A Bang Bang Klub

Most, hogy még nagyjából másfél napig Dél-Afrikára figyel a világ, hogy aztán megint elfelejtse pár évtizedre, kihasználom az alkalmat, és bemutatom végre ezt a könyvet. Őszintén szólva nem emlékszem, miért vettem meg, valahol olvashattam talán, hogy fotósoknak érdekes lehet, plusz szeretem a közelmúltról szóló írásokat is, valószínűleg ezek dolgoztak össze. A történet röviden: Dél-Afrikában az apartheid széthullását dokumentáló fiatal helyi fotósokra a média ráragasztja a "Bang Bang Klub" nevet, utalva ezzel arra, hogy részben helyismeretük, részben vakmerőségük miatt az események középpontjából tudnak képeket hozni. Az események pedig nem voltak olyan egyszerűek, mint ahogy azt az ember Európából elképzeli.

Az ANC (African National Congress) ifjúsági szárnyában nevelkedett tag által alapított IFP (Inkatha Freedom Party, az inkatha zulu szó, koronát jelent) eleinte békésebb eszközökkel kampányolt az apartheid ellen, mint az ANC, aminek fegyveres szervezete is volt végsősoron ugyanerre a célra. Az apartheid fenntartásában érdekelt kormánynak persze jól jött az egysŽéges Dél-Afrikáért küzdő ANC-vel szemben a szuverén Zulu állam kikiáltásáért harcoló, "hostel"ekben lakó (a munkásszállókat hívták így) betelepült zuluk által támogatott IFP. Így végül az oszd meg és uralkodj politikáját követve a fehér rendőrség hol passzívan, hol aktívan is segítette az Inkatha ANC-támogatók elleni akcióit. A stratégia működni látszott, komoly eredmény fehér emberként Afrika közepén elérni, hogy fekete öljön feketét.

Két életben maradt Bang Bang Klub tag, Greg Marinovich és João Silva visszaemlékezése a könyv a világhírű fotósokat adó társaságról, elég teljes anyag, a dél-afrikai eseményeken túl sokat beszél a fotósokról, más küldetéseikről, arról, hogyan dolgozzák fel ezt az egészet. Egyetlen problémám vele, hogy bár fotós könyvnek is tekinthető, az illusztrációk csak az ötvenes évek napilapjait idéző monkróm, kicsi, szemcsés képek. Emiatt is döntöttem úgy, hogy az ajánlót a könyvből kiragadott, a neten fellelhető fotókkal zárom.

Szólok előre: megrázó képek jönnek, aki nem szeretne vért, halottakat, erőszakot látni, az ne kattintson tovább.

Tovább...

» eszpee, 2010. július 10, 13:35 | Szólj hozzá (2)

Funky boogie

A minap egy film előtt, a moziban láttam egy reklámot Hugh Jackmannel, aminek azonnal ráismertem a zenéjére:

Tovább...

» ervin, 2010. május 21, 15:06 | Szólj hozzá (3)

Miegymás

A Miegymás egy zenekar. Olyan zenekar, amelynek tagjai történetesen valódi zenészek, nem pedig Photoshopban klónoztatta őket egy homlokba omló fürtű popmenedzser. Őket fogom most a figyelmetekbe ajánlani, némi exkluzív kispados bónusszal megspékelve.

Tovább...

» ervin, 2010. május 7, 08:04 | Szólj hozzá (1)

Nem tudhatom...

A verstanulás mindig gyenge oldalam volt. Azt hamar megjegyeztem, hogy nagyjából miről szól a vers, de hogy pontosan melyik szavakat használta a költő, és milyen sorrendben, azt mindig nagyon nehezen tudtam csak a fejembe verni. Mikor általános iskolás koromban az Alföld című Petőfi-verssel küszködtem, folyton megakadtam ott, hogy deleléskor hosszú gémű kútnál széles vályú kettős ága várja. Ilyenkor családom női tagjai demonstratív galoppozásba kezdtek a szobában fel-alá, hátha arról eszembe jut a folytatás, hogy méneseknek nyargaló futása zúg a szélben, körmeik dobognak. Direkt trappoltak is, hátha arról jobban eszembe jutnak a dobogó körmök. Én viszont csak annyit tudtam ilyenkor kinyögni, hogy "lovak vágtatnak".

Tovább...

» stsmork, 2010. április 11, 09:11 | Szólj hozzá (6)

Sherlock Holmes

Guy Ritchie meg Robert Downey Jr. meg (lányoknak) Jude Law, úgyhogy erről a filmről sokfelé sokat írtak. Elég komoly várakozásokkal ültem be a moziba, és ettől óvnám is az utánam következőket. Ugyanis nem akkora durranás, legalábbis magas reményekről indulva. A közepe felé konkrétan eszembe jutott, hogy jé, én most tulajdonképpen unatkozom egy kissé.

Semmi nagy baj nincsen, egynek elmegy, néhány ötlet - például az ütéskombinációk módszertani levezetése - kifejezetten szórakoztató. De "hú" meg "há", az nem volt.

Értékelés (0-7): 4. Még a Downey-rajongásom ellenére sem bírok többet adni neki. Lehet, hogy csak rosszkor kaptam el.

(Kép: imdb.com)

» ervin, 2010. január 28, 17:34 | Szólj hozzá (4)

Az élcsapat

„Lenin elvtárs szerint a párt a munkásosztály élcsapata." Ma is emlékszem az általános iskolás történelemkönyv e veretes mondatára, meg arra is, hogy magamban megállapítottam, na ez is amolyan nesze semmi, fogd meg jól definíció, amitől az ember egyáltalán nem lesz okosabb. Lehet, hogy Benedek Szabolcs is ugyanebből a történelemkönyvből tanult, és anno neki is szemet szúrt a kifejezés, s így esett a választása erre a címre. De vajon hány olvasó veszi még észre, hogy az idézet honnan származik?

Tovább...

» stsmork, 2010. január 10, 22:09 | Szólj hozzá (3)

Banlieue 13 Ultimatum

Luc Besson eleve limonádénak szánt akciófilmjeinek egyik legjobbja a Banlieue 13 (idehaza Bűnös negyed címmel vetítették). A film 2004-ben készült, de utópia gyanánt 2010-re időzítették - ezen felül abszolúte élvezhető darab, bátran ajánlom hát megtekintésre, vagy legalább a róla írt kritikánkat olvassátok el.

Mindazonáltal én most nem erről a filmről fogok újfent szólni, hanem a folytatásáról, amely feltűnő csöndben született meg tavaly. Habár nincs információm arról, hogy hozzánk is behozták volna, a webes magánimportja természetesen megoldható. Más kérdés, hogy megéri-e.

Tovább...

» ervin, 2010. január 3, 22:54 | Szólj hozzá (2)

Annie Leibovitz fotói: Kunst Haus Wien

Január végéig (hétfőnként féláron) látható Bécsben az 1990 és 2005 között készült profi fotókból és az azokat átszövő személyes felvételekből összeállított válogatás.

Leibovitzról nehéz lenne újat mondani: akit érdekel a fotózás, az szinte biztosan hallott már róla, látta legalább néhány fényképét - a Yokót magzati pózban ölelő John Lennont vagy a terhes Demi Moore-t mindenképpen. Úgyhogy én csak azokat az apróságokat fogom leírni szubjektíven, listaszerűen, ajánlásképpen, amik a kiállításon eszembe jutottak.

Tovább...

» ervin, 2009. december 21, 07:26 | Szólj hozzá (8)

Az utolérhetetlen Mr. Yorke

Ha a celebismeret tantárgy lett volna az iskolában, én biztos folyton bukásra álltam volna. Családom körében máig szállóige a Ki a túró az a Jeremy Irons? beszólásom; arcról még úgy-ahogy meg tudom jegyezni a színészeket, de hogy melyiket hogy hívják, hol született, hányas cipőt hord, melyik a kedvenc színe és mikor járt utoljára fodrásznál... na, azt már nem.

Tovább...

» stsmork, 2009. november 27, 11:48 | Szólj hozzá (2)

In Treatment

Egészen érdekes koncepciójú sorozat: egy pszichiáter mindennapi munkájába lesünk bele, annyira szigorúan véve, hogy szinte csak a kezeléseket látjuk: a helyszín is majdnem kizárólag a dolgozószoba, ahol a főhősnek (Gabriel Byrne) öntik ki sorra a lelküket rendszeres páciensei. Tulajdonképpen lelkiző embereket nézhetünk folyamatosan, ami így leírva nem túl biztató, de ehhez képest a sorozat meglepően gyorsan behúz, dráma, izgalom, és leginkább érdekes, hiteles karakterek. A jó forgatókönyvön kívül (minden idők legnépszerűbb izraeli tévésorozatát vették meg nagyjából egy az egyben) ehhez hozzájárulnak a színészek is, rengeteg nemverbális kommunikáció van, apró kis gesztusok mindenütt, szépen működik az egész. Két évad készült belőle, ezt az első után írom, és mostantól tartalékolni kell, mert a következő csak egy év múlva jön - sokáig nem volt biztos, hogy lesz-e egyáltalán harmadik, de szerencsére jövő év elején kezdenek forgatni.

Értékelés (0-7): 7, egy évad után engem teljesen megvettek.

» eszpee, 2009. november 24, 13:33 | Szólj hozzá (9)