Mini képriport a Hortobágyról

Ervin cikke a Fotó rovatból, 2005. november 1. kedd, 13:37 | 12 hozzászólás

Még a hideg beállta előtt körbenézni, és elkapni egy kis daruvonulást a pusztán - ezzel a céllal ültünk autóba vasárnap.

Nem hittem volna, hogy háztól házig kevesebb, mint két óra a Kilenclyukú híd; persze segített, hogy a város megfelelő végén lakunk.

Odaérve hasztalanul próbálkoztunk meleg ételhez jutni a település három szóbajöhető egységében, bár egy hotdoggal végül is szereztünk egy határesetnek tekinthető pontot. Aztán megint autó, és irány a bennfentes ismerős által megadott, titkos találkahely, ahol egy percen belül megláttuk az első csapatokat.

Fényképezni csak lesből vagy kocsiból lehet. Jöttek a madarak szép számmal: ha minden igaz, nálunk vonul át ez európai állomány fele. Ha néhány nappal előbb, a tetőponton érkezünk, akkor tízezrével suhogtak volna a fejünk fölött. Nehezen hittük el, de a szakemberek szemre is legfeljebb 10%-os hibával meg tudják számolni még a 60-70 ezres állományt is. Persze, próbálja valaki bebizonyítani, hogy nincs igazuk.

A naplemente közeledtével elfoglaltuk állásainkat a közeli kiserdőben, ahol a gyönyörűen fotosoppolt tölgylevelekkel foglalkoztunk, amíg elég volt rá a fény.

Amikor lejjebb ereszkedett a nap, az ellenfényben akkor vált láthatóvá az egész pusztát borító ökörnyál-tenger.

A hidegben egy-két kósza pillangó is kóválygott, meg néhány szitakötő vadászott bágyadtan a gémberedett árvaszúnyogokra, hosszas pihenőket tartva a napsütötte fatörzseken. Eközben sikerült lefényképezni egyikük csinos tarkófrizuráját.

Azután eljött az idő, és ahogy a természetfilmekben szokás, megindultak a darvak, és vonultak előttünk hosszú sorokban, pont a nap előtt. Ehhez foghatót se láttam még életemben, úgyhogy zavartan keresgéltem az államat az avarban. Megértettem továbbá azt is, hogy miért járnak a természetfotósok brutális teleobjektívekkel.

Amikor a nap lenyugodott, még csak negyed öt felé járt az idő. A hideg gyorsan bekergetett minket a kocsiba, és visszafelé már simán bejutottunk a Hortobágyi csárdába, amelyről majd külön cikkben emlékezünk meg. Aztán hazafelé vettük az irányt, és élveztük a házak nélküli láthatár képét, amíg még látszott belőle valami.

(Fotó: tiglis - 5, 6, 8 / ses - 1, 2, 3, 4, 7 )

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Hozzászólások

Eddigi hozzászólások (12)