Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53959 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Mágikus szökőkút

stsmork cikke a Blog rovatból, 2007. november 16. péntek, 09:00 | 23 hozzászólás

A történetben szereplő mágikus szökőkút Barcelonában található, a Museu Nacional d'Art de Catalunya grandiózus épületéhez vezető lépcsősor aljában. Egy konferencián jártam ott, és két előadás között a szünetben épp a napsütést élveztem a nevezett helyszínen, amikor a szökőkút mögül, mintegy varázsütésre előkerült négy lány. Fiatalok voltak, csinosak, jól öltözöttek, és egy-egy mappát szorongattak a kezükben. Itt kellett volna gyanút fognom.

Palau Nacional

Kép: Wikipédia

Kinyitották a mappáikat, majd két csoportra osztódtak. Hárman közülük lerohanák a közelben legelésző amerikai házaspárt, a negyedik pedig odajött hozzám, és az orrom alá dugta a mappáját. Egy aláírást gyűjtő ív volt benne, rajta spanyolul és angolul arra kérnek, hogy szerény adományommal járuljak hozzá a sérült gyerekek sorsának jobbra fordításához. It is for handicapped children, sir! - mondta a lány esdekelve, és bájosan mosolygott. Éreztem, hogy innen nincs menekvés, mondjuk tíz eurót igazán megérdemelnek tőlem azok a szegény gyerekek. Előszedtem a pénztárcámat, kivettem belőle egy tíz euróst, megnyugodva, hogy ha csak pár perc boldogságot szerzek a handicapped gyerekeknek, máris nem éltem hiába. Ekkor azonban a lányok, talán azon felbuzdulva, hogy ilyen könnyen megadtam magam, túlfeszítették a húrt.

A másik csoportból odajött hozzám az egyik, és kezdte magyarázni, hogy adjak neki egy kis aprót. Összezavarodtam. Ezek szerint mégsem kell a tíz euró, adjak helyette aprópénzt? Elraktam a tizest és előkerestem a zsebemből pár érmét. A lány is rájött, hogy félreértettem, és mutogatott, hogy adjam oda előbb a tizest, aztán meg neki az aprót. Értetlenül néztem, mire felvilágosított. Rámutatott az apróra a kezemben és ezt mondta: this is for me, to eat! Szendén elmosolyodott, szájából kivillant két arany korona. A lányok közben egymás közt kezdtek vitatkozni, valami előttem ismeretlen nyelven, ami egyetlen világnyelvre se hasonlított. Kezdett derengeni, hogy én most egy Kusturica-film jelenetének részese vagyok, én játszom a bamba gádzsó szerepét, akit most mindjárt levesznek, a szökőkút mögött pedig ott lapulnak a rézfúvósok, hogy a rendező intésére rázendítsenek az Ederlezire.

Kihasználva a pillanatnyi zavart, zsebre raktam a pénzt és gyors léptekkel menekülni kezdtem. A lányok integettek és kiabáltak, még sokáig hallottam a hátam mögött a képzeletbeli handicapped children-eket, amint dühödten rázzák felém a mankóikat. Aztán csend lett, a lányokat újra elnyelte a mágikus szökőkút.

Az eset tanulsága az, hogy a koldulás is egy olyan szakma, amelynek művelőinek folyamatosan tovább kell képezniük magukat, ha a felszínen szeretnének maradni. Hol vannak már a vasútállomás kéregetői, akiknek száz forint hiányzott a vonatjegyhez, hogy meg tudják látogatni beteg édesanyjukat! Ez az ál-charity worker fogás nekem teljesen új volt, és simán meg is ettem volna, ha a lányok nem veszítik el a lélekjelenlétüket. Ha esetleg ti is tudtok hasonló sztorikat, osszátok meg velünk, hadd okuljunk belőle!

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (23)

1

Author Profile Page eszpee, 2007. november 16. péntek, 09:28 (#)

BKV jegypénztárnál sorbanállás: "Nem pénzt kérek, csak vennél nekem is egy metrójegyet? Kiraboltak, nem tudok hazamenni, stb."

Utána: "Jegyre van szükséged? Van nekem egy eladó, nem tudok mit kezdeni vele, stb."

2

Author Profile Page ervin, 2007. november 16. péntek, 09:33 (#)

(nekem) teljesen új ötlet a múlt héten egyik éjszaka. piros lámpánál állunk meg az autóval a népszerű éjjel-nappali előtt, de közben az út közepén állva már stoppol is egy jól öltözött nő:

- a beteg gyerekemnek jöttem le tejért, de nincs elég pénzem.

hogy, hogy nem, még egy fénykép is volt nála a nagy éjszakai sietségben.

3

Boca, 2007. november 16. péntek, 09:55 (#)

Ezek az arcok már rájöhettek volna, hogy ez a beteg gyerekes dolog nagyon gyanús. Kevésbé lenne gyanús ha csak szimplán cigire vagy piára kérnének.
Egy időben voltak a budapesti metróban jól szituált csajok mappával, szintén gyerekeknek gyűjtöttek, de valahogy lehetett sejteni, hogy nem jut el hozzájuk. Helyszínen sosem szabad adni pénzt. Egy ilyentől megkérdeztem a beteg gyerekek címét, mondván, hogy inkább oda adakoznék, de valahogy ez az irány a kérdezőnek már nem volt szimpatikus. Itt elváltak útjaink.

4

Author Profile Page rudywaltz, 2007. november 16. péntek, 10:44 (#)

mostanában (legalábbis nekem új) hogy a keletinél közvetlenül a jegypénztárnál állnak a kéregetők. és a visszajáróval kiforduló emberekre csapnak le.(mondd nekik hogy nincs pénzed (-; - én szoktam néha adni de ez eléggé pofátlan módszer.

beteg rákos lábbalfestő gyerekeknek már régóta gyüjtenek mappás képeslapos módszerrel nálunk is. amit én erről hallottam -hogyha nem is teljesen kamu akkor is úgy van hogy befizetsz egy regisztrációsdíjat (az megy az alapítványnak) és amit meg meg tudsz "keresni" az a tiéd. -de ez persze lehet hogy nem igaz.

5

csaba.holman, 2007. november 16. péntek, 10:47 (#)

paris belvaros, vmelyik szajna hid elejen alldogalok / bambulok, erre tizeneves lanyka dug az orrom ala egy vaskos aranygyurunek latszo targyat, es mutogatja, hogy szerinte en vesztettem el. mivel nem az enyem volt a cucc szepen elhajtottam. aztan latom megy oda egy kozepkoru amerikainak kinezo nohoz ugyanazokkal a mozdulatokkal, az meg elveszi tole a dolgot es menne tovabb, de kiscsaj siet mellette es probalja meggyozni, hogy legalabb 20eurot adjon neki, mint megtalalonak, vagymi. az igazan vicces, hogy a kovetkezo feloraban ugy oten probaltak ezt a dolgot eljatszani velem, ahogy setaltam tovabb. nemtom 100%ra mi a trukk de sztem a gyuru legalabb erhet egy eurot.

6

Penálen, 2007. november 16. péntek, 11:06 (#)

Nekem is a képeslapos maffia jut eszembe. Ténylkeg voltak/vannak szervezetek, melyek beteg/sérült/stb. gyerekek számára gyűjtenek képeslap-árusítással, ezek általában maguk a gyerekek által festett/alkotott képeslapok. Erre azonban nagyon gyorsan rátelepedett sok jóemvber, akik elékezdtek normál, közforgalomban lévő képeslapokat árulni annyiért "amennyit adományozni szeretnék", de érdekes módon valahogy sosem akarták egy képeslap normál áránál alacsonyabbért adni.

7

perger, 2007. november 16. péntek, 11:21 (#)

Rómában idén májusban a San Ignazio templom előtt talált meg egy drogellenes alapítvány. Nagyon hatásosan néztek ki, egyenpóló, kitűző, angol duma, kisasztal, tábla. Aláírást gyűjtöttek, ahogy kell: mappa, név, ország, aláírás. Majd _utána_ közölték, hogy akkor most kérik a támogatást, nézzem meg a listát, mindenki szépen adakozott, legalább 10 eurót. Csupa külföldi volt előttünk, olasz egy szál se. Kaptak 1 eurót, mert ilyen profik. Később láttuk őket másutt is a városban.
Lehet, hogy valódiak voltak, de mindenesetre az adományok gyűjtésének módszere (bent a csőben már nem fordulsz vissza) arra enged következtetni, hogy Európában már kialakult a fehérgalléros koldulás is.

8

gargoyle, 2007. november 16. péntek, 13:06 (#)

nekem a legjobb az volt amikor a belvarosban budapesten odajott egy normalisan kinezo kozepkoru ficko azzal a szoveggel, hogy folyekony nitrogent szallit tartalykocsival de elromlott a kocsi/hutes, es a fonok nem erkezik meg a penzzel/alkatresszel csak 3 ora mulva addig viszont nem allhat ott az auto mert nagy gond lesz, ha adnek 3625Ftot (nem ennyi volt, de konkret osszeg) amibol elmegy gyorsan alkatreszt venni (teherautora. a bazilika mellett) akkor megoldodna ez az apro problemaja, es utana visszaadja a penzt meg is adja a mobilszamat.

sokkal jobb volt mint a standard beteggyerekes/szuletesnapos/hazautazos, adtam is neki (:

9

warnew, 2007. november 16. péntek, 13:07 (#)

A Szondi utcai ejszakai gyogyszertarnal szokott allni egy tokreszeg oregasszony, akinek a gyogyszervasarlasban kellene segiteni. Lobogtat is hot mocskos receptet, a teljes gyogyszert nyilvan nem szoktak neki kifizetni, csak adnak neki valami penzt...

A magam reszerol teljesen pofatlannak tartom ezt, tipipkusan ne kialts farkast tortenet, legkozelebb vszeg annak sem fogok adni, aki tenyleg gyogyszert venne belole.

10

Penálen, 2007. november 16. péntek, 13:25 (#)

Azt nem értem, hogy ez a "mindenki szokott adni" meg "ön előtt mindenki adakozott" szöveg hogy lehet hatásos. Lehet, hogy csak én vagyok kőszívű, de ha nem akarok adni, akkor tőlem mondhat ilyen szöveget, amennyit akar, eszemben sincs fizetni.

11

deKata, 2007. november 16. péntek, 14:22 (#)

nekem az tetszik legjobban, amikor meghatározzák, hogy milyen pénzegységet szeretnének: "Hölgyem, egy huszast!" "Álljon meg egy pillanatra, csak egy százast kérek, csak egy százast"

12

gargoyle, 2007. november 16. péntek, 14:49 (#)

penálen: nalad biztos mas technika válna be (: azert a kevesbe hatarozott onkepu embereknel altalaban mukodik az hogy amit mar sokan csinaltak az helyes...

13

Author Profile Page eszpee, 2007. november 16. péntek, 15:51 (#)

gargoyle, ez a pontos összeges konszolidált úr engem budán a fő utcánál kapott el, hasonló sikerességgel. nagyon tökéletes a faszi, szerintem azóta sales igazgató valahol. vagy legalábbis remélem. :)

Penálen, kész szövegem van neked: "ha mindenki adott már előttem, akkor valószínűleg nincs is olyan nagy szükségük az én nehezen megkeresett pénzemre!"

14

eldzsi, 2007. november 16. péntek, 18:05 (#)

Engem egyszer a Gellért téren szólított le egy középkorú ürge kicsit spicces állapotba, kanadai állampolgárnak kiadva magát. Tökéletes angolsággal előadta, hogy őt nemrég rabolták ki a Hősök terén és hogy a kandai nagykövetséghez akar elvergődni. A sztori szerint a rendőrségen is volt, ahol nem nagyon foglalkoztak vele, meg senki sem értett angolul az őrsön, csak egy térképet nyomtak a kezébe, hogy menjen a nagykövetségre. A térkép szerint a Hűvösvölgyben volt valahol az a fránya követség és pénz kellet a bácsinak, hogy valahogy eljusson oda. Így vettem neki két BKV jegyet és útba is igazítottam. Nagy büszkén hazaérve mesélem barátnőmnek, hogy milyen jó cselekedet hajtottam végre, mire kiböki, hogy előző nap szem- és fültanúja volt, ahogy a Szabadság hídon egy középkorú kanadai fickó kér segítséget a járókelőktől, mert kirabolták a Hősök terén :D

Az már csak hab a tortán, hogy másnap munkaügyben éppen a kanadai nagykövetség mellett vezetett el az utam, az I. kerületben

15

HAlga, 2007. november 17. szombat, 22:52 (#)

Én egy kissé a múltba kalandoznék:

Hajdan - kb '90 táján - rendszeres látogatója volt a Grinzingi borozó környéki vendéglátóipari objektumoknak egy meglehetőst túlsúlyos kinézetű tizenegynéhány évesnek látszó srác, aki minden alkalommal valami kaját majszolva meredt tekintettel állt meg az asztalunk mellett, s mindig a következő egyszerű szöveggel lepte meg beszélgetésbe és italozásba merült hallgatóságát:
"Kólát akarok inni, hat forint hiányzik."

Ha előkapartál hat forintot, s odaadtad neki, természetesen nem loholt a pulthoz, hanem folytatta küldetését, s a szomszéd asztalnál újból előadta nagyjelenetét.
Mivel látogatása volt oly rendszeres, mint a törzsközönségé, ezért őt ismerve sokan már nem adtak neki pénzt, viszont jellemző volt az is, hogy sok ismételten letámadott vendég rendelt szegény szomjúhozónak egy kólát, amit ő becsülettel elfogyasztott, de mérhetetlen folyadék, cukor és koffeinigényét ez nem csökkentette, mert így is a következő asztalnál jelezte kólavágyát, melyet az ominózus hat forint hiányában nem elégíthet ki.

Egy alkalommal - mely sokadik találkozásunk volt már - cimborám - miközben rendelt neki egy kólát - megkérdezte tőle, jól jövedelmez-e esténként űzött vállalkozása, mire ő őszintén és teljesen szenvtelenül elmondta, hogy pénzt nem annyira hoz, de inni tud eleget, s ezt nem is utasíthatja vissza.
Mi próbáltunk ötleteket adni neki, sokmindent javasoltunk, többek között jeleztük neki az inflációt is, melyet célszerű lenne követnie, de nem láttunk túl nagy lelkesedést rajta.
Annál inkább meglepett bennünket, mikor pár hét múlva odalépett hozzánk:
"Hamburgert akarok enni, hat forint hiányzik." - s szokásos, kevéssé teátrális, mozdulattal nyújtotta elénk üres tenyerét.

16

c300er, 2007. november 17. szombat, 23:34 (#)

"spanyolul és nagolul"
elgépelés történt
vagy énvagyok pari, és nemismerem az utobbi nyelvet :)

17

Dr. Minorka, 2007. november 18. vasárnap, 13:20 (#)

eldzsi: X#&@!!!!:) Én is találkoztam a pofával. Nem volt részeg, max. 40 éves volt, valami autókereskedés céljából tartózkodott itt, állítása szerint. A legnagyobb szegénységben az utolsó fillérjeimet adtam neki, elvittem Moszkva térig, felraktam a Hüvösvölgybe iduló villamosra (vettem neki jegyet:), stb. Akkor a jó szamaritánus érdemérem mellé kitűzöm a világ bolondja megtisztelő plecsnijét is.
A kanadai követség egyébként nem olyan régen költözött a Vizivárosba.

18

Author Profile Page stsmork, 2007. november 18. vasárnap, 15:33 (#)

c300er, kijavítottam, köszi!

19

Penálen, 2007. november 18. vasárnap, 17:05 (#)

eszpee,
röhögni fogsz, már mondtam ilyet )

Legutoljára arra emléxem, még hosszú evekkel ezelőtt, mikor azt találta mondani a hölgy, hogy miért pont én lennék ilyen szőrösszívű, hogy OK, nézzük meg, kinél emnnyi pénz van - amelyikünknél több, az a különbözetet odaadja a másiknak. Nem ment bele, pedig nagy valószínűséggel nyertem volna, lévén köbö 100 forintnyi apró volt nálam összesen (nem szeretek készpénzt magamnál hordani ha nem muszáj)

20

Penálen, 2007. november 18. vasárnap, 17:09 (#)

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ember hajlamos értékelni és díjazni az őszintaséget. Valamikor régen még igen nagyot ütött a "piára és nőre kell, nem kajára" című őszinteség/humorosság, de aztán, mnikor már minden másoidk ezt mondta, kezdett a visszájára fordulni a dolog.

Nekem az tetszett, mikor egy hajlesz a pirosban odajött az autóhoz vicceket mesélni! Nem voltak nagy humorok, de azt az ötletet nem lehetett nem díjazni :) Biztos van, akinél az nem jön be.

21

vegyeskazetta, 2007. november 20. kedd, 09:57 (#)

Gargoyle, eszpee:

Basszus pont ezt a faszit akartam beírni, én kétszer talákoztam vele! egyszer a régi utcánkban, a Virányosban, az is lehet hogy egyenesen becsöngetett, vagy csak téblábolt az utcában, már nem emlékszem. Ekkor még nagyon fiatal és jószívű voltam, nem volt nálam lé, ezért elmentem (vele!) a Budagyöngyéhez, és vettem fel az ATM-ből pénzt :))) Persze esküdözött, hogy majd bedobja stb. Azt hiszem, 1-2 ezret adtam.

Másodszor a Tabánban, az étterem előtti buszmegállóban jött oda a szokásos kétségbeesett ábrázatával, de akkor már elhajtottam. Kiváló színész egyébként!

22

peter, 2008. január 5. szombat, 15:45 (#)

Azért a cyber beggar is népszerű műfaj. Itt összegyűjtve néhány meleg kéregető -> http://www.sendmeadollar.com/rate-a-beggar/rateabeggar.html

23

socialism, 2008. január 17. csütörtök, 04:34 (#)

[spam, törölve - stsmork]


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork