Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53955 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Kezdő esküvőfotósok tanácsai kezdő esküvőfotósoknak

ervin cikke a Fotó rovatból, 2006. július 10. hétfő, 00:04 | 34 hozzászólás

Az élet úgy hozta, hogy szombaton eszpee is meg Kinga és én is egy-egy barátunk esküvőjén csillogtathattuk fotóstehetségünket. Mivel mindhárman teljesen újak vagyunk a szakmában, gondoltam, a gyakorlat végeztével lesz mit megosztanunk veletek. Lássuk, mire vállalkoztunk.

A kiinduló felszerelésünk eszpeevel szinte azonos: egy Canon EOS 350D, egy 50-es Canon portréobjektív, valamint egy Sigma 18-200 és egy Sigma 10-20 objektív, továbbá vakuk és közgyűrűk. Ebből a készletből válogathattunk, de nem beszéltünk össze előre. Kingának pedig egy Canon S2 IS kompaktja van, azzal indult harcba.

Két kollégám a cikk megírásának időpontjában még javában küzdött a páston, ezért tapasztalataikat utólagos belebeszélés útján tudják megosztani. Vágjunk bele.

Először is: hűű!

Az embernek van ugye egy megbízható gépe, a képeit meg régóta felvállalja a nyilvánosság előtt is: mi sem természetesebb tehát, minthogy elfogad egy ilyen felkérést és a legnagyobb természetességgel nekilát, hogy világszínvonalú nyálas-szép esküvői felvételeket készítsen, ahogy kell. Egyszerű ez.

Hát nem az.

Ha valaki annyira nem gondolja át előre, hogy mire vállalkozik, mint esetünkben én, akkor valószínűleg csak ott helyben döbben rá, hogy milyen felelősséget vett a nyakába. Bármit művelhet, de a barátai egész életükben kénytelenek lesznek az eredményt mutogatni. Nincs pótvizsga, nincs újrajátszási lehetőség.

eszpee: Vagy előrelátóbb vagyok, vagy kisebb az ömbizalmam, mint tanult kollégámnak, mindenesetre én már a felkérés pillanatában ráéreztem, hogy ez brutális felelősség. Ha elmegyek mondjuk egy koncertre, és valamiért nem sikerül egy kép sem, hát lesz mondjuk két rossz napom utána, de ennyi. Itt - ideális esetben - a résztvevők életük első és egyetlen esküvőjét kell dokumentálnom, hát egyrészt kezdtem úgy érezni magam, mint Mordechai Jefferson Carver a hanuka megmentésekor - másrészt előre szóltam, hogy szívesen elmegyek fotózni, de nem leszek a hivatásos fotós, azt én nem vállalom. Mosolyogva elfogadták a feltételeket, és persze, hogy nem hívtak hivatásos fotóst.

Kinga: Amikor Ervin utólag mesélte, hogy mennyire érezte a felelősséget, nagyon csodálkoztam. Nem tudom, hogy én vagyok-e a genetikai kakukktojás, de én egyáltalán nem izgultam, és nekem teljesen természetes dolog volt, hogy fotózom a barátnőm és majd lesznek jó képek is.

Igaz, a kompakt adta bahatároló lehetőségek néha frusztráltak, de bíztam benne, hogy ahol nekem nem sikerül valamit elkapni, ott a DSLR lesz a nyerő. És ez így is lett. Ahol nekem lett vaku nélkül sötét-homályos vagy vakuval túl kiégett, ott neki lett jobb képe, ahol pedig a DSLR nem szerepelt jól a túl sok bíbelődés miatt, ott az én kis kompaktom szárnyalt. Egyszóval talán érdemes két géppel próbálkozni.

A helyszínek a szokásosak: a Városliget és egy házasságkötő terem. Ezerszer fotóztam már a Ligetben, de soha nem esküvői portrékat. Hova menjünk? Előzetesen körbetrappoltuk hát a helyet Kingával, találtunk is két alkalmasnak tűnő helyet, aztán megjött a pár, és nagyon siettek, volt vagy 20 percünk.

eszpee: Helyszín dettó, de én komolyabb bejárást csináltam: két nappal az esemény előtt ugyanabban az időpontban odarendeltem a párt, és végigjártuk a helyeket egészen a vacsora végéig. Sokat segít, hogy így rögtön lehet látni, milyen fényviszonyok lesznek a templomból kilépve, az esti helyszínre átsétálva, stb - már persze akkor, ha nem tesz keresztbe az időjárás, mint most szombaton.

A profizmus hiánya azonnal kiütközött. Kattogtattam becsülettel, de időnként későn vettem észre, hogy izgalmamban nem állítottam be ezt vagy azt, meg aztán nyilván segített volna, ha annyira rutinos vagyok, hogy nem saját magammal foglalkozom, hanem poénokkal lazítom a szintén izguló, megszeppent pár hangulatát.

A teremben a portréfotózás közvetlensége már megszűnt, senki nem törődött a kamerával, viszont nyugodtan fotózhattam bárkit, ez kellemes alapállás. Elsősorban a fény okozott gondot. Milyen fehéregyensúlyt válasszak például, ha villanykörte adja a fényt, ugyanakkor vakut is használok?

A képek formátuma JPEG volt. Elméletileg jobb lett volna a RAW fájl, de abból indultam ki, hogy a pár nem fog hosszas konvertálásokba kezdeni, hanem szeretnék minél hamarabb látni a képeket, ráadásul így több helyem is maradt.

eszpee: Na ezt a lépést én elvétettem: eszembe se jutott, hogy ne RAW-ba fotózzak, így most állhatok neki utófeldolgozni a termést. Utólag valószínűleg - a fehérfényegyensúlyos és hasonló dilemmák ellenére - én is JPEG-et választanék.

Hivatásos videós is rögzítette az eseményt, ami újabb kihívást jelentett, mert ő nagy rutinnal többnyire pontosan azon a helyen állt, ahonnan a legjobban lehetett látni az eseményeket, tehát vagy belelógott a képbe, vagy én az övébe, vagy kerülgetnünk kellett egymást.

eszpee: Nálunk hivatásos videós sem volt, egyedüli frusztrációt csak az a ránézésre hatvanas vendég okozott, aki egy EF 35-350 L-lel nyomta végig a napot, amit csak ritkán cserélt le egy 20-35 L-re...

A rövid ceremónia utáni gratulációk időszaka volt a legjobb. A pár arcán nagy vidámság és megkönnyebbülés látszott, mindenki szeretett mindenkit. Végezetül kisereglett a tömeg az utcára, ahol világos volt, de pont nem tűzött ránk a nap, ami tökéletes konstelláció a vendégsereg tagjainak lövöldözésére.

Kinga: Azt is érdemes megfontolni, hogy amikor a pár magával hív a vacsi előtti 1 órás szünetre kávézni az otthonába, ott rengeteg lehetőség adódik a személyes tárgyak (őket jelképező panda és mókus kitűző, esküvői meghívó, nálunk a buddhista szertartás eszközei), a házi kedvencek (cicus és csíkos mókus), a virágcsokor és gyűrűk sietség nélküli kreatív fotózására - aminek később nagyon tudnak majd örülni. A másik ötlet a ruha (kimonó az én esetemben) részleteinek és az ifjú párral bohóckodó vendégek (6 különböző cipő összetéve, pl.) megörökítése.

Végezetül a rövid tanácsok leendő sorstársainknak:

  • vágjatok bele bátran, de jobban gondoljátok át előre, mint én tettem
  • harcoljatok ki minél több időt a külön fotózásra
  • ne legyetek túlzottan udvariasak a párral. Ez nem egyszerű, mert az ember szereti a barátait, főleg ilyenkor, de nincs mese, meg kell dolgoztatni őket, lehet, hogy fárasztó, de később majd hálásak lesznek a jó képekért. Ne felejtsétek, hogy ti nem az adott napnak, hanem az örökkévalóságnak dolgoztok :)
  • csináljatok rengeteg képet, és amikor csak lehet, hadd menjen a sorozatfelvétel is. A digitális technológia uralkodik, a vak tyúk is talál szemet elv edig művészkörökben talán nem kelt osztatlan elismerést, viszont igaz, és ezért érdemes kihasználni

eszpee: a fentiekkel mind egyetértek, plusz:

  • gyakoroljatok vakuval, ha lehet a majdani helyszínen, mivel - még ha hozzám hasonlóan esetleg nem is szeretitek - szükségetek lesz rá: a külső képeknek is jót tehet egy kis derítés, a legtöbb belsőnél pedig úgysem lesz elég fény
  • a 10-20as lencsét - bár terveztem - elő se vettem, nem volt rá idő, vagy amikor lett volna, akkor nem volt minek
  • pótakku, pótkártya, sőt, nálam mobil háttértár is figyelt - mindegyikre szükség volt
  • készüljetek fel a menetrendből is, mikor ki merre megy, mit csinál, mi jön utána és hol, stb. Így nem maradtok le semmiről, és azt is tudni fogjátok előre, mikor lesz egy szusszanásnyi időtök pihenni.
  • akármilyen klisé is, van pár kötelező kör: pár a parkban, templomi igen, gyűrűhúzás, kijötvetel a templomból, virágcsokor repül, polgárin az anyakönyv aláírása, csók, szülők köszöntése, este a torta közös felvágása, menyasszonytánc, stb.

Amint az a címből is látszik, közel sem vagyunk profik, ti jöttök: várunk tanácsokat, sztorikat, mit hogyan és mit hogyan ne jellegű ötleteket a hozzászólások közt!

(Képek, amikor nem esküvőfotózunk: kinga | eszpee | ervin)

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (34)

1

fotofabrik, 2006. július 10. hétfő, 08:19 (#)

szerintem nagyon hasznos olvasnivalót hoztatok össze, én legalábbis tudnék mit (ha perpill hasonló feladatom lenne) profitálni belôle.

ilyen jellegû gyakorlatom egyébként nincs, amit mindenképpen vittem volna a ti konfigotokhoz képest, az egy derítôlap, a külsô felvételeknél _talán_ szebb eredményt produkál, mint a vaku.

off, de röviden tudnátok méltatni/kritizálni a 10-20-ast? most készülök megvásárolni, így minden tapasztalat nagyon érdekelne!

2

Prof, 2006. július 10. hétfő, 08:26 (#)

Én egy triviális dolgot említenék, ami nem technikai kérdés. Ez a megjelenés. Ami legyen alkalomhoz illő. Csak azért említem, mert láttam már olyat, hogy enyhén ciki volt a fotós megjelenése. Szóval nem szabad elfelejteni, hogy mivel ott állsz ahol minden történik, mindenki lát, ha kint van a feneked, azt is ;-).

3

Author Profile Page eszpee, 2006. július 10. hétfő, 08:37 (#)

fotofabrik, csak röviden, mert tényleg off: én nagyon bírom a 10-20ast, nem bántam meg.

http://www.google.com/search?q=%22Sigma+10-20+at%22+site%3Abp.underground.hu

4

fotofabrik, 2006. július 10. hétfő, 08:50 (#)

nekem ennyi elég is, köszi!

5

Author Profile Page ervin, 2006. július 10. hétfő, 08:50 (#)

fotofabrik, a derítőlappal teljesen egyetértek, nagyon jól jött volna. mivel nincs otthon, még fontolgattam is, hogy keretre feszítek egy lepedőt amúgy barkácsjelleggel, de nem maradt rá időm. :)

a 10-20-ast csak dicsérni tudom: én sem bántam meg a vásárlást.

6

Author Profile Page CsasZ, 2006. július 10. hétfő, 10:08 (#)

A helyetekben én még azt kötném ki, hogy bizonyos helyszíneken (templom, anyakönyvvezető, stb.) csak én fotózhassak.
Kizárólagosan. Az amatőr digis rokonságnak tűzszünet.
A hivatalos fotós mászkálása is gáz kissé, de végképp gusztustalan, hogy a család túlbuzgó fotózseni nagybácsija felmászik a pap hátára is a házasságkötés közben - mindezt egy "jó kép" miatt.
Nem szokás belegondolni, de ez nem egy filmforgatás, nem az számít, hogy utólag a képernyőn jól nézzen ki minden. Nem is szokták négyszer felvenni, újrajátszani. Szerintem az számít, hogy ott és akkor jól sikerüljön a dolog, méltó legyen az eseményhez minden. Ebbe pedig nem fér bele, hogy 4-5 idióta kering körbe mint a darazsak és villognak ha kell, ha nem.
Egyébként őszintén, milyen gyakran nézi végig az ember az esküvői videókat vagy a többszáz fotót? Bőven elég egy hivatásos fotós, videót esetleg a lakodalomról csináltatnék, úgysem lesz olyan, mint a filmeken.

7

Author Profile Page eszpee, 2006. július 10. hétfő, 10:11 (#)

CsasZ, a kizárólagosság egyrészt szerintem kivitelezhetetlen, másrészt soha akkora haragot nem okozott még mondjuk memóriakártya-hiba, mint amit itt tudna. :)

8

Author Profile Page ervin, 2006. július 10. hétfő, 11:12 (#)

CsasZ, szvsz teljesen irreális, amit a megkötésekről mondasz. "Szeretettel várjuk az eksüvőnkre, Pista bácsi, de ha meglát magánál egy fényképezőgépet, a fotósom letöri a kezét!"

9

Author Profile Page CsasZ, 2006. július 10. hétfő, 12:38 (#)

Igazad van, irreális.
Az utóbbi jópár esküvőn, amin részt vettem, gyakori volt, hogy az ifjú pár végigasszisztálta a rokonságnak azt a napot, ami elvileg az ő boldogságukról szóllna. Ehelyett mások élték ki magukat. Egyesek úgy gondolják teljesen normális fel alá szaladgálni az oltár előtt, fotózni és videóra venni minden lépést.
Ez csak egy téma, a helyszínválasztástól kezdve van még egy tucat momentum, amivel figyelmetlen módon betesznek a rendezvénynek. Nem kívánok magamnak ilyen esküvőt. Alap, hogy az ember megszervezi magának, különben nem olyan lesz, mint amit szeretnél. Ha pedig én szervezem magamnak, akkor simán megoldható bizonyos keretek betartása. Nem azt mondtam, hogy nem hozhat fényképezőgépet, csak azt, hogy a házasságkötés alkalmával nem szaladgálunk fel-alá villogtatva az ifjú pár előtt.

10

otto, 2006. július 10. hétfő, 12:41 (#)

Én eddig két esküvőt fotóztam végig, persze csak amatőr vendégként, de a legjobb rész, amit mindkétszer végigfotóztam, az a gratuláló puszilkózások voltak. Szerintem nem igazán lehet ezekről jó képeket csinálni, vagy legalábbis nagyon profinak kell lenni hozzá, a hivatalos fotósok ki is szokták hagyni, de mindig nagyon vicces dolgok jönnek ki belőle.
Az egyik ilyen képet meglátva, az ifjú ara rohant a videót megnézni, mert nem hitte el, csak úgy látszik, mintha a férje csókolózna a feleség egyik barátnőjével.

11

mate, 2006. július 10. hétfő, 13:53 (#)

CsasZ, szerintem kell egy kis aranyos az "Ifjú pár által felkért fotós, kamerás" kitűző, jelvény bármi, csak jelzésként, hogy legalább ne nézzenek csúnyán rád, amikor átgrasszálsz valaki más beállításán. Engem kamerázni kértek fel jóbarátok, a kamerát egy másik ismerős adta, a nagy napon került először a kezeim közé, statív/mikrofon otthon maradt, volt mit izzadni. Legalább a helyszínt és a programokat jól körbejártuk előre.

12

inSay, 2006. július 10. hétfő, 13:56 (#)

a több fotósnak az is hatránya szokott lenni, h a pár más-más "optikába néz"

13

tekatana, 2006. július 10. hétfő, 17:41 (#)

na ezt ravaszul időzítettétek - ez várt rám tegnap este hazaérve egy esküvőről :)
mondjuk helyszínre meg egyebekre nehéz lett volna felkészülni, mert prágában, lengyel esküvő volt. egyelten gondom volt, hogy beragadtam egy sarokba, amivel erősen leszűkítettem a lehetőségeimet.

14

kinga, 2006. július 10. hétfő, 22:12 (#)

és a házi derítőlepedőt ki fogja tartani a segéd nélküli fotósoknak?

15

Zuzu, 2006. július 11. kedd, 10:58 (#)

A házasságok 51%-a végződik válással, akkor meg minek ez a sok hűhó és felhajtás? Katt-katt és annyi.

16

Author Profile Page ervin, 2006. július 11. kedd, 11:09 (#)

Zuzu, ha 49% esélyed lenne egy lottó főnyereményre, szerintem megérne egy kis felhajtást :) ok, a hasonlat talán erős egy kicsit.

17

Zuzu, 2006. július 11. kedd, 12:10 (#)

Persze mindent ki kell próbálni amit csak lehet. Legalább egyszer :)

18

madbal, 2006. július 12. szerda, 10:04 (#)

Ez biztos ilyen hippi köcsögség, de mi esetünkben a fotós barátom egy ősrégi rollfilmes géppel csinálta a képeket, majd hívta elő saját kézzel. Így simán letagadhatunk vagy 40-50 évet is akár.

19

mami, 2006. július 12. szerda, 21:41 (#)

Eddig egyszer fotóztam esküvőn. Hatan voltunk a polgármesteri hivatal egyik szobájában, az anyakönyvvezető, az ifjú pár, én meg az asszony a tanúk, illetve a kislányom, mint násznép. Engem kértek meg, hogy fotózzak. El is vittem a digitális gépemet, kár, hogy a helyszínen ugrott be, hogy kölcsönadtam a memóriakártyát... Utána az újdonsült pár még meghívott minket a Mongol Éttremebe ebédelni, de nem voltam nagyon éhes. :(

20

sic, 2006. július 17. hétfő, 17:28 (#)

A felelosség sulyàt én is àtéreztem màr és eleinte teljesen lestresszelt, két napig készultem, tehàt mint vendég egyàltalàn nem és egyszer sem nem szorakoztam. Mint amator fényképész igen.
- A hely fényviszonyait fontos kivàlasztani, de a vendégek mennyiségeitol fuggo is a lencsék megvàlasztàsa plusz ràkérdezni az esetlegesen nem ismert és fontos résztvevokre, a 150 ember kozul pont ne oket hagyjuk ki. Mert a tàg értelemben vett csalàd tobbnyire temetésen és eskuvon gyulik ossze, jobb ha van valami portré ha nem is mindenkirol, de a legtobbrol.
- Engem ellazit ha van egy fizetett "profi" szeànsz kulon csak nekik.
- A legtobb vendéglo simàn belemegy hogy àtpakoljon/hozzàtegyen néhàny làmpàt a terméhez. Fuggonyok is szoktak lenni az ablakon, és ha nem panoràmàs a hely, stratégiai pontokon levo ellenfénynél el is lehet néhànyat huzni.
- Mélyet lélegezni és udvariasan de hatàrozottan elkuldeni a pici fényképezogépet kinyujtott karral (olvasoszemuveg otthon maradt) maga elott tolo rokonokat, mert az ifju pàr (foleg ha baràtok) csak élvezze a napjàt. Ha kedvesen mosolyog az ember még rendorkodnek is a tobbivel az érdekében, egy CD-t beigérni meg kulon incentive lehet. Talàn egy férfi fényképésznek ezt nehezebb megoldani.
- Igenis szoktak utolag orulni a ceremonia alatt elaludt/vakarodzo/ruhàt-ruzst helyreigazito részleteknek. Ehhez viszont el kell menni 200 folé vagy értelmet nyer egy egy zigview beszerzés.
- A potakku potkàryta listàhoz hozzàtenném hogy egy "stockage nomade" (=fényképtàrolo 20 vagy 40 go izé) csak két kàrtya àra és biztonsàgos, nagyon kicsi.

21

Author Profile Page ervin, 2006. július 17. hétfő, 17:53 (#)

sic, próbáltad vagy használod a zigviewt? nagyon érdekelnének a tapasztalataid, mert fontolgatom a beszerzését.

22

sic, 2006. július 17. hétfő, 18:29 (#)

Sajnos nem tudok egyenlore vàlaszolni.
A megfontolàsnàl tartok én is, helyesebben màr eldontottem, a gyàrtonàl ha nézted az online rendelés invalid, itt még nincsen a retailereknél, egy darab tokismeretlen boltot talàltam (missmemory) aki eladja.
Idén nyàron europàban maradok tehàt ràérek szeptemberben megrendelni, addig talàn lesz néhàny ismeros online vagy bricks bolt ami felveszi a kinàlatàba. Akkor tudok tovàbbit mondani. :) hacsak te meg nem vetted elotte, akkor viszont érdekelne a kézbevételi benyomàsod.
Senkit nem ismerek aki ilyet hasznàlna, sot, a nagyon-fényképészek mintha elleneznék.

23

peter, 2006. július 28. péntek, 17:24 (#)

"egy Canon EOS 350D, egy 50-es Canon portréobjektív"
ma mar a harmadik esetben kerulok szembe ezzel a tevedessel, gondoltam, hat, helyre igzitom: az 50mm-es optika akkor is normal optika marad, ha eppen a kisebb CCD-re erosebben croppolt kepet vetit, ugyanis perspektivikus lekepezese nem valtozik (tobbe kevesbe nem nagyit, nem kicsinyit) aminthogy a 35mm-es optika, ugyan latoszogben kozeli a 35mm-es film 50mm-es alap lencsejehez, megis ha ossze hasonlitod a latottakat, akkor vilagosan kiderul, hogy a 35mm-es optika a latoszogtol fuggetlenul nagylatoszogkent viselkedik (torzitas, perspektiva, kicsinyites stb). En ugyan filmre is szeretek az 50-essel portrezni es digin is sokszor hasznalom hasonlo megfontolasbol, a 35-ossel nem portreznek, kiveve ha filmre is kifejezetten 35-el mennek a temara (igen ritka s akkor mar inkabb nagyobb latoszoget valasztok mert valami groteszk megfontolas vezerel). -- Remelem sikerult erthetoen leirnom a gondolataim, ha nem - sikitsatok.

24

Author Profile Page ervin, 2006. július 28. péntek, 17:58 (#)

peter, sikítok. :) nem értem, mit cáfolsz, és mivel.

(egyébként az 50-est én azért hívom portréobinak, mert 50-es és mert 1.8-as fényereje van. nem tudom, szakmailag mennyire helytálló a terminus, de ez a két tulajdonság alkalmassá teszi a portrézáshoz.)

25

krampusz, 2006. július 29. szombat, 11:02 (#)

"és a házi derítőlepedőt ki fogja tartani a segéd nélküli fotósoknak?"

"amatőr" fotós segítség nélkül esküvőre - szerintem nagy kockázat. Kell valaki aki előkapja az objektívet, ne Te kutakodj táskában, ha gyorsan cserélni kell. Kell valaki, aki tartja a derítőt, aki pillanatok alatt elemet cserél a vakuban, vagy lementi háttértárolóra a kártya tartalmat amíg a másik kártyára fotózól. Nem hálás meló, de nagyságrendekkel csökken az elrontott/elszalasztott pillanatok esélye.

megj1: ugyanolyan vázat kölcsönkérni arra a napra. Ha valamiért az egyik esetleg bekrepálna, ott a csere. Inkább legyen feleslegesen ott egész álló nap, de ne az legyen a vége, hogy csokordobás előtt Err99 és onnantól kakukk.

megj2: CSAK RAW! A kedves párért - ha barátok - annyit lazán megteszek, hogy 5-6 órát ülök PS előtt élesíteni kroppolni, WB-t beállítani. Akkor még van rá esély... Rossz WB-vel lőtt jpeg-nél kínos és rettentő körülményes munka. RAW esetében megvan az a luxus, hogy viszek magammal egy WhiBal kártyát, minden fényviszonynál lövök egyet rá és később csak PS-ben a mintavevőt kell használni. Jpeg esetében ilyet nem tehetek - ott a helyszínen kell vacakolni, emiatt akár le is maradhatsz egy jó pillanatról.

megj3: ervin: www.dofmaster.com, APSC, 35mm Circle of Confusion, 50mm, 35mm, kipróba, s meglepőd :) noch dazu: nem a field of view a lényeg hanem a perspektivikus leképezés (térérzet). 50mm f/2.8 + crop teljesen más mint pl 100mm f/2.8 kép megfelelő méretre kicsinyítve.

26

Author Profile Page eszpee, 2006. július 29. szombat, 11:10 (#)

Szerintem ti az eredeti obimeghatározást értitek félre. Az Ervin által említett 50mm az nem a cropfaktorral felszorzott, hanem az objektív tényleges (35mm-es filmhez számított) fókusztávolsága - eos350D-n 80mm-nek felel meg, nem egy 35-ös obi van "felszorozva" 50-re.

27

krampusz, 2006. július 29. szombat, 15:14 (#)

szintén 50mm fizikai gyutávra értettem...

szerencsére az "ideális" portré lencse a nagyon szubjektív dolog, én megmaradok a 80/135/165 sornál (APSC/35/KF). Csak erre gondoltam - de az egésznek veleje inkább a segítőre, a backup vázra és a RAW-ra vonatkozott :)

28

peter, 2006. augusztus 4. péntek, 12:55 (#)

ervin, nem is tudom, hogy magyarazzam - ha van keznel egy Heffele-Sevcsik (phu, nem tudom jol irtam-e a nevuket), akkor az a legegyszerubb, ha felcsapod - nekem sajnos nincs keznel (tudom, ez bun, de nem fert bele a borondbe es ausztraliaban nem nagyon keresik, pedig alapmu) s azt nem is vitatom, hogy az 50essel szepen lehet portrezni, de a klasszikus portre optika teleobjektiv, a teleobjektivnak pedig egyik fo tulajdonsaga, hogy nagyit, az 50mm-es normal optika pedig nem nagyit. Nezz bele egy szemmel, aztan nezz a masik szemeddel ugyan arra a targyra s latod. ugyan ezt eljatszod egy nagylatoszoggel meg egy televel, s maris vilagossa valik, hogy mire gondolok.

29

Author Profile Page ervin, 2006. augusztus 4. péntek, 14:12 (#)

peter, Heffele-Sevcsikkel elég régen találkoztam, így nem tudom felcsapni, bár jól van a srác, most költöztek új lakásba és rendszeresen e-mailezünk. :)

de azért értem én, hogy mit mondasz. abban nem vagyok biztos, hogy a portréoptikának nagyítania kéne, pláne, hogy ez lenne az egyik fő tulajdonsága; én inkább a mélységélesség csökkenthetőségét látom a nagyobb gyújtótávolság hasznának. de ha te mondod, és ráadásul ilyen komolyan hangzó hivatkozásokat is teszel mellé, akkor elhiszem neked.

30

peter, 2006. augusztus 9. szerda, 13:14 (#)

a portreoptika (hangsulyozom: nem torvenyszeruen, de klasszikus alapfelallaskent) azert tele, mert a teleobjektiv perspektivikus lekepezese "torzitasmentes" arckep kesziteset teszi lehetove. a melysegelesseg, vagy eppen annak hianya pl nem sokat szamit ha papir (vagy egyeb kelloen semleges hatter)elott fotozol portret, sot ilyenmkor allati jo egy karakteres arcnak adni f11-es blendet ;) - de megigerem, hogy ezzel le is lottem magamat es inkabb megyek olvasom tovabb a cikkeket, az ujakat.

jo szigetelest mindannyiotoknak

31

sic, 2006. augusztus 9. szerda, 16:41 (#)

Màr megint tanulok, kosz a vitàt.
Naivul azt hittem hogy az objektiv elsosrban attol fugg milyen kapcsolatot tudunk (vagy pont nem tudunk) létrehozni a modellel.

32

Author Profile Page eszpee, 2006. augusztus 9. szerda, 16:44 (#)

sic, az a szubjektív :)

bocs.

33

sic, 2006. augusztus 9. szerda, 16:57 (#)

:D
és fordithato*, ezt el fogom helyezni asztalnàl.

*ez màr tulzàs

34

BaBe, 2006. szeptember 7. csütörtök, 09:33 (#)

Csak most vettem észre ezt a cikketeket, és vicces módon most nem kell a szokásos módon irigykednem, mert ebben az egy fényképezéssel kapcsolatos témában van sikerélményem - egyetlen, és gondolom, egy életre szól.

Unokanővérem esküvőjét fotóztam végig még a '90-es évek elején - olcsó automata géppel, a márkáját sem tudom, nemhogy a típusát (nem röhögni!!!:), de nagy fölénnyel vertem a meghívott hivatásos fotóst. Hogy ő mit véthetett, nem tudom, nem láttam a képeit, azt viszont tudom, hogy nálam két dolog dominált - minden képnél figyelembe vettem a háttér történéseit is, próbáltam "megkomponáltnak tűnő" képeket készíteni, mert tudtam, hogy nem én vagyok az év pillanatfotósa. A másik, ami nekem nagyon fontos volt, hogy igen-nagyon szerettem az ifjú párt - az örömük, a meghatott komolyságuk érdekelt, hogy azt valahogy meg tudjam őrizni. Azt mondják, sikerült, én meg örülhetek egy életen át - miután nem nagyon lesz még ilyen lehetőségem, beosztom azt az örömöt :)


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork