Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53905 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Free Tomcat!

eszpee cikke a Blog rovatból, 2007. június 18. hétfő, 21:17 | 63 hozzászólás

Több, mint egy hónapja ül előzetesben Tomcat, "közveszélyokozás előkészülete bűntett alapos gyanúja miatt". Épp távozott egy lakásból, a bentlévők szabadlábon védekeznek. A bíróság szerint 7 folyamatban levő más ügye miatt indokolt az előzetes - köztük olyanokkal, amiknek az elkövetési helyszínén soha nem is járt. Nem hiszek az összeesküvéselméletekben, ráadásul ha véletlenül kerültek volna oda az extra tételek, az is legalább ennyire súlyos lenne.

Tomcat szinte összes nézete, gondolata, egész világa a lehető legtávolabb áll az enyimtől. (A C64 demókat viszont én is szerettem.) Ha annak idején kiálltam itt a kispadon két szerintem igazságtalanul fogvatartott liberálisért, akkor most kiállok egy náciért is, mert a demokráciának nem úgy kéne működnie, hogy akivel nem értünk egyet, azt eltüntetjük.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (63)

1

geri, 2007. június 18. hétfő, 21:35 (#)

Egyetértek. Tényleg visszataszító alak, de ha a fele igaz annak, amit a hatóságok művelnek vele, már az is sok.

2

dolphin, 2007. június 18. hétfő, 21:54 (#)

En is csatlakozom. A rendoroknek valahol a liftkezelessel egyidoben surgosen el kellene magyarazni, hogy ez az eljaras es mentalitas csak arra jo, hogy nepi host faragjanak belole.

3

ant, 2007. június 18. hétfő, 22:00 (#)

Ez a fogvatartas foleg annak fenyeben sulyos, hogy a nemi eroszakkal gyanusitott rendoroket epp most engedtek ki, mondvan, hogy "nem áll fenn a szökés, a gyanúsítottak összebeszélésének vagy a nyomozás akadályozásának veszélye"...

4

nyelv-ész, 2007. június 18. hétfő, 22:09 (#)

Nem nagyon tudom, ki a nevezett jóember, de eszpee második linkjén olvasottak alapján előttem egy péhowardi magasságokban szárnyaló ügy rajzolódik ki.

Abszurdisztánban tényleg még mindig képtelenek egy normális koncepciós pert összeütni? Hiszen ötven évük volt gyakorolni!

5

gargoyle, 2007. június 18. hétfő, 22:24 (#)

egyszeruen balfaszok, ahhoz is keves az eszuk hogy normalisan betartsak a sajat szabalyaikat. ez persze nem menti tomcat balfaszsagait, de szomorubb annal, mert bar szeretnem de tole nem varhato el a gondolkozas. viszont a torvenyalkalmazastol igenis elvarhato a maximalis odafigyeles, korultekintes, korrektseg

nyelv-esz te meg konyorgom ne hozd elo ezt a 40(bocs, mar 50) ev dumat.. egyszeruen unalmas minden kapcsan ezt hallani (: koszi (:

6

Gman, 2007. június 18. hétfő, 22:43 (#)

"Kifelé menet rossz helyen fordultam be, és egy kis folyosóra jutottam, ahol pár tűzoltó pakolászta a tömlőket, és egy középkorú emberke szorongatott egy tévékamerát.

- Nem veszed az eseményeket? - kérdeztem.
- Nem! - felelte ellenségesen.
- No, hát harapsz is?
- Nem vagyok vicces kedvemben!
- Mi a baj?
- Hogy összetörtétek a kocsimat, az!
- És most rám haragszol? Nem én voltam.
- Rád is! Mit keresel te itt?!
- Bejöttem. Tudniillik forradalom van.
- Akkor takarodjál ki! Úgy, ahogy bejöttél! Ez itt az én munkahelyem, te nem ide való vagy! Mit keresel itt?!
- Anyádat, mert hallottam, hogy olcsó.

Olyan jó kedvem volt, hogy el is felejtettem fölképelni a pimaszkodásért. Persze, tudom, szegény-szegény, oda az autója..."

Namármost az alábbi idézet attól az embertől olvasható, aki mellett ti most annyira kiálltok.
Eszpee, amit mondasz, hogy a demokráciának nem így kéne működnie, maximálisan, a végletekig igazad van. De a demokráciának úgy se kellene működnie, hogy egy maroknyi takony arra sem veszi a fáradtságot, hogy saját véleménye legyen, hanem megy a többi ökör után és totálisan szétver egy épületet. És utána a demokráciának nem is úgy kéne működnie, hogy mindezek után jön az ukász valahonnan fenntről és a következő megemlékezésen, ártatlanokat, sétálókat, külföldieket, akárkit aki csak csúnyán néz ledózerolnak a föld színéről viperákkal, miegymással.
A kérdésem az lenne, hogy ti mit gondoltok, amikor azt halljátok, hogy demokrácia. Mert én sokmindenre és még csak a lista legvégén sincs ott, hogy "Magyarország". Mi itten kaptunk valami baromi nagy szabadságot egyik napról a másikra, amivel gyakorlatilag azóta sem tudunk mit kezdeni. Ami itt megy az nem demokrácia, hanem demokrciába bújtatott állami korrupció demagógiával palástolva a hét minden napján.
Kicsit elkanyarodtam, nem is az országról van szó... Ugyhogy legyen az előző pár sor off kategória, sry.
Tomcat:
Nos, valahova oda akartam kilukadni, hogy ez az a szitu, ahol a büdös életben nem fog kiderülni az igazság, soha nem tudjuk meg Tomcat mekkora veszélyforrás, mit tudott/akart volna ártani, hogyan, mikor, miért. Már Tomcat sem az, aki volt, aki szimpi volt. Ő is megváltozott. És ha őszinte akarok lenni, én az alapján mondok véleményt, amit találok, elérek. Én ezt a szöveget találtam és amikor másnap Tomcat a mokkában bájcsevegett Havassal, már nem számolt be ilyen büszkén pár dologról. Egy szó mint száz, egy ilyen emberért ne álljunk már ki pls!
Illetve mindenki azt csinál amit akar, hisz demokrácia van (haha), ugyhogy csak annyit jeleznék nem csatlakozom.

Ui.: Ez az első hozzászólásom, olvasom a blogot ezer éve: príma, kiváló, könnyed, szórakoztató, elgondolkodtató. Sok sikert nektek, kívánom, hogy még hosszú ideig élvezzétek ti is, hogy mi is élvezhessük!
Szép napot!

7

Author Profile Page eszpee, 2007. június 18. hétfő, 22:49 (#)

Gman, pont arról próbáltam írni, hogy attól függetlenül, hogy ki milyen embernek tartja, jár neki is a tisztességes jogi eljárás, és ha nem kapja meg, az engem zavar.

Üdv a kommentezők közt egyébként!

8

Psyche, 2007. június 19. kedd, 00:07 (#)

Azt írod eszpee, hogy "A bíróság szerint 7 folyamatban levő más ügye miatt indokolt az előzetes", és közben Tomcat blogját linkeled, mint forrást. Nem kukacoskodásként, hanem direkte komolyból: tuti jó ez így?

9

Gman, 2007. június 19. kedd, 00:11 (#)

Eszpee, igazad van, lehet h rossz aspektusból közelítem a témát. Tisztességes jogi eljárás, ööö. Mesélek valamit:)
Történt pár éve, hogy Budapesten az Astoria körül volt heti rendszerességgel dolgom szombatonként reggel. Egyik reggel összehozott a sors 2 totálisan szétszívott drogos spinével. Miután kocsit leraktam belémkötöttek. Ezt a szándékukat meg is erősítették azzal, hogy bunyót kezdeményeztek (193cm vagyok és nem
nádszál, szal elképzelheted mennyire készek voltak :) ). Viszont emberükre találtak, mert nem kaptak iszonyat verést, pontosan azért mert tudtam, h a két spinét csak kiütéssel lehetne megállítani azért meg a végén engem vesznek elő. Ugyhogy futottam (nem röhög:D). Egy idő múlva békénhagytak, és amíg elkezdtem felfogni a szitut meg kiértékelni h akkor most mi a frász van, addi elkedzdtek csépelni néhány kocsit köztük az enyémet is. OK, rendőrségre emergency call érkezik, jönnek. Kiérnek, visszaugranak autóba erősítésért (komolyan). Kiérkezik erősítés, csajt megfékezik végül úgy, ahogy én nem akartam. Később beidéznek ügyészségi nyomozókhoz tanúskodni, mert az egyik feljelentette az intézkedő rendőrt túlkapás miatt. Ott kiderítettem egy (mit egy.. a VILÁG LEGSZEBB) előadó lánykától, hogy a bűnlajstrom a 2 drogos oldalbordára: hivatalos személy elleni erőszak, droggal való visszaélés, kb. 20 rendbeli garázdaság. (jogászok sry, pontos kifejezéseket nem vágom). Mire ez az egész eljutott a végéig (értsd utoljára mentem tanúskodni a bíróságra), odáig jutottunk, hogy csak ittak, néhány autót leporoltak, a rendőrökkel egy jót söröztek, és egy dádával mentek is haza.
Igazságos jogszolgáltatás? itt? Hmpf.
És visszakanyarodva, ok, télleg igazad van. Attól, h én Tomi macsekot szívesebben látom rácsok mögött, mint előtt, attól még lehetne joga tisztes eljáráshoz.
De újabb 180 fokot véve és eljutva oda, ahol tipródunk, valahogy ez megint az a kategória, hogy ha valaki kiejti a száján,már az igazságos jogot, akkor hangulattól függően vagy hangosan kiröhögöm, vagy leülök és sírok...
Na, akkor valahogy így gondolom most: "Igazságosan ítéljék el Tomcatet:)"
Ebben benne van a tiéd is meg az enyém is:), kompromisszum rulez.
Üdv

10

Dr. Minorka, 2007. június 19. kedd, 00:56 (#)

Úgy fogalmaznám át eszpee felhívását, hogy "Tisztességes eljárást!". Mivel fogalmam sincs, hogy mi történik. Gyanakodni gyanakszom egyrészt a gyanusított személyisége miatt, másrészt letartóztatása összefüggött valami súlyosabb váddal (semmi kedvem pontosan visszanézni), amelyik esetében soha, sehol, senkit nem szoktak szabadlábon hagyni. Mivel a társai szabadlábon védekezhetnek logikusan adódik, hogy a vád (legalábbis ebben az esetben) gyenge lábakon áll.

11

Baggio, 2007. június 19. kedd, 01:29 (#)

Szerintem nem az a kerdes, h mit csinalt vagy mit nem csinalt Tomcat. Meg az sem kerdeses, hogy kinek mi a velemenye arrol, amit O kepvisel (?). Egyszeruen arrol van szo, hogy harman gyartanak bombat (?), ebbol kettot elengednek, mert Ok csak most az egyszer gyartottak, a harmadik meg osszevert (?), garazdalkodott (?) mar, ezert Ot bezarjak, amit meg raadasul meg is hosszabitanak. (Azt mar csak mellekesen jegyeznem meg, hogy - amennyire kepben vagyok a temaval - semmifele folyamatban levo ugye nincs mar.)

12

Author Profile Page eszpee, 2007. június 19. kedd, 07:00 (#)

Psyche(8), ez teljesen jogos észrevétel, sajnos nem találtam más forrást, ha valaki igen, azt megköszönném.

13

Deansdale, 2007. június 19. kedd, 07:38 (#)

Tomcat gondolkodása egyre radikálisabbá vált, de szerintem messze nem jutott még el odáig, hogy valós fizikai erőszakhoz folyamodjon. Régebben kisebb "tréfákkal" szivatott egyes neki nem tetsző alakokat (pl. Bácsfy Diánát), ha nem lenne képzavar, azt mondanám, amolyan egyszemélyes flashmob volt.
Mostanra eljutott odáig, hogy füstbombát gyártson. Ezt találták abban a lakásban, meg a hozzávalóit (kristálycukor+műtrágya). (Emellett olyan komoly dolgokat tettek a bűnlajstromra, mint pl 10 dkg aluminium.)
A bombagyártás, közveszélyokozás nevetséges vád. Lehet, hogy a koncepciós perekkel kapcsolatos duma 50 éves és unalmas, de sajnos mintha megint aktuális lenne.
A demokrácia attól demokrácia, hogy mindenki elmondhatja a véleményét - amíg nem csinál semmi törvénytelent. Úgy tűnik nála muszáj lesz találni valami törvénytelent, mert nagyon rács mögött akarják tudni.
Szerintem Mo-n demokrácia van. De mégis, ez egy rossz jel. Mintha az első lépés lenne egy komoly lejtőn. Ha egyszer ilyesmibe kezdenek, nehéz lesz megállni.

ui. szerintem Tóta W véleménye is egész korrekt és érdemes elolvasni:
http://w.blog.hu/2007/05/14/eroica_i
http://w.blog.hu/2007/05/14/eroica_ii

14

The Tornado, 2007. június 19. kedd, 09:48 (#)

Nyuszi barátai és üzletfelei (és kockázati tőkései) azt mondják, hogyasszonnya:
Break out the battle tapes.

15

Dimi, 2007. június 19. kedd, 10:06 (#)

Eszpee, le a kalappal.

16

Author Profile Page SzaboZsee, 2007. június 19. kedd, 10:27 (#)

Ccccö... Nekem meg valahogy úgy tűnt P. Tamás legutóbbi megnyilvánulásaiból, hogy neki nagyjából addig érdekes a demokrácia, amíg ő azt csinálhat, amit akar, minden és mindenki más magasról le van... Hát szerintem meg nem így van, és ha ő nem hajlandó elfogadni a demokrácia játékszabályainak második felét is (miszerint "amíg ezzel másnak kárt nem okoz", akkor a lehető legjobb helyen van bent a hűvösön. Pont.

17

pblue, 2007. június 19. kedd, 11:31 (#)

szép gesztus, de vegyük észre, hogy tomcat pont egy olyan világért kűzd, ahol ez a dolgok mindennapi rendje, ami most vele történik. ő persze sose látná be, hogy nézetei, gondolkodása, attitűdje és az ilyen eljárások mint ez most vele szemben egy tőről fakadnak, de pedig ez így van. átkerült a fasz másik végére, és ez rendszerint jó lecke szokott lenni, bár az ő esetében kétségeim vannak.

nekem nemjön ki a számon, hogy free tomcat, mert szerintem azonnali bottal agyonverést érdemelne, de a hatóságok eljárása valóban felháborító.

18

gargoyle, 2007. június 19. kedd, 12:37 (#)

ami a lenyeg szvsz hogy tomcatnek nem azert kellene normalis eljaras, mert annyira szimpatikus vagy jogos amit muvel, hanem magam miatt (meg eszpee miatt, meg a tobbi itt kommentelo miatt stb). amig 1 valakivel is hatalmi visszaelesekkel szivoznak addig en is megjarhatom csak mert magas es szemuveges voltam es nem elegge alazatos. na ez kerulheto el elsosorban a fenti becsulendo gesztustetellel.

19

Boca, 2007. június 19. kedd, 12:56 (#)

Elolvastam idáig a cikket és kommenteket, de még mindig nem tudom, miből következik, h tisztességtelen a hatósági eljárás. Tartok tőle, h senki nem tud semmit, ezért hiba lenne határozott véleményt kialakítani.

20

krampusz, 2007. június 19. kedd, 13:09 (#)

riszpekt a cikkért.

Tomcatről: rossz hírem van srácok, el lehet fordulni, el lehet mondani mindennek, mert véleménykülönbségeket is elbírja a demokrácia. DE... ha valaki keményen kiáll az igaza mellett (demokráciánk "kicsiny" buktatóit emlegeti fel, nem nyivákol, hanem tenni próbál) abból magányos hőst csinál a fenti hozzászólások nagyrészéből kiolvasható hozzáállás. Stigmatizálunk mindannyian.

Ha akarjátok rásüthetjük az egyszerű ember billogját, de tessenek rááldozni az időt, utánagondolni és eltöprengeni, hogy a Titeket bosszantó igazságtalanságok ellen mit tesztek.

Húúú... ezért most mit fogok kapni...

21

ninja, 2007. június 19. kedd, 13:10 (#)

én sem látom, hogy miért lenne tisztességtelen az eljárás.
eszpee, te miből gondolod, hogy tisztességtelen, az arc blogjára támaszkodsz, vagy tudsz valami konkrétat?

22

Author Profile Page eszpee, 2007. június 19. kedd, 14:13 (#)

nem tudok többet én se nálatok.

23

Boca, 2007. június 19. kedd, 14:41 (#)

Akkor elég elhamarkodottnak tűnik a dolog. Nem tudjuk, milyen lezárt és folyó ügyek miatt gondolták úgy, h bent kéne tartani. Ennek ezer oka lehet, beleértve a visszaélést is.
A 2 fogvatartott tilosos esete pedig tök más, őket ismerjük és igencsak valószínűsítettük, h alaptalanok a vádak, ami aztán be is igazolódott. Tomcatnél meg nem lehet tudni semmit.

24

Author Profile Page eszpee, 2007. június 19. kedd, 14:46 (#)

Boca, Tomcat blogján van egy lista az állítólagos folyamatban levő ügyeiről, ami legalábbis érdekes. Más forrásból ennek semmilyen cáfolata nem jutott el hozzám. Nyilván nem azt mondom, hogy mindent elhiszek, amit ott látok, de nekem az az érzésem, hogy nincs ez rendben, ezért írtam.

25

Adi, 2007. június 20. szerda, 00:45 (#)

Tomcat náci? Ez nekem új.

Bizonyára ezért akart gúnyt űzni Bácsfi Diánából egy műfasszal, valamint ezért tette bohócruhában nevetségessé pár éve a Hősök terén a Vér és Becsület megemlékezését a kitörés napjáról, ugye?

http://www.tomcatpolo.hu/blog/blog/blog/20050212.html

és

http://www.tomcatpolo.hu/blog/blog/blog/20050312.html

Akinek meg nehezére esik fölfognia azt, hogy miért baj az, ha Tomcat egy hónapja mindenféle konkrétum nélkül börtönben ül, annak még egy ajánlott olvasnivaló:

http://en.wikipedia.org/wiki/First_they_came...

26

Longhand, 2007. június 20. szerda, 00:56 (#)

Teljesen mindegy, hogy Tomcat antiszemita-e vagy sem(zerintem az egyébként).
A kérdés, hogy mennyire megalapozott a fogvatartása.
A két embert akivel együtt találták elengedték 1-2 napon belül, őt meg bent tartják mert vannak más ügyei? Akkor miért nem tartották bent az ezt megelőző ügye okán?
Valószínűleg a másik két személy rá vallott elég erősen ebben a füstbombás dologban.
Más kérdés megint, hogy Tomcat mondhatjuk, hogy kereste az ilyen szituációkat ahol szembekerülhet a hatósággal, de ez sem indok a lecsukására, ha nincs elegendő indok, hogy bűncselekményt követett el.

27

pblue, 2007. június 20. szerda, 01:03 (#)

szerintem nem aza fő baj vele, hogy náci, hanem hogy mélységes mély tudatlan ostobaság kombinálódik nála a határtalan arroganciával és az itt pár kommenttel feljebb dicsőített tettvággyal és kényszeres "cselekvéssel". a lehető legkárosabb és legvisszataszítóbb kombináció. vagy másképp fogalmazva: egy ilyen ember mint tomcat bár ne tenne inkább semmitse az ő vélt bosszúságai ellen!

de amúgy persze teljesen egyetértek bocával. nem tomcatért kell kiállni, hanem a visszaélések ellen. mondjuk konkrét információm valódi hiteles forrásból (nem pedig tomcat szánalmas, lépten-nyomon hazugságokon tettenért, és önellentmondásos blogjából) nekem sincs, de a rendőrség, az ügyészség és a magyar bíróságok már bőven elégszer, az utóbbi időben meg elég arculbaszós stílusban gyomorforgatóan sokszor megalapoztak _minden_ negatív előítéletet amit csak velük kapcsolatban el lehet képzelni. igazából nulla információval is 99%ig biztosak lehetünk benne, hogy az eljárás alá vont személlyel törvénytelenül járnak el.

28

krampusz, 2007. június 20. szerda, 06:36 (#)

pblue (27): ostobaság? hmmm... egyszer találkozz vele és beszélgessetek egy kicsit. Kíváncsi vagyok mennyire változik meg a véleményed.
off: valóban határértéket tesztel a srác, ennél lehetne bőven visszafogottabban is. ebben igazad van. Ezt viszont nem azonosítanám azzal amire Te célzol.

29

Deansdale, 2007. június 20. szerda, 09:09 (#)

Az eljárás azért igazságtalan, mert:
1. A rendőrség (is) nyilvánosságra hozta, hogy mit találtak a lakásban. Ezekre az anyagokra a szakértők - az első rendőrségi szakértő is - azt mondták, hogy füstbombát lehet belőle gyártani, meg esetleg egy olyan bombának nevezhető dolgot, amivel még a kisujjukat sem tudnák lerobbantani. Ennek ellenére később hivatalosan elég súlyos vádak alá helyezték, amiket a füstbombagyártás egész egyszerűen nem indokol.
2. A társait elengedték, őt benntartják. Ez nem egyértelmű?
3. Folyamatosan (és szabálytalanul) meghosszabbítják az előzetes letartóztatását, ami a törvény szerint 2 nap. Vagyis 48 óra. Ő több mint egy hónapja bent van. Ráadásul az előzetesét semmi nem indokolja, mert megszökni nem fog, a nyomozati anyagot rég felvették, a társait és/vagy a tanúkat már mire és hogyan tudná befolyásolni?, stb.
4. A rendőrség és a bíróság hazudik vele kapcsolatban. Ezt én legnagyobbrészt csak az ő blogjában leírtak alapján mondom, de nem hiszem, hogy hazudna. Azt meg nem várom, hogy a hivatalos szervek álljanak elő azzal, hogy "bocs, hazudtunk". Valamivel bent kellett tartani, azt mondták, a folyamatban lévő más ügyei miatt. Ez hazugság, nincs mit rajta szépíteni. (Az őszi ügyét nemrég zárták le, felmentették(!)).

Egyébként szerintem nem náci (lásd #25 Adi), egyszerűen csak nacionalista (aki néha elveti a sulykot). Van különbség a két dolog között, jobb lenne nem keverni.

30

Dr. Minorka, 2007. június 20. szerda, 12:18 (#)

1. "Ezt én legnagyobbrészt csak az ő blogjában leírtak alapján mondom, de nem hiszem, hogy hazudna.":)
2. "Egyébként szerintem nem náci (lásd #25 Adi), egyszerűen csak nacionalista (aki néha elveti a sulykot)."
http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=94858
Néha elveti a sulykot? Milyen szép ez a fogalmazás...
3.) Persze ezzel együtt is megilleti a jogszerű eljárás.

31

pblue, 2007. június 20. szerda, 12:27 (#)

krampusz, nem szivesen találkozok vele, mert még megverve végzem, mert más a véleményem. régóta követem tomcat blogját, és az utóbbi években eléggé arra szűkült be a srác, hogy aki nem ért vele egyet, azt szivesen "szájbaverné".

tudom, hogy nem tomcat, hanem a barátnője, de valahol az ő blogján olvastam, hogy álljunk ki az eltérő vélemények tiszteletéért, és ennek nevében menjünk el tüntetni tomcatért (vagy valami hasonló - bocsánat, most nem találom a postot, de kb egy vulgárliberális manifesztó volt), és közben mosolyognom kellett, hogy mit szólna ehhez hősünk, akinél a másképpen gondolkodás (vagy másképpen élés - dehát ez _teljesen ekvivalens_) iránti tisztelet vállaltan ebben a bizonyos szájbaverésben nyilvánul meg kizárólag. nemis csak vállaltan, hanem konkrét tettekben is, mert az akciói nagyrészt mások tüntetéseinek, demonstrációinak, nyilvános szerepléseinek szabotázsában, szétverésében merülnek ki. ironic...

32

nyelv-ész, 2007. június 20. szerda, 13:21 (#)

#29 Deansdale: ha a rendőrség kiszállna hozzátok, hány olyan anyagot találna a lakásban, amiből füstbombát, Molotov-koktélt, vagy interkontinentális rakétát lehetne csinálni?

Ti tényleg nem nézitek a MacGywer-t???

33

krampusz, 2007. június 20. szerda, 14:41 (#)

pblue: ok, tiszteletben tartom a véleményed. Én IRL tapasztalatokból építkezem elsősorban - emiatt látom másképp a helyzetet.

Dr. Minorka: jujj, az a linkelt cikk borzalom. Egy sértett, ideges ember borzasztó fércmunkája. Azzal nem lehet jól érvelni - csak visszafelé sül el.

34

Dr. Minorka, 2007. június 20. szerda, 15:51 (#)

Krampusz! Én az ott olvasható tényekre uatltam, kicsi guglizással még elég sokat lehet találni.

35

Deansdale, 2007. június 21. csütörtök, 16:58 (#)

Nyelv-ész, nem értem mit akarsz ezzel mondani nekem. A rendőrség közzétett egy listát, amin rajta volt a műtrágya, cukor, meg kb 5-5 deka kén és alumínium. Az első szakértő hivatalos véleménye az volt, hogy ebből füstbombát lehet - és akartak - csinálni.
Itt szó sem volt arról, hogy egyébként mik szoktak lenni egy átlagos háztartásban amikből ki-tudja-miket lehetne csinálni.

36

HBP, 2007. június 21. csütörtök, 17:48 (#)

Sziasztok!

Eléggé ellentmondásos nálam Tc, amilyen ellentmondásos ő maga.

Valóban, indulatos, a higgadt ellenvéleményt is leüvölti, tud tahó lenni, mégis, fontos témákat kivesézett, egészen jól, felszínen tartott.
Kiengedhetnék, törvényesen kell lekapcsolni.

Szerintem nem náci, az igazi nácik sokkal elvakultabbak, sötétebbek, egyszerűbbek nála, el lehet hinni.

Én ezt a makacsságát utálom benne, lehetne nyitottabb, következetesebb.

A magam véleménye: http://www.tar.hu/hbp/blog/brog200509-12.htm#tomcat

Üdv: HBP.

37

Athina, 2007. június 21. csütörtök, 18:04 (#)

Üdvözlök mindenkit!

Szerintem, maradjunk az objektivitás talaján. Ugyebár, az se jó, ha a dolog úgy működik, hogy akivel nem értünk egyet, azt csípőből lenácizzuk. Tomcat szélsőséges természetű (mindenben, nem csak a politikában), és néha valóban eléggé kétes módon kommunikálja a véleményét, amivel sokan nem értenek egyet.

A náciságot viszont honnan szeditek? Mitől lesz náci valaki? Nem masírozik halálfejes egyenruhában, nem SS tag, csomó zsidó származású barátja van, akadnak továbbá meleg és roma haverok is - egyik se panaszkodott arra, hogy vallásában, identitásában Tomcat megbántotta volna.

Nem hiszem, hogy a nácik bohócruhában, plüssvirággal mennek pofánröhögni az igazi nácikat, a vér és becsület tüntetésén. Továbbá ő volt az is, aki "elismerése" jeléül Bácsfi Diána tevékenységét egy vastag, lila, fél méteres műpénisszal jutalmazta.

Alapvetően nincs baja senkivel vallási, származási, faji alapon, mindössze bizonyos viselkedési formák akasztják ki, aminek hangot is ad (elismerem, nem mindig a legcizelláltabb formában), és ez bizonyos körök számára már azonos az antiszemitizmussal, sőt, a nácizmussal.

A kritikát sajnos tűrni kell. Balról is, jobbról is. Nem kell kiabálni nácizmust ott, ahol nincs, mert csak az emberek ingerküszöbe kúszik tőle egyre feljebb, és egy idő után már meg se fogják hallani, vagy röhögni fognak rajta.

Ugye, mindenki ismeri az állandóan farkast kiáltó pásztorfiú esetét...

38

sic, 2007. június 21. csütörtök, 18:12 (#)

#37 Perso nem érintenek ezek a megmozdulàsok, de a "nem vagyok rasszista hisz làm van black haverom" tipusu érvek kozrohely szintuvé vàltak mint az àtlag rasszista ismérve.

39

Author Profile Page eszpee, 2007. június 21. csütörtök, 18:17 (#)

Pár szó a "náci"-zásról: ha úgy tetszik, olyan szabadon használom a szó jelentését, mint Tomcat a "cigány"-ét.

40

sic, 2007. június 21. csütörtök, 18:26 (#)

Ouch! gugli 13600 versus 4640 alapon javitok: "kozrohej" euh, elnézést.

41

yaanno, 2007. június 21. csütörtök, 18:37 (#)

Athina, ha tomcat energiáit világjobbító (hehe, allúzió) tevékenységekre fordítaná, senkinek nem jutna eszébe, hogy a szerelmed egy szélsőjobbos (média- és egyéb) hacker.
Legfeljebb azok ugatnának rá, akiket megbántott, vagy valamiért rossz érzést keltett bennük. Feltételezem, nem (csak) ez utóbbiról van szó.
Semmiképpen nem helyes a címkézés és kiközösítés, és természetesen jogellenes ha jogellenes a bánásmód, a jogsértést pedig meg kell szüntetni.
Attól tartok, hogy ez a sürgés-forgás körülötte csak rontani fog a helyzeten, amiből leginkább neki lesz nehéz kikecmeregni. Ha ő maga akar még egyáltalán.

42

HBP, 2007. június 21. csütörtök, 19:58 (#)

eszpee te meg zsidó/vadliberális/kannásboros vagy ezzel a mentalitással... nem lehetne kevesebb cimkézéssel, leegyszerűsítéssel érvelni?


Szerintem durva valakire rásütni a náci, mint emberek haláláért felellős ideológiát, azért mert dokumentálható, látható viselkedésről ír. Nem olvastad eléggé a blogját, ezért nem vehető komolyan a véleményed ebben a témában.

Te is náci vagy, mert nácizol.

43

Athina, 2007. június 21. csütörtök, 21:48 (#)

Sic, ezek nem érvek voltak, hanem tények, amelyeket relevánsnak ítéltem, ezért elmondtam (helyesebben, leírtam) őket.

Yaanno, nyilván, ezeket magam is tudom, mint ahogy említettem is, hogy sok esetben meglehetősen kétes módon kommunikálja a dolgokat a külvilág felé. Ezzel pont erre céloztam.

Értékes, érdekes ember, rengeteg lexikális tudással, életképességgel, és én is számtalanszor elképedve fogtam a fejem, amiért mindezeket a nem hétköznapi tulajdonságokat olyan szánalmas, infantilis, vagy ne adj isten ijesztő megmozdulásokra pazarolta, mint amilyenekre.

Pont ezért is hagytam őt ott, fizikailag. Fizikailag, mert érzelmileg a barátja maradtam, szeretem, és próbálom még őt valahogy visszasegíteni a normális útra, amiről nem is olyan régen, két-három éve tért le. Talán idealista vagyok, de még hiszek benne, hogy észhez tér. Talán pont most. Bent van ideje gondolkodni, bőven.

44

Athina, 2007. június 21. csütörtök, 21:57 (#)

Eszpee, rendben van, értem, bár tomcat cigányozása szerintem mindenféle ideológiai körítéstől függetlenül gáz. Ugyanígy gáz a nácizás is. :) Én inkább egyiket sem gyakorlom.

45

sic, 2007. június 21. csütörtök, 22:28 (#)

Athina
Hasad a szorszàl, àm legyen. Ezeket a "tényeket" annak illusztràlàsàra hoztad fel hogy ez az ember nem "nàci" vagy egyéb modon faj- (miegyéb-)gyulolo. Innentol kezdve érvrol van szo.

Keveset tudok Magyarorszàgrol az utobbi tizenot-hat évben, helyesebben hireket igen, de az "en vogue" elemzésuket illetve személyiégekhez valo hozzààlàst nem ismerem. A legpejorativabb értelemben vett barbàrsàg anatomiàja gyakran nagyon egyforma, szàmomra ugyan ugy megtalàlhato TWA-nàl mint volt szeretodnél, és ezt a hozzààllàst nem lehet védeni csak okitani.

Nem mentunk meg soha senkit. Ossze vagy elnovunk-fejlodunk egymàshoz-tol és màr ez is valami. Mindenesetre minden jot hozzà.
(Eta zsizny, ahogy azt egy uzbég hàziasszony magyaràzta nekem. :D)

46

Gyula, 2007. június 22. péntek, 00:18 (#)

Sokmindenben nem értünk egyet, de becsüllek, hogy kiállsz az igazsátalanság ellen, akkor is, ha olyasvalakiről van szó, aki a politikai paletta veled ellentétes oldalán áll.

Minden jót

Gyula

47

Athina, 2007. június 22. péntek, 12:27 (#)

Sic, szerető, szerelmem stb. - Hány efféle nyálas jelző van még a zsebedben? Iszony.

48

Dr. Minorka, 2007. június 22. péntek, 12:42 (#)

A szerető, szerelem miért volna nyálas? Iszony!

49

sic (Ma Dalton), 2007. június 22. péntek, 13:38 (#)

#47 Athinan nyàlas az, amit lekopkodnek, ha te ezt teszed àm hajrà, szerintem kàr ezekért a szavakért, de ha olyan a vilàgod hogy az àgyastàrs szo megfelelobb, àm hasznàld egészéggel.

Udito naivitàsod sok friss lenduletet vitt abba amit mondtàl és abba is ahogyan montad, de attol bizonyos fogalmakat gejlnek itélsz és _le_ nézed, nem fogsz _folé_ helyezodni, sem érdekesebb se tapasztaltabb nem leszel tole. Ha gondolkodàsbol és tiszteletbol csak ennyi telik, menjél mossàl fogat mielott ujra szolsz.

50

yaanno, 2007. június 22. péntek, 14:11 (#)

sic, miért nem állsz le a flameléssel?

51

sic, 2007. június 22. péntek, 14:22 (#)

#50 Ouch! IHBT

52

Deansdale, 2007. június 22. péntek, 22:36 (#)

Nem örülök neki, hogy arrafelé halad a világ, hogy egyre szélesebb körben alkalmazott fegyver a sokrétű 'antiliberális' cimkézés. Egy pillanat alatt rá lehet valakire mázolni, hogy rasszista, homofób, hímsoviniszta, satöbbi, satöbbi. Aztán kimászni ebből szinte lehetetlen.
És szépen fejlődik is ez a fegyvernem, lásd #38, amikor már védekezés közben lesöprik az ellenfelet, miszerint "lenáciztalak, ezért amit ezután mondasz, az csak mellébeszélés".
Ebben a kontextusban igen, az a náci, aki mondja. A legocsmányabb kirekesztő hozzáállások egyike, mikor kirekesztéssel vádolnak valakit.
Node hogy a tárgyhoz is szóljak: viszonylag pontos meghatározása van annak, hogy ki minősül nácinak. Tomcat nem. Ő legfeljebb nacionalista - aminek a megtévesztő hangalak ellenére sincs köze a nácizmushoz.
Épp ezért tisztelettel kérek mindenkit, kicsit óvatosabban azzal a nácizással, mert pontosan ugyanolyan alja dolog mint a cigányozás.

53

becherpig, 2007. június 23. szombat, 11:15 (#)

dr. minorka: már ezért a magyar hírlapos cikkért megérte, azt mondja "számítógépes naplójában" lol, jóhogynem computeres.

54

Dr. Minorka, 2007. június 23. szombat, 11:25 (#)

Miért? Anyagtáblán írta?

55

Athina, 2007. június 23. szombat, 11:30 (#)

Sic, nem is szándékozom fölé helyeződni, mindössze jeleztem, hogy szerintem nagyon, hogy is mondjam, érzelmileg "túltöltött" szavak ezek, amiket lehetne helyettesíteni a kedvesed, barátod, párod, partnered szavakkal. Természetesen mindezzel együtt azt írsz, amit jónak ítélsz. De én is.

56

Jogállam, 2007. június 26. kedd, 02:06 (#)

Free Tomcat!

Ahogy olvasom a blogján, azt a kosztot, amit kap 2 napig sem bírnám, nemhogy hónapokig.

Bizonyosan alávaló gazemberség a fogvatartása. Másrészről voltak apróbb jelei, hogy előbb-utóbb eltörik a gerincét.

Remélem kitart, és ír egy jó könyvet. És küldenek neki rendes kaját is.

Free Tomcat!!

(Aki meg aszondja ez helyénvaló, kívánok hasonló "jókat".)

57

Jogállam, 2007. június 26. kedd, 02:13 (#)

Free Tomcat!

Ja és csináljunk Tomcatból nemzetközi terroristát. Egy ilyen kis középszerű hazai terroristával még pár doboz mosóport sem lehet eladni.

Olvasom van már németországi ügye is. Még összehozzuk az Al-Kaidával és kész is a Guantanamói útlevele.

Egyébként megjegyezném, hogy istenkirályi átkom sújtja azt, akinek csak a kisujja is benne van ebben a mocskos játszmában.
Ezerév nyomorúság köszönt rájuk és minden utódukra. (Aki megtér, arra csak 980 év.)

Free Tomcat!

58

nyelv-ész, 2007. június 26. kedd, 08:14 (#)

#35, deansdale: a felsorolt anyagok mindegyike megtalálható minálunk is, sőt még nagyon sok vidéki háztartásban. ha most kiszállna a rendőrség, akkor a házkutatás jegyzőkönyvében szereplő tételek alapán én közveszélyes bombagyáros vagyok?

és mi az, hogy a szakértő véleménye szerint bombát lehet - és akartak - csinálni? mióta mondja meg egy igazságügyi szakértő, hogy mi volt a szándéka a vádlottnak?

erről nekem az a vicc jut eszembe:

Ügyész a bíróságon:
- Bíró úr, a vádott kétségtelenül elkövette a gyilkosságot, hiszen egy kés volt a nadrágzsebében! -

Mire a vádlott:
- Bíró úr, van itt még valami a nadrágomban, ami alapján rögtön elítélhet nemi erőszak miatt is...

59

Deansdale, 2007. június 27. szerda, 10:21 (#)

Nyelv-ész, továbbra sem értem hogy ezt miért mondod nekem :)
Úgy tűnik hitetlenkedsz, hogy egy ilyen anyaglista miatt tartóztatták le. Én is.
Nem értem miről vitázunk :)))
Egyébként nem "általános" igazságügyi szakértő volt, hanem tűzszerész, aki nyilatkozott, és egyébként azért gondolták, hogy füstbombát akartak gyártani, mert találtak a lakásban néhány frissen elkészültet, mécsesekben.
Szóval a füstbombázás nem csak vád, hanem tény, de az még nem minősül közveszély okozásnak (ez is tény, törvényileg, mielőtt valaki belekötne).

60

yaanno, 2007. június 27. szerda, 10:22 (#)

Abban biztos vagyok, hogy T-nek vaskos anyaga van a rendőrségnél, de hogy ez az [idegenek] megrendelésből készülne, enyhén szólva paranoid, bár nagyon is jellegzetes módon valamely konspirációs teória része. Akik ilyenekben hisznek, nem ostobák természetesen - csupán ellenőrizetlen tényekre hivatkozva értelmetlen beszédbe, jobb esetben egy mesébe bonyolódnak.

#58 nagy mennyiségű, fegyver készítésére alkalmas vegyi anyag birtoklása nem ugyanaz, mint 100 egység Mari és 300 egység Huána, vagy 1 egység Pénisz birtoklása. Ha jártas vagy a kriminalisztikában, akkor fejtsd ki ennek alapján, mire gondolsz.

61

hp, 2007. június 28. csütörtök, 16:49 (#)

Tomcat. Egy Niemand, egy senki, köpönyegforgató és médiaszereplő, egy szinten Anettkával. Ennyit jelent... Sokan kapják rajta kívül a börtönkösztot, olyanok is, akik nem tettek bűnösebbet. Igazi mártír....pfffff.

62

Author Profile Page stsmork, 2007. július 20. péntek, 07:28 (#)

Most vettem csak észre, már egy hete kiengedték:

http://blog.tomcatpolo.hu/blog/blog/20070715.html

63

Boca, 2007. augusztus 28. kedd, 11:35 (#)

Viszont most már terrorcselekmény előkészületével vádolják:
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=53096


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork