Magdalene Sisters

stsmork cikke a Művház rovatból, 2003. szeptember 5. péntek, 00:05 | 3 hozzászólás

Éppen tíz éve, hogy egy temetkezési vállalkozó megbízást kapott egy észak-dublini temető sírjainak exhumálására; a telket ugyanis megvette egy ingatlan-befektető, aki lakásokat akart építeni a temető helyén. A szerződésben szereplő százharminchárom sírt rendben fel is bontották, de a csontvázak sehogyan sem akartak elfogyni. Végül huszonkettővel több került elő, mint amennyire eredetileg számítottak. Bizarr.

A telek addig a „Sisters of Our Lady of Charity” karitatív szervezet tulajdonában volt, és száz éven át ide temették az általuk működtetett intézet halottait. A nővérek mégis mindössze hetvenöt darab halotti bizonyítványt tudtak bemutatni, annak ellenére, hogy a halálozás bejelentésének elmulasztása bűncselekménynek számít. Sok sírkövön még a halott neve sem volt feltüntetve, csak a név, ahogyan az illetőt az intézetben hívták. Egyszerűen elkaparták őket, mint a kimúlt háziállatot szokás. Ijesztő.

A temető a szomszédos „Magdalene home” egykori lakói földi maradványainak volt nyughelye, és az eset kapcsán kezdett el az ír sajtó foglalkozni a közelmúlt eme szégyenletes intézményeivel. Ezek az „otthonok” gyakorlatilag női börtönként üzemeltek, ide varrták be azokat a szerencsétleneket, akikről a rendőrség, a helyi pap, vagy a család úgy gondolta, hogy erkölcseik veszélyben forognak. Házasságon kívül teherbe ejtett lányok, szellemi fogyatékosok, kallódó árvák, nehezen fegyelmezhető gyerekek könnyen itt találhatták magukat. Sokan közülük egész életüket a falak mögött töltötték, az intézeti mosodában végzett munkával keresve meg szállásuk és ellátásuk költségeit.

A Magdolna-otthonoknak nem voltak férfi megfelelőik. Ezek szerint ír férfiak erkölcsei nem forogtak veszélyben.

Egy ilyen intézet mindennapjairól szól a Magdalene Sisters című film, amelyet szeptember 18-tól kezdenek vetíteni Budapesten. Mélyen megrázó film, rémisztő látni, hogy (nem is olyan rég!) milyen középkori állapotok uralkodtak ebben az országban. Azzal jöttem ki a moziból, hogy ha másnap azt olvasnám az újságban, hogy az ötvenes évek közepén Kerry megyében boszorkánypereket tartottak, ezek után már azon sem lepődném meg. De nem csak a történet miatt érdemes megnézni a filmet, hanem a színészi alakítások miatt is: mind a három főszereplő (szinte teljesen ismeretlen színészek) egészen jól játszik. Nem csoda, hogy a film Velencében Arany oroszlán díjat kapott.

Nehéz erről a témáról úgy írni, hogy annak ne legyen antiklerikális kicsengése, pedig nem erről van itt szó; nem istennel van a baj, hanem földi szolgáival. Ha egy szervezet nem áll független ellenőrzés alatt, és tagjai között elenyésző számban ugyan, de akad egy-két szadista vagy pedofil, akkor semmi sem vethet gátat vágyaiknak, ez szomorú tapasztalat. Sajnálatos, hogy a katolikus egyház ezt máig nem ismerte fel, és ehelyett körömszakadtáig védi a mundér becsületét.

A napokban derült fény rá, hogy bár a pedofil papoknak még a létezését is tagadták egészen a kilencvenes évek közepéig, ennek ellenére titokban már 1987-ben biztosítást kötöttek, amely állja az ilyen ügyekből eredő perekben megítélt kártérítések költségeit. Kinyílik a bicska az ember zsebében ekkora sumákság hallatán. Addig, amíg az egyház azt üzeni szolgáinak, hogy „bűnözni ugyan nem szép dolog, de ha már megtörtént, akkor mindent megteszünk, hogy elsimítsuk a dolgot” addig az ilyen filmek óhatatlanul rombolni fogják az egyház tekintélyét, ami ugyan sajnálatos, de – magukra vessenek.

Ítélet: lélegzetelállító (szó szerint)

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Hozzászólások

Eddigi hozzászólások (3)