Kispad

Kispad: közös blog
4230 cikk, 53884 hozzászólás
Szerzők | Tudnivalók | Feedek


Padlón A Padlás

Balage cikke a Művház rovatból, 2005. november 9. szerda, 23:09 | 1 hozzászólás

Utoljára tavaly decemberben voltam a Vígben, nem mondom meg melyik cég karácsonyi buliján. A pár hónappal korábban zajos sikerrel bemutatott Tévedések vígjátékát, Eszenyi Enikő napjainkra értelmezett Shakespeare-feldolgozását néztük meg jó nevekkel a szereposztásban. A díszlet zseniális volt, ennyit tudnék róla elmondani, a többit igyekeztem elfelejteni, és sikerült.

Ma baráti meghívásra elmentem megnézni A padlást. Az lehetett a baj, hogy én hajdanán láttam az eredetit, az első szereposztásost, a klasszikust, és az tetszett, ezért megvettem a lemezt, és még ma is fejből tudom a dalok nagy részét, egy szóval, szeret(t)em ezt a darabot.

Arra, hogy ma mi történt, leginkább az volna a jó válasz, hogy az előadás technikai okok miatt elmaradt. Kíváncsi volnék a kulisszatitkokra, és ez némileg felmenti a színészeket is, de amit a hanggal műveltek, az iskolai éveim kedvenc osztályszínpadok vetélkedőinek halhatatlan emlékeit idézte. Már az első felvonás felénél azt találgattuk, hogy vajon a színészek tudják-e, hogy a mai előadás playbackről megy, mert hol nem jött ki hang a torkukon, hol pedig nem sikerült a szájmozgást a beszédnél háromszor hangosabban megszólaló énekhez igazítani.

A dologról mindennél többet elmond szegény Balázs Péter, aki enyhén botrányos első felvonásbeli "Enyém a pálya" című szólója után a második alkalommal, a darab végén levő közös énekléshez kézi mikrofonnal jött fel a színpadra, majd miután elénekelte sorait, megvető mozdulattal hajította azt a díszlet részeként ott tartózkodó székbe. Azt gondolom, Balázs Péter mérges lehetett valamiért, és elfelejthette kikapcsolni a mikrofont, mert alig pár másodpercre rá vagy ez, vagy egy másik fülsüketítő gerjedésbe kezdett, de szerencsére gyorsan elnémították. De említhetném szegény Oberfrank Pált is, akinek hajlított lágy "áááááááááááááááááááá" hangjai gyenge csataüvöltésnek is simán elmennének, illetve szegény Pápai Erikát, aki azzal a különleges képességgel rendelkezik, hogy hol a magas hangjai tűnnek el, hol a mélyek, bár gyanítom, ebben közrejátszhatott a technika is.

A hang után jöjjenek a fények. Van a darabban az a jelenet, amikor a szellemek búcsút vesznek a padlástól, és szépen kirepülnek a képből. A történet szerint ez napfelkeltekor van, amit a zseniális rendezés úgy érzékeltet, hogy éles fényű reflektorokat villogtat különböző irányokban. A nézőtéren ülők számára ez nyilván gyönyörű fényjáték — bár a hasonló effektusokat produkáló számítógépes játékok kézikönyve általában epilepsy warninggal kezdődik —, viszont a kiváló szakemberek teljességgel megfeledkeztek arról, hogy a színház nem földszintes. Az egyik reflektort egy az egyben az arcába kapja az erkély bal oldali szárnya, de durván, úgy hogy ezt a pár percet kénytelenek voltunk szemellenzővel végignézni: a barátom büszkén tisztelget az előadás előtt, én pedig az előttem ülő feje mögé bújtam, és onnan kandikáltam kifelé két oldalra, hogy vége van-e már ennek az őrületnek.

Méltathatnám még a színészi játékot és a koreográfiát (tankönyvbe illő például ahogy az elejtett és elgurult szilvásgombóc utáni vadászatot követően ki-ki visszatalál a helyére a dal végi képhez — már ha visszatalál egyáltalán), de inkább nem teszem. Kedvcsinálónak annyit, hogy a díszlet zseniális volt. Aki kíváncsi rá, ki ne hagyja a holnapi előadást!

» Ugorj a hozzászóló ablakhoz

Megosztások Facebookon

Eddigi hozzászólások (1)

1

Gr0, 2005. november 9. szerda, 23:29 (#)

"a barátom büszkén tisztelgett az előadás előtt"

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDd


Hozzászólsz?

Igen

Hozzászólást csak névvel együtt fogadunk el. Ha linket írsz be, akkor előtte és utána hagyj egy szóközt, főleg akkor, ha zárójelbe teszed.


Az oldal tetejére | Szerzők, tudnivalók, feedek | sesblog és Kispad © 2003-2010 ervin, eszpee, stsmork