Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53848 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Abcug klérus

Ervin cikke a Művház rovatból, 2005. június 13. hétfő, 15:56 | 4 hozzászólás

A legutóbbi két mozi, amelyet láttam, egy dologban volt közös: a sunyi övön alulitól a nyílt balegyenesig számos találatot vitt be a katolikus egyháznak. Pedig a filmek elvileg nem erről szólnak, és én sem ezért néztem meg őket.

Mennyei királyság

Ridley Scott már a címében is nyilvánvaló vallási utalást hordozó, történelmi tablófilmje a keresztes-hadjáratokat eleveníti fel. A szórakoztató látványt tekintve szerintem meglehetős sikerrel; a történelmi hűséget szakértelem híján nem tudom megítélni. Mindenesetre nézzük meg, hogy - szigorúan a bemutatott jelenetek alapján - hogyan ábrázolja a film a katolikus egyház képviselőit.


  • A papok hullarablók. A főhős öngyilkos feleségének nyakláncát (amelyen épp kereszt függ) az a pap lopja el, aki az egyházi törvényekre hivatkozva elrendeli a halott lefejezését is.

  • A papok hazudozók. Az olasz tengerpartra, majd Jeruzsálembe érkező kereszteseket mindenféle igaztalan állításokkal küldik a sokkal kevésbé vonzó valóságba.

  • A papok vérszomjasak és háborúéhesek. A kereszteseket nyíltan a pogányok gyilkolására buzdítják, mondván, hogy az nem bűn. A királyi tanácsban pedig a leghevesebben ők követelik a béke helyett a vérontást és háborút.

  • A papok gyávák. Mert amikor aztán megkapják a harcot, amit annyira szerettek volna, akkor ők maguk persze legszívesebben nem csatáznának, hanem megpróbálnak elslisszolni a hátsó kapun, nyíltan vállalt cinizmussal hátrahagyva az egyszerű embereket.

  • És persze a kötelező elem: a papok pedofilok. Ezt az egyet ugyan nem vállalja fel nyíltan a film, de hatásos jelenetben mutatja be az egyik főpap zavarát, amikor ifjú és hímnemű szolgájáról kérdezik. Nem kell nagy összeesküvés-elmélet hozzá, hogy a jelenlegi amerikai közhangulatban mit érthet bele ebbe a néző.

A film, amelyről annyian írtak már annyi mindent, amúgy nem az egyházról szól, és pozitív keresztény figurát is mutat: egy szerzetest, aki meglehetősen buddhista gondolatokkal söpri félre a vallás-egyház naiv felfogását. Annyi mindenesetre valószínű, hogy Ridley Scott és Mel Gibson nem egy asztaltársaságba tartoznak a hollywoodi lankákon.

Ja, és ha már itt vagyunk: tegye föl a kezét, aki látta a filmet és hajlandó volt akár egy pillanatig is elfogadni Orlando Bloomot falusi kovácsnak! A film készítői nyilván igyekeztek, és minden bizonnyal kemény konditerem-programra fogták a Rózsaszínpárduc-alakkal megáldott tünde íjászt, sőt egy jelenet erejéig még egy egészen picit meg is villantották ígéretesen izomszerű szövetkezdeményeit. De azért nehogy már.

Értékelés: nyilván nem ezért, de úgyis megnéztétek már.

Luther

Sokkal egyenesebb hozzáállással lát munkához a Luther című alkotás, amelyet műfajilag talán az oktatófilm kategóriába kellene sorolnunk. Számos lutheránus és más protestáns szervezet együtt gründolta ezt a projektet - sőt, nagyon adekvát módon még a kiváló Katharinen Bier is beszállt -, ezért igazságtalan lenne mondjuk egy kemény Luther-kritikát számon kérni rajtuk.

Annál nagyobb élvezettel mosnak be néhány méreteset a pápistáknak. Pozitív figurát köreikben egyet sem találunk, pedig időnként elég sokan láthatók a vásznon. Róma maga a megtestesült fertő; a csuhásokra külön bordélyházak szakosodnak, a búcsúcédulák árusítóinak kommunikációs stílusa pedig körülbelül annyira kifinomult, mint amilyenre a rendszerváltás előtti magyar kiskereskedelmi egységekből emlékszünk.

Nem jobb ennél a felsővezetés sem. A pápák vagy aranyszínű lovagi páncélban vágtatnak keresztül az utcákon, vagy negyedóráig öltöztettetik elpuhult úri testüket, vagy tizedmagukkal támadnak egyetlen vadkanra. A bíborosok egymást fúrják, vagy a saját vagyonukat igyekeznek halmozni.

A teuton következetességgel egymásra épített jelenetek nem törekszenek fondorlatos cselekményszövésre, hanem az üzenet egyértelműségével kívánnak hatni: "ők rosszak, mi jók vagyunk". A dolog működik, mert előbb-utóbb a legjóindulatúbb néző is ökölbe szorítja kezét, és a karfát csapkodva, ellentmondást nem tűrő hangon követeli a teljes klérus kollektív seggbe rúgását.

Oktatófilm ide vagy oda, a dolog határozottan nézhető. A becsületes németek nem festenek barokkos glóriát Luther feje köré, bár érezhető és érthető rokonszenvvel ábrázolják a nagy német teológust, akit meglepő módon egy angol színésszel játszattak el. Az általam kedvelt Joseph Fiennest láttam már Shakespeare-ként, akinek a vallásosságát illetően erős kételyeim vannak; volt aztán zsidó fiatalember Sztálingrádban; épp ideje volt tehát, hogy egy lutheránust is alakítson. (Zárójelben: ránézésre gondolnátok, hogy Fiennes a testvére testvére?)

A filmbe nem került be a talán legismertebb Luther-legenda az ördögről és a tintatartóról. Vitákat azért folytatnak ők ketten, sőt már a film elején felvillan az a pajkos gondolat, hogy talán csak egy kiadós égszakadásnak köszönhetjük a történelem egyik legnagyobb hatású egyéni fellépését. Őszintén elismerik azt is, hogy az eredeti lutheri gondolatok eltorzulása véres parasztfelkelésekhez vezetett. Igaz, a lázongások bemutatása során többnyire csak jelentős anyagi kár okozásának lehetünk szemtanúi, ellenben a brutális ellencsapást már nagy számokkal és legyilkolt gyermekek képeivel érzékeltetik.

Összességében még a partvonal mellől is nehéz nem egyetérteni a német oldallal - már amennyiben akkoriban beszélhetünk egységes németségről -, úgyhogy a nemzeti hagyomány és legenda ápolási kísérletét sikeresnek kell tekintenünk. Ráadásul a filmben kisebb karakterszerepet alakító Peter Ustinov akkorát játszik, amekkorát még egy Sirtől is ritkán lát az ember.

Értékelés: a vallástörténetben kevéssé jártas nézőknek mindenképpen merem ajánlani, nálam elfelejtett alapismereteket is pótolt.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (4)

1

NagyGa1, 2005. június 14. kedd, 06:59 (#)

A Mennyei Királyságban az is szembetűnő, hogy a folyamatosan ugyan azzal érvelnek a vallásos elemek, ráadásul minden oldalon (keresztesek és arabok is): "Ez Isten akarata...".
Pl: "Sajnálom az embereket (itthagyni), de ez Isten akarata..."

2

CsasZ, 2005. június 14. kedd, 10:32 (#)

"Róma maga a megtestesült fertő..." - Hát kb. az is volt. Most olvasom pl. Duron-tól az Elátkozott királyok-at. A szerzői kommentekből kiderül, hogy a csávó elkötelezett katolikus (a búcsúcédulákat védi, tiszta vicc), ezzel együtt valami elképesztő, amit leír a korabeli egyházról (igaz ez még az Avignon-i időszak). És nem kamuzik, brutális történelmi alaposság van mögötte, több tonna függelék, magyarázat + névjegyzék rövid életrajzokkal.
A reformáció nyilván nem volt véletlen, kellett, hogy velejéig rohadt legyen az egész.

3

ses, 2005. június 14. kedd, 11:24 (#)

NagyGa1, de jó, hogy felhoztad ezt - a moziban még én is akartam, de aztán elfelejtettem. Igen szembetűnő, hogy ugyanaz a rövid mondat mindkét félnél válasz és indok mindenre. és még csak nem is azt mondják, hogy "42"... :)

4

Nagyga1, 2005. június 14. kedd, 13:21 (#)

:)
Volt egy kisebb nézeteltérésem előzőleg az egyik emberrel aki kritikát írt a filmről (nem kritikus :)), annyira lehúzta hogy majdnem nem mentem el megnézni.
Azóta a kritikát is kritikusan kezelem... :)


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork