Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53852 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Good bye tokosok!

stsmork cikke a Művház rovatból, 2003. augusztus 20. szerda, 00:09 | 2 hozzászólás

A keletnémet tévében szerepelt régen egy trockijszakállas mesefigura, Álommanó volt a neve. (Nekem még otthon is volt egy Álommanó-bábum, amire egy NDK-beli nyaralás során tettem szert.) Minden egyes epizód azzal ért véget, hogy a manó belemarkolt a kezéhez gumigyűrűzött zacsiba, és abból álomport szórt a mesét néző gyerekek szemébe.

Ilyesfajta porhintés a Good bye Lenin! Című film központi témája is.

A főszereplő családanya kómába esik, és mire magához tér, a berlini falnak már híre-hamva sincs. A mamáról tudni kell, hogy a népi demokratikus köztársaság meggyőződéses híve (az a fajta, aki kiérdemelte a keletnémeteknek a „tokos” elnevezést), ezért a gyerekei úgy gondolják, hogy egészségügyi okokból megkímélik az időközben lezajlott történelmi változások ismeretétől. És elkezdődik a nagyszabású potemkin-hadművelet, ócska bútorok, nyakkendős ál-úttörők, archív tévéfelvételek, és a szomszédok bevonásával. Az ilyesmi azonban nem mehet kisebb-nagyobb malőrök nélkül, és ez számos poénra ad lehetőséget, amit a film készítői gondosan ki is használnak. (Érdekes, hogy a változtatás nélkül átvett archív felvételek is ugyanolyan nevetségesek, mint azok a kamu-tévéhíradók, amelyeket a film szereplői saját használatra készítenek.)

Nem tudom, hogy vajon az élvezi-e jobban a filmet, aki maga is lehúzott néhány évet valamelyik népi demokratikus rendszerben, vagy az, aki csak a U2 lemezborítóján látott Trabantot. Előbbiek számára különleges csemegét kínálnak a rendező apró célzásai: a pár pillanatig egy szocialista gyártmányú művirágra fókuszáló kamera, a női divat remekei, vagy a ház előtt parkoló tragacsok. A második csoportba tartozó nézők pedig elég, ha mozi előtt megesznek egy marék Dunakavicsot, hogy kézzel fogható (értsd: foggal rágható) elképzelésük legyen a „vacak” fogalmáról.

Nekem őszintén szólva egyik szemem sírt, a másik nevetett, mert a filmből az is kiderül (ugyan eddig is tudtuk), hogy a poszt-kommunista világ sem csupa derű-móka-kacagás: teli van lecsúszott nyugdíjasokkal, gyorséttermi kiszolgálókkal és műholdvevő-vigécekkel. De ne féljünk, a film végére minden a helyére kerül: a szerelmesek egymásra találnak, az elveszett apa előkerül, Honekker nyugdíjba vonul, Németország újra egyesül, a Német Demokratikus Köztársaság pedig tűzijáték-rakéták robbanásai közepette bevonul a történelemkönyvekbe.

Értékelés: édes-savanyú limonádé

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (2)

1

madbal, 2003. augusztus 20. szerda, 10:40 (#)

Kedvenc sztorim K-Berlinből. Az egyesítéskor a két városfél szabványait is azonossá kellett tenni, így volt ez a közlekedési lámpákkal is. Nade. K-Berlinben teljesen más típusú a lámpa: a kis gyalogos figurának kalapja van. Ezt elveszni a k-berliniek nem hagyták. Aztóta lehet kapni ilyen formájú hangulatlámpákat is, otthonra. Traubisüvegből váza?

A filmről én is hallottam, állítólag kasszasiker volt Németországban. Azt mondják, ez a film még durvább retro-hullámot indított el a németeknél, mint itthon.

2

ses, 2003. augusztus 20. szerda, 10:59 (#)

Filmkritika rendben, de a Dunakavicsot nem fikázni!!! :D


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork