Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53889 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Olimpiai sportágak

ervin cikke a Blog rovatból, 2008. augusztus 26. kedd, 13:03 | 25 hozzászólás

A magam részéről már akkor erős szükségét éreztem az olimpiai sportág-kínálat frissítésének, amikor a vége felé már minden nap, egész nap a toronyugrás ment a tévében, és jószerivel csak akkor szakadt meg, amikor nyertünk egy újabb aranyat, ami nem volt túl sűrűn.

Két-három ugrást még lelkes érdeklődéssel kísértem végig, de a sok villámgyors és laikus szemmel tök ugyanolyan produkció láttán hamarosan azon kaptam magam, hogy szégyenszemre nem tudom eldönteni: félek-e attól, hogy valamelyik egyszer majd jól bevágja a fejét a platform betonjába, vagy inkább a bennem lakó primitív ösztönlény vágyik egy kis véres és alantas szórakozásra.

No de mindegy, végtére is csak azt akarom mondani, hogy nem ártana egy-két helyen változtatni. Addig is, amíg elgondolkodtok, és megírjátok a hozzászólásokban, hogy szerintetek milyen sportágakat felejtsünk el, és helyettük miket hozzunk be vagy vissza, gondolatébresztőnek itt egy lista az Economisttól. Ők régi idők olimpiai sportágai közül szemezgettek, és azon tanakodtak, hogy melyiket látnák szívesen 2012-ben Londonban.

Van közöttük egy-két meglepő opció. Én például nem tudtam, hogy valaha élő galambokra lövöldöztek olimpiai jelleggel, ellenben az akadályúszás kellően szórakoztatónak tűnik, a párbajpisztoly szerepeltetése pedig egészen markáns ötlet, bár kíváncsi vagyok, hogy mire játszották a meccseket. A kétkezes gerelyhajítást viszont egyszerűen nem tudom magam elé képzelni, legalábbis komolyan nem, pedig 1912-ben hazánk fia, a szlovák-magyar Kóczán Mór az előkelő 12. helyet szerezte meg nekünk a teljességgel skandinávok - főleg finnek - által uralt számban.

Szóval mi menjen, és mi jöjjön helyette?

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (25)

1

Author Profile Page eszpee, 2008. augusztus 26. kedd, 13:54 (#)

Ervin, az általad linkelt oldal első bekezdéséből:

"The format of the event was such that each thrower threw the javelin three times with his right hand and three times with his left hand. The best distance with each hand was summed to give a total."

Szóval nem egyszerre dobtak sajnos, pedig valóban nagyságrendekkel szórakoztatóbb lehetett volna - hm, meg is van az első szavazatom! :)

2

wattafilling, 2008. augusztus 26. kedd, 13:57 (#)

Sárkányeresztés!

Klasszikus harci sárkányokkal: http://www.fighterkitecentral.com/

"Ritmikus sportsárkány": http://www.vfs.com/gallery.php?id=3&category_id=25&project_id=675

És a lendület, erő: http://www.kitepower.com/

3

Tschöppy, 2008. augusztus 26. kedd, 14:07 (#)

Szerintem a Mountain bike az egyik teljesen felesleges sport az olimpián. A másik pedig - nem leszek népszerű - a tenisz, hiszen az olimpiai győzelem koránt sem olyan értékkel bír ebben a sportágban, mint bármelyik másikban, ami szerepel az olimpián.

4

Author Profile Page eszpee, 2008. augusztus 26. kedd, 14:08 (#)

Tschöppy, ilyen alapon a foci, kosár se nagyon kellhet oda. (Mondjuk nekem nem is hiányoznának... bár az olimpia se nagyon... :) )

5

Tschöppy, 2008. augusztus 26. kedd, 14:12 (#)

@eszpee: foci azóta érdekes, amióta nem olimpiai válogatottak játszanak, hanem a rendes nagycsapatok. A kosárban meg most már ér valamit az olimpiai győzelem, főleg annak köszönhetően, hogy Európa kezd felérni az amerikai kosárlabdához, legalábbis van most egy ilyen tendencia.

De ha már, akkor pluszban: nem értem a huszonhatféle céllövölde-sportokat, hogy azokra mi szükség van egy olimpián.

6

Tschöppy, 2008. augusztus 26. kedd, 14:13 (#)

(Hozzá kell tenni, hogy az idei focidöntő az egyik legrosszabb meccs volt, amit láttam - és sajnos elég sokat láttam).

7

wattafilling, 2008. augusztus 26. kedd, 14:17 (#)

Nekem akkor perdült meg a kérdőjel a hámlokom megett, amikor először hallottam (régen már), hogy vannak az olimpia "kegyeiből" (ilyen-olyan okból) kimaradó szakágak. Nem kihalnak, hanem kipöckölik - aztán kihalnak.
Ez nekem valahogy idegen a fennkölt ideától.

8

Author Profile Page pala, 2008. augusztus 26. kedd, 14:40 (#)

az olimpia a doppingszerekrol szol, semmi masrol. be kene szuntetni. ez mar nem sport.

9

Author Profile Page eszpee, 2008. augusztus 26. kedd, 14:41 (#)

szerintem meg legalizálni kéne a doppingokat, de ez nagyon messze vezet. ;)

10

wattafilling, 2008. augusztus 26. kedd, 15:26 (#)

... vagy egy évre - ellenőrzött körülmények között - összezárni egy "felkészítő" táborba az össze olimpikont, a versenyeken meg mezitláb, ágyékkötő, semmi speciál-arzenál. Azonos felszerelések, egyenlő esélyek.

11

Benny Lava, 2008. augusztus 26. kedd, 15:34 (#)

Eszpee (#1),

ha jól csal az emlékezetem, kezdetben, mikor még nem volt kellőképpen leszabályozva a szabályos dobás gerelyben, volt, aki valóban két kézzel dobott, köbö, mint a mai kalapácsvetők.

Biza, nem árt a "helyes" technikákat pontosan kőbe vésni. Pölö az, hogy rúdugráskor a kísérlet megkezdésétől a végéig nem szabad fogást váltani a rúdon, akkor került a szabálykönyvbe, mikor az ősidőkben valaki kitalálta, hogy betámasztotta a rudat valahogy a léc előtt, felmászott rajta (gimis rúdmászás rulez) és átlibbent a léc fölött. Elvileg komolyan.

12

Benny Lava, 2008. augusztus 26. kedd, 15:36 (#)

Tschöppy,
bocs, de sztem nem vagy teljesen képben...

1.) teniszben ATP-pontokat kapnak, a győztes, ha jól emléxem, 600-at. Azért az nem rossz.

2.) fociban nem a "nagycsapatok" játszanak, ez nem is tudom, honnan jött le neked.

13

tüske, 2008. augusztus 26. kedd, 19:51 (#)

A versírást _azonnal_ vissza az olimpiai programba! :-)
Én a napokban azon lepődtem meg, hogy a "vadvízi" evezés, vagy mi is bent van...súlyos, pöpec műfolyóban, művízesésekkel...Nagyon keményen nyomták, iszonyú erő és koncentráció kell hozzá, ez pl. maradhat, pedig szerintem kevesen nézik.
A focit a B-csapatok miatt megszüntetni, fölösleges, EB-VB mellett minek?

14

katmandu, 2008. augusztus 26. kedd, 20:05 (#)

Etnikus elemekkel kell színesíteni az olimpiát, élükön természetesen a balinéz sportágakkal, mint pl. a vegyespáros búvárszurkálás, cápavetés, miazmás :)

15

katmandu, 2008. augusztus 26. kedd, 20:16 (#)

A klasszikus sportágakat reform változatban kellene az olimpián játszatni, az is feldobná.
Így pl. a tenisz küzdősport változatát (a jól irányított labdákkal az ellenfél testrészein kell megfelelő pontszámot érő találatokat bevinni), aztán a páros sakkot (négyszeres méretű pályán, két-két egymás melletti oldalról indulva) és a párhuzamosan indított ügyességi versenyek mintájára, military jelleggel az akadálypálya-futást (természetesen minden elemmel, a gumiabroncsoktól a napalmmal nehezített tyúklétráig.

Kajak/kenuban nem unalmas lineáris, hanem változatos, bójakerülgetős pálya volna jó. Futásnál dettó, ott emelkedőket, szlalomokat és kicsi (kb 3 méter átmérőjű) 360-as hurkokat iktatnék be (aki kellően gyors, nem fog fejre esni). Szertornában a gyűrűn nehezítenék: elhagynám a gyűrűket, a versenyzőnek a kötelek bőrrel bevont végeit kellene erősen megmarkolnia.

Elválna a hal a májtól, asszem, ide kevés lenne a sok molekula :)

16

Boca, 2008. augusztus 26. kedd, 23:26 (#)

A hotdogevés mint olimpiai szám régi álmom.

17

nyelv-ész, 2008. augusztus 27. szerda, 08:15 (#)

Előrebocsátom, a sporthoz annyit sem értek, mint krokodil a műrepüléshez. Így kívülállóként csak annyit látok, hogy négyévenként iszonyú felhajtás van először azért, hogy ki rendezheti, aztán a megnyitó, és végül jönnek a botrányszagú cikkek, hogy ki mennyit és mivel doppingolt. Emellett valahogy elsikkadnak a tényleges sportsikerek.

Lehet, hogy ez a bulvármédia hibája, de az egységsugarú médiapolgár csak azt érzi, hogy a "good news are the bad news" elnyom mindent.

A mostani cirkusz kapcsán pedig olyanokat hallunk, hogy azért nem sikerült elég aranyérmet szerezni, mert nincs elég pénz a sportban.

Ismét csak kívülállóként nekem erről az jut eszembe, hogy mennyi pénz megy a focira, és ehhez képest hol van a magyar foci, és mennyi pénz megy mondjuk a vízilabdára vagy a teniszre.

Szóval eszpee félmondatához csatlakozva nekem sem hiányzik az olimpia, és nem csak azért, mert nem vagyok sportrajongó, hanem mert az a benyomásom, hogy a sport elsikkad a dolog cirkusz jellege mellett.

18

wattafilling, 2008. augusztus 27. szerda, 10:08 (#)

"Panem et circenses"

19

Tschöppy, 2008. augusztus 27. szerda, 12:06 (#)

Benny Lava:

Arra alapoztam a nagycsapatos foci-témát, hogy a munkahelyemen (sportcsatorna) a hírekből folyamatosan az folyt, hogy a legnagyobb sztárok kontra fifa kontra klubok. Ha b-csapatos válogatottak mennek, akkor miért volt ez az egész cirkusz? Vagy a lófejű brazil is b-kat?
Lehet, hogy hivatalosan "olimpiai válogatottak", b-csapatok vannak, gyakorlatilag aki tud, a legjobbjaival áll ki. Olyan ez, mint hogy csak amatőr sportolók indulhatnak az olimpián (igaz, ez néhány sportban megdőlt már).
Tisztában vagyok vele, hogy kapnak pontokat a teniszezők az olimpiai szereplésért is, de ettől még nem nagyon pörögnek rá. Sokan el se mentek Pekingbe, mert annak az utolsó napján kezdődött a U.S. Open, aminek kicsit nagyobb presztizse van a sportágban, mint "holmi" olimpiának. Én legalábbis így gondolom

20

Benny Lava, 2008. augusztus 27. szerda, 14:09 (#)

Tschöppy,

az olimpiai - vagyis korosztályos - csapatot a jelenlegi szabályok szerint az olimpián fel lehet turbózni 3 "túlkorossal". De ettől még azért korántsem a nagycsapatok mennek. Max az az ország tud a "legjobbjaival" kiállni, amelyiknek amúgy is a fiataljai a legjobbak tehát.

És a terv az, hogy Londonban már ne lehessen egy túlkoros se.

A teniszezők és a rápörgés... Pekingben a férfi világranglista első 10 helyezettjéből 9 ott volt, csak a 10. Roddick nem ment el. Ez erősebb mezőny, mint az ATP-versenyek legeslegtöbbjéé, kivéve a Grand Slam tornákat. Szal, amit állítasz, sztem megintcsak nem állja ki az igazság próbáját.

21

Author Profile Page ervin, 2008. augusztus 27. szerda, 21:16 (#)

Tschöppy, szerintem ne áss tovább. :)

22

Guczó, 2008. augusztus 28. csütörtök, 20:56 (#)

A kötélhúzást például visszatenném, igazából nem is értem miért került ki. Mennyivel izgalmasabb vagy előbbrevaló nála mondjuk az agyaggalamb-lövészet?

23

bodzasfanta, 2008. szeptember 1. hétfő, 15:48 (#)

we want cricket! egyértelmű hogy ennek ott lenne a helye az olimpián (ha már a baseball és a softball megszűnt)

24

Benny Lava, 2008. szeptember 1. hétfő, 19:21 (#)

Nézd, Guczó, ilyen alapon a férfi kosárlabda is kikerülhetne, lévén az USA válogatottja miatt az sem volt túlzottan izgalmas...

Amúgy tudod, hogy a világban hány igazolt kötélhúzó van? Hogy hány országban van bajnokság? Mert a sejtelmem az, hogy jóval kevésbé elterjedt sportág, mint pölö az agyaggalamblövészet, ily módon kevésbé lenne jogos a szerepeltetése, mint a kötélhúzásé.

Ha meg az izgalom a kritérium, akkor a lottóhúzásnak és az orosz rulettnek is az olimpián a helye...

25

Benny Lava, 2008. szeptember 1. hétfő, 19:23 (#)

Cricket,
mi sem természetes :) Más se hiányzik az olimpiáról, mint egy olyan sport, aminek a világon tízen értik a szabályait, köbö 10 ország játssza, illetve a laikus még az eredmény hallatán se tudja, ki nyert :)))


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork