Laosz 15: most nyugi van

Ervin cikke a Hátizsák rovatból, 2006. április 1. szombat, 10:49 | 3 hozzászólás

A laosziak gyonyoruek tudnak lenni. Ezt pusztan tenykozleskent irom, es egyaltalan nem Gabor kollegam bosszantasara, aki - miutan egyutt vegigkuzdottuk a sokkal kevesbe megejto kinai valasztekot - hazautazott, es igy lemaradt a jorol.

Ezek az emberek tenyleg szepek. Rengeteg nepcsoport el itt egyutt, es kozuluk egy-kettonek a vonalvezeteset rajzolni kellene tudni. Valosagos feludules a hataron tuli hanok utan, akikrol egy Malajziaban megismert magyar haverom nyilatkozta igaztalan altalanositassal, de oszinte csalodassal: "Hat az egy igen csunya csapat, hallod?"

Raadasul az alaphangulat nyugis es vidam. Ha egy jellemzo dolgot kell mondanom, amivel Kinaban az utazo lepten-nyomon szembetalalkozik, akkor a nyilvanos harakolas es kopkodes jut eloszor az eszembe. Laoszban a mosoly. Jo, ez egy kicsit vulgaris osszehasonlitas, de higgyetek el, a kulonbseg is nagy.

A kinai-laoszi hataratlepes meglehetosen informalis ugylet. Az atkelot csak nemreg nyitottak meg a kulfoldiek elott, igy az utazo elegge magara van utalva.

A kinai oldalon az utolso epulet jobbra a hatarorseg, odabenn tanyersapkak sorakoznak egy szekreny tetejen, itt lehet kilepni az orszagbol. Utana 100 meteres seta kovetkezik a tavolban lathato laoszi fogadoepulethez. A barkacsjellegu sorompot mukodteto kinai hatarorok mar csak akkor allitanak meg, ha gyakorolni akarjak az angoltudasukat.

Rutinosan visszapattintom egy minibuszos holgy probalkozasat, aki a laoszi oldalra akar atvinni. Nehany perc alatt gyalog is odaerek. Es azt latom, hogy csak egy fantomepuletrol van szo; sehol senki. Ekkor a hatam mogott felberreg a holgy jarganya, benne nehany bolcsebb helyi versenyzovel. Kiderul, hogy a valodi laoszi hatar nehany kilometerrel beljebb van. Ennyit a rutinomrol. Megszegyenulten beulok, es szo nelkul turom, hogy a vegen a holgy eleg pimaszul megvagjon.

A laosziak szinten lazan viszik az ugyeket. A hatarorok rogtonzott nepgyulest hivnak ossze a magyar utlevel lattan, majd elismero mosollyal kivannak szerencset.

A kozelben teblabolo fuvarosok orbitalis ajanlatokkal allnak elo. Mivel az utikonyvem szerint normalis buszkozlekedes is van errefele, otthagyom oket es begyalogolok a faluba. Hamarosan rajovok, hogy a szerzo minden bizonnyal nem elso szemelyes tapasztalatok alapjan fogalmazott: a proto-angolul es gesztusnyelven megkerdezett helyiek szerint busz csak elvetve jar erre, erdemesebb magad-uram alapon tovabb utazni.

Kiallok hat az orszagutra, megegyezek a legszebben mosolygo soforrel, es megfizetem a vamot a hianyzo infrastrukturaert.

Az elso komolyabbnak tuno faluig vitetem magam. Kozben szemlatomast en fizetem az osszes hazafele igyekvo iskolas fuvardijat is: annyit kereshetett rajtam a sofor, hogy rendre elhessegeti a fizetni probalo nebulokat. Ezzel vegul is nincs is bajom, legalabb felereszben rokonszenves hozzaallas.

A Na Thoei nevu telepulesen kiszallok. Csak egy pisiszunetre megallt kinai kereskedobuszt talalok az uton, amelyre rendkivuli lelemenyesseggel feltargyalom magam. Van helyuk, ezert nincs nehez dolgom. Kesobb helybeliek is elnek ugyanezzel a lehetoseggel, tehat valoszinuleg megsem talaltam fel a spanyolviaszt.

Utnak indulunk. Az eddigi legjobb kinai bandaval hozott ossze a sorom: egy darab - sok darab kereskedo mindegyik, folyamatosan megy a viccelodes, amit nem ertek, az egyik arc hirtelen felindulasbol elkovetett poenkodas kereteben elo csirket vesz egy utszeli kofatol, a felso tartokrol allandoan a fejunkre potyognak a dobozok, szep az elet.

A busz celja Luang Prabang, ahogy az enyem is; megis kiszallok egy ejszakara feluton, ahova meg emberi idoben megerkezunk. Udomxai a hely neve. Lokalizalom a helyi turistainformacios irodat, a szemelyzet vegtelenul lelkes, es ugyanennyire remenytelen. Szallast keresek, majd a buszallomason elmagyarazzak, hogy nincs masnapra jegyelovetel.

Nem marad mas hatra - irany a helyi piac!

A XXI. szazad elejere az ember gyakorlatilag a Fold osszes zugaba elutott es szinte a teljes faunat felterkepezte. Ilyen korulmenyek kozott az uj allatfajok felfedezesenek osszesen ket lehetseges utja maradt: vagy hosszadalmas expediciot kell szervezni a legtavolabbi dzsungelek melyere, vagy pedig ki kell menni egy falusi piacra Laoszban.

A helyi szokasokba ugy 6-7 evvel ezelott, elso laoszi utam alkalmabol mar sikerult bepillantanom. A falu egyik kozponti fekvesu mezejen reggelente osszegyulik a lakossag, es eladja vagy elcsereli mindazt, amit hajnalban az erdoben sikerult elejtenie. Allat-vonalon tipikus kinalatnak szamit peldaul a kovetkezo: fecske, patkany, denever, valamint kulonfele hernyok es bogarak.

A listat ezuttal uj elemekkel sikerult kiegeszitenem. Az udomxai piacon kaphato volt egy zold szoru mokusfele (nem engedtek lefenykepezni, pedig ki tudja, talan ez is eddig ismeretlen faj), tovabba egy hirtelensult erdei madarfele boduletes meretu csorrel; a haziallat kategoriaban pedig a felmeteres bivalyfarok volt a kedvencem, amelyet szorostul adtak es a heregolyokat is mellekeltek hozza.

Este egy kifozdeben remek tesztat vacsoraltam. Belulrol a chili csipett, kivul pedig a fust, amelyet a nyilt tuzhelyen mergezesnyi mennyisegben gerjesztettek. Kozben persze aranyosan mosolyogtak hozza, es egyutt sirtak velem, nem lehetett rajuk haragudni.

Masnap hajnalban elmasiroztam a buszallomasra, ahol mindaddig csodalkoztam a kesedelmes indulason, amig ra nem jottem, hogy Kinahoz kepest egy oraval vissza kellett volna allitanom az oramat. Nem vettem semmit a korulottem rajzo reggeliarus lanyoktol, viszont sunyi tippeket adtam nekik, hogy mivel tamadjak le a tobbi falangot (a szo eredetileg franciat jelent, de minden feher emberre alkalmazzak).

A Luang Prabang fele indulo buszon rajtam kivul egy otvenes eveiben jaro stockholmi vilanyszerelo kepviselte Europat, aki a skadinav telet ertheto modon egy feleves fizetes nelkuli szabadsagra cserelve kerekparon es buszon jarta be Delkelet-Azsiat. Gyonyoruseges videken docogtunk keresztul, amelynek szepseget csak a mezogazdasagi cellal felegett erdosavok es az egetes kozben keletkezo, mindent elborito fust csokkentette.

Ot ora mulva ertunk celhoz, ebben az ismeretlenul is ismeros kisvarosban, ahol most mindannyiotoknak lennie kellene velem egyutt. Legkozelebb itt folytatjuk.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Hozzászólások

Eddigi hozzászólások (3)