Távol, Keleten – befejező rész

Bright cikke a Hátizsák rovatból, 2005. június 16. csütörtök, 01:04 | 3 hozzászólás

Akadnak cserkészlelkű emberek, akik előszeretettel hirdetik, hogy kirándulni/utazni márpedig nem a turisták által látogatott helyekre kell, és tartják is magukat a szavukhoz. Ők bizonyára nem értékelik sokra a kambodzsai Angkort – több ilyennel találkoztam a valós és a virtuális térben –, és voltaképpen nincs ezzel semmi baj, mindenki utazzon úgy és oda, ahogy és ahova akar. Jómagam azonban úgy gondolom, hogy a turisztika bálványai néhány kivételtől eltekintve nem véletlenül lettek zarándokhelyek. Angkor különösen nem.

A khmerek birodalma akkortájt élte fénykorát, amikor a mai Siem Reap környékén elterülő templomok, víztározók, szentélyek, csatorna- és gátrendszerek épültek. Ez úgy a IX-XII. századok között esett meg, amikor az „aki khmer, az nyer” mondás igazát az összes környező civilizáció megtapasztalhatta. Az Angkor-templomkomplexum maradványaira tehát szó szerint értendő, amikor azt írom, hogy „ezeréves romok”. A legnagyobb szám persze mind közül Angkor Wat. (A „wat” egyébként templomot jelent, úgyhogy egész Távol-Kelet tele van watokkal – a századik környékén már nem is lehet megállni a „So Wat?” szóvicc elsütését…)

Angkor Wat nemcsak méretével és épségével nyűgöz le – abban a szerencsés helyzetben van, hogy az egyetlen nyugatra néző templom a környéken. Lélegzetelállító az alkonyi fényben, különösen a szomszédos dombocskán emelkedő Phnom Bakheng templomról nézve. Sajnos, ezt a többi turista is tudja, így leginkább e két helyen lehet megérteni, miért is viszolyog a fentebb említett emberfajta például Angkortól. Angkor Wat például tökéletesen alkalmatlan hely leánykérésre – arra sokkal inkább megfelel egy hangulatos Siem Reap-i este. Tudom, teszteltem.

Trükközni azért lehet. Érdemes például a tyúkokkal kelni, vagy napszúrás elleni óvintézkedések után ebédidőben csodálni a romokat, amikor a siserehad fele az árnyékban hűsöl. Angkor Watnál így sokkal nagyobb élmény tud lenni például Bayon, ahol hajnalban még igencsak zajos a dzsungel, és ahol alig tíz ember lébecol, amikor élőben látható a Baraka című filmben gyorsítva lejátszott csoda: felkel a nap, és egyenként vonja be fénnyel a Bayon oszlopain mosolygó több száz arcot. Vagy említhetném Ta Phromot, a fákkal benőtt, hatalmas alapterületű szentélyt, amiben csúcsidőben is lehet csendes, eldugott sikátort találni, ahol esetleg csak a napozó gyíkok méltatlankodnak.

És így tovább: Angkor Waton kívül tucatnyi érdekesség vár a környéken. A befejezetlen, erődszerű Ta Keo megmászhatatlan lépcsőivel hagy mély nyomot bennünk, a Leprás Király terasza nemrég feltárt falfaragásaival, Banteay Srei megkapóan részletes, vörös kőbe álmodott hindu mítoszaival. Elképzeljük, hogy milyenek lehetnek a nagy medencék esős évszakban, hogy mennyi meló lehetett elkészíteni Lolei szanszkrit feliratait, hogy az Elefántos Terasz előtti tizenkét oszlop között kifeszített köteleken hogyan ugráltak a király szórakoztatására a kötéltáncosok.

Így álmodozva hamar el is röppen a Kambodzsában töltött öt nap. A templomok között vak masszőrök veszik kezelésbe fáradt tagjainkat, megtekintjük a helyi néptáncot, az apsarát (a szó jelentése mennyei nimfa, ami tökéletesen kifejezi a tánc kecsességét), a Siem Reap-től távolabb eső úszó faluban pedig új értelmet kap a horrorfilmekből ismert „Mindenhol ott vannak!” frázis, amikor megpillantunk a krokodiltenyészet épülete és a lebegő halászkunyhók között egy hullámok hátán ringatózó katolikus templomot. Persze, ezek csak kiragadott pillanatok – így láttam értelmét a mesélésnek, mert néhány ezer karakterben lehetetlen lenne minden csodát visszaadni.

Kambodzsából Thaiföldre utazunk, ahol már másodszor járok, de biztosan nem utoljára. És talán megnézem egyszer azt is, hogy néznek ki azok a vízgyűjtő medencék, amikor víz is van bennük. Nagyon érdekel Laosz, Vietnam is. Megadtam magam az „életben lappangó szenvedélynek”, mint az útinaplóm első részében említett Márai-hős, Konrád. Távol-Kelet vonzását nem lehet elfeledni. Mert aki megfordul arrafelé…

„…nem egyszerű európai ember többé, ez bizonyos.”

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Hozzászólások

Eddigi hozzászólások (3)