Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53883 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Hasta La Victoria Siempre!

stsmork cikke a Hátizsák rovatból, 2006. július 5. szerda, 08:35 | 6 hozzászólás

20060705_che_guevara_kicsi.jpgElőször a kilencvenes évek elején próbáltam Kubába eljutni, kihasználva egy akkortájt népszerű kelet-európai umbuldát. Feketepiaci pénzváltással, Varsóba utazással és persze rengeteg sorbanállással járt a dolog, de megérte, mert e kényelmetlenségekért cserébe fillérekért lehetett eljutni a szabadság szigetére.

Elméletileg a LOT légitársaság minden szocialista ország számára biztosított járatain meghatározott számú helyet; Lengyelországban és Magyarországon azonban, ahol az emberek viszonylag könnyen jutottak hozzá kemény valutához, ezeket az allokált jegyeket másodperceken belül eladták, úgyhogy hacsak nem volt valakinek összeköttetése, lehetetlen volt jegyet foglalni. Annak volt csak némi esélye, aki hajlandó volt kiutazni a béketábor legmegrendszabályozottabb országába: Kelet-Németországba. Így aztán mi is kiutaztunk egy barátommal Berlinbe, hogy jegyet foglaljunk, és kaptunk is egy cetlit a légitársaság irodájában, de aztán közbeszólt a nagybetűs történelem: néhány hét múlva ledöntötték a berlini falat, és a büszke Deutsche Demokratische Republik kimúlt szép csendesen.

Nem állítom, hogy szerény látogatásom bármilyen formában befolyásolta volna az NDK sorsát, mindenesetre amikor a repülőgépünk tizenkét év késéssel megkezdte a leszállást a José Martí nemzetközi repülőtéren, az járt a fejemben, hogy vajon itt is olyan drámai események követik-e majd a látogatásom, mint annak idején Berlinben. (Ma már tudjuk, hogy nem, de csak idő kérdése az egész: egyetlen olyan rendszer sem maradhat fenn tartósan, amelyik az első számú vezető halhatatlanságának mítoszán alapszik.)

* * *

Képzeljetek el egy fővárost, ahol nem gond a parkolás! Bármilyennek is képzelitek, Havanna nagyon közel van hozzá. A belvárosi részeken, ahol a világ más részein egymás hegyén-hátán parkolnának az autók az utca két oldalán, itt csak egy, vagy legfeljebb két autó áll az egész utcában. Az általános autótlanság nem csak a városokon látszik meg, valószínűleg Kuba az egyetlen hely a földön, ahol az ember fényes nappal keresztben átsétálhat a négysávos aszfaltozott autópályán, anélkül hogy ezzel kockára tenné az életét.

Háromféle személyautót látni az utakon: állami tulajdonban lévő turista-taxikat, öreg Ladákat, és „botérókat”. Ez utóbbiak a forradalom előtti időkből fennmaradt kövületek: öreg Chevroletek, Buickok és Fordok. Ezek a járgányok korukat meghazudtoló fürgeséggel furikázzák fel-alá a turistákat, vidáman csillogtatva fényesre suvickolt lökhárítóikat és egyéb krómozott testrészeiket. Rejtély, hogy honnan szereznek hozzá pótalkatrészeket ennyi év után is.

Kubában a teherautók is tiszteletre méltó kort érnek meg. Nagyjából minden harmadik, amit láttam, klasszikus benzines ZIL, gyerekkoromból jól emlékszem az ortopéd kinézetű hűtőrácsukra. Magyarországon a nyolcvanas években a még üzemben lévő daraboból kidobták a nagyétvágyú benzinmotorokat és olcsóbban üzemeltethető dízelmotorokra cserélték; Kubában viszont még mindig az eredeti motorral futnak, ijesztő tempóban pusztítva az ország amúgy is szűkös benzinkészleteit. Szegénynek lenni nagyon sokba kerül.

* * *

Yait rendes foglalkozása spanyoltanár, de gazdaságosabbnak találta, ha otthon marad, és szobákat ad ki turisták számára. Trinidadban nála szálltunk meg néhány napra. Takarít utánunk, reggelit és vacsorát készít nekünk, kigyógyít minket a hasmenésünkből, tanácsot ad, hogy mit nézzünk meg a környéken, kimossa a koszos ruháinkat, a keresztnevünkön szólít és úgy általában úgy viselkedik velünk, mintha a gyerekei lennénk. „Ma nem hal lesz vacsorára” – mondja bájos angolján – „mert túl sok rendőr van az utcákon”. Hatóságilag meg van neki tiltva, hogy halat adjon a vendégeinek, az állami tulajdonban lévő éttermeknek ugyanis kizárólagos joguk van a tengeri herkentyűkből készített ételek felszolgálására. Mivel azonban alig néhány kilométer ide a tengerpart, a helybeli halászokat nehéz lenne megakadályozni abban, hogy a fogásuk egy részét ne magánúton értékesítsék. (Aznap este mégiscsak pácolt halat kaptunk paradicsomszósszal körítve; úgy látszik, a rendőröknek jobb dolguk akadt, minthogy a helyi illegális halkereskedőket üldözzék.)

* * *

„Szóval magyar vagy? Akkor hogy lehet, hogy beszélsz angolul?” – kérdezte Miguel, egy magánház tuladjonosa, akinél a Disznó-öböl menti kis faluban szállás után érdeklődtünk. Mi voltunk a legelső magyar vendégei, és a válaszomat („megtanultam!”) látható kétkedéssel fogadta. Azt mondta, hogy hosszú éveken át a közeli szállodában dolgozott, ő ott tanult meg angolul. A nyelvtanárai alapos munkát végeztek, mert meglepően jól beszélte a nyelvet, bár azokról az órákról nyilvánvalóan hiányzott, ahol az udvariasságot tanították. („Na, ízlett, vagy sem????” – kérdezte tőlünk a nagyszabású vacsora után, amivel első este kényeztetett minket.)

Vacsora után beültünk a hintaszékekbe és beszélgettünk; nagyon kíváncsi volt az országunkra, hogy milyen volt az élet a szocializmus alatt, és főleg hogy ahhoz képest milyen most a helyzet. Kénytelen voltam kiábrándítani: egyes dolgok jobbak lettek, mások rosszabbak.

Tudom én Miguel, hogy nagy reményeid vannak! De ha a szocializmus egyszer eltakarodik innen, attól félek, ugyanaz történik majd nálatok is, mint Magyarországon. Persze, vehetsz majd autót, vagy bármit, ha van pénzed, elmehetsz Kanadába, ahová mindig is szerettél volna eljutni, felfuttathatod a szobakiadást, sőt, egyszer talán még a szállodát is megveheted, ahol olyan sokáig dolgoztál. De lesznek majd más változások is. A megszokott és helyben gyártott tej, joghurt, keksz, sajt mind eltűnik majd a boltokból, és helyüket a multinacionális cégek által gyártott márkák veszik át. Ezek jobb minőségűek, de háromszor annyiba kerülnek. Megjelenik a gazdagok új generációja, akik rekordidő alatt, látványosan gyorsan gazdagodtak meg, és beteges kényszert éreznek rá, hogy ezt mindenhol meg is mutassák. Horgonylánc vastagságú aranyláncot viselnek majd a nyakukban, fekete terepjárón járnak, és egy percre sem veszik el a fülüktől a mobiltelefont. És a vadi új luxusautók mellett megjelennek majd azok is, akikk épp csak vegetálnak: lesznek majd hajléktalanok és koldusok. És ez nagy sokk lesz majd neked, Miguel.

* * *

Kelet-Európa történelmét ismerve elismeréssel kell adóznom Fidel Castrónak, amiért saját maga helyett egy már nem élő személyt nevezett ki első számú nemzeti hősnek. Itt-ott ugyan Fidel képét is látni, de a népszerűsége nem mérhető össze Che Guevaráéval, akinek a fényképét sok magánház falain is megtalálni. Ezt az állítást könnyű leellenőrizni, a városi lakások ugyanis olyan picik és túlzsúfoltak, hogy az emberek gyakran szó szerint az utcán élnek, tárva-nyitva hagyva ajtót és ablakot, és szabad betekintést nyújtva a járókelőknek.

* * *

Playa Ancón gyönyörű homokos strandja több kilométer hosszúságban húzódik a Karib-tenger mentén. Kora reggel van, és alig van itt valaki, rajtunk és néhány helybelin kívül, akiket a szálloda azért fizet, hogy összeszedjék a szemetet.

A szálloda a hátunk mögött egyforma ablakaival és díszítésnek szánt színes üvegtábláival leginkább egy közkórházra emlékeztet. Rejtélyes okból kifolyólag ezeket az építészeti megoldásokat tetszetősnek találták az építkezés idején. (Valószínűleg a hetvenes évek elején.) Az épülő új szálloda, pár száz méterrel arréb, már egy másik kor ízlését tükrözi. Idillikusnak gondolt mexikói falut utánoz, kis kétszintes lakrészek fognak közre egy óratornyot és egy díszteret.

Kuba gazdasága régen teljes egészében a cukornádra épült. Az amerikai szankciók, később pedig a Szovjetunió összeomlása teljesen tönkretették a cukornád-feldolgozó ipart, így most a turizmus adja az ország dollárbevételének jelentős részét. A kormány igyekszik mindent elkövetni, hogy a turistákat idecsalogassa; jól tudják, hogy az egész nemzetgazdaságot egyetlen iparágra alapozni meglehetősen veszélyes, és hogy a turizmus is ugyanúgy összeomolhat, mint egykor a cukornádtermesztés.

* * *

Hector egy „paladar” büszke tulajdonosa; a szocialista gazdaságnak ez a furcsa terméke lényegében egy magánkézben lévő étterem. Ezt kapjuk, ha egyszerre szeretnénk bátorítani és rendszabályozni a magánvállalkozást: az étterem csak a saját házadban működhet, nem lehet benne több tizenkét asztalnál, csak családtagokat alkalmazhatsz, és nem szolgálhatsz fel bizonyos ételeket, így például langusztát sem. (A tilalom ellenére Hector felajánlja, hogy langusztát készít nekünk, de udvariasan elutasítjuk az ajánlatot és inkább csirkét rendelünk gombás szószban, meg grillen sütött tengeri halat. Mind a kettő tökéletes volt.)

Hector egy elegáns villában lakik Havannának abban a villanegyedében, amelyet a huszadik század elején gondos kezek úgy terveztek, hogy nem építettek iskolákat, piacokat és boltokat, hogy azok, akiknek nem telik házvezetőre, szakácsra és sofőrre, inkább ne is költözzenek ide. Bár a házak nagy része erősen lerobbant állapotban van, a negyed egykori eleganciáját még ma is észre lehet venni, ha fákkal övezett, csöndes utcáin sétálunk. A letűnt kor dicsőségét érezni Hector antik bútorokkal telizsúfolt éttermében is, ahol kézzel festett porcelán tányérról eszünk, valaha jobb napokat látott ezüst evőeszközökkel. Azt mondja, a ház a testvéréé volt, ő maga egy lakást örökölt a szüleitől, és mivel a tesó nem akart a házzal törődni, elcserélték a két ingatlant; ez egyébként az ingatlanszerzés egyetlen legális módja. Rengeteg időt és pénzt fektetett a ház renoválásába, és szinte megszállottként gyűjti a régiségeket. Azt meséli, mostanában nagyon könnyű antik dolgokat olcsón megszerezni, mert sokan rákényszerülnek, hogy megélhetés végett elkótyavetyéljék a nagyszüleikről rájuk maradt tárgyakat.

* * *

Amióta a kormány pár évvel ezelőtt feladta azt az ambícióját, hogy megszünteti adollár feketepiaci kereskedelmét, és ehelyett ő maga is teljes gőzzel bekapcsolódott az üzletbe, az amerikai valuta lett a tényleges fizetőeszköz. Mindenért dollárral kell fizetni, főleg ha turista vagy és nem tudod álcázni magad. A dollár mellett létezik ugyan a pezó is, a nemzeti valuta, húsz az egyhez átváltási árfolyammal, de azt alig fogadják el valahol. Havannában a folyón való átkelésnél (ez az az emlékezetes vízibusz, amit vállalkozó szellemű helyiek egyszer Floridába térítettek el; a kubaiak találékonysága szó szerint nem ismer határokat) a viteldíjból pezóban kaptunk vissza. Az egyik érme egy hárompezós volt, fej oldaláról a nagy forradalmi vezető, Che Guevara arcképe nézett vissza ránk.

* * *

Nem beszélek spanyolul, de ennek ellenére egész jól elboldogulok. Egyetlenegyszer fordult csak elő, hogy sűrgős szükségét éreztem némi spanyol nyelvtudásnak. Egy magánháznál aludtunk, és másnap reggel nagyon korán szerettünk volna indulni. A szomszéd szobával közös volt a fürdőszobánk. Mindkét szobából nyílt egy-egy ajtó a fürdőszobába, mindkét oldalán retesszel. Aki először ment be a fürdőszobába, a belülről bezárta az ajtókat, ily módon bebiztosítva magát a váratlan benyitásoktól. Távozás után az ajtót a szoba felől is be lehetett reteszelni, nehogy a szomszéd szoba lakói illetéktelenül tiszteletüket tegyék nálunk. A rendszernek egyetlen gyenge pontja volt: a fürdőszobában távozáskor a szemközti szobába vezető ajtón is ki kellett nyitni a reteszt, másképp a szomszédok nem tudnak bejönni.

Másnap fél hétkor keltem fel, félálomban odatámolyogtam a fürdőszoba ajtóhoz és... hát igen, a szomszédunk, aki tegnap késő éjjel jött haza, és most alighanem több száz méter mélyen alszik, szépen kizárt minket. Kimentem a folyosóra és vadul kopogtatni kezdtem a szomszéd szoba ajtaján. Halk motoszkálás hallatszott, mire bekiabáltam angolul, hogy legyen szíves reteszelje ki nekünk a fürdőszoba ajtaját. Erre csak egy álmos „Sí?” volt a válasz. Ezen a ponton kezdett világosodni, hogy talán mégis be kelett volna iratkoznom egy spanyol nyelvtanfolyamra, mielőtt Kubába jövünk. Valamit sürgősen tenni kellett, úgyhogy visszasiettem a szobánkba, előkaptam a spanyol társalgási szótárt, amit utazás előtt szereztünk be, aztán visszamentem a szomszédhoz és újabb dörömböléssel nyomatékosítva jó hangosan bekiabáltam a két varázsszót: „baña privado”! Csodálatosképpen az álmos hang szürke agytekervényei mozgásba lendültek. Hallottam, ahogy felkászálódik, bemegy a fürdőszobába és kihúzza a reteszt. A társalgási szótár az emberiség nagy találmánya.

20060705_che_guevara_nagy.jpg

Ezt a Mitsubishi kisteherautót valahol a belvárosban láttuk parkolni. Az autó már önmagában is gyanús - kevesen engedhetik meg itt maguknak, hogy ilyennel járjanak - de nem ezért fényképeztük le. A rendszámtábla helyén egy kis fehér táblácska volt, rajta a nagy forradalmi vezér, Che Guevara képmásával és kedvenc mondásával: „Hasta la Victoria Siempre!”

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (6)

1

Orosz Péter, 2006. július 5. szerda, 09:18 (#)

A pótalkatrészek rejtélye az, hogy a legtöbb kocsiban Lada és Moszkvics motor meg váltó van. Ami alkatrész kell, azt helyben legyártják. A BBC 1996-os "Motorworld" című műsorának (itt le lehet tölteni: http://torrentspy.com/download.asp?id=638757 ) van egy Kuba-epizódja, ahol sok titokra fény derül.

Itt pedig néhány, idén januári-februári kép Kubáról, amiket Fenyő Balázs csinált és rettenetesen szépek: http://fenyob.koga.hu/cuba/

2

Ali, 2006. július 5. szerda, 09:28 (#)

Köszi, imádom az ilyen útleírásokat! (És megint elgondolkodom, hogy ha öt éves késéssel is, de meg kellene írnom a magam zarándoklatát Japánba...)

PS: Zil ma is fut nálunk, pl. locsolókocsiként, hótolóként. Kerekorrú brutális Tátra teherautót nem láttam már rég...

3

jalso, 2006. július 5. szerda, 09:34 (#)

hangulatos kis leiras. még, még ilyeneket :))

4

inSay, 2006. július 5. szerda, 10:51 (#)

képekben: http://keptar.organic.hu/kuba/

5

Alonzo, 2006. július 5. szerda, 12:59 (#)

Tényleg nagyon hangulatos, irodalmi szintű írás.

6

Ali, 2006. július 5. szerda, 13:55 (#)

Egy, a web őskorából ránk maradt oldalon további jó "útibeszámolók" olvashatók:
http://net.hu/interpen/lib/


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork