Hozzászólások | Szólj hozzá! | Rovatok és keresés
Ervin cikke a Művház rovatból, 2003. augusztus 29. péntek, 08:45 | 3 hozzászólás
Coppola: rulez. Cimino: biztosan ő is, csak. Rövid időn belül volt szerencsém megtekinteni a két vietnámfilm-klasszikust, és homlokegyenest ellenkező hatást tettek rám.
Azt kell, hogy mondjam, hogy az Apocalypse-hez hasonló háborús filmet még soha nem láttam; bár ennek az érvnek a drámai erejét némiképp erodálja az a tény, hogy nem nézek háborús filmeket. A szóban forgó alkotás meglepő értéke, hogy megdöbbentő erővel mutatja be: micsoda különbség van az anno, valós eszközökkel forgatott és a mai, számítógépmodellezett műháború között. Én most már habozás nélkül az előbbi mellett vagyok.
Azzal együtt, hogy továbbra sem sűrűn fogok háborús filmeket nézni. Ahogy senki más sem, aki például az Index pulitzergyanús kritikája alapján akar dönteni, amelyből csak a mérleget megvonó, klasszikus utolsó mondatot idézem: "Most nekem valami ilyesmi volt."
A szürrealizmusában is valósághűnek tűnő ábrázoláson felül általában is nagyon tetszett a színek, hangok kavalkádja. Meg egy-két karakter is. Robert Duvall cowboy parancsnoka páratlanra sikerült. Érdekes volt látni a fiatal, nyálasszájú Harrison Fordot meg a vékony néger hajósinast, aki húsz év múlva, ötven kilóval nehezebben és nevét Larryről a komolyabb hangzású Laurence Fishburne-re változtatva a stáblistán, Morpheust játssza majd a Mátrixban. Jó film, nézzétek meg.
A Szarvasvadász viszont csalódást okozott. Talán a köréje szövődött, hatalmas kultusz zavart meg. A film bemutatásakor óriási politikai vihart kavart a hidegháború két tábora között, azon felül 9 jelölésből 5 Oscart be is gyűjtött (az Apocalypse hasonló aránya 8/2). Mindkét film ambíciózus, plusz-mínusz háromórás dolgozat, ám a Szarvasvadász legnagyobb részében tulajdonképpen semmi nem történik, és az is iszonyú lassan.
Valószínűleg arról van szó, hogy ezenközben őrületes jelemfejlődés megy végbe karakterileg, ám sajnos bizonyított tény, hogy e sorok szerzőjének szerény felfogóképessége a mélyebb művészi rétegekbe gyakorta nem tud behatolni.
Ennek az éretlen hozzáállásnak a szánalmas következménye az, hogy a film tekintélyes részét gyorscsévélés üzemmódban tekintettem meg. Úgy már kis híján izgalmas volt.
Helyenként.
(#)
, 2003. augusztus 29. péntek, 18:10Nagyon tudom ajánlani még a Full Metal Jacket c. háborús filmet is (Kubrick). Az Apokalipszissel együtt szerintem a két legjobb vietnámi/háborús film. Ever.
(#)
, 2003. augusztus 29. péntek, 22:47Ses, nem keverted össze véletlenül a filmcímeket? Nekem az Apokalipszisről vannak hasonló élményeim, mint neked a Szarvasvadászról. (Utóbbit egyébként nem láttam, így nem tudok hozzászólni.) Ráadásul az Apokalipszist tévén néztem, így még bele se tudtam tekerni :) Annyi maradt meg bennem a filmből, hogy egy fiatal csávó, vörös hajpánttal a fején, hanyattfekszik az ágyon és bámulja, ahogy forognak a plafonon ventillátorok. Jó alaposan megnézett minden lapátot, erre tisztán emlékszem, mert nekem itt fogyott el a türelmem és itt mentem ki a konyába vajaskenyeret kenni magamnak. Lehet, hogy más lett volna, ha moziban nézem, főleg ha a sor közepén ülök, mert onnan nehezebb megszökni.
(#)
, 2003. augusztus 29. péntek, 23:47drága kolléga, nem kevertem össze. ugyanakkor nem látom megmagyarázhatatlannak, hogy az általam feldicsért háborús jelenetek neked nem jöttek át tévén. átérzem a gondodat, sőt: ha zsebtévén vagy karórán nézed a filmet, még kevésbé élvezted volna. :)
» Filmek
» Könyvek
» Éttermek - térképpel!
» Receptek
» Mobil videók
A Kispad-feednek most
olvasója van. Szeretnél közéjük tartozni? Ezen az oldalon mindent elmagyarázunk.
Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork