Olaj és vér

stsmork cikke a Művház rovatból, 2003. november 22. szombat, 21:53 | 2 hozzászólás

Sose értettem, hogy az oroszok miért hadakoznak annyira Csecsenföldért. Aztán elolvastam ezt a könyvet, amiből kiderült, hogy a Szibériából és a Kaszpi tenger felől érkező olajvezetékek Groznijban találkoznak, és innen mennek tovább Európa felé. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az orosz államháztartás szinte teljes egészében a kőolaj- és földgázeladásokból táplálkozik, akkor nagyjából ki lehet számítani a csecsen konfliktus kimenetelét. Mindez azonban csak egy szál egy sokkal nagyobb játszmában.

A Közép-Ázsiáért folytatott nagy játszma ("The Great Game") gőzerővel folyik: a Kaszpi tenger medencéjében fekvő olajmezők kiaknázásáért tapossa most egymás tyúkszemét Oroszország, Irán, Kína, és természetesen az Egyesült Államok. Nekem, aki e régió politikai helyzetét eddig csupán az "Üzbegisztán, Türkmenisztán, az isten se lát tisztán" maxima szintjén ismertem, felvilágosító irodalomként szolgált Lutz Kleveman könyve.

Röviden: arról van szó, hogy a Kaszpi tenger környékén rengeteg olaj van, talán még több, mint az Arab-öbölben. A kérdés csak az, hogy merre szállítsák a kitermelt olajat? Erről minden játékosnak más terve van, nyilván mindenki úgy szeretné a csővezetéket kanyarítani, hogy az neki jó legyen. Ha sikerülne a térség olaját a világpiacra vezetni, azzal meg lehetne törni az OPEC államok árkartelljét, olcsó lenne az olaj, és elérkezne a Kánaán. Hurrá!

Az első nagy játszmát egyébként Oroszország és Nagy-Britannia vívta egymással ugyanitt, még a tizenkilencedik század végén. (Igaz, akkor még csak "befolyási övezet" szerzéséről volt szó, lévén hogy a benzintemető SUV-k még nem voltak feltalálva.) A mostani hajsza sok mindenben emlékeztet a száz évvel ezelőtti küzdelemre, és a könyv mindenhol ki is hangsúlyozza a párhuzamokat - talán egy kicsit túl gyarkan is.

Az viszont tetszik, hogy a zseton nem csak úgy a távolból írta meg a frankót, hanem tényleg el is utazott az érintett országokba, így a könyv útleírásként is jó szolgálatot tehet, ha egyszer mégis rászánnám magam az odautazásra. (Máig bánom, hogy egyetemista koromban nem mentem el építőtáborba a Szovjetunióba - olyan tájakat járhattam volna be, ahová mostanában fehér ember legfeljebb T72-esen teheti be a lábát, lehetőleg légi biztosítással. És ahogy a könyvet olvasom, ez még jó sokáig így is marad.)

Egy kicsit elszomorító könyv. Kiderül belőle, hogy milyen kevés beleszólásuk van Közép-Ázsia hirtelen függetlenné vált népeinek saját sorsuk alakulásába, és hogy akik tízezer kilométere lévő légkondicionált irodákban az itt élők jövőjét alakítják, milyen hideg fejjel, számítóan és brutálisan döntenek. George Monbiot fején találta a szöget, mikor azt írta: blood is a renewable resource; oil is not.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Hozzászólások

Eddigi hozzászólások (2)