Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53870 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Távol, Keleten – 3. rész

Bright cikke a Hátizsák rovatból, 2005. június 8. szerda, 18:21 | 4 hozzászólás

Mindenhol ott vannak. Angkor Wat naplementéjében, Banteay Srei vöröskő-faragásainál, a szent hegyen, Phnom Kulen fekvő Buddhája mellett... És mind ugyanazt ordítja teli torokból: helószőőőő’ vánszámszintudrííííí? Kedvesemnek ugyanez, helólédiiiivel. Az emberi leleményesség határait a hajdani spanyol inkvizítoroktól a maffia-közeli könyvelőkig feszegették már néhányan, de a kambodzsai koldusoknak sem kell a szomszédba menniük egy kis fifikáért.

Sokan hideg frissítő árusításának álcázzák, de a direkt marketing vehemenciája már más céhre utal: mert amikor a turistának szó szerint az arcába tolják a literes vizet, és szenvedő arccal könyörögnek, hogy vegye már meg egy dollárért, a messziről jöttnek megfordul a fejében, hogy ezeknek a szegény embereknek tényleg az életük múlik azon a vízen. Aztán ott vannak azok, akik a legösztönösebb emberi reakciókra bazíroznak. Nem a szemüket-végtagjukat vesztett aknasérültekre gondolok, mert szerencsétleneknek nem nagyon van más választásuk, hanem azokra, akik kirakják a templomlépcső mellé a gyermeküket, aki olyan kicsi, hogy még csak élete első szavait ismerheti, úgymint: szőő, plíí, dollá.

Akadnak nagyobb gyerekek is, ők karkötőket és képeslapokat árulnak, vagy szintén kéregetnek. Az útikönyv szerint ne sajnáljuk őket, jobban járnak ezzel az élettel és a koldulgatással mint a helyi iskolával. Félelmetesen dörzsöltek, a szó jó értelmében. Egyikük például megállított egy hatalmas fánál, ami egy faldarabot nőtt be. Előadta, hogy azért koldul, mert thaiföldi iskolába szerente járni, és ha adok neki egy dollárt, elmeséli ennek a fának a történetét. Jól hangzott az egzotikus mese ígérete, a dollár gazdát cserélt, és megtudtam a fa históriáját. Megosztom a kedves olvasókkal a vágatlan verziót, teljesen ingyen: „A fa nagyon régen nőtt, és a falat is nagyon régen építették. Ezért tudta benőni a fa a fal egy darabját.” End of story. Átvertként még nem röhögtem olyan jót, mint akkor.

Dörzsöltek, és mindenre van kész válaszuk. Mondom, már vettünk képeslapot. Ezek másféle képeslapok. Mondom, nem, mert már mind a három sorozatot megvettem, amit a templomoknál árulnak. Vegyek a családomnak is. Mondom, már vettem nekik is, íme, minden sorozatból kettő van. Vegyek a kedvesemnek is. Mondom, ő itt áll mellettem, és az ő táskája is roskadásig van képeslapokkal. Vegyek a barátaimnak. Nincsenek barátaim, hazudom, és kezdem elveszíteni a türelmemet. Jön a végső érv: fogadjunk, hogy meg tudja nevezni a szülőhazám fővárosát – ha nyeri a fogadást, vennem kell tőle képeslapot. Mondom, azt megnézem. Oké, honnan jöttem. Magyararoszágról, vigyorgok. Budapest, vágja rá ez a siem reapi kamasz, aki fülig mocskos a tuktukok felvert porától. Hitetlen fejcsóválás, nyúlok a képeslapért és a pénztárcámért, és igazat adok az útikönyvnek.

Bármilyen szép is a dzsungel és a templomok, az árnyékos oldal minden lépésnél jelen van. És bár a helyiek hajlamosak derűvel kezelni ezt az árnyékos oldalt is, a turistának meg kell acéloznia a szívét, ha nem akarja szétosztogatni a költőpénzét (és esetleg képeslap-lerakatot nyitni utána). Szükségesnek tartottam tisztázni ezt, mielőtt a szépségekről mesélnék... a következő részben.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (4)

1

Guczó, 2005. június 9. csütörtök, 02:10 (#)

Én gyűlöltem Kambodzsát, esp. Angkort és környékét. Maga az ország pedig kurva érdekes, de szinte elviselhetetlen a koldusok miatt. Azt az ázsiai derűt sem éreztem részükről úgy igazán.
Menjetek Laoszba. Eddig nálam az nyert, toronymagasan. Büszke, ám végtelenül kedves emberek.

2

Hanna, 2005. június 9. csütörtök, 09:41 (#)

Ismerős - amikor csónakkal kivittek a hegyek közé, majd a csónak megállt - nem menekülhetsz, súgta egy hang - az evezős hölgy meg egyszercsak kiterítette nekem a családja fotóit meg az általuk hímzett terítőket, és anyai ösztöneimre hatva (Ilyen kicsi, és már hímezni tud? Jaj, de édes!) eladott nekem egy terítőt.
Ugyanakkor ott vannak a leszakadt lábú koldusok, a vízfejűek, a leprások... és a táska lassan megtelik képeslappal, terítővel, festménnyel. Legjobb bekalkulálni az út tervezésekor, hogy úgyis adsz.
Kambodzsában nem tudták, ki az a Puskás öcsi? :) Vietnamban az idősebb koldusok magyar foci rajongók.

3

ses, 2005. június 9. csütörtök, 09:52 (#)

Guczó, ebben a kérdésben nem lehet igazságot tenni. A Burma-Kambodzsa- Laosz-Vietnám vonalon mindenkinek megvan a maga kedvence, és nehéz vitatkozni. :)

Nekem Kambodzsa nagyon erős dobogós, a mosolyt illetően egyetértek Brighttal - de összetettben mégis Burma mögé szorult, mert én abba szerettem bele a legjobban.

4

Bright, 2005. június 9. csütörtök, 11:08 (#)

Én még hozzátenném, hogy nem voltam Laoszban, Vietnámban, Burmában (tervbe vannak véve), szóval egyelőre csak Kambodzsáért és Thaiföldért rajonghatok.


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork