sesblog kajakvíz

A múltkori izzasztó mozikvíz után úgy éreztük, itt az ideje, hogy valami egyszerűbbel örvendeztessünk meg benneteket. Íme, az eredmény: a sesblog kajakvíz!

Az alábbi kilenc képen a méltán híres főzőklubunk legutóbbi teljesítményét tekinthetitek meg. A klub rendszeres esemény, amely alapértelmezésben is Budapest nemzetközi gasztronómiai életének csúcspillanatai közé tartozik. A múltkor azonban magunkon is sikerült túltennünk. Keddi kvíz rovatunk ennek a mérföldkőnek állít most emléket.

A feladat annyi, hogy az egyes ételekről eldöntsétek: mely nép konyhájának mesterremekei. Mivel azonban ismerjük a sesblog olvasótáborának igényességét, nem vehettük ennyire nyilvánvalóra a dolgot. Ezért a választható lehetőségek közé néhány nem képviselt népet is felvettünk, illetve mínuszpontokat is osztunk a súlyos hibákért (az olyanokért például, mintha valaki a kajakvíz szót a kajak után kívánná elválasztani). Figyelem: több étel is eredhet ugyanattól a néptől!

Fejtsetek, gyűjtsetek, aztán tegyétek közzé az eredményeteket. Mekkora ínyencek vagytok?