Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53885 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Julius Caesar

stsmork cikke a Művház rovatból, 2005. április 27. szerda, 15:23

Régebben szokásom volt úgy színházba menni, hogy szándékosan semmit nem olvasok el előre a darabról; ennek a gyakorlatnak azután vetettem véget, hogy figyelmetlenségemnek köszönhetően egyszer végigültem egy ismeretlen művet, amelyet dán nyelven adtak elő. Az esetből okulva a Julius Caesar előadására gondosan felkészülve érkeztem.

Shakespeare-t az ember nem azért olvas, mert kíváncsi, hogy mi lesz a vége (azt amúgy is lehet előre tudni: a szereplők először leszúrják egymást, aztán magukat, akik pedig véletlenül életben maradnak az utolsó felvonás végén, azokat Vili mester következő darabjában éri utol a végzet), hanem mert szeretné, ha legalább halvány fogalma lenne arról, hogy előadás közben mi folyik a színpadon. Hírhedten ódon nyelvezete miatt eddig egyáltalán nem mertem Shakespeare-t olvasni, így most kellemes meglepetésként ért, hogy a szöveg nagyjából érthető, bár az eleinte zavaró, hogy közhasznú szavakat (például a jealous vagy a humorous) mai jelentésüktől teljesen eltérően használ. Szerencsére ezek el vannak magyarázva a jegyzetekben.

Na igen, a jegyzetek. Ezek csaknem olyan terjedelműek, mint maga a mű, és jelentős részük az irodalomtörténészeknek szól (az olyanok, mint "Shakespeare két másik darabjában is használja ugyanezt a rímet"), vagy olyan kifejezéseket magyaráznak meg, amelyek jelentését a szövegkörnyezetből mi is ki tudjuk találni. A tök ismeretlen szavakat viszont nem magyarázzák meg, ezeket úgy látszik illik ismernünk, vagy meg kell keresnünk a szótárban. Emiatt aztán az első három oldal után feladtam azt a tervemet, hogy minden jegyzetet átböngészek, inkább csak a jelenetek végén futottam át az idevágó részt, hogy van-e benne valami érdekes. Mindig akadt egy-két apróság: megmagyaráznak egy szójátékot, vagy az érthetetlen utalásokról elmondják, hogy mire vonatkoznak, stb. Egyébként idő hiányában végül nem sikerült az egész darabon előre átrágnom magam, de ennek ellenére (egy jelenet kivételével, ahol Brutus és Cassius hadarva veszekednek) tűrhetően értettem a szöveget.

Az előadásról csak jót tudok mondani: hatásos a díszlet, grandiózusok a tömegjelenetek és jól játszanak a színészek. A szenátorokat simán konzervatív parlamenti képviselőnek nézné az ember ha az utcán találkozna velük, Caesar pedig ugyanilyen hiteles lenne keresztapaként is. Brutust ugyan lehúzta a Guardian kritikusa, de szerintem nincs igaza, nem ő játszik rosszul, hanem Marcus Antonius játszik olyan jól, hogy ahhoz képest Brutus alakítása gyengének látszik. Biztosan a hírnév is rátesz egy lapáttal, de amikor Ralph Fiennes megszólal a színpadon, az olyan, mint amikor a kenyai hosszútávfutó ellép a mezőny mellett, miután féltávnál megállt bekötni a cipőjét.

Ahogy Ferenc Jóska szokta volt mondani: minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve. Ugyan azt nem tudom, hogy a rendező mit akart elmondani nekünk nézőknek ezzel a darabbal, illetve hogy akart-e mondani egyáltalán valamit. Már úgy értem olyasmit, amit szóban, csak úgy sörözés mellett nem lehet elmondani. Ez peresze nem alapkövetelmény, de egy színházi darabot éppen ez tesz igazán emlékezetessé. Összegzésként így csak azt tudom mondani, amit a sógorom szokott, amikor a kaparós sorsjegyen a szürke festék alatt felbukkan a NEM NYERT felirat: jól szórakoztunk a pénzünkért!

Megosztások Facebookon


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork