Városok Szubjektíven - Hong Kong 2

NagyGa1 cikke a Blog rovatból, 2007. április 23. hétfő, 15:00 | 5 hozzászólás

Hongkong világvárossá fejlődése a második ópium háborútól kezdve nem hozott nagy izgalmakat.

Az első háborút lezáró nankingi megállapodásnak volt egy pontja, ami tizenkét évente újratárgyalhatóságot biztosított. Erre hivatkozva a britek az 1850-es évek közepén a szabad kereskedelem további fejlesztésére újabb követeléseket fogalmaztak meg a Qin (Csin) dinasztia felé. Egész Kína megnyitását kereskedőik előtt, az ópium legalizálását, külföldi import áruk felmentését a belső tranzitvámok alól, brit nagykövetség engedélyezését Pekingben (akkoriban még a császár számára fenntartott zárt terület) és az angol nyelvű szerződésen elsőbbségét a kínaiakkal szemben.

A világtól elzárkózó Qin császárság számára természetesen ezek a pontok nem voltak elfogadhatóak, ezért visszautasította a brit "ajánlatot", a hasonló francia és amerikai követelésekhez hasonlóan.

Bár akkoriban még nem volt sem NATO sem ENSZ, azért a megfelelő indok, az Arrow incidens megtalálása után Oroszországgal kiegészülve összeállt a koalíciós haderő, elkezdődhetett a négy évig tartó második ópium háború (1856-1860).

A nyugatiak nagy technikai és szervezettségbeli fölénye miatt a harc kimenetele ismét nem volt kérdéses.

Félidőben a felek a tianjini megállapodás megkötésével tartottak egy kis szünetet, kimondva Kína belső részeinek megnyitását (pl külföldi hajózhatóságot a Jangcén), illetve a szokásos kártérítést a kínaiak által okozott kárért.

Az egyik pont szerint a koalíciós államok követségeket nyithattak volna a császár tiltott városrészét is magában foglaló elzárt városban, Pekingben. Ezt azonban a kínaiak nem teljesítették annak ellenére sem, hogy a megállapodást kénytelenek voltak aláírni, mivel a nyugatiak beengedése Pekingbe a Kínaiakkal való egyenlőséget sugallta volna - megengedhetetlen mindenféle jöttmentekkel egyenlőnek lenni.

Ugyanekkor Oroszországgal az aiguni tárgyalásoks keretében sikerült megegyezni - annak ellenére hogy még haderejük sem volt, a fenyegetés elégnek bizonyult. Ők megelégedtek az Amúr bal partján megkapott területekkel, illetve szabad kereskedelemmel a folyón keresztül.

1859-ben folytatódhatott tehát a háború, az angol-francia haderő Pekinghez vonult. A császár elmenekült, egyik hercegi rangú családtagjára hagyva a tárgyalásokat, amik nem hoztak átütő sikert. Az arrogáns és rasszistán megnyilvánuló diplomatákat megkínozták, egy részüket meg is ölték. (Akkoriban elég változatos módon lehetett embereket kivégezni, lassú feldarabolással, lefejezéssel, vagy akár a lábak elszorításos lerohasztásával is, korabeli fényképeket nem merek linkelni sem.)

Bár Pekingbe nem vonult be a hadsereg, a nyári császári palotát azért sikerült kifosztaniuk, majd a briteket vezető Lord Elgin parancsára felgyújtaniuk. Lord Elgint érzékenyen érinthették a fosztogatásról érkező hírek, ugyanis apja volt az az angol nemes, aki a görög Akropoliszból hazavitte a később Elgin Márványoknak elnevezett műveket.

Saját beszámolója szerint elrettentésül és büntetésül romboltak, így csak a császárt sújtva, az embereket megkímélve. Tény, hogy 40 évig a kínaiak nem bántottak diplomatákat, egészen az 1899-es Boxer felkelésig.

A második ópium háborút lezáró Pekingi Konvenció (1860) természetesen a győztesek feltételeit tartalmazta: a négy évvel ezelőtti tianjini megállapodás ratifikálásen felül vallásszabadságot (a keresztények téríthetnek kínában), szabadkereskedelmet (legális ópiumot) és a szokásos kártérítést.

Különösen megalázó volt a vereség a Qin-dinasztia számára, mivel számszakilag tízszeres túlerőben voltak a nyugati tanulatlan barbárokkal szemben.

A Hongkong szempontjából érdekes pont szerint a britek megkapták az első háborúból megszerzett sziget mellé a Kowloon-félszigetet is, a mai Boundary Street-től délre fekvő területet.

A tizenkilencedik század maradék felében nyugodtan csordogált az élet. Talán sokan ismerjük a ma világszinten is jelentős Hong Kong Shanghai Bankot (alias HSBC), ezt 1864-ben alapították Hongkongban. Volt aztán egy nagyobb tájfun a hetvenes években, 94-ben pedig a kínából indult bubópestis világjárvány is megérkezett.

A következő állomás az 1898-ban megkötött Második Pekingi Konvenció, amiben Nagy-Britannia 99 évre kibérelte a tulajdonos Kínától a Kowlontól északra elterülő, ma New Territoriesként ismert területet.

Hongkong ezzel területileg elérte mai formáját.

Képek és forrás: Wikipedia, 1, 2, 3

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Hozzászólások

Eddigi hozzászólások (5)