Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53870 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Portugália – harmadik nap

eszpee cikke a Hátizsák rovatból, 2006. szeptember 25. hétfő, 15:42 | 10 hozzászólás

Az előzmények ismeretében a lehető legőszintébb „ennél már csak jobb lehet” hangulatban hagytuk el Coimbrát. Kávé és reggeli nélkül egyhuzamban hajtottunk Aveiroig, mindegy, csak minél messzebb legyünk innen.

Előzmény: Portugália - második nap

Aveiroból így mindössze pár nap távlatából is csak két dolog maradt meg bennem. Az egyik, amint azt a kintről küldött rövid bejelentkezésünkben említettük, hogy a helyi önkormányzat géptermében ingyen lehet netezni; a másik pedig az, hogy a José Estevão végén levő kis téren a brazil-portugál kávézó teraszán az isteni kávéhoz még jobb kis szendvicseket kínálnak. Nekünk konkrétan sonkás-sajtosat, de itt ne a gépsonkás, hanem inkább a jamón serrano vonalat képzeljétek magatok elé, friss, ropogós hosszúkás zsömlében, nagyon jól esett – Aveirotól pedig ezúton kérek elnézést a turisztikai vonal hiányáért, de hát reggeli előtt voltunk, mint említettem.

Megyünk is tovább, hosszú még a nap, a kocsi leadása előtt túl akarunk jutni Portón, hogy megnézhessük az egyik leggyakrabban fotózott portugál látványosságot, a Bom Jesus do Monte lejtőjére felhúzott templomot, annak is leginkább a lépcsősorát. Porto már odafele is rosszat sejtet, rengeteg letérő az autópályáról, soksávos hidak, és az útbaigazító táblák teljes összevisszasága miatt csak jóval a város után bizonyosodunk meg róla, hogy igen, nem sikerült eltévesztenünk, Braga felé tartunk.

Amin rögtön át is vágunk, célpontunk ugyanis az útikönyv szerint 6 kilométerre van innen, gyakorlatilag persze már szinte teljesen összenőtt a várossal. Úgy tűnik a szombat koradélután jó választás volt – még ha nem is tudatos –, alig vannak ugyanis látogatók, simán lehet turistamentes képeket lőni. A lépcsősor hozza a fotókról már elvártakat – de semmi többet. Nem azt mondom, hogy csalódás volt, mert jól néznek ki az egymásba csatlakozó átlós szürke kőkorlátok a vakítóan fehér falakon, de a hely sajnos nagyjából ennyi, pár kötelező kép, és már ereszkedünk is le Bragába.

20060925_portugalia1.jpg

Bőven van még időnk, koradélután lehet, és csak hat és hét közöttre ígértük az autót, hát szétnézünk a városban is. Hangulatos utcák, mászkáló helyiek mindenfele, hangulatilag teljesen egyben van a hely. Kipróbálunk egy helyi jellegű éttermet a Plaça Conde de Agrolongo szélén, és bár a déli csúcs után érkezve kvázi egyedüli vendégek vagyunk – rajtunk kívül csak a személyzet ebédel egy másik asztalnál – príma kis grillezett húsokat sikerül némi várakozás után elénkvarázsolniuk. Megjegyzem ez volt a túra második és utolsó alkalma, hogy nem halat ettem, Portóban menthetetlenül elkap majd a sodrás – de most még csak teli hassal tartunk arrafelé.

És itt kezdődtek a gondok. Első lendülettel úgy túlmentünk a városon, hogy csak Gaiában keveredtünk le az autópályáról – és ezen az se segített sokat, hogy Villa Nova de Gaia gyakorlatilag Porto déli, a Rio Douro túloldalán fekvő része. Reménytelennek tűnt az egész, nyüzsgő utcák, valami belsőbb részben kavarhattunk, de az összes útbaigazító tábla csak helyi tereket mutatott, várostérképünk meg ami volt, az is csak annyira volt használható, hogy hamar rájöttünk, nagyon nem vagyunk rajta.

A nagy bóklászásban éppen egy általunk ismeretlen helyek közt vezető főút középső sávjában haladtunk, amikor megakadt a szemem a kormány alatti, a benzintank töltöttségét – illetve ez esetben annak hiányát – jelző, kérlelhetetlenül villogó kis leden.

Csodálatos, hogy egy apró információ mennyire átértékeli az ember viszonyát aktuális helyzetéhez! Előző problémáink („Hogy fogunk határidőre odaérni a kocsileadáshoz?”, „Merre van a Hertz irodája?”, „És egyáltalán, mi merre vagyunk?”) nagyságrendeket vesztettek súlyukból, bagatell nyavalygásoknak tűntek ahhoz képest, hogy mi a fenét fogunk csinálni kifogyott benzinnel Porto 20 kilóméteres körzetének egy ismeretlen pontján, a délutáni csúcsforgalom és az autóút három sávjának közepén?

Tudjuk persze, hogy sokan fél napig simán nyomják villogóan üres benzintank mellett a lehető legnagyobb nyugalommal, valószínűleg mi is ezt tettük volna – ha éppen nem egy vadidegen autóban ülünk. Így viszont maradt a hatékony vezetési stratégia: stabil 90 ahol lehet, lejtőkön tövig nyomott kuplunggal, folyamatosan keresve bármilyen benzinkútra utaló jelet. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy órákon át köröztünk, de ott azért elég hosszú időnek tűnt, mire sikerült kiszúrni egyet. Gyors sávváltás, lekanyar, beáll, a tanksapkát is magabiztos rutinnal nyitjuk, lehet visszatérni az előző kérdésekre.

(Ervin – talán érthető okokból – kihagyta az előző napból azt a szerencsétlenkedést, amit vagy negyed óra terjedelemben abszolváltunk egy kis benzinkútnál. A Daihatsu benzintankjának ajtaját ugyanis hosszas keresgélés után sem tudtuk kinyitni, már ott tartottunk, hogy kínunkban elhajtunk az első szervizig, és ott felnyittatjuk, mire odajött a kutas, és egy laza mozdulattal felnyitotta a sofőroldali ajtót, és lenyomta az ülés mellett elrejtett kis fekete gombot. Mentségünkre szolgáljon, hogy tényleg ott is kerestük, de a fekete alapon fekete interfész kifogott rajtunk.)

Szerencsére a kutas lány segítőkész volt, elmagyarázta, hogyan jutunk vissza arra az útra, ahonnan az imént lefordultunk, és meggyőzött, hogy igen, az Portóba vezet, menjünk csak nyugodtan. Meg is lett, némi pluszkavarás után a Hertz is, ott is mosolygás, vissza se pillantottak a tükörre, látszott, hogy innen már felfele ível majd az egyébként lemenő nap.

Szállásnak a Hotel Peninsulát néztük ki, bár ez odaérve elsőre hibás döntésnek bizonyult. A főtér melletti utcában egy hatalmas régimódi fényreklámmal hívogatott a hely, amit nehéz lehetett volna bármi másnak nézni, mint meggyőző múlttal rendelkező, elegáns, sokcsillagos hotelnek. Mindegy, ha már itt voltunk, hátunkon az összes cuccal, nézzünk be, hátha. És igen, azzal együtt, hogy a hotel látványban és kiszolgálásban hozott mindent, amit kívülről feltételeztünk, a 36 eurós szobaár (az eddigiek csak drágábbak voltak) meggyőzően jónak tűnt – pláne, hogy kiderült, ez ugyanennyi akkor is, ha kérünk reggelit, ha nem. Kértünk hát, magyarok vagyunk, vagy mi.

20060925_portugalia2.jpg

Lepakolás, majd irány naplementét fotózni. Szerencsénk volt, minden stimmelt: tökéletes kis felhők az égen, valaha gyönyörű, ma már csak gyönyörűen pusztuló homlokzatok, mindez a lemenő nap narancssárgájával színezve – sötétedésig mentünk az orrunk után.

20060925_portugalia3.jpg

20060925_portugalia4.jpg

Utána vagy három óra fnac, majd jól megérdemelt sörözés a Ribeirán – körülöttünk a későesti óra ellenére – vagy épp azért – teljes nyüzsgés: családok kisgyerekestül, nagyszülőstül, focizó kölykök, kutyák, macskák, idill. Vita nélkül módosítottuk a programot, plusz egy napot adva Portónak Lisszabon kárára.

Következik: Portugália - negyedik nap

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (10)

1

Dr. Minorka, 2006. szeptember 25. hétfő, 15:51 (#)

Portugál édességeket nem kóstoltatok? Roston sült szardíniát, kecskesajtot?

2

Author Profile Page eszpee, 2006. szeptember 25. hétfő, 16:01 (#)

Ezek egyike sem esik nálam az édesség kategóriába, bár mindkettőt kóstoltuk, és rendben voltak. :)

Péksütiket próbáltunk, hát, őszintén szólva semmi extra, jó nehéz cuccaik vannak - de közel sem volt reprezentatív a mintavétel.

3

katmandu, 2006. szeptember 25. hétfő, 16:20 (#)

Nekem tetszenek a képek (ezeket mind a telefonnal csináltátok?)

Gerillakvíz:
A Bom Jesus do Montehoz vezető túra hány lépcsőfokot jelent? :) Az alábbi vázlat alapján sokat:
http://href.hu/x/1rwk

4

nyelv-ész, 2006. szeptember 25. hétfő, 20:04 (#)

Szuper, de miért nem vittetek magatokkal GPS-t?

5

nyelv-ész, 2006. szeptember 25. hétfő, 20:06 (#)

És mi ez a fnac? A weboldalukon valami lehetetlen nyelven írt szöveg (talán francia?) fogadott...

6

Author Profile Page eszpee, 2006. szeptember 25. hétfő, 20:30 (#)

talán a media markt-hoz lehetne hasonlítani, ha hozzáveszel pár (minőségi) nagyságrendet.

7

nyelv-ész, 2006. szeptember 25. hétfő, 20:46 (#)

Öööö... konkrétan mit értsek minőségi nagyságrenden?
Bársonyterítőre van kitéve a plazmatévé, vagy 14 karátos arannyal futtatott a turmixgép?

8

Author Profile Page eszpee, 2006. szeptember 25. hétfő, 21:09 (#)

nem, kurvanagy cd és dvd választék van :)

9

Author Profile Page ervin, 2006. szeptember 25. hétfő, 22:58 (#)

katmandu (3), nem mindet, sok canonos is van közöttük. a hónap végi telefonértékeléshez összeállítunk majd egy albumot is, amelyben csak sonyericssonos képek lesznek.

10

katmandu, 2006. szeptember 25. hétfő, 23:17 (#)

kösz, Ervin.

Közben a Google Earth-ön nekiláttam megkeresni a nevezetes templomot és lépcsősort a Bom Jesushoz.

Csókoltatom ezúton is az összes bédekkert és beszámolót :) akik azt írják, hogy "Bragától északra".
Hát nem. Fraiãotól még csak-csak (északkeletre), de Bragától kifejezetten keleti irányba kell keresni, igaz, nem túl messzire, mert tényleg a szélén van.

Aki a GE-ben is megtekintené, csusszanjon le 1 km-es magasságra az alábbi koordinátákon:
41º33'16.38" N
8º22'41.87" W
a lépcsősor elég jellegzetes :)


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork