Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53955 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


2000 km kerékpáron 76 éve és most

eszpee cikke a Hátizsák rovatból, 2007. július 9. hétfő, 17:38 | 8 hozzászólás

Egy 1931-es Nógrádverőce - München - Nógrádverőce biciklitúra naplóját gépeli újra a lelkes unoka, majd augusztusban ő is bejárja az útvonalat. Gyönyörű, ilyenek vannak benne, hogy:

Az út mellett mindenütt cseresznyefák. Mivel érik a cseresznye, a sváb atyafiak nagyon vigyáznak rá. Ezt azonban nem mindenki tudja és nagyon sok kerékpárost láttunk, akiket körülvettek a „csőszök”és az elfogyasztott cseresznyének sokszoros árát hajtatták be rajtuk, vagy gépét tolták el, míg azok a fán voltak. Legjobb volt azonban, amikor már messziről veszekedést hallottunk, és amikor közelebb értünk láttuk, hogy egy vékonydongájú zsidó és felesége veszekednek idősebb gazdával, aki 1-1 pengőt akart behajtani a tettenérteken – mert hogy ettek a tiltott fának gyümölcséből. A zsidó mikor elhaladunk mellettük, könyörögve kiabált utánunk: Uraim! Küldjenek csendőrt! Ez az ember inzultált bennünket!
Mindazonáltal jó szívű emberek ezek is, mert amint látta a gazda, hogy milyen jót nevetünk a tettenérteken, letört egy szép ágat, ami tele volt cseresznyével és nekünk adta.

Én azonnal rákattantam, korszellem és bringatörténelem első kézből, zseniális.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (8)

1

nyelv-ész, 2007. július 12. csütörtök, 12:14 (#)

Hát ez tiszta antiszemitizmus! A zsidótól egy pengőt követel, a biciklistának meg ingyen adja a cseresznyét!

2

TomM, 2007. július 12. csütörtök, 20:43 (#)

Bár kicsit aggódtam a cseresznyés történet miatt, nem akartam átírni illetve kihagyni. Remélem ezt senki sem tekinti bántónak. Fontos az is, hogy mindez 1931-ben került papírra.
Tamás

3

Author Profile Page eszpee, 2007. július 12. csütörtök, 20:59 (#)

Üdv itt TomM! Szerintem jól tetted, hogy nem írtad át, vagy hagytad ki, nagyon jól jellemzi a korszellemet, és nem csökkenti sem az írás, sem a túra értékét.

4

nyelv-ész, 2007. július 12. csütörtök, 21:00 (#)

Na ezt végképp nem értem, miért fontos, hogy 1931-ben történt. Akkor még nem találták fel az antiszemitizmust?

5

Author Profile Page NagyGa1, 2007. július 13. péntek, 03:47 (#)

Nyelvész, akkoriban még előttünk állt egy holokauszt meg egy az előbbinél nagyobb világháború. A boldog békeidőkben sokkal ártatlanabbnak tűnt minden, ez a fajta antiszemitizmus a mindennapi élet elfogadott része lehetett.

6

lipilee, 2007. július 13. péntek, 09:30 (#)

nyelv-ész, tekintsd ezt kordokumentumnak (mint ahogy az is). ez volt akkoriban, ezen 70 év múlva kiakadni kár.

7

nyelv-ész, 2007. július 13. péntek, 10:03 (#)

Távol áll tőlem a kiakadás, csak provokatív megjegyzés volt :)

Egyébként ahol én lakom, ott szintén állnak az utcán cseresznyefák, de senkinek eszébe nem jutna, hogy a fáról cseresznyét szedőket elűzze, vagy pláne pénzt kérjen érte. Az utcai gyümölcsfa termése mindenkié; aki magának akar termelni, az a kertjében ültet cseresznyefát.

8

Fredo, 2010. április 5. hétfő, 16:30 (#)

Sziasztok!

A "2000 km kerékpáron" blogunk elköltözött a http://www.gepszem.hu/moro címre, ahol változatlan formában olvasható.

Minden kedves olvasónknak jó szórakozást kívánunk hozzá!

üdv, Fredo


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork