Hozzászólások | Szólj hozzá! | Rovatok és keresés
ervin cikke a Blog rovatból, 2006. augusztus 20. vasárnap, 12:06 | 29 hozzászólás
A blogszociológusok kedvenc műfaja következik: amikor a blogban a blogolásról írnak. A minap történt egy s más, ami arra indított bennünket, hogy a címbéli kérdéssel zaklassunk néhány ismertebb hazai blogtulajdonost. Nézzük, mi történt, és milyen válaszokat kaptunk a kérdésre.
A kezdő lökést az adta, hogy egy törzsolvasónk arról tájékoztatott bennünket: a Zugügyvéd nevű indexes kiadványban szó nélkül törölték az egyébként trágárságoktól mentes, témába vágó - bár a szerzővel vitatkozó - hozzászólását, az arra reagáló további hozzászólással együtt.
Hallgattassék meg a másik fél is: írtam a Zugügyvédnek, és megkérdeztem őket a konkrét ügyről, illetve általában a hozzászólások kezeléséről. Gyors választ kaptam: az illetékes, Bodolai László elmondta, hogy tudomása szerint csak ő moderál, és ő eddig egyetlen hozzászólást törölt összesen. Én visszaírtam, hogy az olvasó szerint itt legalább kettőről volt szó, továbbá engem főleg az általános elveik érdekelnek. Erre már nem kaptam választ.
Nézzük akkor a többieket. A körkérdésünk csak az emberek által írt hozzászólásokra vonatkozott: azt alapesetben feltételeztük, hogy a spamtől mindenki szabadulni akar.
Angelday liberális. Szerinte a Plastik rétegblog, ahol nem szoktak törlődni a kommentek, legalábbis eddig nem volt rá példa. Különben sem kell őket túl komolyan venni.
Szántó Balázsnak szerencséje van: eddig megúszta a törlendő kommenteket. De akkor vetemedne ilyesmire, ha alpári és sértő lenne a hozzászólás, és törlés esetén odaírná, hogy miért tett ilyet, illetve összefoglalná a komment tartalmát, ha lenne neki.
Lipilee hozzá méltó módon, műszaki alapról közelíti meg a problémát. A hozzászóló által megadott önazonosítást figyeli. Ha kamu e-mail címet vagy hasonlót lát, villan az egérkurzor. Rendesnek látszó e-mailről viszont szabad a vásár.
Pollner maga a humánum. Csak a nagyon durván személyeskedő hozzászólásokat törli, amennyiben emberi reakcióra alkalmas nyomot talál, akkor inkább megpróbál válaszolni rájuk. Eleddig 1-2 alkalommal kényszerült cenzúrára.
Hasonló elveket követ Papp Laci is a Szigetblogon. Azt írta: nincs egységes gyakorlat, de ha valami megérdemli, azt szó nélkül kiveszi.
A mostanában - éppen néhány komment kapcsán - némi belső adok-kapokot is átélő Blogteren általános elv, hogy az egyes blogokban nem moderálnak, ez a blogok létrehozójának felelőssége. Doransky a szolgáltatói blogból nemrég eltávolított hozzászólást különleges esetnek tartja.
Sztahanov a mezőny vaskancellárja: a spektrum másik véglete, karakteres állásponttal. Az "én blogom az én lakásom" alapon nem hirdet demokráciát: a saját házibulija házigazdájaként, a saját értékei mentén tart rendet, és ami megítélése szerint rontja a levegőt, azt kigyomlálja.
Mióta elküldtük a körkérdésünket, tovább zajlott az élet. A Homár összeomlott a trollok koncentrált támadása alatt, és a nullamegoldást választotta: bezárta a postaládáját. A Webisztánban pedig részben erre reagálva Hírbehozó a külföldi nagy blogok kommentelési gyakorlatáról írt összefoglalót.
A mi moderálási alapelvünket a Tudnivalók oldalon találjátok. Ha ti is vezettek blogot, hogyan kezelitek ugyanezt a kérdést?
(#)
, 2006. augusztus 20. vasárnap, 14:38Nemtom, idevág-e, de érdekességképp egy módszer: a HUP-on is mostanában volt egy kis szigorítás
http://hup.hu/node/28503
(#)
, 2006. augusztus 20. vasárnap, 14:59Bodolai? Hm. :D
Ne hagyjátok ki a listából Tornádót és az ő elég megkérdőjelezhető módszerét se: a neki nem tetsző hozzászólásokat átszerkeszti, olyat adva az adott szerző szájába, amit ő nem mondott.
(#)
, 2006. augusztus 20. vasárnap, 15:51Nálunk (a fórumban) szükséges volt egy ilyen létrehozása és alkalmazása: http://www.szv.hu/szv/moderacios-elvek
Alapvetően azt tartom, hogy a jogsértő tartalmakat (ld. kurrens törvények) azonnal törölni kell, majd egy üzi megy a kommentelőnek; ott van némi "holttér", ahol a jogsértés egyfajta civil ellenállást valósít meg, azt lehet respektálni.
(#)
, 2006. augusztus 20. vasárnap, 16:59szerintem a legtobb nyilvanos forum moderalhato es idonkent moderalando is, azt azert illendonek tartom ha ez nem "lathatatlanul" tortenik hanem adott helyen a moderator jelez esetleg kommentalja is mi volt a gond roviden. ezzel elkerulheto sok alaptalan vadaskodas is a moderalas elveit illetve reszrehajlasat illetoen. angeldaynek meg annyiban igaza van hogy a retegblogokat eleve egy erosen szurt reteg latogatja, igy ott gyakorlatban persze feleslegesnek tunhet a dolog hasonloan a zeneakademiai rendori intezkedestervhez
(#)
, 2006. augusztus 20. vasárnap, 18:53Nekem blogom ugyan kicsi sincs, de érdekesek ezek a dolgok.
(Nekem a zeneakadémiai rendőri akcióterves hasonlat nagyon tetszett, nekilóduló fantáziám máris felvázolta a duhaj zenészeket, karmestereket megfékező manővereket... :) )
(#)
, 2006. augusztus 20. vasárnap, 19:28Én csak egészen kivételes esetben törlök. Két ilyen volt (néhány véletlen duplázás letakarítását kivéve) emlékeim szerint:
- valaki külön kérés ellenére beírta a választ egy kérdésre
- egy komment tartalma mindösszesen annyi volt: "a zsidokra raferne egy masodik holokaust" vagy valami nagyon hasonló.
Egyébként visszalövök. Amúgysem túl békés a blog hangneme, belefér a vita, még bírom idegekkel.
Off: a Zeneakadémiáról egyszer megpróbáltak ellopni egy elég drága zongorát, ott buktak le, hogy a portás megkérdezte, hova viszik, amire is azt válaszolták (amit egyébként mindenkinek): hangolni. :)
(#)
, 2006. augusztus 20. vasárnap, 19:39amig van mire visszaloni addig ok, de hogy kicsit visszaterjunk a kiindulo esemenyhez ha megnezel egy homaros commentsort (jo hely ez a kispad mert utalni sem merek az ott kialakult "hagyomanyok es kozossegi topicok" tobbsegere :) azokon nincs mit visszaszolni, legtomenyebb emberi butasag.
(#)
, 2006. augusztus 20. vasárnap, 19:48Igaz.
Mondjuk nálam is van olyan kommentelő, aki bizonyos kulcsszavakra megjelenik, és menetrendszerűen elmondja ugyanazt - mindig. De hát hadd mondja.
Addig nem is akarok keménykedni a kommentezőkkel, míg túl sok troll elő nem kerül.
(Amúgy sajnos nem is nagyon szofisztikált a komment-moderálási technológia, van egy Töröl gomb és kész...)
(#)
, 2006. augusztus 20. vasárnap, 21:45a jp alapvetően tornadóval ért egyet. a mi játszóterünkön mi szabjuk a szabályokat, s ha valaki szórakozik, mi is szórakoz(hat)unk vele. utóbbira eleddig egyébként még nem volt példa. a blog tematikájából adódóan vonzzuk a széljobbot, az értelmesebbjével akár szívesen kommunikálunk is, az értelmetlen kommenteket küldjük a szemétbe. az ön-prolongált barmokat bannoljuk.
(#)
, 2006. augusztus 20. vasárnap, 21:54Engem is ez a zeneakadémi rendőri intézkedés érdekelne.
Egyik-másik zenészt nem ártana igazoltatni, a koncerte kvégén pedig egy kis lovasrendőrős-kardlapos oszlatás gyorsítaná a kijutást. A '70-es évek elején a TV-ből tényleg elloptak egy zongorát (Steinway D-modell), mégpedig úgy, hogy a hórukkosok szóltak is a rendésznek: "Lopjuk a zongorát!"
Na, Ervin, ezzel vissza is kérdeztem: Ti hogy moderáltok?"
(#)
, 2006. augusztus 20. vasárnap, 21:58Én a legksebb ellenállás felé mozgok. Mivel általában az ismerőseim kommentelnek be hozzám, az ő véleményüket tudomásul veszem és kinthagyom. Ismeretlenek kommentjei -- ha többé-kevésbbé relevánsak -- maradhatnak. Csak a spamot gyomlálom ki, de a blogger.com-on az nem tűnik jelentősnek. Eddig szerencsére nem jött irreleváns komment, vagy ha igen, biztos spamnek néztem :)
(#)
, 2006. augusztus 20. vasárnap, 22:07A Homáron sajnos szerintem nem a hagyományos értelemben vett kommentelés folyt, hanem írta mindenki a magáét. Így tulajdonképp hiányt nem szenved a világ.
Én mint olvasó úgy látom, hogy egy blog gazdája, ha valami zavarja, törölje, tényleg ez az ő játszótere. Itt ezen a blogon nagyon örülök annak, hogy a kommentek általában a téma mentén folynak és így akár maguk a kommentek miatt érdemes nyomon követni egy cikket (lásd 104. Kvíz :-))
Szóval kedves Ervin (Ses), Eszpee, Stsmork csak így tovább!
, 2006. augusztus 20. vasárnap, 23:13 (#)
pollner (10), a cikk végén ugyan külön hivatkozom rá, de itt található az alapállásunk: http://kispad.hu/tudnivalok.html#illemtan
ha ezen felüli, konkrét kérdésed van, akkor bocs, tedd fel, igyekezni fogok.
(#)
, 2006. augusztus 20. vasárnap, 23:29Megint kilógok a sorból, mert blogot nem, de fórumokat, topicokat már túl régóta gondozgatok, többfélét is, anno a FidoNetben kezdve... Nos, témától is függ, mi maradhat, mi nem. Nagyon. Van, ahol érdemi (tehát nem technikai) törlésre nem is került sor, van, ahol a forgalom kétharmada hullik teliholdas napokon (és az még jó eredmény)... Láttam én már sok mindent. :)
Vannak mindenféle stratégiák a userek kezelésére, akár a Unix rendszergazdáknál, nem részletezem, itt megvan:
http://ali.grafoman.hu/szgyt/people/sysadm.htm
Egyvalami biztosan megbocsáthatatlan: a hozzászólás átírása. Az esetleg véleményes, ha valami kicsillagozódik, áthúzásra kerül, vagy külön jelezve törlődik, esetleg más színnel, jól láthatóan, elkülönülten belekommentez a gazda (időmilliomosok érnek ilyesmire rá), de hogy mindenféle kiáltó jelzés nélkül átírják... ez hamisítás. Az ilyenre szakadjon rá a legdurvább hálózati támadás, ami csak létezik...
(#)
, 2006. augusztus 21. hétfő, 13:02mnltrckbck
http://re.blog.hu/2006/08/21/twb2krtkj_user2_0 s.k.
(#)
, 2006. augusztus 21. hétfő, 13:20ervin (13): Csak arra céloztam, hogy erősen offos hosszászlásomat nyugodtam törölhetitek, csak túlságosan megmozgatta a fantáziámat a téma...
(#)
, 2006. augusztus 21. hétfő, 18:22vannak olyanok, akik azt gondolják, megtehetik, hogy átírnak egy-egy hozzászólást, ráadásul olyanok is akadnak közöttük, akik a média fenegyerekei(nek érzik/hiszik magukat). ez a legrosszabb, ilyet sarokba szorított, gyenge jellemű user csinál. egy hozzászólást vagy törlök, vagy sem. nincs középút.
a homár esetében az felettébb érdekes, hogy az amúgy nagyon aktív és igen kevésbé kegyes indexes moderátor csapat egy index kiadvány kommentjeit nem moderálta, vagyis hogy nem vonták be a probléma megoldásába őket. ha már vannak, kézenfekvő lett volna.
azt gondolom, hogy ez egy médiahúzás. beszélünk róla. ez volt a cél. el is érték.
ja, a taxin egy ideig nem volt moderálás és előzetes karantén se, aztán pár (egy) lelkes rajongó, amikor épp afférba kerültem egy szolgáltatóval, szükségét érezte a mundért védeni. ezért picit szemetelt. azóta karantén van, onnan az kerül ki, akit engedek.
mit lehet? mindent, amit otthon is megengednél magadnak. a nagyon buta, szimplán személyeskedő komment nem kerül ki.
(#)
, 2006. augusztus 21. hétfő, 22:19ervin, megtennétek egy nagy szívessséget? Kérdezzétek meg már légy szíves az nb1.hu-t is, hogy ők hogy moderálnak (persze, tudom, hogy ők nem blog, de vastagon témába vágy, asszem). Szemlátomást ugyanis sehogy - legalábbis kb egy éve volt utoljára, hogy hírek kommentjeit olvastam, de addig az volt a jellemző, hogy bármely hír kommentjének kb 90%-a trágár, nullbites, és sokszor nyíltan antiszemita mocskolódásról szólt. Kedvencem az az - egyébként, ha jól emlékszem, Real Madridról szóló - cikk volt, amelyikre köbö 50 komment érkezett, az első valamiféle "K**** anyját minden zsidó cigány jpesti g*cinek!" volt, erre válaszolt egy újpest-drukker, és kialakult a szájkarate. Magához a hírhez érdemben senki sem szólt hozzá.
Szóval, engem nagyon érdekelne, ők hogy látják a moderálás kérdését...
, 2006. augusztus 21. hétfő, 22:30 (#)
haujobb, elnézést, a leírtak alapján nekem nincs kedvem hozzá, ráadásul a válasz sejthető. egyébként sem ismerem az oldalt. esetleg írj nekik egy e-mailt, hátha válaszolnak rá.
(#)
, 2006. augusztus 21. hétfő, 22:50Nekünk ugyan nem kifejezetten blogunk van, de hozzászólásra szintén van lehetőség. Egy érdekes jelenség az a feltehetően idősebb korosztályból való úr, aki rendre minden it-újdonságot bemutató cikkünk mögé odaírja ugyanazt: "ez a gazdagok játékszere, a minmálbéres magyarnak nincs rá pénze". És itt még következik egy kis random politizálás, nettó komcsizással, uszkve 20 sor agymenés pocsék helyesírással, de ugyanaz, minden cikk esetében. Korábban a liberalizmus elvét vallva még hagytuk ezeket a kommenteket, mondván az elkövetője biztosan csak beteg, mostmár viszont élvezettel töröljük.
(#)
, 2006. augusztus 21. hétfő, 22:58Torolni csak spamet!
1. Regisztraltak: Alapertelmezesben a jovahagyott kommenteket "kibontva" latjak a tobbit csak egy sorba "összecsukva", de kibonthatjak, ha akrajak egyenkent, vagy mindet is.
2. Latogatok: Mindent látnak, nincs szűrés és moderálás számukra csak a kommentek első "éppen legfrissebb" lapján.
Minden regisztrált hozzászóló megkapja a "jovahagyott" flaget. A moderátor pedig folyamatosan figyel és jóváhagyja, vagy ignorálja a "tomeget".
Regisztraltak kifejezhetik nemtetszesuket egy jovahagyott kommenttel szemben (klikk a kommentezo neve melletti gombra es roviden kifejteni az okot) moderator dont, hogy mit tegyen. (nem torol, legfeljebb a jovahagyott flag ugrik!)
Így tudod a legjobban megvédeni az értékes látogatóidat a plebstől.
(#)
, 2006. augusztus 21. hétfő, 23:18No és ha egy visitor vagy egy spambot/floodbot szétfloodolja az egészet, folyamatos beírásokkal vagy a Homáron is tapasztaltakkal?
Utóbbit azért nem is olvastam egy idő után, mert a postok legtöbbje kizárólag elsőzésekkel, fospumpákkal, hörgő anyázásokkal, altesti funkciókkal volt tele, az Árkád üzletközpont meg mint visszatérő motívum szerepelt, hogy ott milyen jól lehet ürülni. Mintha megkattant, mattrészeg, IQ
(#)
, 2006. augusztus 21. hétfő, 23:20Jé, volt egy relációjel az előzőmben, és onnatól levágta, mindegy, az a vége, hogy "kisebbegyenlő 4 emberek mantrázták volna ugyanazokat az értelmetlenségeket."
(#)
, 2006. augusztus 21. hétfő, 23:33plusz miutan valaki feltalalta 6 oldal sortores .)
amugy toleralom en a sotetseget is egy ideig, meg at is lapozom fejben ezeket
(kellett nekik a kozossegi erzes mint mikor ezres tomegben skandaljak az istvan a kiralyt/himnuszt/vesszen akarmi vagy akarki/eljen akarmi vagy akarkit) de a gond hogy kozben olvashatatlanna es hasznalhatatlanna tettek az eredeti funkciot, a blogot. ezert nem kerdes hogy ezt kell-e moderalni. (21/akakij modszere szimpatikus de az is azt igenyli hogy minden elszabadult usert elolvassa sok sok regisztralt, ezert en inkabb maradnek a soft diktaturanal)
(#)
, 2006. augusztus 21. hétfő, 23:54(#)
, 2006. augusztus 22. kedd, 21:19azért a sava-borsa megmaradjon. ez is fontos. akármi is a modera szabály. fűnyíróval kockafejet ne vágjunk.
(#)
, 2006. augusztus 23. szerda, 00:27Ervin (19),
pont ezt a munkát próbáltam rádpasszolni, de rutinosan átlépted a labdát :)
(#)
, 2006. augusztus 23. szerda, 00:31Dr. Minorka (25),
köszi a linket. ezek szerint ezt nem tartják be az oldal moderátorai. Vagy azóta már igen? Mondom, egy ideje nem nyitok meg kommenteket...
(#)
, 2006. augusztus 23. szerda, 20:53Említtessék meg nyelv-ész is: ő kapásból minden kommentet törölne, merthogy csak a saját hangját (betűit) szereti hallani (látni).
Szerencsére nincs is semmilyen blogja...
» Filmek
» Könyvek
» Éttermek - térképpel!
» Receptek
» Mobil videók
A Kispad-feednek most
olvasója van. Szeretnél közéjük tartozni? Ezen az oldalon mindent elmagyarázunk.
Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork