Ne tartsátok a zsákon kívül a vizet, mert 2000 méter fölött meglepően hamar elkezd befagyni. St. Francois-Longchamp környékén jártunk megint, mint tavaly, és ezúttal is lejártuk a lábunkat, ott született ez a homlokracsapós rácsodálkozás.

eszpee cikke a Kispadon, 2009. október 19. hétfő

Aktuális kedvenc épületem, vasbeton és üveg persze, elképesztően kecses, nézzétek csak:

Az állomás 1994-ben nyitott meg, 750 millió frankba került - az olyan százmillió eurós nagyságrend, plusz az infláció. Azóta nagyjából töküresen áll. A lyoni reptér ugyanis elég kisfrogalmú, vagy 20km-re van a várostól, ráadásul nincs vasúti összeköttetés, az itteni vonatok nem mennek Lyonba, így csak busszal vagy taxival lehet kijutni. Az előbbi majdnem egy óra, az utóbbi egy vagyon. Jövő ilyenkorra ha minden igaz, már negyedóránként fog járni a Rhônexpress, egy gyorsvillamos, ami 25 perc alatt kivisz a központból, azzal egy fokkal kevésbé lesz kínos, hogy miért kong az ürességtől egy ilyen épület. A TGV a lyoni főpályaudvarra is megy, onnan Marseille, Párizs, vagy lille-i átszállással akár London is könnyedén elérhető, így tényleg nehéz megindokolni, miért is töltsön feleslegesen ennyi időt a szerencsétlen utas csak azzal, hogy kijusson az állomásra.

Na de legyen a franciák gondja a kihasználatlanság, én gyönyörködni jöttem. Van is miben, a lemenő nap fénye egész melegre festi a falakat, szinte sehol egy lélek, egy állomáshoz képest megdöbbentő az üresség, a hatalmas aulából egészen furcsa folyosók, várók nyílnak, tátott szájjal mászkálok.

Érdemes a tervező-szobrász Santiago Calatrava más munkáiban is elmélyülni, mint megtudtam, ő csinálta két régi kedvencemet, az Alamillo hidat Sevillában és az Olimpiai tornyot Barcelonában. Nagyon tetszik még a Milwaukee Művészeti Múzeum, az EU legmagasabb lakóépülete, a malmöi csavart torony, a tenerifei auditórium, és főleg Valencia tudományos és művészeti központja. Erős saját stílusa van, tényleg valahol a szobrászat és az építészet között.

Valószínűleg az már (az anyagi haszon mellett) valahol a megszállottság jele is lehet, hogy 2006-ban, miután egy bilbaoi hídjáról elbontottak egy rudat, hogy melléépíthessenek egy gyalogos átjárót, beperelte a várost szellemi alkotást ért kár miatt. Valahol megértem, hogy ha mondjuk festő vagyok, és még ha rendelésre is csinálok egy képet, azért ne firkálhassák össze átadás után, de ez így egy kicsit azért erős nekem. A bíróságnak nem volt az, bár elsőfokon bukott, másodfokon megítéltek neki harmincezer euró kártérítést - viszont az átjáró is maradhatott.

Aki repülővel jön Lyonba, és van egy kis ideje, szánjon fél órát arra, hogy szétnéz a vasútállomáson is, gyalog 5 perc a termináloktól, a Gare vagy TGV feliratokat kell követni.

(Fotók sajátok, itt van még pár.)

eszpee cikke a Kispadon, 2009. szeptember 12. szombat

mobiltelefonról

Hogy hogyan, azt majd otthon elmesélem.

eszpee cikke a Kispadon, 2009. szeptember 5. szombat

mobiltelefonról

Napkelte előtt pár perccel.

eszpee cikke a Kispadon, 2009. augusztus 31. hétfő

mobiltelefonról

Így megy le a nap a kontinentális Franciaország legnyugatibb pontjáról nézve.

eszpee cikke a Kispadon, 2009. augusztus 27. csütörtök

mobiltelefonról

Csak ennyit akartam mondani.

eszpee cikke a Kispadon, 2009. augusztus 24. hétfő

Le Corbusier utolsó jelentős munkája, a legérdekesebb templom, amiben valaha jártam.

Bevallom rögtön, nem tudok sokat Le Corbusierről. Mikolaj áprilisi postjáig ráadásul még annyit sem tudtam, mint most, arra viszont felhúztam kicsit a szemöldököm... Firminy, de hiszen ez itt van Lyon mellett! Mikolaj ráadásul itt járt júliusban, kapóra jött, megnéztük a templomot.

Eleve a templom kifejezés is kis csúsztatás. Az épület egyértelműen annak indult, de az egyház annyira máshova szerette volna építeni, hogy végül 1965 januárjában megvonták az építkezés felügyeletének engedélyét a helyszínváltoztatásnak makacsul ellenálló Le Corbusiertől - aki pár hónapra rá meg is halt. 1972-ben a saint-étiennei püspök be is jelentette, hogy elállnak inkább az egész templom dologtól. A már több, mint egy évtizede polgármester Eugène Claudius-Petit viszont nem hagyta annyiban, alapítványt gründolt, és 1973-ban csak elkezdik építeni a templomot. Két kisebb leállás, majd 1978-ban úgy tűnik, végleg elfogyott a pénz. 11 métert sikerült felhúzni.

2004-ig ez így is marad, mire állami pénzekből sikerül folytatni, két év alatt el is készülnek vele. A franciák viszont elég komolyan veszik az egyház és az állam különválasztását: az elkészült épület nem templomként, hanem kulturális központként funkcionál, gyakorlatilag egy állandó Le Corbusier kiállítás van az alsó helységekben. (Mint megtudtuk, azért minden hónap első vasárnapján csak tartanak egy misét.)

Egy vasárnap reggel autóztunk le a városba, és hát az épület első ránézésre leginkább csak brutális volt. Eleve a teljesen szocreál környék durván determinálta, valószínűleg egy domb tetején, valami rét közepén biztos jobban nézett volna ki.

Azért lesétáltunk, ha már idáig eljöttünk. Jegyet persze csak fent, az ifjúsági és kulturális központban (szintén Le Corbusier épület) lehet kapni, nem baj, amíg Nathalie visszament, mi körbejártunk.

Őszintén szólva egyszerűen nem értettem az egész épületet. Egyes formák, kivágások egyszerűen öncélúnak tűntek, nem volt már sok kedvem az egészhez. Bent azért kezdett megtetszeni a dolog, a vasbetonból szinte játékosan, nagyon szépen voltak részek kivágva ablaknak, ajtónak, gyertyatartónak.

Aztán kezdtek megjelenni a színek is, a plafonon leginkább, egész élénkek, nem is nagyon tudtam vele mit kezdeni, de tetszett.

Mászkáltunk még egy picit, aztán egy szinte eldugott lépcső végén találtuk csak meg a templomi részbe vezető utat, két ajtó, szinte zsilip, benyitunk, és komolyan, katarzis.

Hirtelen összeáll az egész kép. A homlokzaton látszólag véletlenszerűen elszórt fekete pöttyökből bentre egy csillagkép lesz, a lent összevissza színezett plafonból szórt világítás, a tetőből kiálló, öncélú művészkedésnek tűnő bigyókból gyönyörű reflektorok.

Tökéletes tervezői munka, az összes véletlenszerűnek tűnő apróság a helyére kerül. Semmi mesterséges megvilágítás nincs, mindent a különböző színezett üvegeken beszűrődő, vagy a lenti szintről szórt fény jár át. Nem tudunk betelni vele.

Mindehhez olyan akkusztika társul, hogy egy az oltár környékén eleresztett öblösebb hang hosszú másodpercekig visszhangzik. Felhős idő van ráadásul, így percenként változik az egész terem világítása, hangulata.

Nem tudom, mennyi időt töltöttünk bent, de én még nem élveztem ennyire templomot. Hazafele azért elég lehangoló volt a panelvalóság kontrasztja: fiatalok pár nappal látogatásunk előtt gyújtogattak autókat, üzleteket, amit értek. Le Corbusier azt hiszem nem így gondolta ezt az egészet.

(Archív fotó innen, a többi saját, itt van még.)

eszpee cikke a Kispadon, 2009. augusztus 19. szerda

Kiváló cikket találtam az Építészfórumon, természetesen Lyonról van szó, gyönyörűen illusztrálva mesélik el, hogyan és miért alakult át a város szűk egy évtized alatt. Nem is húzom az időt, kattintsatok át, tanulságos. Azért a hajtás után még egy illusztráció, a francia GEO magazin legutóbbi lyoni mellékletéből, egy előtte-utána kép az egyik rakpartról. Tegye fel a kezét, aki szerint erőltetett a párhuzam Budapesttel.

Érdemes a többi fotót is megnézni.

eszpee cikke a Kispadon, 2009. augusztus 6. csütörtök

Sokak kérésére egy rövid képes naplóban fogok beszámolni a francia kerékpáros körverseny 2009. július 25-ei szakaszáról. Az előzményekről annyit érdemes tudni, hogy a Mont Ventoux a Tour egyik leghíresebb hegye, 21 kilométeren 1617 méter szint, 1951 óta tizennégyszer jött erre a futam, ebből nyolcszor itt is ért véget a szakasz - akár csak most. A mászást nehezíti, hogy a csúcs közelében az év nagy részében folyamatos 90 km/h fölötti szél fúj - ez esetenként 300 fölé is emelkedhet, ilyenkor le is zárják a felvezető utat. Itt halt meg 1967-ben Tom Simpson, aki alkohollal és amfetaminnal a vérében a szó szoros értelmében végkimerülésig hajtott, első összeesése után még tovább tudott menni párszáz métert, végül a csúcs előtt másfél kilométerrel végleg eldőlt.

Két nappal a futam előtt (!!!)

Nálunk komolyabb Tour-rajongó családtagok előremennek, a hegy már eléggé tömve van, csak a csúcstól olyan 7 kilométerre sikerül úgy leparkolni, hogy nekünk is legyen majd helyünk.

Előző nap este 9 körül

Letelepedés előtt szét akarunk még kicsit nézni a csúcson, így kerülünk, nem a biciklisek által majd megmászandó, hanem a másik oldalon levő úton indulunk el. Elég naívan: 6 km-re a csúcs előtt megállítanak a rendőrök, hogy innen kocsival tovább egy métert se, hiába várnak hellyel, a csúcs annyira tele van emberekkel, hogy nem mehetünk fel. Kicsit bepánikolunk, hogy nem fogunk odajutni a többiekhez, de megnyugtatnak, hogy ha a csúcstól 7km-re megyünk, akkor oda még simán.

Előző nap este 10 körül

Persze a francia rendőrök nem nagyon kommunikáltak egymás közt, a Tour által látogatott oldalon már a hegy aljában lezártak mindent délután. Elhajtanak egy bazinagy rét felé, ahol rengetegen parkolnak, ott lerakhatjuk a kocsit, viszontlátásra. Az se hatotta meg őket, hogy behazudtuk, semmi hálózsák meg sátor nincs nálunk, nem tudunk hol aludni - bíztattak, hogy 15 km séta felfelé nem is olyan nagyon sok. Ahogy a sorsunkba beletörődve araszolgatunk a többi autó közt, mellénk gurul quadon egy pirospozsgás arcú kövérkés helyi ötvenes paraszt (nem pejoratíven értem, mezőgazdaságból élő falusi volt), hogy tud egy földutat, amin ki lehet kerülni a lezárást, csak kövessük. Belevágunk, némi kanyargás és pár kilométer után elköszön, hogy innen már rakjuk le nyugodtan a kocsit bárhol, jó szórakozást. Megköszönjük, én kicsit rosszul érzem magam, hogy először reflexből arra gondoltam, valahogy le akar majd húzni, aztán meg milyen rendes volt. Elgurulunk néhány borozgató lakókocsis mellett, és egy töküres úton, egy szőlőföld mellet rakjuk le a kocsit. Az éjszaka hátralevő része a csomagtartóból vacsorázással és a csillagos ég alatt borozgatással telik.

Reggel 9

Szinte semmit nem tudok aludni, folyamatosan érkeznek autók, gondolom mások is megtalálták a kerülőutat. A sátorból kinézve a tegnap este még üres földút ameddig a szem ellát tele van már nézőkkel, és folyamatosan érkeznek még gyalog és biciklin is. Kiderül, hogy tegnap éjszaka a hegyre vezető út mellett jöttünk el, nagyjából száz méterre vagyunk csak az eseményektől, szuper, sokkal rosszabbra számítottunk. A csúcsmászást kihagyjuk, inkább lassú ébredezés.

Reggel 10

Kettő körülre igérik a fesztivált, még van egy csomó időnk, elsétálunk egy picit az úton, mégis merre mi van. Mindenhol emberek, rengeteg, és folyamatosan jönnek fel gyalog meg biciklin. Tényleg, brutális, csúcsforgalom, megállás nélkül. El nem tudom képzelni, mi lehet fent. Ebédelünk, és keresünk egy kevésbé zsúfolt helyet.

14:13

Megjelennek a reklámkocsik, ha lehet, a tavalyinál mégkínosabb az egész, oké, hagyomány meg minden, de ahogy hetvenéves nénik esnek egymásnak a szakadék mellett egy ingyen kulcstartóért, az azért mellbevágó. A legabszurdabb a Cochonou menete volt, a szalámigyár fiatal hosztesszei konkrétan kis kolbászokkal dobálták az integető embereket, mindezt száguldó, kockásabrosz-mintásra festett régi Citroen kabriók hátsó ülésén táncolva.

15:40

Befutnak az első versenyzők. Számítottam rá, hogy gyorsak lesznek, de erre nem: tőlem karnyújtásnyi távolságra tépnek fel a hegyre, érzésre legalább negyvennel, nem is tudom rendesen megsaccolni. Ami arcot egy villanásra elkapok, azon a totális erőfeszítés látszik, tényleg folyik róluk a víz, nem csoda, már 150 kilométeren túl járnak.

15:43

Megérkezik a mezőny, elfoglalják széltében is az egész utat, ettől még durvább az egész, hihetetlenül közel vannak, csak ki kéne nyújtani a kezem, de mire felfogom, egy nagy hhhuuuuuussssssss és már el is mentek.

15:48

Elhajt a híres "seprűs kocsi" is, ami a versenyből kiesőket szedi össze a menet végén. Ez valamiért mindig egy régi, klasszikus Renaultként élt a fejemben, valahogy így, bele se gondoltam, hogy ez manapság már nem túl valószínű. Azért Volkswagenre én se számítottam. Mindenesetre ennyi volt a Tour, napokig tartó készülődés, utazás, rengeteg várakozás után öt-tíz perc nettó esemény - tényleg nehéz lenne elmagyarázni, miért is éri meg testközelből nézni ezt az egészet.

20:28

Persze mindenki egyszerre indult haza, ez orbitális dugót jelentett. Mi a napon araszolás helyett inkább kerültünk egy nagyot, addig is legalább haladtunk, de még az autópálya is bedugult néha. A fizetőkapuknál sorban álló reklámkocsik azért viccesek voltak.

Mint utólag megtudtam, összesen félmillió ember volt kiváncsi velünk együtt erre a szakaszra. Jövőre megpróbálok én is több nappal előbb odaérni.

(Képek jönnek majd még persze.)

eszpee cikke a Kispadon, 2009. július 30. csütörtök

mobiltelefonról

A "magyar Angkor". Majd írok róla bővebben, ha hazaértem.

ervin cikke a Kispadon, 2009. július 4. szombat

Februárban hallottam először erről az útról Bede Marcitól, de akkor még nem nagyon érdekeltek ezek a dolgok. Azóta viszont, hogy saját erőből minden centimétert kerékpáron megtéve feljutottam az Alpe D'Huezre, fejembe szállt az a kevés dicsőség is, és már a következő utamat tervezgettem a Climbbybike-on. Nos, egy biztos, nem a Scanuppia lesz az. Bár mindössze hét és fél kilométer hosszú, ezalatt összeszed 1317 méter szintet, ezzel kivívva az Európa legnehezebb hegye címet.

Nem valami obskúrus erdei ösvényről beszélünk, rendes szilárd útburkolat, ha nem is a legszélesebb, autók által azért járható, bár a négykerék-hajtás nem árt. Gyors számolás után rögtön látszik, hogy a fenti adatok átlagban 17.6%-os emelkedőt jelentenek, de a szinte pihenős tizeseket meg-megszakítják ilyen vicces részek:

A lelkes biciklisek meg nem ismernek lehetetlent:

Nem csoda, hogy lefele jólesik a viccelődés:

Csak referenciaként, így néz ki a hegy profilja:

Azt hiszem ez még jópár év edzés.

eszpee cikke a Kispadon, 2009. június 28. vasárnap

mobiltelefonról

Valószínűleg én rekordot döntöttem lassúságban és megállások számában is, de a lényeg az 1160 méter szint. Megérte.

eszpee cikke a Kispadon, 2009. június 16. kedd

mobiltelefonról

A Col du Galibierről... ide még nem biciklivel jöttünk föl...

eszpee cikke a Kispadon, 2009. június 15. hétfő

mobiltelefonról

Legalábbis pár napig nem nagyon leszünk gépközelben, viselkedjetek rendesen!

eszpee cikke a Kispadon, 2009. június 13. szombat

mobiltelefonról

Azért még van hó rendesen, mint az a szobánk erkélyéről is szépen látszik.

eszpee cikke a Kispadon, 2009. május 2. szombat