Rómáról, ínyenceknek

stsmork cikke a Művház rovatból, 2005. augusztus 22. hétfő, 22:28 | 10 hozzászólás

Ahogy most visszaemlékszem középiskolás történelemóráinkra, a Római Birodalom története csak egy villanás volt. Jóformán még ki sem tört a pun háború, a következő hétre már cakk-pakk össze is omlott az egész birodalom, mi pedig folytattuk az osztálytársadalmakban feszülő antagonisztikus ellentétek tanulmányozását. (Ahol, mint tudjuk, éleződik a tőke-munka ellentét...)

Így most, felnőtt fejjel vagyok kénytelen behozni a klasszikus műveltség terén mutatkozó lemaradásomat, s eközben bukkantam rá három, témába vágó gyöngyszemre.

Az első a The Roman Record című fiktív bulvárlap, amely a brit tabloid újságok stílusában tárgyalja a Római Birodalom történetét. Poénos szalagcímek vannak benne, de ezeket igazán csak akkor lehet érteni, ha az olvasó ismeri a bulvárlapok fogalmazási stílusát és hozzá nagy vonalakban Róma történetét is. (Nekem a címlapon olvasható apróhirdetés a kedvencem: "Chariot insurance - best rates ever")

Sokkal komolyabb olvasmány a Rubicon: The Triumph and Tragedy of the Roman Republic, ezt a narrative history kategóriába sorolta valamelyik kritikusa, szerintem leginkább is krimi, méghozzá olyan, aminek előre tudjuk a végét, mégis izgalommal olvassuk végig. Vajon mitől van ez? A szerző annyira tisztán, egyszerűen és világosan fogalmaz, hogy a könyv elolvasása után még vagy két hétig emlékeztem a történet főbb szereplőire – ki, mikor, kivel, hányszor és ki ellen szövetkezett –; pedig eléggé szövevényes a történet.

A harmadik könyv (A római konyha) igazi ínyencség: történelemkönyvbe oltott szakácskönyv, antropológiai lexikonnal keresztezett napló, olasz nyelvkönyv és római útikalauz egyben, amely nem csak nyomtatásban, de a Magyar Elektronikus Könyvtár jóvoltából online is olvasható. Őszintén irigyelem Lénárd Sándort, nem csak azért mert nyilván többször is végigette a könyv összes receptjét, vagy mert lefordította latinra a Micimackót, hanem mert szeretnék feleannyi dologhoz legalább fele olyan jól érteni, mint ő.

Mellesleg, a könyvet németül írta (gondolom épp ez esett neki kézre), így csak fordításban olvashatjuk. Ezt egyébként egész addig nem lehet észrevenni, amíg a fordító lábjegyzetben be nem szól valamit; például udvariasan kijavítja a szerző valamilyen apró tévedését. Látni kell, hogy nem akármilyen szerzővel van dolgunk, ha téved is, fordító legyen a talpán aki észreveszi. A Pasta és Lencse (csicseriborsó - bab) receptnél a könyv ezt írja:

Köztudomású, hogy a hüvelyeseket célszerű már a felhasználásuk előtti estén beáztatni. A csicseriborsóval Rómában megcselekszi ezt a pizzicagnolo, vagyis csemegekereskedő (aki persze egyetlen olasz szótárban sem lelhető meg a fenti néven).

Alatta lábjegyzetben: "A szerző nem tudhatta: Herczeg Gyula Olasz-Magyar-szótárában szerepel a szó." Az ilyen fordítói megjegyzéseknél szoktam én előrelapozni a könyben és megnézni, hogy ki ilyen aprólékos? Ilyenkor általában Tandori Dezső neve áll a belső oldalon; és most is: Hungarian translation (c) Tandori Dezső and Tandori Ágnes, 1986 (Róla egyébként Combfixszel már értekeztünk egy korábbi post beleszólásai közt.)

Befejezésül itt most a töltött paradicsom leírása következne, de így, hogy a könyv megvan a hálózaton, lusta leszek és inkább belinkelem. Persze elsőre nem úgy sikerült, ahogyan azt elképzeltem, a rizs ugyanis nem puhult meg teljesen (ilyen esetekben azzal szoktam vígasztalni a családaomat, hogy "erősíti a rágóizmokat"), de második alkalommal résen voltam és előfőzött rizst használtam, úgy teljesen korrekt lett.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Hozzászólások

Eddigi hozzászólások (10)