19:06 (#)

data #355
A helyedben inkább egy Merkurt vennék. Megjegyzem, ez egy teljesen szubjektív vélemény. (nekem a Merkur borotvák tetszenek) Ha jó a technikád, szinte mindegyik "safety razor" BBS eredményt nyújt.

Sleever #354
A Merkur HD-t ajánlanám. Nem tagadom, hogy az "adjustable" borotvák mellet sok érv szól, én mégis a HD mellet döntenék.

Ad 1. A Merkur HD egy igazi "classic", "standard" típus,
Ad 2. A HD után jöhet a Slant, vagy akár a "straight" is.

Ám, ha mégis "adjustable" borotvát szeretnél venni, akkor felejtsd el a Futurt és vegyél egy Progresst.

Apropó. Ha már csak egy-két helyen pattog ki az arcbőröd, az azt jelenti, hogy jó úton jársz. :-) Tökéletesítsd a technikád! (nem feltétlenül szükséges a pre-post shaving cream)

359

Sleever, 2008. február 26. kedd, 20:21 (#)

Nem a Progress volt az amit láttam, hanem ez http://img72.imageshack.us/img72/2153/merkurgenericmt2.jpg

Az eladót hiába kérdeztem, hogy mi a pontos neve, úgy nézett rám mint egy marslakóra. Elkezdte mutogatni, majd elövette a másikat is amit tartanak, azaz a
Futur-t. (Persze a Douglasban is vigyorgott az eladó csaj amikor a Proraso cuccok felől érdeklődtem...)Azért kérdeztem a véleményeteket, mert a ,,sima" - legyen az hefty vagy más amin nem lehet állítani a fokozatokat - lényegesen olcsóbb. 6900-ért árulják míg a másikat közel 17ezerért. Csak nem tudom, hogy az előre lépés lenne -e? És itt nem csak a pengék árára, inkább a borotválásra gondolok.

emberke
Köszi hogy érdeklődtél, rendes tőled :-) Szűröm a hozzászólásokat, és próbálom kialakítani magamban a helyes képet. A nyakamon azért szenvedek, mert nem sima a felület. Sokszor elkövettem a hibát, hogy nem raktam rá újra habot mielött megint lehúztam, de most figyeltem rá. Jobb lett, de azért így sem tökéletes. Nem mernék újra nekiálni 1-2napig, mert tuti hogy kisebesedne. Majd akkor lesz jó ha nap-mint nap nyugodtan rádolgozhatok. Ezt szeretném valahogy elérni. Kés nekem is nagyon tetszik, viszont kissebb nagyobb gondom is van, mintsem hogy össze-vissza vágjam magam hónapokig magam. Biztos, hogy eleinte kikészülnék idegileg.

A pamacsolás egyre jobban megy, kellemes érzés. Lehet hogy kipróbálok majd más krémet, meg balzsamot is.
Ilyen pamacsot vettem: http://www.ecsetbolt.hu/termek.php?cikk=view&sr=1164&mi=41&meddig=20&gy1=25&keres=
Fekete műanyagból van a nyele és így még olcsóbb.

Avval a pár visszanőtt szőrrel amiről már irtam is, meg nem tudom, hogy mit kezdjek, szerintem nem fog kinőni, inkább mégjobban benő ha nem piszkálom ki. Erre nincs valami jó tanács? Mindenhol azt olvastam, hogy ne borotválkozz, piszkáld ki és szenvedj vele, vagy szőrtelenítsd.

360

Author Profile Page emberke, 2008. február 26. kedd, 20:26 (#)

data #357
Nincs mit!
Mechanikusan nem tudok különösebb különbségről. Amennyire tudom, a "Long Slim"-nek hosszabb a szára, mint a "Slimnek". A "Fat Boy" pedig testesebb, vaskosabb a "Slimnél" - a neveket is ennek megfelelően kapták.
Ha profiktól akarsz azonban választ, akkor javaslom, itt tedd fel ezt a kérdést:
http://badgerandblade.com/vb/forumdisplay.php?f=33
illetve itt van néhány régi bejegyzés ezzel a témával kapcsolatban:
http://badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=30158&highlight=fat+boy
http://badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=18300&highlight=fat+boy
http://badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=19260&highlight=fat+boy
http://badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=12793&highlight=fat+boy
http://badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=14230&highlight=fat+boy
Egyébként mindenkinek a magáé. Van akinek az előbbi jön be, van akinek az utóbbi. Nem akarok helyetted dönteni. Én a Fat Boyt választanám, de az én vagyok - és lehet, hogy megbánnám... :-)

ronin #358
A régi borotvákkal én mindig úgy vagyok, hogy van valami kis plusz bennük, egy érzés (talán "retro feeling"), amitől számomra mindig is vonzóbbak voltak. Ne érts félre, a Merkurok is szépek, de számomra csupán utánzatok maradnak.
Azzal a véleménnyel pedig vigyáznék, hogy "Ha jó a technikád, szinte mindegyik "safety razor" BBS eredményt nyújt." Ebből erőteljesen kihangsúlyoznám a "szinte" kifejezést. Sajnos nem mindenkinek jön be például az "open comb" vagy a "slant bar", bármennyit is gyakoroljon.

361

Author Profile Page emberke, 2008. február 26. kedd, 21:03 (#)

Uraim!
Itt egy gyönyörű Super Speed:
http://www.vatera.hu/gillette_retro_borotva_diszdobozban_nma_56322644.html
Én pont ennek az ikertestvérét használom! :-)

Sleever
Az az ideális eset, ha állíthatót/adjustable borotvát veszel. Kezdetnek a standard "safety bar"-os/biztonsági peremes borotva is megteszi. Csak arra ügyelj, hogy ne "open comb”-ot/nyitott fésűst vegyél, mert az elég agresszív egy kezdet lenne.
Én kétnaponta borotválkozom, de ez bőven megteszi. Nem kell feltétlen naponta "nyúzni" a bőrt. Kezdetben meg aztán pláne. Ne siettesd a dolgot, hagyd, hogy a bőröd megfelelően regenerálódjon, csak után borotválkozz újra.
A kés sem lehet valami nagy ördöngösség, csak több odafigyelést és gyakorlást igényel - ahogy a kommentekből kivettem -, valamint egy kicsit más technikát. Én most készülök éleztetni a késem, úgyhogy hamarosan rajtam is kitör a "str8 láz"... :-D
A benőtt szőrökkel kapcsolatban sajnos nem tudok jobb tanácsot adni, mint eddig.

362

Sleever, 2008. február 26. kedd, 21:26 (#)

Nem tudtok konkrétan egy olyan boltot megnevezni Pesten, ahol biztosan kapok Proraso Pre-post shave krémet? Ha nem, akkor rendel valaki mostanában a netről? Esetleg beszállhatnék... Csak ezt megrendelni luxusnak tartom. Postaköltség több lenne mint a krém ára... :(
Jelenleg van mindenem és annyira nem vagyok eleresztve most, hogy beruházzak egy 100eurós megrendelésre a muehle-től.
Nevetséges, hogy ennyire gyatra itthon a piac - az igények - és a választék.

363

Author Profile Page emberke, 2008. február 26. kedd, 22:54 (#)

Uraim!
Mielőtt bárki licitálna az általam említett borotvára (#361), kérdezzen rá a mechanikai állapotára, mert gyanús nekem valami. Nálam nyitott állapotban néz ki így a szár, vagyis akkor simul szorosan a "tip"/a vége a testhez - és csukott állapotban van egy kis hézag a kettő között.
Lsd:
http://badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=31121&highlight=british+super+speed

Elnézést a felindulásból beajánlott lehetőségért!

364

Nyisz, 2008. február 27. szerda, 07:23 (#)

Sleever

A "Proraso vadászat" sajnos nagy türelmet igényel. Én pl. most aftershave-re vadászok 2 hete mert erösen fogyóban. Minden héten benézek az üzletbe és ha éppen van árú akkor feltankolok. Sajnos nagyon hamar elviszik a cuccot ha jön, résen kell lenni. Ugy látszik egyre nagyobb az igény kishazánkban a minöségi borotválkozási termékekre. Az eladó igérete szerint ezen a héten jön Proraso szállitmány a Váci utcai üzletbe, holnap vagy holnap után meglesem.

365

creatiivehun, 2008. február 27. szerda, 09:02 (#)

Azt hiszem lassan már jutalékot kellene kérnünk egyes forgalmazóktól ..vagy legalábbis árkedvezményt :))

366

Sleever, 2008. február 27. szerda, 10:37 (#)

Hehe, hát az Ecsetboltban tényleg vidám volt a fószer amikor mondtam neki, hogy ezen a forumon hallottam róla. Köszönte szépen a reklámot :)

Nyisz, az Árkádban van aftershave, az Arena Plázában meg balzsam, ha csak fel nem pakolták... Csak pre-post shave krémet nem találtam. Ha lesz a Váci utcában, akkor szólj légyszives!

367

data, 2008. február 27. szerda, 11:43 (#)

emberke
Nagyon koszonom a linkeket. Becsulettel elolvastam es egy nagyon egyeszeru megoldas kinalkozik csak: probald ki mindkettot es hasznald amelyik Neked! jobban megfelel. mindenmas szubjektiv :-)
Hat igy teszek. Gyozzon a jobb!
Erdekes egyebkent hogy akiknek tobb borotvajuk van azok eskusznek valamelyikre (SA, FB stb), de bevallottan valtozik a kedvencuk a kollekciobol idorol idore...
Most keresek egy vevot az ebay-en akinek van mindketto.
Meg egyszer koszonom a segitseget es tisztelettel olvasom tovabb a hozaertok hozzaszolasait. Foleg ecset-hab-hasznalat temakorben.
Szep napot Mindenkinek!

368

creativehun, 2008. február 27. szerda, 13:31 (#)

data: Személy szerint mindkettő tipussal rendelkezem. Egy 9 fokozatban állítható amerikai Gillette volt az amit régebb óta használatam. http://countryjoe.bizland.com/store/gillette-black-adjustable.html Még valamikor a 60-as évek végén a 70-es évek elején kapta édesapám a nagybátyámtól Canadából,aztán nagyon-nagyon sokáig csak állt az eredeti felbontatlan dobozában amíg magamévá nem tettem :))Eddig meg is voltam vele elégedve ...aztán az elmult hetekben hozzájutottam pár darabhoz ezekből az Angol gyártmányu Gillette Slim Twist razorokból.Mit mondjak,azóta ezzel borotválkozom.Ezeket a borotvákat annyira eltalálták,hogyegyzserüen nincs is szükségem semmiféle utánállításra..nagyon erős a szőrzetem ugyhogy vabn amikor kénytelen vagyok naponta borotválkozni de ezzel a borotvával tökéletesen meg vagyok elégedve.Ha gondolod...szívesen küldök közelebbi részeletesebb képeket is az összehasonlíthatóság kedvért.A 337-es kommentben írt címre írhatsz ha érdekel.Üdv:Creativehun

369

isti79, 2008. február 27. szerda, 14:45 (#)

Nemtom nektek mi bajotok van a Futur-al, szerintem kiváló egy borotva és amiben különbözik a Progrees-től az csak a "hi-tech" dizájn. Amugy én is lehet h a Progreest válaszottam volna ha exmetálos arcok egy kicsit komolyaban vennék a munkájukat. De nem bántam meg, sőt!!! Különben is ha megnézitek csak 8-10$ a különbség. Ja és nézétek meg a teszteket szerte világban mindenhol jókat regélnek róla. pl.:http://www.menessentials.com/oxid.php/sid/0b611600e6de30780552551d26884487/cl/details/cnid/e5e40abcdd7e2ac71.38090619/anid/f2e4139d315c3bd25.45462608/Merkur-Futur-Double-Edge-Safety-Razor/
A legjobb borotva nyertese és a fönök faszi személyes kedvence! :)

370

Nyisz, 2008. február 27. szerda, 15:05 (#)

isti79
Bizony, Futur rulez!!! :)
Nekem az is tetszik benne, hogy van súlya szinte viszi magától.

Sleever
Köszi az infót!
Ha lesz a Váciban pre-post krém akkor sikoltozok majd.

371

isti79, 2008. február 27. szerda, 15:32 (#)

Nyisz
Meg a Proraso rulez!!! :}

372

data, 2008. február 27. szerda, 17:10 (#)

creativehun,
mivel már beadtam a limitáras licitmegbizást, várjuk meg, mi lesz velük.
Viszont ha nem jön be (erre azért van esély), igénybe venném a segitségedet a Slim Twist ügyében.

373

data, 2008. február 29. péntek, 09:16 (#)

Sziasztok,
na meg is nyertem egyet. Sajnos nem a fat boy-t, hanem egy "1962 Gillette 1-9 Long Slim Adjustable Safety Razor".
Hihetetlen, hogy egy fat boy 65$-tól indul és tart mondjuk 100$-ig (persze ez már spéci darab extrákkal)
Szóval egyenlőre marad amit nyertem.
Most a javaslataitok alapján próbálom beszerezni az ecsetet (ecsetbolt forever!) és a habokat, szappanokat és egyéb nyalánkságokat.
Aztán uccu neki!

374

Author Profile Page emberke, 2008. február 29. péntek, 20:15 (#)

data
Gratula a borotvához! Azt hiszem, kellemesen fogsz csalódni! ;-)

isti79
Személy szerint semmi bajom a Futurral, csak jobban szeretem a régi darabokat - számomra van bennük valami plusz. Meg szeretek szöszölni a tisztogatásukkal, felújításukkal. Tudod, mindenkinek a magáét.

Nyisz
Nem mintha kötekedni akarnék, de a régi borotváknak is mind van súlya, sőt általában minden DE-nek (Double Edge) kell, hogy legyen súlya, hiszen ettől siklanak olyan hatékonyan az ember arcán. Ha nem lenne elég önsúlyuk, és rá kellene nyomni az arcra, csúnya vágás lenne a vége.

375

Author Profile Page _folti_, 2008. február 29. péntek, 23:21 (#)

emberke:
ennyire azert ne altalanositsunk, jopar regi borotva konnyufembol keszult, ezeknek joforman nincs sulya. Ilyen pl az alabbi kepen lathato Soluna markaju borotva: http://www.geocities.com/igorravbar/sro9.jpg (a bal felso sarok fele nezo az).

Csehszlovak gyartmany, nalunk a kommunista idoszakban volt nagyon elterjedt.

Edesapam ilyet hasznal vagy 30 eve. O mar hozzaszokott a hasznalatahoz. En nagyjabol ketszer probaltam, egyszer vagy 15 eve, egyszer az osszel egy merkur borotvaval. Atlagos Merkur HD vagy a muanyag wilkonsonhoz kepest roppant agressziv borotva, igy nem csoda hogy eletreszolo elmeny volt ... ;)

376

Author Profile Page emberke, 2008. március 1. szombat, 08:33 (#)

folti
Igazad van, azt hiszem, nem fogalmaztam elég pontosan. Úgy értettem, minden jó minőségű DE-nek van elég önsúlya ahhoz, hogy ne kelljen nyomást gyakorolni borotválkozás közben.
Minden elismerésem édesapádé!

377

Aries, 2008. március 1. szombat, 15:50 (#)

Hali mindenkinek !

emberke

Te nagy teszter vagy, ajánlom figyelmedbe :
DM-ben vásárolható
Adidas Active SKINCARE for Men After Shave soothing cream
terméket. Megfelelő mennyiség, nagyon jó ár, nagyon kellemes
hatás borotválkozás után.

Már egyszer felraktam ide de nem jött rá reakció. Kiváncsi lennék más véleményére is mert nekem nagyon bejött és az ára
is igen kellemes.

data
elkeserítelek a fat boy ára elmegy 200-260 usd-ig is.Szerintem az már horror. Multkor kinéztem én is egyet, de 130 usd-nél kiugrottam. Elment 210-ig. Hát ez van !

378

creativehun, 2008. március 1. szombat, 18:39 (#)

Aries:Lehet,hogy pont ugyanazt néztük ki ...az a Fat Boy..napokig 10 dollár környékén ácsorgott...ha ugyanarról beszélünk akkor egy eredeti dobozos darab volt ..Blue Gillette pengékkel...aztán egyszer csak elszabadult a licit és 210-ig meg sem állt...sajnos..:(

379

Aries, 2008. március 1. szombat, 19:01 (#)

creativehun

Szerintem is ez volt az. De ez nem egyedi eset, szinte mindíg ez történik. Volt már úgy, hogy az utólsó percben nyomta fel valaki
az árat kétszeresére.Aztán találtam Merkur progressiv borotvát 49.90-ért és szépen elhoztam. Van még nekik 2 db.

380

ronin, 2008. március 2. vasárnap, 12:59 (#)

Sziasztok!

22 évig én is egy csehszlovák DEt használtam. Eltekintve az első "úgymond" borotválkozásomtól, amikor is nagyon csúnyán megvágtam magam, nem volt vele semmi gáz. Ezért is írtam azt, hogy "szinte" mindegyik "safety razor" BBS eredményt nyújt. Sőt, amikor az első Merkur HDt a kezembe vettem, őszintén szólva csalódást okozott. Talán a negyedik vagy az ötödik próbálkozás hozta meg a várt eredményt. Akkor viszont úgy éreztem, hogy egy öreg Ladából ültem át egy Lexusba. ;-)

Ma már mindkét Merkur DEm (HD & Slant) a fiókomban pihen, ugyanis kb. 2 éve "straight razor" segítségével szabadulok meg a borostámtól.

Aries,
"Drakula" ;-) a Merkurhoz! Jó vétel volt.

Szép napot mindenkinek!

381

creativehun, 2008. március 2. vasárnap, 16:44 (#)

Szevasztok! Vége egy autentikus forrás straight razor ügyben :)Ronin megoszthatnád a tapasztalatokat a késsel történő borotválkozásról velünk.Ha kiheverem a mostani bevásárlásomat én is töröm egyben a fejemet de jó lenne valami okos kompromisszumot találni a minőség és az ár tekintetében.Még pár kérdés...hol vetted ..milyen tipus, magad fened...stb..stb. Mint anno a Szovjet rajzfilm: "Mindent tudni akarok" :))Üdv:Creativehun

382

Kuyoshi, 2008. március 5. szerda, 21:03 (#)

Üdv mindenkinek.
Én is most váltok az eldobhatóról.
Vettem egy pamacsot: http://www.ecsetbolt.hu/termek.php?cikk=view&sr=1357&mi=41&meddig=20&gy1=25&keres=
Proraso és Mühle aloés szappant összehasonlításnak, melyik lesz jobb nekem.
Kaptam egy Soluna borotvát, meg wilki pengét.
Holnap ki is próbálom. Remélem nem kaszabolom magam felismerhetetlenségig :D

383

Author Profile Page emberke, 2008. március 5. szerda, 22:57 (#)

Üdv minálunk, Kuyoshi! :-)
Gratula a döntéshez és a pamacshoz - no meg a szappanokhoz. A Solunát nem ismerem, de ha nem könnyűfém, és nem nyitott fésűs, akkor nem igen lehet vele különösebb gondod. A pengeválasztásban azonban nem vagyok ennyire biztos. Én a helyedben vennék egy csomag Lord (100 forintosban) vagy BIC pengét (Spar/Inter Spar), és azzal indítanék. A Wilkinsonnal az a bajom, hogy sztem nem elég éles, és így az első alkalommal nem lesz az az "ahaaa" élményed. De kezdetnek megteszi - jobb mintha orosz Gillette-tel próbálkoznál elsőre...
Kéz és láb törést - azért olvasd el a korábbi tanácsokat!

384

Nyisz, 2008. március 6. csütörtök, 08:28 (#)

A Proraso vadászatom sajnos eddig eredménytelen, az Árkádba meg nem volt mostanában idöm elmenni. Gondoltam kipróbálom Aries által javasolt Adidas balzsamot mivel addig is kell valami, amig jön árú a Douglasba.
No de nem kaptam a DM-ben, csalódottan ácsorogtam az üzletben aztán kincset találtam!
Elsö felindulásomban ugyanis vettem ott egy Loréal menexpert borotválkozás utáni balzsamot. Úraim, ez a termék kiválló! Minden tekintetben adja azt amit elvárok, erösen gondolkodóba estem, hogy a Prorasot meghagyom vasár és ünnepnapi ill. tavaszi-nyári használatra, ez meg lesz a hétköznapi. Na jó erre alszom még egyet. :)
Aki gondolja próbálja ki, nem hinném, hogy csalódna.

385

Kuyoshi, 2008. március 6. csütörtök, 09:11 (#)

emberke
A Soluna nem nyitott fésűs, de könnyűfém. Azt hiszem, akkor most lemegyek az Inter Sparba venni egy BIC-et, szerencsére közel van :)
Egyszer elolvastam az egész irományt, egyszerre túl sok infó volt :D Még átnyálazom párszor :)
Nyisz
Nekem Adidas van, még régebben kaptam, és nekem bevált. Tényleg nyugtatja a bőröm, és vérzést is jól csillapít.

386

Author Profile Page emberke, 2008. március 6. csütörtök, 10:05 (#)

Azt hiszem adós vagyok egy beszámolóval. Elnézéseteket kérem, de egy kissé elfoglalt voltam mostanság.
Nos, akkor következzen a Nivea for Men - Milde borotvakrém beszámolója:
A használt eszközeimet és technikámat már ismeritek (lsd #300 és #335), így azokról külön nem számolok be. Talán csak annyit tennék hozzá, hogy most már a Lord és a BIC pengék váltak nálam állandóvá, váltogatva egymást.
Az első két alkalommal bögrében próbáltam felverni a krémet. Az első meglepetés, ami ért a krém lágysága - megszoktam ugyanis a Weleda kissé "darabosabb" krémjét. A másik eltérés, ami rögtön a felbontás után érződött, a jellegzetes, tömény Nivea illat. Ez a krém korántsem olyan semleges, vagy inkább enyhe illatú, mint a Weleda, hanem határozott, intenzív illattal rendelkezik. Ezért főleg azoknak ajánlom, akik szeretik ez a jellegzetes illatot, illetve Nivea after shavet használnak.
Visszatérve a tesztelésre. Igyekeztem hasonlóan eljárni, mint anno a Weledával. Nehéznek találtam azonban eltalálni a megfelelő víz-krém arányt. Elsőre nem is lett olyan a hab, mint szerettem volna. Túl lágy, túl levegős lett, és nem síkosított eléggé. A második alkalommal sokkal szárazabbra hagytam a krémet, de ez sem vezetett jobb eredményre. Azt hiszem ez alkalommal túl száraz lett, és ennek következtében a hab eltömítette a penge és a bizt. szél közötti rést. Gyakrabban kellett öblítenem a borotva fejét, és még így sem lett valami síkos az arcom. Úgyhogy, félúton elkezdtem a pemzlim végét mártogatni a vízbe, és tovább habosítani, ami egész jól működött. A harmadik alkalommal már sokkal rutinosabban fogtam az egészhez. Nem is igen próbálkoztam a bögrével, hanem egyenesen az arcon habosítottam. Ügyeltem arra, hogy ha nem elég nedves a krém, akkor a pamacs mártogatásával mindig adjak hozzá egy kevés vizet. Ezzel a módszerrel értem el a legjobb minőségű habot, amit csak ki lehet belőle hozni. Kellően síkos, kellően nedves, kellően konzisztens lett.
Összefoglalva: ez egy olcsó (550.- HUF a Douglasban), illatanyagban bővelkedő, közép kategóriás krém, amit különösen azoknak ajánlok, akik imádnak az arcukon dolgozni a krémmel, és ehhez megfelelő finomságú pamaccsal rendelkeznek - aminek én eddig sajna híján vagyok.
Én egyelőre maradok a Weledánál, de pénteken tervezek egy-két szappant is venni.

A következő beszámoló, remélhetőleg, a szappanok tesztjéről fog szólni, illetve kísérletet teszek a Merkur pengék "megszelidítésére" is. ;-)

387

Author Profile Page _folti_, 2008. március 6. csütörtök, 11:36 (#)

Nyisz: Prorasobol sajnos nem lattam ense pre-post kremet, se az arkadban, se az arena plazaban. Vagy csak siman kifogytak, vde lehet hogy kifuttatjak a Prorasot... :(
En ennek oromere inkabb rendeltem a suffolksuppliestol.

Kuyoshi, emberke: Solunaval vigyazni kell, mert nem tudod hogy az elozo tulaj mire allitotta. A kozepso reszet lehet hajtogatni(mivel ez egy vastag lemez), ezzel allithato az agresszivitasa.
Amit en hasznaltam eddig azok mind kelloen haraposak voltak... Ezzel nem celszeru kezdeni az ismerkedest, ha tudsz penzt raszanni, inkabb egy Merkur borotvat vegyel(ne a futurt, a 7000 forintos opencomb-ot) az Extrametal boltokban, vagy kezdolepesnek egy Wilkinson Classic muanyag borotvat.

388

Sleever, 2008. március 6. csütörtök, 12:00 (#)

Nyisz
A Váci utcában is megnézted a Prorasot? Mert a Pre-Post Shave Cream miatt vártam a válaszodat...

emberke
A múltkor nem köszöntem meg a kommented. Thx.

Kíváncsi lennék a többiek véleményére is. Kicsit
lassan tudom magam elhatározni a biztonsági borotva vásárlása mellett. Szóval azt mondjátok, hogy állíthatót/adjustable -t vegyek? Az olyan mint a Futur ugye?
Nem lenne elég egy ilyen például? http://ecx.images
amazon.com/images/I/411BF5W8BVL._AA280_.jpg

Aki váltott már modjuk Mach3-ról, vagy hasonlóról; tényleg kevesebb az irritáció és szebben meg lehet velük borotválkozni? Gondolom más a használatuk technikája, vagy csak annyiban külnböznek, hogy nem szabad rányomni a bőrre, azaz óvatosaban kell bánni velük?

Emberke írta nekem, hogy ne kezdjem késsel, miért?
Végül is ha valakinek tetszik, akkor egyszer el kell kezdeni :-) Nincs, valaki akitől ezt meg lehet tanulni? A neten találtam angol nyelvű könyveket, na de abból, hát nem lehet egyszerű. Tegnap voltam fodrásznál, a nyakamat megborotválta késsel és nagyon precíz..., inspirált. Lehet hogy fel kellene kutatni egy fodrászt, vagy egy tanfolyamot.


389

Sleever, 2008. március 6. csütörtök, 12:54 (#)

Ja bocs, a link amit megadtam túl hosszú, egy kötőjel kell az első és a második sor közé, ha bekopizzátok.

390

Author Profile Page _folti_, 2008. március 6. csütörtök, 13:17 (#)

Sleever: nekem kezdoborotvanak jo volt, aztan elajandekoztam apamnak amikor megjott a
HD :)

391

Nyisz, 2008. március 6. csütörtök, 13:44 (#)

Sleever
Elnézést, valóban elfelejtettem jelezni a Váci utcai helyzetet.
Nos, semmilyen Proraso termékük sincsen perpill. Kaptam megint igéretet, hogy lesz 1-2 héten belül. Az eladócsaj megesküdött, hogy rendeltek Proraso termékeket.
Én most csak aftershave-et keresek, a többiböl feltankoltam még novemberben. Lehet mégis csak el kell kúsznom az Árkádba.
Természetesen ha látok pre-post krémet azonnal tudatni fogom, vagy megveszem egyböl aztán valahogy majd eljuttatom hozzád.

392

Kuyoshi, 2008. március 6. csütörtök, 13:50 (#)

folti
Honnan rendelted és mennyiért?
http://www.amazingshaving.com/page/amsh/PROD/cc198
Én ezt találtam, az amazonon 45$ volt. Úgy nézem ez az.

393

Author Profile Page _folti_, 2008. március 6. csütörtök, 13:58 (#)

Nyisz: mult heten nem volt az arkadban aftershave....

394

Author Profile Page _folti_, 2008. március 6. csütörtök, 14:09 (#)

Kuyoshi:
ConnaughtShaving: http://connaughtshaving.com/merkur34c.html
de mas weboldalakon is lattam, pl itt: http://www.scharferladen.de/shop/nassrasur-solingen-c-54.html

Illetve joparszaz posttal feljebb valaki emlegette hogy a budaorsi auchanban a keses boltban latott ilyet ... ?

395

Kuyoshi, 2008. március 6. csütörtök, 14:15 (#)

Gondolkodtam, hogy állíthatót kéne nézni.
http://www.classicshaving.com/catalog/item/522941/284028.htm
Mintha nyitott fésűs lenne, de erről a képről meg nem mondom.
http://www.classicshaving.com/catalog/item/522941/190430.htm
Ez meg azért nagyon drága. Bár lehet, hogy hosszú távon jobban megérné. De 55 dollár kb. 10000. A szállítási költségtől függ, hogy megéri-e itthon megvenni. Meg hamarabb is a birtokomban lenne a helyi vásárlással.
Na de addig is ki kéne próbálni, meg gyakorolni. Az ember nem porsche-n tanul vezetni :D

396

Kuyoshi, 2008. március 6. csütörtök, 15:40 (#)

Most végre megborotválkoztam.
1. Proraso shaving soap
2. Mühle borzpamacs
3. Wilkinson double edge műanyagfejes borotva (kaptam) a hozzá adott pengével (lusta voltam elmenni a Spárba :D)
4. Adidas after shave balzsam (régebben is ez volt).
Ez mesés. Irritációnak szinte nyoma sincs. Pár helyen lett kis vérzés és csak alig, ami a balzsam után meg is szűnt. Régebben csak úgy folyt. De hát a kis pattanásmaradványokat semmi sem szereti :P
Egyszóval, ha még pengét és készüléket is váltok, akkor jön a mennybemenetel? :D
Mindenkinek köszönöm, aki itt írt és tanácsokat osztogatott.
Külön köszönet emberkének a részletes leírásért.

397

Author Profile Page _folti_, 2008. március 6. csütörtök, 16:52 (#)

vagy a pokol... A pengetol, a borotvatol es az arcborodtol fuggoen.
Ezert javasoljak sokhelyen a penge mintacsomagok(sampler pack) beszerzeset, majd vegigprobalasat. nagyjabol igy:
- mindig ugyanazt a borotvat es egyeb felszerelesekket hasznalod
- minden pengetipussal egy hetig borotvalkozol, ha kozben a penge eleletlenedett akkor masik ugyanolyanra csereled. Ha az adott markaju penge komoly irritaciot okozott, akkor surgosen allj vissza az alapertelmezett markara, ami nem okoz problemat.
- ha az adott marka jobb mint az eddigiek akkor legyen az alapertelmezett.
- minden uj kiprobalt marka utan egy hetig borotvalkozz az alapertelmezett markaddal.

Amennyire tudom europaban a suffolksupplies aki ilyeneket arul, azonkivul nemart ha korbejarod a boltokat itthon. bic es hasonlok forrasat megtalalod par posttal feljebb.

Szvsz elobb egy gyakorold be a meglevo eszkozokkel a borotvalkozast mielott beleugranal a melyvizbe.

398

Kuyoshi, 2008. március 6. csütörtök, 17:22 (#)

Rendben.
Köszi a tanácsot.

399

Sleever, 2008. március 6. csütörtök, 19:26 (#)

A 388as hozzászólásomra írjatok majd légyszíves!

Ha csak az ára miatt elég egy nem állítható kezdésnek
- mint a HD - akkor én inkább egyből ,,Lexusba ülnék" :P Minek vegyek egy mazdát ha megvehetek egy jobbat. Pár ezer Ft nem ver földhöz e téren, csak legyen minél jobb az eredmény. Szerintem fontos a kultúrált megjelenés...

Nyisz
Megvan a pontos diagnózis :)
Megborotválkozom, majd másnap estére kb. megjelenik pár kis pattanás, aztán még pár. Ez így megy ugy 2napig. Muszály kinyomni, mert különben csak tovább gyűlik benne az anyag és gusztustalan. Ebből egyre kevesebb van és még ki sem próbáltam a pre-post shave krémet - szóval a pamacs & krém & aftershave használatával kb. olyan 50%-os javulás történt... Aztán a másik ami hasonló , csak gennyesedés nélkül, az meg a szőrbenövés. Ez lassabban múlik el. Utánna néztem és ez amiatt van mert kiszárad a bőröm és nem elég puha hogy minden szőrszál kinőjön. Viszont egyből nem kenhetek rá arckrémeket, mert akkor meg a pattanásokat segítem elö :( egy ilyen kencét találtam rá: http://www.gentlemans-shop.com/acatalog/art-of-shaving-hydrosol-rose-water.html#a219
(van még egy két hasonló más márka is, de ez tűnt a leg megbízhatóbbnak)
Amerikában persze 22dollár. Mit szólsz?
Van már tapasztala valakinek Art of Shaving termékekkel kapcsolatban?

Üdv. Sleever

400

Nyisz, 2008. március 6. csütörtök, 20:22 (#)

Sleever
Szerintem várd meg a pre-post kémet, csak jön most már szállitmány.
Ez elég puhán tartja a bört egész nap, ugyhogy javulhat a szörbenövés is.
Ha eddig 50%-os a javulás az nagyon jó jel! Szerintem még kis idö és lesz az 80%-is, ha nem több. Nekem sem azonnal lett tökéletes, kb. 1 hónap volt de azóta nincs semmi panaszom.

401

faragott képek, 2008. március 6. csütörtök, 20:38 (#)

Korábban hagyományos pengés borotvát használtam. Vettem magamnak egy borotvakést ( Extrametal - leggagyibb 2990.-Ft), egy nagyon finom fenőkövet egy szerszámboltban (Kirschen - Natur Vulkan - 3000.-Ft), egy darab bőrt a cipész boltban (400.-Ft de egy régi nadrágszíj is tökéletesen megfelel-kipróbáltam).
Pamacsom van kettő is ( régi olcsó cseh gyártmányok). A biztonság kedvéért beszereztem egy szappan nagyságú timsót, hasonlót amilyet anno én is használtam, amikor elkezdtem borotválkozni (ezt volt a legnehezebb találni:)))
Megfentem a borotvát előírásszerűen és láss csodát elsőre sikerült megborotválkoznom anélkül, hogy összekaszaboltam volna magam.
Azóta késsel borotválkozom, kipróbáltam tubusos borotvakrémet, sőt Palmolive borotvaszappant is. Működik mindegyik.

A leglényegesebbek:
1. A borotvakésed legyen jó éles
2. Vágj "szőrmentén" és rövid mozdulatokkal úgy 30 fokos szögben
3. Feszítsd meg a bőrt, amit borotválsz
4. Hagyd a habot néhány percig dolgozni és csak habos bőrt borotválj ( ha kell habozz ismét)

Azóta nagyon élvezem a borotválkozást.
(És gyűjtök valami szép borotvára.:))))

402

faragott képek, 2008. március 6. csütörtök, 20:51 (#)

Ha valaki tud eladó (akár régi) NEM rozsdamentes borotvakést elfogadható áron, az írjon! A vaterán vannak , de általában erősen elhasznált, vagy sérült állapotban. Én pedig használni szeretném, nem nézegetni vagy mutogatni.

Ja és egy fontos dolog!!!

A borotvakést tényleg nem szabad odanyomni!!!!! Elég a saját súlya!!

403

Author Profile Page emberke, 2008. március 7. péntek, 00:01 (#)

Úgy felgyorsultak az események, hogy nem is tudom, hol kezdjem... :-)

Aries (#377)
Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem! Felveszem a tesztelendők listájára. :-D

Ronin (#380)
Ezt nevezik átállási időszaknak; vagyis az az idő, míg leszoksz a régi beidegződésekről, és ráérzel az új eszközre. Ezért ajánlom mindenkinek, hogy óvatosan kezdjen új borotvával, és lehetőleg gondolja át, milyen beidegződései lehetnek. Mi azért vagyunk itt, hogy tapasztalataink megosztásával ezt az átállási időszakot lerövidítsük, és a lehető legkellemesebbé tegyük - sztem.
Ha már nem használod a biztonsági borotváidat, esetleg tovább passzolhatnád egy-egy új embernek - akár PIF (pass it forward) rendszerben is. Persze ez csak az én idealista elképzelésem...

Nyisz (#384)
Felvettem ezt is a listámra - csak ki kell várnia a sorát! ;-)

folti (#387)
Ez azért nem semmi - mármint a hajlítgatás! Ha tényleg enged az anyag, akkor érdemes egy kicsit jobban meghajlítani, ezzel csökkentve a penge és az arc által bezárt szöget. Az ideális a 30 fok lenne - akárcsak a str8eknél.

Sleever (#388)
Igazán nincs mit! Elvégre ezért vagyunk itt. :-)
A képen látható is tökéletesen megteszi kezdésnek. Az csupán az ideális eset, ha állíthatóhoz jutsz. Én, például, még mindig standardet használok - de már tervezem egy állítható beszerzését.
A késsel való kezdést a következő okokból nem ajánlom:
1. nem olcsó egy jó, értsd tényleg jó kés
2. még ha jó is, akkor sem biztos, hogy borotválkozásra kész (shave ready), még ha az eladó az anyja életére esküszik is
3. Magyarországon egyelőre nem tudok profi "honmeisterről", olyan mesterről, aki már túl van több száz borotva élezésén. Ne higgyétek, hogy egy késes tudja miről van szó, mert nem ugyanaz a technika - sőt, még a felszerelés sem!
4. és mindez azt jelenti, hogy küldheted külföldre éleztetni, reparáltatni, ami szintén nem olcsó mulatság.
5. a tanulási idő ráadásul sokkal hosszabb, kb. 1,5-2 hónap - kivéve a természetes tehetségeket, mint pl. faragott kép. Egy HD ellenben 1-2 hét alatt tökéletes eredménnyel ajándékozhat meg, és rengeteg sikerélménnyel.
6. és akkor a fenntartási költségekről még nem is beszéltünk - fenőszíj, kövek, paszták, újabb borotvák, stb.
Összegezve: nem olcsó mulatság, nagyon időigényes és rengeteg tapasztalat szükségeltetik hozzá. Persze, saját bőrén tanul az ember... ez különösen a borotválkozásra igaz! :-D

Kuyoshi (#395)
A Merkur Progress nem nyitott fésűs, hanem biztonsági peremes, csak hullámos vagy milyen - ezért olyan megtévesztő. Lsd:
http://us.st11.yimg.com/us.st.yimg.com/I/nashvilleknifeshop_1987_66326
http://bestgroomingtools.com/images/950001_lg.jpg
Megjegyzem, az egyik "guru" azt találta mondani egyszer: "Lehet, hogy nem ez a világ legtökéletesebb borotvája, de hullamerev ujjaim közül kellene kiszednetek - ha értitek, mire gondolok...." :-D
Sztem, ha egyszer megvetted, örökre veled marad - én is erre, vagy egy Fat Boyra, vagy egy Slimre gyűjtök... vagy mindegyikre. Nem is tudom... ;-)

Kuyoshi (#396)
A "megváltás" édes ízének első cseppje... :-)
Üdv közöttünk, (vér)testvér! :-D

folti (#397)
Majdnem mindenben egyet értek. Én eddig a nálunk kapható pengéket igyekeztem becsülettel végig próbálni, és azt hiszem, majdnem végeztem is ezzel a feladattal. Addig ugyanis nem akarok külföldről rendelni; hiszen, itthon is akadhat kincs – és akad.
A másik, hogy én egy pengét csak a képessége határáig tesztelek, és nem erőltetem tovább - vagyis egy hétig, akár váltogatással. Legfeljebb később újra próbálkozom vele, ha kellemes volt, azért, hogy lássam, tényleg jó-e, ha kellemetlen, azért, hátha csak egy kakukktojást fogtam ki. Elvégre mindenki megérdemel még 1 esélyt - de többet nem! ;-)

Sleever (#399)
Egy "Lexus" sem képes csodákra, ha az illető, aki a volán mögé ül, még életében nem vezetett! Nem az a lényeg, hogy mid van, hanem hogy mit tudsz belőle kihozni.

faragott kép (#401)
Azt hiszem, meg kell hajolnom egy természet adta tehetség előtt - de tényleg! Ritka, hogy valaki egyből tökéletes eredményt érjen el. És az még ritkább, hogy utána se hibázzon.
Milyen finomságú az a Kirschen kő? Hány grit vagy mikron, tudod esetleg?
Timsót hol találtál, mert én is kerestem égen-földön, de mindenhol a topsóval traktáltak... :-(

faragott kép (#402)
Majd nyitva tartom a szemem. Apropó, hétfőn érkezik egy kés a részemre. Majd megírom, milyen.

Azt hiszem ennyi elég volt belőlem mára. :-)

404

Author Profile Page _folti_, 2008. március 7. péntek, 00:32 (#)

emberke:

A Solunaknak csak a biztonasagi pereme preselt lemez(ez a kozepso resze a 3 reszes borotvanak). A nyele es az alja valami ontott aluminium otvozet. Ez tipusguggo, van olyan borotva ami csak tiszta aluminium, van ami futatott rez es nem tudommi van alatta. Csak az kozepso reszt lehet hajlitgatni. Ezzel lehet valamennyit allitani a penge "kilogasan" es ezzel a szogon. Gyakorlatilag nem teszteltem,(ahhoz meg par evet inkabb HD-vel gyakorlok ;), csak apam mondta, hogy regen ezzel lehetett szemelyreszabni az "egyenborotvat".

Az hogy kinel meddig tart egy penge az szinten egyenfuggo. En pl eddig szinte minden penget elkoptattam 4 nap alatt, de shavemyface forumon volt aki allitasa szerint merkurt vagy feathert ket hetig hasznalt komolyabb problema nelkul. Ezert is emlitettem, hogyha a tesztidoszak alatt "elkopik" a penge, akkor nyugodtan cserelje le egy masik ugyanolyanra.

405

Kuyoshi, 2008. március 7. péntek, 00:50 (#)

Igen, a Soluna futtatott réz, mármint a nyele és a középső része. A feje meg valami más. Megnéztem közelebbről, hát...
A fejen lévő bevonat hiányos és pattogzik a penge felőli részén, méghozzá kiemelkedően. Eltávolíthatnám, de az sok meló. A külső részéről is kopott, de ott nem olyan veszélyes módon, mint a belső részén. Talán egyre finomabb csiszolókkal megválhatnék tőle.
Azt hiszem, inkább megpróbálok rendelni egy Progress-t. Elvileg van a plázába extrametál. Majd kiderül. Addig is jó lesz ez a wilki gyakorolni.

406

Author Profile Page emberke, 2008. március 7. péntek, 09:02 (#)

folti (#404)
Értem én, csak nálam az egyszeri teszt addig tart, míg "el nem kopik" a penge - ami eddig nálam is 3, max. 4 alkalom volt, az "itthoni" pengékkel. Nem szoktam meghatározni kötött időszakot - mint nálad az 1 hét.

Kuyosi (#405)
Sztem nem éri meg a fáradtságot a csiszolgatás - ráadásul, utána kezelni kellene a felületet. Inkább végy egy használt vagy új Merkur Progresst, és használd boldogan!

407

Kuyoshi, 2008. március 7. péntek, 10:33 (#)

emberke
Nagyon úgy néz ki, hogy az lesz belőle.
Amikor ránézek... nagyon elmegy a kedvem attól, hogy vacakoljak vele. Megeshet, hogy elszúrom. Meg hát azért a külső részét tökéletes simára kéne csiszolgatni, ami meg hosszú folyamat. Munkadíjat is nézném, olcsóbb egy Progress :D Meg azért az minőségibb is. Azt hiszem, be is nézek ma az EM-hoz.

408

isti79, 2008. március 7. péntek, 13:59 (#)

Nem semmi, hogy beindult a forum!!! Csak kamillázok!!!

409

Kuyoshi, 2008. március 7. péntek, 14:44 (#)

Fehérvár egy szarkupac.
Extrametálból elvitték a Futur-t (csak az volt) úgy, hogy a másik eladó nem is tudott róla. Spárban csak eldobható BIC volt. 100 Ft-osban nem volt Lord, csak az orosz Gilette. Innentől nem is próbálkozok itt. Egy kérdésem lenne: mivel Progresst nem tudnak v. nem akarnak hozni (nagyon hajthatatlan volt a faszi, nem akarta hallani a Progress szót, én pedig folyton hangoztattam, hogy nekem az kell XD), megérné-e netről rendelni? Vagy kiugrani az osztrákokhoz (azért mégis közelebb vannak), és még nem is voltam ott :D
isti79
Tudtál Progresst szerezni?

410

isti79, 2008. március 7. péntek, 14:52 (#)

Kuyoshi
Futur-om van.

411

isti79, 2008. március 7. péntek, 14:55 (#)

Kuyoshi
Amúgy Emetál az egy nagy határ szar, szarnak az egészre ahogy már
fentebb is kifejtettem!

412

Kuyoshi, 2008. március 7. péntek, 16:45 (#)

Összeszedtem egy netes rendelést, így sok-sok fajta pengét is rendelnék.
http://connaughtshaving.com/merkurfutur.html
Futur nem sokkal drágább Progressnél. Akkor már mindegy 1500 Ft, ha már majdnem egy 20-ast költesz :)
http://connaughtshaving.com/samplepack.html UK (120 blades)
£50.40 lenne összesen. Az kb 18000. Ha úgy nézzük, 17000 a boltban a Future, 1000-ért kapsz egy 120 db-os pengekészletet és haza is hozzák. Szóval megéri innen, ha http://www.xe.com -ról nézem az átváltást.

413

faragott kép, 2008. március 7. péntek, 17:41 (#)

Timsó: fodrászkellék szaküzletben sikerült találnom, olasz gyártmány (Allume di rocca -Cristallo naturale di sali minerali)

Élezés: túl azon, hogy hobbiból (elég éles) késeket készítek, tehát nem vagyok teljesen járatlan az élezésben, természetesen utánajártam a borotvaélezésnek az interneten is, hiszen mégis az én pofázmányomról van szó.
Atyám elbeszélésein túl az alábbi szakirodalmat találtam a leghasznosabbnak, ahol egy német mikrobiológus a borotvák és a mikrotómkések (na azok élesek csak igazán) élezéséről írt:
http://www.mikroskopie-muenchen.de/cut-messer.html

Vulkan-Naturstein:
Bizonyára szentségtörésként hat, de fogalmam sincs, hogy milyen finomságú szemcséi vannak. Kézzel végigsimítottam és legalább olyan finomnak találtam, mint a kétszer annyiba kerülő Arkansas követ. Ráadásul a Kirschen többek között elég híres fafaragó késeket gyárt így azt gondoltam, hogy a borotvaélezéshez is elég jó. Igazából olajjal ajánlják a használatát de én vízzel (ill. szárazon!) használom (nem saját kútfőből).
Elméletileg ritkán (1-2 havonta) kellene használni, de én még élvezkedek vele.


414

faragott kép, 2008. március 7. péntek, 18:04 (#)

Mivel a kapható borotvakrémek és borotvaszappanok "bőrbarát" neutrális kémhatásúak, a jobb márkák viszont nehezen beszerezhetőek ill. megfizethetetlenek ezért íme néhány házi (lúgos kémhatású)borotvaszappan recept.
Állítólag a lúgos kémhatás révén sokkal jobban csúszó penge "bőrbarátabb", mint a semleges kémhatás.
http://www.hexenkueche.de/2005/maerz.html#Rez01

Ha valaki készít ilyet számoljon be róla!

415

Sleever, 2008. március 7. péntek, 18:06 (#)

Kuyoshi
Pesten több helyen is van EM ahol biztosan láttam Futurt. 16.900 asszem, plázákban ha szétnézel szerintem van más is. Nállunk egy 50-es csóka az eladó, az sem volt képbe, nem is néztem ki belőle sokat... :) Kérdeztem, hogy ...ez a Futur? Aztmondja nem érti a kérdést, és elkezdett zavarában magyarázni. Szerintem nem csak hogy beleszarnak, inkább nem is értenek hozzá. Pedig azért illene egy kicsit ismerniük a borotvákat, ha már árulják óket. De nem csodálkozom.

417

faragott kép, 2008. március 7. péntek, 18:19 (#)

No és mégegyszer a 30 fokos késszögről.
Ha laposabban tartja az ember, akkor inkább tépi a szőrt, mint vágja (tévesen azt gondolni, hogy nem elég éles)és sok borosta megmarad, ha nagyobb szögben borotválunk , akkor az arcunkat összevagdaljuk (ezt szerencsére még csak max. vörös csík formájában volt alkalmam kipróbálni)
Értelemszerűen a pengével hosszirányban vágni csak különleges esetekben tanácsos.:)))

418

Kuyoshi, 2008. március 7. péntek, 18:26 (#)

Sleever
Nem az volt a gond, hogy néven nem ismerte. Tudta, miről van szó, csak nem akart más fajtát szerezni nekem.
Hát épp ez a 16900 az, ami miatt a netes meggondolandó.
Közel 18000-ért (banki átváltást nem tudom) idehozzák egy rakat pengével együtt. Most már biztos, hogy netről rendelek, csak kéne PayPal-t csinálnom, mert electron kártyám van :(

419

creativehun, 2008. március 7. péntek, 19:12 (#)

Ismét ez a blade sample pack...Hmmm már hányan és hányszor akartunk rendelni aztán valahogy mindíg elcsúszott a dolog.Kuyoshi:Nem lehetne megbeszélni veled,hogy egy packot nekem is rendelj? Erre gondoltam: http://connaughtshaving.com/popular.html A 337-es kommentben írtam egy mail címet ha áll a dolog beszéljük meg ott kérlek...és bár nem akarok más nevében beszélni ...de ugy rémlik emberke és isti 79 is érdeklődött anno ebben a témában...ha rosszul emlékszem sorry...de most lusta voltam visszaolvasni :)) További kellemes hétvégét mindenkinek:Üdv:Creativehun

420

Sleever, 2008. március 7. péntek, 19:17 (#)

Kuyoshi
Hát igen akkor meggondolandó. Dombornyomott bankkártyát (PayPal) kb. egy hét alatt tudsz intézni, ha nincs aki segítene a sajátjával. Én is töröm a fejem a vásárláson, csak még nem döntöttem valamelyik borotva mellett.

Már szinte mindent megvettem (krém, pamacs, aftershave), de nem akarok kapkodni, még a pre-post shave krém hatását is kipróbálnám egy új borotva beszerzése elött.

421

Kuyoshi, 2008. március 7. péntek, 19:35 (#)

Még ahhoz váltanom is kéne junior számláról, mert tudomásom szerint csak electront lehet kérni hozzá, dombornyomottat nem. Úgyhogy hosszabb folyamat. Jövő héten bemegyek az otphez, és körülszaglászom a dolgot. De amúgyis váltani akartam.
Ha jól tudom a PayPal annyit tesz, hogy csak egy helyen kell megadnod az adataid (ugyanúgy dombor kártya lehet csak), így nem kell minden egyes online vásárlásnál megadnod. Javítsatok ki, ha nem jól tudom.
Ha sikerül a művelet, akkor jelzek, és felveszem a rendelést :D

422

Sleever, 2008. március 7. péntek, 21:34 (#)

Kuyoshi
A Junior is Visa Electron szerintem. Legalábbis nekem az van. Dombornyomottat tudsz csináltatni ha betöltötted a 18-at. Több verzió is létezik (szerintem funkció függő) és minden banknak más a kínálata. Amikor én csináltatni akartam (kb.
2-3éve), bementem például a Citibankhoz és az Otp-hez is. Mindenhol jövedelemigazolást, közüzemi számlát stb... kértek tőlem. Végül az Erste Banknál kötöttem ki. Havi díj olyan 2-3száz Ft és ennyi. Megcsinálták. Csak mondtam, hogy netes vásárláshoz kell.

kellemes hétvégét mindenkinek

423

Kuyoshi, 2008. március 7. péntek, 21:42 (#)

Tudom, nekem is az van. 22 vagyok, úgyhogy csak-csak kapok :D
Mondjuk az a jövedelemigazolás gáz lenne. Még ösztöndíjam sincs :(
Jövő héten kiderül, hogy mi az ábra. Sajnos senkinek nincs a környezetemben dombor kártyája. De ezt már meg kell oldanom, mert régóta érett a csere.

424

Author Profile Page _folti_, 2008. március 8. szombat, 00:42 (#)

Kuyoshi:
Nekem az OTP-s sima lakossagi bankszamlahoz tartozo visa electront megeszi a paypal. A regisztracio utan probald meg megetetni a paypallal. Egy kb 400 forintos utalasba fog keruli.

425

Kuyoshi, 2008. március 8. szombat, 01:20 (#)

folti
Köszi, akkor megpróbálom. Bár akkor engedi a bank a levételt, ha a 3 jegyű kódot is kérik. Ha nem, akkor nem tudják levonni az összeget. YesAsia-n próbáltam már az elektront, ott visszadobott a rendszer, de PayPal-t még nem próbáltam. De most nincs is annyi a számlán, majd pakolok rá hétfőn és megnézem.

426

Kuyoshi, 2008. március 8. szombat, 01:31 (#)

Kéri a 3 jegyű számot :)
Nem kell a dombor cucc akkor.

427

Nyisz, 2008. március 8. szombat, 09:16 (#)

Na, annyira belemerültetek ebbe a paypal izébe, hogy gondoltam én is kipróbálom.
Ugy néz ki simán megette az otp-s visa electron kártyámat, 400 kökemény Magyar Királyi forintot le is cincált róla.
Akkor ez most azt jelenti, hogy innentöl müködik a cucc?
Valaki felhomályosítana arról, hogy is kell ezt a paypal-t használni innentöl?
Nagyon megköszönném!

428

Kuyoshi, 2008. március 8. szombat, 09:18 (#)

Heló Nyisz
Találtam egy videót róla.
http://www.oktatovideok.hu/streaming_video/paypal/paypal_1.html
3 részes, de automatikusan vált.

429

Author Profile Page emberke, 2008. március 8. szombat, 10:02 (#)

faragott kép (#413)
Köszönöm! És ez tényleg timsó, nem tengeri só - mert az olasz szöveg alapján annak nézném?
És kössz a linket is!
Az élezés témához a következő klippeket tudom ajánlani:
http://www.dailymotion.com/relevance/search/straight%2Brazor/video/x27ztv_straight-razor-honing-part-1-intro_creation
http://www.dailymotion.com/relevance/search/straight%2Brazor/video/x281gq_straight-razor-honing-part-4-8000-g_creation
http://www.dailymotion.com/relevance/search/straight%2Brazor/video/x2813j_straight-razor-honing-part-3-4000-g_creation
http://www.dailymotion.com/relevance/search/straight%2Brazor/video/x280y5_straight-razor-honing-part-2-1000-g_creation
http://www.dailymotion.com/relevance/search/straight%2Brazor/video/x281qr_straight-razor-honing-part-5-pasted_creation

Az olajos követ nem "cseszi el" az ember azzal, ha vízzel vagy szárazon használja - mert én így hallottam?
Az nem "szentségtörés", hogy nem tudod milyen finomságú, de ha később esetleg finomabb követ akarsz venni, nem árt tudni.

faragott kép (#414)
Nem semmi vagy! Azt hiszem, új projekteknek nézünk elébe! ;-)

faragott kép (#416)
Az áruk is "szép"... :-(

creativehun (#419)
Jól rémlik, tényleg arról volt szó, hogy esetleg intézünk egy közös rendelést. Én majd hétfőn tudok nyilatkozni, hogy benne lennék-e vagy sem - és valszeg egyedi packot kérnék (mert azt is lehet ám!).

Kuyoshi (#426)
Akkor számíthatunk rád?

430

Kuyoshi, 2008. március 8. szombat, 10:46 (#)

Szívesen megcsinálom, csak anyagi helyzetemtől is függ, hogy mikor rendelek. Nehéz a támogatatlan diákok élete. Ha meghaladja a keretem, úgy tudnám csak vállalni, ha előre megkapom az összeget. Most per pill. pont annyi van, hogy az enyémet tudnám fedezni, és még a netet is kell fizetnem. Meg kell kérdeznem a valutaváltás árfolyamát, vagy valutában utalhattok. Erre még a magyar postaköltség is jön. Így azt mondanám, hogy nektek nem éri meg. Egy egyszerű simple pack esetében a szállítás 1,2 font = 420 Ft. A magyar postaköltség több :S
Szóval szívesen megcsinálom, de nektek kerül többe, és csak egy PayPal reggel lesztek szegényebbek, ami máskor is jól jönne.
http://www.bankkartya.hu/index.cgi?oldal=kartyak&csoport=inet
Ha nem tudsz regelni Pay-re, akkor viszont kényszerhelyzet. De én is tudtam Juniorral Visa Electronnal regelni. Az meg már nagy szó.
Szóval gondoljátok át. Ha még mindig kellek, akkor szívesen.
http://jocoportal.echt.hu/zamla

431

isti79, 2008. március 8. szombat, 13:35 (#)

Én is vevő vagyok egy sample pack-re.

432

isti79, 2008. március 8. szombat, 13:38 (#)

A Visa Electron elvileg dombornyomott, tehát el kell h fogadja.

433

faragott kép, 2008. március 8. szombat, 13:42 (#)

429 emberke


Garantáltan timsó. Allume di rocca, azaz ékes talján nyelven kőtimsó, azaz természetes timsó. Allume=timsó, rocca=szikla. Ma is ismeretesek timsós források ill. tavak. Ez a timsó korábbi földtörténeti korokban létezett tavakból rakódott le. Gondolom ezért is kerül közel 400.-Ft-ba egy évekig elegendő úgy 6x4x3 cm-es darab.:)))
A fenős linkekért köszi. Egy belga fenőkövet (lehetőleg sárgát) vadászok.
http://www.belgischer-brocken.com/hun/index.php?action=faq
Én csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy "vágjon bele" a borotvakéses szőrtelenítésbe!:))
Majd menet közben ki lehet próbálni a drágább cuccokat is, de részemről úgy 7000.-Ft összköltségnél tartok és működik a dolog.
http://youtube.com/watch?v=s6jVuUl5fgg
http://youtube.com/watch?v=EGTCA3uPP4w&feature=related

Tanulni pedig teljesen felesleges egy több tízezer forintos beretvával. Hozzá kell azonnal tennem, hogy ezek a borotvák régen is drágák voltak, tehát átlagember nem engedhette meg őket magának. A szőrt mégis levágták a gagyival is.:)))


434

faragott kép, 2008. március 8. szombat, 14:05 (#)

Egy elég szép felszerelés.:)))
http://www.nassrasur.com/host/mecky/mecky2.html

435

faragott kép, 2008. március 8. szombat, 14:16 (#)

És a borotva-oltár után egy elég szép borotva.
http://www.wacker-rasiermesser.de/rasiermesserneuheiten/rasiermesser1030a.html

436

Aries, 2008. március 8. szombat, 14:34 (#)

434

Hu bassz, bent van egy autó ára a fürdőben. Ez am a fun. hát
barátaim mi csak tanuljuk, ez meg meg is unta. Az egész blog-ot
el tudná látni a használaton kívüli cuccaival!
emberke ez aztán vagány nem ?

437

Author Profile Page emberke, 2008. március 8. szombat, 14:57 (#)

faragott kép (#433)
Ez igazán megnyugtató. Millió kössz a tippért!
A legtöbben egyébként a Norton 4000/8000-es kőre esküsznek - kiegészítve egy Norton 1000-sel, meg esetleg egy kínai 12000-sel. Árban hasonló kategória mint a belga kövek, de kombináltat kapsz érte, jó széleset - és nem hiszem, hogy valami gyorsan kopnának...
http://www.nortonstones.com/Data/Element/Node/ProductLine/Product_line_edit.asp?ele_ch_id=L0000000000000004978

faragott kép (#434) & Aries (#436)
Két percig nem kaptam levegőt, majd nagy nehezen megtaláltam az államat.
Ez tényleg felér egy oltárral, mely előtt a balga halandó vérével áldozik az isteneknek/szellemeknek, ha nem elég áhitatos, és elkalandozik. :-)

438

Sleever, 2008. március 8. szombat, 14:59 (#)

faragott kép
Én is nézegettem most délelött a you tube-on a straight razoros videoklippeket. Bele is vágnék, csak majrézok. Mégis csak a többség borbélyhoz jár, ami szomorú de M.o.-n teljesen kihalt. Mikor Londonban voltam, minden utcasarkon volt egy (gyakran fodrász is egyben). Lehet hogy kinevettek, de egy éles ollóval elképzeltem és kipróbáltam a mozdulatokat, nem tűnik lehetetlennek, de ezt mégis csak tanítják... Hogy a saját arcomon kedzjek el megtanulni segítség nélkül az para. Elvileg a fodrászok tanulják ezt, még ha nem is biztos hogy itthon olyan kurva nagy a színvonal. Van egy fodrász ismerősöm, meg a neten is hirdet egy-kettő, gondolkodom rajta hogy meg kellene kérdeznem valakit, hogy nem vezetne e be az elején. Annyi a gond, hogy simán ,,hülyének fognak nézni". Nem bénaságról van szó, 7000-ret sem akarok kidobni az ablakon hirtelen felindulásból és nem vagyok az a típus, mit te, aki született tehetség... :) Vagy mondjuk úgy jobb szeretem, ha valaki megtanít rá. Viszont nagyon tetszik a dolog. Elegancia&maximalizmus&old fashion :)

Ui: Végül is különböző módszerrel kell bánni a biztonsági borotvákkal és a borotvakéssel is. Ezért nem értem tisztán, hogy miért nem javasoljátok többen a borotvakést. A biztonsági borotva használata inkább hasonlít egy mach3-ra, csak nem nyomod rá. Nem? A súlya viszi. Szóval ha jól gondolom, csak azért a Safety razor használatának elsajátítása után mertétek kipróbálni a kést, mert sokkal gyengédebb és precíz mozdulatokat igényel?

439

Sleever, 2008. március 8. szombat, 15:08 (#)

Oké, hogy ,, Suzukiból nem lehet rögtön 500 lóerős muscle carba ülni", de ha van aki megtanítson rá, akkor szerintem igen. Végtére is régen, amikor még nem volt eldobható, sőt még biztonsági sem, akkor is el kellett kezdeni valahogy, csak volt aki megmutassa :(

440

Nyisz, 2008. március 8. szombat, 16:06 (#)

Kuyoshi
Köszönöm szépen!

441

faragott kép, 2008. március 8. szombat, 16:45 (#)

437 Emberke
Köszi a nortonos linket. Ilyen követ majd egy komolyabb borotvához veszek. Pillanatnyilag szerintem még a Kirschen kőben nyugvó lehetőségeket sem aknáztam ki.:)

442

faragott kép, 2008. március 8. szombat, 16:58 (#)

436 aries

Egy nem is olyan rossz autó ára van ott.:)

443

faragott kép, 2008. március 8. szombat, 17:26 (#)

438 sleever

Jó hírt hozok.:)
Kerestem borotvakést fodrászkellék üzletekben is. Cserélhető pengés borotvakést tartanak. Ár: 400.-Ft. Állítólag a tanulók azzal tanulnak borotválni.
De shavette néven találsz komolyabb darabokat a neten is.:)))
http://www.roedter-messer.de/shavette.htm
http://www.feather.co.jp/Barber/nape.gif

445

Kuyoshi, 2008. március 8. szombat, 18:29 (#)

Nyisz (#440)
Nincs mit. Nekem még nem jött meg az sms, mert csak hétfőn vonnak le pénzt. De neten megnéztem, 401 Ft-ot jegyzett elő levételre :S
A többieknek is javaslom, hogy lépjék meg a reget, nem bánják meg.
Eleve olcsóbb és nem mástól függtök. Meg bármikor jól jön.

446

Kuyoshi, 2008. március 8. szombat, 18:39 (#)

isti79 (#432)
Visa Elektron nem dombor. Csak a sima VISA, MasterCard, American Express. Pont attól dombornyomott, hogy a kártya számai fizikailag be vannak ütve hátulról. És az Elektronhoz tartozik az a kis 3 jegyű szám a kártyaszám után a hátoldalon, ami a netes vásárláshoz kell. Ahol nem kérik, ott nem tudsz vásárolni, mert a bank nem engedi a tranzakciót, azaz azt, hogy mások nyúljanak le a számládról és nem te utalsz. Pl. YesAsia. De mivel a PayPal kéri a külön kis kódot, ezért engedélyezi a bank a pénzforgalmat.
Kis időbe telt utánanyomozni ennek a rendszernek, de végre megértettem anno, mikor a YesAsia-ról akartam rendelni. Ott is van PayPal, úgyhogy veszélyben van a maradék pénzem is XD

447

isti79, 2008. március 8. szombat, 19:38 (#)

Kuyoshi
Igazad lehet, de úgy tudom h elvileg csak a dombornyomottal lehet online vásárolni.

448

Kuyoshi, 2008. március 8. szombat, 20:18 (#)

isti79
Az úgy van, hogy abban az esetben, ha nem kérik a 3 jegyű segédszámot, akkor csak domborral lehet, ha kérik a 3 jegyűt, akkor lehet Electronnal is. De sok rendelős honlapon nem kérik, mint amit példaként említettem. Ezért, ha a PayPal elfogadja, nyert ügyed van, ha a honlap PayPal barát :D

449

Kuyoshi, 2008. március 8. szombat, 20:20 (#)

Mint azt a 430-as hozzászólásomban linkeltem:
http://www.bankkartya.hu/index.cgi?oldal=kartyak&csoport=inet
Itt fel vannak sorolva bankonként az internetes vásárlásra alkalmas kártyafajták.

450

ronin, 2008. március 8. szombat, 20:22 (#)

#427

Nyisz,

meg kell várnod a számlakivonatot. A 400 Ft-s "átutalás" mellet lesz majd egy 4 számból álló kód. Annak a segítségével tudod aktiválni a paypal "account"-odat. Az első paypalos fizetésnél (vásárlásnál) visszakapod a 400 HUFot. ;-)

451

Nyisz, 2008. március 9. vasárnap, 07:57 (#)

ronin
Igen, ez már megtörtént! 1-2 perc múlva már kaptam is az sms-t a banktól, hogy elöször 1 aztán 400 HUF-ot leemelt a PayPal. A 400-asal megjött a négyjegyü kód is, és aktiváltam az account-ot. :))
Most már csak vásárolnom kellene, de nem merek. :)
Meg nem tudom mit honnan, a Mühlét nézegetem, de elég magasnak tünik a postaköltség. Kéne jó penge, Proraso stb. Kezdek megzizzenni mert már pamacsokat is nézegettem meg minden mást, jajajj veszélyben a kis pénzecském. :))

452

ronin, 2008. március 9. vasárnap, 08:51 (#)

Nyisz,

nem kell félned a PayPal-tól. Ha megfelelő "antivírus pogramot" használsz, nincs mitől tartanod. Ha pengét és Proraso termékeket szeretnél vásárolni, én ezt a weboldalt ajánlanám: http://connaughtshaving.com/

Paul (a tulaj) egy korrekt üzletember és a megrendelt csomag 2 - 3 nap alatt kézbesítve van. Az imént beletettem a virtuális kosárba 100 db Feather pengét, egy Proraso Shaving Soapot, valamint egy Proraso Pre Shave Creamet és a postaköltség "csupán" 4 angol font lett volna. Szerintem ez nem olyan szörnyű. ;-)

P.S. Kb. 100 x fizettem már a PayPal segítségével és soha nem volt vele gondom. Highly recommended!

453

Kuyoshi, 2008. március 9. vasárnap, 09:12 (#)

ronin
Köszi, ez megnyugtat engem is. Jó, hogy van köztünk olyan, aki már használta a Pay-t.

454

Nyisz, 2008. március 9. vasárnap, 09:19 (#)

ronin
Na, kipróbáltam én is virtuálisan.
50 db Feather penge
1 db Proraso aftershave

Kerekitve 8000 HUF-ra jönne ki postaköltséggel.
Na most ha belegondolok, hogy mondjuk itthon 50 db Merkur penge (7500 Ft) + 4200 Ft lenne az aftershave, még a nemokosnak is megéri, pláne nekem. :))

455

Nyisz, 2008. március 9. vasárnap, 09:33 (#)

Nem birtam ki és kipróbáltam élesben is!
Rendeltem 50 db Feather pengét.
Fizettem a PayPal-al és 10 másodpercen belül jött is az sms a banktól, hogy az átutalás megtörtént.
És most jött az email a PayPal-tól, hogy sikeres volt a tranzakció és jött egy a connaughtsaving-töl is, hogy rendelésem elfogadva küldik a cuccot. :)

456

ronin, 2008. március 9. vasárnap, 09:42 (#)

Ez gyors volt. Gratula! :)

457

ronin, 2008. március 9. vasárnap, 10:36 (#)

#381
creativehun,

A késsel történő borotválkozás egyszerű, nagyszerű és fantasztikus. :)))

Ami magát a borotválkozást illeti, olvasd el újra a #401es hozzászólást. Ne félj a késtől és ne gondolj arra, hogy megvágod magad. Legyen respekted a razor előtt, de Te légy az úr. ;)

A tökéletes eredményhez szükséged lesz néhány hétre, hónapra. Ha valaki nem mer egyedül belevágni, rendelje meg Lynn Abrams "World of Straight Razor Shaving" DVDjét. Ezt a DVDt mindenkinek ajánlom. 3 és 1/2 óra alatt mindent megtudsz erről az "Art"ról.

Az első késem egy Dovo volt, egész pontosan ez itt: http://www.koordenwinkel.eu/shaving/product.php?productid=18&cat=12&page=1

Én megis azt tanácsolnám, hogy ne vegyetek magatoknak új kést. Van néhány fórum, ahol használt, de kezdőknek tőkéletesen megfelelő borotvákat vásárolhattok. Ezek általában "shave ready" kések és ha később mégis úgy döntenétek, hogy ez a fajta borotválkozás nem nektek való, megspóroltok magatoknak egy kis moneyt.

Igen, a borotváimat magam fenem. Nem vagyok profi, de a késeim jól működnek. :)) Ehhez anyitt szeretnék még hozzátenni, hogy egy kezdőnek a legélesebb borotváról is az lesz a véleménye, hogy "a francba, de hát ez nem is éles; :(" Legalább is nálam ez így volt.

Happy shaving!

458

Kuyoshi, 2008. március 9. vasárnap, 11:52 (#)

Nyisz
Nem tudom, hogy neked milyen banknál van számlád, de nekem még ezt a 400-at sem akarják hétvégén levonni :( Lusta banda.

459

creativehun, 2008. március 9. vasárnap, 12:23 (#)

Ronin:Ehhez anyitt szeretnék még hozzátenni, hogy egy kezdőnek a legélesebb borotváról is az lesz a véleménye, hogy "a francba, de hát ez nem is éles;...attól tartok nálam is ez a helyzet...ugyhogy valamit biztosan rosszul csinálok..lehet,hogy a szög nem megfelelő..hmm..majd alakul.Nyisz: Respekt a bankodnak...mivel az én bankom ugyan elfogadta 401 forintos terhelést../miért pont 401 ? :))/ de függőre tette ...gondolom majd hétfőn foglalkoznak vele. Ugyhogy emiatt sajna a kódot sem tudom egyenlőre megnézni majd csak holnap...persze ez elég nevetséges szerintem ,mert akkor minek a netbank szolgáltatás ha hétvégén nem megyek vele semmire...na de ez már egy másik történet.Másokhoz hasonlóan engem is megnyugtat,hogy már van aki használta közülünk a pay pal szolgáltatását...nincs bizalmam az ilyen kártyás utalgatásokban mivel él benne a gyanu,hogy mi van ha .......na de nézzük pozitívan a dologot.:)Ugyhogy remélem hétfőn végre méltóztatik a K&H rendezni a számlámat és akkor én is renelek egy csomit.Már előre látom ,hogy hatalmas teszteléseknek néz elébe az oldal :))) További szép napot.Üdv:Creativehun

460

Nyisz, 2008. március 9. vasárnap, 14:30 (#)

Kuyoshi & Creativehun
OTP banknál vagyok VISA Electron kártyával.
És van netbank-os szolgáltatásom is.
Én is megvoltam lepödve, gyakorlatilag másodperceken belül lereagálta a bank mint a PayPal regisztrációmat és a vásárlásomat is. Akkor úgy néz ki elégedett lehetek.

461

creativehun, 2008. március 9. vasárnap, 15:23 (#)

A netbank és a VISA Electron detto....akkor a bankom a hunyó..:))

462

Kuyoshi, 2008. március 9. vasárnap, 15:42 (#)

Én is OTP VISA Electron netbanknál próbálkoztam.
Nyisz, akkor marha nagy mákod van :D Élvezd :)
creativehun
Akkor nem a bankod a hunyó. Van, akiknek hamarabb reagálnak. Isteni beavatkozás :) Hétfőn már mi is rendelhetünk. Aztán ezerrel nekiállhatunk a pengetesztnek.

463

Author Profile Page emberke, 2008. március 9. vasárnap, 18:33 (#)

Uraim!
Csak így tovább! ;-)
Aztán, tessék ám szépen irogatni a beszámolókat - ne csak én koptassam itt hosszadalmasan a klaviatúrát... :-)
Apropó, az előirányzott tesztelésem kissé módosult - #386. Jelenleg a Mühle Aloe Verás szappanát tesztelem, Gillette Super Silver (Platinum hardened) pengékkel - amivel egy nagyon kedves barátom lepett meg, Németországból visszatérőben. :-D
Beszámoló a hét végére várható.

464

Nyisz, 2008. március 9. vasárnap, 22:13 (#)

Ha megjön a pengém, akkor természetesen prezentálok egy Feather tesztet Futurral! :)

465

Kuyoshi, 2008. március 9. vasárnap, 23:51 (#)

Én is vettem egy Mühle Aloés szappant. Most a Proraso-t tesztelem, úgyhogy kíváncsi vagyok a Mühlére, milyen.

466

Kuyoshi, 2008. március 10. hétfő, 12:15 (#)

Nem tudom, mi van a bankkal, de még mindig nem utalta át a pénzt. És ezért fizetek havidíjat. Pedig már úgy szeretnék borotválkozni. Tegnap nem volt melegvízünk.

467

Aries, 2008. március 10. hétfő, 12:57 (#)

Uraim !

Az alábbi két borotva lesz hamarosan eladó. A pontos árát az
érkezéskor fogom tudni megadni pontosan. Akit esetlegesen érdekel dobjon egy mailt az alábbi címre.
Aries63@citromail.hu

képek:

http://kepfeltoltes.hu/view/080309/Gilette_safety_razor_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/view/080309/Gillette_BlueStar_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

szép napot mindenkinek

468

Sleever, 2008. március 10. hétfő, 13:16 (#)

Mindenki rendel, engem meg kihagytatok ;)
Na nem baj, asszem ma én is meglátogaom a bankot, aztán összeállítom magamnak a listát.

Apropó! Már múltkor is akartam kérdezni a szakértőktől, hogy az 5/8, vagy a 4/8-as borotvakés a kissebb? Ha valaki tudja az átváltást, és tud mondani pontos méretet, annak még jobban örülnék.

faragott kép
Írtad, hogy tudsz normál kést élezni, szóval mondhatjuk nem vagy teljesen kezdő... Én viszont még konyhakést sem nagyon éleztem, gőzöm sincs az egészről. Az online üzletekből rendelhető kések kivannak élezve előre, vagy már az elején nekem kellene? Találtam egy elég jó felvételt. (2részes és minden benne van)
http://www.youtube.com/watch?v=JUK56EqF-B0&feature=related

Ahogy elnézi az ember, tényleg kedvet kap hozzá, csak valóban ennyire egyszerű lenne a folyamat? Hosszadalmasabb, de ahogy a tag is csinálja, nem látok benne olyan extra nehézséget. Be kell gyakorolni.

469

isti79, 2008. március 10. hétfő, 13:35 (#)

Nyisz
Futur+Feather teszt az emgem is érdekel.
emberke
Erről a szappanról van szó?
http://www.ecsetbolt.hu/termek.php?cikk=view&sr=1184&mi=43&meddig=20&gy1=25&keres=

470

Nyisz, 2008. március 10. hétfő, 14:52 (#)

Jajj jajj, találtam egy gyönyörü Parker biztonsági borotvát az úriemberekboltja weblapon, és még csak nem is olyan vészes az ára. Lehet, nem kellett volna elkezdeni ezt a webvásárlós dolgot. :))

471

isti79, 2008. március 10. hétfő, 15:21 (#)

Nyisz
És a Futur? Már nem bejön?:)

472

Kuyoshi, 2008. március 10. hétfő, 15:52 (#)

Fertőzésveszély van :D
Nekem az áll a zárolásnál, hogy 03.10.-03.22. Marha jó lesz, ha 22-én küldik azt a 400+1 Ft-ot :S

473

Nyisz, 2008. március 10. hétfő, 16:21 (#)

isti79
Dehogynem bejön, Futur a King!
Imádom és megnem válnék töle!!
De ez a Parker annyira szép! :)))
Na, szólok a családnak, hogy fogjanak le ha rámjön a roham. :)

Kuyoshi
Addig örülj amig zárolva van a 400-ad, mert utána lehet elszabadul a pokol! :))

474

creativehun, 2008. március 10. hétfő, 16:26 (#)

Szevasztok! Mindenkinek akit érint ...a K&H rendszerhiba miatt nem tudott frissíteni...ergo akinek hozzám hasolóan ott a számlája az ezen ne lepődjön meg.Sleever:Értelemszerüen az 5/8-os kés a nagyobb azaz szélesebb és a 4/8-os a kisebb ..keskenyebb.Nyisz:na igen...ezt az elején már a cikk indító Orosz Péter is megjegyezte ha nem is pont ezekkel a szavakkal,hogy vigyázni kell ezekkel a vásárolgatásokkal mert ragályosak..:))))Nekem is épp az imént sikerült a pay palt rendeznem...ugyhogy veszélyben a pénzem...:))

475

Kuyoshi, 2008. március 10. hétfő, 16:41 (#)

Nyisz
Az lehet, hogy elszabadul a pokol, de a haverok ott vannak XD
De végre találtam olyan 100FT-ost, ahol van Lord penge. Addig legalább kihúzom, amíg nem lesz más.

476

creativehun, 2008. március 10. hétfő, 17:06 (#)

Mondom én... kész életveszély ez az oldal..legalábbis a pénztárcámra :)))Mivel szerencsére visszaigazolt a K&H ezért a kóddal aktiválni tudtam a Pay pal-os kártyámat...naná,hogy aktiválás után az első az volt ,hogy rendeltem egy sample packot..:))Kuyoshi: Ezzel a Lorddal volt egy jó sztroim..miután páran irtátok,hogy mennyire bevált...venni akrtam a 100 forintosban de sehol nem kaptam..erre szombaton rádöbbentem,hogy van még egy általam ismeretlen 100 ft-os bolt is a városkánkban ... betértem de állítólag előző nap valaki felvásárolta azt a kb. 10-15 csomagot ami volt nekik...lehet,hogy más is olvassa a városkámból a blogot???? Ha igen...egy csomaggal azonnal visszahozni a boltba..:))))))))

477

emberke, 2008. március 10. hétfő, 17:58 (#)

Nyisz (#464)
Helyes! ;-)

Aries (#467)
Szép darabok! Különösen a Blue Star... :-P
Azért a másikat megpucolhattad volna egy kicsit...

Sleever (#468)
Ahogy creativehun már írta(#474), az 5/8-as szélesebb. Az átváltás pedig a következő képlet szerint működik: 5/8 * 2,54 cm (= kb. 1,58 cm). Kezdésnek az 5/8- vagy 6/8-ost ajánlják a nagy öregek.

isti79 (#469)
Igen, pontosan arról.

Nyisz (#470)
Hmm... azt hiszem, valakit elkapott a "szenvedély"... :-D
Ezen mind át kell, hogy essünk... azt hiszem. ;-)

Kuyoshi (#475)
Kihúzod??? Nekem jelenleg ez a standard pengém a BIC-kel együtt. Eddig ezek a legjobb, itthon is kapható pengék (és a legolcsóbbak is). Vagy tud esetleg valaki jobbat ezen az áron???

creativehun (#476)
Küldjek Neked néhány csomaggal?

478

Kuyoshi, 2008. március 10. hétfő, 18:03 (#)

creativehun
Nem mindegy, hogy melyik 100Ft-os. Én is szívtam vele.
Mert van sima 100 Ft-os, van Szinte minden 100 Ft, van Stop 100 és amiben lehet kapni a Lord-ot, az a Minden 100Ft.
Akkor már csak én maradtam úgy, hogy nem utalták át a pénzt? Pedig úgy emlékszem én kezdtem a PayPal-ozást.

479

Nyisz, 2008. március 10. hétfő, 18:06 (#)

Creativehun
Na igen, Orosz mester már megirta, hogy ne hagyjuk a nördizmust elhatalmasodni rajtunk! De fogadok ö nem látta ezt a Parkert! :))
Most egyelöre nyugton vagyok. :)
Én is vadásztam a Lordot de csak kék Astra volt mindenhol. Most már tárgytalan, várom a Feather-t.

480

isti79, 2008. március 10. hétfő, 18:22 (#)

Lord és Bic penge a legjobb ár/érték arányu pengék amiket itthon botbe megkaphatsz! A Bic élesebb, de szerintem picit haraposabb mint Lord.

481

Aries, 2008. március 10. hétfő, 18:59 (#)

477 emberke

Sajnos a foto rossz , majd teszek fel másikat. Gyönyörűen tisztitva és polirozott csak sajna nem látszik !!

482

Nyisz, 2008. március 10. hétfő, 19:00 (#)

A Feather darabja úgy 73-74 Huf-ra jön ki, és állitólag akár 2 hétig is jó napi használattal. Ez akárhogy nézem árban fele a Merkurnak.
Na mindegy majd kiderül.

483

Kuyoshi, 2008. március 10. hétfő, 19:27 (#)

emberke (#477)
Én még nem próbáltam, de nem is arra vonatkozott a "kihúzom".
Arra, hogy csak egy csomaggal vettem, és remélem addigra megjön a pack és a Futur, mielőtt elfogyna. És még ha apámnak is adok kipróbálásra, akkor meg tényleg kevés lesz.

484

Author Profile Page emberke, 2008. március 11. kedd, 09:50 (#)

Kuyoshi (#478)
Igazad van, megint nem fogalmaztam elég pontosan - én is a "Minden 100Ft"-os boltban vettem. Sorry!

isti79 (#480)
Igen, valaki élesebbnek, más harapósabbnak tartja - én inkább élesebbnek, ám úgy vélem, hogy gyorsabban is veszít az éléből.

Aries (#481)
Semmi gond! Várom a további fotókat. ;-)

Nyisz (#482)
Egy csomag vagy 1 db penge engem is érdekelne egy teszt erejéig... :-D

Kuyoshi (#483)
Bocs, azt hiszem félreértettelek!
Vicces, amikor a fiúk tanítják az apákat, vagy magyarázzák az apáknak, hogy hogyan is kellene borotválkozni...

485

Kuyoshi, 2008. március 11. kedd, 11:25 (#)

emberke
A #283-as hozzászólásodban írtad, ezért is kerestem az első kudarcom után csak Minden 100Ft-ost. Aztán a kolesz mellett pont az van :D

Nagyon nem kell tanítanom, mert otthon ő is normálisan borotválkozik, csak a munkahelyén használ eldobhatót. (Jól megmondtam: normálisan :D Végülis igaz :)
Már szobatársamnak is mondtam, hogy próbálja ki a Lordot, mert sokkal olcsóbb, mint a Wilki, amit használ, és szerintetek jó is. Terjesztem az igét :D
Közeleg az armageddon az eldobhatókra XD

486

creativehun, 2008. március 11. kedd, 12:15 (#)

Emberke 477:...Aha szóval Te vásároltad fel a készletet...:))))Viccet félretéve... ha nem túl nagy kérés 1 db-ot küldhetnél tesztelési célzattal. Mail címemet tudod..:)) Elóre is THX ..Üdv:Creativehun

487

isti79, 2008. március 11. kedd, 14:51 (#)

emberke
Szubjektive a legélesebb a bic, ami itthon kapható, csak szerény véleményem szerint egy kicsit agresszivebb, mint a lord.

488

Sleever, 2008. március 11. kedd, 16:35 (#)

creativehun&emberke
köszi... matekból soha sem voltam jó, bár utólag meggondolva tényleg egyértelmű.
Találtam egy videot, amit a #468as bejegyzésemben is megírtam. Ez egy Dovo kés a klippben és kb. ilyen méretűre gondolok.
Szerintetek ez mekkora lehet? Az 5/8 nem tűnik túl szélesnek, ha tényleg csak 1.58cm, vagy az csak a penge része?

489

Author Profile Page emberke, 2008. március 11. kedd, 17:42 (#)

Sleever (#488)
Amennyire én ránézés után meg tudom ítélni, a klippen látható borotva legalább 6/8-os, de lehet, hogy 7/8-os. Elég szélesnek tűnik a pengéje, habár a DOVO-k igen csalókák tudnak lenni. Netes tapasztalataimból is azt szűrtem le, ha használtat veszek, tuti megkérdem az eladót, hogy pontosan hány mm a penge.

isti79 (#487)
Aláírom. Habár, nem mindenkinek működik ugyanúgy ugyanaz a penge.

creativehun (#486)
Neeem, nem én voltam! ;-)
Szívesen küldök Neked egy-egy csomaggal tesztelésre, habár nem tudom, honnan lenne meg a címed...

Kuyoshi (#485)
Hmm, már el is felejtettem, hogy mit írtam! :-D
A vég elkerülhetetlen... már ami az eldobható és kvatrozsillió pengés rendszereket illeti. A DE visszavág! ;-)

490

creativehun, 2008. március 11. kedd, 17:57 (#)

Sleever:Természetesen a szélesség jelölése a pengére vonatkozik..persze ez egy szélesebb pengénél automatikusan bizonyos szintig magával hozza a nyél szélességének a növekedését is. itt egy 5/8-os http://www.classicshaving.com/catalog/item/522940/2104706.htm itt pedig egy 4/8-os http://www.shavingshop.com/index.php?item=457&ret=http%3A%2F%2Fwww.shavingshop.com%2Findex.php%3Fpage%3D1%26category%3D79 itt pedig az érdekesség kedvéért egy brutális 10/8-os konyhakés :)) http://www.badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=25842

491

Kuyoshi, 2008. március 11. kedd, 17:59 (#)

emberke
Idézem a mestert: ,,A BIC (Chrome Platinum) pengéket az InterSparban (149.-/5db!), míg a Lord (Super Stainless) pengéket a 'Minden 100' forintos boltban (129.-/10db!) vettem."
Én itt Pécsen 75-ért kaptam 5-öt :(
Az erő velünk van.
Minap jött haverom, hogy milyen borotvát vett. Azt a röhögést, ami bennem maradt elfolytva - persze nem röhögtem ki a szeme előtt. Cserélhető pengés (5 pengés) gillette. Méghozzá rezgős XD Egy AAA-s elemet kell bele rakni, aztán rezeg. Mondtuk neki, hogy akkor női borotva :) Tök jó lehet, mikor rezeg, és hosszmentén rázkódik a penge és elvágja az ereid XD

492

creativehun, 2008. március 11. kedd, 18:02 (#)

Emberke: Előre is nagyon köszönöm. Cím: "337 Hsz".Üdv:Creativehun

494

Petya, 2008. március 11. kedd, 19:00 (#)

Már régóta gondolkodtam a hagyományos borotválkozáson, miért tudtak apáink egy életen át sima arcúak maradni és vajon miért magyarázzák nekünk a reklámokban, hogy ami nem a legújabb terméke valamely piacvezető gyártónak az szar. Meg azon is, hogy mitől puhít vajon jobban az arcra lazán felkent hab, mint a pamaccsal bemaszírozott krém(s majd hab ugye).
Elkezdtem keresgélni mikor e cikket találtam. Ez volt a végső lökés.
Vásárlásaim:
pamacs 790Ft (kis nevenincs Kft gyártja, fából készült, a szőr anyagára nincs utalás.)
Borotvakrém 250Ft
Wilkinson Sword Double Edge 920 Ft(5 db penge a csomagolásban)
Túlvagyok az elsőn. Ezúton köszönöm a fenti cikk írójának a hasznos tanácsokat. Komoly véleményt nem tudok írni, korai.
De az tuti, hogy semmivel se rosszabb mint makkhárom és társai és mindeképp olcsóbb. Jóval...

495

creativehun, 2008. március 11. kedd, 19:22 (#)

Lelki szemeim előtt látom,ahogy a Gillette vezérkara összeül és hosszasan tanakodik azon,hogy vajon mi lehet az oka kicsinyke kis országunkban a termékeik csökkenő eladási tendenciájának :)))

496

Kuyoshi, 2008. március 11. kedd, 20:53 (#)

creativehun
Hehe. Ez jó XD
Aztán újra gyártani fogják a régi jól bevált cuccokat :D

497

Author Profile Page emberke, 2008. március 11. kedd, 21:58 (#)

Aries (#493)
Ha tökéletesen tartja a pengét, akkor ez egy remek kezdő borotva. Ajánlom minden újdonsült áttérőnek!

creativehun (#495)
:-D
Elvégre, jónéhány "forradalom" ilyen kis "asztaltársaságokból" indult! ;-)

498

Nyisz, 2008. március 12. szerda, 14:50 (#)

Uraim!
Megjött az 50 db Feather pengém!
Vasárnap óta nem borotválkoztam direkt, hogy kipróbáljam. :)
Esek is gyorsan magamnak.

499

creativehun, 2008. március 12. szerda, 15:08 (#)

Nyisz: nem mondod,hogy 9.-én megrendelted és ma meg meg is jött...elképesztő.Mi van ezzel a postával???Megtáltosodtak??? Van amikor ennyi idő alatt Celldömölkről-Szombathelyre nem ér oda a levél vagy a csomag..pedig az csak 50 km.Akkor reménykedem,hogy a hétvégén vagy max a jövő hét elején már én is vagdoshatom magamat :)))

500

Nyisz, 2008. március 12. szerda, 15:40 (#)

creativehun
De bizony igy van! Megjött a csomag!

Meg is volt az elsö borotválkozásom a Featherrel.
Tudom 1 alkalom még nem számit tesztnek, de gondoltam leirom a tapasztalataimat igy elsöre.
Nos Uraim, ez a penge éles! És nem kicsit, hanem nagyon!
Futurral használtam és 1-es fokozat fölé nem mertem vinni. De igy is tökéletesen dolgozott, mintha nem is lett volna penge a borotvában olyan érzésem volt. A szört persze nyeste mint a vajat.
Van egy olyan érzésem, hogy ezt a pengét csak állitható borotvában érdemes használni, a nem állithatósak olyan 3-as értéknek felelnek meg ami új pengénél durva eredményt hozhat.
A tartósság teszt az majd most jön.

501

Kuyoshi, 2008. március 12. szerda, 16:19 (#)

De jó nektek.
Nekem még mindig a szaros 400 HUF levonásnál jár, és azt sem csinálta meg.
De nem baj, nemsokára lesz dombor VISA-m, és kapja be az OTP. *bocsánat a kifejezésért*

502

isti79, 2008. március 12. szerda, 16:38 (#)

Nyisz
Én a lord nmeg a Bic-nél 5-ig is feltekerem a Futurt a végére de a Feather-nél ez már a baleseti ambulancia kategoria lenne, szerintem. 9-én rendelted meg??? és ma 12-én megjött???

503

isti79, 2008. március 12. szerda, 16:59 (#)

Mantic59 is azt állítja, hogy kompenzálni lehet velük a hírhedten éles pengéket is.

504

Nyisz, 2008. március 12. szerda, 17:04 (#)

isti79
Én is feltekertem a Futurt más pengével 5-ösig is akár, gondolom a Feathernél is fel kell majd ahogy kopik. De igy elsöre az 1-es is elég volt simán, egy menet le és egy menet fel. Tökéletes babapopsi eredményt hozott. De ha elsöre 3-assal kezdtem volna, akkor szerintem csúnya vágás lett volna a vége.

Igen, 9.-én rendeltem, 5 perc múlva jött az igazoló email, hogy rendelésem oké.
10.-én délután jött az újabb email, hogy a rendelésem feladták a póstára, és ma 12.-én meg is jött a cucc.

505

Kuyoshi, 2008. március 12. szerda, 17:19 (#)

*irigykedik*
Nem is tudom, hogy ha végre meg tudnám rendelni és megjönne, hogy haladjak a pengékkel. ABC-ben? Vagy ár/db sorrend?

506

isti79, 2008. március 12. szerda, 17:38 (#)

Kuyoshi
Miért milyet rendeltél?

507

Author Profile Page emberke, 2008. március 12. szerda, 18:04 (#)

Uraim, 500-on túl - nem semmi! ;-)

Nyisz (#498+500)
Na, ezt nevezem én gyors kiszolgálásnak!
Igen, úgy tartják, jelenleg ez a legélesebb penge a piacon. Mantic59 valahogy úgy fogalmazott, "a nindzsa bérgyilkosoknak van csak ilyen éles szerszámuk..." eszelősen élesek!

isti79 (503)
Ez a nagy előnye az állítható borotváknak - nem mintha itthon olyan eszelős pengéket lehetne kapni... sajnos.

508

data, 2008. március 12. szerda, 19:01 (#)

Urak,
javallatotokra beszereztem a megfelelő
ecsetet: http://www.ecsetbolt.hu/termek.php?cikk=view&sr=1169&mi=41&meddig=20&gy1=25&keres=
krémet: #469 (aloe verásat :-))

már előzőleg egy '62-es Gillette állítható slim-et:
http://cgi.ebay.com/ws/eBayISAPI.dll?ViewItem&rd=1&item=360026242314&ssPageName=STRK:MEWN:IT&ih=023

egyébként van az ecsetboltban nagyon szép Mühle fa "habkikavaró" - nem jut eszembe a szakszó, bocsi ;-)

egy kérdésem is lenne. bár úgy vettem a borotvát, mint sterilizált meg minden, azért természetesen szeretném ezt én is megejteni. szerintetek megoldás, ha "kifőzöm" a borotvát? vagy ajánlotok valami más megoldást első használat előtt.

Előre is köszi!

509

Kuyoshi, 2008. március 12. szerda, 19:11 (#)

isti79 (#506)
Ha végre levonnák a 400-at PayPal-ra, akkor Merkur Futurral együtt venném az US blade pack-ot, így olcsóbb, mintha külön venném.

510

isti79, 2008. március 12. szerda, 19:26 (#)

Koyushi
oké szerintem mindegy a sorrend, de ne Feather-el kezd, azt tedd kicsit a hátrébb.

511

isti79, 2008. március 12. szerda, 19:28 (#)

data
Nem kell kifőzni! Elég a 60%-os alkohol!

512

isti79, 2008. március 12. szerda, 19:33 (#)

data
Gratula a Slimhez, szerintem vagyunk egy páran akik irigykednek!
Ebayről szerváltad?

513

Author Profile Page emberke, 2008. március 12. szerda, 19:43 (#)

data (#508)
Gratula a felszereléshez - szép kis készlet!
A kifőzés (min. 10 perc forralás) nem rossz ötlet, habár utána meg is kell kenni/olajozni a borotvát, mert a főzés alatt távozik a kenőanyag - erre a paraffin a legalkalmasabb.
Én inkább azt javaslom, hogy vegyél a közeli patikában 1 dl min. 60%-os alkoholt, és azzal fertőtlenítsd le - a legjobb erre a célra egy üres, parfümös üveg (a szórófej miatt). Kaphatóak még spéci manikűrös/pedikűrös fertőtlenítők ( pl.: http://www.aphrodite97.hu/Aruhaz/Scripts/prodView.asp?idproduct=272 ), de szerintem a sima alkohol is megteszi.

514

data, 2008. március 12. szerda, 19:57 (#)

isti79, emberke,

köszönöm az info-t. mondjuk nem is tudtam, hogy olajozva van :-) most is tanultam valamit.
akkor alkohol (van is itthon) szépen lemosva, aztán uccu neki.
sokat olvastam a hozzászólásaitokat, mielőtt a készlet beszerzése mellett döntöttem. örök hála érte!
az ecsetboltos hölgy már mosolygott, amikor mondtam, hogy innen jövök. kedvesek voltak nagyon.
igen, ebay-ről van a borotva, direkt be is linkeltem, melyiket nyertem meg. 35$ volt ideszállitással együtt. nagyjából 6e ft. szerintem megérte.
fat boy volt az álom, még nem adtam fel, hogy egyszer... de hát 65$+ -ért azért kemény dió, még akkor is, ha majd a gyerekem használhatja majd :-)

515

Kuyoshi, 2008. március 12. szerda, 20:06 (#)

isti79 (#510)
Ok, akkor marad a végefelé.
data (#514)
Ja, az ecsetbolt. Én is mondtam ezt a remek kis társaságot. Lehet, hogy emlékeztek rá :D

516

Kuyoshi, 2008. március 13. csütörtök, 09:52 (#)

ÁÁÁ
Képzeljétek. Ez a lüke OTP levonta a 400-at 11-én, de nem küldött SMS-t róla. Akkor ezek sem küldenek 1000Ft alatti tranzakcióról SMS-t.
A lényeg, hogy beírtam a kódot, és elfogadta, így már rendelhetem is a Futurt.
Boldog vagyok :D

517

Author Profile Page emberke, 2008. március 13. csütörtök, 13:05 (#)

Kuyoshi (#516)
"Öröm és bódottág!" :-P

Én is boldog vagyok, mert lehet, hogy sikerül megjavítanom egy borotvát! :-D (fülig ér a szám)

518

ronin, 2008. március 13. csütörtök, 13:40 (#)

Sziasztok!

Örülök, hogy jól működnek a dolgok és hogy mindenki happy. :) Néhány percel ezelőtt még én is az voltam, ugyanis megjött az USÁból a csomagom. Gyorsan kicsomalgotam hát, aztán meg majdnem dührohamot kaptam. Három "gyönyörű" fenőkövet rendeltem, de a csomagban csak kettő volt. Az meg már csak hab a tortán, hogy a legdrággább tűnt el. Mit mondjak? Majdnem egy teljes évig spóroltam ezekre a kövekre, most meg egy "kibaltázott" vámos, vagy postás úgy gondolja, hogy csak úgy simán ellopja a 185 dolláros Belga kövem?! És vajon mi a francnak kell az neki? Asszem valakinek beütök egyet. Szóval szar napom van srácok. :(

Üdv mindenkinek!
ronin

U.I. Hol is van a katanám? ;)

519

isti79, 2008. március 13. csütörtök, 13:41 (#)

Kuyoshi
A terhelési limited 1000Ft-ra van akkor beállítva, mint nálam és ez jó is mert képzeld el, h minden "pár" forintos terhelésnél küldene egy sms-t...az lenne már csak az idegesítő.Az sms díjáról nem is beszélve!

520

Author Profile Page emberke, 2008. március 13. csütörtök, 14:38 (#)

ronin (#518)
Tuti, hogy feladták a harmadik követ is? Mert ha együtt voltak csomagolva, akkor nem hiszem, hogy útközben veszett volna el. Látható, hogy babrált a csomaggal valaki? Biztosítva volt-e a csomag, vagy sima ajánlott küldemény volt?
A máski, hogy tessék reklamálni a póstán, vétess fel jegyzőkönyvet, meg fenyegetőzz egy kicsit, hátha kiderül valami! Ne hagyd annyiban!

521

Kuyoshi, 2008. március 13. csütörtök, 14:40 (#)

emberke (#517)
Azaz. "Öröm és bódottág." Gratulálok a sikeres művelethez.
ronin (#518)
Még mindig vannak ilyen dolgok?! Azt hittem már végre kiment a divatból.
Egyszer kaptam a Postától egy levelet, amiben kértek, hogy írjam meg, hogy kaptam-e értesítőt a csomagról és rendben volt-e.
isti79 (#519)
Olyan sok SMS-t azért nem kapnék. Meg nekem ingyen van. Juniorhoz egy díj tartozik, az az OTPDirect. Havi 150-200 Ft. Ebben minden benne van.

522

ronin, 2008. március 13. csütörtök, 16:58 (#)

emberke & Kuyoshi,

Küldtem egy mailt a feladónak. Kicsit kezdek pipa lenni rá, mert nem ez lesz az első eset, hogy valamit összekutyult. A válasza után okosabb leszek. Másrészt, ha az USÁból, vagy az EUn kívül bármelyik, úgymond "harmadik országból" érkezik a küldemény, az először is a vámhivatalban köt ki. Ott pedig a vámos és a postás megnézik, hogy mit is tartalmaz, majd a mellékelt számlából kiindulva a vámos eldönti, hogy fizet-e a "csóri", vagy csak simán tovább küldi neki a csomagot. Hát én simán megkaptam, csak épp hiányosan. Majd jelzem, hogy mi is a nagy helyzet.

Addig szevasztok,
ronin

523

Mohikan, 2008. március 13. csütörtök, 23:22 (#)

Sziasztok!

Először is gratulálok a cikkhez, másodszor pedig a kommentekhez. Rengeteg hasznos információhoz juttattatok :)

Párhuzamosan olvastam az oldalt a beszerzésekkel, olykor kissé elkapkodtam a dolgokat, de egyelőre semmit sem bántam meg.

A penge: Solingen Dovo (Bismarck Super). Mondhatni, ebben a kategóriában a "kezdő" penge, műanyag nyél, semmi flanc, csak szimplán a jó öreg, hagyományos szénacél penge.

Fenőkő: Arkansas (Extrémmetál - Westend). Nagy ügyesen használtam a fenőolajat, csak utána olvastam a cikket az élezésről, sebaj, majd ráérősebben fenek :)

Bőr: nem az akasztós, hanem a markolatos, feszíthető bőr. Egyszerű oka van, hogy ezt: a fürdőben keresve sem találtam akasztót, a csempét meg nem akartam megfúrni :)

Borotvapamacs (ecset) és szappan az Ecsetboltból. A szappan Kent, gyönyörű fa tartóban, a pamacs Plisson ("ezüst borz" :) ). A tartót grátisz kaptam hozzá, igaz nem lett volna drága amúgy sem (490 Ft, sajnos fém nem volt, illetve volt, de a szimpla ecsettartó ami volt, nagyobb mint az ecset, nem tartja meg). Le a kalappal az Ecsetbolt kiszolgálása előtt... Igazi, "régi vágású" kereskedők, odafigyelnek a vásárlóra, kedvesek, segítőkészek. Jó tudni, hogy vannak még ilyen boltok Magyarországon.

Tapasztalatok: egyelőre béna vagyok fenés terén, a ráejtett hajszálat még nem vágja, viszont a bal kézfejem már tarkopasz (azon is próbálgattam :D ). Annak ellenére, hogy nem tökéletes az élezés, ég és föld a borotválkozás vele. Irritáció semmi, max. egy-két bőrhiány :D De arról nem a penge, hanem a kezdőségem tehet. Ha már irritáció: anno próbálkoztam én "szuper" pengékkel (ja, rezgős Gilette), biztonságival is (nem minőség, DM-es Wilkinson, műanyag szerkezet), villannyal is (életem legrosszabb befektetése, Philips, majd 40ezer, és egy rakás ... ráadásul méregdrága bele a penge). Balzsamból próbáltam a Clinique Happy-t, drága ellenben nem jobb, mint a Nívea balzsam. Mostanáig utóbbit használtam, most váltottam át Lancome Man Hydrix-re. Ez nem egészen borotválkozó balzsam, viszont használható rögtön utána és eszméletlen jó. Persze rohadt drága, 9200 a Douglasban.

Összességében nem spóroltam a dolgokon, évek óta küzdök a nyaktájamon lévő forgóval, aminél folyamatosan begyulladnak a szőrtüszők. De minden pénzt megér az, hogy végre nem úgy néz ki a nyakam, mint egy rühös kutya bőre.

Még egyszer köszönöm az oldalt, és a kommentjeiteket!!! :)

Borotválkozzunk! Tradíció, egészség, nosztalgia, "férfiérzés". Jó, hogy nem haltak ki az igazi borotválkozó kellékek.

Uff

Mohikan

524

Mohikan, 2008. március 13. csütörtök, 23:29 (#)

No meg azok a férfiak, akik a minőségi borotválkozásra vágynak :)

525

Author Profile Page emberke, 2008. március 14. péntek, 08:23 (#)

Uff, Nagy Harcos! Reméljük, nem te leszel az "utolsó" "áttérő"! ;-)
A "skalpodra" azért vigyázz!

526

Kuyoshi, 2008. március 14. péntek, 08:42 (#)

Uff, Mohikan!
Üdvözöllek eme kiváló társaságban. Nagyon örülök, hogy "visszatértél gyökereidhez". A törzsfőnök biztos büszke rád, ha nem te vagy az személyesen :D
Én még a konyhakésnél is ügyetlen vagyok. Naná, hogy az előző nap én általam élezett késsel vágom meg magam :S Úgyhogy borotvakésre még később térek át. Örülök, hogy vannak, akik belevágnak a dologba és nem magukba :P

527

ronin, 2008. március 14. péntek, 10:09 (#)

Sziasztok!

Ha valaki szeretné kipróbálni a Trumper termékeket, az most 4 angol fontért megteheti. :)

http://www.trumpers.com/product_detail.cfm?ProductID=111547656

528

creativehun, 2008. március 14. péntek, 11:51 (#)

Itt egy kicsit bővebben..ráadásul képpel illusztrálva a tartalom. http://www.badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=37492 Csak ajánlani tudom a termékeket de vigyázat használatuk súlyos függőséget okozhat :))További szép napot .Üdv:Creativehun

529

creativehun, 2008. március 14. péntek, 12:10 (#)

Erösítsetek már meg..tényleg ennél a terméknél nincs postaköltség? http://kepfeltoltes.hu/view/080314/492446066N_vtelen_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

530

ronin, 2008. március 14. péntek, 12:19 (#)

Megerősítve: NINCS! :))

531

Author Profile Page emberke, 2008. március 14. péntek, 13:46 (#)

ronin (#527)
Wow!
Gyorsan be is rendeltem egyet! :-D
Kössz a tippet!

creativehun (#528)
:-D
Ebből "baj" lesz, érzem... veszélyben a maradék megtakarításom!

532

creativehun, 2008. március 14. péntek, 14:24 (#)

A fene egye meg..itt miért nem lehet Pay Pal-al fizetni? :(

533

Author Profile Page emberke, 2008. március 14. péntek, 17:37 (#)

ronin
A segítségedet szeretném kérni! Vállalnád a borotvám fenését?

534

ronin, 2008. március 14. péntek, 18:34 (#)

emberke,

Szívesen elvállalnám, de már csak néhány napig vagyok itthon, s túl sok még a tennivalóm. Valamikor szeptember elején leszek újra elérhető, de gondolom, addig megoldod valahogy. ;)Sorry.

535

Author Profile Page emberke, 2008. március 14. péntek, 19:06 (#)

ronin
;.(
Hááát, ez nem jó hír... Valahogy csak megoldom... de hogy?
Jó utat!

faragott kép!???
Te vállalnád?

536

Nyisz, 2008. március 14. péntek, 20:50 (#)

Mi újság Uraim?
Még nem jött meg senkinek sem az UK sample pack-ja?

537

creativehun, 2008. március 14. péntek, 21:28 (#)

Hmm.. nálam ma telt volna le az az időtartam amialatt Te megkaptad..csakhogy ...bár a lakhelyét senkinek sem tudom vagy tudjuk :)) de ha feltételezem,hogy Te Budapesti vagy ...én pedig itt a nyugati végen Celldömölkön lakom akkor még plussz 2 nap..sőőt..közben még itt a holnapi ünnep is..ugyhogy örülök ha hétfőn ideér.Egyébként a Trumper visszajelzett és le is emelte a számlámról az 1360 forintot/ha jól emlékszem az összegre/ ugyhogy a jövő héten 3 csomagot is várok :)) 1, emberke csomija a lebeszélt Lord pengékkel ..amiért mégegyszer is külön köszönet..2, blade sample pack és 3,GFT sample pack.Na ..meglesz a postásunknak a véleménye rólam ..heti 2 csomi Angliából..:))))))

538

Kuyoshi, 2008. március 14. péntek, 22:30 (#)

creativehun
Az én rendelésemet még nem utalták át, csak elő van jegyezve, de remélem hétfőn átküldik, és jövő héten én is kézhez kapom a "drágaszágom" XD
Már előre örülök, mint kisgyerek a karácsonynak :D

539

Kuyoshi, 2008. március 14. péntek, 23:39 (#)

Jeee
Kaptam mail-t a connaughtshaving-től, hogy küldik a beretvát :D

540

isti79, 2008. március 15. szombat, 13:43 (#)

Én is két csomit várok jövő hétre: 1.Popular Blade Sample Pack 2.GFT sample pack-et.

541

Kuyoshi, 2008. március 15. szombat, 15:55 (#)

Akkor mindenki csak vár?

542

creativehun, 2008. március 15. szombat, 16:43 (#)

Bizony ,bizony ..csak várunk ..várakozunk és közben találunk ezt-azt :)) ajánlom figyelmetebe http://www.theshaveden.com/store/index.php Üdv:Creativehun

543

faragott kép, 2008. március 15. szombat, 18:48 (#)

535 emberke

Már ne haragudj, de ez hasonló, mintha megkérnél arra, hogy én dugjam meg először az új barátnődet.:)))
A kövön éllel előre, a bőrön fordítva.A borotvakést a fokán át fordítsd! Előbb a saját súlyának kétszeresével nyomd oda, majd csak a saját súly dolgozzon.
Nem fogod elrontani és elég éles lesz.

Pipát, bicskát, borotvát és nőt pedig nem adunk oda másnak!
:)))))

544

Author Profile Page _folti_, 2008. március 15. szombat, 19:11 (#)

Connaughtshaving sima postan kuld, igy nem fix az kezbesitesi ideje.
Nekem volt amit 3 het alatt hozott a posta, volt amit ket het alatt... Mindaketto pesti cimre, igaz az elsonel el volt rontva az iranyitoszam :)

amugy igen, megjott a sample pack mar jo regen :)

545

Author Profile Page emberke, 2008. március 15. szombat, 19:34 (#)

faragott kép (#543)
Csak attól rinyálok, hogy elcseszem... ezért gondoltam, hogy elsőre inkább profira bízom. Persze, van abban valami, amit mondasz - barátnőt biztos nem küldenék neked! ;-)

546

Nyisz, 2008. március 15. szombat, 19:54 (#)

folti

Nem tudom neked miért 2-3 alatt jött meg a cucc. Én eddig kétszer rendeltem tölük, és mind a kétszer 3 nap alatt megjött.

547

isti79, 2008. március 15. szombat, 20:00 (#)

folti
Ne már!:( ronin szerint is két-három nap alatt. Meg Nyisz-nek is 3 nap volt.

548

Author Profile Page _folti_, 2008. március 15. szombat, 20:26 (#)

Szerencse vagy pech kerdese akkor. Vagy fogjuk ra a kelenfoldi postara ;)

549

Nyisz, 2008. március 15. szombat, 20:51 (#)

folti
Arra ugyan ne fogjuk, mert én is kelenföldi vagyok. :)

550

Author Profile Page _folti_, 2008. március 15. szombat, 21:08 (#)

Nyisz: akkor passz, mondjuk nekem kicsit nagyobbak/dragabak voltak mint egy sima mintacsomag. Esetleg tobb korbe kerult a postasnak rajonnie hogy hazon belul hova kell vinni. (Irodaepulet, emeletenkent ket-ket ceggel(+1 foldszinti lako). Igaz hogy masodik esetben mar rairtam ezeket az infokat is:>

551

data, 2008. március 16. vasárnap, 12:50 (#)

Én is kelenföldi :-)
Lehet, hogy egymástól 20m-re lakunk? Hehehe, ez vicces.

Valaki nem tud véletlen felvilágosítással szolgálni a szappan-viz-pamacs-edényke négyesben habverésügyileg? Én elég szerencsétlenül álltam neki (először életemben) és nem tudom, hogy mit, hol ronthattam el. (ha elrontottam :-))

Szóval. A nedves (nem folyik a víz belőle) pamacsot körbe-körbe hajkurászva a szappanon felszedek rá "anyagot", és azt vadul az arcomon elkezdem pamacsolni. Igy (ezt többször megismételve) egy nagyon vékony habréteg keletkezik az arcomon. Csúszik, meg minden, és ha igy borotválkozom (eddig ugyi egyszer), nem pattogzik ki a bőröm, siklik, meg borosta is lejön, de... Jó ez igy? Esetleg egy varázslatos youtube link és természetesen a leírásotok is segiteni a ma esti varázslatomhoz :-)

Előre is köszi

552

isti79, 2008. március 16. vasárnap, 13:01 (#)

data
"Dobjuk a pamacsot forró vízzel megtöltött mosdókagylóba egy-két percre. Ezalatt egyenletesen megszívja magát vízzel. Csöpögtessük le, majd forgassuk meg néhányszor a borotvakrém tégelyében (tubusos borotvakrémnél segít a bal kéz!). A pamacs által felszedett borotvakrém kevésnek fog tűnni, de semmi gond. Körkörös mozdulatokkal terítsük szét a krémet a bőrön. Ne siessünk: egy-másfél perc rendesen eloszlatni a krémet. A végeredmény egy vékony, de a kritikus felületet teljesen beborító réteg. Elkezdhetünk borotválkozni." A borotvahabhoz hasonlitva tényleg elöszőr kicsit kevésnek tünhet!

553

data, 2008. március 16. vasárnap, 13:12 (#)

isti79
Köszi, olvastam én is "Második felvonás".
Igy is csináltam, csak kicsit jobban fetisizáltam a dolog szertartás részét a "habzásra" vonatkozóan, ezért voltam kiváncsi a véleményetekre.
Amúgy nagyon szuper dolog szertartás szerüen borotválkozni. Komolyan, az eddigi "essünk már túl rajta" habitus átváltott a mikor jön már el a következő borotválkozás (én 2 naponta vállalkozom).

554

Nyisz, 2008. március 16. vasárnap, 14:42 (#)

data
Szerintem felesleges az edénykében habverés.
Pont ugy élvezhetjük a pamacsos borotválkozás összes elönyét, ha közvetlenül az arcunkon habositunk.
Régebben már leirtam szerintem ez miért jó. (Kitisztitjuk igy a bört, feloldódik az elhalt hámréteg stb.)
Szerintem igy az igazi.

Na, szép kis kelenföldi banda gyült itt össze! :) Menjünk sörözni! :)

555

Kuyoshi, 2008. március 16. vasárnap, 19:54 (#)

Múlt hét szombaton voltam amúgy kelenföldön. Sétáltam egy kicsit a pu-tól a Móricz Zs. körtérig. Csak sajnos minden zárva volt már.
Jut eszembe. a körtér fele van valamelyik kis utcában egy 100Ft-os. Sajnos zárva volt, nem tudom, hogy ott kapható-e Lord.
Nem mintha sokat járnék arra, de ennyivel is okosabb lennék :D

556

Zelenák Adrián, 2008. március 16. vasárnap, 20:51 (#)

Sziasztok! Indítottunk egy oldalt kifejezetten környezetbarát termékeknek: www.zoldbolt.hu . Az oldalon többek között két típusú Solingen Merkur borotva is kapható. Jómagam is ilyet használok, s tényleg nagyon jó. Ha nem vesztem el akkor az unokám is ezt fogja használni.

Kérdésem is lenne: szeretnénk hazai gyártású, minél természetesebb összetételű borotválkozó szappant felrakni az oldalra. Erre van valakinek ötlete?

Köszönöm előre is!

Adrián
06209837091

557

data, 2008. március 17. hétfő, 08:56 (#)

Nyisz,
igazad van, én is ezt az utat követtem (tegnap immáron 2.! alkalommal :-)), csak kiváncsi voltam a mesterek-re is. Köszi a választ.
Tegnap megpróbáltam a
- elsőre habosit arcon - normál borotválkozás
- másodikra ismét
- harmadikra visszafele

Szuper volt, semmi bőrirritáció vagy bőrpír. Bevallom még a borotválkozás utáni krémet is elfelejtettem nagy lelkesedésemben :-)
Wilkinson pengével csináltam, mert az volt otthon. De keresem már nagy bőszen a BIC/Lord párost.

558

Mohikan, 2008. március 17. hétfő, 10:20 (#)

emberke, Kuyoshi :)

Továbbra is küszködök a fenéssel, s túl gyakran se próbálgathatom, ahogy olvastam nem igazán tesz jót a kövön való fenés, időt kell hagyni a borotvának, hogy visszanyerje az él a keménységét.

http://www.executive-shaving.co.uk/hones-and-honing.php

Fenti címen egyébként jó dolgok vannak, no meg leírás is (fenti a fenésé). Itt merült fel bennem, hogy kell-e pasztákat használni a fenéshez? Ha már volt, akkor bocsánat, elkerülte a figyelmemet.

Fenti címen pl. a bőrszíjon fenéshez is ajánlják a paszta használatát.

Borotválkozni így is tudok vele, ma reggel már csak egy pici vágást követtem el magamon, de az a reggeli kómás állapotnak tudható be, bénáztam cseppet. Sajnos a fenti élezési gondjaim miatt még mindig húz egy picit, s hiába a leírások elolvasása, még van mit fejlesztenem az élezési technikámon :S

Olvastam a Gilette rezgős sztorit... Használtam én is, egyébként meglepően jó a borotva, ahhoz képest, hogy "tömegcikk". Nem vágja el az ember torkát rezgés közben, szépen le lehet vele húzni a szőrzetet... azonban ennél is ott van az, ami majd minden ilyen borotvánál: bizony begyulladnak a szőrtüszők a forgóknál.

559

Mohikan, 2008. március 17. hétfő, 10:27 (#)

Ezt a szépséget érdemes megnézni... igaz, majd 150.000 Ft...

http://www.knifecenter.com/kc_new/store_detail.html?s=BO140500DAM

560

Mohikan, 2008. március 17. hétfő, 10:35 (#)

Itt pedig találtam egy jó trükköt az élezés közbeni helyes szög tartásához, illetve a borotvát is védi attól, hogy rossz szögben való élezés miatt összakarcold (ahogyan én az első próbálkozásnál).

http://www.classicshaving.citymax.com/page/page/5016459.htm

561

Kuyoshi, 2008. március 17. hétfő, 10:41 (#)

Mohikan
És még elemet is kell cserélni. Meddig jó egy elem? Mert az is költség. Egyre drágábbak az eldobható borotvák.
A végén hű lesz a nevéhez, és mindenki eldobja majd, de végleg :P

Szép. Ja leárazva ennyi, amúgy 215.000 XD Mire összejönne vége az akciónak :D És már ez se vinné a szőrzetem, mert akkorára nőne.

562

Mohikan, 2008. március 17. hétfő, 10:47 (#)

Ha jól emlékszem, egyszer cseréltem benne elemet, kb. 2 hónap után, heti 2 borotválkozással (naponta kellene, de ugye az irritáció miatt nem tettem).
Szerintem azért találnak ki ilyeneket, mert újat már nem tudnak, a pengék számát se növelhetik a végtelenségig (Mach 3000 :D ). Ellenben nem fedeztem fel érdemi különbséget rezegtetés és kikapcsolt állapotban való borotválkozás közben... ergo parasztvakítás ez (is).

Nem is azért tettem be, hogy na majd valaki rákattan és megveszi :D

563

Kuyoshi, 2008. március 17. hétfő, 11:23 (#)

Haverom megtette enélkül is.
Nem is tudom, mennyi lehet egy olyan. Biztos nem olcsó.
Szvsz kitellne egy egyszerű biztonsági belőle. Na és a fejek meg 1000 körül lehetnek egy olyanhoz. Ha rosszul gondolom, javítsatok ki.

564

Kuyoshi, 2008. március 17. hétfő, 11:24 (#)

Haverom megtette enélkül is.
Nem is tudom, mennyi lehet egy olyan. Biztos nem olcsó.
Szvsz kitellne egy egyszerű biztonsági belőle. Na és a fejek meg 1000 körül lehetnek egy olyanhoz. Ha rosszul gondolom, javítsatok ki.

565

isti79, 2008. március 17. hétfő, 13:37 (#)

Zelenák Adrián
Magyar borotvaszappan/krém: Figaro,Barbon,Derby - de egyikel sem szégyeníteném az oldaladat! Vannak szuper természetes anyagokból készültek is de azok sajna, nem kis országunk termékei.

566

creativehun, 2008. március 17. hétfő, 15:23 (#)

Szép jó napot mindenkinek! Ezúton jelentem,hogy a sample pack megérkezett.Sajnos csak szerdán tudom kipróbálni mivel dél körül még nem érkezett meg a csomi és kénytelen voltam megborotválkozni...na mire hazaértem arra bezzeg megérkezett :)) Teszt szerdától várható...még töprengek mivel kezdjem,...mivel közben emberke Lord pengéi is megérkeztek.Hála és köszönet érte emberke!!!!!!!!! További szép napot mindenkinek!Üdv:Creativehun

567

Nyisz, 2008. március 17. hétfő, 21:43 (#)

Egy kis gyors Feather info.
Futur borotva, Proraso pre-post save cream pre módban használva, Feather penge.
Eddig 4szer használva, gyakorlatilag ugyan olyan negyedszerre is mint elsöre. Semmilyen élkopást nem tapasztaltam még.

568

faragott kép, 2008. március 18. kedd, 17:06 (#)

Mohikán 560

Azt gondolom valami félreértés történt.
A borotvát egyedül akkor tartod helyes szögben fenés közben, ha az teljesen felfekszik. ( a fokára és az élére )
A képen egy damaszt acélból készült borotva látható. A damaszkolással ( min. két különböző acél kovácshegesztésével) készített acél felületét a polírozás után maratják, hogy "előhívják" a képen is látható rajzolatot.
Értelemszerűen pl. szigszalaggal kell védeni a borotva felfekvő fokát, mert ott a fenőkő kipolírozná a rajzolatot.
Nem tudom milyen fenőkővel dolgozol de régen rossz, ha az összekarcolja a borotvádat.

569

faragott kép, 2008. március 18. kedd, 17:17 (#)

558 Mohikán

Én azt olvastam egy német oldalon, hogy a legtökéletesebb fenést simán olívaolajjal megkent bőrszíjon végezhetjük. A pacák mikrotóm pengéket is fen, így érthet egy kicsit az élezéshez.
Állítása szerint egyrészt egyetlen fenőpaszta sem tökéletesen egalizált szemcseméretű, másrészt egy igazán finom lehúzókövön való fenés után (2-6 havonta) felesleges is. Ráadásul a bőrszíjon való fenés sokkal inkább a sorjának a kiegyenesítéséről szól.
Azt viszont ő is állítja, hogy a borotva élét képző miniatűr fűrészfogacskák 24 óra alatt próbálják visszaállítani eredeti helyzetüket, az acél tehát emlékezik, az él pedig ahogy a németetek mondják "nő" az állás során. Ezért is javasolják, hogy mindig borotválkozás előtt fenjünk ne utána ill. aki megengedheti magának tartson több borotvát.:)))

570

Sleever, 2008. március 18. kedd, 17:19 (#)

Sziasztok! Rajtam is eluralkodott a vásárlási láz, de még csak most jutottam el odáig, hogy végre raktam elegendő pénzt a bankkártyámra. Az alábbiakban leírom a felmerülő problémáimat amikben szeretném ha tudnátok gyorsan segíteni.

Még a tanácsaitokat megfogadva, elsőre csak a pamacsot és Proraso borotvakrémet vettem meg, írtam is hogy kb. 50%-os a javulás. Most már egy pre-post shave krémet és egy jó arckrémet is szeretnék kipróbálni.

Azt néztem, hogy a Proraso pre + balzsam is 15Font (Gentleman's shop) és ennyiért egy Coral Skin Foodot is vehetnék 200ml-es mennyiségben, az ára ugyan annyi... E kettőnél sokkal jobb opciót még nem találtam magamnak.

Nyisz
Biztos vagy benne hogy arckrémnek (folyamatos kenegetésre és nem csak borotválkozás után/szőrbenövés és kiszáradás ellen!) is jó a Proraso pre-p. shave krém? Az előző borotválkozásom óta mindenféle kencével kenem az arcom, és úgy tűnik tényleg sokat számít. Sokkal kevésbé irritált a borotválkozás után a bőröm, valamint alig volt szőrbenövés. Ha egy nívós arckrémet használnék, akkor szerintem még jobb lehet az eredmény.
Nem beszélve arról, hogy az általános arckrémek nem feltétlenül borotválkozási problémákra vannak.

Valaki használt már e célból Trumpert -valamelyiket, vagy hasonló márkás terméket? Mik a tapasztalatok?
A Coral Skin Food pre-és aftershave krémnek van leírva, a moisturiser meg after shave balzsamnak& krémnek... inkább az utóbbi néz ki arckrémnek, magyarul ha Trumpert választanék és kell pre-post shave krém, balzsam meg arckrém is akkor mindkettőt meg kell vennem? becicultam... Mit vegyek :) ?

Azért emlegetem ezt és a Prorasot, mert a Dr. Harris, a Baxter of California vagy az Art of Shaving is tetszene, de sokkal drágábbak és kisebb kiszerelésűek is.

Rendelnék egy borotvát is! Nézegettem a kínálatot, nekem is a Futur tűnik a legszimpatikusabbnak. Evvel kapcsolatban is lenne egy kérdésem. Ugyan Visiont nem láttam még, de ez is egy elég nagy darab. Nyakadon és egyébb kényes helyeken hogyan férsz hozzá? A mach3 azért lényegesen kissebb fejű.

Egyébként valószínúleg erről az oldalról rendelek;
http://www.vintagebladesllc.com/vshop/xcart/product.php?productid=81&cat=128&page=1
-érdekes, hogy itt ,,csak" kb. 8600Ft a Futur, EU-s oldalakon meg jóval 10felett van. Pedig a Merkur német?! Vagy ha megérkezik a csomagom jól megszívom és fizethetem a vámot? Egy ilyen kis csomagra is simán kitalálhatnak nekem egy jókora összeget?

A borotvakésekkel kapcsolatban pedig azt kérném tőletek, hogy valaki írja meg nekem a teljes felszerelés tartalmát.
Eddigi utánajárásomnak köszönhetően tudok a szíjról, a ,,két oldalú élező lapról" - ami lehet hogy a fenőkőnek felel meg? és a krémről. Mi szükségleltetik? Röviden melyikről mit kell tudnom?

Sietve írtam nektek, úgyhogy lehet hogy kicsit zavaros vagy sok; bocs

Üdv: Sleever


571

Sleever, 2008. március 18. kedd, 17:32 (#)

Ja és a borotvakésekkel kapcsolatban még; Máshogy kell bánni a Stainless Steel és Carbon Steel késekkel? (élezés, tisztítás...) Lehet azt mondani valamelyikre, hogy ez jobb?

Azthiszem minden kérdést felvetettem amire ,,első körben" a rendelésem elött megoldást kell találnom, illetve mindent leírtam, amire egyenlőre nem tudom a választ.

Segítsetek! Köszi

572

faragott kép, 2008. március 18. kedd, 17:38 (#)

A szakirodalom szerint a legjobb fenőszíjak bagaria-bőrből készülnek. Azon belül is a lóbőrből készült a legkiválóbb.
Japánban pedig a cordovai lóbőrre esküsznek.
http://www.rasurpur.de/english/shop/straights/kamisori/kamisori.html

Ez a borotva sem lehet piskóta. 64!!!!HRC acél-keménység.

573

faragott kép, 2008. március 18. kedd, 18:12 (#)

571 Sleever

A szénacélból készült borotvákat egyértelműen jobbnak tartják. Könnyebben és élesebbre fenhetőek.
A rozsdamantes borotvák előnye gondolom nem szorul magyarázatra.

A "rozsdásodó" acélból készült borotvát csak szárazon szabad eltenni ill. ha huzamosabb ideig nem használod, akkor olajozd/zsírozd be.

574

ronin, 2008. március 18. kedd, 18:54 (#)

Jó estét "fiatalok"! :)

Sleever,

"Egyébként valószínúleg erről az oldalról rendelek;
http://www.vintagebladesllc.com/vshop/xcart/product.php?productid=81&cat=128&page=1 ..."

Felejtsd el! Jim-nél csaj az USÁból, esetleg Kanadából lehet rendelni. Sorry.

faragott képp,

"A szénacélból készült borotvákat egyértelműen jobbnak tartják. Könnyebben és élesebbre fenhetőek..."

Könnyebben? Ez igaz.

...élesebbre? Hááát? Erre azért ne vegyél mérget. ;-)


"Japánban pedig a cordovai lóbőrre esküsznek."

Köztudott, hogy a "cordovan leather" a leg leg leg. (bocsika, nem a Rózsa Gyurit akartam idézni...) Ha valaki a legjobbat szeretné, akkor Keith De'Grau a

http://www.handamerican.com/ -ról a "winner".

Szegasztok

575

faragott kép, 2008. március 18. kedd, 19:39 (#)

574 ronin

"...élesebbre? Hááát? Erre azért ne vegyél mérget. ;-)"

A szénacél szót a (köz)érthetőség kedvéért használtam valamennyi nem rozsdamentes acélra.
Az "élesség" az acél keménységétől, kopásállóságától, "szívósságától", szövetszerkezetének finomságától stb. függ.
Nyugodtan mérget vehetsz rá, hogy pl. egy 1.2842-es acélt SOKKAL élesebbre lehet fenni, mint bármelyik rozsdamentes acélt. A nagyon finom szövetszerkezete miatt. Persze az sem utolsó szempont, hogy 64 HRC-re edzhető.:)))
De ha körülnézel egy kicsit, akkor te is láthatod, hogy a legdrágább és legtöbbre becsült pengék nem rozsdamentes acélból készülnek ma sem. Akár borotváról, akár késről, akár kardról van szó.:))

576

faragott kép, 2008. március 18. kedd, 19:43 (#)

574 ronin

És egyáltalán nem köztudott, hogy a cordovai bőr a leg-leg.:)))))

577

Mohikan, 2008. március 18. kedd, 19:48 (#)

faragott kép: a karcolás az én bűnöm, először egy kifeszített csiszolópapíron próbálkoztam (nem röhög, tanulópénz... :P, kést már sikerült szépen éleznem így :), akkor karcoltam meg.
De a fokát akkor is karcolja, nem? Igaz, nem damaszkolt acél, de azért csak karcolja így is, nem? Ha nem, akkor nem szóltam :)
A gond az, hogy már több oldalon is nézelődtem (youtube-on is), nem csoda, hogy kissé össze vagyok zavarodva... egyiknél a pasztákra esküdnek, a másiknál a vizes kőre, máshol Arkansas fenőolajjal, megint máshol olaj nélkül. Láttam olyan youtube videót, ahol borotválkozás előtt és után is "bőröztek".

Fenőkővel milyen időközönként próbálkozhatok? Mármint addig, míg nem sikerül végre igazán élesre fennem a borotvát?

Ui: egyébként a cikkben említett 3 rétegnyi szigszalag azért megváltoztatja a borotva fenőkővel bezárt szögét, még ha minimálisan is... ezért is tartottam említésre érdemesnek.

578

Author Profile Page emberke, 2008. március 18. kedd, 20:01 (#)

Elnézést, hogy megint "eltűntem" egy időre, de nem voltam igazán önmagam mostanság... habár még most sem biztos, hogy magam vagyok... :-D

data (#551)
Szerintem kezdésnek jól csináltad! Amire ügyelni kell a szappanoknál, hogy kellő mennyiségű szappannal töltsd fel a pamacsod. Én az előkészület alatt szoktam egy kis meleg vizet locsolni a szappan tetejére, hogy felpuhuljon, mire végzek az arcom előkészítésével. Jó néhány körbe telik, míg 3 körre elegendő anyaggal telítődik a pamacs, úgyhogy nyugodtan húzz rá még néhány kört, ha már úgy gondolod, eleget szappanoztad. Amire még ügyelni, kell, hogy esetleg nem sikerül elég nedvesre a hab. Én ilyenkor szőrrel felfelé szoktam fordítani a pamacsot, és a másik kezemről csepegtetek a közepébe némi vizet, majd tovább dolgozom a habon. Nem könnyű elsőre eltalálni a helyes arányt, de úgy 3-4 alkalom után már tudni fogod, miből mennyi kell.

Nyisz (#554)
Egyetértek, habár nem minden pamacs alkalmas arcon habosításra - erről már írtam korábban. Az én sörte pamacsom, például, még mindig nem elég puha, hogy közvetlen az arcomon habosítsak - annak ellenére, hogy sokat javult. Ezért bögrében szoktam előkészíteni a habot - töményebbet keverek -, amit az arcomon habosítok "tökélyre". Így nem esem el az arcradír, pórustisztítás előnyétől sem, és az arcom sem készül ki.

Kuyoshi (#555)
Neked is küldjek néhány pengét?

Zelenák Adrián (#556)
Jelenleg én sem tudok magyar borotvaszappanról, ami natúrkészítmény lenne - nemhogy bio.

Mohikan (#558)
Az öregek közül sokan úgy tartják, csupán rege, hogy a borotvának pihennie kell a fenések között - amit a gyártók terjesztettek a forgalom növelésére. Az mindenesetre biztos, hogy egy hozzáértően karban tartott borotvát legfeljebb 2 havonta kell újrafenni.
A paszta nem létszükséglet, de éppen ezek a készítmények (króm-oxid, gyémántpaszták, stb.) szolgálják az él, fenések közötti, karbantartását. Ezek segítségével akár fél évre is kitolható a két fenés közötti időszak.
A borotva húzó érzete nemcsak attól lehet, hogy nem elég éles, az is lehet, hogy nem tartod a megfelelő szögben. Ideálisnak a 30 fokot tartják (bőr és penge között), ami kb. annak felel meg, mintha a borotva gerince és a bőröd között a távolság a gerinc szélességének kétszerese lenne.

Mohikan (#560)
Faragott képnek teljesen igaza van (#568), a borotva fenése a késtől éppen abban különbözik, hogy a borotvának teljesen laposan kell feküdnie a kövön. A gerincnek és az élnek egyszerre kell a kövön lennie, mindvégig. Nagyon kell ügyelni arra, hogy a gerinc ne emelkedjen fel, mert ezzel tönkre teheted az élt – és az sem árt, ha a fenőköved is teljesen, egyenletesen lapos!

creativehun (#566)
Igazán nincs mit! ;-)

Nyisz (#567)
Nem semmi! Azt hiszem, a listám kitűntetett helyére fogom felírni... :-P

faragott kép (#569)
Mik nem vannak! Ez a cikk engem is érdekelne. Dobnál egy linket?

Sleever (#570)
Ha nem sürgős, akkor hamarosan lesz 2-3 eladó Gillette Slim, állítható borotvám. Majd teszek fel képeket, ha megérkeztek.
A str8-hez kezdésnek elég egy jó borotva, amit egy honmeister megfent Neked, meg egy minőségi szíj. Később vehetsz köveket, "nyeles fenőket" / padle strop, pasztákat, meg miegymást; de kezdésnek elég egy borotva + fenőszíj.

Sleever (#571) + faragott kép (#573) + ronin (#574)
Amennyire olvasmányaimból tudom, a szénacélt valóban könnyebb fenni, ám könnyebben is veszít az éléből. A rozsdamentes acél előnye, hogy tovább tartja az élét, különösen az ék alakúak (wedge), de jóval hosszadalmasabb is a fenésük. Másik előnyük, hogy nem rozsdásodnak - aminek szintén köze van ahhoz, hogy jobban tartják az élüket.

faragott kép (#572)
És tudtommal ezek még mindig kézzel készülnek! :-P

579

Mohikan, 2008. március 18. kedd, 20:01 (#)

Vagy itt van még maga a fenés. Egyik forrás minden húzás után átfordítja a fokon, máshol előbb élsorját képeznek és csak annak kialakulása után fordítják a pengét a másik oldalára és fenik ott.

580

Mohikan, 2008. március 18. kedd, 20:10 (#)

emberke: értem, és köszönöm Neked is.

Sajnos akárhogy is nézem, meglehetősen széles spektrumot ölelnek fel a fenési technikák és nem kevés idő kell ahhoz, hogy rátaláljon az ember a számára "kézreállóra".

Ui: teljesen fektetve fenem a borotvát és már látszik is az eredmény:S Nem nyomom rá erősen, mégis feni a gerincet is...

581

Nyisz, 2008. március 18. kedd, 20:15 (#)

Sleever

Én már nem nagyon tudlak követni mit akarsz. :))
A Proraso pre-post krém értelemszerüen csak elötte és utána használatos. És a borotvált börfelület ápolására szolgál.
Ha valami hidratáló krémre gondolsz a mindennapi arcápoláshoz, akkor valami olyat vegyél, ne borotválkozási terméket.
Ebben viszont nem tudok segiteni.

582

Author Profile Page emberke, 2008. március 18. kedd, 20:22 (#)

Mohikan (#577+579+580)
Nem hiszem, hogy találnál két olyan embert, aki teljesen azonos módon feni, tartja karban a borotváját. Ajánlom figyelmedbe a http://www.straightrazorplace.com oldalt. Itt profik fognak minden kérdésedre válaszolni; illetve érdemes végigolvasni a már feltett kérdésekre adott válaszokat. Igaz, ehhez nem árt némi angol nyelvtudás...
Abból, amit olvasta, azt szűrtem le, hogy fenni 2-6 hónapos időközönként kell, ez a karbantartástól függ. "Bőrözni" pedig, minden borotválkozás előtt kötelező, de van aki, menetek között is megfuttatja egy kicsit a borotvát a szíjon.
A gerinc miatt meg nem hiszem, hogy aggódnod kellene, egy élet, mire azt elfened - feltéve, hogy nem valami nagyon durva köved van.

583

Mohikan, 2008. március 18. kedd, 20:24 (#)

Igen, néztem azt az oldalt (is) :)
Arkansas kövem van.
És tuti, hogy kétbalkezem van hozzá, az istennek sem akarja vágni a hajszálat... Pedig már vagy 40x végigfuttattam a kövön a pengét...

584

ronin, 2008. március 18. kedd, 20:32 (#)

faragott képp,

"...De ha körülnézel egy kicsit, akkor te is láthatod, hogy a legdrágább és legtöbbre becsült pengék nem rozsdamentes acélból készülnek ma sem. Akár borotváról, akár késről, akár kardról van szó.:))"

Ezt nem vitatom (mert ez az acél gyakorlatilag megfizethetetlen). :)


"És egyáltalán nem köztudott, hogy a cordovai bőr a leg-leg.:)))))"

Lehet, hogy ebben is igazad van. ;) De vagyunk néhányan, akik ezt tudjuk. :)))

Pl. Robert Williams, Keith De'Grau, Martin Nienberg és én is. :)))

http://www.straightrazorplace.com/forums/showpost.php?p=33181&postcount=13

Szép estét!

585

Sleever, 2008. március 18. kedd, 20:43 (#)

Nyisz
Tudom, hogy nehéz követni. :) Az egyik kérdésemre most adtál választ, pont ezért pedzegettem, hogy ha a Proraso Pre-Post Shave krém nem való arckrémnek, akkor kellene valami más is pluszban. Írtam is, hogy a Trumper Moisturiser lehet arckrémnek az egyik ,,jelölt". Csak azért filózok, mert pár dolognak kettős szerepe is lehet és próbálom eldönteni, hogy
ezek alapján hogy érné meg nekem (árakban és kombinációban is). Ez a Trumper is egy csodaszer
amennyi mindenre jó:
http://www.gentlemans-shop.com/acatalog/trumper-moisturiser.html#a221
Szerintem ha áttanulmányozod mégegyszer az 570es irományom, akkor érteni fogod, hogy min kavargok.

Ha mégsem sikerülne, akkor lehet hogy így érthetőbb:
Szükségem lenne pre shave kenceficére, aftershave balzsamra, és egy arckrémre. Ezek alapján:
1.Opció Proraso Pre-Post Shave Krém + balzsam (a kettő eggyütt 200ml, ami egyébként árban annyi mint egy ugyan ekkora ml-s Trumper Coral Skin Food), de akkor kell még arckrémet is szereznem.
2.Trumper Coral Skin Food és Moisturiser Lotion
3.Proraso Pre-Post Shave Krém + Trumper Moisturiser Lotion
4.5...ezeket még nem találtam ki :)

586

Sleever, 2008. március 18. kedd, 20:57 (#)

Nyisz
És a borotvával kapcsolatos kérdésemre mit tudsz mondani? Mi a véleményed? Hisz te is Futurt használsz.

emberke
Köszi, még megfontolom. Várom a képeket.

faragott kép & ronin
Jól elindítottam a borotvakéssel kapcsolatos gondolatmeneteket. Köszönöm a válaszokat és az okfejtéseket.

ronin
Azért dobtam egy e-mail a manusznak, hátha kivételt tesz és lehet rendelni tőle; vintageblades

Sokáig tartott legépelnem minden bajom(570), ha tudtok még hozzáfűzni valamit, csak írjatok, remélem más tudja értelmezni :)

587

Nyisz, 2008. március 18. kedd, 21:24 (#)

Sleever

Oké, értem mire gondoltál! Olyan borotválkozás utáni balzsam kellene, ami kvázi arckrémnek is használható, ha jól értettem.
Mivel hasonló börünk van, tudok némi véleményt mondani. Szerintem a 2-es és a 3-as is jó megoldás lenne.

A Futur nálam rendesen müködik, tökéletesen elégedett vagyok vele.
Az tény, hogy nem mach3, szélesebb nála a feje de nekem evvel nem volt semmi problémám, minden arcrészen és nyakon is tökéletesen tudok vele borotválkozni.
Most ugyan licitálok az ebay-on egy Gillette Slim állithatósra (eddig 28 dolcsinál állok), de én meg igy zizzentem meg. :)) Szép borotva és nekem kell!!:))

588

ronin, 2008. március 18. kedd, 21:28 (#)

Sleever,

"...Azért dobtam egy e-mail a manusznak, hátha kivételt tesz és lehet rendelni tőle;
vintageblades..."

Jól tetted! :) Kíváncsi vagyok a válaszára.

Különben itt is elég elfogadható árban kapható a Futur.

http://www.classicshaving.com/page/page/522941.htm

De vigyázz! Lehet, hogy a csomagod nem siklik át a "vámradar" alatt. :(

589

Kuyoshi, 2008. március 18. kedd, 21:28 (#)

emberke (#578)
Köszi az ajánlatot, de már szereztem Pécsen Lordot. És tényleg nem rosszabb a Wilkinél, bár csak egyszer használtam.
Még mindig várom a csomimat. Múlt pénteken küldték a mail-t, hogy feladták. Most már nagyon türelmetlen vagyok.
Közben kipróbáltam a Solunát. Ááá, hogy az milyen gyilkos eszköz. Széjjelvéreztem a pofámat XD Azt hiszem, megy vissza apámhoz (ő sem használta jó ideje, úgy X*10 éve) De úgyis jön a Futur *csak tudnám meddig*.

590

Author Profile Page emberke, 2008. március 19. szerda, 08:31 (#)

Mohikan (#583)
Türelem! Hallottam olyan tagról, akinek 2,5-3 órájába telt, mire megfelelő élt varázsolt. Nem kell kapkodni, inkább lassan csináld, és nagyon ügyelj a technikádra. Alaposan tanulmányozd a #429-es hozzászólásomban belinkelt videókat!

Sleever (#586)
Rendben! Amint megérkeznek, belinkelek néhány képet.

Nyisz (#587)
Lesz az még több is... ;-)

ronin (#588)
Mi a helyzet a lába kélt kövednek?

Kuyoshi (#589)
Nem rosszabb a Wilkinél?! Milyen Wilkinson pengéket használsz? Mert a sima, német Wilkinsonoknál sztem 100x jobb a Lord!

Apropó, tegnap mindenről írtam, csak épp a lényeg maradt le. Befejeztem a Mühle Aloe Verás borotvaszappan & Gillette Super Silver kombo tesztelését.
Az eredmény vegyesre sikeredett. Mivel a módszereimet már ismeritek, ezért nem részletezem - lsd. #300 és #335. A Mühle szappan nagyon bevált, jól habosodik, síkos, tömör habot ad, amin csodásan szánkázik a penge. Kellemes az illata is, habár elsőre, csak a szappan után ítélve, töménynek tűnhet - de a hab sokkal mérsékeltebb illatot kap. Igaz, sztem nem hidratál olyan jól, mint a Weleda borotvakrém. Ettől eltekintve, nagy 5-ös! A penge viszont nagy csalódás volt! Ez sem bírt többet (optimálisan) 3 alkalomnál, a negyedik alaklommal már kifejezetten irritált. Első két használatkor kellően éles - sőt, az első alkalommal még tán a BIC-nél is élesebb -, ám után drasztikusan zuhan a teljesítménye... :-(
Összegezve: kiváló szappan, átlagos penge.
Következő tesztalany: Lavera borotvakrém.
Szép napot mindenkinek!

591

Nyisz, 2008. március 19. szerda, 08:43 (#)

emberke

Ha nem jön össze az ebay-ról, engem érdekelne egy Gillitte állithatós Slim!
Én is borotvakrémet tesztelek, a már Orosz mester által is megénekelt Taylor avokádósat.
Eddig 1szer használtam, de csillagos 5-ös!
Nagyon jó hab, kiválló sikosítás, kiválló hidratálás, maximális luxusérzet. De nekem inkább öszi-téli krém lesz.

592

creativehun, 2008. március 19. szerda, 10:24 (#)

Szevasztok! Ma végre megtörtént az első borotválkozás a csomag első tesztalanyával.Vajon melyik is lehetett volna??? naná,hogy a feather :)) : Teszt összetevők: Geo F Trumper rose shaving cream,Gilette slim twist razor made in england, feather blade,. Eljárás a szokásos,krém arcon felhabosítva és kb 2-3 percig körkörösen bepamacsolgatva az arcbőrbe.Ami máár elsőre is feltűnik,hogy az első felülről lefelé történő lehúzásnál már szinte tökéletes az eredmény...na ilyet eddig még egyetlen pengénél vagy borotvávál sem tapasztaltam.Most ha sietnem kellene valahova már ezzel az állapottal is elégedett lennék...de szerencsére nem sietek,ugyhogy még élvezkedem egy kicsit az új játékszerrel :)))Második lefelé húzás nálam ezzel a pengével nem szükséges ugyhogy jöjjön az alulról felfelé történő borotválás.Borotvahab ujboli felvitele utáán következő forduló.Finoman érzéssel huzom és közben döbbentem konstatálom,hogy milyen elképesztően éles is ez a penge.Szerencsére bár a Gillette slim twist ezen példánya nem állítható de elképesztően el lett találva a fej beállítási szöge...semmi meghúzás vagy vágás...tökéletes perfekt simaság.Borotválkozás után szokásos hideg vizes arcöblítés majd jöhet a GFT coral skin foodja.Pillanatnyilag... bár nem akarok elhamarkodottan ítélni de így első alkalom után ugy tűnik a borotva a pamacs a krém és a borotválkozás utáni szer után a pengében is megtaláltam a nekem megfelelőt.Üdv:Creativehun

593

Author Profile Page emberke, 2008. március 19. szerda, 10:53 (#)

Nyisz (#591)
Vettem az adást! ;-)

creativehun (#592)
Azt hiszem, most már nekem is be kellene neveznem egy csomag Featherre... :-P
Nagyon kíváncsivá tettetek!

594

Nyisz, 2008. március 19. szerda, 11:48 (#)

creativehun
Látom megtapasztaltad Te is a "Feather érzést"!
Én megérzésböl rendeltem 50 db-ot, és maradok is ennél már a jövöben. Ennél gyengébb pengét már nem akarok használni. :))
A többit már ki sem akarom próbálni, nem látom értelmét.

595

Mohikan, 2008. március 19. szerda, 13:00 (#)

emberke, köszi, nézem!

És máris ott van az "igazam", amit faragott kép megvétózott, miszerint a borotva gerincét csak -ahogy írta- damaszkolt pengénél kell védeni.
Ezen a videón is az tűnt fel először, hogy bizony a Dovo Bismarck borotva esetében is elkel a szigszalag :)

596

Kuyoshi, 2008. március 19. szerda, 13:41 (#)

Üdvözlök mindenkit a Futur birtokosok legújabb tagjaként. XD
Ennél boldogabb nem is lehetek.
A sample pack is itt van vele. Lesz mit végignézni :D
Uraim, hogy ez a Futur milyen nehéz...
A műanyag wilki és a Soluna elbújhat mellette. Ezzel elölről kell kezdenem a tanulást. De nem baj, fő, hogy mostantól már Lexussal hajtok XD

597

creativehun, 2008. március 19. szerda, 14:35 (#)

emberke: nagyon szívesen küldök én is Neked pengét..igaz én sajna 4-et nem tudok mert összesen volt 5 de abból már kettőt használatba vettünk atyámmal :)))Ha visszaírsz 1 órán belül akkor még ma küldök egyet és pénteken elvileg már ott is lesz Nálad...csakhogy igazán sima legyél a húsvéti locsolkodásra :)) Üdv:Creativehun

598

isti79, 2008. március 19. szerda, 14:42 (#)

Kuyoshi
Egy-két alkalom után már megszokod a súlyát, de elsőre tényleg brutálisnak tűnnik. Ja és üdv a boldog Futur tulajok táborában!

599

Kuyoshi, 2008. március 19. szerda, 14:56 (#)

isti79
Köszönöm. Boldog is vagyok.
Lehet, hogy nem bírom reggelig, és az esti fürdő után kipróbálom.
Eddig is nehezen bírtam :D Csakhát a Soluna meggyötört kicsit, ezért kéne kis pihit tartani.

600

Author Profile Page emberke, 2008. március 19. szerda, 15:04 (#)

...és 600! :-D

Kuyoshi (#596)
Jól fog még jönni az az extra súly! Ne feledd, nem kell extra nyomás, hagyd, hogy a borotva súlya dolgozzon! Jó "próbakört"! ;-)

creativehun (#597)
Kössz szépen! Akkor beneveznék egyre - levél a küldve -, mert idén tényleg sok helyre készülök! :-P

Kuyoshi (#599)
Érdemes megvárni míg regenerálódik az arcod, nehogy felsértsd a régi hegeket... Kitartás!

601

creativehun, 2008. március 19. szerda, 15:17 (#)

emberke: Ezt sajnálhatod,hogy most nem látod...nagy jót tettél a lányommal :)) Be akart menni a városba de mondtam,hogy semmi kedvem pláne ilyen benzinárak mellet bekocsikázni...kivéve..ha visszaírsz mert akkor bemegyek feldobni a levelet..na teljesen letört...most szóltam neki..készülhetsz megyünk Cellbe...látnod kellett volna:))))))))Üdv:Creativehun

602

Author Profile Page emberke, 2008. március 19. szerda, 15:30 (#)

creativehun (#601)
:-D :-D :-D
Szeretek örömöt okozni másoknak!

603

Kuyoshi, 2008. március 19. szerda, 15:57 (#)

emberke (#600)
Ennek már van súlya, úgyhogy ez már dolgozni is tud :)
Majd óvatos leszek és kivárom, míg begyógyulok.

604

creativehun, 2008. március 19. szerda, 17:32 (#)

emberke : jelentem a hosszúfülű nyúl elszáguldott a pengéddel ...állítólag holnapra odaér:)) sugárút...lol .ez nagy lámaság volt tőlem :))))))) Üdv:Creativehun

605

faragott kép, 2008. március 19. szerda, 18:41 (#)

595 Mohikán

Mivel egy borotvafenésre alkalmas kő gyakorlatilag csupán políroz, így nem látok semmi veszélyt abban, ha a borotva fokát is polírozza. Még a fiad/unokád is borotválkozhat a késeddel.
Sőt ha jobban belegondolok évtizedek alatt a penge magassága csökken a fenés miatt. Ha a fok vastagsága is kopik szép lassan, akkor az élszög is alacsony értéken marad. Ellenkező esetben ugyebár a kívánatos 10-12 fokos szög megnőne 15-18 fokosra, ami már inkább egy bicska élszöge nem egy borotváé.
Tehát megkockáztatom, hogy egyenesen hasznos, ha arányosan kopik a penge foka is.
Azt is érdekes lenne megvizsgálni, hogy egy műanyag szigszalag apró darabkái mennyire tömik el a kő pórusait ill. milyen hatással vannak az él fűrészfogacskáira.
Én azt mondanám, hogy a borotvakés élezése egy elég régen kitalált és kellően kiforrott technika.
De ha másért nem is, akkor legalább hagyománytiszteletből ne "szigszalagozzunk"!:)))

606

Author Profile Page emberke, 2008. március 19. szerda, 18:55 (#)

Kuyoshi (#603)
Hidd el, megéri!

creativehun (#604)
Jön a Nyuszi! Jajj de jó, jajj de jó! :-P

faragott kép (#605)
Megfontolandó, amit írtál, és azt hiszem egyetértek!

Úgy néz ki, sikerült megjavítanom a borotvát! Még kell egy kicsit állítanom rajta, de amúgy mükszik. Küldök majd képeket, ha már teljesen kész - illetve ha már az a fránya, maximalista énem elégedett lesz vele.

607

Kuyoshi, 2008. március 19. szerda, 19:19 (#)

emberke
Szerencsémre csak felszíni vérzés volt, nem vágott belém, úgyhogy hamar gyúgyul.
Előtte viszont volt, hogy hibáztam, és megcsúszott a kezem, így 3 napig vártam, mert tényleg mély nyomot hagyott bennem az a ballépés.
Hát igen, az ember saját magával a legszigorúbb. Már kíváncsi vagyok a képekre.

608

Nyisz, 2008. március 19. szerda, 19:27 (#)

Kuyoshi
Elöször is ÜDV a Futurosok táborában!
Érdemes elsö használat elött kicsit megolajozni a Futurodat, az állitó résznél és a pengetartó alatti résznél. Pár csepp varrógépolaj, és tekergesd meg vagy 15ször az állitóját 1-töl 6-ig.
Csak, hogy finoman müködjön amikor állitod. ;)

609

isti79, 2008. március 19. szerda, 19:50 (#)

Nyisz
Te mivel adagolod a varrógépolajat? Injekcióstűvel?

610

Author Profile Page emberke, 2008. március 19. szerda, 19:52 (#)

Kuyoshi (#607)
A perfekcionizmusom katasztrófához vezetett... sikeresen eltörtem a fej részt.
Képeket így nem küldök a romokról, mert csak szomorú látványt nyújtana. Azt hiszem, én is romokban heverek... ;.(

611

Nyisz, 2008. március 19. szerda, 20:24 (#)

isti79
Nem, ilyen csörös kupakja vagy milye van az olajtartó flakonnak és avval cseppentek. De az injekciós tü jó ötlet!

emberke
Hát ez tragédia, részvétem! :(

612

ronin, 2008. március 19. szerda, 20:55 (#)

emberke (#590),

Meglett a kövem, kösz. :))) Hosszú történet, majd egyszer elmesélem.

faragott kép (#605),

Ezt tökéletesen leírtad! And I totally agree.

emberke (#610),

Nagyon sajnálom. :(

613

Kuyoshi, 2008. március 19. szerda, 20:57 (#)

Nyisz (#608)
Köszi az ötletet, megejtem reggel. Tényleg erősen fog, mikor állítom.
emberke (#610)
Ez nagy csalódás, részvétem. Sajnos nem lehetünk eléggé óvatosak.

614

creativehun, 2008. március 19. szerda, 21:11 (#)

emberke :részvétem ..átkozott pech :( isti 79,nyisz: én személy szerint a nagyon magas viszkozitás olajakat mindíg injekciós tűvel adagolom... ha jól rémlik tűvel együtt olyan 100 ft körül vettem a fecskendőt a patikában..ugyhogy tudom ajánlani.

615

Mohikan, 2008. március 19. szerda, 22:45 (#)

faragott kép:

No épp az ilyen, egymásnak ellentmondó vélemények és információk azok, amik megnehezítik az ember dolgát :) Egyfelől kapok egy ajánlást arra, hogyan fenjek, videóval, leírással, stb... majd jön a másik "oldal", amelyik cáfolni igyekszik az ezaddig etalonként citált módszert :)

Magyarán: úgyis csak a saját káromon fogom megtanulni, amolyan jó pap módjára :)

Mindenesetre köszönöm mindenkinek az eddigi segítséget, csüggedés nélkül próbálkozom továbbra is a tökéletes él kialakítással :)

Ui: időközben berendeltem egy Norton 4000/8000 követ. Franc aki megeszi, majd a fele lesz a postaköltség, de Magyarországon keresve sem találtam ilyen követ, az Arkansas pedig egyre inkább kevésnek bizonyul a feladathoz (karöltve az én jelenlegi dilettanizmusommal :) ).

616

Author Profile Page emberke, 2008. március 20. csütörtök, 09:07 (#)

Kössz fiúk! Azt hiszem, már kicsit jobban vagyok. Tanulság: ne feszítsd túl a húrt, mert egy jó kis gyakorló borotva helyett, használhatatlan ereklyét kapsz! Azért nyitva tartom a szemem, hátha van valakinek egy rossz borotvája, amiből át tudom emelni a szükséges elemet.

Én paraffinolajat szoktam használni, és patikában vásárolt csepegtetővel adagolom.

Mohikan (#615)
Ezért írtam, hogy nem könnyű két olyan embert találni, akik mindent ugyanúgy csinálnak. Azt ajánlom, várd be a Norton köveket, mert ezeket ajánlaná szinte mindenki. Szerezz be egy-két olcsó borotvát (max. 1000.- forintért), és kezdj el kísérletezgetni, próbálgatni a különböző technikákat. Persze arra is ügyelned kell, hogy viszonylag hasonló borotvák legyenek, máskülönben eltérő eredményeket kaphatsz azonos technika használatánál - habár ennek kicsi az esélye. És végül, gyakorolj, gyakorolj, és gyakorolj.

617

creativehun, 2008. március 20. csütörtök, 11:42 (#)

Hallelúja kedves barátaim hallelúja:))) Megjött a Geo.F.Trumper sample pack .Éljen a nyúl :)) http://kepfeltoltes.hu/view/080320/Geo_FTrumper_sample_pack_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

618

Dani, 2008. március 20. csütörtök, 12:24 (#)

Üdv
Lehet, hogy nagyon alap a kérdésem, de azért felteszem: ha külföldről rendelek akkor a postásnak euroval/dollarral kell fizetni, vagy forinttal?
Egy Norton követ akarok én is rendelni, mert az Arkansas kő (ami nekem van) szerintem túl durva a borotvakéshez. Arkansas kővel én sem tudom annyira megfenni, hogy elvágja a hajszálat, bár néha (ha rossz szögben tartom)így is elcsodálkozok rajta, hogy mennyire éles is tud lenni a kés :-O Ha nem próbáltam volna nem mondanám, de szerintem egy kicsit még a biztonsági borotvánál is szebben dolgozik. Irritációt egyáltalán nem okoz, és rendszeres használattól furcsa, de az arcbőr olyan lesz mintha fénylene. Bár lehet csak azért vagyok ezen a véleményen, mert biztonságiból csak Solunám van.

619

Author Profile Page emberke, 2008. március 20. csütörtök, 12:36 (#)

creativehun (#617)
Bárcsak az enyém is itt lenne már! :-(

Dani (#618)
Gondolom, ha utánvéttel fizeted, akkor átszámolják forintba. Azért ajánlom figyelmedbe a pay pal-t, mint lehetőséget. Ezzel a módszerrel eddig mindenki elégedett. Vagy nem?

620

Sleever, 2008. március 20. csütörtök, 12:56 (#)

Kuyoshi
Ha kipróbálod az új Futurod, kíváncsiam várom a véleményedet. Nekem is feltűnt, hogy bazi nagy a feje és jó nehéz! Nyisznek is írtam, hogy csak az aggaszt, hogy hogyan lehet vele kényes helyeken megborotválkozni. Amúgy nekem is ez tetszik.

ronin
A classicshaving egész szimpatikus, tőlük biztosan lehet rendelni Európába is. Miből gondolod, hogy nem siklik át a vámon? Valamiért csak postázzák... Elvileg, akkor semilyen műszaki cucc nem érkezhetne meg. Vagy csak kisípolja a gép, aztán átnézik és utánna küldik el?

Valaki rendelt már az USA-ból? Volt vele probléma?

621

Kuyoshi, 2008. március 20. csütörtök, 13:56 (#)

emberke (#619)
De, tejes mértékben elégedett vagyok a PayPallal.
Sőt, hamarabb átküldték a pénzt a kereskedőnek, minthogy az OTP elküldte volna a PayPalnak.

Első tapasztalataim a Futurról:
A szokásos Proraso szappannal dolgoztam. A penge a Futur mellé adott Merkur, hogy passzoljon a márka, és az általatok nagyra tartott Feather még jobban lenyűgözzön :D (amúgy is Japán mániás vagyok, gondolkoztam még egy Feather borotván is, ami nem is olyan drága.) http://www.classicshaving.com/catalog/item/522941/906442.htm
Egyes fokozattal használtam, és elsőre jobban vitt az eddigieknél. Tényleg hasznos a súlya, szinte csak tartani kell.
De egyre rájöttem, hogy elég béna a pofázmányom. A nyakam közepén lefele nő a szőr, de kétoldalt vízszintesen kifele. Így eddig csak a le-fel vágásokkal nem volt tökéletes, de sokkal jobb, mint eddig. Erre én barom elkezdtem szőrrel szemben oldalirányban vágni. Rossz ötlet volt, jött a vérzés.
Szóval az nem járható út, hogy növekedéssel szemben borotváljak. Az arcomon ok, de a tokámon már vámpírmódszerként hat.
Tudnátok tanácsot adni, mit kezdjek ezzel a hülye irányba növő szőrzettel? Próbáljam még több menetben a függőleges irányt, vagy nézzem meg a Feathert, vagy engedjem 2-es fokozatra?

622

Mohikan, 2008. március 20. csütörtök, 14:28 (#)

Dani:
Nem igazán van utánvétes külföldi rendelési lehetőség. Marad a már említett PayPal (ha e-bayről rendelsz, teszem azt), vagy pedig internetes vásárlásra alkalmas kártya (Visa, Maestro, stb.).

Teljesen mindegy, milyen deviza, középárfolyamon átszámolják és úgy vonják le a számládról.

623

Author Profile Page emberke, 2008. március 20. csütörtök, 14:37 (#)

Kuyoshi (#621)
Én azt tanácsolnám Neked, hogy első körben szőrirányban haladj (WTG) - ami neked vízszintesen kifelé -, majd oldalirányban (XTG), ami Neked fentről le - ezt esetleg megspékelheted egy lentről fellel -, és csak utána menj szőrrel szemben (ATG). Ha ennyi előkészítő kör után is "elvérzel", akkor ne csinálj a nyakadon ATG-t.

624

Kuyoshi, 2008. március 20. csütörtök, 14:59 (#)

emberke (#623)
Köszi a tanácsot. Legközelebb úgy fogom csinálni.
Annyit viszont észrevettem, hogy a mostani konfig jobb, mint az eddigiek. Amígy nem mentem szembe, addig lényegesen jobb eredményt kaptam. Utána is simább volt, csak azért elvette az örömöm, hogy elvéreztem a próba végén.

625

Nyisz, 2008. március 20. csütörtök, 15:22 (#)

Kuyoshi
Nyaki résznél érdemes feltekerni 1 fokozattal a borotvát, nekem legalábbis az vált be.

626

Kuyoshi, 2008. március 20. csütörtök, 15:40 (#)

Nyisz
Köszi. Akkor vegyítem a jótanácsokat, és meglátom, mi lesz.

627

Author Profile Page emberke, 2008. március 20. csütörtök, 18:01 (#)

creativehun
Megjött a penge. Köszönöm szépen! Most már én is "penge" leszek Húsvétra! :-D

És megjött a Trumper pakk is! Holnap megyek is érte a postára. :-)
Ráadásul, úgy néz ki, hogy mégiscsak van remény a borotva megmentésére! Csupa öröm ez a mai nap!

628

creativehun, 2008. március 20. csütörtök, 18:23 (#)

Helyzetjelentés: Nem bírtam ki, meg kellett ma is borotválkoznom...a nejem szerint totál sima volt az arcom...de szerintem már erősen borostás voltam :)) ugyhogy muszály volt kipróbálnom a sample packban található sandalwood krémet is skin foodot is.Ez lassan már 3 órája volt....határozottan kezdem érezni,hogy borostás vagyok...ki kéne próbálnom a lime shavig krémet és skin foodot is ..azt hiszem...:)))))))))))emberke:jó is az ha sínen vannak a dolgok ...látod mondtam én,hogy meghozza a nyúl a csomikat :))) Üdv:Creativehun

629

Kuyoshi, 2008. március 20. csütörtök, 18:53 (#)

emberke
Örülök, hogy van remény az életmentésre. Találtál donort?
creativehun
Én is úgy vagyok, hogy minden órában borotválkoznék és kipróbálnám egyszerre az összes pengét XD
Régen szar volt hetente borotválkozni (később növesztettem is, csakhogy ne kelljen azzal a szemét eldobóssal hozzányúlnom az arcomhoz) most viszont élvezet.
Haverom is lehet, hogy áttér, aki most vette a rezgőst.

630

Kuyoshi, 2008. március 20. csütörtök, 19:03 (#)

creativehun
Honnan rendelted a GFT sample packet?

631

Author Profile Page emberke, 2008. március 20. csütörtök, 19:25 (#)

creativehun (#628)
:-D :-D :-D

Kuyoshi (#629)
Egyelőre donor az nincs, de helyette lesz "klónozás"! ;-)

És itt a link a sample packhez:
http://www.trumpers.com/product_detail.cfm?ProductID=111547656
Függőségi veszélyt érzek... :-)

632

faragott kép, 2008. március 20. csütörtök, 19:44 (#)

615 Mohikán
618 Dani

Én azt javasolnám, hogy mielőtt újabb súlyos ezer forintokat öltök bele csodakövekbe, próbáljátok rendesen megfenni szíjjon.
Ha a borotva a kövön való fenés után valamennyire is vág, akkor a szíjjal való fenés után jó lesz.
Amúgy relatíve durvább (1200-1500) kövekkel is jó eredményt lehet elérni , csak a vége felé tényleg nem szabad odanyomni. Csak saját súly.
Utána jöhet a sima bőr, 20-20 húzás oldalanként és a penge kész. Akkor fentek jól, ha a penge végig érintkezik a bőrrel és oda-vissza tökéletesen felfekszik. A sebesség nem számít, tehát inkább lassan, mint hogy hibázzatok, mert akkor kezdhetitek újra. És rosszabb dolog is történhet.:))

633

Kuyoshi, 2008. március 20. csütörtök, 19:50 (#)

emberke (#631)
Disznószívvel is lehet élni, azt mondják :D
Lehet, hogy függőség lesz. Csak előbb pénzt kell találnom, mert 0-áztam a tárcám kedden az animeboltban. Hát igen, a hobbi viszi a pénzt.

634

isti79, 2008. március 20. csütörtök, 19:57 (#)

Nekem tegnap jött meg a penge pakk, holnap talán a Trumpers is és akkor este action lesz!
cretivehun - A gyógyszertárban injekcióstűt eddig azért nem mertem kérni, mert attól féltem nehogy valami "anyagosnak" nézzenek!
Sleever - Nézd, elsőre kicsit orbitálisnak tűnnik, de hidd el, ez
később elmúlik! Egyébként, mint mindenek ennek is megvan a maga technikája. Azt hallottam, h ha Usa-ból rendelsz rá kell íratni, h ajándéknak szánják és így állítólag átcsuszik a fináncok markai között.

635

Author Profile Page emberke, 2008. március 20. csütörtök, 20:19 (#)

faragott kép (#632)
És persze a bőrön a gerinc vezet, és nem az él! :-D

Kuyoshi (#633)
Igen, valami ilyesmi fog történni.

636

Mohikan, 2008. március 21. péntek, 08:27 (#)

faragott kép: természetesen már túl vagyok az említett procedúrán, azonban még mindig nem tökéletes. A hiba bennem van, idővel remélem jobban fog menni.

emberke: gerinc vezetett :P Említettem már, hogy meglehetősen sok irodalmat átnyálaztam, mielőtt belefogtam? :P :)

637

ronin, 2008. március 21. péntek, 09:04 (#)

Sleever (#620)

Igen, a Classic Shavingtől nyugodtan rendelhetsz. Az én csomagjaimat mindíg gyorsan elküldték. És a postaköltség is türhető. :) Azt a "vámradart" úgy értettem, hogy ki kellesz fizetned a behozatali vámot és az ÁFÁt is. Így jóval drágábbra jön ki a cucc. Néha a vámosok elbambulnak, s lehet hogy mázlid lesz. ;)

Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!

638

Kuyoshi, 2008. március 21. péntek, 10:06 (#)

ronin
És azt hogy, ha előre fizettél a cuccért?
Adnak a kis kifizetett csomagocskád mellé egy csekkecskét is?

639

Sleever, 2008. március 21. péntek, 10:31 (#)

Ha szemetszúr a csomag és rápakolják az említett plusz költségeket, akkor nem is biztos hogy megéri. majd utánaszámolok. Menjenek a picsába.

Kuyoshi
Tegnap még azt írtad, hogy problémás volt a nyakadnál a borotválás. Felvázoltad a szőrirányt, nekem is hasonlóan nő. Ennek ellenére úgy szedi le a szőrt mint kés a vajat? Ezt te is meg tudod erősíteni? Tehát nem kell 3-4kört is tenni vele, mint a mach3-al? Az eldobhatósakkal pont azért van tele a tököm, mert nem elég élesek, vagy a borotva súlya nem megfelelő. 3penge és még visszafele is többször kell húznom velük. A lényeg, hogy nem végeznek tökéletes munkát, szar.

640

ronin, 2008. március 21. péntek, 10:46 (#)

Kuyoshi (#638)

Minden csomag, ami nem a "Közösségből", hanem valamelyik harmadik országból érkezik, általában a vámhivatalban landol. A vámos a comagot megnézi, s ha van benne számla, akkor küldi is a csekket. Ha a csomag ára kevesebb, mint 22 Euró, nem kell semmit fizetned és a csomagot vámmentesen megkapod. Ha nincs a cucc mellett számla, levélben értesítenek, hogy csomagod jött, s egyben felszólítanak, hogy küldd el nekik (vagy vidd be személyesen) az importált áru vámértékét bizonyítandó számlát, számlakivonatot, PayPal átutalást, stb. Olykor kérik a linket is a weboldalra, ahonnan megrendelted a cuccot. Szóval, klasszikus vámeljárás. A végén a csomagot a postás hozza el neked a csekkel együtt. Fizess, s tiéd a csomag. Nagyjából így működik ez.

641

Sleever, 2008. március 21. péntek, 11:01 (#)

undorító, tiltakozok

642

ronin, 2008. március 21. péntek, 11:12 (#)

Én sem vagyok ezektől az "idióta" Közösségi rendeletektől happy, de sajnos ez van. :( Mégis sok kelléket rendelek az USÁból, mert midezek ellenére olcsóbban tudok vásárolni. :)

643

Mohikan, 2008. március 21. péntek, 11:37 (#)

No meg van, amit nem is nagyon tudsz máshonnan rendelni...

Nekem is van folyamatban 111 $-os rendelésem, anyáztam rendesen, amikor kiszámoltam rá a vámot, meg az ÁFA-t, de ha egyszer csak onnan tudok azt rendelni, amit akartam? :S

644

Author Profile Page emberke, 2008. március 21. péntek, 11:38 (#)

Mohikan (#636)
Hmm, lehet, hogy már említetted, ám mindenre én sem emlékezhetek... :-)

Forrong a köz hangulata... lehet, hogy lesz egy jó kis "bosztoni botovadélután"? :-P

645

Author Profile Page emberke, 2008. március 21. péntek, 11:47 (#)

Mohikan (#643)
Miért, mennyire jött ki? Hogyan lehet kiszámolni, hogy mennyire jössz ki a végén?

646

Mohikan, 2008. március 21. péntek, 11:54 (#)

No, utánanéztem, ha jól látom, fenőkőre "csak" az ÁFA-t kell még megfizetni pluszban.

647

Mohikan, 2008. március 21. péntek, 11:58 (#)

emberke: a 111.8 $ rendelésem baseballsapkák, plusz egy karbantartó készlet, annál, ha jól találtam el a TARIC kódot, akkor 2,7% a vámköltség, amit a teljes árra kell rászámolni, amit kifizettél (tehát a szállítási költségre is!), majd erre a "nettó" összegre jön rá a 20% ÁFA.

Megnéztem gyorsan a témába vágót is, fenőkő TARIC kódja 6804300000 (kézi fenőkő, vagy polírozókő, szerintem), ennek a vámtétele 0%, tehát az áru értéke+szállítási költség+20% ÁFA lesz az összára a cuccnak.

648

Mohikan, 2008. március 21. péntek, 12:05 (#)

Borotva, borotvapenge elvileg 2,7% vámtételes.

Ha valakit bővebben érdekelnek a vámtarifák, ajánlom az alábbi oldalt:

http://ec.europa.eu/taxation_customs/dds/tarhome_hu.htm

649

ronin, 2008. március 21. péntek, 12:11 (#)

Mohikan,

Ezzel az erővel, akár vámos is lehetnél. ;) Volt már rá precedens, hogy a csomagom simán, vámmentesen megjött. Lehet, hogy Neked is szerencséd lesz.

650

Kuyoshi, 2008. március 21. péntek, 12:27 (#)

Sleever (#639)
A wilkinél és a Lordnál jobban vitte a Merkur. Én egyszer le, majd egyszer fel módszer után csináltam a szemköztit. Most nem merek semmit sem fixre mondani, mert ez volt az első Futur köröm, meg kell tanulni bánni ezzel is. Szerintem próbál azt, amit emberke és Nyisz ajánlott nekem. Inkább csinálj 3-4 kört, de akkor alapos lesz. Nekem az eldobható sosem volt olyan alapos. Én most pihentetek, majd csak vasárnap esek neki újból.
ronin (#640)
Tehát, ha 22 euró alatt tartom, akkor átsiklik. Csak viszont a sokszori postadíj tesz oda, ha folyton keveset rendelek egyszerre.
Mohikan
Szóval keressen az ember lehetőség szerint európai shopot, majd utána a tengerentúlit? Szép. Csak tudd, hogy melyik honlap hova tartozik.

651

Mohikan, 2008. március 21. péntek, 12:38 (#)

ronin: nem vagyok az :D bár lassan akár az is lehetnék, annyi minden voltam már :D

Kuyoshi: nem európait, az nem biztos, hogy elég :) Közösségit! EU-s szabályozás ez a jelenlegi TARIC-os szenvedés. Szerencsére USA még úgy-ahogy az alacsonyabbak között van, most olvastam a vaminfo.hu -n, hogy kínai kompresszorokra, vagy mikre 78% -ot vetettek ki :) Mondjuk nem csodálom, ez még jó is, nehezíti a gagyi behozatalát az EUba.
Hovatartozást azért elég jól le lehet szúrni a "Shipping cost", vagy hasonló résznél, az amerikai oldalaknál általában egyértelműen kiderül, ha máshonnan nem, a megerősítő e-mailnél, ahogy pl a woodcraftnál is, ahonnan a Nortont rendeltem (69,9 $). Online vásárláskor szállítási költségnél 0 szerepelt, majd kaptam e-mailt, hogy köszönik a vásárlást, válasszak a USPS Mail és a FedEx között, ez ennyi, az annyi.
Itt már csak az okoz fennakadást, hogy a t-emailes címemet használtam, az meg banolva van USA-ban, legalábbis náluk igen a sok spam miatt... így faxon kell majd visszaigazolnom, illetve kiválasztanom a szállítási módot, ami megint csak plusz költség.

652

creativehun, 2008. március 21. péntek, 12:40 (#)

Teljesen kikupálódunk itt nemzetközi rendelések átutalási és vám rejtelmeiben :))) Hiába mindíg is tudtam ,hogy a borotválkozás egy komplikált feladat ezért is nem gyakorolják a Nők...:)))))))))

653

Sleever, 2008. március 21. péntek, 12:40 (#)

Írtam 3 boltnak e-mailt, és egyik sem reagált még,
amikor ez is a dolguk lenne. Vagy minek van megadva kapcsolat? Persze tudom, sok a dolguk.

Összezavarodtam... Mi az a TARIC kód?
Akkor hogyan is lehet kiszámolni a vámköltséget?

654

Mohikan, 2008. március 21. péntek, 12:44 (#)

Nortonnal kapcsolatban: a Norton Stones nem szállít Magyarországra, néztem a WoodCrafton kívül más helyeket is, azoknál 20 $-al drágább a 4000/8000-es amit rendeltem.
Próbáltam itthon is keresni, találtam is Nortont, ha jól emlékszem 150-es, vagy talán 220-as volt a legmagasabb finomságú :S

A jelenlegi Arkansas-al az a gondom (Két Péter Extrametál, 6500 Ft), hogy nagyon keskeny és rohadtul oda kell figyelni arra, nehogy elbillentsem a pengét valamerre fenéskor. Míg a Norton jóval szélesebb, majd az egész pengehossz felfekszik a kőre.

655

Mohikan, 2008. március 21. péntek, 12:48 (#)

Sleever: nem tudom, minek a mozaikszava, de minden egyes terméknek van egy ilyen kódja, szerintem ez lehetett régebben a vámtarifaszám.

Belinkeltem fentebb a TARIC honlapot, ott tudsz keresni termékekre, akár úgy is, hogy beírod "borotva" és a kiadott találatokra kattintva tovább szűkítheted a keresést, majd a megfelelőnél beadja azt az oldalt, ahol már csak az országot kell kiválasztanod, meg a szimulációs dátumot (tehát mikor várható az elvámolása az árunak) és hajrá, katt a Vámtételek gombra. Kiírja, hogy az adott árura milyen vámteher vonatkozik, illetve a vonatkozó ÁFA-t is.

656

ronin, 2008. március 21. péntek, 12:57 (#)

Én innen rendeltem az enyémet:

http://www.theperfectedge.com/norton.shtml

Szállítási költség = 36 USD.

657

Mohikan, 2008. március 21. péntek, 13:07 (#)

A tényleges teljes vételárat pedig így számolod ki:

Pl. a sapkáim esetében a vámteher 2,7%.

A sapkák ára 89.9$, szállítással együtt 111.8 $.

Na, ehhez adják hozzá a 111.8$ 2,7%-át, ez lesz a nettó ár, amihez még hozzácsapják a 20% ÁFA-t.

111.8 $ az kb. 19112 Ft (márciusi vámolási árfolyam szerint az USD-nek 170.95 az árfolyama).

19112*0,027=516.029 Ft, ez a vámteher.
19112+516=19628 Ft, ez lesz a nettó összeg.
Ennek a 20%-os ÁFA-ja 3925.6 Ft

Összesen: 19628+3925.6=23554 Ft.

Ha mindezek nem lennének, akkor a fenti termékek (111.8$) az xe.com szerinti árfolyamon számolva 18669 Ft-ba kerülnének, ami szerint 4885 Ft többletköltségem lesz a tényleges árhoz képest.

658

Mohikan, 2008. március 21. péntek, 13:11 (#)

ronin: a 4000/8000-est? Mert akkor visszamondom a rendelést, 5 $-al olcsóbb, mint a WoodCraftnál, plusz 1 $-al olcsóbb a szállítás :)

Mondjuk... ki a szállító? És hány nap alatt hozza?

659

Kuyoshi, 2008. március 21. péntek, 13:17 (#)

Mohikan (#651)
http://www.classicshaving.com/catalog/item/522941/906442.htm
Ennél pl. az ár felével egyenlő a szállítási költség :S 31,39$ kompletten szállítással. Az nincs 22 euró, ha megbízható a valutaszámoló. Akkor elvileg nem kéne fizetnem pluszt?

660

ronin, 2008. március 21. péntek, 13:25 (#)

Mohikan (#658)

Igen, a 4000/8000-est. :) A szállító a USPS. Kb. 10-12 nap alatt hozta el.

Azért írj egy mailt Howardnak (az övé az oldal) és kérdezz rá a "shipping"re.

661

ronin, 2008. március 21. péntek, 13:37 (#)

Kuyoshi (#659)

Ha kevesebb mint 22 euró, akkor tuti, hogy nincs plusz költség. :))

27. cikk:

http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CONSLEG:1983R0918:20040501:HU:PDF

662

Kuyoshi, 2008. március 21. péntek, 13:43 (#)

ronin
Köszi.
A végén tényleg kitanuljuk a vámszabályokat :D
Végülis a törvény nem ismerete nem mentesít a betartása alól.

663

isti79, 2008. március 21. péntek, 13:56 (#)

Na végre megjött a Trumpers!!! De nekem nem ugyanazokat küldték, mint creativehun-nak. Nektek? Talán érdemesebb EU-s alternatívát keresni az Usa-helyett, bár ha csak ott lehet megkapni...

664

Author Profile Page emberke, 2008. március 21. péntek, 14:42 (#)

isti79 (#663)
Nekem is meghozta a Nyúl! :-D
Miért, neked mik vannak benne?

665

isti79, 2008. március 21. péntek, 14:49 (#)

krém: rose, conout, almond, Gft

666

ronin, 2008. március 21. péntek, 15:18 (#)

Norton 4000/8000

Norton Flattening Stone

Norton Prep Stone

Eladó nálam. :) Ha valakit érdekel...

667

Author Profile Page emberke, 2008. március 21. péntek, 15:22 (#)

ronin (#666)
Ez igazán ördögire sikeredett! ):-P
Az attól függ, hogyér!

668

Author Profile Page emberke, 2008. március 21. péntek, 15:28 (#)

isti79 (#665)
Hát, ez tényleg nem ugyanaz... Sebaj, legalább lesz miről beszámolnod! ;-)

669

ronin, 2008. március 21. péntek, 15:37 (#)

emberke (667)

"Ez igazán ördögire sikeredett! ):-P"
Nem volt szándékos. ;-)

Norton 4k/8k - 58 USD

Norton FS - 20 USD

Norton PS - 7 USD

+ Shipping

Csak PayPal.

670

adi, 2008. március 21. péntek, 16:07 (#)

Üdv!

Nagyon jó a téma, már régóta hajkurásztam! Sajnos most nincs időm végigolvasni a hozzászólásokat, amikben lehet, hogy választ kapnék a következő kérdésemre: hol lehet Budapesten beszerezni "retro" borotválkozáshoz minőségi eszközöket (krém, borotva, penge, pamacs)? Az interneten nem tudok és nem is akarok boltolni. Ha valaki tud segíteni, előre is köszönöm!

671

isti79, 2008. március 21. péntek, 16:23 (#)

emberke
A tiéd olyan, mint a creativehun-é?

672

creativehun, 2008. március 21. péntek, 16:25 (#)

adi: pamacsot és szappant itt: http://www.ecsetbolt.hu/elerhet.htm
borotvát és pengét pedig itt:http://www.extrametal.hu/kapcsolat.php
Természetesen ezen kívül még biztos rengeteg helyen pláne ha neten rendelsz..de a két legegyszerübb variációt linkeltem be.Üdvözlet a klubben :)))

673

Author Profile Page emberke, 2008. március 21. péntek, 16:35 (#)

ronin (#669)
Úgy vélem, jó áron kínálod.
Én azonban már megígértem valakinek, hogy tőle veszem meg ugyanezt az összeállítást. Viszont, ajánlom másoknak, akik bele kívánnak vágni a str8 mélységeibe, mert ennél olcsóbban nem nagyon kapjátok meg.

adi (#670)
Üdv minálunk! Krémeket, szappanokat két helyről érdemes beszerezni: az Ecsetboltból (itt csak szappanokat tartanak), illetve a Mammutban van egy biobolt, ahol vagy 3-4 féle krémet is tartanak - ebből már kettőt próbáltam. A két hely egyébként közel van egymáshoz. Pamacsot egyértelműen az Ecsetboltból ( http://www.ecsetbolt.hu ); borotvát meg vagy a bolhapiacról, vagy az extrametáltól. Jut eszembe, mintha Creativehunnak is lenne még két eladó Gillette Slim Twist-je. Vagy tévedek? ;-)

674

Author Profile Page emberke, 2008. március 21. péntek, 16:44 (#)

isti79 (#671)
Igen, azt hiszem nekem ugyanaz az összeállítás jött. Borotvakrémek: mandula, lime, sandalwood, violet; Skin foodok: sandalwood, lime, coral; kölnik: bay rum, sandalwood, gft, levendula, wellington, marlboroug, + egy mandulás tusfürdő, meg egy gft szappan. Ennyi.


675

isti79, 2008. március 21. péntek, 17:01 (#)

emberke
csak a Skin food-ok ugyanazok, a kölnik csak részben

676

creativehun, 2008. március 21. péntek, 17:31 (#)

emberke: Nem tévedsz,még megvan a két Gillette slim twist razor
/igaz feldobtam őket a veterára / és biztos vagyok benne,hogy aki megveszi őket negyon meg lesz velük elégedve.....csak nem akartam itt most kapásból adit letámadni azzal,hogy de van ám két eladó Gillette slim twist razorom :)))de persze ha érdekel adi....akkor a 337-es hsz-ben található címen keress meg...na más....a mandulás tusfürdő hatalmas királyság szerintem...tegnap este azt is kipróbáltam...tobzódok az élvetekben :))))na persze ma ..ismét szőrösnek találtam magamat ugyhogy naná,hogy a manulás borotvakrémet is kipróbáltam :))Nagyon kellemes és jól habosodik csak sajna az illatot szinte 0 ideig tartja meg...persze lehet,hogy én vagyok elfogult mert nekem a rose shaving cream az már bevált.A szappant azt egyszerüen nincs szívem kipróbálni..nagyon kellemes illat jellemzi és a színe miatt talán egy csipet méz is szerepelhet az összetevők közt.Apropó...a feather penge ma szerepelt harmadszor élvesztést nem tapasztaltam ...ez olyannyira így volt..hogy mikor a leányzóm bejött a fürdőbe és megjegyezte ...apa mostanában minden nap borotválkozol???..egy pillanatra nem figyeltem ...és prímán meg is huztam magamat...ergo...a feather éle...szuper..:))

677

Kuyoshi, 2008. március 21. péntek, 17:42 (#)

creativehun (#676)
:D :D :D Hát igen, a hatás nem marad el. Úgy nézem, hogy aki váltott, beleszeretett a borotválkozásba. :)
Van valami vonzereje az eldobhatós-műanyaggal és flakonossal szemben. Az eldobóst utáljuk, ezt viszont szeretük :D

678

faragott kép, 2008. március 21. péntek, 19:09 (#)

677 Kuyoshi

Na így vagyok én a késsel, miután úgy 25 évig jórészt pengés borotvát használtam.:))))

679

Kuyoshi, 2008. március 21. péntek, 20:52 (#)

faragott kép (#678)
Akkor nekem van időm áttérni késre :D Még nem is éltem annyit :)
Nem is merem még, nem olyan biztos még a kezem hozzá. Nem sietem el.

680

Nyisz, 2008. március 21. péntek, 22:16 (#)

Creativehun
Nekem is van egy ilyen angol gyártmányú Gillette borotvám, kicsit másabb a nyele mint a tiédnek. Eddig csak rakosgattam, de akkor kipróbálom tényleg olyan jó e.
Apropó mivel tudnám kifényesiteni-polirozni, mert kicsit megszürkültek a fémrészei.

681

Nyisz, 2008. március 22. szombat, 00:08 (#)

Creativehun
Hát igen, a Feather. Egyszerre áldás és átok is! :)
Ma csak ugy próbából beraktam egy Willkit és avval próbáltam borotválkozni. Az elsö húzás után dobtam is ki a borotvából. Egyszerüen tompának éreztem a vadiúj Willki pengét a Feather után. Szépen vissza is tettem a már 5ször használt Feathert a Futurba és megborotválkoztam vele hatodszor is. A Willkihez képest egy álom!! Még mindig éles, bár már 3-as fokozaton használom, 1-esen már picit huzott a vissziránynál. 3-ason tökéletes.

682

faragott kép, 2008. március 22. szombat, 08:16 (#)

Kötelező oldal:
http://www.henning-becker.de/8.html

683

Kuyoshi, 2008. március 22. szombat, 09:10 (#)

faragott kép (#682)
Elképesztő. Tényleg nem változtattak ezeken semmit, úgy dobták piacra :S

684

faragott kép, 2008. március 22. szombat, 10:52 (#)

683 Kuyoshi

Nekem a torziós borotva ragadta meg a legjobban a fantáziámat.
A késsel való borotválkozás során ugyanis rájöttem, hogy - bármilyen hátborzongatóan hangzik is - egy lehelletnyi ferdén oldalirányú mozgás nagyon sokat javít a hatékonyságon.
Kezdem azt gondolni, hogy a kés azért tökéletesebb a biztonsági borotvánál, mert jobban tudom a kés vágási szögeit a bőrfelülethez és a szőrnövekedési irányokhoz igazítani orczám különböző területein . Ráadásul gyakorlatilag nincs jelentősége, hogy mekkora borostát vágok.
Azt gondolom, hogy a ( jó minőségű ) biztonsági borotva a legtökéletesebb élű eszköz, viszont a borotvakés nyújtja a legnagyobb szabadságot mindezekben.
És még egy nem utolsó szempont. A késsel való borotválkozás atavisztikus érzéseket kelt az emberben. Hidat jelent a dédapák kora és a jelen között.

685

Kuyoshi, 2008. március 22. szombat, 12:02 (#)

faragott kép
Értem. De azért biztonságinál még a lehelletet ferde is vérzéshez vezetne, nem?
Jajj, képzeljétek, rémálmom volt. Vendégségbe mentem, de reggel nem borotválkoztam meg, gondolván ebédre úgyis borostás leszek, majd helyben megteszem. Viszem a kis tatyómat a kellékekkel. Ebéd előtt fél órával bemegyek a fürdőbe, és kotorászok a Futur után. Nem találom. ÁÁÁ Mindenféle pengével és szaros eldobhatóval volt tele a kistáska. Keresek-kotorok és sehol. Erre elkezdek borotválkozni az eldobóssal. Nem viszi a szőrt, és mindenkinek csak olyan van. 5 órán keresztül borotválkoztam, mire le tudtam nyírni valami órába rejtett lézeres borotvával :S Sci-fi álom XD Addigra a többiek már farkas éhesek voltak, mert nélkülem nem ettek.
Ebből a tanulság az, hogy legyen 2 borotvád. Egy otthon és egy, hogy akárhova mész, kéznél legyen :)

686

Author Profile Page emberke, 2008. március 22. szombat, 12:44 (#)

Nyisz (#680)
Én a következő eljárást javaslom:
1. forralás - egy elhasznált, kisebb edényt tölts fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje a borotvát. Forrald fel a vizet, majd tedd bele a borotvát 10 percre. A 10 perc leteltével tegyél a vízbe úgy 1 dl 20%-os ecetet - feltéve, hogy nem arannyal vagy más nemes fémmel van bevonva, amit az ecet kikezdhet -, és forrald további 5 percig - nyitott ablaknál.
2. sikálás - ha végeztél a forralással, öntsd le róla az ecetes lét (a kiforrt cuccal együtt), majd öblítsd át, illetve hűtsd le a borotvát hideg vízzel. Miután már kézbe tudod venni, jöhet a sikálás. Fogj egy elhasznált, régi fogkefét, aminek felpuhultak a szőrei. Első körben tégy egy kevés mosogatószert a fogkefére, és finoman sikáld át vele. Alapos öblítés után jöhet a második menet, de ezúttal szükséged lesz némi citromlére és fogkrémre. Én friss citrom levét szoktam erre a célra használni. Vagy kifacsarod a citrom felét egy kispohárba, vagy egyenesen a citromról csepegtetsz a fogkefére - víz helyett. Majd nyomsz rá egy kevés fogkrémet, és lehet megint sikálni - de csak finoman. Öblítés után jöhet a harmadik kör, az előző citrom + fogkrém kombival - néha csepegtess utána a citromlével, ha túl száraz lenne a cucc.
3. szárítás - egy alapos öblítés után csillognia-villognia kell, ha elég alapos munkát végeztél. Ha nem, tegyél még egy-két kört. Miután elégedett vagy az eredménnyel, rázd ki belőle a vizet, majd alaposan töröld tisztára a egy puha pamut ruhával. Hagyd egy éjszakán át a levegőn száradni.
4. olajozás - paraffin vagy egyéb, ásványi eredetű olajjal síkosítsd be a mozgó részeket. Ehhez két eszközt is lehet használni: csepegtetőt vagy fecskendőt (tűvel vagy anélkül).
5. fertőtlenítés - ha nem lennél nyugodt afelől, hogy teljesen steril-e a borotvád, akkor használat előtt érdemes alkohollal (min. 60%) vagy valamilyen manikűrös / pedikűrös fertőtlenítővel lefújni, áttörölni a borotvát - esetleg áztatni; de erről az adott szer leírása rendelkezik.
Én eképpen szoktam eljárni. Illetve, szoktam egy "előtte" és egy "utána" képet készíteni, a magam örömére! ;-)
Jó tisztogatást!

faragott kép (#684)
Ezt szépen mondtad!


687

Author Profile Page emberke, 2008. március 22. szombat, 12:58 (#)

faragott kép (#684) + Kuyoshi (#685)
Íme egy példa a biztonsági borotva + ferde pengeél kombora:
http://i126.photobucket.com/albums/p120/jimmytat2/slants-1.jpg
http://badgerandblade.com/vb/attachment.php?attachmentid=12600&stc=1&d=1193092192

Ez az úgy nevezett "slant bar", vagyis a ferde peremmel ellátott borotva. Talán ezt lehetne a kettő kombinációjának nevezni.

688

Author Profile Page emberke, 2008. március 22. szombat, 13:00 (#)

faragott kép (#684) + Kuyoshi (#685)
Bocs, rájöttem, ugyanarról beszélünk... hiába, itt a hétvége! :-D

689

Kuyoshi, 2008. március 23. vasárnap, 20:39 (#)

Mi ez a hallgatás?
Mindenkinek kellemes húsvétot.
Egyre jobban megy a borotválkozás. Jobb a technikám is. A nyakon a nagyobb fokozat tényleg hatásos. Vannak kis kinövéseka bőrömön, azokat kapja le, azért vannak a pontszerű kis sebek. Csak azt nem tudom, mit csináljak a koleszban. Mert ugye oda nem viszem le a cuccot, majd vissza. Úgyis van 2 szappanom, meg van a műanyag wilki borotva. Talán leviszem azokat, meg valami olcsó pamacsot veszek a tuscóba. Úgyis csak 3 hónapra kell.

690

Kuyoshi, 2008. március 23. vasárnap, 20:43 (#)

Kaptam egy mail-t. Hiányos angolom miatt nem értem 100%-ig. Tudnátok segíteni?
This is just a email to let you know that Suffolk Supplies & Connaught Shaving will no longer be accepting Paypal payments. Please use Google Checkout or Nochex to pay online for future orders. Best regards, Paul Mr P D Mayhew Suffolk Supplies connaughtshaving.com

691

creativehun, 2008. március 23. vasárnap, 20:47 (#)

Mindenkinek Kellemes húsvéti ünnepeket és sok locsolkodást ..a hölgyeknek pedig sok locsolót kívánok! ...egy kicsit kevésbé ünnepi hír..most kaptam a connaught shavingtől a mailt..és ha jól olvasom akkor ezentúl a Paypal-os fizetést nem fogadják el.."This is just a email to let you know that Suffolk Supplies & Connaught Shaving will no longer be accepting Paypal payments. Please use Google Checkout or Nochex to pay online for future orders. Best regards, Paul Mr P D Mayhew Suffolk Supplies connaughtshaving.com "...nem tudom mi lehet ennek az oka...igaz több mint fél évig kitartok a mostani pengékkel addig meg csak alakul valami :)))Üdv:Creativehun

692

creativehun, 2008. március 23. vasárnap, 20:49 (#)

Kuyoshi:ez nagyon jó......és még mondja valaki,hogy nincs gondolatátvitel..:)))))

693

Kuyoshi, 2008. március 23. vasárnap, 21:05 (#)

creativehun
:))))
Jól összehoztuk :) Akkor ezentúl ez a mód is befuccsol. :(
Tök jó. Van Feather pengékre EU-s alternatíva PayPal-lal?

694

Author Profile Page emberke, 2008. március 23. vasárnap, 22:29 (#)

Kuyoshi (#690) + creativehun (691)
Én is megkaptam a "jó hírt"... Mit lehet tenni? Ez van.
Habár, még mindig van lehetőség más fizetési módokra.

Kuyoshi (#693)
Hirtelen ezeket találtam:
http://nassrasur.com/katalog.html#featherbl
http://www.gents.de/index.php?admsession=e7eb0ae7f4e089ec0666c3e3329b6c3e&controller=categories&id=22
http://cgi.ebay.co.uk/Feather-New-Hi-Stainless-Platinum-Razor-Blades-x-50_W0QQitemZ140207984630QQihZ004QQcategoryZ31764QQrdZ1QQssPageNameZWD1VQQ_trksidZp1638.m118.l1247QQcmdZViewItem
http://www.shavemyface.com/forum/viewtopic.php?=&p=181123
További kellemes húsvétolást!

695

Nyisz, 2008. március 23. vasárnap, 23:54 (#)

Most áldom az eszemet, hogy rendeltem 50 db-ot a Feather-böl.
Nekem is megjött az email Paul-tól. :(

696

ronin, 2008. március 24. hétfő, 00:33 (#)

Sziasztok!

Kicsit engem is elszomorított ez a PayPal-os dolog. :(

Mit lehet tenni? Én pl. gyorsan nyitottam egy Google Checkout account-ot. :)))

Paul egy korrekt emberke és jó vele üzletelni. Kár lenne veszni hagyni. Hát nem? Hát de! ;)

697

Kuyoshi, 2008. március 24. hétfő, 07:36 (#)

És még olcsóbb is, mint a gents.de
Mi az a googlecheckout? Olyan, mint a PayPal?

698

ronin, 2008. március 24. hétfő, 08:59 (#)

Kuyoshi (#697)

Igen, nagyon hasonló.

699

ronin, 2008. március 24. hétfő, 11:01 (#)

És ilyen egyszerű:

http://checkout.google.com/seller/experience.html

700

isti79, 2008. március 24. hétfő, 15:10 (#)

Most néztem meg, egyenlőre lehet még paypal-lal fizetni a Palinál.

701

isti79, 2008. március 24. hétfő, 15:12 (#)

ronin
googlecheckout-nak is ingyenes a használata?

702

isti79, 2008. március 24. hétfő, 15:22 (#)

Bocs, tévedtem, már nem lehet csak a logo zavart be!

703

ronin, 2008. március 24. hétfő, 15:56 (#)

isti79 (#700)

Szerintem már nem működik. Kipróbáltam és nincs PayPal fizetési lehetőség.

isti79 (#701)

Igen, ingyenes. "Checkout is a free service for buyers." Olvasd itt:

http://checkout.google.com/support/sell/bin/answer.py?answer=71757&topic=8664

704

isti79, 2008. március 24. hétfő, 16:07 (#)

ronin
Köszi ez jó hír, én is osztom azt,h kár lenne Paul-t veszni hagyni! Ha csak a penge választékot nézem, már az egyedülálló szerintem a webshopok között!
Ha jól emlékszem neked van a HD mellett slant bar-od is. Eléggé felkelltette az érdekődésem, lécci írjál róla egy pár sort.

705

Mohikan, 2008. március 24. hétfő, 16:26 (#)

Sziasztok.

Visszatérve kicsit a vámmentességre, szerintem a 22 euró már nem él, amint tudok bővebbet közzéteszem (a 22 euró '83-as). Olvastam, hogy emelni akarták 60 euróra, mivel ez az időközben rendkívül alacsonnyá vált értékhatár és a nagy kisértékű forgalom meglehetősen megnehezíti a vámolást.

706

ronin, 2008. március 24. hétfő, 17:20 (#)

isti79 (#704)

A Slant Bar?

Háát, azt hiszem, hogy ez a tökéletes "hangszer" nekem lett kitalálva. ;)) Anno, Robert Johnston-tól ( http://www.gentlemans-shop.com/ ) rendeltem a HDvel együtt. Egy ideig csak a HD-t használtam, de amikor először kipróbáltam a Slant Bar-t, rögtön tudtam, hogy ez az, amire vágytam. Ezt a borotvát jobban nem tudták volna megtervezni (s ez nem túlzás). Valakinek talán túlságosan is agresszívnak tűnhet (mert talán tényleg az), de én már az első nekifutásnál összebarátkoztam vele (mivel egy életen át biztonsági borotvát használtam). Nem csúszik a kézben, fantasztikus a fogása, megvan a megfelelő súlya, remek az egyensúlya és ez az a "safety razor", amelyikkel az abszolút értékű BBS-t el lehet érni. Persze nagyon óvatosan kell használni. Minden borotva respektet érdemel, s Slan Bar-ról ez duplán elmondható. Ez a borotva olyan, mint a tűz. Jó szolga, de... Ajánlom minden úriembernek, akinek elegendő gyakorlata van már ezen a téren. Ugyanakkor szeretnék óva inteni minden kezdőt attól, hogy a Slant legyen az első biztonsági borotvájuk. Úgy gondolom, hogy túl veszélyes lenne a számukra. (a borotva nem sérül meg, de az arcotok igen!!!)

Természetesen mindenkinek lehet más véleménye. Ismerek olyan fazonokat is, akiknek a Slant Bar egyszerűen nem jött be. S ez nem baj, végül is nem vagyunk egyformák.

P.S. Még mielőtt valaki megkérdezné, a válaszom nem. Nem adom el a Slant Bar-t. ;-)

707

isti79, 2008. március 24. hétfő, 17:34 (#)

Köszi szépen az infot!

708

ronin, 2008. március 24. hétfő, 17:37 (#)

Mohikan (#705)

A 22 euró tutira aktuális. Az igaz, hogy ez a rendelet 1983ból van, s többször volt már módosítva, de a 22 euró sajnos érvényben maradt. :(((

709

Nyisz, 2008. március 25. kedd, 21:18 (#)

Sikerült megcsipnem egy kiválló állapotban lévö Gillette adjustable slim-et. :)
Most már csak arra várok, hogy feladják és megjöjjön ámerikából.

A google checkout müködni látszik, még nem próbáltam ki de regisztráltam és 1 HUF-ot le is szedett, gondolom próba gyanánt. Én sem hagyom veszni Pault! :)

710

Sleever, 2008. március 25. kedd, 21:24 (#)

Beszéltem a fodrász ismerősömmel, nem tetszett neki az ötlet, hogy ő tanítson meg a borotvakéssel bánni. Valaki aki pesti, nem vállalná, hogy az alapokra megtanít? Semmi nincs ingyen, szóval megbeszélés kérdése minden. Ha valaki benne lenne akkor írjon!

Ha megjöttek az újonnan rendelt dolgaim, ígérem, hogy én is írok majd beszámolót.

711

adi, 2008. március 26. szerda, 16:23 (#)

creativehun, emberke, köszönöm az infókat!

712

Author Profile Page emberke, 2008. március 26. szerda, 16:43 (#)

adi (#711)
Igazán nincs mit! ;-)

713

Nyisz, 2008. március 27. csütörtök, 08:03 (#)

Tegnap feladták postára a borotvámat, kiváncsi leszek mikor ér ide. Data úr talán tudna némi infót adni, mennyi idö amig amcsiból ideér.
Ha valaki olcsóbb megoldást akar mint a Trumper borotvakrémben, annak bártan tudom ajánlani a Taylor krémeket. Ugyan olyan luxus minöség, de jóval mérsékeltebb ár. Valamint gyorsan rendeltem még 30 Feathert, biztos ami biztos. Még mielött a google checkout-al is ugy lennének mint a Paypal-al. :)
Amugy müxi a dolog rendesen, annyi a különbség, hogy a vásárlás után még ad 15 percet a google, hogy esetleg meggondold magad és törölheted az átutalást.

creativehun
Neked mennyit birt a Feather penge?

714

creativehun, 2008. március 27. csütörtök, 09:27 (#)

Szevasztok! (711)adi:igazán szívesen.(713) Nyisz: Nálam a feather 6 borotválkozást bírt ki de a hatodiknál már az állítható gillettbe tettem bele és sajna egy picit már így is "torzsázott" a visszafelé húzásnál.A legkritikusabb rész ebből a szempontból nálam a nyak,áll vonala mert azon még vadonatúj pengével is vn ugy,hogy négyszer végig kell mennem a tökéletes simaság eléréséhez.Egyébként kinek mi a tapasztalata a GFT sample packkal kapcsolatban??? A borotvakrémekkel kapcsolatban kénytelen voltam megállapítani,hogy az általam eddig is használt rose shaving krémnek a töbi a közelében sem áll..ez sajnos részemre egy mély csalódás volt.Sem a krém sikosítási tényező sem a habosodás nem érte el a a már megszokott minőséget.A GFT szappanának számomra határozottan kellemes az illata de érdekes módon a kollekcióban én ilyet külön nem is találtam hiába kerestem.Kérdés: Aki a parfümből kapott GFT illatut attól szeretném kérdezni,hogy ez az illatt megegyezik a GFT szappan illatával??? Üdv:Creativehun

715

isti79, 2008. március 27. csütörtök, 13:22 (#)

creativehun
Én csak a rose és almond-ot használtam eddig egyszer-egyszer. Mindkettő kiváló csak az illatuk más. Nekem a Feather 2 alkamat bírt ki, ami nagy szó, mert az eddigiek első használat után a kukában végezték.

716

Nyisz, 2008. március 27. csütörtök, 14:20 (#)

isti79
Jójézus, mit borotváltál vele, sündisznót? :)

717

isti79, 2008. március 27. csütörtök, 14:45 (#)

Nyisz
Aha, ahogy mondod! Egyébként tényleg ez a legjobb és legélesebb penge amit eddig teszteltem, csak tudod nekem extra erős és sűrű, kacskaringosan növő szörzetem van(nem csak a nyakamon) és nagyon nehéz volt mindig is a borotválkozás, főleg, ha maximalis bbs-t
probálok mindig elérni...több kevesebb sikerrel.

718

creativehun, 2008. március 27. csütörtök, 15:40 (#)

Hmmm...isti79: nem irigyellek...roppant sürün váltogathatod a pengéket ha nem akarsz szakállt növeszteni :)A rózsa és a mandula illatu krémek közül szerintem a mandula nagyon gyorsan elveszti az illatát....de lehetmhogy csak az én szaglásommal van gond :)))Üdv:Creativehun

719

isti79, 2008. március 27. csütörtök, 17:45 (#)

creativehun
Nincs baj a szaglásoddal,én is osztom a véleményed, tényleg hamar elveszti az illatát a mandi. Eddig a rose jött be inkább e kettő közül.

720

Kuyoshi, 2008. március 28. péntek, 07:52 (#)

Üdv mindenkinek!
Ma reggel úgy döntöttem, hogy a 2x használt Merkurt kiveszem - mert emberek közé megyek, ott azért jobban számít a kinézet, ugyanis kicsit sebpöttyös volt utána az arcom - és berakom a Feather-t.
Észrevételek a Featherről:
Álom. A Merkurnál 100x jobb. Két oldalsó majd egy szembeni után kis kiigazítással 90%-os BBS. Ő még vágott volna, hallottam, de én már nem éreztem semmit :D A 90% meg az én járatlanságom miatt van. Szóval a minőségsorrend így alakul: feather, merkur, lord, wilkinson
Van még pár fajta pengém a sample packból, úgyhogy próbálgatok még, de ahogy elnézem az előző több mint 700 hozzászólást, a Feather lesz a nyerő :D
Szép napot mindenkinek.

721

Nyisz, 2008. március 28. péntek, 08:26 (#)

isti79
Ha ilyen brutál arcszörzettel "áldott" meg az Isten, lehet neked a Slant Bar lenne az üdvözülés. A leírásokban pont erre a fajta szörzetre irják mint megoldást.

Kuyoshi
Én már letettem a voksomat a Feather mellett. Árban is jó, tartósságban is, az éléröl szerintem felesleges beszélni, mindent visz. :)
Volt szerencsém a napokban egy Nacet pengéhez. Lehet, hogy csak ez az 1 volt olyan amilyen, de szerintem mindenki sikoltozva rohanjon az ellenkezö irányba ha meglát egy ilyet. Hacsak nem nyúzni óhajtja magát, mert arra speciel kiválló.

722

Aries, 2008. március 28. péntek, 12:57 (#)

Üdv Mindenkinek !

Majdnem elájultam, 10 napig nem voltam,és annyi új infó, hogy
csak na. Megjött a Merkur Progress, amit rendeltem. Első fogásra
kicsit érdekes volt, de borotválkozás közben baromi jó súly elosztása van abszolút fejnehéz. Sérülés nélküli borotválkozás.
Csak lazán húzni kell és kész. Semmi nemü nyomás sem szükséges. Szóval megértem azt a véleményt amit korábban írt valaki, hogy csak a halál után lehet a kezéből kicsavarni.
A borotvához kapott Merkur Super pengével használtam elsőre.Teljesen korrekt, egyszer le majd fel és aztán kicsi igazítás. Végeredmény baba popsi. Teszteltem a Colonel Conk Amber borotva szappant. Fantasztikus állag, kitűnő sikosítás és
számomra nagyon kellemes illat. Nagyon jó véleményeket olvasok a
Feather pengéről. Szívesen kipróbálnám én is. Ha valakinek van
felesleges 5db -os vagy 10 db-os felesleges pack-ja . Átvenném.
Dojon egy mailt az aries63@citromail.hu-ra.Ha valakit érdekel már egyszer feltettem egy gillette antik borotva képét, ha
kezdőt érdekel átadom kellemes áron, tanulni szerintem nagyon jó. Polírozva, néhol az idő vasfoga miatt látszik a nikkel alól a réz alap.A menet is teljesen hibátlan.
http://kepfeltoltes.hu/view/080311/DSC00521_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/view/080311/DSC00522_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/view/080311/DSC00519_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

723

isti79, 2008. március 28. péntek, 13:03 (#)

Nyisz
Igen, én is Slant-t kerülgettem, ezért is kértem az infot ronin-tól.

724

Author Profile Page emberke, 2008. március 28. péntek, 17:05 (#)

Nyisz (#713)
Már én is alig várom, hogy megérkezzenek végre a Slimek! ;-)

creativehun (#714)
Sajnos még nem volt időm elkezdeni a Trumperek tesztelgetését, mert időközben be kellett fejeznem a Lavera borotvakrém tesztjét, valamint még a Kent szappané is folyamatban van.

isti79
Lehet, hogy idővel érdemes lenne átszoknod a str8-re.

Aries (#722)
Gratula a Progresshez.
A képek alapján, a borotvád Gillette Technek tűnik így elsőre. Lehetséges, hogy vörös- és sárgaréz kombináció, nikkel bevonattal? Mert akkor szinte 100%, hogy egy Gillette Tech-ről van szó - erről árulkodik a duci nyél is. Reg. száma van esetleg?
Ha megjönnek a Slimek, és ki tudom próbálni a creativehuntól kapott pengét - amit nagyon szépen köszönök! -, és tényleg beválik, akkor én is elgondolkodom egy nagyobb mennyiség berendelésén. Tudom, sok a "ha", de ki tudod várni?

Lavera borotvakrém tesztbeszámoló:
Végeztem a Lavera tesztjével - Lord Super Stainless penge, a szokásos borotvám és technikám. Egyetlen szóval tudnám jellemezni: imádom! Egyszerűen tökéletes! Kellemes zsurló illatot áraszt, könnyen habosodik, tömény, síkos habot ad, és hidratálja a bőrt. Sikerült megint belenyúlnom a tutiba! Egy 5*-sel egy szintre került a Weledámmal - amiből kénytelen voltam venni még egy tubussal, mert az előző elfogyott (2 hónapot bírt a 75 ml). Ajánlom mindenkinek, aki szereti a natúrkozmetikumokat, és a kellemes, természetes illatokat!

725

creativehun, 2008. március 28. péntek, 19:05 (#)

emberke: erről a lavera borotvakrémről van szó? http://shop.unas.hu/shop_artdet.php?shop_id=4325&cikk=unas_529787

726

Aries, 2008. március 28. péntek, 20:18 (#)

emberke
Valóban Gillette Tech, a borotva. Reg számot nem találtam, igaz a
hátoldalon a feliratok borzasztóan aprók. Az biztos, hogy Made in Usa.
Természetesen tudok várni, időm mint a tenger. Nem lehet kapkodni
éles dologgal a kézben.

727

faragott kép, 2008. március 30. vasárnap, 08:31 (#)

emberke 724

A zsurlónak nincs is semmi illata. Maximum pörkölt vagy halászlé illata, miután a bográcsot kisúrolom vele.;o)
Szerintem a zsurló a vérzéscsillapító hatása miatt van a borotvakrémben nem az illata miatt.

Közben kipróbáltam a Wilkinson és a Palmolive borotvaszappanjait. Túl azon, hogy a Wilkinson szappan nagyon kék (és a festékeket az arcomra sem szeretem kenni) nem is habosodik úgy, ahogy a másik és az illata sem olyan kellemes.

728

Author Profile Page emberke, 2008. március 30. vasárnap, 18:34 (#)

creativehun (#725)
Igen, erről van szó!

Aries (#726)
De nem ám! Kössz a türelmet! Írok, amint megjöttek a borotvák.

faragott kép (#727)
Hmm... lehet, hogy "áldozata" lettem a doboz feliratának? Azt hiszem, személyesen is meg kell győződnöm arról, hogy a mezei zsurlónak nincs illata.
Most látom, hogy a borotvakrémben parfüm is van. Lehet, hogy összekombináltam a kettőt?

729

Kuyoshi, 2008. március 30. vasárnap, 23:28 (#)

Üdv mindenki.
Most kezdek rájönni, hogy milyen erős a szőrzetem. És milyen gyorsan nő.
2 naposan már süni. A Feather volt eddig az, amelyik úgy lekaszabolta, hogy estére még nem igazán éreztem semmi szúróst.
Tudtok boltból beszerezhető aftershave balzsamot, ami elég olcsó egy csóró kollégistának, de nem is borzasztó minőségű? Kevesebb, mint fél évre kéne, nem kell egy óriási doboz.

730

Nyisz, 2008. március 31. hétfő, 08:00 (#)

Bolti olcsó balzsamból nagyon jó a Loréal Menexpert borotválkozás utáni balzsamja. Én ezt ajánlanám, nekem bejött. Vagy nagyon jó még a Nivea Maxcomfort balzsam is, esetleg az Adidas balzsamja bár ezt még nem próbáltam, de arról is áradoznak.

731

creativehun, 2008. március 31. hétfő, 10:29 (#)

Kuyoshi:Szerintem ez http://bolthely.hu/hazaviszi/id/01020_Nivea_for_Men_After_Shave_balzsam_100ml_mild_bortaplalo egy jó termék régebben én mamag is használtam és bátran merem ajánlani.Üdv:Creativehun

732

Author Profile Page emberke, 2008. március 31. hétfő, 13:31 (#)

Kuyoshi (#729) + creativehun (#731)
+1
Régen én is ezt használtam. Tökéletes kombináció a Nivea borotvakrémmel (550.- HUF / 100 ml)!

Megszakítással, de befejeztem a Kent borotvaszappan tesztjét. Két alaklommal használtam, és nem volt türelmem tovább kísérletezgetni - ami nálam nagy szó! Valahogy nem sikerült belőle olyan tömény, krémes habot varázsolnom, mint a Mühle szappanból - amit ennek tükrében igencsak felértékeltem. Tagadhatatlanul habzik, de nekem valahogy túl levegős, esetlen a habja. Síkosít, meg minden, de valahogy nem az esetem. Egy kis szünet után lehet, hogy adok neki még egy esélyt, de most nem. Amúgy is lefoglal néhány frissen szerzett borotva tesztelése. A szappant, egyébként, tervezem, hogy feldarabolom - vékonyabb korongokra -, és juttatok belőlük a kíváncsi jelentkezőknek. A részletekre később még kitérek.

733

Kuyoshi, 2008. március 31. hétfő, 17:28 (#)

Köszönöm mindenkinek a tippet.
Este megyek boltba, és körülnézek, melyik van, mennyiért.

734

Author Profile Page emberke, 2008. március 31. hétfő, 19:45 (#)

Úgy gondoltam, mivel további tesztek, beszámolók várhatóak a részemről, és általában igen bőbeszédű vagyok, létrehozom a saját kis blogomat. Mostantól ide töltöm fel a képeket legújabb szerzeményeimről, illetve itt fogom részletezni a teszteredményeket. Persze, továbbra is aktívkodom majd itt is, de ide már nem fogok részletes beszámolókat készíteni.

735

Author Profile Page eszpee, 2008. március 31. hétfő, 19:52 (#)

Emberke, sok sikert, írd meg nyugodtan hozzászólásban is az új blogod címét!

736

Author Profile Page emberke, 2008. március 31. hétfő, 19:55 (#)

Persze, csak a lényeg maradt le... :-D
Az oldalamat a nevemre kattintva érhetitek el. Remélem, benéztek majd hozzám, és hozzászóltok az egyes tesztek eredményeihez, borotvák leírásaihoz. Kíváncsi vagyok ugyanis a Ti véleményeitekre, tapasztalataitokra is!
További szép estét mindenkinek!

737

Kuyoshi, 2008. március 31. hétfő, 20:54 (#)

emberke
Sok sikert a tesztekhez és a blogzáshoz :D

738

Author Profile Page emberke, 2008. április 1. kedd, 19:34 (#)

Kuyoshi (#737)
Köszönöm! :-)

739

Kuyoshi, 2008. április 1. kedd, 19:55 (#)

Vettem ma egy wilki pamacsot.
Hát... nem a legjobb. Mühle az igazi. De ide jó lesz. Kipróbáltam a Mühle aloés szappant. Most vagy a pamacs miatt, vagy tényleg más, mint a Proraso, de teljesen más állagú lett a hab. Hamar kiszáradt, ha meg több vizet adtam hozzá, akkor meg nem takart rendesen. De a borotválás végeredménye majdnem olyan lett, mint az otthoni szettel. Látszik, hogy a gyakorlat is sokat számít. De azért a Futur a Featherrel sokkal jobb, mint a műanyag wilki a Lorddal. Az irritáció és a körök száma is kevesebb. A balzsamot elhoztam otthonról, az maradt az Adidas. Sokan írtok valami Coral Skin food-ról. Lehet, hogy otthonra beszerzek egyet. Az alkoholmentes?

740

Author Profile Page emberke, 2008. április 1. kedd, 21:29 (#)

Kuyoshi (#739)
Nekem tökéletesen működik a Mühle szappan - nekem is az aloe verás verzió van. Lehet, hogy nem töltötted fel elég szappannal a pamacsod, utána meg túl sok vizet tettél hozzá. Én krémes, tömény habot kapok, amin csak úgy szánkázik a penge, és egyáltalán nem szárad ki. Azt javaslom, töltsd fel alaposan a pamacsod - egy jó percig körözgess vele a szappanon -, és a végét finoman vízbe mártogatva habosítsd fel egy bögrében. Két-három próbálkozás után már tudni fogod a megfelelő arányokat. ;-)

741

creativehun, 2008. április 1. kedd, 21:51 (#)

Kuyoshi.Igen a coral skin food alkoholmentes..feltételezem a Geo F Trumper coral skin foodjára gondoltál.Nehéz lenne jellemznem...kizárólag felsőfokon tudok róla beszélni...én augsuztusban lesz egy éve,hogy ezt használom ..ez ideig k. egy 100 ml-es kiszerelésnek talán ha a fele fogyott el...bár talán még annyi sem. Magyarországon nem kapható..sajnos...a legközelebbi beszerzési helye vagy itt https://www.muehle-shaving.com/shop/skin_care/trumper/2/coral_skin_food___100ml/5/18/CORAL_SF_100_ML
vagy itt http://www.gentlemans-shop.com/acatalog/trumpers-coral-skin-food.html#a170
Sajnos a Mühle estében csak 100 ml-es kiszerelésben választható..a gentlemans shopban lényegesen nagyobb a választék.Egyébként határozottan merem ajánlani..én a rose illatut favorizálom :)Üdv:Creativehun

742

Kuyoshi, 2008. április 1. kedd, 22:37 (#)

emberke (#740)
Az lehet, hogy rossz a technikám, de akkor a Proraso nekem volt kitalálva XD
Legközelebb akkor nekileselkedek a te technikáddal.

creativehun (#741)
Köszönöm a linket, hát még gyűjtenem kell rá, mert jól kiköltekeztem magam. De egyszer megejtem.

743

Author Profile Page emberke, 2008. április 3. csütörtök, 21:40 (#)

Elkészültem a második teszt beszámolójával is. Ha még nem szoktatok volna hozzá a nevemre kattintáshoz, itt a link:
http://emberke-oldala.blogspot.com/
Van esetleg, aki beszállna egy nagyobb mennyiségű Derby penge vásárlásba?

744

Nyisz, 2008. április 3. csütörtök, 22:56 (#)

emberke
Elöször is gratula a blogodhoz!
Másodszor, mi Neked a nagyobb mennyiség? Most perpill leledzik nálam vagy 10 db Derby penge, de gondolom Neked nem teszteléshez kellene már.
Még nem próbáltam amugy mert elvagyok a Featherrel, de állitólag nagyon jó penge és komoly rajongótábora van.

745

Author Profile Page emberke, 2008. április 3. csütörtök, 23:50 (#)

Nyisz (#744)
Köszönöm!
Nos, az az igazság, hogy holnap kapom kézhez - végre valahára - a Gillette Slimeket, amiket a tengeren túlról szereztem. Jött velük néhány doboz Derby Extra penge is. Így még én is a tesztelés előtt állok ugyan, de úgy néz ki, máris találtam egy forrást, ahonnan elég jó áron lehetne nagyobb rendelés esetén (több 100-as csomag) Derby pengékhez jutni. Ha minden jól megy, akkor még talán Musgo Real borotvakrémet, -szappant is tudok tőlük rendelni.

746

Nyisz, 2008. április 4. péntek, 07:15 (#)

emberke
Nekem kedden jött meg az állitható Slim-em, 1962-es és egészen mostanáig nem volt még használva. Nagyon kellemes borotva, finomabban állitható mint a Futur és csodaszép. :) De azért a Futur marad a favorit hosszabb borostánál.
A gentlemans-nél új Proraso termékek vannak, én most azokat fogom kipróbálni. Razor Burns Repair (ez nagyon igéretesnek tünik) és az új ASB krémjük. Már ugy is kellett vennem valamit, mert kezdek kifogyni.

747

Author Profile Page emberke, 2008. április 4. péntek, 14:37 (#)

Nyisz (#746)
Végre megjöttek a gyönyörűim! Sikerült elhoznom a postáról a csomagot, amiben a "három grácia" lapult! :-D
Igyekszem a hétvégén megtisztogatni, megolajozni őket, és készíteni néhány felvételt. A képeket, egy rövid leírással a blogomra teszem majd fel. Ha minden jól megy, akkor vasárnap ki is próbálom valamelyiket - hmm, de vajon melyiket is -, a hozzájuk csapott Derby pengékkel!
Azt hiszem, szép kis vasárnapnak nézek elébe... ;-)

748

isti79, 2008. április 4. péntek, 18:15 (#)

Nyisz emberke gratula a slim-ekhez!

749

Author Profile Page emberke, 2008. április 4. péntek, 20:31 (#)

isti79 (#748)
Köszönjük! :-)

750

Zozz, 2008. április 4. péntek, 21:18 (#)

S'nonas For Men After Shave Balzsam-ot próbálta már valaki? Jó cucc?

751

faragott kép, 2008. április 4. péntek, 21:24 (#)

Olvtársak! Egy használt nem rozsdamentes borotvakést hogyan lehetne megbízhatóan fertőtleníteni?
Főzni ugye nem lehet...
Maró hatású anyag nem jöhet számításba...
Vírus, prion, baci pedig ne élje túl.
Régen lizoformot használt a fodrász, de akkor még nem tudtunk ennyiféle getváról és nem tudtuk, hogy mennyire ellenálló ragyák is vannak.:))
Közönséges alkohol ide már kevés.

752

Nyisz, 2008. április 4. péntek, 21:48 (#)

isti79 (#748)
Köszönöm én is! :)

emberke
Fúrdalt a kíváncsiság, kipróbáltam a Derby extra pengét.
Nem egy Feather, de határozottan jó! Semmi irritáció, siklott-vágott ahogy azt kell. Szerintem jobb mint a Merkur, bár a tartóssága még kérdéses. Futurral toltam.

753

creativehun, 2008. április 4. péntek, 21:56 (#)

faragott kép: UV a megoldás :)) Üdv:Creativehun

754

Author Profile Page emberke, 2008. április 5. szombat, 09:01 (#)

faragott kép (#751)
Én két megoldást látok:
1.) manikűr-pedikűr eszköz fertőtlenítő - pl. Mikrozid, Lisetol, Innocid, stb. Ezeknél arra kellene ügyelni, hogy mennyire savasak, illetve ténylegesen alkalmasak-e szénacél fertőtlenítésére. A leírásukból, összetételükből bizonyára kiderül.

2.) +1 arra, amit creativehun javasolt (#753), vagyis UV lámpa.

Én épp most készülök valamilyen eszközfertőtlenítőt beszerezni a DEkhez. Majd kipróbálom egy str8en is, és beszámolok, hogy mi lett a végeredmény.

755

Author Profile Page emberke, 2008. április 5. szombat, 13:37 (#)

Nos, betértem ma az OMKER egyik helyi üzletébe, és vettem egy liter "Barrycidal 33" névre hallgató műszerfertőtlenítőt (1.830.- HUF/l). A címke szerint áztatásra és sima felületkezelésre is alkalmas; a lényeg, hogy 30 perc kell a teljes hatás eléréséhez - "behatási idő". A leírás szerint hatékony a baktériumok, vírusok (pl. hepatitis-B és HIV-1), valamint a gombák ellen - még az algaképződést is megakadályozza. Továbbá, szerepel a cmíkén egy ilyen mondat is: "Véd a rozsdásodás és a korrózió ellen."
Jól hangzik. De mivel a "puding próbája az evés", ezért úgy gondolom, biztosat csak azután állíthatunk, ha már kipróbáltuk - úgy értem, hogy használható-e str8ek esetében is. Mielőtt azonban borotvakéseimet áztatnám ebben a folyadékban, kicsit körbekérdezek, hogy mi az tapasztaltabb str8esek véleménye. A DEkhez mindenesetre tökéletes lesz.

Még valami. Ma betértem a "Minden 100" forintos boltba is, ahol, nagy meglepetésemre, egy érdekes újdonságra bukkantam: Gillette Goal TM - Stainless pengék (5-ös pakk). Vettem is belőle egy csomaggal az Astrákon kívül (egy csomag Stainless + 1 csomag Platinum). Ezeket a Gillette India Ltd. gyártotta! Hát, erre nagyon kíváncsi vagyok. Az Astrákkal kapcsolatban kinek mi a tapasztalata?
Azt hiszem egy ideig nem fogok unatkozni, és lesz megint miről írnom! :-D

756

Author Profile Page emberke, 2008. április 5. szombat, 13:40 (#)

Nyisz (#752)
Az alapján, amit eddig a Derbyről olvastam, nagyon tartós pengének tűnik. Állítólag egy hétig is bírja, napi használat mellett. Ettől aztán csak még kíváncsibb lettem... :-P

757

Author Profile Page emberke, 2008. április 8. kedd, 12:41 (#)

Nagy a csend... hát megtöröm!:-D
Feltettem néhány képet a blogomra ( http://emberke-oldala.blogspot.com/ ) a Gillette Slimekről, meg némi leírást a tisztításukról. Várom az értékes kommenteket!

758

Kuyoshi, 2008. április 8. kedd, 17:50 (#)

emberke (#757)
Gratula a Slimekhez. Szépek lettek. Mind használni fogod?
Minden napra lesz egy borotvád, ha így folytatod :D

759

Nyisz, 2008. április 8. kedd, 18:56 (#)

emberke
Szintén GRATULA a Slim-ekhez, nagyon szépen leápoltad öket, gyönyörüek!!
Az enyém, vasár és ünnepnapi borotva lett. A derby penge valóban tartós, eddig 5 alkalmat birt.

Ugy gondoltam belecsapok a lecsóba, és a pengék és borotva után feltöltöm a borotválkozószer készletemet is. Rendeltem Proraso aftershawe-et, Proraso Razor Burn repair-t, és egy GFT Limes skin food-ot. Most egy évre elvagyok látva mindennel. A Razor Burn Repair nagyon király! Nekem néha szokott a nyakamnál irritálódni a kényes böröm miatt, és bár nem pattogzik ki meg nem pirosodik de az égö érzés az sokáig fennál. Nos, evvel ha használom 2 perc alatt elmúlik. És utána jöhet a balzsam, ezt ugyanis balzsam elött kell használni. A skin food is Isteni! Gyakorlatilag szinte ugyan az mint a Clinique Post Save Healer, csak abban nincs illatosító. Annak idején nagyon szerettem, csak piszkosúl drága volt, 5000 Ft felett és csak 75 mililiter volt benne. Ez meg 200 mililiter.

760

Author Profile Page emberke, 2008. április 8. kedd, 19:40 (#)

Kuyoshi (#758) + Nyisz (#759)
Köszönöm!
Nem, nem tervezem, hogy megtartom mind. Sőt, még mielőtt megérkeztek volna, vettem a bolhapiacon is egyet; úgyhogy még el kell döntenem, melyiket tartom meg, de a többi új otthonra vár. Szabad a gazda! ;-)
Egyébként a pucolással még nem végeztem teljesen. Még hátra van a suvickolás, meg az olajfürdő; de sztem már így is állati jól néznek ki! :-D

Penge ügyben úgy néz ki a helyzet, hogy berendeltem egy nagyobb tételnyi Crystal izraeli pengét. Itt olvashattok róla értékeléseket:
http://badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=26685
A Derbys kapcsolattal még alkudozom, de úgy néz ki, az is összejön. Szólok, ha megérkeztek.
Egyébként azt tervezem, hogy lassan összeállítok egy saját "sampler pack"-et, a mieinknek. :-P

Van néhány értékelés, amivel el vagyok maradva, de igyekszem azokat is még a héten pótolni.

761

Author Profile Page emberke, 2008. április 9. szerda, 16:44 (#)

Urak!
Íme egy kiváló kezdő szett:
http://badgerandblade.com/vb/showthread.php?p=543561&posted=1#post543561
Szerencsés, aki ilyen áron magáénak mondhatja!!!

762

Mohikan, 2008. április 9. szerda, 17:02 (#)

emberke (755): A Barrycidalt jómagam már használtam, igaz nem borotva, hanem tetoválógép csőrének, illetve a tűknek a fertőtlenítésére. Jó a Barrycidal, erre a célra mindenképpen. Mindenesetre, használat után bő vízzel át kell öblíteni, majd - mondjuk ezt mondanom se kellene - alaposan hagyni száradni a pengét, borotvát, stb.

763

Author Profile Page emberke, 2008. április 9. szerda, 17:06 (#)

Mohikan (#762)
Igen, az előírás szerint jártam el, és jó alaposan leöblítettem a kicsikéket. Ráadásul, utána még jött némi suvickolás is, úgyhogy nem hiszem, hogy maradt volna a Barrycidalból (most már helyesen betűzve :-P) a borotvákon.

764

Author Profile Page emberke, 2008. április 10. csütörtök, 11:36 (#)

Kicsit megkésve bár, de felkerült a blogomra a vasárnapi élmény beszámolója.
Az Astra végső értékelését holnap szándékozom feltenni, egy kis meglepetéssel... ;-)

765

Author Profile Page emberke, 2008. április 11. péntek, 10:17 (#)

Nos, felkerült a végső értékelés... és felfedtem a meglepit is. :-D

766

isti79, 2008. április 11. péntek, 19:10 (#)

emberke
Ha lesz egy eladó slim-ed lécci szóljál, mert megvenném!

767

Author Profile Page emberke, 2008. április 11. péntek, 19:37 (#)

isti79
Hiszen van! Mindhárom Slim új otthonra vár! :-)
És mivel Te vagy az első jelentkező, ezért még van is miből választanod! Ha gondolod teszek még fel képeket, vagy bővebb leírást is készíthetek. De a többit e-mailben beszéljük meg. A blogomon keresztül tudsz nekem írni.

768

Author Profile Page emberke, 2008. április 11. péntek, 19:57 (#)

Apropó. Van esetleg valakinek egy fölös "open comb"-ja? Gillette vagy Merkur borotvára gondoltam.

769

Author Profile Page emberke, 2008. április 11. péntek, 19:59 (#)

Vagy más háromrészes borotvája, amitől megválna? Soluna szóba se jöhet - már van! :-P

770

creativehun, 2008. április 11. péntek, 21:52 (#)

Egy mezei Wilkim van..de nem hiszem,hogy az érdekelne.Ellenben a másik Slim elképzelhető,hogy engem igen. Akkor nem kell az e-bay-t sasolnom :)) Mail ment a címedre.Üdv:Creativehun

771

Author Profile Page emberke, 2008. április 11. péntek, 22:34 (#)

creativehun (#770)
Nem, sajnos a Wilki nem játszik. Gillette vagy Merkur kellene. A lényeg, hogy a régi típusú pengék (amin csak 3 luk van) passzoljanak bele - újabb tesztelni való alanyokat kaptam.
Ja, és érkezett egy válasz e-mailed a Slimekkel kapcsolatban. :-D

772

Author Profile Page emberke, 2008. április 12. szombat, 12:16 (#)

Most kaptam a hírt, hogy a Crystal pengék már úton vannak; és várhatóan egy bő hét múlva érkeznek meg (7-10 nap). Ha megérkeztek, kezdem a tesztet, és írom a beszámolót.

773

isti79, 2008. április 12. szombat, 14:41 (#)

emberke
A blogodon nem találom a emiled, de hagytam megjegyzést, remélem megkapod.

774

Author Profile Page emberke, 2008. április 12. szombat, 15:08 (#)

isti79 (#773)
Van egy kis boríték ikon minden bejegyzés alján, a "megjegyzés" mező mellett. De feltettem most már a profilomba is az e-mail címemet.

775

Author Profile Page emberke, 2008. április 12. szombat, 16:03 (#)

isti79
Nem kaptam meg az első üzeneted, de írtam a megjegyzésekhez egy útmutatást, hogy hogyan tudsz nekem e-mailt küldeni.

776

isti79, 2008. április 12. szombat, 16:19 (#)

emberke
A profilodban, címtár alatt a bal felső sarokban levő emil az?

777

Author Profile Page emberke, 2008. április 12. szombat, 17:04 (#)

isti79 (#776)
Igen, az az. De időközben a leveled is megérkezett. :-D

778

Kuyoshi, 2008. április 14. hétfő, 19:06 (#)

Vasárnap "szép" élményben volt részem. Mindent úgy kezdtem, mint eddig. Kicsit sietnem kellett, mert a vonat nem vár. Szóval felkapcsoltam 2-esbe a Futurt. Na, az első húzásnál belémmart a japán szamuráj. Ez a Feather még mindig marha éles. Egész végig véreztem elég jól. Ebből az esetből levonva: inkább elkezdem hamarabb a készülődést, mert mindenki látta rajtam, hogy hadakoztam :D

779

creativehun, 2008. április 14. hétfő, 19:33 (#)

Látod,látod Kuyoshi..pedig én modtam a multkor,hogy a featherral még a harmadik borotválkozás után is sikerült megvágnom magamat...ugyhogy veszélyes jószág.Közben szerencsésen sikerült hozzájutnom nekem is egy 1963-as GILLETTE Adjustable Safety Razor-hoz I 3-as kódu a kicsike...most már csak a felfokozott várakozás napjai vannak hátra mivel a tulaj -állítólag-ma feladta..ugyhogy remélhetőleg max 2 héten belül itt lesz.Mihelyst megérkezett beszámolok a kicsikéről :)) Reggel ugy döntöttem,hogy emberke pozitív véleménye után kipróbálom a Derby pengét a sample packból...eddig a Lordokat használtam ezért köszönet emberkének...azok is nagyon beváltak ..de gondoltam akkor jöjjön a Derby...első benyomásom..ez egy nagyon éles penge...fene sem gondolta volna,hogy ilyen klassz minűségü.Emlékezetemben még az idehaza gyártott Derby fantázianevü kozmetikai cikkek...borotvaszesz...stb ...szerepeltek..és hát azok erősen a futottak még kategóriába tartoztak annak idején..igaz ennek már van vagy 20 éve kb. :)))Egy szó mint száz első benyomások roppant pozitívak...nagyon éles de nem agresszív penge..aztán,hogy mennyit bír az majd kiderül az elkövetkező napokban...4-5 használat után beszámolok a tapasztalatokról...de addig is bátran ajánlhatom.Üdv:Creativehun

780

Kuyoshi, 2008. április 14. hétfő, 20:10 (#)

creativehun (#779)
Majd írd meg, hogy mi a különbség a Derby és a Feather között.
Nekem a Derbyről a Derby ömlesztett sajt jut eszembe, amit menzán adtak még általánosban :D Elvileg most is van, de valahogy nem az igazi.

781

Author Profile Page emberke, 2008. április 14. hétfő, 21:31 (#)

Kuyoshi (#778)
No igen, egy japán pengével az ember sohasem lehet elég óvatos... mondom én, aki még ki se merte próbálni - ennél óvatosabb már nem is lehetnék! :-p

creativehun (#779)
Még 1x gratula a borotvához! Jó választás!
Nincs mit a Lordokért! A Derby sztem is igen jól sikerült egy penge; köszönet érte török testvéreinknek! :-D Én a második alkalmon vagyok túl, és eddig nagyon jól szerepelt - a Slimbe most ez van betárazva.

Ma kipróbáltam a "veteránok" által "super lather"-nek (talán szuperhabnak lehetne fordítani) nevezett jelenséget. Ma már nincs erőm megírni a beszámolót, de holnap reggel mindenképp erőt veszek magamon.

782

Nyisz, 2008. április 14. hétfő, 23:04 (#)

Én is toltam a Derby-vel, 5 alkalmat simán kibirt de 6.-ra már karmolt kicsit. Vagy csak én voltam aznap kényes, nem tudom. Nagyon jó penge szerintem, különösen a Futur-ban teljesitett jól.

783

Author Profile Page emberke, 2008. április 14. hétfő, 23:36 (#)

Tervezem, hogy berendelek néhány 100 darabot. Ha valakinek van kedve, beszállhat. ;-)

784

Kuyoshi, 2008. április 15. kedd, 12:29 (#)

Újabb menet volt Lorddal a koleszban. Ajjajj, de nyúzott. Tiszta ragya a képem. Nekem 3 borotválkozást bírt ki. Ez a 4. már életveszély. Nem is mentem végig vele, beraktam az 1x használt Merkurt. Mondjuk nekem a Feather után se a Lord, se a Merkur nem volt olyan jó. Majd kipróbálom azért a Sample pack összes pengéjét. Főleg, mert 2 Feather-t elajándékoztam XD

785

Nyisz, 2008. április 15. kedd, 13:32 (#)

Kuyoshi
Nem kell ezen már lamentálni, a Feather az igazi! Ez kell és semmi más, na esetleg a Derby még! :) Merkur az ára miatt felejtös, mármint nekem a többi már a futottak még kategória.

786

Kuyoshi, 2008. április 15. kedd, 14:56 (#)

Nyisz (#785)
Azért kíváncsi vagyok a többire is. Ha mást nem, egy alkalommal.
Van még egy koreai penge is, az érdekelne, milyen.

787

Author Profile Page emberke, 2008. április 15. kedd, 15:05 (#)

Kuyoshi (#784)
Nekem is az volt a tapasztalatom, hogy 2 alaklommal kiválóan teljesít, a harmadik még elmegy, de a negyedikig nem erőltetném - irritál ezerrel.

Nyisz (#785)
Azért az sem mind1, hogy mit használ az ember. Egyes borotvákba semmi esetre sem tennék Feathert. Például, ki kockáztatna meg egy open comb + feather kombót??? :-p
A Merkur ára a csillagos eget verdesi. Összehasonlításképpen: 10 db Merkur 1.500.- HUF, míg Derbyből 500.- HUF körül kapsz ugyanennyit - és még minőségben, élettartamban is veri azt!

788

Author Profile Page emberke, 2008. április 15. kedd, 15:09 (#)

Kuyoshi (#786)
Már csak azért is érdemes tesztelgetni, mert nem vagyunk egyformák sem a szőr, sem a bőr tekintetében. Van, akinek élesebb penge kell, mert erős a szőrzete, míg a másiknak érzékeny a bőre, és nem bírja a túl éles pengéket. Mindenkinek magának kell megtalálnia a neki ideális kombót. Én legalábbis a személyes teszt híve vagyok, még akkor is, ha ez olykor áldozatokat követel... :-D

789

Kuyoshi, 2008. április 15. kedd, 15:44 (#)

emberke (#787)
Nem is kifejezés, hogy irritál ezerrel. Még jó, hogy ma nem volt órám :D
(#788)
Még gondolkoztam, hogy mi lehet még a gond. Nekem a Proraso szappan + Mühle pamacs 5*
De a Mühle aloés szappan és a wilki pamacs kb. 2-es. Proraso olyan krémes, nagyon tetszik. De Mühle olyan kézmosószappanos habot adott. Teljesen mást, mint a Proraso. Használta már valaki mindkettőt? Lehet, hogy a wilki pamacs rossz. Össze is áll, egymáshoz ragadnak a szálak, mikor vizes. Mühle 1000x jobb :S

790

Kuyoshi, 2008. április 15. kedd, 15:53 (#)

http://connaughtshaving.com/featherpopular.html
Rendelek egy ilyet is, meg 50 Feather-t. Koleszba jó lesz a bevált, itt emberek közt vagyok XD Otthon lehet kísérletezni.

791

Author Profile Page emberke, 2008. április 15. kedd, 16:12 (#)

Kuyoshi (#789)
Én nagyon elégedett vagyok a Mühle Aloe Verás borotvaszappannal. Tömör, krémes habot ad, amin könnydén szánkázik a penge. Lehet, hogy a Prorasohoz több víz kell, és ugyanazt a megszokott vízmennyiséget adod a Mühléhez is, ami ennél már sok. Vagy, nem töltöd fel elég alaposan a pamacsot szappannal. Én egy kis meleg vizet szoktam az előkészület alatt a szappan tetejére locsolni, hogy felpuhuljon, mire a pamacsoláshoz érek. Így alaposan fel tudom tölteni a pamacsot, ami gond nélkül habosodik.
(#790)
A Feather rendeléssel lehet, hogy érdemes lenne egy kicsit várnod, mert épp most próbálok elérhető árat kialkudni egy forrásomnál. ;-)

792

creativehun, 2008. április 15. kedd, 16:42 (#)

Derbyt már láttam 100 db-ot 3200-ért ingyenes kiszállítással az EU
területén...csakhogy.1, taccsra tettem a erre fordítható keretemet 2, a sample pack 35 pengéjéből is csak 4 vagy 5 hiányzik :))

793

Kuyoshi, 2008. április 15. kedd, 17:01 (#)

Egy kis segítséget kérnék.
Próbálgattam megejteni a rendelést, de sajnos nem engedte, de a rendszer küldött mail-t. Az egyik a rendelésvisszaigazolás, a másik meg arra szólít fel, hogy csináljak googlecheckoutot. De én kártyával akartam fizetni, csak valamiért ez a net nem engedi. Kéne írni a Paul-nak, hogy törölje a rendelést. Segítenétek megírni a levelet? Adott egy számot is.
Your details are shown below for order ref: RC2984042
Előre is köszönöm. Sajnos nem tudok annyira angolul, hogy levelet írjak, csak dekódolni tudok, kódolni nem :)

794

Author Profile Page emberke, 2008. április 15. kedd, 19:35 (#)

creativehun (#792)
Ez érdekelne! :-P Hol találtál ilyen jó ajánlatot???

Kuyoshi (#793)
Írd meg magyarul, és dobd át nekem e-mailben. Mára már nem ígérem, de holnap lefordítom Neked. ;-)

795

Kuyoshi, 2008. április 15. kedd, 20:19 (#)

emberke
köszi szépen

796

creativehun, 2008. április 15. kedd, 21:35 (#)

Emberke:Átküldöm a linket a címedre ..remélem visszatalálok oda ahol láttam :))))))))Üdv:Creativehun

797

Author Profile Page emberke, 2008. április 15. kedd, 23:41 (#)

Kuyoshi (#795)
Átküldtem a fordítást. Nincs mit!

creativehun (#796)
Köszönöm! Berendeltem 300 pengét; ha valakit érdekel, dobjon meg egy e-maillel. És hogy ne unatkozzam, a biztonság kedvéért rendeltem egy négyes Derby borotvakrém szettet is... Jó, mi? :-P

798

Kuyoshi, 2008. április 16. szerda, 10:19 (#)

emberke
Köszönöm, megkaptam és elküldtem. Végülis addig nem küldte volna, amíg nem fizetek, de a tisztesség azt kívánja, hogy szóljak.

creativehun
Azon a linken van Feather is?

799

creativehun, 2008. április 16. szerda, 11:27 (#)

Kuyoshi: Nem sajnos az nincs...
emberke: itt egy teszt a packról :))) http://www.badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=41560
aztán beszámolni ám a fejleményekről ha megjönnek :)) mail ment a címedre ..Azoknak akik esetleg szívesen vásárolnának eBay-en de bizonytalanok vagy épp nem mernek belevágni itt egy kis segítség: http://www.ebay-forum.hu/
További szép napot Mindenkinek! Üdv:Creativehun

800

Author Profile Page emberke, 2008. április 16. szerda, 12:14 (#)

Kuyoshi (#798)
Igazán nincs mit! Majd szólj, hogy hogy' alakul a dolog.

creativehun (#799)
Hmm, ez ígéretes. Már alig várom, hogy megérkezzen! :-D
A beszámoló természetesen felkerül a blogomra!
Neked is szép napot!

801

Author Profile Page emberke, 2008. április 16. szerda, 16:14 (#)

800-on túl! :-D

Apropó, a 3 gráciából kettő új otthonra talált! Köszönet érte isti79-nek és zsp-nek! ;-)

802

Kuyoshi, 2008. április 16. szerda, 20:57 (#)

Hello minna
Akkor megosztom veletek is, mit írt Paul.

The order I have received was a bank cheque order (only for UK). I did
notice that you have tried to pay by card with NOCHEX but unfortunately
Nochex cannot accept orders from Hungary. Orders from Hungary must be
placed with Google Checkout & you can use your VISA with Google
http://checkout.google.com/support/bin/answer.py?answer=29064&ctx=sibling


Regards,
Paul

803

Author Profile Page emberke, 2008. április 17. csütörtök, 17:38 (#)

Kuyoshi (#802)
Mi a helyzet a rendeléseddel? Sikerült végül?

faragott kép (#402)
Sikerült szereznem néhány borotvakést, és nem akarom mindet megtartani. Igyekszem a hétvégén kicsit felpucolni őket, és készíteni egy-két felvételt.
Apropó, tudok egy öreget, aki igen jutányos áron csinált nekem fenőszíjat - ha valakit érdekel.

804

Kuyoshi, 2008. április 17. csütörtök, 19:22 (#)

emberke (#803)
Google-ra regeltem, rendeltem újra, nem találtam a ref.number alapján való rendelést.
De: találtam egy olcsóbb oldalt. Ahol $-ban mérik a cuccot, és sokkal olcsóbb.
http://www.razorandbrush.com/barberiablade.html
Itt a Feathet 2,26 font, nem 2,9.
És a választék is nagyobb.

805

Kuyoshi, 2008. április 17. csütörtök, 19:35 (#)

Vagyis minek számolok fontba :S
4,5$ vs. 5.71$
A szállítást viszont meg kell nézni, meg a vám és hasonló szarságokat.

806

Author Profile Page emberke, 2008. április 17. csütörtök, 20:01 (#)

Kuyoshi (#804)
Igen, ezt az oldalt már egyszer én is megtaláltam. Csak, tudod az a helyzet, hogy nem szeretnék túl gyakran az USA-ból rendelni. Ha lehet, igyekszem a dolgokat a "vén kontinensről" beszerezni, vagy max "a szigetekről". Minél közelebb, annál jobb! ;-)

807

Kuyoshi, 2008. április 17. csütörtök, 21:06 (#)

Ja, hogy csak a neve Italiana? Meg vagyok kavarodva :S
Hát akkor tényleg maradok Paulnál. Csak érdekelt a többi fajta Feather és Dorco. Majd lehet, hogy egyszer ránézek. De most 50 Feather lesz itt, úgyhogy elég lesz egy ideig. Ha nem kunyizzák el :D

808

Nyisz, 2008. április 18. péntek, 08:01 (#)

Kuyoshi

Bölcs döntés! Ha megvan a tutti, akkor nem kell kisérletezgetni tovább. Amit még "vakon" meglehet venni az a Derby penge, az is hozza a minöséget. Szerintem.

809

Kuyoshi, 2008. április 18. péntek, 09:32 (#)

Azért a kíváncsiság hajt. De az ázsiamánimám, föleg a Japán miatt sem váltanék nagyon. De ha már itt a pack, kipróbálom.

810

Author Profile Page emberke, 2008. április 18. péntek, 12:47 (#)

Nyisz (#808)
Ezzel a kijelentéssel azért vigyáznék! Mert honnan tudhatom, hogy megvan a tuti? Ahhoz előbb ki kellene próbálnom az összese lehetséges variációt, nem? És még ott van az is, hogy egy adott borotvában egy adott penge nekem az ideális, de másnak meg más; másik borotvában meg megint más... Ez egy többismeretlenes egyenlet, ha szabad így fogalmaznom, és minden ismeretlen befolyásol(hat)ja a végeredményt.

811

Nyisz, 2008. április 18. péntek, 17:23 (#)

emberke
Ha globálisan nézzük, akkor igen végig kell próbálni mindent.
De ha egyénileg nézzük, akkor ugye van a saját borotvája (amit nem fog elvileg lecserélni hetente), abban egy penge kiválóan müködik és tökéletesen hozza minden téren azt ami neki megfelelö ....... akkor minek pazarolja az idejét próbálgatásra? Hacsak nem más szempontok vannak, mint pl. ár, beszerezhetöség stb.

812

Author Profile Page emberke, 2008. április 18. péntek, 18:07 (#)

Nyisz (#811)
Részben igazad van, de csak abban az esetben, ha a meglévő borotva jól működik - értsd tulajdonosa ízlésének megfelelően. Mert ugye a legelső kérdés, hogy milyen borotvája is van. Te ugyanis, sztem, egy ideális állapotból indulsz ki, amikor az egyén megtalálta a számára megfelelő borotvát és pengét. Ebben az esetben valóban nem nagyon érdemes tovább próbálkozni, hacsak nem kíváncsiságból. Mert mi van akkor, ha csak azt hiszem, hogy ennél jobb már nem lehet? Holott, lehetne.

813

Kuyoshi, 2008. április 18. péntek, 19:19 (#)

Ezen kár rágódni. Mindenki úgy csinálja, ahogy kedve van, pénztárcája engedi.
Én 3500-at még kiadtam egy másik készülékért, de többre már nem futja. De majd egy Feather készülékbe rakok Feather pengét, és megnézem, mennyire van összehangolva.

814

faragott kép, 2008. április 18. péntek, 22:15 (#)

emberke 803

Érdekel a dolog.
A kések is és a fenőszíj is, bár utóbbit már én is csináltam magamnak.


Próbáljátok ki a natur extra szűz olívaolajat borotválkozás előtt! Aki akarja illatosíthatja egy kis illóolajjal is (levendula, menta, narancs, teafa stb.). Világbajnok.

815

Kuyoshi, 2008. április 18. péntek, 22:20 (#)

faragott kép
Érdekes ötlet. Attól jól csúszik, ugye?

816

Author Profile Page emberke, 2008. április 19. szombat, 00:58 (#)

faragott kép (#814)
Íme néhány kép a fenőszíjról, amit az öreg csinált nekem:
http://href.hu/x/5dqk
http://href.hu/x/5dql
http://href.hu/x/5dqm
http://href.hu/x/5dqn
http://href.hu/x/5dqo
http://href.hu/x/5dqp
http://href.hu/x/5dqq
A borotvákat igyekszem a hétvégén megpucolni. Ha sikerül, készítek róluk néhány felvételt.
Az olivás ötlet jól hangzik - már máshol is olvastam -, legközelebb kipróbálom.

817

isti79, 2008. április 19. szombat, 14:39 (#)

olívaolaj, mint pre-shave? Erre én is kiváncsi vagyok!

818

Author Profile Page emberke, 2008. április 19. szombat, 15:10 (#)

isti79 (#817)
Hogy' szuperál a Slim?

819

isti79, 2008. április 19. szombat, 15:33 (#)

Még nem probáltam ki, olyan szupin nézz ki, h a vitrinben a helye. :)

820

Author Profile Page emberke, 2008. április 19. szombat, 16:45 (#)

isti79 (#819)
Nem gondoltam volna, hogy mutiba kell! Lehet, meggondoltam volna magam, ha előre tudom! ;-)

821

isti79, 2008. április 19. szombat, 17:11 (#)

emberke
Úgysem bírom ki, meg különben is kiváncsi vagyok h milyen a Futur-hoz képest!

822

mry, 2008. április 20. vasárnap, 11:53 (#)

Üdv mindenkinek!

Néhány hasznos info:

10 db-os egyiptomi LORD pengét a Savoya parkban az auchan-ban lehet kapni 139 Huf-ért. Nem tudom, hogy ez azonos-e a fentebb említett LORD pengékkel, de nekem elsőre eléggé élesnek tűnt (csak a timsó akadályozta meg, hogy elvérezzek.;) )

A Campona beli Douglasban pedig proraso termékeket láttam (igaz ez még decemberben volt, de ma délután ismét megnézem hátha van még nekik.)

823

Author Profile Page emberke, 2008. április 20. vasárnap, 14:17 (#)

mry(#822)
Üdv minálunk!

Kössz az infókat! Eddig csak 100 forintosban találtam Lordot, azt is csak egy helyen.

Timsót hol sikerült szerezned? Ugyan vettem a múltkor egy nagyobb korongot, de elviselhetetlenül marj a bőrömet. Így él a gyanú bennem, hogy nem is timsót adtak el nekem... :-(

824

Nyisz, 2008. április 20. vasárnap, 14:36 (#)

emberke
A DM-ben van Balea timsó, egész türhetö. De a legjobb szerintem, a Proraso stipic gel. Már nem tudom ki ajánlotta itt, de hála és köszönet érte. Nem mar-csip stb. csak vérzést állit el, de profin.

825

mry, 2008. április 20. vasárnap, 20:15 (#)

Üdv ismét!

Ma délután lecsekkoltam a Douglast, van nekik proraso borotvakrémük (én is ezt használom, szerintem jó), after-shave-jük (2 féle), valamint a fent említett vérzéscsillapító stiftjük.

Ami a timsót illeti tesco-ban vettem, nem biztos, hogy timsó, mindenesetre nem olyan elvistelhetetlen, valami olasz gyártmány (ezért gondoltam, h. timsó, mert valahol olvastam, hogy náluk vannak lelőhelyek...)

uff

826

Nyisz, 2008. április 20. vasárnap, 20:20 (#)

mry
Év elején mit össze rohangáltam Proraso aftershave-ért, de nem kaptam. Most már inkább rendeltem külföldröl, ráadásul olcsóbban. Pont most a meleg idövel jött el az aftershave ideje, istenien hüsit. :)

827

Mohikan, 2008. április 21. hétfő, 08:47 (#)

Ismét itt :)

Nos, megjött a Norton waterstone 4000/8000 az USA-ból, szállítással együtt 106 dollár volt (nem egészen hetven volt a kő, a többi a USPS), természetesen be kellett érte menni az Orczy térre vámolni.
Meglepi: vámmentesnek ítélte a vámos (az már más kérdés, hogy akkor mi a jó büdös francért nem postázták ki, mint ahogyan a sapkákkal tették?), így már csak röpke másfél órát kellett várnom a csomagom -térítésmentes- átvételére.

Egyre kevésbbé értem a vámolási elveket :)

Ezzel a Nortonnal azért valamivel könnyedebbnek tűnik a fenés, már csak azért is, mert jóval szélesebb mint az Arkansas, így felfekszik rá a teljes élhossz. Mondjuk ezzel se tudok -még- fenni :)

828

Author Profile Page emberke, 2008. április 21. hétfő, 13:59 (#)

Mohikan (#827)
Gratula a Norton kövekhez! Lehet, hogy még nem tudsz fenni, de ezeken könnyebben megy a tanulás is - mivel teljes hosszában felfekszik rá a borotva, ahogy mondtad.
Én remélhetőleg májusban szerzek be magamnak szintén egy 4k/8k kombó követ. És már alig várom, hogy élesen hazatérjenek a str8jeim sajtországból! :-D

Apropó! Ma bedöglött az otthoni gépem, így egy darabig szünetelnek a beszámolóim, teszteredményeim. Elére láthatólag két hét múlva folytatom.

829

faragott kép, 2008. április 21. hétfő, 20:35 (#)

Kartácsak!


Meg kell védjem a timsót.
A timsó csak akkor mar, ha összekaszaboljátok a képeteket.
Márpedig a Tízparancsolat második parancsolata is így hangzik:
"Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz..." :o)

És akkor sincs semmi ha csíp, ez is hozzátartozik a timsó (és a borotválkozás) fílingjéhez. (A borotva meg vág, mégsem használtok szőrtelenítő krémet az orczátokra.)
Fogadjátok hát el szegény timsót úgy ahogy van!
Nemcsípős timsó pedig nincs.

Javasolnám továbbá a koffeinmentes kávé, alkoholmentes sör és társaik kerülését is!:))
A guminőt majdnem kihagytam!!!:)

830

faragott kép, 2008. április 21. hétfő, 20:44 (#)

A parádi timsóbányászatról és timsófőzésről.

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/100_falu/Parad/pages/008_banya.htm

831

Author Profile Page emberke, 2008. április 21. hétfő, 23:50 (#)

faragott kép (#829 + 830)
Bearanyoztad az estémet!!! :-D
Nekem nem az a bajom hogy csíp, hanem hogy rosszabbul néz ki a képem utána, mint előtte. Irritálja a bőrömet, teljesen kipirosodik tőle! Az is lehet, hogy ez valami mesterséges cucc, aminek az összetevői nem egyeznek meg teljesen a természetben található timsóval. Vagy sületlenségeket beszélek???

832

mry, 2008. április 22. kedd, 08:14 (#)

Nos, igazad van, létezik mesterséges timsó is, sőt bizonyos "timsókat" műtrágyaként használnak a kálium, és nitrát (vagy nitrit?) tartalma miatt (ezeket nem javasolnám sebkezelésre :) ), sőt általában alumínium-oxidot is tartalmaznak.
Minap eltévedtem a zöldbolt oldalára, náluk lehet kapni természetes, alumínium-oxid mentes timsót.
(ha esetleg valamit nem írtam precízen elézést, nem vagyok vegyész, de majd tájékozódom) :)

@ faragott kép
Lenne 1 kérdésem: Az új borotvakést csak szíjon fented meg használat előtt, vagy kövön is?
(nekem azt mondta az eladó, hogy csak szíjon kell megfenni és lehet használni, bár bizonyos oldalak ezt nem támasztják alá...)

833

Author Profile Page emberke, 2008. április 22. kedd, 09:48 (#)

mry (#832)
Az eladók sokmindent mondanak... olyasmit is, amiről fi**juk sincs! Sajnos!
A kérdés az, hogy járt-e a borotva szakember (honmeister) kezében. Mert ha nem, és csak gyárilag fenték, akkor elég kellemetlen élményekben lehet részed. Én azt javaslom, kérd meg faragott képet vagy valaki mást (tudok neked javasolni egy-két embert), hogy fenje meg a késedet. Én két szerzeményemet is kiküldtem sajtországba fenni, mert közelebb nem akadt vállalkozó szellem. Már alig várom, hogy visszakerüljenek hozzám - az egyik igen makacs némber, és meggyűlt vele a honmeister baja! :-P

834

bubua, 2008. április 22. kedd, 12:03 (#)

sziasztok, végigolvastam az egészet, nagyon élveztem a beszámolókat.
egyelőre beszereztem egy sorozat prorasot, meg egy mühle pamacsot, amiktől az öreg m3 is megtáltosodott :) és már a merkurom is úton van németországból.
a kérdésem az lenne, hogy maradt-e valakinek gilette nyele eladó, illetve felesleges/licitálható feather pengéje, amire le lehetne csapni, esetleg közösen rendelni. a mai tervem szerint bic, lord és merkur pengéket újítok, de ahogy látom, előbb-utóbb kénytelen leszek kipróbálni a japánt is.

835

Author Profile Page emberke, 2008. április 22. kedd, 12:41 (#)

bubua (#834)
Üdv közöttünk, és gratula a friss szerzeményekhez!
Mit értesz pontosan azon, hogy "gillette nyele"? Úgy érted, hogy Gillette borotva eladó? Mert az egyik "gráci", vagyis Gillette Slim állítható borotva, ott árválkodik még a szekrényemben - "testvérkéi" már kiröppentek.

836

creativehun, 2008. április 22. kedd, 15:40 (#)

Üdv: bubua...egy Gillette slim nekem is fent van a vaterán épp most,plussz mellette még akad egy-két darab idehaza is.Ha konkrétan borotvára gondoltál és van valami elképzelésed akkor nyugodtan nyomj egy mailt a safetyrazor@citromail.hu címemre és küldök át pár képet azokról a borotvákról amik jelenleg a birtokomban vannak és eladásra várnak./ 1 db állítható-Gillette adjustable 1-9 slim twist razor black handle és 2 db Gillette slim twist razor made in England/.Üdv:Creativehun

837

Author Profile Page emberke, 2008. április 22. kedd, 16:08 (#)

Uraim!

Íme egy jó ügy, és egyben egy remek lehetőség:

http://badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=40621

Borotvák jó áron:

http://badgerandblade.com/vb/showthread.php?t=44498

Én tuti, hogy rendelek Ray-től néhány borotvát. A kérdésem a következő, ki akar beszállni egy közös rendelésbe - és így spórolni pl. a szállítási költségen? Ki mit szeretne, és mennyit hajlandó rá áldozni - mármint az alku szempontjából?

Várom válaszaitokat!

838

creativehun, 2008. április 22. kedd, 17:12 (#)

Csak szólok mielőtt berendelsz...hogy rövid időn belül itt lesz pár darab borotva...szabad válogatási lehetőséggel...reáálisan árazva...bővebben ha megérkeznek...többek közt. pl fat Boy is. http://kepfeltoltes.hu/view/080422/25ac_3_www.kepfeltoltes.hu_.jpg Üdv:Creativehun

839

Author Profile Page emberke, 2008. április 22. kedd, 17:38 (#)

creativehun (#838)
Szééép fogás!!! Gratulálok! ;-)
Egy kis gondoskodással és szeretettel szépen fel lehet őket pucolni!
Sajnos az a darab, amit keresek, nincs köztük... :-(

840

Kuyoshi, 2008. április 22. kedd, 18:17 (#)

Gratula mindenkinek a fogásokhoz.
Anyám szólt, hogy megjött a Feather Popular borotva és az 50 Feather penge.
Hozok is ide a koleszba, mert a Feather után a Lord kínzás. Lehet, hogy még rápakol a műanyag wilki borotva, de ez így nem jó.
Na de sikerült jó habot kihoznom a Mühle szappanból :D Nem olyan, mint a Proraso, az jobban tetszik, de ez is jól siklik. Szóval jövő héttől Feather borotva+penge lesz a koleszban. Kíváncsi vagyok rá. Lehet, hogy már otthon kipróbálom :D

841

creativehun, 2008. április 22. kedd, 18:55 (#)

Köszönöm az gratulációt..:))) Azt hiszem szeretetben és gondoskodásban nem lesz hiány.remélem meghálálják.Üdv:Creativehun

842

bubua, 2008. április 22. kedd, 21:20 (#)

emberke! igen, arra gondoltam, egy gillette borotvára. meg lehet tekinteni őket valahogy?
creativehun! küldtem mailt.

mai tapasztalatok:
campona douglasban találtam tégelyes proraso borotvakrémet, most már az is van a tubusos mellé (az a mammut douglasból)
budaörsi auchanban van gillette, wilkinson és LORD penge, ez utóbbiból betáraztam (109ft/10db)
diósdi intersparban csak az eldobható vackok vannak, furán nézett rám a pénztáros, hogy minek nekem hagyományos penge. hát ha még azt is tudta volna, hogy a táskámban ott lapul két csomag lord :)

843

creativehun, 2008. április 22. kedd, 21:35 (#)

emberke: sorry csak most tudtam válaszolni...mail ment...
bubua: hmmm... nézem de egyenlőre még nincs a fiókban csak emberke mailje,nézd meg kérlek ..esetleg nem lehet,hogy véletlenül elnyomtál egy betüt? Akinek nem tudok ma már válaszolni attól elnézést kérek de bitang korán 04.00-kor kell kelnem ugyhogy ..nem tudok sokáig maradni.Üdv:Creativehun

844

Author Profile Page emberke, 2008. április 22. kedd, 21:37 (#)

bubua (#842)
Persze, hogy tudok küldeni képeket! Küldj egy e-mailt a blogomon keresztül, és küldök róla felvételeket - katt a nevemre, majd onnan a "teljes profil"-ra a jobb oldali menüben.

845

faragott kép, 2008. április 23. szerda, 17:54 (#)

832 mry

Javaslat:
Még mielőtt bármivel megfennéd habozd be orczádat és lehetőleg egy simább területen (úgy 30 fokos szögben tartva a borotvát) kíséreld meg leborotválni az szőrt.

1. Könnyedén vág anélkül, hogy húzná a szőrt.
Ne csinálj vele semmit, majd a következő borotválkozás előtt elég a szíj.

2. Se nem vág, se nem húz. Ha tudod cseréld vissza, ha nem akkor először kövek, utána szíj. Jó munkát!

3. Vág, de kicsit húzza a szőrt. Ez az általános. Kő nem kell, szíj elég.


Azért is célszerű rögtön megkísérelni a borotválkozást, mert így legalább azt is megtudod, hogy milyen volt az él még mielőtt nekiálltál "élesíteni".:))))

Ha fenés közben szeretnéd eldönteni, hogy elég éles-e már a késed, akkor javasolják a hajszál-tesztet.
Húzz ki egy rövid hajszálat (más hajából ha neked kellemetlen:) és a hajhagymával ellentétes végét fogd meg. Úgy középtájon próbáld meg elvágni. Ha gond nélkül megy, akkor elérted a maximumot. Ha nem, akkor se keseredj el. Nekem sem sikerül mindig így megfennem, de ha majdnem ennyire éles akkor is lehet vele borotválkozni.:)

Tanács: fenéskor csak lassan, nyugodtan, gyengéden, folyamatos mozdulatokkal. Mindig feküdjön fel a penge, mindig háton fordítsd. Kezdetben max. saját súlyának kétszeresével és ez csak csökkenjen a vége felé.
Egy rossz mozdulat és kezdheted újra. És ez a legkevesebb.

Ugyanakkor azt tanácsolnám (hacsak nem valami méregdrága beretvát szereztél), hogy kezdj neki bátran magad. Nem fogsz semmi helyrehozhatatlant csinálni.

846

creativehun, 2008. április 23. szerda, 18:17 (#)

nagy nap ez a mai végre az első csomi megjött és benne egy..1963 GILLETTE Adjustable Safety Razor I -3 tip. készülékkel:) Nagyon ari jószág.tapasztalat Amerikából 8 nap alatt itt volt a csomag.Ezt roppant pozitív eredménynek veszem :)) A végén még jó véleményem lesz a postáról...:)))) Üdv:Creativehun

847

faragott kép, 2008. április 23. szerda, 19:55 (#)

845

Kipróbáltam, hogy az én kis gagyi borotvakésem elég éles-é.
Nos darabolja a női hajszálat is, ami ugyebár vékonyabb szálú.:)))
Milyen lehet akkor egy megfent DOVO Bergischer Löwe vagy egy jobb Thiers-Issard???:)))

848

bubua, 2008. április 23. szerda, 23:35 (#)

Na uraim, bejárattam a kis Merkur 42-met, Lord pengével. Igazán jó érzés, ahogy közvetlenül arathatok az arcomon, mindenféle műanyag közdarabok nélkül :) Bemelegítésképpen 2x mentem szőr mentén, és egyelőre az eredménnyel is elégedett vagyok. Ráadásul meglepő módon meg sem vágtam magam :)
Orosz Úrnak ezúton köszönöm meg, hogy felnyitotta a szemünket!!! És persze a többieknek is a sok hasznos okosságot.

emberke: alszom rá még egyet ;)

849

Sleever, 2008. április 24. csütörtök, 13:15 (#)

faragott kép

Ez az olivaolajas megoldás ez tényleg bevállik pre-shave-nek?
Nem kontárkodás egy kicsit? Végül is találtam itthon egy kis szűz olíva olajat meg illóolajaim is vannak :-)


Egyébként rég nem írtam beszámolót nektek, vettem egy Wilkinson biztonsági borotvát, szerintem is tökéletes kezdésnek. Első kipróbálása után elszálltam agyilag, aztán kicsit bátrabb lettem és össze vissza szabdaltam magam, de ez bármilyen eldobhatóval is megoldható. Sokkal, de sokkal olcsóbb és precízebben lehet vele dolgozni. Ez a több pengés módszer lásd. mach3 nagy hazugság. Össze-vissza csuklik és 500Ft/db-ért szerintem jól bele is dolgozza a koszt a bőrbe.

A Wilkinson pengékkel is többé-kevésbé meg vagyok elégedve, de kipróbálnék egy pár dobozzal másokat is.
Mit tudtok ajánlani?

Érdeklődtem a különböző borz borotvapamacsok felől és ha valakinek az elhalt hámsejtek/arc tisztítására is kell a pamacs - mint nekem, akkor a pure badgert, vagy max. a best badgert ajánlják. Csak gondoltam megosztom veletek ezt az infot., hátha valaki nem tudja. A Super Badger/vagy Silver Trip túl puha és álítólag a többségnek nem jó.

850

faragott kép, 2008. április 25. péntek, 10:03 (#)

849 Sleever

Kontárkodás??????????
Olvasd el a legjobb pre-shavek összetételét!
Majd mindegyik olíva olaj alapú. Sőt érzékeny bőrre kifejezetten csak ezt ajánlják.
Tehetsz még hozzá egy kis mandula, szezám stb. olajakat is és némi illóolajat (levendula, kamilla, tea-fa, narancs, menta stb.) Ami ezeken kívül egy "profi" pre-shave oil-ban található az csak a gyártási költségek csökkentése, az eltarthatóság növelése ill. a marketing végett van benne.

Persze ha valakinek jobban esik százszoros árat adni valamiért csupán azért, mert rá van írva arra a picinyke csilivili üvegcsére hogy Ferrari, NASA, Csonka Pici, Hugo BOSS, Stohl Buci, Proraso, vagy Prospero vagy akármi :)), azt a világért sem szeretném abban megakadályozni, hogy a pénzét arra költse.
Mint ahogyan senkit nem szeretnék meggátolni abban sem, hogy a sírhantot Sir Hant-ként ejtse!:)))
Szabacccság van! Ha valakinek a sima olívaolaj nem elég drága.....:)

Részemről örömömet lelem benne, hogy magam készítek el valamit, kísérletezgetek.

851

Kuyoshi, 2008. április 25. péntek, 14:24 (#)

faragott kép
Mikor kell felvinni? Miután a melegvizes borogatással megpuhítottam a szőrt? Na és várni kell valamennyit, mielőtt habot viszek az arcomra?

852

creativehun, 2008. április 25. péntek, 16:30 (#)

Anélkül ,hogy elolvastam volna a mai hozzászóllásokat az imént bortoválkozásomhoz extra szűz olivaolajat használtam pre shave célra.MIt mondjak...tökéletesen bevált.Jó alaposan felpuhítottam az arcbőrömet forró vízzel és utána bedörzsöltem az olivával...majd következett a jól bevált rend szerinti borotválkozás.Ugy érzem ez a dolog működni fog....ugyhogy faragott képhez hasonlóan mindenkit csak bíztatok a kisérletezésre,próbálkozásra.Üdv:Creativehun

853

Nyisz, 2008. április 25. péntek, 18:42 (#)

faragott kép #850
Nemtom miért pont a Proraso-ra vagy kiakadva. Megjegyzem, speciel pont eme gyártó pre termékében nincsen oliva olaj.

854

faragott kép, 2008. április 25. péntek, 20:23 (#)

851

Menetrend: zuhany, majd extra szűz olívaolaj, utána habkészítés (rozsdamentes tál úszik a csapba engedett melegvizen, borotvafenés bőrön habos orczával, borotválás szőrirányban, újrahabozás, borotválás szőrnövekedéssel ellentétes irányban, timsó (semmi sziszegés:))).

Vásár és ünnepnapokon Chanel Antaeus After Shave Balm. Nnnna aaaaz......egy borotválkozás utáni balzsam.
Nem köhögni!! :))) Nem én vásároltam.
Nejeckétől kaptam egyenesen Paríból.
Mert megérdemlem.:))

855

faragott kép, 2008. április 25. péntek, 20:33 (#)

852

No ugye!:)))
Az olívaolaj azt hiszem az egyetlen, amelynek pl. természetes antioxidáns tartalma is van. Ugyanakkor tartózkodni kell a nem tisztán préseléssel kinyert olajaktól, mert azokban oldószermaradványok is lehetnek.
Próbálj ki egy adagot levendula olajjal, egy másikat teafa olajjal, stb. Én kiürült illóolajos üvegeket használok.
A patikákban pedig gyógyszertári minőségű kimérős valódi illóolajakat lehet vásárolni a bolti ár töredékéért, ráadásul garantált minőségben, ami a boltiakról nem mondható el.

856

faragott kép, 2008. április 25. péntek, 20:38 (#)

853

Még olíva olaj sincs benne???

Akkor kend a macskára!:))))

Na jó csak viccelek. Biztosan nagyon jó a Proraso, de próbáld ki nyugodtan az extra szűz olívaiolajat is!
Meg fogsz lepődni!

857

faragott kép, 2008. április 25. péntek, 21:03 (#)

Közben néhány tapasztalat a borotvakés fenéséről.

Elgondolkodtam rajta, hogy milyen kövekkel fenhették borotváikat nagyapáink. Néhányan bizonyára arkansas vagy belga kövekkel, de őszinte borzadással olvastam, hogy még puha kaszakövet is használtak borotva fenéséhez. (A Csík megyei Szépvízen állítólag finom köveket is faragtak.)
Feltehetően tehát a többség egy mai szemmel nézve durva kövön fent, majd polírozóanyaggal bekent vásznon, vagy bőrön finomította az élt és a végén sima bőrön fejezte be a fenést.
Volt itthon egy kis zöld porfesték (Króm-oxid), ami köztudottan igen finom polírozásra is alkalmas.
Kipróbáltam és működik. Utána sima bőr (olívaolajjal ápolt.)) és az él tökéletes.

858

Sleever, 2008. április 25. péntek, 21:51 (#)

Nem tudom, nekem azt mondták a ,,szakértők", hogy az olivaolaj majd jól eltömíti a pórusokat és tele leszek pattanásokkal, de azok alapján amit írtatok, következő alkalommal kipróbálom.
Elég elős az arcszőrzetem..., ha beválik visszavonok mindent :-)

859

mry, 2008. április 26. szombat, 08:07 (#)

Üdv!

Először is köszönöm a jó tanácsokat a borotva "élfelmérésével" :) kapcsolatban.

Való igaz, a német nassrasur.com oldalon három fajta polírpasztáról beszélnek:
1. zöld: Króm-oxid tartalmú
2. piros: vas-oxid tartalmú
3. fekete: grafit tartalmú

a szemceméretekben nem vagyok biztos, de a zöld az kb 0,3 mikron körül van, ami nagyjából egy 12000-es japán vízfenő kőnek felel meg.
Többen ajánlják a zöld pasztát a kövön való fenések közötti periódusok megnyújtására.

Egyébként mindhárom színű polírpaszta fesékekben használatos pigmenteket tartalmaz, ami fetékboltokban porfestékként beszerezhető.

A kövekhez pedig még annyit, hogy van egy másik természetes vízfenőkő, mégpedig a thüringiai. Erre vonatkozó magyar oldalt nem találtam, de a http://www.mst-mueller.de/ oldalon meg lehet nézni. Ez állítólak kb. 6000-nek felel meg.

860

Author Profile Page emberke, 2008. április 26. szombat, 10:03 (#)

faragott kép (#847)
Nem az a lényeg, hogy milyen márka, hogy mennyit adtál ki érte; hanem, hogy jó minőségű acélból van-e, és megfelelő élt raktál-e bele!

bubua (#848)
Gratulálok!
És tudok várni... ;-)

Sleever (#849)
Ha megérkeznek végre a pengéim, összeállítok egy "sample pack"-et.

faragott kép (#850)
:-D és +1 a kísérletezgetésre!

creativehun (#852)
+1 - habár én még tesztfázisban vagyok! ;-)

faragott kép (#854)
:-D

A gépem megjavult, és ha lesz szusszanásnyi időm, írok majd egy röpke beszámolót az oliva olajas sztoriról is. ;-)

861

Kuyoshi, 2008. április 26. szombat, 10:57 (#)

emberek ( nemcsak emberke :D )
Most próbáltam a Dorco (koreai) pengét. Elsőre mint a Feather, talán még jobb is kicsit. De ez lehet, hogy azért van, mert az előző trauma után több idő telt el, és pihentebb a bőröm.
De annyi tuti, hogy első alkalommal nem rosszabb a Feather-nél.

862

xeno, 2008. április 26. szombat, 13:51 (#)

Üdv mindenkinek!

Csak szeretném megköszönni a hasznos infókat amiket adtatok itt a hozzászólásokban.
Már én is a "retro" módon borotválkozom!

Mindig is gondom volt a borotválkozással, nagyon erős a szakálam, kipróbáltam rengeteg borotvát borotvahabot,gélt, de mindhiába csak nem volt egyik sem az igazi, húzta a bőrőmet a borotva ha már 4-5 napnál tovább használtam.
S ugye nem két fillér bele a pótfej...
Valamint gélből se olcsót vettem G*ll*tt* Sensitive gel ez jött be a legjobban bőrömnek, de a tökéletestől messze volt.

Szóval minden reggel elég nyögve nyelősen álltam neki a dolognak, illetve pihentettem a bőröm napokig, ami jó nagy borostát eredményezet...

Múlt héten beszereztem a szükséges dolgokat, de a borotvaszappan elég szűk keresztmetszett volt. (Balea)
Tegnap beszereztem a már it nagyon "jónevű" olasz szappant és hát el sem hittem, hogy így is lehet.
Alig akartam abbahagyni reggel a borotválkozást :) szóval hihetetlen volt 8 kor borotválkoztam, de 10:30 kor még simán éreztem a hűsítő érzést. S persze szépen akadásmentesen tette a dolgát a penge.
S bébipopóarcbőr lett az eredmény amit már évek óta nem éreztem.

Nem értem, hogy a "nagy" nevű kozmetikai cégek miért ilyen drága szeméttel árasztják el a piacot mikor jóval gazdaságosabban, iszonyatos minőségi ugrást lehet elérni. Na mindehy, már nem az én bajom!!!

Lehet kipróbálom még ezt az oliva olajos módszert is, bár nemtom hova lehet fokozni . :)

Egyébként aki már próbálta az oliva olajat:
Nem pattog ki tőle a bőrötök? illetve milyen mennyiséget használtok belőle?

Üdvözlettel,

Xeno

863

creativehun, 2008. április 26. szombat, 15:45 (#)

Üdv Mindenkinek! Kuyoshi: a sample packből pont a Dorcot nem próbáltam még ki de ezek után az fog következni.Xeno:igaz,hogy én a beszámolóm óta csak kétszer borotválkoztam ..igaz mindkétszer olívaolajat használtam pre célra...ugyhogy hosszutávu hatásairól a módszernek még nem tudok beszámolni...de ezen két alkalommal semminemü negatív hatását nem tapasztalatam csak pozitívot...kipatttogzás vagy irritációt..esetleg póruseltömődést egyáltalán nem vettem észre.A használt mennyiség nálam az üveg kupakjának kb. a felét tette ki.Aztán még egy szó erejéig...hogy vajon a jónevü gyártók miért szeméttel árasztják el a piacot???Hááát ha logikusan gondolkozunk erre is megvan a magyarázat....ami az Ő szempontjukból logikus is.Vegyük például a borotvákat...én most egy hatvanas évek elején készült slimet használok....ami azt jelenti,hogy ez a kis édes 48 éves...gondoljunk csak bele ezen idő alatt mennyi ócskaságot vettem én is meg...mindenfajta kacatokat...amikhez azóta már fejet sem lehet kapni...holott már akkor is ott volt a tökéletes megoldás...na igen.-..csak akkor nekem és a hozzám hasonlóknak nem tudtak volna eladni az elmúlt évtizedek alatt egy csomó szemetet..ami aztán irritációt okozott....ugyhogy vehettem külön hozzá ilyen olyan krémet..stb stb....gondolom mindenki szabadon tudná folytatni a gondolatmenetet...mert ez sajnos rengeteg dologgal így van...akár régi tv vagy épp hűtő ...vagy egy csomó más termék amik anno 40-50 évet kibírtak a mostani sorstársukat meg 4-5 évente ki kell cserélni...Egyszóval...az egész világ eladni akar..és ekörül forog minden egy kis marketinggel megtámogatva,hogy amit nem is akarunk megvenni a végén azt is megvegyük...Üdv:Creativehun

864

isti79, 2008. április 26. szombat, 16:12 (#)

faragott kép
+teafa olaj az nem is rossz ötlet hozzákeverni, mivel annak van egy természetes antibakteriális hatása. lásd.: sok pattanás elleni kence tartalmazza.

865

Author Profile Page emberke, 2008. április 26. szombat, 17:06 (#)

xeno (#862)
Üdv az elégedett "retro fanok" között! ;-)
Örülünk, hogy jó szolgálatot tehettünk - Orosz Péter és mások nyomdokain!

creativehun (#863)
+1 arra, amit mondtál!

866

creativehun, 2008. április 26. szombat, 17:59 (#)

Pár gondolat az illóolajokról ...ugy általában. http://www.goloka.hu/cgi-bin/magyar/webaruhaz/commerce4.cgi?page=Illoolajok.htm&cart_id=1193443764.687
Ez a link pedig a szantált kedvelőknek. emberke..:)))) ja...és én is ..jut eszembe..:)) http://natur-bolt.hu/product_info.php?products_id=1190&osCsid=dc2gm3trqsemr2jhbufodd7bq4

867

faragott kép, 2008. április 26. szombat, 17:59 (#)

863 Creativehun

Messzemenőkig egyetértek. Meggyőződésem szerint nem tartható fenn egy olyan "fejlődés", ami tökéletes idiótát csinál az emberekből ( manapság fogyasztónak hívják)pusztán azért, hogy minden szart és minél gyakrabban el lehessen adni neki.
Meg kell tanítani az embereket pl. borotválkozni!

1. Nem szennyezzük a környezetünket sokmilliárd eldobható műanyag szarral.
2. Tökéletesebb eredményt érünk el.
3. Nem hízlaljuk a buxáját azoknak, akiknek már így is jóval nagyobb vagyonuk van, mint ami indokolható.

868

Author Profile Page emberke, 2008. április 26. szombat, 19:21 (#)

creativehun (#866)
Köszönöm!

faragott kép (#867)
:-D
Ezt szépen mondtad! Faragott kép "for president"! ;-)

869

Author Profile Page emberke, 2008. április 27. vasárnap, 16:50 (#)

faragott kép (#814)
Végre volt egy kis időm pucolgatni, fotózgatni. Íme az eredmény:

http://docs.google.com/Doc?id=dfg7335p_0fk7bwrd7

Dobj meg egy e-maillel, ha kérdésed van.

870

isti79, 2008. április 27. vasárnap, 17:03 (#)

emberke
Te már borotválkoztál már str8-el?

871

Author Profile Page emberke, 2008. április 27. vasárnap, 19:14 (#)

isti79 (#870)
Még sajnos nem, mert a borotváim még mindig nem jöttek meg... :-(
Hétfőn feladják az egyiket, ha minden igaz, a másik meg "honemeistert" vált - egy kissé makacsnak bizonyult.

872

Nyisz, 2008. április 27. vasárnap, 20:46 (#)

Kipróbáltam az olivaolajos preshaw-et!
Meg kell vallani nagyon jó! Annyi gondom volt csak, hogy nagyon felpuhította a börömet és igy volt 1-2 vágás. Óvatosabban kell bánni a borotvával ez esetben és akkor nem lesz baj. A penge remekül csúszott, sem irritáció sem pórustömödés nem volt.

873

faragott kép, 2008. április 28. hétfő, 17:37 (#)

869

Ha jól látom utólag készült alu nyelük van ?? Valamilyen "fodrász-KTSZ" hagyatékból valók????

874

Author Profile Page emberke, 2008. április 28. hétfő, 18:25 (#)

faragott kép (#873)
Igen, a nyelük valóban borzalmas. Alumíniumból vannak, és éppen ezért nem ártana nekik valami normális nyelet csinálni. Kihívás, de kezdő lépés a str8ek sajátkezű átalakításához. A pengék ugyanakkor teljesen épek, és sztem csak egy kis fenésre van szükségük.

875

mry, 2008. április 29. kedd, 13:52 (#)

emberke

Gratulálok a borotvákhoz. Hol sikerült ilyen szép pengékre szert tenni? Valamilyen bolhapiaci szerzemény?

Valóban jó állípotúak a pengék, bár az elsőnél mintha a penge középső része homorú lenne. (Érdemes letenni asztalra, ha a közepénél átlátni az asztal és a penge között, akkor kicsit több meló van vele.) Okosok azt írták több helyen, hogy a penge akkor jó, ha "mosolyog", vagyis a középső részének van egy kis hasa. (Én nem értek hozzá, csak ezt olvastam.) Mivel sikerült ilyen szépen megtisztítani a pengéket? Vagy nem volt rajtuk rozsdafolt? Nyél, és szegecs (vagy csapszeg) készítésével kapcsolatban ajánlanám figyelmedbe a nassrasur.com fórumát (már ha a német nyelv nem okoz gondot:) ) elég jó dolgok vannak fönn.

876

creativehun, 2008. április 29. kedd, 14:46 (#)

Kedves Barátaim.Örömmel tudatom minden olyan személlyel aki megkeresett érdeklődésével,hogy a multkor általam említett csomag megérkezett..ennek okán eladóvá vált több szép darab....Pl a teljesség igénye nélkül... GILLETTE FAT BOY1-9 D4, GILLETTE SLIM 1-9 H1,GILLETTE SPEED C1,GILLETTE BLACK 1-9,GILLETTE GOLD SUPER SPEED,TRACT 11,GEM MICROMATIC,RED TIP B3.Az esetleges érdeklődőknek kérésre küldök képet.Üdv:Creativehun

877

Author Profile Page emberke, 2008. április 30. szerda, 21:32 (#)

mry (#875)
Köszönöm! :-D Igen, bolhapiacról újítottam ezeket. Azért néznek ki ilyen jól, mert az öreg, aki árulta őket, valami gépzsír szerű anyaggal vastagon megkente a pengéket.
Azt hiszem, a kép csalóka, mert nekem mindegyik egyenesnek tűnik. Igaz, van amelyik a "sarkától" az orra felé szélesedik. Ha sikerül megvennem egy srác Norton köveit, akkor ki is próbálom a fenést ezeken a borotvákon - hacsak nem csap le rájuk valaki... ;-)

878

bubua, 2008. április 30. szerda, 23:01 (#)

élménybeszámoló
négy retro borotválkozáson vagyok túl (merkur classic 42 / 1904), de még nem sikerült megvágnom magam. lehet, hogy valamit rosszul csinálok? :)
a harmadik menet mondjuk kissé rázós volt, mert szárazra sikerült a hab, ráadásul pont akkor próbáltam be a lefelé-lefelé-balra-jobbra mintázatot, és ettől egész nap nyúzott arcom volt tőle, de túléltem, sőt, már ki is hevertem :) a negyedik menet igazán jóra sikerült, persze most megint csak lefelé húztam.
kis áruházi pengekörkép auchan budaörs
-protector power 1200ft/db
-protector 1000ft/db
-m3 700ft/db
-wilkinson 52ft/db
-orosz gillette 48ft/db
-lord 10.9ft/db vettem is egy csomaggal biztos ami biztos :)

879

mry, 2008. május 1. csütörtök, 11:11 (#)

Üdv Barátai az Borotvának!

Csatlakoztam fargott kép-hez a gondolkodást illetően, meg 1 kicsit nézelődtem a neten, és új eredményről tudok beszámolni. Borotvaszappan házilag! Van 1-2 oldal, ahol leírjáj, hogyan lehet otthon ilyet főzni. Mivel nem nagyon találtam sehol szappanlúgot, meg nem akartam a konyhát kémiai laborrá változtatni, más utat választottam. Apósom évtizedek óta baba szappant használ borotválkozáshoz, gondoltam kipróbálom! És bejött! Feldaraboltam, felmelegítettem (hogy megolvadjon)hozzáadtam némi olívaolajat, meg egy kis ricinusolajat (hogy jobban csússzon), illóolajakat, majd kiöntöttem egy nagyobb joghurtos pohárba, és hagytam kihűlni. Jelentem, jól működik. Igaz annyira nincs jó habja, mint a Proraso-nak, viszont kb tizedannyiba kerül. És nem mellesleg az asszony meg is jegyezte, hogy milyen jó illattom van! :)

Jó kísérletezgetést!

880

Kuyoshi, 2008. május 1. csütörtök, 12:09 (#)

Na, én is kipróbáltam az olívát pre-ként. Nem tudom, hogyan, de most még szebb maradt a bőröm. Meg jobban is vágott a Dorco, ami 2. alkalommal volt használva.
Már csak kellene kis illóolaj bele és pofás kis készítmény lesz :)

881

isti79, 2008. május 1. csütörtök, 13:27 (#)

m3 700Ft/db??? És ezt is max 3-4 alkalom után ki kell dobni....ez csöppet elgondolkodtat!!!

882

creativehun, 2008. május 1. csütörtök, 14:00 (#)

Kuyoshi:A 866-os Hsz-ben linkelt golókás oldalon ha jól számoltam 27 féle illóolaj kapható /szerintem/ reális áron.
Isti 79: Nálam még anno. amikor használtam 10-12 borotválkozást szoktak kibírni a Mach3 betétek anélkül,hogy ne húztak volna...ez fajlagosan kb. 70 forint/borotválkozás fajlagos költségre tehető..persze boltja válogatja mert lehet,hogy van aki ennél valamivel olcsóbban vagy épp drágábban vette.Ezzel szemben a penge ára még ha az idehaza legdrágábbnak számító Merkurt veszem alapul..10 penge az Extrametálnál..1416 ft...tehát 141 Ft/db.....ez ha átlagosan 4 alkalommal használjuk...akkor is csak 35 Ft/borotválkozás fajlagos költség jön ki...és ennél csak jobbak lehetünk árban...pedig már ez is fele költség nem beszélve arról a nem elhanyagolható tényről...hogy nem az eldobható "MŰ" anyagok gyártását támogatjuk és arról a pozitív feelingről ami a hagyományos borotválkozás érzetével együtt jár...na és persze azokról a felfedezésre váró rejtelmekről amik szinte hobbivá teszik ezt a dolgot...mint pl az olvaolaj kipróbáálása ...és keverése illóolajokkal vagy épp a házi szappankészítés rejtelmeibe való belmélyedés...fura módon ez valahogy soha nem jutott anno eszembe.:)))Még szerencse,hogy most közel 4 nap áll a rendelkezésünkre a kisérletezgetésekre.További kellemes hosszu hétvégét mindenkinek és jó kisérletezgetést.Üdv:Creativehun

883

Kuyoshi, 2008. május 1. csütörtök, 15:49 (#)

creativehun
A goloka is írja, hogy a szantál jó borotválkozásra.
"A zsíros bõr kiegyensúlyozására is alkalmas. Hasznos a pattanások ellen. ... Csillapítja a szõrtüszõgyulladást."
Csak viszont 1000,- a postaköltség. Most még megnézem a városban, hogy mennyiért van. Egy darabért nem éri meg netről rendelni.

884

creativehun, 2008. május 1. csütörtök, 16:05 (#)

Kuyoshi: Ez komolyan mnondom elképesztő..1000 ft postaköltség ez a pofátlanság kategóriába tartozik ..ha belegondolok,hogy a GFT ingyen küldte a csomagját ..és a pengék csomagköltsége is csak 3-400 ft körül volt...ja és nem országon belül hanem Angliából.A fene aki ezt érti...elég fura marketing.Ezzel elveszítenek egy széles réteget akik neten rendelnének...mert 1300 forintos terméket ki rendel meg 1000 forint postaköltséggel??

885

Kuyoshi, 2008. május 1. csütörtök, 16:46 (#)

Azért van, mert csomagküldősökkel küldetik, nem a Postával. Namármost ez a Posta miatt alakult ki. Bár nekem nem volt eddig gondom a Postával *kopp kopp* A csomagosok meg alap 1000 Ft-ért visznek ki csomit. Van egy bizonyos limitük, amennyit ki kell fizetni minimum. Van, amelyik méretre, van, amelyik súlyra mér. De az is felháborító, hogy a Posta is kb. annyiba lenne, mint Angliából.
Ezért szoktak a csomiküldősnél kb 15000 Ft-os összeg fölött ingyen szállítatni. De az egy illóolajosnál kicsit magas összeg, műszakisnál már elfogadható, mert csak pár cucc van ezen összeg alatt.
Ez a nagy büdös helyzet itt Mo-on.

886

Author Profile Page emberke, 2008. május 2. péntek, 21:32 (#)

bubua (#878)
Gratulálok a sikeres akciókhoz! ;-)
Egy jótanács: nem kell az első két hétben erőltetni a szőrrel szemben menetet, és max 3 menetet menj - de sztem a kettő is éppen elég. Lehet, hogy nem lesz babapopsi az arcod, de legalább fokozatosan hozzászokik az új szerszámhoz, pengékhez. A harmadik héten aztán adhatsz bele apait, anyait.
Még valami. Ha oldalirányt is mész, akkor azt a nyitó le és a záró fel kör között tedd.

mry (#879)
Gratula a szappanhoz!
Tudja esetleg valaki, hogy mivel lehetne a habot stabilizálni? Mert sztem a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy hamar összeesik a sima szappan habja - illetve nem lesz elég tömény. Legalábbis én így tapasztaltam az általam tesztelt természetes szappannal.

Kuyoshi (#880)
Hasonló tapasztalataim voltak. Lsd blogom.

isit79 (#881)
Én már nem gondolkodom, mert tudom a választ! ;-)

creativehun (#882)
Teljesen egyetértek! Mi nem csak költséghatékonyak, de környezetbarátabbak is vagyunk!

Igyekszem pótolni az elmaradásaimat. Két beszámoló már fel is került a blogomra. A többi majd még érkezik.

Jó pihenést mindannyiunknak!

887

mry, 2008. május 3. szombat, 08:58 (#)

Nos, mint említettem, én babaszappannal kísérleteztem, a hab nem volt olyan telt, mint a proraso-nál, de simán kibírta a borotválkozás időtartamát, nem esett össze. A síkosítási képességével volt egy kis probléma, ezért került bele oliva-, és ricinusolaj. Azt írták még pár helyen, hogy egy kis agyag (bentonit, vagy kaolin) hozzáadásával lehet segíteni a hab teltségén. Én ezt kihagytam, mivel nem volt 5letem, hogy honnan szerezzek agyagot.

Ja, még egy dolog. Látott már valaki új lord bortvakészüléket?
Én igen! 450 Ft. 5 db pengével.

888

Nyisz, 2008. május 3. szombat, 12:41 (#)

mry #887

Glicerint nem kellene tenni bele? Minden nivósabb borotvakrémben-szappanban van dögivel.

889

faragott kép, 2008. május 3. szombat, 19:16 (#)

879 mry

Óriási ötlet!!
Emlékeim szerint a lanolin (birkagyapjú-zsír) valamelyik méregdrága ánglius borotvaszappan legfontosabb alkotója. Nátrium-hidroxidot pedig nem nehéz szerezni.
Itt ( http://de.wikipedia.org/wiki/Seife )azt írják az okosok, hogy a borotvaszappanok nagyobb arányú sztearinnal készülnek, amitől a hab krémesebb és stabilabb lesz. Továbbá a Na-hidroxid (nátronlúg) mellett K-hidroxidot is használnak, amitől simább és jobban habzóbb lesz.

Asszem van is itthon egy kis babaszappan.:)) Kezdem is a kísérletezést!!!!!

Azon meg nem csodálkozom, hogy az asszonyoknak tetszik a babaszappan illat. Persze ha csak a büfiztetési reflexet váltja ki belőlük akkor nem az igazi a hatás.:))

890

faragott kép, 2008. május 3. szombat, 19:20 (#)

888 nyisz

a glicerin tudomásom szerint az elszappanosítás során "magától" keletkezik.

891

faragott kép, 2008. május 3. szombat, 19:28 (#)

887 mry

A síkosítási képesség a borotvaszappanok alkálikus (lúgos) kémhatásától van. A recepteket ugyanis úgy állítják össze, hogy az elszappanosítás után maradjon egy kis lúg, ami nem semlegesítődik a zsírok, olajok által.

892

faragott kép, 2008. május 3. szombat, 19:35 (#)

Hoppá!!!! Most olvasom, hogy a kakaóvaj 34%-ban tartalmaz sztearinsavat. Van itthon!!! Már csak egy kis nátronlúg kéne, de lehet, hogy az is van valahol.
Egyébként kiváló zsírtalanító anyag tűzhelyek stb. tisztításához.

893

faragott kép, 2008. május 3. szombat, 19:43 (#)

No és kapható gyertya-sztearin is.

Asszem minden megvan a borotvaszappanhoz.:)))

894

Kuyoshi, 2008. május 3. szombat, 21:28 (#)

Most csak ennyit tudok mondani: ehh, és ez mennyi utánajárás?

895

faragott kép, 2008. május 3. szombat, 22:00 (#)

Mennyi utánajárás? Nulla! A legtöbb hozzávaló megvan itthon.

Magam fogok borotvaszappant főzni!


896

Mr X, 2008. május 3. szombat, 22:48 (#)

Sziasztok!

Úgy látom Ti képben vagytok :-)

A sztorim:
Vettem magamnak egy borotvakést és hozzá (bőr)élezőt h kipróbáljam mi fán terem ez a fajta borotválkozás. Sejtettem h kell majd élezni a kést és ezt meg is tettem de vhogy nem igazán vágott jól pedig ha ez se vág jól akkor ott vmi nagy baj lehet. Gondolom én bánázom el az élezést... mit lehet ilyenkor tenni?

Választokat előre is köszönöm!

897

faragott kép, 2008. május 4. vasárnap, 00:01 (#)

896 Mr X


Szerintem olvass egy kicsit vissza. Ha még van kérdésed, akkor válaszol valaki.

898

faragott kép, 2008. május 4. vasárnap, 00:06 (#)

Mondjuk 845 - új borotvakés
De ezt a kérdéskört emlékezetem szerint többen körbejárták már.

899

creativehun, 2008. május 4. vasárnap, 10:03 (#)

Faragott kép:Kakaóvajat...ha szükséged van rá-olcsón kapsz minden gyógyszertárban.Régebben tudod mire szoktuk használni????Napozószernek...abszolute tökéletes.Üdv:Creativehun

900

faragott kép, 2008. május 4. vasárnap, 16:18 (#)

899 creativehun

Kösz van itthon deparfümizált kakaóvaj más forrásból de szerintem meglepődnél, hogy manapság mennyire "olcsó" a kakaóvaj.:))))

901

Kuyoshi, 2008. május 4. vasárnap, 16:45 (#)

Az olcsó csokiból is kihagyják, tehát nem lehet a legolcsóbb alapanyag XD

902

creativehun, 2008. május 4. vasárnap, 16:55 (#)

Üdv Mindenkinek! Hmm hááát én még tavaly nyáron vettem ...napozási célzattal :))) és szerintem nem volt drága..legalábbis a sok ilyen olyan napozószerhez képest ..ha jól emlékszem 20 dekát vettem és nem fizettem érte 1000 ft-ot.De most utánaolvastam és ugy tűnik annak idején tudatlanul is jó szert használtunk a bőrünkre mert határozottan pozitív hatásai vannak :)) http://www.wellnesscsodak.hu/index.php?module=news&target=article&type=1&category=84&id=1588
Üdv:Creativehun

903

mry, 2008. május 4. vasárnap, 21:20 (#)

Látom sikerült felcsigázni az érdeklődést. Ennek szívből örülök.
Ami a szappanfőzést illeti:

http://candleandsoap.about.com/od/soaprecipes/a/cpshavingrecipe.htm

Én azért nem kísérleteztem vele, mert nem volt itthon hozzávalóm,
meg aztán a panelban nem túl szerencsés ilyet csinálni
(főleg, mivel az asszony 8 hónapos terhes :) )
Ezért választottam a könnyebb utat. Egyébként az illatokra vissza-
térve, kicsit belekontárkodtam, raktam bele levendulát, rozmaringot, valamint borsmentát. Szóval nem a babaszappan illata volt, amit az asszony megérzett!!!

Egyébként a babaszappan azért egy jó alap, mert eleve van benne glicerin, és már meg van főzve szappannak. (Az olajok azért javítottak a síkosító képességén!)

904

Author Profile Page emberke, 2008. május 5. hétfő, 21:31 (#)

mry (#887)
Arra a Lord borotvakészülékre azért kíváncsi lennék! Ilyen?
http://www.razorslord.com/images/Units/big/Smart.jpg
http://www.razorslord.com/images/Packages/small/S625.jpg
Mert ezzel csak annyi bajom van, hogy a nyele műanyag... Persze, le kellene tesztelni.

Faragott kép (#889)
Igen, a Mitchell's szappan, illetve az olcsóbbik változata, a Kent tartalmaz lanolint (wool fat). Mint azt már egy korábbi értékelésemben írtam, nekem a Kent nem jött be. Túl könnyed habot adott - én meg a tömény, sűrű habokat szeretem -, és az illata is kissé "nagypapis".

Jó kísérletezgetést! Aztán csak óvatosan, azért maradjon a lakásból is valami! ;-) Kérünk beszámolókat, és esetleg egy kis "kóstolót" - vagy tuti receptet! :-D

Mr. X (#896)
Üdvözöllek a Klubban! :-)
A probléma a következő:
- valszeg csak gyári élezést kapott a borotvád, ami nem elég; el kell küldeni kézi fenésre egy mesterhez (honmeister)
- a bőr önmagában erre nem alkalmas, komoly kőkészlet kell a tökéletes élhez - ami nem kis befektetés
- a sima fenőszíj csupán az él legvégső karbantartására szolgál, közvetlen borotválkozások előtt
- szoktak még használni különféle pasztákkal kezelt bőröket, "fenőrudakat" az él karbantartására - egy-egy köves fenés között
- a helyes technika elsajátítása is időt vesz igénybe - megfelelő szög, nyomásmentes tartás, finom, rövid húzások, stb. -, így ne csodálkozz, ha elsőre nem megy
- továbbá, a fenőszíj helytelen használatával "elgömbölyítheted" az élt, ami szintén rontja a hatásfokot - húzás, nem kielégítő eredmény, stb.
A következőket tudom ajánlani:
- áldozz rá egy kevés extra lóvét, és küldd el a borotvádat egy mesterhez fenésre; mert akkor tuti, hogy borotválkozásra készen kapod vissza
- olvass utána sokat, hogy miről is van szó, mit hogyan kell helyesen
- légy türelmes és kitartó, mert a borotvakés nem egy egyszerű műfaj - kivéve az őstehetségeket
- gyakorold a fenőszíj helyes használatát egy másik borotván, míg a másik élezésen van
- kezdetben egyszerre csak kis felületeket borotválj; érdemes a két pofával kezdeni, egy-egy kört tenni szőrirányban - és gyakorolni a helyes szöget, technikát
Azt hiszem, más most nem jut eszembe. Ja, és persze:
http://www.straightrazorplace.com/forums/index.php
Itt mindenre megkapod a választ! ;-)

creativehun (#902)
A kakaóvaj nekem is bejött! Ronggyá égnék, ha nem használnék valamilyen napozó terméket, és eddig a kakaóvajas gyógyszertári keverék vált be a leginkább - igen érzékeny, fehér bőröm van.

mry (#903)
Hmm, levendula, rozmaring, borsmenta... jól hangzik! Lehet, én is kipróbálom - de majd csak később.

Apropó. Ma végre megjött egy újabb szállítmány, így hamarosan újabb meglepetéssel készülök! :-D Addig is fúrja csak az oldalatokat a kíváncsiság... ;-)

905

márti, 2008. május 5. hétfő, 21:44 (#)

Nagyon jó a cikk.Fodrásznak tanulok,nemsokára a borotválásból vizsgázok..:)

906

Author Profile Page emberke, 2008. május 6. kedd, 07:50 (#)

márti (#905)
Ha *5-re vizsgázol, benevezek hozzád egy borotválkozásra! ;-)

907

Nyisz, 2008. május 6. kedd, 15:39 (#)

Én is beneveznék egy borotválásra Márti! ;)

908

isti79, 2008. május 6. kedd, 20:39 (#)

Szia Márti!
Ti is cserélhető pengés nyeles borotvát(shavette) használtok?

909

mry, 2008. május 6. kedd, 20:59 (#)

Üdv!

emberke - a LORD olyan, mint amilyen a linkeken van, kibontás után derült ki, hogy 6 penge van hozzá. Sima, csavaros 3 részes konstrukció, kicsit fejnehéz, de eszméletlen megbocsátó! Én eddig egy nagyon régi Gillette open comb-ot használtam/használok (örökség dédnagyapámtól), ami valószínűleg a '30-as évekből származik, rézből készült, nincs rajta semmi jelzés a logon kívül. No, ahhoz képest nagyon könnyen használható. Véleményem szerint kezdő borotvának kitűnő!
Ha valaki szeretne magának ilyet újítani, a "retro" nevű üzlethálózatban bukkantam rá. A krómozása jó minőségű, a nyél fogása kellemes, és elég hosszú, ami nekem kézreesik.
No, dióhéjban ennyi.
Üdv mindenkinek!

910

Author Profile Page emberke, 2008. május 6. kedd, 21:31 (#)

márti
Én vinném a saját borotvámat, ha végre valahára hazaér. :-)

mry (#909)
Szívesen megpróbálkoznék a beazonosításával, ha felteszel pár képet. Egyébként az open combokkal, a mellett, hogy agresszívabbak, mint a biztonsági peremes változatok, az is gondot szokott okozni, hogy a fogak idővel, használattal elmozdulhatnak. Aminek következtében, a pengét már nem egyenesen tartja, és ez bizony fájdalmas sérüléseket okozhat... :-( Családi emléknek azért szép.

911

mry, 2008. május 9. péntek, 18:39 (#)

emberke:

nagyon örülnék, ha tudnál segíteni az azonosításban.

Itt van róla kép, valamint két másik rég borotváról:

http://docs.google.com/Doc?id=dd44m8nj_2f98jv5fz

Az alu szerintem a '70-es évekből származhat, e "W" van beleütve a középső rész aljába.

A Gillette-nek sajnos nincs meg a nyele (tudom, ez azért nem túl vidám dolog, meg aztán az azonosítást is megnehezíti).
Nehéz ügy a krómozott darab, azt is dédnagyapámtól örököltem, annak az azonosítása szintén jó lenne. (arra még 5letem sincs, hogy milyen lehet). Semmiféle azonosító nincs rajta.

Ha tudtok, segítsetek!

Köszönettel: mry

912

Mr. X, 2008. május 9. péntek, 21:52 (#)

emberke:

köszönöm szépen a választ.
mondod h el kéne küldenem egy profihoz h csinálja meg rendesen...
1., hol van ilyen "szerelő"? :-)
2., kb mennyibe van/lenne ez...?

köszi még1x

913

Author Profile Page emberke, 2008. május 10. szombat, 16:32 (#)

mry (911)
Azt hiszem, feladtad a leckét! :-)
Sebaj, igyekszem megtenni a tőlem telhetőt.

Mr. X (912)
1.) Én legközelebb Hollandiában és Belgiumban tudok profi borotva fenő mestert (honmeister).

2.) Tőlem 15 €-t kért a két borotváért, visszapostázással együtt.

És igazán nincs mit! Segítek, ha tudok. Ha rászánod magad, dobj meg egy e-maillel, és megadom az e-mail elérhetőségüket.

Én most fogom elkezdeni a fenés tanulását, amint megérkeznek a köveim.

914

mry, 2008. május 11. vasárnap, 09:45 (#)

Mr X. (912)

Ajánlom még a www.nassrasur.com oldalt, azon belül is a fórumot, ott van jópár "élezőmester", akik szívesen segítenek tanácsokkal, de vállalnak élezést is! Ja, közülük van aki Ausztriában, Németországban él! (német nyelvtudás előny)

emberke (913)
Igen, gondoltam, hogy nem olyan 1xű a helyzet, már én is nézegettem a netet. Azt hiszem, lassan ideje lesz beszerezni 1 katalógust, amiben a borotvatípusok bennevannak. :)

Ha esetleg tud valaki eladó Norton 4000/8000-es követ, írjon egy
üzit a pyrmry@freemail.hu-ra.

Köszi

915

ronin, 2008. május 11. vasárnap, 18:41 (#)

mry (#914)

"Ha esetleg tud valaki eladó Norton 4000/8000-es követ,..."

Olvasd el a 666-os és a 669-es hozzászólást.

Üdv mindenkinek!

916

mry, 2008. május 11. vasárnap, 20:23 (#)

ronin (915)

Az még mindig áll?
Ha igen, hova írjak, vagy hogy tudlak keresni?
Ha esetleg küldesz e-mail a fent említett címre az elérhetőségeiddel, jelentkezem.

917

ronin, 2008. május 11. vasárnap, 22:08 (#)


Igen, aktuális.

A hét közepén, szerdán vagy csütörtökön jelentkezem.

Üdv.

918

Author Profile Page emberke, 2008. május 14. szerda, 11:07 (#)

Urak!
Mi a helyzet a szappanfőzéssel??? Túlélte valaki a nagy kísérleteket? ;-)

Sajnos mostanság nem volt időm bejegyzéseket írni, és eléggé elhanyagoltam a blogomat. Pedig lenne miről... Igyekszem minél hamarabb pótolni a teszteredményeket! Amint felkerül valami, értesítelek Titeket!

További szép napot mindenkinek! :-)

919

mry, 2008. május 14. szerda, 18:07 (#)

Üdv Mindenki!

ha esetleg nem akartok szappant főzni, a Classic Shaving oldalon
lehet kapni illatmentes szappant.(alapanyagnak kiválló)

Más. Gondolt már valaki arra, hogy mi a helyzet a "régi" magyar
borotvahabokkal?
Én beszereztem 1 tubus Figaro habzó borotvakrémet, és azt kell mondjam, hogy nem rossz! Igaz, az illata egy kicsit "klasszikus",
de funkcióját tekintve jól működik!

@ Ronin: várom az e-mailt.

920

folti, 2008. május 14. szerda, 20:00 (#)

mry(#919):
Barbon borotvakremet probaltad mar? Olyan baratsagos meregzold amig fel nem habositod... :) Amugy szvsz nem rossz ha a borod birja a klorofilt :)

Amugy egy hulye kerdes: kicsit pontosabb receptet tudnal adni amivel probalkoztal? Plusz ricinusolajat hol lehet szerezni ?

921

faragott kép, 2008. május 14. szerda, 20:24 (#)

918 emberke

Jelentem elkészült a mű.
Olíva, napraforgó, dió és ricinus olajak, valamint kakaóvaj, méhviasz, méz és egy pici csokoládé (ezt talán mégsem volt jó ötlet) továbbá glicerin felhasználásával. Illatosítás natur levendula és teafa olaj. NaOH és desztvíz netes elszappanosítási program alapján.

Most pihen, érik.

922

faragott kép, 2008. május 14. szerda, 20:33 (#)

919 mry

Hogyne!!! Ma is van. Sőt régen csak azzal borotválkoztam. Teljesen rendben van.
Igazából a Derby márkájúval voltak jó emlékeim.
Ez a három volt kereskedelmi forgalomban: Figaro, Barbon és Derby.
Valamelyik (Barbon??) volt mentolos változatban is. Kedves időtöltésünk volt "barátaink" fogkrémes tubusaiba átnyomni némi mentolos borotvakrémet a tubusából. Habzott is rendesen és a lúgos szappanízt csak viszonylag későn érezték meg. De olyan csókos volt a szájuk utána.:o)

923

faragott kép, 2008. május 14. szerda, 20:38 (#)

920 folti

Ricinus-olajat a patikában vettem. Levendula-olajat is. Gyógyszertári minőségben kimérőset a bolti ár töredékéért.

924

folti, 2008. május 14. szerda, 21:04 (#)

faragott kep(#923): koszi!

925

mry, 2008. május 15. csütörtök, 08:59 (#)

@ folti

simán fogtam 1 baba szappant, adtam hozzá kb. 10-10 csepp levendula, rozmaring, és borsmenta illóolajat.
Kb. 1 kupaknyi ricinusolajat, és 1 kupaknyi olíva olajat.
A szappant feldaraboltam apró darabkákra, majd tűz fölött felmelegítettem, míg kavarni lehetett. Ekkor adtam hozzá az olajakat, kiöntöttem műanyag pohárba (ajánlom a tejberizses műnyag poharat), hagytam lehűlni, és kész. Nem kell izgulni, nem lesz olyan meleh, hogy a műanyag poharat megolvassza, viszont a tejberizses doboznak elég nagy az átmérője, ezért lehet benne kényelmesen keverni. (Ja, és a fél literes tejfölös doboz műanyag teteje pont jó rá!:) )

@ faragott kép
NaOH-t honnan sikerült szerezni?

926

josh, 2008. május 16. péntek, 22:48 (#)

ti elektromos borotválkozás után használtok aftershave-t mert nekem mindig bepirosul a bőrőm,bár még mindig jobb mint az eldobhatótol mindig kipattogtam

927

isti79, 2008. május 17. szombat, 12:32 (#)

josh
mi nem borotválkozni elektromosan

928

Kuyoshi, 2008. május 17. szombat, 13:07 (#)

Úgy van, nagyon úgy van!

929

Nyisz, 2008. május 17. szombat, 17:13 (#)

josh

Igen, elektromos után is kell aftershave-et használni. Inkább balzsamot ha annyira kipirosodik.

930

mry, 2008. május 17. szombat, 20:22 (#)

josh
Nem tudom, milyen készüléket használsz, én próbálkoztam PHILIPS
márkéjú hiper-szuper géppel, most mégis DE-t használok.
(az a szomorú igazság, hogy a fateromtól örökölt régi alumínium) borotva használata során kevesebb gondom volt, mint a villanyos gép használata során. Nem akarok hittérítő lenni ( ;) ), de esetleg lehet, hogy a bőrpirosodás a készülék miatt van. Ha nem javul a helyzet after shave/balzsam használata után sem, esetleg próbáld meg a hagyományos DE-s megoldást. Ez a kis közösség örömmel segít, ha esetleg kedvet kapsz hozzá.
Ja, és még egy nem elhanyagolandó dolog (illetve kettő):
Ha körkéses borotvád van, tisztításnál jegyezd meg, hogy melyik kés hol volt, mert ha nem ugyanúgy rakod össze, mint ahogy előtte volt, az is okozhat bőrirritációt.
És hogy egy kicsit "hazabeszéljek", az elektromos készülék késeit is cserélni kell, kb 2 év után! (ja, és kb ugyanannyiba kerül a kés bele, mint maga a készülék!!!)-elgondolkodtató nem?

931

mry, 2008. május 17. szombat, 20:22 (#)

josh
Nem tudom, milyen készüléket használsz, én próbálkoztam PHILIPS
márkéjú hiper-szuper géppel, most mégis DE-t használok.
(az a szomorú igazság, hogy a fateromtól örökölt régi alumínium) borotva használata során kevesebb gondom volt, mint a villanyos gép használata során. Nem akarok hittérítő lenni ( ;) ), de esetleg lehet, hogy a bőrpirosodás a készülék miatt van. Ha nem javul a helyzet after shave/balzsam használata után sem, esetleg próbáld meg a hagyományos DE-s megoldást. Ez a kis közösség örömmel segít, ha esetleg kedvet kapsz hozzá.
Ja, és még egy nem elhanyagolandó dolog (illetve kettő):
Ha körkéses borotvád van, tisztításnál jegyezd meg, hogy melyik kés hol volt, mert ha nem ugyanúgy rakod össze, mint ahogy előtte volt, az is okozhat bőrirritációt.
És hogy egy kicsit "hazabeszéljek", az elektromos készülék késeit is cserélni kell, kb 2 év után! (ja, és kb ugyanannyiba kerül a kés bele, mint maga a készülék!!!)-elgondolkodtató nem?

932

faragott kép, 2008. május 17. szombat, 21:33 (#)

925 mry

Sajnos minden probléma nélkül, gyakorlatilag bárki vásárolhat. 900 Ft volt 1 kg.

Kedves Olvtársak!

A NaOH nagyon veszélyes anyag, tehát gumikesztyű, védőszemüveg, védőmaszk, "játszóruha"!!! (Nem árt odakészíteni 1-2 l enyhén ecetes vizet, ha hirtelen le kell mosni valamit!)
Szemekre (fröccsenés) nagyon vigyázni (napszemüveg nem elég!!), mert megvakít!!

Oldás desztvízzel és a sorrend nagyon fontos! A NaOH-t öntjük folyamatos kevergetés közben a vízhez szép lassan és teljes oldódásig! Tehát NEM a desztvizet öntjük a kristályokra (mert azonnal forrni kezd és kicsap!!). Legjobb, ha a desztvizet beteszitek a hűtőbe néhány órára, mert eléggé megmelegszik miközben feloldjuk benne a lúgot.:))

Tanácsos továbbá szabadban vagy jól szellőző helyen dolgozni és értelemszerűen gyermekeket, háziállatokat és úgy általában mindenkit távoltartani.
És kéretik a lúgot atombiztosan elzárva, lehetőleg nem valami megtévesztő (pl. élelmiszerdoboz, stb.)csomagolásban tárolni!! Ne hagyjuk az oldatot sem őrizetlenül, nehogy valaki beleigyon, vagy magára borítsa!!! A "nyers szappan" is mar!!

Olvtársak!! Tényleg óvatosan!! Akinek nincsenek megfelelő kémiai alapismeretei és sosem dolgozott vegyszerekkel az inkább ne tömény lúggal kezdje az ismerkedést!!!


933

faragott kép, 2008. május 17. szombat, 21:45 (#)

926 josh

Amikor felkapcsolom a villanyt, miközben a borotvakéssel borotválkozom az elektromos borotválkozásnak számít???
:)))

934

Nyisz, 2008. május 18. vasárnap, 09:15 (#)

Lehet élcelödni a villanyborotvával való borotválkozáson, hozzáteszem teljes joggal. :)
De bizony létezik egy fajta villanyborotvás módszer ami szinte tökéletes borotválkozást tesz lehetővé. Mégpedig a hagyományossal való kombinálás. Vagyis ugyan ugy habot kell használni, csak a penge helyett itt a villanyborotvával dolgozunk. Értelemszerüen csakis olyan villanyborotvával lehet ami mosható. Az eredmény megdöbbentö és babapopsi és abszolut irritációmentes. Igy ugyan meggyalázzuk a hagyományos és a villanyborotva módszert is, de az extrém érzékeny börüeknek ez a módszer az üdvözítö. Értem itt ez alatt, hogy abszolut nem visel el a böre semmifajta pengét (hihetetlen de van ilyen), és a hagyományos villanyborotválkozásos (szárazon) módszert sem. Öszvér megoldás de müködik, és az egyetlen lehetösége az extémérzékeny börrel "megáldott" férfitársainknak.

935

CsJohnny, 2008. május 19. hétfő, 18:06 (#)

a Mach3 pengéit feltudom tenni az M3 powerra?

936

creativehun, 2008. május 19. hétfő, 19:08 (#)

CsJohnny: Igen!

937

Sleever, 2008. május 24. szombat, 14:13 (#)

Üdv.

Rendeltem egy Taylor avokádós borotvakrémet, mivel a badgerandblade.com -on és más fórumokon is nagyon jó véleménnyel vannak róla. Kifejezetten az érzékeny bőrűeknek ajánlják, de nekem nem vált be. Valamiért csíp és az illatát sem kedvelem (édeskés), pedig többen említik, hogy ennek a krémnek a használatával volt a lehető legjobb borotválkozásuk -szubjektív. Tanulság, hogy elöbb egy sample pack -et kellett volna vennem. Azt viszont nem vonom kétségbe, hogy kiválóan hidratál és jól habzik... Minden esetre kedvező áron túladnék rajta, úgyhogy ha valakit érdekel, akkor csak nyugodtan szóljon!

Ui: A (zöld) Proraso-val tulajdonképpen semmi bajom nem volt azon kívül, hogy szárította a bőröm :( , most gondolkodom a Trumper's rose-n vagy visszatérek rá.
Olyat szeretnék aminek az illata pl. számomra nem irritálóan édes, viszont a problémás bőrömek megfelel ja és ,,idült nagymama" illatokat sem akarok! :)
Kinek mi a javaslata?

938

Nyisz, 2008. május 24. szombat, 14:48 (#)

Nekem is van Taylor avokadós borotvakrémem. Nekem nagyon bevált, semmi bajom vele, szeretek vele borotválkozni. Nem csip.
Ha már Trumper akkor én a kókuszosat ajánlanám, az is nagyon jó, szintén használom, még jó lehet a limes illatú is. Bár az is hasonló állagú mint a Taylor, nem tudom nem e fog csipni az is téged. A rose illatuakat hanyagoljad inkább, az tipikusan nagymama illat. Ilyenkor nyáron a zöld Proraso az igazi, tipikus nyári borotvakrém.

939

creativehun, 2008. május 24. szombat, 15:04 (#)

Hááát nem is tudom,nekem speciel rose van lassan egy éve és amikor rendeltem újra csak azt rendeltem..egyébként erről írnak mindenhol a legpozitívabban....nekem kifejezetten bejött az általatok nagymama illatnak leírt ...számomra roppant kellemes és konzervatív illat...háát ez van...kinek a pap,kinek a papné..:))Üdv:Creativehun

940

Nyisz, 2008. május 24. szombat, 15:52 (#)

Creativehun
Ez igy van, kinek a pap kinek a papné.
Nekem pl. a Taylor avokádósnak tetszik az illata, más meg kiütést kap töle.
Az igazán konzervativ illatok közül nekem a limes jön be, ilyen illatú skin food-om van és nagyon jó. Bár igazából azt vettem észre, hogy a borotvakrém illatának nincs semmi jelentösége, ugyanis szinte egyböl elillan habosítás után. Inkább a balzsam illatának van jelentösége, de az sem tartós.

941

ZoZo, 2008. május 24. szombat, 17:18 (#)

Sziasztok!Olvasva a blogot,kedvet kaptam én is a "retro" borotválkozáshoz.Be is szereztem mindent(régi Gillette[asszem super speed,de komolyan fogalmam sincs,nagyapámé volt],Figaro borotvakrém,Dm-s pamacs:),BIC penge),és nagyon jo volt a szakértő hozzászolások alapján elkövetni a borotválkozást!Egy bajom volt:a krém picit darálta a börőmet(szo szerint csipte mint állat)és ez ellen valami jo itthon kaphato krémet esetleg tudnátok javasolni?Vagy a dm-s szappan az milyen szerintetek?Köszi a válaszokat!

942

Nyisz, 2008. május 24. szombat, 17:37 (#)

ZoZo
Itthon kapható krémek közül nagyon jó a Douglasban kapható Proraso borotvakrém, vagy a Nivea borotvakrémje is egész jó. A Veleda krémjét is nagyon dicsérik, de azt rendelni kell azt hiszem. A DM-es Balea borotvakrém engem csipett mint állat, gondolom a szappanjuk sem lehet jobb.

943

ZoZo, 2008. május 24. szombat, 17:45 (#)

Nyisz
Köszi,megnézem a Niveát(sajna nem pesti vagyok),majd beszámolok rola milyen volt....Köszi!

944

Sleever, 2008. május 24. szombat, 18:27 (#)

Volt itthon egy Palmolive 500Ft-os sensual tusfürdőm, amiben elvileg rózsaolaj van, de legalábbis nagyrész rózsa illatú. Egy jó nagy adagot a képemre kentem, a pamacsomat is használtam és megborotválkoztam vele. Nyisz, nekem valahogy nem nagymama szagú, épp az ellenkezője, kellemes és ,,tiszta". Inkább az avokádós Taylor az, ja és a Proraso -val szemben nagyot csalódtam benne! Még az állagával sem vagyok kibékülve...
Egyébként cserében is benne vagyok :) !

creativehun
Mennyire erőteljes az illata a Trumper's rózsásnak?

Nyisz
Szerintem a kókuszos is édeskés lenne nekem és édes illatút semmi féle képp nem szeretnék.
A lime-os egy limonádéra, a kókuszos meg egy csokira emlékeztet... nem szeretnék ilyeneket.

Lehet hogy valami illatmentes kellene? :(

945

isti79, 2008. május 24. szombat, 18:41 (#)

Sleever
Taylor hypo allergén krémje érzékeny bőre ajánlják és illatmentes.

946

Nyisz, 2008. május 24. szombat, 20:06 (#)

Sleever
Hát nemtom, én a rózsától alapban idegenkedek. Lehet kikéne próbálnom és megtérnék, de most van 1 Taylor avokádós, 1 Taylor Almond és 1 Trumper kókuszos borotvakrémem. Mindegyik nagyon jó, de az avokádós a legjobb a háromból szerintem. Csatlakozok azokhoz akik szerint ez a best. A Proraso krém nálam az alap, ez a 3 csak vasár és ünnepnapi használata van. :) Érdekes egyiknek sem marad meg az illata borotválkozás után, vagy az én nózimmal van baj mert nem érzem. Lehet neked beválna az isti79 által javasolt krém.

947

creativehun, 2008. május 24. szombat, 23:32 (#)

Sleever:Hát ezt nehéz lenne megmondani mert...ahogy az előbb is megállapítottuk kinek ez kinek az...nekem nem tűnik erőteljesnek sőőőt...határozottan kellemes...de lehet,hogy én elfogult vagyok közel 1 éves használat után :))) Nem mellékesen én a GFT coral skin foodját használom pre és after célra..és annak az illata teljes mértékig harmonizál a rose borotvakrémmel...sőőőt mondhatnám szinte azonos az illetuk..így aztán borotválkozás után elég nehéz lenne megmondani,hogy melyiktől van az illat az arcomon.Számomra még egy fontos szempont volt ennél a két terméknél,hogy mindkettő rózsavizet ésrózsaolajat is tartalmaz ami erősen antiszeptikus hatásu..ugyhogy hideg vizen és a coral skinen kívül még soha nem kellett semmitsem használnom vérzéscsillapításra.Üdv:Creativehun

948

Sleever, 2008. május 25. vasárnap, 10:12 (#)

Szerintem én is kipróbálom, mert az illatmentes krémekben (mint például a Tayloros hypo allergén-ben) szerintem nincsenek benne olyan értékes bőrnyugtató anyagok mint mondjuk a rózsásban. Még a Weleda vagy kevésbé ismert bio-termékekben gondolkozom.

-Elfelejtettem megemlíteni, hogy már én is biztonsági borotvát használok. Wilkinson alap borotvával kezdtem és a hozzá adott pengékkel. Első alkalom után nagyon elégedett voltam az eredménnyel, viszont valahogy 1-2hét után ugyanúgy gyötörte a börőm. Vettem egy csomag Merkur pengét és azzal próbálkoztam, elsőre ez is tökéletesen vitte, majd a következő alkalomtól szinte csak tépte a szőrt és irritációt okozott. Nem tudom, hogy mi lehet az oka, váltás körül mondjuk elfogyott a Proraso krémem és minden féle vackot használtam. Lehet, hogy ez az oka? Ha nem, akkor tényleg nem tudom, hogy mi.

949

Kuyoshi, 2008. május 25. vasárnap, 11:50 (#)

Sleever
Lehet, hogy a krém miatt. Vegyél krémet, és utána próbálkozz megint a Merkurral. Bár nekem nem vált be a Merkur, nem éreztem, hogy jobb lenne a wilkinél. De a Lord sem jött be. A Feather és a Dorco viszont nagyon jó. Az UK Sample Pack-ból még sok fajta van, amit próbálnom kellene, de ez a kettő a kályha. Nemrég rendeltem 50 Feathert, de szerintem elhamarkodtam, mert a Dorcot még nem teszteltem alaposan. Most szépen egy papírra feljegyzem a Feather-t, hogy hányszor borotválkoztam vele, majd a Dorcoval is megteszem. Aztán majd kiderül, melyik milyen. A Merkur drágábbak közé tartozik, és szvsz nem éri meg az árát. A svéd Gillettere vagyok kíváncsi, hogy a 2x-es árért mit tud. Szóval még nagyon az elején járok, és mind ki akarom próbálni, szóval sokáig fog tartani. De mindenképpen végig a Proraso borotvaszappannal. Nekem nagyon bejött. Olyan krém és szappan között van. Inkább krémnek mondanám. Lehet, hogy csak kiszárítják és kész a szappan :) Még hazaviszem a Mühle szappant, hátha az itteni pamaccsal van gond, mert itt a koleszban folyton kipattogzik a bőröm és tuti nem a borotvától, mert otthon kipróbáltam, mielőtt lehoztam.

950

Sleever, 2008. május 25. vasárnap, 14:39 (#)

Kuyoshi
Kipróbáltál krémeket is, és a kettőt összevetve mondod hogy neked inkább a szappan vált be? Jobban síkosít? Lehet hogy nekem is eredményt hozna...

951

gabó, 2008. május 25. vasárnap, 14:54 (#)

Sziasztok!
A Proraso krémet hol veszitek. Én most voltam Pesten, több bevásárló közpotnban is jártam, (pl: Aréna Plaza)de egyik Douglas-ban sem volt. Megrendelitek, vagy csak kifogtátok, hogy éppen volt.
Ugyan csak nem találom a Pre-shave krémet sem, pedig a kipirosodás ellen nagyon jó, és már alig van az előző vásárlásból.
Most Veleda krémet vettem, remélem ez is meg teszi majd a Proraso helyett, amíg nem találok.

952

Kuyoshi, 2008. május 25. vasárnap, 15:20 (#)

Bocsi, lehet, hogy érthetetlenül fejeztem ki magam.
Arról van szó, hogy én Proraso szappant vettem és azzal borotválkozok otthon. Nagyon jó sűrű habot ad. Amikor elkezdek körözni rajta, érzem, hogy inkább krém, mint szappan. Talán ugyanaz a kettő a Prorasonál, csak a szappannak kiadottat kiszárítják. Szvsz a szappanjuk krémkoncentrátum :)
Tehát én csak szappannal dolgoztam, de a Proraso szappant inkább krémnek mondanám. A keverést meg Emberke csinálta, és írta is a blogjában, hogy síkosodott, meg iszonyú nagy habja lett :) Volt is kép róla.
Namármost a koleszban meg Mühle szappan van, tálbani felverés nélkül olyan összeeső semmi lesz belőle. Vettem tálkát, amiben felverem. Na abban aztán lesz hab, amitől mindenem habos lesz és csúszik a kezemben a borotva is. De ezzel a nagy síkosítással meg valahogy nem úgy teríti be a pofázmányom. Mintha nem simulna jól rá a bőrömre, csak úszna a tetején. Talán a fele ennyibe kerülő Tusco márkás is jobb lenne. Valahogy nem tartja meg magában a habot. Összetapadnak a szálai és kívülre megy a hab. Sokat nem érek el vele.

953

Nyisz, 2008. május 25. vasárnap, 15:46 (#)

gabó
A múlt héten volt (még!) Proraso borotvakrém a Váci utcai Douglasban.
Pre krém és aftershave már nem volt. Az eladó csaj mondta, hogy nem tudja mi van de 1-2 nap alatt elviszik amit rendelnek. Fel kell iratkozni és akkor állitólag elteszik a cuccot az illetönek.
Én már meguntam a vadászatot, inkább külföldröl rendelem meg, némiképpen olcsóbban.

954

Kuyoshi, 2008. május 25. vasárnap, 15:53 (#)

Nyisz
Az eladó csaj nem tudja, de mi igen XD
Talán vannak passzív olvasók is ittend, és lenyúlják a cuccot.
Melyik oldalról rendeled a Proraso-t?

955

Nyisz, 2008. május 25. vasárnap, 15:57 (#)

Kuyoshi
Innen - http://connaughtshaving.com/
Vagy innen:) - http://www.gentlemans-shop.com

Az elsö helyen némiképp olcsóbb. De rémlik, hogy te is innen rendelted a Futur-odat. :))

956

Kuyoshi, 2008. május 25. vasárnap, 16:36 (#)

Nyisz
Igen, onnan. Meg az 50 Feather-t is.
Igazat megvallva nem-műszaki cuccot nem is néztem ott. Akkor lehet, hogy ha rendelek Prorasot, akkor mellé még pár Dorco pengét is, mert nagyon bevált.
Köszi, hogy szóltál és felnyitottad a szemem. Duogles-ben, mikor a szappant vettem, akkor csak az az egy volt, meg valami böhöm nagy after-shave és ennyi. Mondta a csaj, hogy ha kell valami, akkor szólnak, ha megjött. De azért kézhez kapni mégis jobb, mint várni borostás képpel, hogy jöjjön a szállímány.
Mostanában milyen bőbeszédű vagyok fórumokon :S Most kilövöm magam.

957

mry, 2008. május 25. vasárnap, 22:04 (#)

Üdv Mindenki!

1-2 tipp:

A Camponában kb 3-4 hete voltam, és volt nekik proraso szappanuk, meg after/pre shave krémük is.
1ébként, aki nincs kibékülve a borotvaszappanok/krémek illatával, annak javaslom vegyen illatmentest, otthon felmelegítés után olyan illóolajat lehet bele keverni, amilyet csak szeretne. :)
A passzív olvasókról csak annyit, hogy én is kb. 3-4 hónap után kezdtem el kommentelni... :)

958

Nyisz, 2008. május 25. vasárnap, 22:07 (#)

Kuyoshi
Igen, múlt év nyarán még volt mindenük Prorasóból mármint a Douglasban.
Simán tudtam venni mindent, nem is aggódtam mert akkor mondta az eladó, hogy nem nagyon viszik ezt a márkát, mindenki Niveát vagy a horror árú cuccokat viszi.
Aztán egyszer csak rákaptak az emberek. Kérdeztem miért nem rendelnek többet, de csak hümmögött.
Inkább rendelek, az a biztosabb.

959

Kuyoshi, 2008. május 25. vasárnap, 22:22 (#)

Magyarországon mindenki csak hümmög. Akár Extrametál, akár Douglas, akármelyik boltról van szó, akármilyen termékskálával. Ez lett a divat. Nem akarnak eladni ma Mo-on.

960

Sleever, 2008. május 26. hétfő, 22:41 (#)

hümmögnek :) valami olyasféle... de egyébként egy egytollú indián
(az eladó) nem is fog mást reagálni. Lehet, hogy még nem figyeltek fel rá, hogy viszik mint a cukrot vagy a statisztika el sem jutott a fejesek kezébe. Vagy csak nem foglalkoznak vele, mert nem tétel nekik. Örülj hogy néha kapsz. Pedig a jó kereskedő nem eladni akar? Nekem is furcsa hogy lassan reagálnak (vagy nem) a piac elvárásaira és akkor ezt még lehetne fejtegetni tovább.

961

ZoZo, 2008. május 27. kedd, 10:19 (#)

Köszi Nyisz!A Nivea bevált....Egész jo hab,nem durva mint a Figaro...

962

Nyisz, 2008. május 27. kedd, 12:05 (#)

ZoZo
Örülök, hogy megoldódott a gondod! :)

963

Mohikan, 2008. május 27. kedd, 13:11 (#)

Proraso termékek kontra Douglas:

Europarkban múlt héten még mindegyik "hiánycikk" megtalálható volt...

964

Author Profile Page emberke, 2008. május 29. csütörtök, 22:43 (#)

Kedves Uraim!

Hadd kezdjem egy "mea culpa, mea maxima culpa"-val... :-)
Régen nem írtam már, de ennek is meg volt az oka. Egyszerűen nem találtam rá megfelelő időt. A teszteléseket azért nem hanyagoltam, és szorgosan gyűjtöttem a tapasztalatokat. Úgyhogy, újra melegszik a blog - remélhetőleg izzásig! ;-)
Teszteltem időközben új borotvakrémeket, pengéket, az első str8emet, valamint belekóstoltam a fenés művészetébe is. Vannak továbbá újabb szerzeményeim, és új otthonra váró borotváim. Egy szó, mint száz, "híreim vannak".
Szemeteket blogomra vessétek!

Szép estét,
emberke

965

creativehun, 2008. május 30. péntek, 18:19 (#)

Feltettem pár Gillette darabot barátságosan árazva...ha valakit érdekel valami közülük a 337-es kommentemben jelzett címra írhat. A készlet :
http://www.vatera.hu/szepsegapolas_egeszseg_c202.html?pt=3&us=creativehun
Üdv:Creativehun

966

Kuyoshi, 2008. június 1. vasárnap, 17:12 (#)

Üdv Mindenkinek!
Kipróbáltam itthon a Mühle aloés szappant. Először az 5 napos kalászt arattam le vele. Kicsit röcögött, de azt a 4. alkalommal használt pengére írtam le. Ilyenkor 2-es fokozatban használom a Futurt, mert túl hosszú a szőr. Hogy tényleg azt lássam, ami igaz, bevittem a Proraso-t a fürdőbe, majd a jobb oldalam a Mühle, bal oldalam a Proraso fedte be. Majd 1,5-esre állítottam a beretvát. Leszántottam a képem még egyszer szőrirányba, majd ellenkezőleg. Még párszor el kell végeznem ezt a műveletet új pengével is, de most úgy vélem, hogy a Wilki pamacs a hibás, mert a szálai nagyon összeragadnak és a habot nem teríti jól.
A Mühle pamaccsal szinte ugyanolyan mind a két hab. Talán, mintha a Mühle jobban csúszna, a Proraso meg tartósabban tartaná a nedvességet.
Mindenkinek szép napokat.

967

Author Profile Page emberke, 2008. június 1. vasárnap, 18:56 (#)

Kuyoshi (#966)
Tuti, hogy a pamacs a ludas! Én rendszeresen használom a Mühle szappant, és teljesen meg vagyok vele elégedve. Még mindig nincs "profi" pamacsom, de a kezdő sörte pamacsom egyenletesen fel tudja venni a habot - lsd. a blogom egyik bejegyzéséhez csatolt fotó illusztrációt. Az már régen rossz, ha egy pamacs csomókra bomlik, és nem képes egyenletesen felvenni a habot.

Időközben elkezdtem a borotvakés használatának elsajátítását. Megérkezett ugyanis az egyik str8em, illetve már magam is fentem egyet-kettőt a Norton 4000/8000-es kövemen. Be is gyűjtöttem az első komolyabb sebemet, de erről majd később...

968

mry, 2008. június 1. vasárnap, 22:08 (#)

Jó estéket!

Nos, én is átestem a tűzkeresztségen!
Megtörtént az első "szőreltávolítás" borotvakés segítségével!
Borotválkozásnak ezt a kísérletet még nem nevezném, mivel kb. 30 percet vett igénybe, és néhány kisebb kontinuitáshiányt okozott az arcbőrőmön. Mivel igen ügyes voltam, az utolsó mozdulataim egyike az volt, hogy a kést élével kissé nekikocintottam a csaptelepnek, minek hatására egy apró "gödör" keletkezett a kés élében.
Mivel nekem is megérkezett pénteken a Norton kövem, hirtelen felindulásból elkezdtem fenni a kést, es sikerült is eltávolítani a gödröt a kés éléből, de a polírozásra már nem maradt időm.

Szóval eredményes nap volt ez a mai...

969

Author Profile Page emberke, 2008. június 1. vasárnap, 22:58 (#)

mry (#968)
Ne aggódj, a legjobbakkal is előfordul néha! Olvastam már érdekes sztorikat...

Az én első próbálkozásom is igen hosszadalmasra nyúlt, és még a kezem is remegett néha. Hiába, a borotvakés valahogy tekintélyparancsolóbb. És érdemes is tisztelve félni a str8et, mert amint túlságosan elbízza magát az ember, óhatatlanul büntet. Az én bal orcám közepén, például, egy kb. 5 cm-es, függőleges heg "díszeleg", mivel - máig nem értem, hogyan - elfelejtettem egy XTG / a szőrirányon keresztbe menetnél feszesre húzni a bőrömet... meg is lett az eredménye. Sebaj, saját bőrén tanul az ember - szó szerint. ;-)

970

mry, 2008. június 2. hétfő, 08:32 (#)


@ emberke:

Milyen kést használtál?
Esetleg tudsz róla mutatni pár képet?

Köszi

971

Author Profile Page emberke, 2008. június 2. hétfő, 11:34 (#)

mry (#970)
Jelenleg egy Solingen C&H Birkendahl-t használok, de van egy lengyel Wapim is, amit magam fentem. Képeket most nem tudok feltenni, de délután készítek párat.

972

Sleever, 2008. június 2. hétfő, 15:25 (#)

Lehet, hogy egy kis időre leállok a kísérletezgetéssel, mert igen csak költséges,
és veszek megint Proraso-t. Ha jól emlékszem,
akkor Nyisz még te ajánlottad nekem.
A zöld borotvakrémet és az aftershave-ek közül
a tonikot próbáltam ki... Végül is annak ellenére,
hogy egy picit kiszárította a bőröm, azért bevállt.
Most kérdeztem meg és az Euro Park-ban van még mindenből. A tonik helyett szerintetek a pre-post shave krémet, vagy az after shave balzsamot próbáljam ki? Vagy mindkettőt :-) ?

A Merkur pengékről is tudok már véleményt formálni, cirka 2-3hete használom és a Wilki jobbnak tűnt.
Túl harapós, valahogy nekem nem viszi kényelmesen a szőrt és ha nem gyötröm magam, akkor borostás is maradok. A nyakam környékén káosz.

Ja lenne még egy kérdésem, az igaz, hogy a borotvaszappanal jobban siklik a penge mint a krémmel?

Gratulálok a borotvakés használatához :-) Üdv: Sleever

973

Author Profile Page emberke, 2008. június 2. hétfő, 20:03 (#)

mry (#970)
Íme, a képek és némi komment: http://docs.google.com/Doc?id=dfg7335p_18hh675wf6
Jó nézegetést, olvasgatást! ;-)

974

Author Profile Page emberke, 2008. június 2. hétfő, 20:45 (#)

Apropó! Mint azt már a blogomon említettem volt, van három komplett kezdő szettem talonban. Ha valakit érdekel, nézzen utána és írjon! További szép estét.

975

Nyisz, 2008. június 3. kedd, 08:14 (#)

Sleever
Nekem igy nyárra a pre-post krém és tonik combo vált be.
A krémet elötte használom, ez nekem kellöképpen hidratálja is a böröm (nomeg puhitja a bört-szört), utána jön a tonik ami igy (de nekem egyébként sem) nem száritja ki a bört, de jól megnyugtatja és lefertötleniti.
Télen a tonik helyett balzsam, akkor kell a plusz hidratálás.
A balzsam amugy teljesen illatmentes, csak elöre szólok! :)
A szappan nem sikosít jobban mint a krém, ugyan az szerintem.

976

Author Profile Page emberke, 2008. június 3. kedd, 20:47 (#)

Sleever (#972)
A Merkur pengékkel nekem is az volt a tapasztalatom, hogy harapósak, és irritációt okoznak - különösen a nyaki részen. Élesek, de durva kidolgozású a pengéjük. Valamiért nem fektettek elég energiát a polírozásba - sztem.

A síkosság nem attól függ, hogy krém-e vagy szappan, hanem az összetevőktől, illetve a felvert hab minőségétől, technikától. Lehet egy krém éppen olyan jó, vagy jobb, mint egy szappan, és fordítva.

Köszönöm a gratulációt, habár egy kissé elhamarkodottnak érzem - így három alkalom után. A sebem szépen gyógyul - egyébként -, így holnap meg is kísérelek egy DE-s borotválkozást. A késhez jelen gyakorlottságommal már túl hosszúnak ítélem a borostám - "advanced level"... ;-)

977

Mohikan, 2008. június 6. péntek, 08:55 (#)

Üdv ismét!

Azt hiszem a tesztelgetéssel én is leállok egy darabig.
Ma reggel próbáltam ki a Plissom szappant (minap vettem a csodaszép porcelántálkával együtt), azt kell, hogy mondjam, hogy pocsék, számomra legalábbis. Nagyon hamar habosodik, de valami pihekönnyű a habja, 10-20 másodperc alatt eltűnik a bőrről és a megmaradó síkos réteg is hamar szárad.
Kent nehezen habosodik és nagyon szárít.
Nekem a Proraso jött be, azt hiszem maradok annál még egy jó darabig.

Végre tisztességesen meg tudom fenni a kést is, és is vágtam meg magamat vele mostanában :)

978

Kuyoshi, 2008. június 6. péntek, 11:24 (#)

Én is csak jót tudok mondani a Proraso-ról, nagyon szeretem.
Gratula a teljesítményedért. A végén lesz egy honmeisterünk? :D

979

Mohikan, 2008. június 6. péntek, 12:10 (#)

Hopp, kimaradt pár szó a mondatomból...
A lényege az volt, hogy nem vágtam meg vele mostanában :)

Kuyoshi: az azért még messze van, de igyekszem elérni a tökéletes él kialakításának nirvánáját :D

980

Kuyoshi, 2008. június 6. péntek, 13:43 (#)

Mohikan
Gondoltam, hogy azt akartad írni, azért is dícsértelek :D
Hajrá, sok sikert hozzá.

981

faragott kép, 2008. június 7. szombat, 07:43 (#)

968 969

Gratula!!
No és milyen érzés egy saját magatok fente borotvakést először a nyakócára tenni és szőrirányra merőlegesen meghúzni?:)))

982

mry, 2008. június 7. szombat, 19:55 (#)

@mohikan

Nem lehet, hogy nem volt megfelelő a víz mennyisége a habban?

Én pl. legutóbb úgy jártam, hogy kicsit több vizet sikerült az egyébként nem rossz minőségű Figaro borotvahabhoz keverni, és befontam a szemöldököm, mire megfelelő habot sikerült belőle csiholni. Sőt, elég hamar össze is esett, és nem "kent" olyan jól, mint egyébként.

@ Faragott kép

Hát, mit mondjak-CSODÁLATOS, még úgy is, hogy azért egy-két helyen sikerült magam megvágni.

Azóta már még egyszer megtettem (mármint a borotválkozást - késsel), de most egy régi Heljestrandot, illetve néhány húzás erejéig a magam által "restaurált?!" 3/8-os HOPPE pengét használtam!

Azért, ezek a svédek tudtak valamit!!! Nem semmi a kés, úgy használtam, hogy mióta hozzám került (természetesen használt), nem is éleztem meg kövön, csak a krómoxidos bőrön húztam le, meg a sima bőrön. És még így is igen kellemes élmény volt.
(huh, asszem' kicsit hosszú lett, most lelövöm magam:) )

983

Mohikan, 2008. június 9. hétfő, 10:28 (#)

982 mry: nem hiszem, de majd kipróbálom megint. Bár semmivel sem adtam neki több vizet, mint teszem azt a Prorasohoz.

984

Gabesz, 2008. június 10. kedd, 12:29 (#)

Sziasztok!

Én épp tegnap kaptam 20.születésnapomra egy cserélhető pengés merkur borotvát.Elég jó súlya van és picike formás darab.Ezen kívül van még egy kb.25éves egypengés borotvám amivel még mindíg hibátlan munkát lehet végezni,emellett használok egy nagyapámtól örökölt pamacsot.A borotvakrémet nagyon megkedveltem mert sokkal kényelmesebb vele a borotválkozás,mint habbal és némelyik sokkal olcsóbb is .
Remélem ez a hagyományos borotválkozási mód nem tűnik el egyhamar,mert szerintem nagyon kellemes szertartás és nagyon megkedveltem.:-)

985

Author Profile Page emberke, 2008. június 10. kedd, 21:13 (#)

Mohikan (#977)
A Plisson szappannal kapcsolatban: lehet, hogy nem töltötted fel eléggé a pamacsodat (ezért eshetett össze olyan könnyen), és túl meleg volt a víz vagy az arcod (ezért száradhatott ki olyan hamar). Érdemed 2-3 percet is eltölteni a szappanon a pamaccsal, illetve egy kis meleg vizet a tetejére locsolni, hogy ázzon, puhuljon, míg te előkészíted az arcodat.
A Kent szappan nekem sem jött be, habár nem adtam fel teljesen, mert a "super lather" szuperül sikerült vele. Még lehet, hogy teszek vele egy-két kísérletet.

Gratula a fenéshez, str8es eredményekhez! Csak így tovább! ;-)

faragott kép (#981)
Először rémisztő, aztán meg isteni! Imádom!
Habár nem lett BBS, én elégedett voltam - olyan volt, mint DE után 10-12 órával. Sőt, két kör WTG után a maradék borosta sokkal finomabbnak tűnt, mint biztonsági borotva után. Attól eltekintve, hogy a 3. alaklommal figyelmetlenségből megvágtam magam, tökéletesen működik. Igaz, még nem tudom a teljes arcomat borotválni - gondom van még az állam alsó részével és a nyakammal -, nem erőltetem. Gyakorlom a technikát, és remélem, hogy hamarosan már nem lesz gondom.

Tudja esetleg valaki, hol lehet krómoxidot kapni - kis mennyiségben?

Gabesz (#984)
Üdv közöttünk! ;-)
Gratula a Merkurhoz! Milyen márkájú, típusú a régi borotvád; illetve milyen pamacsot, borotvakrémet használsz, és mik a tapasztalataid?
Amíg Mi itt vagyunk, addig biza nem tűnik el! Sőt, remélhetőleg tovább terjed majd! ;-)

mry (#911)
Még nem felejtettem ám el, hogy tartozom a borotvák beazonosításával! Röstellem is miatta magam, de nagyon! Elsőre nem tudnám azonosítani őket, így segítséghez kell folyamodnom, de amint biztosat tudok, írok!
(A Gillette engem nagyon emlékeztet egy utazó borotvára, amit még egyszer régen a Vaterán láttam. Annak megvolt a nyele is, a doboza is, és jobb állapotban is volt - de közelebbit az eladó sem tudott...)

986

creativehun, 2008. június 10. kedd, 21:27 (#)

Egy kis segítség borotvabeazonítás ügyben. http://www.geocities.com/safetyrazors/

987

faragott kép, 2008. június 10. kedd, 23:15 (#)

985 emberke

Csípd meg két ujjal az álladon a bőrt és az áll alatt kapsz egy egészen sima felületet.

A nyak inkább lélektanilag nehéz terület :o)), technikai szempontból nem különösen problémás. Persze feltéve ha elég éles a késed és nem "pattog" a penge el-elakadva. Tényleg fontos, hogy a bőr feszes legyen és lehetőleg nem akkor kell megfeszíteni, amikor a penge már rajta van!

Króm-oxidot zöld porfesték néven néhány száz forintért festék és háztartási boltokban vásárolhatsz. Dédunokáidnak is elég lesz.

988

faragott kép, 2008. június 10. kedd, 23:30 (#)

982 mry

Részemről mostanában egy 6/8-os német vassal tolom a szőrt. Ismerkedünk. Szebben dolgozik, viszont nehéz és vezetni is nehezebb, mint a 4/8-ost.

989

Mohikan, 2008. június 11. szerda, 08:06 (#)

emberke: csalódásomnak az a legfőbb oka, hogy mindaz megtörtént, amit írtál:
- szappan ázott a meleg vízben 2-3 percet
- kb. 3 percig köröztem a pamaccsal a szappanon, tele is lett a pamacs

Marad az arcom hőmérséklete :) Lázam nem volt, zuhanyozás után szoktam borotválkozni, a túl forró vizet nem bírom, úgyhogy passz. De akkor adok neki még egy esélyt, próbálkozom újra.

Kösz :)

990

mry, 2008. június 11. szerda, 08:39 (#)

Üdv!

Azt hiszem, teljesen leszoktam a DE-ről... (Ez persze nem jelenti azt, hogy szeretnék tőlük megválni!)

Tegnap este végig a 3/8-os HOPPE-t használtam.
Hát, mit mondjak, meg nem vágtam magam, de egy kicsit érdekes, mivel a pengének nincs olyan súlya, mint a nagyobbaknak, és érdekes módon nem is olyan könnyű vele manőverezni, viszont annak örülök, hogy a takarítás után kissé megfáradt élét sikerült első próbálozásra használatra kész állapotba hozni.

Ami a problémás részeket illeti, igen, gyakorolni kell, illetve ki kell mindenkinek tapasztalni, hogy hogy jó, hogy kell megfeszíteni a bőt. Én néha elég hülye fejet vágok, de ez van.

Ami a krómoxidot illeti, én a praktikerben vettem, 250 gramm volt valami kb. 1000,- HuF.

Ha csak kis mennyiség kell, szívesen állok rendelkezésedre, csak találjuk ki, hogy miben lehet postára adni. (A sivatagi homoknál kicsit finomabb a szemcséje...)

Ami a paszta előállítását illeti, én simán vazelinnel kevertem össze kb. 1-1 arányban. Eddig egész jól működik, még nem száradt ki. (Az SRP-n olvastam, hogy valaki naptejjel próbálkozott, meg testápolóval, de at nem vált be.)

Ha valakinek STR8 beazonosítási gondjai vannak, vagy szeretné tudni, kb. mikori a penge, tegnap este érkezett meg a Roy Ritchie nevével fémjelzett kis könyv, aminek "Standard Guide to Razors: Identification and Values (Standard Guide to Razors Identification and Values)" a címe.

uff...

991

mry, 2008. június 11. szerda, 08:42 (#)

Bocs, valami lemaradt.

Valamelyik este jutott eszembe a következő:
Ha valaki csúnyán viselkedik itt a fórumon (ami nem jellemző-szerencsére)

A következő jókívánságom van hozzá:

"... Ó, HOGY NÖVESSZÉL SZAKÁLLAT!!!"

Szerintem káromkodásnak elmegy...:)

992

Gabesz, 2008. június 11. szerda, 18:10 (#)

Üdv!

emberke 985
Őszintén megmondom neked hogy a régi borotvámnak nem tudom a márkáját,de fehér műanyag borítású a nyele és a fej +csavarója fémből van kitűnő állapotban közel 30 év után.Pamacsomban sincs semmi extra,de nagyon strapabíró.Talán bükkfa a talpa díszítések nélkül.Borotvakrémből nagyon szeretem a kék tubusos denim originalt,ami remekül hűsíti a bőröm borotválás közben és ára kb.350ft.Valószínű,hogy ki fogok próbálni másfajta krémet is de akkor majd írok tapasztalataimról.
Szép napot mindenkinek!

993

Author Profile Page emberke, 2008. június 13. péntek, 22:33 (#)

creativehun (#986)
Ez sem egy rossz oldal: http://wiki.badgerandblade.com/index.php/Main_Page
de sajna ezen sincs fent az összes borotva... ;-)

faragott kép (#987)
Kössz a tippet!
Próbáltam zöld festéket szerezni, csak az volt a bajom, hogy 1kg-os volt a legkisebb kiszerelés, nekem meg egyelőre max. 10 g kell.

faragott kép (#988)
Állítólag a 4/8-osakat eredetileg csak hajigazításra - pl. tarkó rész borotválása - használták, és nem kifejezetten borotválkozásra készültek. Sokan az 5/8-os és 6/8-os pengéket tartják - manőverezhetőség / teljesítmény szempontjából - a legjobbnak.

Mohikan (#989)
Akkor passz. Lehet, hogy tényleg a szappanban van a hiba.

mry (#990)
Jelenleg max. 10 g-ra lenne szükségem, hogy egy-két élen kipróbálhassam.

Vannak azok a műanyag zacsik, amiknek vízmentes / légmentes zárja van. Nem tudom, pontosan hogy hívják, de több méretben is kapható, és néha műszaki apróságokat - pl. csavarokat - szoktak bele csomagolni.

mry (#991)
Vagy lehetne esetleg a "hogy csorbulna ki a beretvád!" egy alternatíva...

Gabesz (#992)
Esetleg ilyen borotvád van?
http://emberke-oldala.blogspot.com/2008/04/astra-vgs-rtkels-s-meglepi.html
Várjuk a beszámolókat! ;-)

994

mry, 2008. június 14. szombat, 08:26 (#)

@ emberke

bőrre akarod felvinni, vagy esetleg balzafára (vhol olvastam, hogy így is szokták)
Igen, ez a zárható műanyag zacsi nekem is eszembe jutott, kérdés, hogy a postán mennyire bánnak vele "kesztyűs" kézzel...
Bár, ha jobban belegondolok, sima zacsit is lehet használni, csak jól le kell ragasztani, akkor nem hiszem, hogy baj lehet.
Dobok ma egy mail-t az oldaladon a címedre, a többit ott elintézzük.
OK?

Ami a borotvák "méretét" illeti, természetesen, minél nagyobb annál könyebb használni (persze ez azért nem feltétlen igaz a meat chopper-ekre), de ugye szegény ember vízzel főz, szegény borbély meg 3/8-ossal borotvál (vagy 4/8-ossal)...:)

995

Author Profile Page emberke, 2008. június 14. szombat, 12:47 (#)

mry (#994)
Balzafám sajna nincs, csak egy extra fenőszíjjam - régi és kisebb, mint amit újonnan készíttettem -, és annak a bőr felületére akarom felvinni. A másik, lenvászon oldalát meg akarom tartani a "durvább" munkákra.
Ha a zacsit össze is tekered, celluxszal megragasztod, és még borítékba is teszed, akkor nem nagyon lehet gond - sztem.

Időközben egyedi nyelek készítésével kezdtem el kísérletezgetni. Hamarosan írok majd a prototípusról, és persze képekkel is illusztrálom! ;-)

Kellemes hétvégét mindenkinek!

996

mry, 2008. június 14. szombat, 14:24 (#)

@ emberke

mail ment.

A keverék elkészítéséhez egy ötlet:
Kiürült kidertojás műanyag "tojása" tökéletesen megfelel.
Le tudod zárni, könnyű belőle a pasztát kiszeni, stb.

1ébként, én is tervezgetem fejben az első saját borotvanyelem.
Van egy régi pengém, ami nyél nélkül jött, ahhoz szeretnék majd készíteni.
egyenlőre a szegecsek/csavarok beszerzése okoz némi fejtörést, de azért úgy tűnik sikerül megoldani.

997

Author Profile Page emberke, 2008. június 14. szombat, 16:51 (#)

mry (#996)
Én is pont erre gondoltam - kindertojás! :-D
Üres kindertojásom sajnos nincs, de van helyette 30g-os üres gyógyszertári kenőcsös tégelyem. Az is tökéletesen megteszi.

Az első nyelem csak az eredeti másolata lesz. Nem akarok addig nagyon egyedibe vágni, míg nem tapasztaltam ki, hogy mik lehetnek a buktatók. Az anyagot már formára vágtam - bükk vagy tölgy, már nem emlékszem pontosan -, lecsiszoltam, és egy réteg méhviaszos kencét is felvittem rá. Egyszerű, de nagyszerű lesz - remélem.
A legnagyobb gondom nekem is a réz szegecsek és alátétek beszerzésével van. Hétfőn tervezem, hogy megyek egy modellező boltba, hátha ott kapok; illetve CA-t is ott akarok nézni - a későbbi projektekhez.

998

mry, 2008. június 15. vasárnap, 09:27 (#)

@ emberke

a fát hol szerezted? én próbáltam már pár helyen, de mindenhol csak vagy vastag lemezek voltak, vagy többrétegű rétegelt lemez, ami szerintem nem olyan jó választás.

Ha esetleg nem kapsz csavart (én jártam modellező boltban, de ott sem volt M2-es csavar), vegyél 2-es sárgaréz hegesztőpácát. 1 szál kb 1 méter, és kb 100 forint. Bár, abból még valahogy szegecset kell csinálni. És akkor még mindíg kérdés, hogy alátétet honnan lehet szerezni. Ja, gondolom azt mondanom sem kell, hogy ha csavart veszel az vagy réz, vagy rozsdamentes legyen!

999

Author Profile Page emberke, 2008. június 15. vasárnap, 10:32 (#)

mry (#998)
Van a környékünkön egy faáru bolt, ahol már többször vásároltam ezt-azt. Rendelésre is dolgoznak, úgyhogy vágattam velük 3x50x1000 mm-es bükk léceket. A 3db egy ezres volt - aminek a legnagyobb része persze a munkadíj.
Ha ma sikerül befejeznem a kenegetést, akkor teszek fel pár képet és némi beszámolót a blogomra.

A hegesztőpálca nagyon jó ötlet! Nem is tudtam, hogy rézből is készülnek.
A szegecseléshez némi instrukciót itt találsz:
http://www.straightrazorplace.com/forums/workshop/12449-pinning-my-first-razor.html

Ezek szerint lehet, hogy az alátétekkel lesz a legnagyobb gubanc???

1000

Author Profile Page eszpee, 2008. június 15. vasárnap, 11:05 (#)

Hát gyerekek, gratulálok így az ezredik kommentnél. Csak így tovább! :)

1001

Author Profile Page emberke, 2008. június 15. vasárnap, 13:38 (#)

eszpee (#1000)
Köszönjük!
Gondoltátok volna, hogy lesz olyan cikketek, ami megél 1000 hozzászólást?

Ezúton köszönjük a szerkesztőknek, hogy fenntartották nekünk ezt a helyet, és ezzel a lehetőséget a további eszmecserére!
(Már jár is az agyam valami témába vágó ajándékon... ;-)

1002

Author Profile Page eszpee, 2008. június 15. vasárnap, 19:00 (#)

emberke, soha nem gondoltam volna. mi is köszönjük! :)

1003

isti79, 2008. június 15. vasárnap, 20:08 (#)

1000-en túl!!! Ez igen!!! Gratula mindenkinek!!!!

1004

Author Profile Page emberke, 2008. június 15. vasárnap, 22:11 (#)

Hát, nem sikerült befejeznem a kenegetést, mert közben nekiláttam még egy nyél elkészítésének - nem bírtam ki... Úgyhogy csak holnap lesznek képek, beszámolók, de már két pár nyélről! ;-)

1005

mry, 2008. június 16. hétfő, 17:56 (#)

Gratula mindnyájunknak!

Ez már valami, mi?! (Hofi után szabadon...)

Nos, tegnap este sikerült nekem is a sebhelyesarcúak táboráa lépni!
Minden kedves kést használót/leendő használót óva intek attól, hogy túl éles szögben próblákozzon! A szőr eltávolítása helyett a bőr eltávolítása fog bekövetkezni... ;)

csak ezt akartam közölni.

1006

Author Profile Page emberke, 2008. június 16. hétfő, 22:53 (#)

mry (#1005)
Aúúú... üdv a klubban! Lassan tényleg alapíthatnánk valami klubbot, egyletet, ahova a belépő egy maradandó, (valamilyen) borotva által okozott sebhely lenne. :-D

Feltettem a képeket a nyelekről, de beszámolót még sem időm, sem energiám nem volt még írni. Ezer bocs! Holnap pótólom.

Sikerült azonban 2-es sárgaréz hegesztőpálcát szereznem, kemény 20 forintért 1 m-t. Azt hiszem ez elég lesz egy darabig! Vettem még előtte egy másik helyen vörösrezet is - mert ott csak ez volt -, ám azzal megjártam. A másik helyen ugyanis a fickó felvilágosított, hogy az csak kívülről réz, belül vas... 30 forint volt a tanulópénz - azt hiszem megint tanultam valamit, méghozzá igen olcsón.
Alátétet azonban sehol se kaptam. Igyekszem még a héten eljutni egy csavar nagykerbe, illetve egy rezes boltba. Mry-nek igaza volt, az alátétek beszerzése lesz a legcifrább!

1007

Nyisz, 2008. június 17. kedd, 08:44 (#)

emberke, mry
Nyugtasson a tudat titeket, hogy a sebhelyes arc fokozottan férfias!!! :)

1008

Kuyoshi, 2008. június 17. kedd, 11:53 (#)

Amíg van arc, és nem a csont látszik ki XD
Megnéztem, a Feather 4 alkalmat bír nekem. Az 5. már véres horrorjelenetekkel teli.

1009

mry, 2008. június 17. kedd, 17:05 (#)

@ nyisz

No, igen. Valóban, bár sokkal jobban hangzik, hogy valaki "megkéselt" verekedés közben, mint az, hogy ja, megvágtam magam borotválkozás közben. (bár, ha a már klasszikusnak számító macskafogóra gondolok... :) )

@ emberke
Grat a nyelekhez! nagyon jók lettek.
Mivel vágtad ki őket? Valamilyen villanyos fűrésszel, vagy kézivel?
miből lesz a nyél végén a távtartó? (wedge)
sikerült csavart/alátétet szerezni?
A végére hagytam a lényeget. A csomag úton van.

Üdv mindenkinek

1010

mry, 2008. június 17. kedd, 18:18 (#)

@ emberke

a finomacélárúgyár nevű borotvád milyen széles pengével bír?

Köszi

1011

Author Profile Page emberke, 2008. június 17. kedd, 20:24 (#)

mry (#1009)
Köszönöm!
Elkészültem végre a részletes beszámolóval is, ami a blogomon olvasható. Azt hiszem, elég kimerítő lett.
Egy sima fonalfűrészt használtam, meg egy kis satut. A "wedge" még nem tudom, miből lesz, de valszeg szintén fából - a kialakításán még töröm a kobakom. Alátétet még nem találtam, de a héten elnézek majd egy-két helyre, ahol remélhetőleg kapható.
Nagyon szépen köszönöm a krómoxidot! Alig várom, hogy kipróbálhassam!

1012

Author Profile Page emberke, 2008. június 17. kedd, 21:03 (#)

mry (#1010)
Nagyobb, mint 5/8-os, de nincs 6/8.

1013

Author Profile Page emberke, 2008. június 19. csütörtök, 20:00 (#)

Üdv mindenkinek!
Igyekszem kicsit kurtítani a jelenlegi borotvaállományomon, úgyhogy az elkövetkezendő napokban "nyári kiárusítást" tartok, melynek keretében különböző szépségeket kínálok az arra érdemes közönségnek. ;-)
A borotvák blogomon, vagyis itt tekinthetők meg: http://emberke-oldala.blogspot.com/
Ha valakit érdekel egy-egy szépség, csak kattintson a kiemelt e-mail feliratra, és már küldheti is nekem az üzenetet.

1014

Mohikan, 2008. június 19. csütörtök, 22:22 (#)

Sziasztok!

Emberke: hajj... épp ma vettem át a postán a 13-án megrendelt (16-án már itt is volt, csak nem tudtam bemenni érte) Dovo-t.
Egyébként ajánlom mindenki figyelmébe az alábbi linken található boltot, igaz PayPal-al (meg átutalással, de az lassúbb) lehet fizetni, de meglehetősen jó árak vannak (már ami a borotvákat illeti) és meglepően gyorsan kiszállítják az árut. 3 nap alatt itt volt úgy, hogy közben volt egy hétvége! És ez Belgium!

http://www.koordenwinkel.eu/shaving/home.php

No és itt a Dovo, ami egyrészt gyönyörű, másrészt shave-ready :) Az extrametálos straight razorok valahogy megkívánják az élezést, ezt csak megfuttattam a szíjon és máris nekiláttam a borotválkozásnak (már érkezése pillanatában átment a hajteszten!). S rádöbbentem, van még mit finomítanom az élezési tudományomon :)

Az említett borotva: http://blog.mohikan.hu/wp-content/2008/06/shaving_010.jpg

1015

Author Profile Page emberke, 2008. június 20. péntek, 10:25 (#)

Mohikan (#1014)
Gratula az új borotvához! Tetszik a nyele. ;-)
Megnéztem az oldalt, de nekem egy kicsit húzosak az áraik. Különben is, nem egy életre elegendő mennyiségű borotvám van jelenleg... csak meg kell tanulnom rendesen fenni, nyelezni.

Legutóbb sikerült vágások és irritáció nélkül megborotválkoznom a Solingenemmel! Igaz, az állam alatt maradt némi borosta, és még korántsem volt BBS az eredmény. De megtanultam, hogy lassan járj, tovább élsz - el is tartott vagy 40-45 percig az egész művelet... :-D

1016

Mohikan, 2008. június 20. péntek, 13:25 (#)

emberke: Húzósak? 99 € volt a borotva, szállítással, pasztával együtt fizettem 30ezret. Ugyanezt a borotvát az extrametálnál 36-ért láttam a múlt hónap elején.
Ráadásul az extrametálos Dovo-m minden volt, csak shave ready nem.

Apropó, meg tudja valaki mondani, hogy miért feketedik (pöttyök, kis foltok) a penge? Mindkét Dovo-nál találkoztam ezzel, ahogy borotválkozás után leöblítem és megtörlöm, pár fekete pötty látszik a pengén.

1017

Author Profile Page emberke, 2008. június 20. péntek, 15:23 (#)

Mohikan (#1016)
Hááát, az én pénztárcámnak még így is húzós. Én kb. 7.000.- forintért vettem a Solingent (igaz, használtan) és kb. 2.000.- forintot fizettem a fenésért, szállítással együtt. Azt hiszem, jó bolt volt! Igaz, pasztát nem kaptam hozzá. De mry-nek köszönhetően már az is lesz.
Apropó, megérkezett a csomag! Nagyon szépen köszönöm mry! Hamarosan bekeverem, és ki is próbálom. :-D

A pengén akkor szoktak fekete pontocskák / foltocskák megjelenni, ha nem szárítod meg kellően azelőtt, hogy eltennéd; illetve, ha marad rajta némi szappanhab vagy szappanos lé. A legjobb megoldás a megelőzés! Érdemes a pengét óvatosan (az él érintése nélkül!!!) szárazra törölni, illetve a pengét finom, szíjazó (stropping) mozdulatokkal, leheletfinoman (!!!) néhányszor megfuttatni egy összehajtott száraz törcsin - amit valami lapos felületre fektetsz.
Ha már vannak a pengén ilyen foltok, akkor két dolgot tehetsz: igyekszel elkerülni, hogy a jövőben további foltok képződjenek, vagy megpróbálsz megszabadulni tőlük. Ehhez valamilyen polírozó cuccost szoktak ajánlani - pl. MAAS, Autosol, és hasonlók. De nem érdemes vele nagyon foglalkozni, csak ha az él közvetlen közelében lenne, mert azt könnyen elcseszheti, és éleztetheted / élezheted újra.
Éppen ezért, érdemes a törcsi után még úgy ötször oda-vissza megfuttatni a borotvát a bőrön, hogy az él tuti száraz legyen.

Link a témával kapcsolatban:
http://www.straightrazorplace.com/forums/newbies-corner/11657-black-spots-my-razor.html

http://www.straightrazorplace.com/forums/razors/12573-black-spots.html

1018

mry, 2008. június 20. péntek, 15:52 (#)

@ emberke - nincs mit.
Remélem túlélte. :)
Mivel fogod bekeverni?
Én vazelint használtam, még mindíg (úgy 1 hónap után) tökéletes, nem száradt ki.
Most kicsit letörtem, mert láttam a v**erán egy finomacélgyár pengét, de lecsúsztam róla (bár, nekem kicsit soknak tűnt 2500,-ért).

@ mohikan
Igaza van emberkének, érdemes jól megtörölni a kést, és arra is figyelni kell, hogy ne tárold nedves, nyirkos helyen (pl. a fürdőben).
Bár, meg kell mondjam, én most ott tartom a jelenleg "shave Ready" borotváimat, és semmi ilyesmi gondom nem volt eddig.

Ami az extrametálos, és egyéb gyári késeket illeti, természetesen a szó klasszikus értelmében egyik sem shave ready, mivel, ha mind kézzel meg lenne fenve, akár többszörösébe is belekerülne...
Egyébként ez nem olyan nagy gond, mert ezeket párszor megfuttatva egy "polírozó" kövön (pl. kék belga, vagy norotn 8000), tökéletes eredményt lehet elérni.
(nekem olyan jól sikerült, hogy a 3000 forintos extrasol kaszabolta össze az orcámat :) )

1019

mry, 2008. június 20. péntek, 15:54 (#)

ja, azt elfelejtettem, hogy hajszárítóval is meg tudod szárítani a kést, akkor nem kell attól tartani, hogy esetleg "összekaszabolod" a törülközőt.

1020

Author Profile Page emberke, 2008. június 20. péntek, 16:25 (#)

mry (#1018)
Szerintem felbontották, mivel a belső csomagolás egyik fele nyitva volt... gondolom, nem ezt a port keresték! Nem is tudják, micsoda "kincset" szalasztottak el!!!
Íme egy hasznos link a krómoxid használatáról:
http://www.straightrazorplace.com/forums/strops/17886-pasting-strop-photo-tutorial.html

Már meg is kentem a kisebbik bőrömet - azt a bőrbalzsamot használtam, amit az egyik nyélre is! Alig várom, hogy kipróbálhassam!

1021

mry, 2008. június 20. péntek, 17:01 (#)

ohhh

remélem azért maradt még elegendő a csomagban?!

Igen, ezt már én is olvastam, bár én szoktam a német nassrasur.com
oldalt is nézegetni, ott egy kicsit vastagabba vitték föl a pasztát, és én már megkentem a bőrt, mire az általad is említett SRP-s oldalra rátaláltam.
Egyébként azért is jó az a keverék, amit csináltam, mert amikor a pengék csiszolásával végeztem, ezt használtam polírozó anyagnak, továbbá a műanyag nyeleket is ezzel políroztam. Egész jók lettek.

1022

Mohikan, 2008. június 20. péntek, 19:20 (#)

Könyörgöm, az első használatról van itt szó, nem egy folyamatos, nedves helyen való tárolásról!
Plusz, a borotva leöblítése után, szárazra töröltem a pengét, a foltok pedig egyből megjelentek.

Nos? :)
mry: nos, lehet nem volt shave ready, de a csomagolásból kibontva, átment a hajszálteszten :)

1023

Author Profile Page emberke, 2008. június 20. péntek, 20:53 (#)

mry (#1021)
Maradt bőven! Ezer hála és köszönet érte, kiválóan működik! Megfuttattam rajta egy szinte reménytelen pengét, és csodák csodája, meg tudtam vele borotválkozni. Persze, volt már jobb is, de még egy kis finomítással tökéletes lesz! Úgyhogy nagyon köszönöm!
A fölösleget a bőrről egy sima ronggyal is le lehet szedni, csak finom körözz rajta fel-le egy darabig. Elég, ha alig láthatóan zöldes árnyalatot kap a szíj. Nekem tökéletesen működik! :-D

Mohikan (#1022)
Az is lehet, hogy sima vízkő, vagy ilyesmi. Sztem kár stresszelned magad miatta, mert a penge teljesítményén ez mit sem változtat.

Azt olvastam több helyen, hogy a HHT még nem biztosíték arra, hogy a borotva készen áll a borotválásra. Vannak esetek, amikor még finomítani kell az élen ahhoz, hogy az ember kényelmesen, irritációmentesen használhassa. De ezzel kapcsolatban talán már vannak tapasztalataid.

A héten nem jutottam el sem a modellező boltba, sem a rezes boltba. Írok, ha sikerül alátétet szereznem.

1024

mry, 2008. június 20. péntek, 21:40 (#)

@ mohikan

Bocs, nem tudtam, hogy ez az az új penge, amit most vettél.
Ami a shave ready pengéket illeti, arra gondoltam, hogy ha nem egy "szakembertől" veszed az új pengét, hanem ahogy a gyárból kijön, az nem mindig shave ready.

@ emberke
Örülök,hogy működik. Ami az én szíjamat illeti, nekem így is működik, úgyhogy 1enlőre így marad.

1025

Mohikan, 2008. június 20. péntek, 22:12 (#)

Ok, aláírom, tutira nem shave ready, de azért zongorázni lehet a minőségbeli különbséget (és nem a penge anyagán) a két Dovo között.

Azt észrevettem, hogy a minőség nem változik a feketedések miatt, csak esztétikai romlást jelent, ami az én pedáns és kekec énemnek rendkívül frusztráló...
De majd túlteszem rajta magamat valahogyan :D

Mindenesetre élmény volt borotválkozni az új pengével :)

1026

Author Profile Page emberke, 2008. június 21. szombat, 09:54 (#)

mry (#1024)
Igazad van! A lényeg, hogy működik! ;-)

Mohikan (#1025)
Erre szokták mondani az öregek: vagy túlteszed rajta magad, vagy a pengéd a vitrinben köt ki...
Milyen különbséget éreztél a régi és az új borotva között?

1027

Mohikan, 2008. június 21. szombat, 20:21 (#)

emberke:
Valahogy megpróbálom túltenni magamat rajta... :)

Különbségek: a kidolgozottsága szebb (a Bismarcknál van némi polírozási "hiány" pár helyen), az élezése jobb volt (fenőkővel nem kellett hozzányúlnom használat előtt), valamint az élpontok a régebbinél túl "hegyesek", volt rá példa, hogy megszúrtam magamat a pengével (jól írtam: nem vágtam, szúrtam. Az első élponttal).

Ui: nagy öröm :) megvan az első fenés, ami után átment a HHT-n :)

1028

Author Profile Page emberke, 2008. június 22. vasárnap, 10:44 (#)

Mohikan (#1027)
A polírozással nem kell sokat foglalkozni, csak ha vitrinben akarod tartani vagy eladni. A használatra szánt borotva nem kell, hogy tükörfényes legyen - hiszen nem is marad sokáig az, de ennek ez a rendje.
Az élpontokat könnyen finomíthatod a Norton kövön, ha körözöl vele egy darabig a 4000-es oldalán. Időnként ellenőrizd a pengét, és ha már lekerekedtek a hegyes "sarkok" akkor csinálj rajta egy alap piramist.
Gratula a fenéshez, csak így tovább! :-D

1029

Gabesz, 2008. június 23. hétfő, 16:15 (#)

Sziasztok!

Gratulálok Mohikannnak a DOVOhoz , nagyon szép darab.Kipróbáltam a napokban egy wilkinson sword borotvakrémet és nagyon pozitív élményeket szereztem.A Denim originalhoz képest sokkal gyengédebb,igaz nem húsíti borotválkozás közben a bőrt,nagyon jól felhabosítható és kicsit a szappanra emlékeztet az illata és az ára kb.500ft.
Mohikan,szerintem is kicsit húzósan vetted a késed,de ha egyszer Székesfehérváron jársz,akkor nézz be az Alba Plaza extrametal boltjába és egy picit olcsóbban kapod.:-)
Szép napot mindenkinek!

1030

Author Profile Page emberke, 2008. június 23. hétfő, 17:27 (#)

Gabesz (#1029)
Ajánlom figyelmetekbe a mentolos Solo borotvakrémet. Egy "Minden 100" forintos boltban találtam rá, és nagyon kíváncsi voltam, mit tud. Kellemesen hűsítő, kiválóan habosodó és síkosító krém - az illata is kellemes, "férfias". És mindössze 199.- / 100 ml-es áron! Azt hiszem, megéri az árát! ;-)

1031

Mohikan, 2008. június 24. kedd, 09:32 (#)

Gabesz: köszönöm. Továbbra is azt mondom, nem volt húzós, több extrametálban is megnéztem, ez a típus mindegyiknél 30+. Van hasonló, de nincs aranyra futtatva, az is 26 körül mozog. Szétnéztem, mielőtt megvettem :)

1032

Author Profile Page emberke, 2008. június 24. kedd, 18:25 (#)

Mivel a kezdő szettek nem keltettek túl nagy érdeklődést, felkerültek a nemzetközi piacra. Helyettük feltettem azonban egy angol gyártmányú Gillette Tech-et, dobozával együtt. Jó nézegetést! ;-)

mry
Ma is voltam három helyen, de semmi! Még mindig nem kaptam 2-es, sárgaréz alátétet... Ezt nem hiszem el! Holnap megyek a Rappaiba - csavar nagyker. Ha ott sincs, akkor sehol.

1033

mry, 2008. június 24. kedd, 20:32 (#)

@ emberke

Hmm... ha jól emléxem én is néztem a Rappait, asszem ott láttam, de csak "nagy" kiszerelésben (talán 1000db?!).
Ha sehol nem lesz, lehet, hogy érdmes megfontolini, hogy valahonnan a netről rendeljünk, és mondjuk szétdobjuk. Bár, ahhoz ketten kevesek vagyunk.... :(

Azért még én is nézelődök, hátha.

Sárgaréz lemezt sem találtál?
Abból elég 1xű alátétet csinálni, de én még azt sem találtam.
(csak táblában, de az meg megint nem pálya...)

1034

Mohikan, 2008. június 24. kedd, 21:24 (#)

emberke:

http://tme.hu/katalog/index.phtml?id_g=69&id_p=4&f_radio=&id2=51&id_drzewo=318&from=tree&s=7&show_cat_pics=0

Itt van 100 db-os kiszerelésben is, de csak külön rendelésre.

1035

Author Profile Page emberke, 2008. június 26. csütörtök, 07:43 (#)

mry (#1033)
Tegnap voltam a Rappaiban. Ők sem tartanak 2-es alátétet, és még rendelésre sem szereznének be nekünk - pedig mondtam, hogy úgy 100-200 db-ot simán rendelnénk.
Sárgaréz lemezt sem találtam, igaz, azt nem is erőltettem annyira.

Mohikan (#1034)
Kössz a tippet! Felveszem velük a kapcsolatot, hátha. Írok, ha van valami újság.

1036

Author Profile Page emberke, 2008. június 27. péntek, 14:18 (#)

Jó hírem van! Válaszoltak a lengyel cégtől, és 95.- HUF 100 db M2-es, sárgaréz alátét. A biztonság kedvéért rákérdeztem, hogy tutira 2 milis-e a belső átmérő, mert találkoztam már 2-es alátéttel, ami bizony kicsit nagyobb volt. A válaszukat még várom.
Mry, neked mennyire lenne szükséged? Magamnak úgy 300 db-ot gondoltam rendelni. Az egy darabig kitart. :-D

Mohikan, még egyszer kössz a tippet!

1037

Mohikan, 2008. június 27. péntek, 14:46 (#)

Szívesen :)

1038

mry, 2008. június 27. péntek, 16:25 (#)

@ emberke

szerintem első körben 100 db elég lesz, mostanában kevés időm lesz
restaurálással foglalkozni.

Tudom, nem egy nagy mennyiség, de ez van.
Ha nem túl nagy kérés hozzádobod a rendelésedhez?

Előre is köszi...

1039

Bertram, 2008. június 27. péntek, 18:26 (#)

Sziasztok!

Tegnap bukkantam rátok véletlenül és naggggyon megörültem nektek! :)
Apa hiányában autodidakta módon "tanultam" a borotválkozást, sok-sok ballépéssel, de tegnap kapásból elolvastam a kommentek felét, ma a másikat és apám helyett apám lett itt mindenki - remélem, vállaljátok! :)
Ötletet kapván, ma vásároltam egy 4000 Ft-os borzecsetet és a valóban nehezen beszerezhető Proraso előtte-utána krémet (Váci u.-ban nincs semmilyen termék, Westendben az uccsót kaptam le a polcról, update ár: 4290 Ft) és zuhany után nekiálltam a rituálénak! (Gillette Fusion Power borotvát és ugyanilyen habot használok/használtam...) Leborulok előttetek, zsenik vagytok - évek óta kínlódok a tökéletlen borotválkozással, a pirosodással, a világos bőrömön látható kis szőrpihe maradékokkal - és most, tényleg, mint a babapopsi, sima, finom és a Proraso istenien hűt!!! Köszönöm Nektek, áldom a nevetek, ide még visszatérek, remélem, van egy hely a fedélzeten! :)

1040

Author Profile Page emberke, 2008. június 27. péntek, 22:14 (#)

mry (#1038)
Persze, hogy hozzádobom! Amint biztos választ kaptam, indítom a rendelést.

Bertram (#1039)
Üdv a fedélzeten! Nagyon örülünk, hogy ismét segíthettünk a kis eszmecseréinkkel, tapasztalataink megosztásával egy újabb férfitársunkon! Egy nagyon kellemes és érdekes felfedezőút első lépését tetted meg. Gratula!
Következő lépésnek talán egy borotvakrém kipróbálását tudnám javasolni.

u.i.: Ezen a fedélzeten mindig van egy szabad hely! ;-)

1041

faragott kép, 2008. június 27. péntek, 22:22 (#)

1039 Bertram

Légy üdvözölve és Allah növessze meg a szakálladat, (amit aztán leborotválhatsz)!:)

Tessék beszerezni valami borotválkozó eszközt is, mert ez a fusi power nevének említése is olyan hatással van az olvtársakra, mintha marékra fogott menzás alaménium vellával karcolgatnád az indigókék-csíkos szélű fajansz levesestál alját.:o)
Ez az "Izé", amit szőrtelenítési célzattal az orczádhoz dörgölsz és amit nem nevezünk nevén ("Tudjuk Mi") nem illik a borzecsethez és a Proraso krémhez. Megszentségteleníti a beretválkozást, öl, butít és a nyomorba dönt, szegény pakisztáni gyermekek szerelik össze, a tulajdonosi kör beteges dolgokat művel védtelen kisállatokkal, stb-stb-stb.:o)

Szóval próbálj meg inkább borotvával megszabadulni a borostától!:o)


1042

mry, 2008. június 28. szombat, 12:17 (#)

@ emberke

Köszi...

@ Bertram

Üdv az elégedett és szőrtelen férfiak klubjában :)
Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz...
További kellemes élményeket a borotvával, és persze bármikor, bármiben...

@ faragott kép
Milyen a 6/8-os?
Én most takarítok egyet, és már nagyon várom, hogy kipróbálhassam

1043

isti79, 2008. június 28. szombat, 13:10 (#)

faragott kép

Ez kemény volt így kell bánni a "kopaszokkal"!:)

1044

Bertram, 2008. június 28. szombat, 13:13 (#)

Köszönet a befogadó szavakért! :)
Persze lehet, h következő vallomásomért hajóhídat kapok a fedélzet helyett, de én a Gillette Fusion-nel elégedett vagyok...tényleg...lehet, h eretnek dolog és korábban máglya járt ezért, de ez van...
Amúgy mondjátok már meg: mit értetek "borotva" alatt, mit kellene vennem/használnom? Várom a tanácsokat, javaslatokat és jótanulóként jegyzetelem a bölcsességet, ígérem! :)

1045

creativehun, 2008. június 28. szombat, 14:14 (#)

Üdv a táborban Bertram! Természetesen a "borotva" szó alatt azt a nem eldobható vagy cserélhetőfejes műanyag kramancot értjük ami -faragott képet idézva- " megszentségteleníti a borotválkozást,öl,butít és nyomorba dönt" ezek a terméekk igazából egy körnek vannak hasznára..a tulajdosoknak,akik évente új léehetőleg az előzővel nem kompatibilis termékek újabb és újabb tizmillióival áraszthatják el a piacot,miközben a használt műanyag nagyon sok embernél irritációt és egyéb kellmetlen dolgokat okoz.Ezekkel a termékekkel szemben-teljesen mindegy milyen márkanéven is fussanak- határozottan előnyben részeítjük a hagyományos vagy un. pengével történő borotválkozást ill.kellő gyakorlat elsajátítása után a borotvakéssel történő szőrtelenítést.Csak javasolni tudom próbáld ki a biztonsáági borotvával történő borotválkozás élményét hagyományos pengével,szerintem gyorsan ráérzel az "ízére" és megérted azt amiről több oldalt lehetne írni...DE jobb megtapasztalni.Üdv:Creativehun

1046

Author Profile Page emberke, 2008. június 28. szombat, 17:01 (#)

faragott kép (#1041)
Jól beszélsz, faragott képű testvérem a pengében! :-D

Bertram (#1044)
Dobj meg egy e-maillel - a blogomon megtalálod a címem -, és hamarosan megtudod! Ha gondolod, adok egy próbaborotvát pengékkel, és saját bőrödön tapasztalhatod meg a különbséget.

1047

Nyisz, 2008. június 28. szombat, 20:57 (#)

Bertram

Elöször is, üdv a fedélzeten!!
A Gi...te F...on borotva nem rossz, és még borotválkozni is lehet vele.
Csak éppen a fenntartása meglehetösen költséges! Egy új fej hozzá majd 1000 jó kemény Magyar királyi forint, ennyi pénzért meg egy rahedli zsilettpengét vehetsz. Ráadásul, szerintem sokkal jobban is lehet vele borotválkozni, mint evvel a 4 pengével. A technikát Orosz mester leirta eme blogban, alkalmazva kökéletes eredményt lehet elérni. És a filing sem másodlagos!!
Szóval, nem csak jobb hanem olcsóbb (jóval) is a biztonsági borotva használata.
A Proraso is jó választás volt, ennél alább szerintem ne is add. Még egy borotvakrémet v. szappant javasolnék, és hamár akkor ebböl is a Prorasot. Eddig még mindenkinek bejött.

1048

Bertram, 2008. június 29. vasárnap, 09:00 (#)

Ismét köszönöm a bíztató/köszöntő/segítő szavakat, ahogy korábban megjegyezte vki, itt tényleg egy közösség kezd kialakulni (ill. asszem azóta már ki is alakult) és ez sztem abszolút pozitív!!!!
emberke
Köszi a felkínált segítséget, természetesen nem fogadhatom el, de amint lesz egy kicsit több időm, írok neked mailt és akkor aztán bmilyen elméleti tanácsot elfogadok, a "kellékeket" beszerzem én magam, de még1x köszi!

nyisz
Megnyugtató, h vki "támogat" a GF borotvával kapcsolatban, így már nem érzem magam oly egyedül! :) Valóban nem "ócsó mulaccság" a penge, de ez volt az első "komolyabb" (???) borotvám, és hát az érzelmi szálak...hüpp-hüpp...:) És ez a Proraso valóban meggyőzött, csak ne lenne ilyen nehezen beszerezhető...a borotvakrémet mindenképp kipróbálom, csak találjak egy boltot, ahol van is belőle, de az biztos, h a márkát nem fogom megcsalni, már egy használat után a rabja lettem. :)

1049

Author Profile Page emberke, 2008. június 29. vasárnap, 10:12 (#)

Bertram (#1048)
"Köszi a felkínált segítséget, természetesen nem fogadhatom el..." Miért is nem??? Nekem nem kerül semmibe, neked sem kerül semmibe, és így legalább biztosan tudod, hogy fekszik-e neked a dolog vagy sem - komolyabb befektetés nélkül. Hol kapsz még egy ilyen ajánlatot?

1050

faragott kép, 2008. június 29. vasárnap, 23:23 (#)

mry 1042

A 6/8-osba annyira beleszerettem, hogy rendelek belőle egy újat. Igaz, hogy hosszú idő óta először kicsit megvágtam magam vele egy sietős reggeli borotválkozás során, sőt másnap kerülgetés közben egy párhuzamos vörös csíkot is sikerült beszereznem - így sziú indiánszerű ábrázatom van - de tökéletesen simára borotvál.
El kell mondjam, hogy siettemben előkaptam az öreg Astrát Gillette pengével és azzal fejeztem be a művet, de az meg sem közelíti a simaságot, amit a 6/8-os produkál. Hiába no a biztonságnak ára van.:o)))

1051

faragott kép, 2008. június 30. hétfő, 00:13 (#)

1044 bertram

A "borotva" egy olyan TARTÓS, SZEMÉLYES TÁRGY , amely kiváló anyagminősége és kidolgozottsága révén gondos ápolással évtizedekig hű TÁRSad marad.
A bicskához, pipához hasonló dolog, amelyhez kötődsz és végigkísér életeden. Története van és akár unokád is használhatja.

Sajnos borotválkozni (is) elfelejtettünk és a tudatlanságunkat könyörtelenül kihasználják. Silány minőségű vagy igen kedvezőtlen ár/érték arányú és szándékosan nagyon rövid használati idejűre tervezett eszközökkel árasztanak el minket. Ezzel elszennyezik a környezetet és a mesterséges hülyeség ködével borítanak be mindent.

1052

mry, 2008. június 30. hétfő, 15:25 (#)

@ Bertram

Tökéletesen egyet kell értsek a többi fórumtársammal, és csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy én annak idején kb. 14 éve (amikor elkezdtem borotválkozni) patronborotvát használtam, majd "egy óvatlan pillanatban" kipróbáltam édesapám DE borotváját (egy alumíniumból készült, eddig be nem azonosított típus), és teljesen meg voltam elégedve az eredménnyel. Mivel akkorban még ugye trendi volt arról beszélni, hogy ki milyen legújabb kütyüt használ (mármint abban az életkorban), ezért nem tértem át ennek használatára, majd kb. 3 évvel ezelőtt amikor ismét rátaláltam a szekrényben mindenféle "kényszerítés" nélkül, magamtól kezdtem el használni, mielőtt ez az egész retro borotválkozás teret kezdett volna hódítani. (vagy legalábbis én nem tudtam erről).
Szóval ebből csak azt akartam kihozni, hogy érdemes egy próbát tenni, azán meglátod, hogy neked jó-e vagy sem.

1053

Kuyoshi, 2008. július 4. péntek, 19:43 (#)

Üdv mindenkinek, és üdv a fedélzeten Bertram!
Látom, kezdetek belejönni a borotvakés használatába. Majd egyszer én is kipróbálom, de addig hosszú időnek kell eltelnie, még a Futurt sem kezelem teljesen jól. Most ott tartok, hogy a Feather és a Dorco pengét tesztelem, melyik jobb.

Bertram
Én sokáig szakállas voltam, mert inkább elviseltem a "Fekete Szakáll" kinézetet, mintsem piros kipattogzásokkal az utcára menjek. Csak néha borotváltam le 2 pengés műanyag rémmel. Rémálom volt. De szerencsére rátaláltam erre a blogra és megváltoztatta az életemet. Végre meg tudok normálisan szabadulni a fekete rémtől.
Én is Proraso-t használok. Én szappant kaptam a pécsi Douglas-ban és teljesen jó, még a Mühle szappannál is jobb véleményem szerint.
Javaslom, hogy fogadd el emberke ajánlatát, azzal csak nyerhetsz.

1054

Arikatofuki, 2008. július 5. szombat, 15:07 (#)

Sziasztok!
E szép blog elolvasás