Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53959 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Sportemberek

stsmork cikke a Blog rovatból, 2009. augusztus 23. vasárnap, 23:30 | 3 hozzászólás

Péntek van, az augusztusi négynapos hétvége második napja. Veszettül tűz a nap, épeszű ember ilyenkor a strandon issza a sört, vagy a tévé előtt döglik, esetleg a strandon döglik, nézi a tévét és issza a sört, vagy a tévén döglik... jaj, elbonyolítottam. Én azonban Miskolcon dekkolok, az 1-es busz kihalt végállomásán, és egy régi barátomra várok, aki azt ígérte, hogy kissé rozzant Renault-ja társaságában itt fog találkozni velem.

Bár odabent a városban nem sokan tudnak róla, tájfutó világbajnokság zajlik éppen a hegyek között, ide igyekszünk, nézőnek. Amíg felérünk Bánkútra, azzal töltöm az időt, hogy útitársam tájfutással kapcsolatos kérdéseire válaszolok. Nem, nem az győz, aki minél több pontot megtalál. Mindenkinek hibátlanul kell végigmennie a pályán, különben kizárják. Igen, jelent némi előnyt, ha valaki korábbról már ismeri a terepet, de nem, a magyarok ettől még nem fogják leverni a teljes mezőnyt. A váltó három tagja nem egyszerre, hanem egymás után fut, de nincs váltóbot, mint az atlétikában, csupán kézrátétellel váltanak. Igen, az első futók tömegrajttal indulnak, de nem, nem mind teljesen ugyanazt a pályát futják, ha így lenne, az első ember vezetné a bolyt, a többiek meg ész nélkül futnának utána. És így tovább.

A farkasnyaki elágazásnál utolérjük a kocsisor végét, innen kezdve libasorban haladunk tovább. Ahogy közelebb érünk, narancssárga egyenpólós rendezők terelnek minket egyre tovább és tovább, végül a sípálya tetején megparkoltatnak (miskolci zsargon!) minket. A verseny maga a csurgói réten van, a gyűjtőpont a völgy alján, az erdészház előtt, onnan futnak majd a százötven méterrel arrébb, a rét közepén felállított célkapu felé. A hőmérséklet ideális, de a nap kezd nagyon tűzni, behúzódunk ezért az erdő szélén az árnyékba. Pontban tizenegy órakor rendben lezajlik a férfi váltók tömegrajtja, s a harmincnyolc ember elrohan a dózerúton Hármaskút felé.


Ez ugyan a női váltók tömegrajtja, de a férfiaké is ilyen.

Egy perc múlva eltűnnek a domb hajlata mögött, de az erdőben több felé tévékamerák vannak, a célban pedig egy nagy kivetítő tábla, amire időnként bevágják a kamerák képét. Ettől a verseny nem lesz sokkal érdekesebb, mert a képekből a felületes szemlélő nehezen tudja eldönteni, hogy ki hol és merre jár, de a tájfutás amúgy sem kimondottan nézőorientált elfoglaltság. Ez az oka, hogy ebben a sportban messze nincs annyi pénz, mint mondjuk a teniszben vagy a fociban, még csak nem is olimpiai sportág, és ahogy a dolgok állnak, egyhamar nem is lesz az. (Tájfutó berkekben sokan gondolják úgy, hogy túlságosan elüzletiesítené, s ezáltal tönkretenné a sportot, ha felvennék az olimpiai számok közé.)

Na, itt is vannak már a célban az első futók. Az oroszok váltanak elsőnek, utána az izraeliek, norvégok, franciák... a magyarok egyelőre a tizenhetedik helyen, két perccel lemaradva az elsőtől.

A cél feletti hegy tetején van egy átfutó pont, ez a rétről is jól látható. A pályák utolsó szakasza érinti ezt a pontot, így ha valaki feltűnik ennél a pontnál, arról lehet tudni, hogy pár perc múlva a célban lesz. És persze biztatni is lehet.

Telik-múlik az idő, a második futók is beérkeznek, most már vezetnek a franciák, az oroszok a második helyen, csehek a harmadikon... mi a tizenharmadikak vagyunk. A franciáknál az a srác megy ki harmadik futóként, aki tegnapelőtt a középtávú számot nyerte. Nézem, ahogy valószínűtlenül gyorsan kapkodja maga alatt a lábait, majd hamarosan eltűnik a fák között. A franciák innen már sínen vannak, gondolom, és elnyomok egy ásítást. A pálya közben felállított időmérő pontok jelentéseiből kiderül, hogy a svéd, francia és norvég váltó van az élen, alighanem a befutón fogják majd eldönteni, hogy ki milyen színű érmet visz majd haza.

Közben látom, hogy a célból szép csendben kigurul a mentőautó, de nem tulajdonítok jelentőséget neki.

Egyszer csak megjelenik a célban svájciak harmadik futója. Ők a második váltáskor a nyolcadik helyen álltak. Franciák, svédek, norvégok sehol. Két perccel később újabb három versenyző érkezik: az orosz, a finn és a lett váltó harmadik emberei. Most azonban nincs idő ezzel foglalkozni, mert az átfutó ponton felbukkan Kovács Ádám, a magyar váltó harmadik embere. Felhördül a nézőközönség - az ötödik helyen állunk! Egyszámjegyű helyezés volt a terv, ehhez mérten ez nagyon szép eredmény.

A magyar nyelvű szpíker motyog valamit az elveszett francia, svéd és norvég váltóról, de nem értem, hogy mit (túl messze állunk a hangszóróktól), csak a tanácstalanságot érzem a hangján. Az angol szpíker is mond valamit, annak az utolsó mondatát valahogy elkapom: I have never seen anything like this. Előfordul, hogy egy-egy ember eltéved az erdőben, na de három? Az első három? Ennyire? Egy világbajnokságon?

Közben befut Kovács Ádám, felbolydul a rét, tapsol, ordít, kerepel, fülyül és éljenez mindenki, a szarkák ijedten menekülnek a fákról: ötödik lett a magyar csapat!

De mi lett a francia, svéd és norvég váltókkal? Pár perc, s ezt is megtudjuk: együtt nyomták valahol az erdőben, amikor a svéd srác (Martin Johansson) megbotlott, elesett, és egy faág vagy tíz centi mélyen belefúródott a lábába. A norvég srác elszaladt a célba segítséget hívni, a francia meg ott maradt a sebesült mellett, és a mezével próbálta elállítani a vérzést. A cseh váltó harmadik futója, aki kicsit később ért oda, szintén megállt segíteni.

Hát ezért nem találtuk őket sehol. Nagyon szép, sportszerű tett volt ez, azt jelzi, hogy semmi sem lehet fontosabb annál, hogy bajba jutott ellenfelünkön segítsünk. Még egy világbajnoki cím sem. Igazi sportemberek, megérdemlik, hogy megjegyezzük a nevüket: Thierry Gueorgiou (Franciaország), Anders Nordberg (Norvégia) és Michal Smola (Csehország).

Miután a svéd versenyző orvosi ellátásban részesült, a három segítséget nyújtó sportoló folytatta a versenyt, és lefutotta a pálya még hátra lévő részét. Igazi sportemberek, mondom.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (3)

1

Konrad, 2009. augusztus 24. hétfő, 00:16 (#)

Igen, a tájfutás a sportról szól. Pénz, az nincs benne :)

Amikor előző életemben én is ezt a sportot űztem, akkor lettünk váltóban úgy másodikak, hogy én voltam az utolsó ember, és eltévedt az előttem lévő. Már az első csapat harmadik embere befutott, én meg csak vártam... utolsónak váltottunk, de mint kiderült, az összes kintlévő harmadik ember együtt eltévedt(!), így adtak nekem is esélyt. És éltem vele :)

A helyszín az talán Ópusztaszer volt, az időpont pedig 87. körül lehetett...

Le a kalappal a fenti urak előtt, szép dolog volt a segítség!
(És ha valakit érdekel, mesélek majd az O-ringenes élményeimről, ami olyan verseny Svédországban, hogy 25 ezer induló volt rajta...)

2

Author Profile Page stsmork, 2009. augusztus 25. kedd, 16:52 (#)

Itt egy kép (és egy svéd nyelvű cikk) a srácról:

http://www.orientering.se/Nyheter/Martin-Johansson-Jag-ar-grymt-tacksam/

3

Dortje, 2009. augusztus 26. szerda, 21:26 (#)

Itt egy cikk képekkel, eredménnyel és térképpel angolul, és alul nagyon érdemes végigolvasni azokat a rövid blogbejegyzéseket, mert így jól át lehet érezni, mi történt akkor, ott.
http://news.worldofo.com/2009/08/22/woc-2009-relay-map-and-results/

Itt meg egy video arról, amikor befut a 3 hős. thierry-n azért nincs mez, mert azzal állította el a vérzést. Martin szülei az átfutó ponton összeölelik őket, cserébe megkapják a Martin lábába állt fadarabot
http://www.orientering.se/Webb-TV/Post.aspx
(A Silver till damerna och Martin Johansson till sjukhus-re kell kattintani )


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork