Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53842 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


És Mihály harcolt

stsmork cikke a Művház rovatból, 2005. szeptember 3. szombat, 07:00 | 29 hozzászólás

Nagyapám ruhásszekrényének aljában lapult elfelejtve néhány újságpapírba csomagolt könyv; megsárgult papírjuk alapján a negyvenes évek közepéről származtak, és olyan hangzatos címekkel bírtak, mint „A lázadó szív”, „A hadtest hű marad” illetve „És Mihály harcolt”. Utóbbi kettőt egy bizonyos Vitéz Somogyváry Gyula írta, és én gyerekfejjel ezt a vitézi jelzőt még a könyvcímeknél is röhejesebbnek találtam.

Nemrég újra a kezembe került az „És Mihály harcolt” és végig is olvastam; utána sokáig gondolkoztam, hogy postoljak-e róla egyáltalán, most mégis írok és előre el is mondom, hogy miért: oda akarok kilyukadni, hogy időnként olyan könyveket is érdemes elolvasnunk, amelyek egyáltalán nem tetszenek.

A regény az első világháború utolsó évében indul és a Tanácsköztársaság (hogy a fenébe hívják ezt most? ez is olyan illetlen szó lett, mint a „felszabadulás”?) bukásáig tart. Elég sok benne a csöpögős-romantikus rész, nehezen viselem el ezt a stílust, úgyhogy időnként lapoznom kellett, de amikor túljutottam egy-egy ilyen akadályon, a szöveg egészen élvezhetőre váltott. (Ha valakinek van tehetsége az íráshoz, márpedig Somogyvárynak volt, azt ha akarja sem tudja elrejteni, írhat bármiről és bárhogyan.)

Meglepődve tudtam meg a regényből, hogy az első világháborúban a Monarchia hadseregében szolgáltak a világ legjobb katonái – ezt eddig csak Pepín bácsi hajtogatta Hrabal regényeiben –, sőt tulajdonképpen mi nyertük meg a háborút, és a béketárgyaláson csak hiányos nyelvtudásunk okozta félreértés miatt kerültünk a "vesztes fél" feliratú asztalhoz, de az nem számít, az erkölcsi győzelem a miénk. Ha a világ Isten kalapja, Magyarország a bokréta rajta, sejhaj!

Kíváncsi lennék, hogy mit szólt volna mindehhez a dédapám, aki érdemrendek helyett csak egy jól fejlett Post-traumatic Stress Disorder-t hozott haza az Isonzó völgyéből. (Amit a környezete, merőben tévesen, alkoholizmusnak diagnosztizált.)

Végső soron a könyv mégiscsak egy szemtanú beszámolója, személyes élményeken alapszik, és ezt érezni is lehet ratja. A front összeomolását olyan megdöbbentően írja le, hogy az ember olvasás közben szinte látja maga előtt a fejvesztve menekülő katonákat. Ugyanilyen a háború utáni Budapest leírása. Mondanom se kell, hogy teljesen más képet fest arról az időszakról, amiről mi még a százharminchárom dicsőséges nap néven tanultunk az iskolában, és ami sokkal inkább volt közveszélyes őrültek és fakezű dilettánsok esztelen ámokfutása, még úgy is, ha a biztonság kedvéért elosztjuk kettővel azt, amit a szerző leír. Különösen az a jelenet tetszik, amikor Budapesten ellenforradalmat szerveznek a ludovikások; naszádokat küldenek fel a Dunán, hogy azokról lőjék Budapestet, de amikor a legénység a Gellért hegy lábához érve észre veszi, hogy a felkelőknek a tervekkel ellentétben mégsem sikerült elfoglalni a citadellát, következésképp az egész akció kudarcra van ítélve, akkor az egyik hajó legénysége gyorsan átáll a vörösök mellé és a két Monitor elkezdi lőni egymást. Sokat elmond ez a jelenet a magyarság politikai tehetségéről, Szekfű Gyulától kölcsönözve a kifejezést.

Nem illő dolog gúnyolódnom a szerzőn, az életrajzából látszik, hogy becsületes, jó szándékú, őszinte ember volt, akit jócskán megtaposott a történelem; az a világ pedig, amelyet könyvében bemutat, valakik számára egykor a valóságot jelentette.

Ez a könyv fő értéke, ezért érdemes elolvasni. Korrajz egy olyan világról, amelyben a magyar felsőbbrendű faj, a csehek, szlovákok, románok, stb. csak kollektívan, és legfeljebb gúnyneveiken említtetnek ("cselák", "tót", "oláh", stb.); ahol mi vagyunk a hősök és az egész világ összeesküszik ellenünk; ahol a szolgalelkűség erény, az egyszerű emberek csak mellékszereplők (a tiszti szolgának még a keresztnevét sem tudjuk meg, „a legényem”-nek hívja a szerző, mintha azt mondaná „a kutyám”); ahol a férfiak halálosan szerelmesek kedvesükbe, de nem tartják többre őket holmi becézni való báránykánál. Olyan világ ez, amelyre nincs okunk nosztalgiával gondolni.

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (29)

1

Ali, 2005. szeptember 3. szombat, 08:48 (#)

Jó, hogy a környezetemben exponenciálisan nő a MIÉP szimpatizánsainak köre, de már te is ilyen témákba vágsz bele?! :) :( Nyah, érdekes idők elé nézünk, Csonka Pici Magyarország nem ország (hanem világhatakom, igaz annak jóindulattal közepes). :)

Tessék a Svejket újraolvasni! (Tudom, Švejk, csak nem biztos, hogy az mindenütt jól látszik...)

2

BaBe - hú de hosszú lettem..., 2005. szeptember 3. szombat, 13:10 (#)

Hasonlóképp érzek, mint stsmork. Kölyökkoromban rengeteg olyan regényt olvastam, amely egy másik, régebbi világot ábrázol. Voltak közöttük Tanácsköztársaságosak, a közvetlenül a felszabadulás utániak, vagy még az ántivilágban játszódóak. Közülük azok, amelyek valóban személyes tapasztalaton alapultak, meglepően élethű képet tudnak festeni az adott korról. Ha az ember beleképzeli magát ebbe a világba, könnyen el tudja dönteni, visszaszavazná-e azt a kort, avagy sem. Felnőtt fejjel ma már úgy vagyok vele, hogy meghagynám a régieknek, ami az övék... :)

Ha emlékeztek rá /már a régebbi ívásúak/ annak idején rengeteg pöttyös és csíkos lányregényt adtak ki. /Ennek van most egy retro-vonulata, néhány kiadó kapcsolt, és meglovagolják a nosztalgiahullámot./ A pöttyösek a kisebbeknek, a csíkosak a nagyobbaknak szóltak - ám mindkettőben azonos, hogy jó néhány olyan volt, ami azon túl, hogy bemutatta a mindennapi életet, egyfajta propagandaanyagként is felfogható. Íróik annyira egyetértettek a világ akkori alakulásával, hogy szinte pátosszal írtak bizonyos dolgokról - és szinte mindegy, melyik korszakról van szó. Erkölcsi tanulsága mindnek volt, az alapvetésekkel akár egyet is lehet érteni - mégis, pl. a szocializmust nem szeretném újra építeni. A másik verzió, a fiktív regények is hozhatják ezt a propaganda-jelleget, rögtön a Karl May könyvek jutnak eszembe. Iszonyatosan sokszor olvastam végig a Winnetou-sorozatot, de gyerekként nem tűnt fel, hogy mennyire fajtaista... felnőttként egyszerűen nem tudok pár oldalnál többet olvasni belőle. Mégis, ott a helyük a polcaimon.

Vannak aztán olyan könyvek, amit pl. stsmork is említ, nagyszülői hagyaték, amit az ember már csak azért sem dob ki, /mert könyv :)/, mert azoké volt, akiket szeretett. Nagyapám pár éve hagyott itt bennünket, így természetesen jó pár könyvre lecsaptam. A számukra modernek közt volt azonban olyan is, ami még gyerekkorukból maradt meg. Ilyen az a könyv is, amit furcsa módon Nagyanyám kapott 12 évesen, 1933-ban barátnőjétől, Balogh Jucikától – mindez a könyv belső borítójára van örök mementóul töltőtollal felvésve. Ez nem leányregény, nem háziasszonyképző. A címe: "A mi hadseregünk – Az Osztrák-Magyar Monarchia népei fegyverben és zászlók alatt. Szécsi Mór, Bankalari Gusztáv, Rieger Ferencz közreműködése mellett szerkesztette Danczer Alfons. Tizenegy szinnyomatu képpel és 139 szövegbeli ábrával Myrbach Felician báró eredeti rajzai után. Budapest, Franklin-társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda, 1889." Gondolom az 1933-as jólét volt az, ami miatt ez lehetett egy 12 éves leánygyerek ajándéka, nem pedig a valódi érdeklődési köre. Nekem mindenesetre nagyon tetszik, olvasmányos és érdekes – valódi katonai konyhanyelv, még én is megértem.

"Eddigelé csak a katona személyes szükségleteinek kielégítésére szolgáló fölszerelésről szólottunk; ez csak a természetes élet fentartására, mint minden harcz első föltételére vonatkozott. Ideje hogy megismerjük a fölszerelés azon részét is, mely a harcz végbevitelére, könnyítésére stb. elősegítésére van rendelve.
Midőn Osman pasa Plevnában úgyszólván máról holnapra várat ásott magának és abban hónapokon át tetemes túlerővel szemben sikeresen védekezett, csodálatba ejtette a világot és ez egyetlen példával miden tudós theoriánál világosabban bebizonyította a tereperődítések kiváló értékét. Nagy megnyugvásunkra szolgálhat, hogy a mit Osman pasa tett, azt – a mi gyalogságunk is megteheti. Az első sorbeli minden ember egy-egy kis ásót «Linnemann féle ásót» visz; Linnemann dán kapitány ez egyszerű, de eszes feltalálásával nevének nagy hírt szerzett; kicsiny a szerszám, de jól kezelhető és valóságos csodákat lehet vele mívelni. Vele ássák a «lövészárkokat»; vele ássák a tábori főzőhelyeket, szelelő csatornákat és végzik a főzéshez kellő apróbb segédmunkálatokat; vele tisztítják meg a védelmi állások előterét az akadályozó bokrok stb. növényzettől; és – a mi szintén nem megvetendő – az ő szelid hajlású fémlapján a tábortüzek pattogó lángjai fölött, pompás rostélyost, rántottát stb. ínycsiklandozó ételeket lehet sütni."

Totál hangulatos – és nemcsak ennél a lájtos résznél. Ír a tiszti leánynevelő intézetekről, a Ludovika Akadémiáról, de felsorolja az összes ranggal kapcsolatos tennivalókat, elvárásokat, a különböző katonai helyszíneken való tennivalókat, minden katonatípus teljes menetfelszerelését, a "harczban" való viselkedést, ír a vonattal való csapatközlekedésről... mindezt majd 600 oldalon, és nem szűnik meg olvasmányosnak lenni. Szóval, stsmork, köszi, hogy eszembe juttattad ezt a könyvet, pár napra biztosan jó kikapcsolódást fog okozni, /"-)/, de persze én sem fogom visszasírni azt a világot.

3

nyelv-ész, 2005. szeptember 3. szombat, 15:07 (#)

Ali,

gondolod, hogy a cikkben említett mű hatására valaki MIÉP-szimpatizáns lesz?

A Svejk alapmű, ez tény, de a csehek a Habsburg-Monarchiát és az első világháborút másképp élték meg, mint a magyarok.
A dualizmus korában a magyar társadalom kvázi egyenrangú birodalomalkotó tényezőnek tekintette magát az osztrákkal (ugye Ferenc Jóska is osztrák császár ÉS magyar király), míg ugyanekkor a csehek a Monarchiát elnyomónak tartották, a világháború ügyét pedig annyira érezték a sajájuknak, mint rabbi a Koránt.

Ez az alaphang határozza meg a Svejk-et, de persze nem csak ettől jó.

4

sic, 2006. szeptember 23. szombat, 13:27 (#)

#2 BaBe - hú de hosszú lettem... de érdekes.
"de gyerekként nem tűnt fel, hogy mennyire fajtaista..."
Furcsa. Nekem mindegy hogy a német romantizmusbol szàrmazik e, de eléggé meglepett Karl May pro-indiàn hozzààllàsa, foképp az o idejében.
Amugy ugyan ilyen érzésem van Rejtovel. Nagyon szerettem, sot szeretem, de olvasni idegeskedés nélkul màr nem tudom, a legemberségesebb arab vagy "benszulott" személyàbràzolàsok azokra az esetekre korlàtozodnak ahol kiderul hogy voltaképpen egy europai fiatal no àlcàzza magàt.
Igy mulnak a korok rajzai, kivàncsi vagyok unokàim hogy néznek majd arra amit jelenleg olvasok.

Talàltam kamaszkoromban a padlàson egy (talàn vérengzo ateista nagyapàm elol) eldugott "catéchisme" (katolikus oktatàs gyermekeknek) konyvet. Ugyanis nagyanyàm mélyen hivo katolikus volt, egyik testvére apàca, stb. Ez a konyvecske simàn felvenné a versenyt egy 60-as évek beli magyar iskolai torténelemkonnyvvel.
Erdekessége nem csak a korrajzi minosége miatt volt szàmomra, hanem sikerult tobb generàciot egy kicsit jobban megértenem a csalàdomban.

5

Author Profile Page stsmork, 2006. szeptember 23. szombat, 15:03 (#)

Nekem a következő alapmű figyel a polcomon (nagyapai örökség): Magyar Cserkészvezetők Könyve. Budapest, 1925. Meglepő, megdöbbentő és mulatságos részleteket egyaránt találni benne; az hiszem, hogy az ilyen könyvekből lehet igazán megérteni, hogy milyennek szerették volna látni magukat a korabeli felnőttek, hiszen a gyerekeket is ennek megfelelően próbálták formálni.

Mégegy alapmű van, amit csak hallomásból ismerek egy bizonyos Kalocsa Róza által írott kézikönyv, amelyre Szabó Magda csak mit "a Kalocsa Róza" hivatkozik a Régimódi történetben. A jelek szerint ebből nevelték fel a középosztály gyerekeit a boldog békeidőkben.

6

katmandu, 2006. szeptember 23. szombat, 15:48 (#)

Nekem a Mazsola van a polcomon, a 60-as évekből, és nagyon szeretem :)

Elnézést, de szerintem átlagolvasóként botorság mai aspektussal olvasni régi korok könyveit, és olvasás közben azon füstölögni, hogy az adott mű napjainkban mennuire unpíszínek vagy akárminek minősülne. Adott korban, adott társadalmi berendezkedésekben írták őket, az adott kor elfogadott normái szerint.

Ha Rejtőt vagy bárkit előveszek, akkor egy másik (letűnt) univerzumban helyezkedem át, és élvezem. Aki azért nézi más szemmel _ma_ az akkori szórakoztató és széles körben kedvelt műveket, mert _ma_ egy hasonló felállás morálisan megkérdőjelezhető lenne, az, na legyünk píszík, tökre olyannak látszik, mint aki hasonlít arra, akire rá lehet mondani, hogy szinte álszent-szerű és szemellenzős-féle :)

Pontosabban félő, hogy egysíkúan gondolkodik, miközben azt hiszi, überpíszín übermodern. Holott nem, csak alárendeli a saját szabad gondolkodását (ami az ember legnagyobb vívmánya kéne hogy legyen) a saját kora aktuális és mulandó konvencióinak.

Habos és orbitális tévedés ugyanis azt hinni, hogy itt a pózna vége, manapság gondolkodunk helyesen és bölcsen, és jogunk van márványba vésni értékítéleteket korábbi korok és kultúrák felett. Ugyan honnan képzeli korunkban bárki, hogy a kora 21. századi euro-amerikai közgondolkodás változatlan marad és konzerválódik a következő X évtizedre? (ha mégis, akkor már pusztán ezért követ dob majd kultúránk mohlepte ablakaiba valami futurisztikus punk :) ). Nem. Ugyanúgy a homok alól fogják ezt is kiásni és ugyanúgy fognak majd elszörnyedni korunk egyes felfogásain a jövő emberei, mint ahogy tesszük most mi.

A más kultúrák iránti nyitottság és tolerancia nem csak térben, hanem időben is érvényes, gondolkodom itten én. Ennek iránya jórészt hátrafelé mutat, pár évtizedre vagy épp évezredre, de nyugodtan tessék elképzelni, hová eszkalálódhat a mai világnézet a jövőben, és vajon azzal toleránsak tudnánk-e lenni. Már feltéve, hogy igaz a kultúrák és filozófiák időbeni egymásra épülésének elve. Tényleg mindig "tanul" az emberiség a múlt hibáiból?

(Nem tudom a választ, csak kérdezek bele a Kispadba, és sietek aláhúzni, hogy a fentiek csak a saját kósza, erősen szubjektív, változtatható és ismeretlen altalajra épített véleményemet tükrözik oldalszélben, félprofilból. :) )

7

sic, 2006. szeptember 23. szombat, 20:26 (#)

#5 - stsmork, magyar àgrol nincs ilyesmi orokségem, de antikvàriumokban talàltam néhàny kincset, még korabeli feledett lànyregényeket is, amibol néhànynak sajnos nincs tehetségcsillanàsu mentsége, de élvezet elképzelni vajon mi dobogtatta meg nagyanyàm (vagy generàciojànak) szivét.
A Kalocsa Roza féle kézikonyvrol még csak nem is hallottam, valoszinutlen hogy meg tudom egyàltalàn talàlni, de kosz az ajànlàst, egy fontos Szabo Magda kimaradt.
A legtobb ilyen korabeli "savoir vivre" =etikett? kézikonyv nagyon felemelo, gyengéim kozé tartoznak, foképp, hogy a 'hogyan éljunk' részben benne van a magànélet is. Nagyon eltéroek, némelyik konkrét példàkat sorol arra, hogyan tiszteljuk egymàs heppjét, férfiak hagyjàk vallàsos feleséguket templomba jàrni, hiszen az nem zavarja a csalàdi békét, nok meg ne probàljàk megtériteni férjuket, mert az zavarja a csalàdi békét, stb. Utàna jott az a trend hogy csak ne hatàrozza meg a magànéletet ilyesmi, és erre az urre jott a no-férfi mars-vénusz csomag, de lehet hogy kihagytam valamit.

#6 - Katmandou, jee, ezt mind nekem mondod? Az egyetlen kovetkeztetés amit le tudok vonni, hogy ugy làtszik nem csak a politizàlàst kell Magyarorszàgon kerulni hanem a PC vel kapcsolatba hozhato dolgokat is. :(

8

katmandu, 2006. szeptember 24. vasárnap, 01:40 (#)

#7/sic:
nem teljesen így van, és csak egy problémára szerettem volna rávilágítani a magam szegényes eszközeivel, de ha tudom, hogy elszomorít, nem tettem volna. Nyugodtan lehet (és valsz kell is) PC-ről beszélni, mint ahogy már szóba is került, hogy a PC-nek mennyire más vetületei lehetnek. Más a PC ma és más volt régen, más az USA-ban és más Európában. Már miért kéne kerülni? Ha nem mondjuk el, mit gondolunk, az sehova sem vezet, konszenzushoz a legkevésbé. Végletek közt cinkos aki néha :)

A politika más dolog, részemről undorodom attól, amit ma itt politikának neveznek, ez trágya és nem politika, (a saját felfogásom meg annyira különc, hogy még elmagyarázni is fárasztó, nemhogy megérteni :) ) ezért ha egy olyan webhelyre lelek, ami mentes a politikától, az nekem öröm, bódottá :)

Tessék azonnal nem szomorkodni :)

9

sic - hàt én is nagyon hosszu lettem, 2006. szeptember 24. vasárnap, 16:16 (#)

Katmandou, a problémàkra ràvilàgitani nem hiszem hogy szomorkodtato dolog volna, mindenesetre ideteszek egy tartalékot szàmodra: :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) ezt màr rég megelolegeztem neked ugy is.

A PC elkerulés inkàbb valami vehemencia és talàn némi indulatossàg miatt merult fel bennem, nem eloszor làtom, de ha màr te is felporogsz tole, szerintem ilyen esetekben jobb a témàt pihentetni. Vehemencia szàmomra a kovetkezo: Rengeteg idobe telik mig pontos véleményt formàlok valaki egy siku vagy 4, 5, 6D s gondolkodàsàrol. Még a szoke tyuk beszolàsoknàl is csak az jut eszembe hogy az illetonek rhetorikàbol ennyi jutott, de attol még mondhat érdekeset.

Euh, megprobàlom sorban (feltételezem a Rejto utalàs érintett érzékenyen):
Nem gondolom hogy valami extrém PC itéletet mondtam volna, Rejtot nem utàltam meg, nem hajigàltam el a gyujteményem, tovàbbra is szeretem, de valoban, mikor a fent emlitett leiràsokba botlok, zavar. Az a konszideràcio hogy a koràban elfogadhato volt nyilvàn felmerul, de szàmomra nem elsodleges. Egyrészt, mert màr akkor is volt lehetosége egy humanista gondolkodonak màs hozzààllàsra, màsrészt pedig magam sem tudom pontosan hogy ezt mennyire vàrom el. Amennyiben nem rogzodok le a lenyugozo stylus, torténet stb szinten hanem ugy gondolom hogy Rejto ennél tobb, akkor igen, valamelyest elvàrom. Ezek szàmomra nem feltétlenul PC kategoriàju dolgok, kaptam gyerekkoromban néhàny Tintin albumot, sosem szerettem, kulonosebben nem gondoltam bele miért. Egy baràti vacsorànàl szoba esett, és derengo emlékekkel csak korul irni tudtam mi bajom van vele, nem ismertem eléggé hogy pontosan megmondjam, egy baràtom tette rà a szot: "Mert ugy gondolod hogy van benne valami eros extrém jobb" és késobb megajàndékozott Assouline biojàval rola. Félreértés ne essék, nem hasonlitok :) azt magyaràzgatom hogy ez szàmomra teljesen szubjektiv szféra, néha meg sem fogalmazodik, és amit gondolok induktiv és nem deduktiv, végul egyezik vagy nem azzal ami PC, ez nem fog aggasztani.

A visszahelyezkedés egy korba nàlam nem igy mukodik. A narràtort ritkàn tévesztem ossze az iroval, és ez utobbi realitàsa nem befolyàsolja azt amit a konyvérol (versérol) gondolok. Amit ir élo és aktuàlis, direkt hozzàm beszél, nekem irta.

Nem érzem magam a pozna végén, utaltam is erre valami unokai tekintettel, még azt sem tudom hogy pozna, godor vagy egyàltalàn tereptàrgy e dolog. Viszont gyakran mondogatom "on est peu de chose", ezeregy dolog definiàlja gondolkodàsomat*, de elmult belolem az a nagyképuség ami elhitette velem hogy ebbol én sok vagyok, és kis személyem csak ugy szabadon gondolkodik. Mondjuk képes vagyok felismerni és ezuttal kicsit tullépni néhàny korlàton, vagy csak kezelni néhàny befolyàsolo faktort.

Bon, talàn én nem fejeztem ki magam elég pontosan, tudom hogy itt a mondattan Mohàcsàt viszem néha véghez, (amikor ilyen hosszu vagyok ez feltuno) de remélem vilàgosabb. Nem fontos el piszizni a dolgokat, tolem meg ne kérdezd hogy mit tanulunk, én még magambol se tudok, metronom pontossàggal elo tudom adni ugyanazt a hibàt valami màs variàcioval, kozben ul a teljesen e szàzadi, 2006-os énke a vàllamon és ordit a fulembe, és mégis. Hàt konkluzio ez?!

*valamelyest nyilvàn az aktuàlis PC is :)

10

sic, 2006. szeptember 24. vasárnap, 16:19 (#)

Elnézést a szerkesztoktol és azoktol akit zavar az elobbi off.

11

Beren, 2006. október 30. hétfő, 11:28 (#)

Kedves stsmork!

Azt hiszem, nekem is komoly nehézséget okozna megérteni egy regénytrilógia 3. részét az első két rész nélkül. Márpedig esetedben ez történhetett.
Ha elolvasod az első két részt (Virágzik a mandula, Ne sárgulj, Fűzfa!), talán jobban megérted, hogy mi a bánatról is szól a könyv.
Ami a félelmetes ebben a trilógiában - különösen a 2.-3. részben -, az az, hogy egyáltalán nem egy letűnt világot ábrázol, hanem nagyrészt ma is aktuális az, amiről szó van benne. Az embernek feláll a szőr a hátán, hogy az elmúlt 80-90 évben szinte nem változott semmi, már ami a dolog politikai részét illeti. A 2. részben már komolyan foglalkozik Budapestnek az országban betöltött szerepével, a "Hinterland-mentalitással". Eléggé érthető lesz általa, hogy mi vezethetett az ország feldarabolásához, Trianonhoz. Budapest már akkor is kvázi „idegen test” volt az országban a budapesti emberek furcsa gondolkodásmódjával, a Hinterland „homokos” „nem akarok katonát látni” mentalitásával, ami jól megalapozta a protoeszdéeszes Károlyi uralmát és a „dicsőséges” vörös diktatúrákat. ((Persze a „már akkor is” inkább fordítva értendő, hiszen a probléma gyökerei még korábban keresendők, talán abban, hogy Budapest nem magyar városként született, hiszen pl. Például Pest lakosságának a nagy része német volt, ill. az ott élő magyarok is sokáig németül beszéltek, magyarnak lenni egyáltalán nem volt divat.))
Az eltelt 80-90 év eseményei pedig nemigen gyengítették ezt a beteg hozzáállást, így ha ma bekapcsolod a tévét, könnyen lehet, hogy az országot eláruló Károlyi késői utódaival találkozol, míg a jelenlegi események kezdenek kísértetiesen hasonlítani az És Mihály harcolt-ban leírtakra…
Néhány megjegyzés még:

Természetesen akármelyik ország hadseregének a katonája szemében a világ legjobb hadserege az, ahol szolgál. Egy háborúban eleve vereségre van ítélve az, aki ebben nem hisz.

Amit az iskolában tanulsz („dicsőséges 133 nap”), azt nem kell készpénznek venni, mert nem biztos, hogy nem minden érdek nélkül tanítják azt, amit. Ezért is érdemes elolvasni az ilyen könyveket, mert legalább azt megtudhatod belőlük, hogy az adott eseményeket átélő emberek mit gondoltak.

„Ahol a szolgalelkűség erény” – Nos, nem tudom, mit értesz ez esetben szolgalelkűség alatt. Ha a katonai alá-fölérendeltségi viszonyra gondolsz, az azért talán mégse tekinthető szolgalelkűségnek. Az egy olyan viselkedési norma, ami nélkül a hadsereg működésképtelen lenne. Egyébként a „legényt” Ferkónak hívják, többször is említi a nevét. Maga a könyv pedig éppenhogy a kollektív szolgalelkűség elleni küzdelemről szól, de sebaj.

A „tót” és az „oláh” pedig nem gúnynév, hanem népnév. Népek megnevezése magyarul. Az, hogy „német”, az se gúnynév! A „szlovák” és a „román” pedig olyan népnevek, amelyek a nemzetiségek függetlenedéseével, nemzeti öntudatra ébredésével kerültek bele a köztudatba. Később pedig „politikailag korrekt” elnevezés lett belőlük. Somogyváry idejében pedig még a tót és az oláh volt az általános.

A nőkhöz fűződő viszony inkább a „Ne sárgulj, Fűzfa!” témája, és ott bizony nem annyira báránykákról van szó. Persze – számomra legalábbis – világos, hogy ezen a téren, a szokások és az erkölcs területén nagyonis sok változott a XX. században. Jókainál pl. még „kutyább” a helyzet.

A csöpögős stílus engem is zavart eleinte, különösen a Virágzik a mandula-ban. De aztán megéri az embernek túltenni magát rajta. Ha Jókai csöpögős stílusa nem zavar, akkor Somogyvárynak is el lehet nézni.

12

Author Profile Page stsmork, 2006. október 31. kedd, 08:18 (#)

Kedves Beren!

Az a különös helyzet állt elő, hogy bár homlokegyenest ellenkező dolgot állítok, ugyanakkor egyet is értek veled. Szerintem is megdöbbentő, hogy a politikai kultúránk az elmúlt száz évben milyen keveset változott, például az a szokásunk, hogy késhegyig menő vitákat folytatunk lényegtelen kérdésekről, miközben a lényeges feladatokkal inkább nem foglalkozunk. Ugyanakkor a tekintélyelvű "úri Magyarország", amelynek hősei a regény lapjait benépesítik, rég kimúlt, és nem is ejt érte senki könnyeket.

A "Hinterland-mentalitás" sajnos törvényszerű egy olyan országban, ahol tízmillió lakosból kettő az ország egyetlen nagyvárosában tömörül. Meglepve tapasztaltam például, hogy Írország fővárosát is budapestiek lakják. Igaz, még sosem jártak Magyarországon, de a mentalitásuk ugyanaz, mintha az V. kerületben születtek volna.

A tót,oláh, stb. népnevekben alighanem igazad van, ezek akkoriban valószínűleg nem hordozták azt a pejoratív jelentést, amit manapság, viszont a szerző elég egyértelművé teszi, hogy ezeket a népeket (különösen a "cselákokat") alacsonyabbrendűnek tartja, én pedig ebből extrapoláltam a jelentéstartamot.

Talán nem is a szolgalelkűség a jó szó arra a viszonyra, ami a könyvben a katonatisztek és alárendeltjeik között áll fenn, ezért inkább körülírom, hogy pontosan mire gondolok. Van egy jelenet, ahol a főhős az állomáson veszteglő vonat ablakából látja, ahogy a szemközti kórházvonatról kitesznek egy friss halottat a peron szélére, a hordágy mellett pedig ott áll egy tiszti szolga és sír. Tudom, hogy morbid, amit mondok, de elképzeltem ugyanezt a jelenetet bármelyik volt katonatársammal és bármelyik egykori elöljárónkkal, de a könnyek sehogyan sem illettek be a képbe.

Igen, a csöpögős stílus Jókainál is zavar (nem is nagyon szoktam olvasni a könyveit), de ő nagyon sokféle könyvet írt, és nem mindegyik regényében zavar egyformán. De ebben is igazad van, ha a könyv egyébként jó, akkor a szerzőnek ezt el lehet nézni.


13

Beren, 2006. november 2. csütörtök, 20:34 (#)

Kedves stsmork!

Nem vagyok szociológus, úgyhogy nem fogom tudni eldönteni ezt a kérdést, de érdekes elgondolkodni azon, hogy mi okozhatja ezt a Hinterland-jelenséget. Érdekes, amit Írországgal kapcsolatban írsz, lehet, hogy egyszerűen a nagyvárosi lét teszi ezt az emberekkel. Valami identitásvesztés, -változás lehet a dologban, ahogy a nagyvárosba költöző ember átveszi az ott uralkodó gondolkodásmódot (most Móricz "A boldog ember"-ét olvasom, ott is szóba kerül a dolog). Talán a nagyváros zárt, természetellenes, saját problémákkal és saját értékrenddel bíró világa teszi, talán az eredendően (történelmileg) kozmopolita környezet: úgy látszik, a városi "tömegember" számára egy idő után magán és szűk környezetén kívül más semmi nem lesz fontos, ezen belül is csak a kényelmes élet. Mindegy, hogy mi lesz, hogy szolga lesz-e, hogy idegen hatalmak elnyomása alatt él-e (lássuk be, ez nem is akkora probléma, hiszen a nagyvárosiak többsége alkalmazott, ősei vagy saját maga a munkalehetőségért költözött oda, hogy gyárban dolgozzon stb. Saját tulajdona nincs - bérlő -, illetve tulajdona nem termelő jellegű.), csak, jaj, ne legyen semmi "ribillió". Jó a langymeleg nyomor is.
A "cselákokról" az jutott közben az eszembe, hogy - amint Somogyváry a "Virágzik a mandula"-ban is leírja - a csehek közül nagyon sokan (és szervezetten) elárulták a Monarchia hadseregét, tömegesen álltak át az oroszokhoz (ha jól emlékszem, a Svejk is említi ezt), és fordultak szembe sok esetben az addig velük együtt harcoló magyarokkal (persze, ez érthető, hiszen náluk "dühöngött" a pánszlávizmus, és az árulás révén elnyerhették a nemzeti függetlenségüket, míg a Monarchia hadseregében nyilván nem érezték úgy, hogy saját érdekükben is harcolnak). A magyar katona viszont a saját hazájáért harcolt a Monarchia kötelékében (nem volt ugye hova csatlakozni), akkor is, ha pont a Monarchia rántotta bele abba a helyzetbe, hogy az országért magáért egyáltalán harcolni kell. Egyszerűen nem volt más választás. A magyar katona szemében ezért joggal vált a „cseh” az árulás szinonímájává. Nem valami nacionalista felhang tehát a „cselák” pejoratív jellege.
A „szolgalelkűség” kérdéséről.
Ami engem nagyon megragadott – nemcsak ebben a regénytrilógiában, hanem más, háborús témájú regényekben is -, az az, hogy – úgy tűnik - kialakultak helyzetek, amikor a legénység egyszerűen elkezdte szeretni a feljebbvalóit. Én nem voltam katona, nem tudhatom, hogy az milyen, különösen, hogy milyen háborúban katonának lenni. Nyilván az olyan embert szerették, aki méltó volt arra (pl. Orlay százados, aki nagyon kemény, de igazságos, és törődik a katonáival). A tisztilegényekről elég kevés szó esik, de el tudom képzelni, hogy ők is együtt harcoltak a gazdájukkal, a hosszú összezártságban, egymásrautaltságban simán kialakulhatott egy erős kötődés közöttük, úgy, ahogy az a többé-kevésbé azonos rangú bajtársak között kialakulhatott. Egy háborúban az ember felettesei nem azért vannak, hogy szivassák, ill. a kiképzés keretében mindenféle tortúrának vessék alá az embert. Ezért elhiszem, hogy egészen más a tisztek megítélése a mostani békeidőben, mint háborúban. A könnyes jelenetekért tehát én inkább a háborút magát teszem felelőssé, mint a társadalmat.

14

methan, 2006. november 2. csütörtök, 20:59 (#)

"talán a nagyváros zárt, természetellenes [...] világa" - ez jó. megnevettettél.

15

Beren, 2006. november 3. péntek, 13:31 (#)

methan!

Mondjad csak! Mi a problémád?

16

Dr. Minorka, 2006. november 3. péntek, 13:33 (#)

Szerintem az, hogy a "zárt világ"-ot nem a nagyvárossal szokás asszociálni, hanem a faluval, a kisvárossal.

17

Author Profile Page stsmork, 2006. november 3. péntek, 16:26 (#)

Egyébként én sem zárkózottságot, a belelé fordulást vagy a közönyt tartom a budapestiek (és a dubliniak) legirritálóbb és legnevetségesebb tulajdonságának:

http://kispad.hu/twio/200309/culchie.html

18

kfgyk, 2007. május 9. szerda, 15:21 (#)

sic (7) - hat ha meg is talalnad, nem lesz olcso:
http://www.axioart.com/index.php?op=live_item&id=147604
Pedig erdekes ilyeneket olvasni:
„egyenes tartás az első föltétel, de úgy, hogy feszessé ne fajuljon. Ültében is ügyeljen a fiatal lány, a lábak keresztbetétele csúnya helyzetet teremt, amelyet a művelt ízlés szigorúan tilt. Idősebb hölgyek előtt kerüljék a fiatal lányok a szék támlájára való hátradűlést”
/regimódi történet/

csunya helyzet :)

19

sic, 2007. május 10. csütörtök, 16:42 (#)

#18 kfgyk koszonom a részletet belole, és màr csak ez alapjàn is értheto a motivàcioja annak aki beszerezte. Te ezt honnan mazsolàztad ki? Ott porosodik a polcodon? Van még ilyen kis gyongyszemed?

Itt egy cserébe:
"Lorsque l'on donne à dîner, le plus difficile n'est pas d'avoir un bon chef, de découper et servir avec grâce, d'avoir de bon vins et de fines liqueurs; le plus vulgaire rentier à 12,000 francs en sait là-dessus autanat que l'auteur du Code gourmand;"

Midon vacsoràra vannak vendégeink, a legnehezebb feladat nem az hogy jo legyen a szakàcs, a bor, a likor, vagy hogy bàjos eleganciàval tudjunk feldarabolni és kiszolgàlni; a legalpàribb 12000 frankos jàradékbol élo is tud annyit a témàrol mint maga a "Code gourmand" szerzoje;

Konyortelen :D

20

kfgyk, 2007. május 11. péntek, 12:58 (#)

sic, sajnos nekem sincsen meg, csak a cikk kapcsan keresgeltem es talaltam meg itt http://www.irodalmiakademia.hu/scripts/DIATxcgi?infile=diat_vm_talalatok.html&locator=/dia/diat/muvek/html/SZABO/szabo00001/szabo00001.html&oid=86463&session=93532759 A regi konyveknek en sem tudok ellenallni, de celzatosan inkabb a utazos expedicios mufajt gyujtom, Mungo Park peldaul Gambia kornyeken csodalatos asszonyregulazast ir le:

"Ez a különös rendcsináló, akiben vagy magát a férjet gyanítják, vagy olyan valakit, aki a férjet mindenről felvilágosítja, pálcával felfegyverkezve, rettentő ordítással hirdeti megérkezését a város körüli erdőben. A sötétség beálltával aztán bejön a városba. A lakosok összegyülekeznek. Az álruhás álarcost az asszonyok nem ismerik, valamennyien remegnek a félelemtől, hogy a látogatás nekik szól. Mindnyájának meg kell jelennie a felszólításra. Éjfélig dalolnak, táncolnak, akkor a mumbo dzsumbo merően rászegezi a szemét a bűnős nőre, ezt megragadják, levetkőztetik, hozzákötözik egy oszlophoz és kacagás és csúfolódás közepette irtóztatóan elpáholják. Az asszonyok a legszájasabbak ilyenkor szegény asszonytársukkal szemben."

Miota olvastam, folyton keszulok SzeneGambiaba :)

Es, hogy a cikkhez visszakanyarodjak, belogatom az en nagyapam padlasan talalt csendor ev- vagy kezikonyvet, amit altalanos iskolaskent egesz delutan olvastam a cserepek kozott beszurodo fenypaszmak kozott, merthogy lehozni nem volt szabad :) Jo, hogy eszembe jutott, legkozelebb megnezem megvan -e.

21

ZWstoff, 2011. február 13. vasárnap, 15:48 (#)

"...magyar, mint felsőbrendű faj"??
Azt javaslom, hogy sürgősen próbálkozz meg újra a Somogyváry-trilógiával és azokat a bizonyos "csöpögős" részeket se lapozd át... bezzeg a Sorstalanságot fogadni mernék, hogy kívülről fújod! :)

A tiszti szolgáját egyébként Ferinek hívják és többször is említi a mű alatt. Mindenesetre kezdek hinni annak az embernek, aki szerint a magyarok negyede funkcionális analfabéta...

22

ramatyi, 2011. február 19. szombat, 00:29 (#)

Kedves Kispadosok! Most vezetett el hozzátok Gugli Mester, eddig nem is tudtam, hogy léteztek. De egyszerűen fantasztikusak vagytok. Alig tudom letenni a szövegeiteket, pedig hát nemigen van időm olvasgatni. Amúgy. Imádnivalók vagytok, egy kis derült sziget a jelenkor felhőkkel borúsított ege alatt. Megpróbálok máskor is erre járni. Jobban kell léleknek a derű, mint testnek a kenyér.

23

Benny Lava, 2011. február 21. hétfő, 21:04 (#)

Hát, sajna kicsit elkéstél... A blog most éppen hosszú téli álmot alszik - csak reméljük, hogy nem véglegeset...

De anyag van rendesen, csak győzd :)

24

na most:), 2011. április 13. szerda, 18:38 (#)

Ostoba vagy ember:)
Egy trilógia befejező részét elolvasod, és ezért nem tudod pl. hogy a "legényem" az bizony Feri névre hallgat...
Tipikus XXI.századi okoskodó hülye vagy:P Úgy formálsz véleményt, hogy nem ismered sem a történelmi hátteret, sem pedig a véleményezett művet!!!
SZÁNALOM

25

Benny Lava, 2011. június 12. vasárnap, 00:00 (#)

na most :),

"Úgy formálsz véleményt, hogy nem ismered sem a történelmi hátteret, sem pedig a véleményezett művet!!!"

Te pedig úgy formálsz véleményt egy emberről, hogy egyetlen írását olvastad.

Ez jogosabb szerinted?

26

Author Profile Page stsmork, 2011. június 13. hétfő, 06:45 (#)

Benny Lava: Ennél is rosszabb a helyzet, szerintem a posztot sem olvasta (vagy ha mégis, nem értette meg, hogy mit akarok mondani), csak az egyik korábbi hozzászólást, és az alapján mondott véleményt.

Egyébként érdekes, hogy összesen két darab olyan poszt van ezen az egész blogon, amelyek ilyen stílusú hozzászólásokat kapnak, még évekkel a megjelenésük után is. Ráadásul az egyik posztnál nem is a cikk tartalmát ekézik, csak az első két bekezdést.

27

mami, 2011. június 14. kedd, 20:21 (#)

El kéne terelni a figyelmüket új cikkekkel ;)

28

Brotan, 2013. február 14. csütörtök, 13:52 (#)

Nem olvastam végig a kommneteket, így nem tudom ki válaszolta meg a kérdést. az "És Mihály harcolt" egy trilógia, a "Ne sárgulj, Fűzfa!" és a "Virágzik a mandulafa" 3. része. Az első két kötetből megtudjuk, hogy "Legényem" neve "Ferenc" és hogy "Nagykőrős gyöngye". Az első két kötet sok mindent megmagyaráz, így javaslom azt is olvassátok el. Legalább olyan jók.

29

Maki75, 2015. július 7. kedd, 13:20 (#)

Én most olvasom a "Virágzik a mandulát" és nagyon tetszik. Ezt a kort azért nem értik sokan a fiatalok közül, mert sajnos teljesen kiradírozták azt a polgári úri réteget és gondolkodást ahová az író is tartozott, nem beszélve az egészséges, hazafias (nem nacionalista) nemzeti érzést. Ahhoz, hogy ilyen és hasonló könyveket az olvasó be tudjon fogadni kell egy bizonyos fokú műveltség és esetenként történelmi ismeret. A tanácsköztársaság egy fekete folt volt történelmünkben és az emberek így is élték azt meg. Ott van például Kosztolányi Édes Annája, ami azzal indul, hogy Kun Béla elrepült és hullottak ki az aranyláncok táskájából. Az első világháborúról, pedig szinte semmit sem tanítanak az iskolákban, az átkosban pedig még annyit sem, mint manapság. Ami sokaknak nem világos, hogy dédapáink ingencsak keményen küzdöttek és az összeomláskor (fegyverszünet beálltakor) nem volt idegen hadsereg hazánk területén. Ez nem kicsi katonai teljesítmény, amiért hatalmas árat fizettek a magyar ezredek. Az, hogy a monarchia végül szétesett, az egy történelmi szükségszerűség volt, mert egyik nemzet sem volt elégedett a monarchián belül, beleértve a magyarokat is. Nem beszélve a győztes hatalmakról, akik megrajzolták az új határokat, ezzel megmérgezve Közép-Európát mind a mai napig. Dédapám is végigharcolta 1914 decemberétől 1918 novemberéig az első világégést, 18 havi frontszolgálatot begyűjtve. Egy mai fitalnak még katonai szolgálatból is sokkoló lenne 18 hónapot lehúznia, nem pedig az első vonalban ázni, fázni éhezni nap napután. Ami a bajtársi, katonák közötti kapcsolatot illeti, azt csak az értheti meg aki volt katona és esetleg mondjuk járt háborús övezetben. Ahol minden azon múlik, hogy a társunk mit tud és mit tesz. Ez nem változott azóta se.


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork