Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53955 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Goldenblog-díjátadó

ervin cikke a Blog rovatból, 2006. augusztus 31. csütörtök, 23:30 | 13 hozzászólás

SonyEricsson K800i telefonról

Update: rövid szöveges beszámolót is kerekítettünk utólag.

Ha engem kérdeztek, fogalmam sincs, hogy mit keresett Hajós András a Goldenblog II. díjátadójának műsorvezetői tisztében. A szervezők azonban nem engem kérdeztek, és ez így van jól, mert nem tudtam volna okos tanácsot adni.

Hajós szerintem nem volt odavaló, és - lehet, hogy csak nekem - úgy tűnt, hogy ezt ő is érzi. A diszkrepanciából fakadó zavarát felszínes, ámde hosszú fecsegéssel igyekezett palástolni, továbbá úgy, hogy a zajos tetszést többnyire nem arató poénjait azzal egészítette ki, hogy időnként a díjat átvevőkre tett enyhén gunyoros megjegyzéseket a mikrofon és az emelt színpad magabiztosságából - azt is csak utólag, amikor a célpont már elhagyta a pódiumot, így elméleti lehetősége sem volt visszavágni.

Ugyanakkor azt elismerem, hogy az idei konferanszié még így is sokkal jobb volt, mint a tavaly szörnyű tévedésből a reflektorfénybe küldött és ott villámgyorsan színpadképtelennek bizonyuló HVG-főnök. Ez azonban egyáltalán nem jelenti Hajós dicséretét.

A rendezvény egésze egyébként sok tekintetben a tavalyi színvonalat hozta, jobb semmiben sem volt annál, rosszabb viszont részben igen.

Goldenblog 2006

Az ételt-italt szolgáltató cég ezúttal is kitett magáért, finom koktélokat kevertek néha eredeti receptek alapján, és az ételek sem voltak rosszak - mindenképpen korrekt szolgáltatás egy ingyenélőkre (ránk) célzott, fizetés nélküli büfé esetén. Apró makulák azért akadtak: az, hogy a bárpult csak 500 koktélra szerződött, akkor derült ki, amikor a keret betelt, és a fiúk a buli közepén pakolni kezdtek. Bizonyos italokat pedig eleve csak külön bón ellenében lehetett megkapni, amelynek beszerzési helyét viszont homály fedte. De ismétlem: soha rosszabb ingyenes ellátást.

Szemre sokkal kevesebben jöttek el, mint tavaly. Ha akaratunkon kívül - de nem akaratunk ellenére :) - nem nyertünk volna, én se lettem volna ott. Azt gondolom, hogy a Goldenblog elsősorban a HVG PR-akciója. Ezzel nincs semmi baj, főleg tavaly nem volt, amikor emellett valami újat is hoztak a blogszférába, kicsit felpezsdítve a területet. Win-win szituáció.

Az azóta eltelt egy év viszont megmutatta, hogy a Goldenblog-mosolygástól eltekintve a HVG-t nem igazán érdekli a blogszféra: én ugyan nem olvasom a lapot, de érdeklődőbb ismerőseim sem számolnak be módszeres hivatkozásokról vagy másféle törődésről. Ebből kiindulva az idei esemény valószínűleg csak egy újabb bőr lehúzása volt ugyanarról a rókáról, amivel persze megint csak nincs baj, de nekem kevésbé volt/van kedvem asszisztálni hozzá. A látogatók számából ítélve nem voltam ezzel egyedül - persze, az is lehet, hogy teljesen más ok magyarázza a gyérebb vendégsereget.

Goldenblog 2006Nem tudom, merre megy tovább a dolog, lesz-e harmadik évad. Annak örülök egy kicsit, hogy a Kispad biztonságban van, mert idei nyertesként jövőre nem indulhat. Ez megment bennünket a dilemmától, hogy egy esetleges díj esetén elmenjünk-e átvenni azt, vagy menjünk át ellenzéki szerepkörbe.

Végezetül, a fentiekkel nem keverem össze azt a körülményt, hogy a Kispad az olvasóinak jóvoltából nyert: köszönjük szépen a bizalmatokat! Ezen felül jól éreztük magunkat a fogadáson, illetve a díjak jóvoltából lehetőségünk nyílt arra, hogy veletek együtt jótékonykodjunk egy kicsit: ezeket pedig köszönjük a HVG-nek.

Ez volt a Goldenblog 2006 az én szememmel, ha ti is ott voltatok vagy részt vettetek, írjátok meg a véleményeteket.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (13)

1

BaBe, 2006. szeptember 1. péntek, 09:58 (#)

gratula, mégeccer, Chili & Vaníliának is, és pignek is, szóval minden kedves egykori vendég- és főmunkásnak :)

2

tekatana, 2006. szeptember 1. péntek, 11:43 (#)

elrontottátok a bulvárhírt :)

3

Author Profile Page Zuzu, 2006. szeptember 1. péntek, 13:33 (#)

Mit keresett ott az a majom Hajós?

4

Author Profile Page Zuzu, 2006. szeptember 1. péntek, 13:34 (#)

Amúgy pedig gratulálok Nektek :)

5

apuska, 2006. szeptember 1. péntek, 15:04 (#)

már-már megijedtem, hogy Hajós (le)szereplését csak én látom túlontúl kritikusan...
Gratulálok.

6

joco, 2006. szeptember 1. péntek, 18:32 (#)

Kinek a kije lehet az Eat Me! zenekar? Tavaly is ők voltak, hasonlóan nagy sikerrel, mint idén.

7

nzanga mobutu junior, 2006. szeptember 1. péntek, 19:15 (#)

eszpee koszonetnyilvanitasa felemelo, igy kell ezt ,) s.k.

8

monit, 2006. szeptember 2. szombat, 16:40 (#)

Helló!
www.emilrulez.hu volt a tavalyi év blogdíjnyertese!
...ezért volt ott.
kritika előtt érdemes volna körülnézni..

9

Author Profile Page eszpee, 2006. szeptember 2. szombat, 17:14 (#)

monit, sokan voltunk még nyertesek tavaly, aztán mégsem lett belőlünk konferanszié. szerencsére, persze.

10

Author Profile Page ervin, 2006. szeptember 2. szombat, 18:52 (#)

monit,

jól értem, hogy te ezek szerint úgy gondolod, hogy egy blogverseny valamelyik kategóriáját megnyerni elegendő alap arra, hogy a következő évben vezessük a rendezvényt?

ha igen, akkor ebben nem értünk egyet. hajós maga is elmondta idén a tavalyi nyerése tényét, sőt, ott voltam tavaly is, tehát tudtam róla eleve, de nem látok ok-okozati kapcsolatot a két dolog között.

felteszem, ott voltál te is, ha már hozzászóltál. neked mi volt a véleményed a teljesítményéről?

11

bede, 2006. szeptember 3. vasárnap, 03:29 (#)

Az Eat Me!-ben basszusgitarozo Nagy Gergo a HVG ujsagiroja, szerintem ez a kapcsolat.

12

kezlabfej, 2006. szeptember 4. hétfő, 22:36 (#)

ne felejtsetek, fiuk, hogy a hvg.hu, és nem a hvg a goldenblog szervezoje! nezzetek csak meg portalt es meglatjatok: a hvg.hu nem a vezeto hetilap internetes valtozata. de nem am! kezlabfej

13

Author Profile Page ervin, 2006. szeptember 5. kedd, 07:43 (#)

Hanem?


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork