Kispad

Kispad: közös blog
4228 cikk, 53611 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Visszahívott könyvek

stsmork cikke a Blog rovatból, 2009. július 24. péntek, 17:15 | 30 hozzászólás

Tegnap meg akartam venni a könyvesboltban a Bűnös Budapest című opuszt, de az eladónő pár másodperc pötyögés után közölte velem, hogy a könyvet visszahívta a kiadó. (Mii???) Csak találgatni tudom, hogy mi lehetett a szándékuk (bezúzatják és újra nyomják, mert találtak benne egy durva helyesírási hibát?); én mindenesetre azzal távoztam a boltból, hogy szorítsák a hónuk alá a könyvüket. (Ezt persze nem mondtam, csak gondoltam.)

Aztán belefutottam ebbe a hírbe, miszerint az Amazon szép csendben letörölt pár könyvet a Kindle-tulajdonosok gépeiről anélkül, hogy az érintetteket erről értesítette, esetleg megkérdezte volna. És milyen bájos, hogy éppen George Orwell műveivel tette ezt! Emellett az Agave kiadó lépése már nem is tűnik olyan bizarrnak.

Az Amazon hivatalos magyarázata szerint szerzői jogi problémák miatt kellett a már megvásárolt könyveket visszahívni. Feltételezem, hogy a pórul járt tulajdonosok visszakapták a pénzüket, ennek ellenére mégis eléggé meglepőnek találták az eljárást. Pedig, ha elolvasták volna az apróbetűs részt is, abból rájöhettek volna, hogy a pénz, amit az elektronikus könyvekért fizettek, bérleti díj, a tulajdonjog az eladónál marad. Tanulság: read the small print! És lehetőleg ne vegyél az Amazontól e-book olvasót.


» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon és Google Readerben

Eddigi hozzászólások (30)

1

nyelv-ész, 2009. július 24. péntek, 18:31 (#)

Ez a "read the small print" bizonyára valami ógermán bölcsesség, ugye?


Bár az irodalom elektronikus formában történő tárolásának régi híve és gyakorlója vagyok, az ilyen online letöltöm-letörlöd megoldás hallatán hideglelést kapok.
Mivel a Kindle és a hasonló ketyerék léte a józan észnek teljesen ellentmondó, tehát nagy eséllyel óriási üzleti siker lesz.

2

Asszem, 2009. július 24. péntek, 19:36 (#)

Azt azért tegyük hozzá, hogy az Amazon utána rögtön bocsánatot is kért, illetve, hogy ez nem gyakorlat, hanem az első eset. Kár még temetni az elektronikus könyvletöltést.

(Mondom én, aki életében még talán egy verset sem volt hajlandó a képernyőn elolvasni... :-)

3

mr.soka, 2009. július 24. péntek, 20:01 (#)

... en a "mindennapi tortenelem" sorozat egyik darabjaval jartam igy ... a konyvesbolti potyoges utan kozoltek, hogy a kiado visszahivta ... na de akkor hogy lesz nekem egy teljes sorozatom? :(

4

Author Profile Page ervin, 2009. július 25. szombat, 09:10 (#)

Asszem, nem az első eset volt, sőt ha a te opcióid közül kell választani, akkor sokkal inkább rendszer. :) Az Amazon nem véletlenül kötött ki magának ilyen jogokat, él is vele. Persze mindig van valamilyen indokuk, de azok számára, akik a könyvet azért veszik meg, mert tulajdonolni akarják - én is ezért venném meg -, a magyarázkodás és pénzvisszatérítés nem pótolja a vásárolt termék meglétét.

Ami változott az előző amazonos törlésekhez képest, az az, hogy most akkora botrány lett belőle, hogy kénytelenek voltak megígérni, hogy többet nem tesznek ilyet. Lám, ezek szerint mégis meg lehet élni e trükk nélkül - azaz, az Amazonnak mindenképpen kijár a vizes lepedő.

5

Benny Lava, 2009. július 25. szombat, 09:11 (#)

Ööööö, nem "read the FINE print"?

Vagy mindkettő kiru?

6

Benny Lava, 2009. július 25. szombat, 09:13 (#)

Asszem,
ha elég jól lobbizol, sztem elérheted azt is, hogy a Kispad is megjelenjen nyomtatásban :D

7

Author Profile Page eszpee, 2009. július 26. vasárnap, 10:10 (#)

Azért minden Amazonos bénázással együtt, sőt, még ha a sötét erő erejével is törnének világuralomra, a Kindle akkor is nagyon nagy királyság, persze ha az Egyesült Államokban élsz. Elég, ha ennyit mondok? http://xkcd.com/548/

8

nyelv-ész, 2009. július 26. vasárnap, 12:05 (#)

Azért tartom a Kindle-t egy újabb felesleges kütyünek, mert már egy csomó mobil eszköz van a telótól a pda-n át a netbook-ig, amivel online és offline lehet tartalmat böngészni. Nekem ez inkább egy mesterségesen keltett igénynek tűnik, amivel sok gyanútlan embert le lehet húzni. Persze, miért ne, ha lehúzhatók...

Csak egy példa: kollégám a telefonálásra egy egyszerű fapados mobilt használ. Emellett van egy pda-ja, amiben a feladatokat, naptárat vezeti. Vett még külön egy pna-t az autóba navigációra. Van továbbá egy netbook-ja is, amihez egy másik mobilszolgáltató modemjét csatlakoztatva tud internetezni. Van emellett egy notebook-ja is, azon dolgozik otthon, de az egy kábeltévés szolgáltató internetkapcsolatára van kötve.

Nyilván neki el lehet majd adni egy újabb kütyüt, mert ő még abban a hitben él, hogy minden célfeladatra egy külön céleszközt kell használni.

Gyakorlatilag viszont ez a szemlélet olyan, mintha a munkába járáshoz vennénk egy kék autót, mert az a nagy kék buszt fogja kiváltani, a kiránduláshoz meg egy pirosat, mert majd azzal megyünk le a Balatonra, nem pedig azzal a szép piros mozdony húzta vonattal. Nyilván a hasonlat kissé sántít, de azért érezhető, hogy amíg az egyik feladatra (helyváltoztatás) mindenkinek nyilvánvaló, hogy egyfajta eszköz is alkalmas lehet, addig egy másik feladat esetén (digitális tartalom kezelése) ez már korántsem egyértelmű.

9

wice, 2009. július 26. vasárnap, 12:22 (#)

stsmork:
ha kivancsi vagy, miert hivtak vissza a bunos budapest konyvet, akkor kerdezd meg az agavet, akar a forumukon (http://www.agavekonyvek.hu/ftest/), akar a blogjukon (http://agavekonyvek.freeblog.hu/archives/2009/05/26/kondor_bunos_budapest_-_megjelenes/). altalaban szoktak valaszolni a leghulyebb kerdesekre is. amugy valszleg nem viccbol csinaltak, nyilvan megvolt ra az okuk, pl lehet, h kimaradt belole egy-ket oldal, v ilyesmi.

mellesleg nem ertem az osszehasonlitast az amazonos sztorival, abszolut nem hasonlit a ketto.

10

Author Profile Page eszpee, 2009. július 26. vasárnap, 15:46 (#)

A Kindle nagy, e-papíros kijelzőjét SOKKAL kényelmesebb olvasni, mint a "telótól a pda-n át a netbookig" bármit. Persze más cégnek is van ilyen olvasója, de az üzleti modell sehol sem ilyen zseniálisan okos, mint az Amazonnál.

11

nyelv-ész, 2009. július 26. vasárnap, 15:53 (#)

OK, olvasni kényelmes, cipelni nem. A mobilom viszont mindig nálam van, és elég nagy a képernyője ahhoz, hogy olvassak rajta.

Az én üzleti modellem egyébként szintén zseniális és okos, ugyanis az e-book-ot ingyen és jogtisztán letöltöm a mek.oszk.hu-ról, majd a Mobipockettel átalakítom, és feltöltöm a mobilomra.

12

Author Profile Page eszpee, 2009. július 26. vasárnap, 16:21 (#)

Amennyiben az olvasási igényeidet tökéletesen kielégíti egy mobil képernyője és a mek.oszk.hu, akkor tényleg megtaláltad a létező legjobb megoldást!

13

Benny Lava, 2009. július 27. hétfő, 11:01 (#)

nyelv-ész:

"OK, olvasni kényelmes, cipelni nem."

Akárcsak egy nagyobb formátumú könyvet, ugye? :)

14

tmnk, 2009. július 27. hétfő, 12:05 (#)

Az első bekezdéshez:
"Ez teljes tévhír. Vagy nem is tudom, micsoda. Nem hívtuk vissza a könyvet, nem értem, miről lehet szó. Maximum arról, hogy az Alexandra a kisebb boltjaiból saját hatáskörben visszahívással átcsoportosít könyveket. Közleményt nem fogok csinálni, mert annak semmi értelme, de az mondjuk segítene, ha tudnánk, melyik boltban mondták ezt." - írta az Agave ügyvezető igazgatója, írója és fordítója, Varga Bálint itt: http://agavekonyvek.freeblog.hu/archives/2009/07/19/Ujabb_agavekonyvadaptaciok/#comment-9521871
... amivel mondjuk túl sokat nem segíthettem (esetleg a linkelt agave-boltban, vagy bármely másik könyvesboltban beszerezni?), de azért továbbítottam, üdv!

15

stsmork, 2009. július 27. hétfő, 14:18 (#)

A Rozsakert Bevasarlokozpont elso emeleten van egy Libri konyvesbolt, ott mondta nekem az elado holgy (mult het csutortokon), hogy visszahivtak a konyvet. Egyebkent azota sikerult csaladon belul fellelnem egy peldanyt, igy a vasarlas targytalan, de az eset ettol fuggetlenul kisse bizarr.

16

pblue, 2009. július 28. kedd, 21:08 (#)

valaki elmagyarazna, hogy mi a problema az amazon eljarasaval?

17

tekatana, 2009. július 29. szerda, 00:15 (#)

stsmork, ezt a posztot kicsit elhamarkottad. egyrészt nem hívta vissza a kiadó a könyvet (csekkoltam, nálunk is kapható: http://www.animakonyv.hu/94226 ). egy könyvesbolti eladó félreérthető mondatából még nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni (+ apró helyesbítés: a rózsakertben nincs libri, csak líra bolt).
amúgy simán előfordulhat durva nyomdai hiba, amit utólag vesznek észre, és akkor te is jobban jársz, ha bevonják és nem neked kell csere után szaladgálni. de hogy minden példány hibás, az mondjuk nagyon ritka.
de mégha ez is történt volna - amint wice rámutatott -, semmi köze az amazonos esethez - ugyebár nem a polcodról csenték vissza utólag a megvásárolt kötetet...

18

tekatana, 2009. július 29. szerda, 00:46 (#)

#16 pblue - az a gond vele, hogy nem túl korrekt. biztos te se örülnél, ha pénzért letöltenél egy filmet (jó tudom ez elég hypotetical szitu :)), aztán mikor a felénél tartasz, egyszercsak feljön egy üzenet, hogy bocsi, műsor vége, vissza az egész deal, mert hülyék voltunk. szerintem ha már elcseszték, akkor így jártak, vállalják a felelősséget és fizessenek a jogtulajnak, a vevőket meg hagyják békén. persze könnyen lehet, hogy szimplán a technológia szabta a korlátot, és nem is tudták volna ezt megcsinálni, vagy leszedik a "felhőből" vagy otthagyják.
éppen ezért amellett, hogy a kindle és társai szerintem tök jó dolgok, kissé problémás ez a "kölcsönbe adjuk el" a terméket koncepció. ez végülis nem egy könyvtár, előfizetéssel, hanem konkrétan elektronikus példányokért darabonként fizet a vevő. szerintem úgy volna értelme ennek az ekönyv terjesztési modellnek, hogy amit megvettem, azt utólag ne piszkálhassa a kereskedő.

19

nyelv-ész, 2009. július 29. szerda, 07:32 (#)

#18: "...szerintem úgy volna értelme ennek az ekönyv terjesztési modellnek, hogy amit megvettem, azt utólag ne piszkálhassa a kereskedő."

Na ez az! Az Úr adta, az Úr elvette?

Erre az üzleti modellre mondtam azt, hogy egy agyrém. Tehát várhatóan óriási üzleti siker lesz :-)

Egyébként nekem nagyon visszatetsző ez az utóbbi években elburjánzott DRM-mánia. Nincs nap, hogy valamelyik tech portálon ne büfögnének fel valamilyen szerzői jogokkal kapcsolatos témát. Nem tudom, hogy ez a kiadók profitéhsége miatt, vagy egyszerűen a Nagy Testvér-effektus miatt van-e, mindenesetre tele a hócipőm vele.

Annak idején senki nem csinált abból problémát, ha egy könyv megjelent a neten, vagy mp3-ban letölthető volt egy zeneszám. Attól még sem az író, előadó, sem a kiadó nem halt éhen. (Az ősidőkben tucatszám fénymásolt nyelvtankönyvekről, meg hasonlókról nem is beszélve.)

Ma meg akkora körülötte a felhajtás, hogy az ember csak kapkodja a fejét.

20

tekatana, 2009. július 29. szerda, 09:23 (#)

19# - nem tudom pontosan melyik időszakra gondolsz "annak idején", de elég jól nyomonkövethető a trend, ahogyan exponenciálisan nőtt a letölthető tartalom választéka és mennyisége. egész más kategória, amikor egy-két szám megjelenik a neten és viszonylag kevesen férnek hozzá, és az, amikor szinte minden fent van és mindenki hozzáfér.
a drm persze szerintem zsákutca, de egyelőre ezt a megoldást forszírozzák a nagy kiadók.

21

Author Profile Page eszpee, 2009. július 29. szerda, 11:42 (#)

izé, pont a drm-mel szemben mennek a trendek, itunes is vált sima mp3-ra, nem tudom, miről beszéltek.

22

nyelv-ész, 2009. július 29. szerda, 11:48 (#)

"...itunes IS vált..." - pontosabban: az iTunes vált. Ezt azért már hadd ne nézzem trendnek.

Az Amazon / Kindle is szembe megy vele? Az, hogy online kikapják a már letöltött cuccot, nem épp erre utal.

23

pblue, 2009. július 29. szerda, 12:38 (#)

bocs, de en ezt az egeszet nem erzem annyira durvanak, legalabbis ha visszaadtak a penzt. marpedig. szovalhogy tenyleg az a gond az egesszel hogy lehethogy valaki epp a konyv felenel tartott? vagy itt valami elvi kerdesrol van szo, viszont akkor ezt az elvet meg nem mondtatok el.

24

tekatana, 2009. július 29. szerda, 20:18 (#)

#23 - hát de próbáltam. lehet elvi kérdésnek is hívni, de a lényeg, hogy ez olyan mintha bekopogtatnék hozzád, hogy azt a krimit, amit tegnap vettél, sajnos nem volt jogunk eladni, szépen add vissza, persze itt a lové, és hát bocs. mindegy hol tartottál, nem szokás eladott terméket visszavenni. nem is durva, csak szerintem nem korrekt + negatív pr. de legalább meglett a tanulság, most már mindenki tudja, hogy az így letöltött cuccok csupán egy virtuális könyvtárként léteznek, amit nem birtokolsz semmilyen formában és a szolgáltató kontrollálja.

25

pblue, 2009. július 29. szerda, 21:52 (#)

vilagos, de valahogy en ugyerzem hogy ez nekem siman belefer. dehat az nyilvan szubjektiv, mindenkinek mashol van a gyengepontja. oke, bocs, feleslegesen pofaztam

26

nyelv-ész, 2009. július 30. csütörtök, 07:52 (#)

pblue: OK, ez neked még belefér, de majd a chip beültetésnél azért gondold végig :-)

27

Author Profile Page eszpee, 2009. július 31. péntek, 21:31 (#)

érdekes adalék az amazon-sztorihoz: http://index.hu/tech/2009/07/31/a_konyvolvaso_megette_a_hazi_feladatot/

az nekem oké, megértem, ha gáz van, és olyat adtak ide, amit nem szabadott volna (ha jól értem szerzői jogi probléma miatt hívtak vissza könyveket, nem azért, mert ők a pályavégi főgonoszok), akkor vigyék, ez van. de amiket én saját tartalomként annotáltam hozzá, mint jegyzet, azt milyen alapon törlik? (nyilván technikai alapon, de szerintem ezen bukhatnak azért.)

28

tekatana, 2009. augusztus 2. vasárnap, 10:47 (#)

én azt olvastam valahol, hogy a jegyzeteket nem törölték, csak hát mire mész velük, ha nincs ott a szöveg, amikre hivatkoznak...

29

Author Profile Page eszpee, 2009. augusztus 2. vasárnap, 11:04 (#)

oh. akkor félreértettem, ezzel nincs nagyobb gond, mint az eredeti problémával.

30

haunty, 2009. augusztus 9. vasárnap, 00:20 (#)

Ha Orwell könyveit kiveszik az szerintem nem gond, mert azoknak úgysem kell reklám. Megasztán sokan írtak sok hasonlót. Freedom is tyranny.


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork